Tékozló Homár

Hányszor lehet egy metrójeggyel átszállni?

2014.05.13. 12:20 | jackyll | komment

bkkutalvany.jpg

Orsival vetettek egy extra jegyet a Keletinél, aztán otthon kiderítette, hogy nincs kőbe vésve, hogy csak egyszer lehetne átszállni:

Pár hete, nem sokkal a négyes metró indulása után történt a kedves BKK-s eset, amikor az Arany János utcától úgy akartunk hazajönni az Örs vezér tér felé, hogy Kálvin térig 3-as metró, majd a Kálvintól a Keletiig 4-es metró és onnan a 2-es metró. Ritkán BKV-zunk, bérletünk nincs, viszont a jeggyel a metrón át lehet szállni és ezért jöttünk úgy, hogy nem a legrövidebb lehetőséget választottuk. Az oka az volt, hogy lássunk egy kicsit az új metróból...

Azonban a Keletinél megállítottak az éber biztonsági őrök, majd közölték, hogy csak EGYSZER lehet átszállni és arra utasítottak, hogy lyukasszunk még egy jegyet. Kicsit próbáltam vitatkozni, hogy sehol sincs leírva az egyszeri átszállási lehetőség, de aztán feladtam és lyukasztottam újabb két jegyet (ketten voltunk). Itthon pedig még egyszer áttanulmányoztam a BKK honlapon az utazási feltételeket, majd írtam egy levelet az ügyfélszolgálatnak.

Ha nem is kapkodva, de jött a válasz, hogy igazam van, elnézésemet kérik, amiért téves tájékoztatást adtak, és cserébe küldenek egy 1000 forintos vásárlási utalványt.

Az utalvány meg is érkezett. Kicsit üröm az örömben, hogy csak az Akácfa utcában lehet beváltani (levásárolni), oda pedig újabb jeggyel jutok el :D Sebaj, majd beváltom, ha amúgy is arrafelé lesz dolgom :)

bkklevel.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 12:25:07

aztán majd jön a szép nagy bünticsomag a címedre, bezonyám.

wezeeqq 2014.05.13. 12:26:11

Akkor ott majd közlik, hogy már nem lehet felhasználni. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 12:29:09

"csak az Akácfa utcában lehet beváltani"

Ez pontot ért.

@wezeeqq: "Akkor ott majd közlik, hogy már nem lehet felhasználni"

Ez két pontot.

AtiSnatch 2014.05.13. 12:34:13

ahhoz képest, hogy azt is mondhatták volna, nem az ő alkalmazottjuk volt, eriggyé a p...-ba, ez elég pozitív.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.13. 12:35:47

Valakik nagyon gyorsak itt. Újaknak eséjt sem adtok. Csak szerintem hangos a metrów?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.05.13. 12:38:06

imádom a BKK sztorikat! minden napra jut 1-1 :o)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.13. 12:46:42

Mit lehet venni az Akácfa utcában?
Bérlettokot, meg illyesmiket?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.13. 12:48:30

"Az utalvány meg is érkezett. Kicsit üröm az örömben, hogy csak az Akácfa utcában lehet beváltani (levásárolni), oda pedig újabb jeggyel jutok el :D"
Hát ha eszed van, nem BKV-val mész :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.13. 12:49:47

Nem vágom, mit lehet belőle vásárolni, akciós mosóport? Vaidúj jegytömböt? Körrekt egyedieset a BKV-KKK részéről, kiragadott, nemtpálálja a valóságot, kivéve az a része, amikor vagytudatlanok, vagyhülyék, de leggyakrabbanfőként tipikusan taszítójelleműek a magától értetődően nyerészkedő szereplőbábuk ott, akik azzal próbálnak nembábuk lenni, hogy ilyenek, mert mással életre kelni nem tudnak.
Hogyan festhetett Orsoja kicsit vitatkozása? Pici amazonosság, de benyálazott kétujjal oltható szolídan, mint az ártatlan gyertyaláng?
@atpijkamo: de csak ha gombás feltét is van rajta.

