Tékozló Homár

Lenovo, TMX, Radium: az egymásra mutogatás nagymesterei

2015.01.06. 09:16 | Homár Hilda | 69 komment

lenovo-c540-back.jpgCsalódott vevő tökre elérte a TMX-et, válaszoltak is neki szépen. Hogy akkor mi a baj? Ez: "A TMX Mobile Solution Szerviz Kft. által kiadott jegyzőkönyv, amely az Ön esetét dokumentálja nem érvényes a belföldi kereskedelmi forgalomban. Jelenleg ez egy súlyos probléma..." Egyetértünk.

2013. 12.04.-én a United Trading Kft, Andrássy út 97. szám alatti „RADIUM” név alatti számítástechnikai üzletében vásároltam egy LENOVO IdeaCentre C540 típusú számítógépet, 224.970 forintért. A vásárlás után tapasztaltam, hogy a jótállási jegyet a cég nem adta át. Többszöri elutasításuk után a fogyasztóvédelem bejelentese után postázták számomra.

Miután a számítógép meghibásodott, 2014.11.24.-én futár a LENOVO hivatalos márkaszervizébe, a TMX Mobile Solution Szerviz Kft-be szállította. A szerviz telefonos tájékoztatása szerint, miután a szükséges alkatrész várhatóan nem érkezik be, ezért „csere igazolást” adnak ki, ami a vásárlás helyén érvényesíthető.

Miután erről szóban tájékoztattam a forgalmazót, közölte, ezt a cserére jogosító igazolást nem fogadja el:

"United Trading Kft., 1064 Budapest, Podmaniczky utca 57 2.em 14 ajtó
Jegyzőkönyv – Állásfoglalás

Tisztelt xy!

A TMX Mobile Solution Szerviz Kft. által kiadott jegyzőkönyv, amely az Ön esetét dokumentálja nem érvényes a belföldi kereskedelmi forgalomban. Jelenleg ez egy súlyos probléma, amely orvoslásra vár a Lenovo részéről, de sajnálattal vettük tudomásul és mélységesen ledöbbentett minket, hogy a TMX Mobile Solution Szerviz Kft. egyszerűen nem hajlandó bármit is lépni az ügy érdekében.

A 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet értelmében különösen a 4. § és az 5. § tekintettel, mivel a laptop nem került vissza hozzánk és azt a garanciális szerviz megtartotta magának, így nem tudunk semmilyen jogi felelősséget vállalni az Ön ügyében. Ennek a ténynek a fényében szeretnénk leszögezni, hogy jogilag és a fogyasztóvédelmi, valamint kereskedelmi irányelvek alapján sem vagyunk kötelezhetőek a garanciális ügyintézésre, a kártalanítás pedig végképp nem minket terhel, hanem a TMX Mobile Solution Szerviz Kft.-t. Cégünk csak abban az esetben tudna érdemben foglalkozni az Ön ügyével és esetlegesen kárpótolni Önt, amennyiben a készülék visszakerül hozzánk és az ügyfélszolgálatunkon leadásra kerül az eredeti számlával és a probléma pontos leírásával.

Ennek hiányában értelemszerűen a további kártalanítást és az Ön ügyének rendezését a Lenovo hivatalos honlapján is megtalálható TMX Mobile Solution Szerviz Kft.-től fog kelleni nyomatékosan kérvényeznie, mivel ők a hivatalos garanciaviselők, így ők az illetékesek az Ön ügyének további rendezésében is. Szeretném felhívni a figyelmét arra a tényre, hogy ezidáig az előző garanciális szerviz (2014. áprilisáig) közvetlenül kártalanította az ügyfeleit (pénzt vagy cserelaptopot adott ilyen esetekben). Mindezek okán a TMX Mobile Solution Szerviz Kft.-nek is módjában kell, hogy álljon ugyanezt megtenni, amennyiben ott készséggel állnak hozzá az Ön ügyének rendezéséhez.

United Trading Kft."

Erről tájékoztattam a LENOVO hivatalos márkaszervizét, akik értetlenül állnak az eset előtt. Válaszuk:

„Tisztelt Ügyfelünk!

A TMX, mint több gyártó szerződött márkaszervize mindig a gyártó elvárásai szerint, és annak utasításai betartásával kell, hogy mindennapi munkáját végezze. A szerződések értelmében a garancia időtartama alá eső készülékeket, a szerviz az ügyfél számára díjmentesen kezeli, annak javítási költségét a gyártó téríti meg a szerviz számára. A szerviz érdeke az ügyfél készülékének mielőbbi, magas minőségben történő megjavítása, és nem annak elutasítása, azonban a gyártói utasítások betartása kötelező a márkaszervizek számára.

A Lenovo utasítása alapján lehetőségünk van csere engedély kiállítására, azonban annak beváltására már nincs ráhatásunk, mivel ez a kereskedő és a vásárló közti ügymenet. Mindazonáltal megpróbálunk valamilyen megoldást találni, azonban vélhetően a héten erre már nem kerül sor.

Addig is további szíves türelmét kérnénk!

Üdvözlettel,
TMX Mobile Solution Szerviz Kft.”

Sajnos a „RADIUM” nevű üzlet többszöri megkeresésemre is csak azt válaszolta, hogy a hivatalos márkaszerviz számukra nem megfelelő(!), én szállítsam be a gépet hozzájuk, amit 30nap alatt bevizsgálnak, és eldöntik a további teendőket.

Mint a fentiekből látható, a garanciális számítógépemet már három hete nélkülözöm. A hivatalos szervizbe történő beszállítás nem az én időmet, és költségeimet terheli, ellentétben azzal, amit a forgalmazó kér, mármint én szállítsam be, természetesen munkaidőben. Ezen felül további – jó esetben – egy hónapig, rosszabb esetben közel két hónapig a 224.490 forintért vásárolt számítógépet.

Nem világos számomra, hogy a forgalmazó miért nem fogadja el a hivatalos márkaszerviz állásfoglalását. Továbbá nem világos számomra, hogy a hivatalos márkaszerviz, és a forgalmazó közötti vitában miért én vagyok a károsult!?

Csalódott vevő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artech 2015.01.06. 09:22:36

De a posztoló ne is csodálkozzon... Számítógépet vett, s laptopra szól a garancia levél? S azt is reklamál?
Akkor most mit is vett? :)

joska61 2015.01.06. 09:30:35

Hát, szerintem - ha jól tudom - a forgalmazónak kell intéznie az ügyet, nem a vásárlónak kell cégről cégre járkálnia. És amilyen hülyék, azt sem veszik észre, hogy az ő érdekük megnyugtatóan rendezni az ügyet, akkor nem születnek ilyen cikkek.

sarostehen 2015.01.06. 10:25:51

@Artech: A laptop mióta nem számítógép?

sarostehen 2015.01.06. 10:27:54

@atpijkamo: Nem kötelező oda vinni. Viheted a hivatalos márkaszervizbe is.

Sok példa van rá, főleg telefonos vonalon. Megveszed a telefont XY szolgáltatónál, és ha elromlik a márkaszervizbe viszed, mert a bolt is oda fogja küldeni csak lassabban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.06. 10:31:41

@sarostehen: Aztán látod, hogy felgyorsította a dolgokat. Miért kell nekiszaladni a pofonnak?

Azzal a bolttal vagyok szerződésben, ahol vettem. Kűzdjenek ők!

sarostehen 2015.01.06. 10:32:00

Azt mondjuk én sem értem, hogy ha a márkaszerviz, kapcsolatban áll a gyártóval (mert gondolom tőlük kapja a pótalkatrészeket) akkor miért nem tudják házon belül elintézni? Küldenek egy gyári új gépet, a hibás helyett. Még külön postázási költsége sincs mert hozzácsapják a több tonna alkatrészhez amit javításhoz küldenek.

sarostehen 2015.01.06. 10:33:20

@atpijkamo: "Azzal a bolttal vagyok szerződésben, ahol vettem."

Ez sem mindig igaz. Garancialevélen rajta van hogy hiba esetén hova kell vinni. Ahol vetted, vagy a kijelölt márkaszervizbe. Esetleg opciósan ide vagy oda.

sarostehen 2015.01.06. 10:37:15

@atpijkamo: Azt nem tudjuk mert nem osztotta meg a poszter.

Amusing 2015.01.06. 10:43:38

és akkor miért nem viszi vissza a hülyéje???? Azért hogy majd Ő megmutatja, hogy ki a tökös gyerek?? :o

2015.01.06. 11:03:50

@sarostehen: nem opciósan. Oda mindig viheted ahol vetted. Ha szerintük nem, akkor is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.06. 11:09:20

"Továbbá nem világos számomra, hogy a hivatalos márkaszerviz, és a forgalmazó közötti vitában miért én vagyok a károsult!?"
Mert így egyiknek sem kell megmozdulnia.

A Lenovo szervizháttere csapnivaló itthon...

Különben nem kell szórakozni, be a Radiumba, és oldják meg, tőlük vetted.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.06. 11:10:22

Illetve, én ezért nem akarok már új cuccot venni. Drága mint a disznó, gari vagy van rá, vagy nincs (lehet, hogy csak papíron van), minek fizessek.

hekhekhekhekkinen 2015.01.06. 11:11:16

Valószínűleg az van, hogy a gépedet nem a hivatalos magyar importőrön keresztül hozták be az országba.

Röviden szürkeimportos, a 27%-os ÁFA kijátszása érdekében. Ezért kéri a Radium, hogy hozzájuk vidd vissza.

Én már azon is csodálkozom hogy a TMX átvette.

Tanulság:
Talán nem az árgép/árúkereső első találatát kéne megvenni legközelebb.

metal · http://electric.blog.hu 2015.01.06. 11:16:04

@sarostehen: törvényileg előírt jótállás (ált. 1 év) miatt mindig a forgalmazó bolttal vagy kapcsolatban. Ez alól kivétel, ha törvényileg előírtnál hosszabb, gyártói garanciát vállalnak az eszközre, és az 1 év már lejárt.
Amúgy a forgalmazó kérése teljesen logikus, ha azt akarja az ügyfél, hogy cserélje ki az eszközt, akkor adja le a hibásat. Nem is értem, miért nem adta vissza a szerviz.