Dezsike 2014.05.13. 12:51:11

Az angol tájékoztatón szerepel, hogy csak egyszer lehet átszállni, a magyaron viszont nem - és mivel Magyarországon vagyok, gondoltam a magyar nyelvű tájékoztató a mérvadó, így egy jeggyel utaztam a Kelenföld-Kálvin-Deák-Hősök tere útvonalon két átszállással. Nem is lett volna lehetőségem másik jegyet lyukasztani a második átszálláskor akkor sem, ha ezt ráírják, mert nincs jegykezelő gép az átszállásra kialakított átjárókban. Akkor most blicceltem?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.13. 12:58:25

@Dezsike: Angoloknak egyszer, magyaroknak kétszer.
Székelyeknek háromszor. Braziloknak nem kell jegy.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 13:02:33

@ColT: Akinek esze van, az helikopterrel megy az Akácfa utcába.

Nikorene 2014.05.13. 13:14:11

És mi van, ha eltévedek?
1 Kálvinnál M3 Deákig
2 M2 Keletibe
3 M4 a Kálvinig
4 goto 1

Akkor ki szed ki a körhintából???

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 13:16:24

@hobbitroll: :)) Asserossz.

@Nikorene: :)) Ajajajaj! Londonba ne mennyél, mert tuti ottragacc.

VilMarci 2014.05.13. 13:17:30

Érdekes dolog, hogy csak a metrón engedik az átszállást.
Ha Újpestről szeretnék eljutni az Oktogonra, akkor a logikus útvonal, vagyis az M3+4/6 villamos két jegybe kerül, de ha elmegyek a Deákig, majd Földalattival az Oktogonra, akkor csak egybe.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 13:18:11

@sugargiraffusplumps.: @atpijkamo: @wezeeqq: @dr. phil. Sün‼ ツ: @ColT: Nem ismerem annyira szék(let)es fővárosunkat: ALDI is van az Akácfa utcában?
(Valamikor a '80-as évek elején udvaroltam egy Kisvárda melletti falu szélső, Akácfa utcájába. Ott se BKV nem volt, se ALDI, viszont nem sokkal azelőtt ott halt meg a négy örömszülőből három (egy csak megvakult) a lakodalomra tévedésből metanolból kevert likőr kóstolgatásától.)

Nikorene 2014.05.13. 13:18:27

@atpijkamo: baaaz... rákerestem a neten... ez maga a pokol. Akit eccer beszippant, azt tuti nem ereszti.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 13:22:45

@Nikorene: :)) Ajajajaj! Még nem tudsz mindent. Ha kocsival mész, akkor meg körforgalomban ragadsz ott.
izismile.com/2011/02/15/around_the_magic_roundabout_22_pics.html
Hülyeangolok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.13. 13:27:42

@Kitalátor (másként) gondolkodó: a halál nem fáj, csak az odáig vezető út. Volt egy dokfilmben, hogy egy román falucskában megvakult egy fószer, aztán ott mutatták a kameralencsével, hogy cska üldögél egész nap az udvarban, műanyag széken. Ezek a falusiak nem sok alternatívát ismernek.
Elfelejtettem már mi adja, de van egy sárgás-pirosas kör a matéria tetején az üvegben, kémiatanárunk közölte valaha, kiválóan kimutasa a metilt.
Ezen felül házi szeszfőzde kapcsán gondolkodtam - mert érteni nem értek hozzá - hogy a metil az az elején jön, de ha teszemazt leáll a tüzelés a metil kijövetele után, akkor újraindul a rendszer újraindítása utáni első adag is megint metil lesz, nem?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 13:28:31

@Kitalátor (másként) gondolkodó: A nyócvanas évekbe én is voltam Akácfa uccába. Mindenhez közel van, de minden irányból gyalogolni kell odáig pár utcát. Kevés ilyen pont van pesten.

Manyecska 2014.05.13. 13:30:50

@Nikorene: hétvégén mi is 2-es,4-es metróztunk. A Deák térnél konkrétan keszonbetegséget kaptam állítólag 30 m-rel van a föld alatt /2-es/, majd szétrobbant a fejem:( de csak ott!:):D
viszont marha jól néz ki belülről ahogy kanyarodik a 100m-es szerelvény és ugye egybenyitott, és a végiből látod hogy nem látod, mert kanyarodik..:)) nem lehet eltévedni, bár én voltam az egyetlen aki Velencében sem tévedt el ami ugye egy borzalom:D

Manyecska 2014.05.13. 13:32:47

@atpijkamo: mér, ez egy duplikált körforgalom, semmi extra..:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 13:34:45

@Manyecska: :)) Aha, nézd a hülyeangolokat a képeken, azok is mennek összevissza.

Szerintem (az olasz) Velencében még direkt se lehet eltévedni. (A magyart nem tudom.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 13:55:52

@Kellemes Zérókomponista: Szeszfőzde-ügyben: Nem a melegítéstől keletkezik, hanem erjedés során (meg szénhidrogén-ipari termékként, de az más). Ami a cefrében van, az kipárolog, addig nem is melegszik tovább. Utána leáll a forrás. A következő buborékképződés akkor indul meg, amikor eléri az etanol forráspontját. Onnan nem is tud (túlnyomás nélkül) tovább melegedni, amíg számottevő etilalkohol van a cefrében, aztán jönnek az aldehidek, ketonok, szerves savak és a víz. Persze a víz is párolog már 40°C-on is, és a gyümölcsdarabokban 95°C-on is lehet megbújva metanol, azért kell a klasszikus kisüsti eljárásban is legalább kétszer (tornyos desztillálóban akár ötször is) ledesztillálni, elkülönítve az előpárlatot ("rézeleje") és az utópárlatot. A főtermék alkoholfokát aztán desztillált vízzel állítják be a jogszabályoknak és/vagy a megrendelő óhajának megfelelően. Az elő- és utópárlatot meg összeöntik, összegyűjtögetik, és (jogszabályellenesen, nem is a mérős berendezésen) amikor a NAV sem jár, néhányszor átdesztillálják, elkülönítve az elő- és valamelyest az utópárlatot is. Az eredmény egy többé-kevésbé karcos-marós-kaparós-savanykás-büdös, alkoholistának "ekkurvajóbammeg" vegyespálinka lesz, meg némi nagy metanoltartalmú elegy, amiből remek ablakmosót lehet csinálni télire, de pl. akár a benzinbe is bele lehet keverni.

A konkrét esetben a záhonyi átrakóból lopták (csapolták le) a szénhidrogén-eredetű metanolt, amit a Szovjetunióba exportáltunk/továbbítottunk Jugoszláviából, bizonyára békés célú felhasználásra.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 13:57:23

@atpijkamo: Én csak az ajaki Akácfa utcában jártam. Oda sem vitt se metró, se troli, se villamos. Mondjuk a távolsági busz a végében állt meg...

Nikorene 2014.05.13. 14:05:01

@Manyecska: 2es van legalul? a 4est hova építették? felülre vagy az 3as és a 2es közé?

Manyecska 2014.05.13. 14:25:35

@Nikorene: nem, a Deák téren van csak legalul! Én sem hittem de a fiam vérprofi minden műszaki adatban:D...
A Kálvin-térnél meg meg a legmélyebben a 4-es mert kva rég tervezték már meg. Szívesen. Lehet nem egészen pontos.

Manyecska 2014.05.13. 14:27:21

@Nikorene: figyeld meg amikor megy lefelé a Deák felé a Kossuth-tértől lehet érezni hogy megy lefelé. Állítólag máshol meg 1,5 méter a szintkülönbség a sínek között. /4-es../Igen, ezt én sem hittem el. Néhol..

Nikorene 2014.05.13. 14:48:26

@atpijkamo: "...hülye angolok, angol hülyék..."

Nikorene 2014.05.13. 14:49:56

@Manyecska: no majd legközelebb Magyarországon járok ,akkor bizisten elmegyek metrózok egyet... ha még mûködik :D

dailyvicodin 2014.05.13. 14:50:06

azt bírom, hogy a bocsánatot írják a legkisebb betüvel

ozur 2014.05.13. 16:44:06

Bazz, a Deák neked mélyen van? Menj le egy moszkvai metrómegállóba, tovább tart mint 2 állomás közti út.

Aureliano Buendía 2014.05.13. 17:40:26

Örüljön, hogy az adatait nem vették el videofelvétellel.

lutria 2014.05.13. 19:14:35

Szerintem megint el kellene metrózni a Keleti felé,és ha megint szívóznak a biztonságiak akkor a képükbe tolni a BKK levelét majd felírni az azonosító számukat hogy továbbképzésre lehessen küldetni őket és hogy a BKK tudja kiktől kel levonni a kompenzációs utalvány árát.
süti beállítások módosítása