Freddy a Krüger 2015.01.06. 11:49:38

Én nagyon salynálok mindent.

Thule 2015.01.06. 11:53:15

A poszer azt írja, hogy a futár szállította a TMX-hez a gépet. Eddig emellett elsiklottatok, pedig ez egy nagyon fontos tényező: milyen futár? Ki küldte a futárt, a TMX? Tehát a posztoló amikor elromlott a gépe, felhívta a TMX-et, akik futárt küldtek a cuccért, legalábbis a történtek erre utalnak. Miért őket hívta fel, ez volt rajta a jótállási jegyen, hogy így kell cselekedni? A forgalmazóval nem is beszélt?

Sok múlik azon, hogy pontosan mi a fene van a jótállási jegyre írva.

hobbitroll 2015.01.06. 12:06:01

"...Nem világos számomra, hogy a forgalmazó miért nem fogadja el a hivatalos márkaszerviz állásfoglalását. Továbbá nem világos számomra, hogy a hivatalos márkaszerviz, és a forgalmazó közötti vitában miért én vagyok a károsult!?"

Mert ez a "forgalmazó" szürkeimport formájában hozta be a készüléket az országba. Ennek eredményeképp egy itthon kiállított csereigazolással a beszállítója okkal (?) körberöhögi. Lehet nem a legolcsóbb megoldást kellett volna választani ...
De hogy valami értelmeset is mondjak, irány a fogyatékos védelmi hüvatal. A cégnek nincs esélye. Ha perre kerül a sor, veszíteni fognak.

hobbitroll 2015.01.06. 12:07:58

@hekhekhekhekkinen: "Én már azon is csodálkozom hogy a TMX átvette."
Nincs ezen mit csodálkozni. Gar.levéllel vitték be, miért ne vették volna át? Azt az ilyen szerződött szervizek nem tudják ellenőrizni (tudtommal), hogy az adott készülék a hivatalos importőrön keresztül került be orbánisztánba

Black Hole 2015.01.06. 12:13:12

Csak úgy kérdezem, hogy most már mindig kisregények lesznek? Olyan már soha nem lesz, hogy penészes volt a sajt, nem cserélték ki, mindenki anyázott? Egy fasza kis Krakkóban hagyott az orangeways, vagy valami hasonlóról már álmodni sem merek! Hogy Ede csapkodna meg mindenkit a bach papucsával! Se nyúzott arcú lány a retyóból, se egy kiló büdös karaj! Egyáltalán, az Árkádban lehet még ingyen szarni?

FDToth 2015.01.06. 12:16:58

itt csak először egy békéltető, majd egy bírsági eljárás játszik, más sajnos nem jöhet szóba. NFH úgy is azt fogja mondnai h nem rá tartozik és perelj úh NFH-val nem érdmees foglalkozni, szart sem érnek, sóhivatal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.06. 12:30:49

@hobbitroll: Ezért mondom, hogy ha úgyis a Lenovo gyártotta, akkor jöhetne már egy olyan EU jogszabály, hogy az adott gyártó adott termékét kötelesek megjavítani a szerződött helyek, és csókolom.
Ha az áruk szabadon áramlanak, akkor a garinak is úgy kéne. És EU-n belül ugyanazok a garijogszabályok kellenének, hogy érvényesek legyenek.

nem mindegy??? 2015.01.06. 13:34:14

Ha a Rádiumban vetted az eszközt, akkor a jótállást is ők ötelesek adni jogszabály alapján. Persze Te elviheted a gyártói szervizbe is, de ha nem csinálják meg (pl alkatrész hiány miatt), akkor is csak a vásárls helyén veheted az asztalt. Ráadásul itt TMX adott neked doksit arról hogy nem tudják megcsinálni. Egyértelműen a Rádium a hibás ha csereengedély rendben van. Javaslom kérj pénzvisszafizetést és vedd meg máshol az eszközt (vagy más típust).

hobbitroll 2015.01.06. 13:44:28

"...közvetlenül kártalanította az ügyfeleit (pénzt vagy cserelaptopot adott ilyen esetekben)..."
Ez pedig szimpla hazugság. Pénzt szerviz soha a büdös életben nem fog (vissza)fizetni. Mi alapján tenné? A vadász (vásárló) nem a szerviztől vásárolta a készüléket, így azt vissza sem fizetheti. A szerviz ilyen esetben csak egy papirost adhat, miszerint a készülék javíthatatlan. Az pedig megintcsak szimpla átbaszás, hogy csak hozzájuk lehet visszavinni a meghibásodott készüléket. Ez a vadász (vásárló) döntése, hogy hol kívánja felvenni a szopóálarcot.

230e 2015.01.06. 13:44:31

@hekhekhekhekkinen: ez jó, de az oldalukon meg a Lenovo hivatalos szervizére utalnak:
www.radium.hu/jotallas

hobbitroll 2015.01.06. 13:45:54

@Black Hole: ez még hagyján. Terhes/csimotás nős poszt is nagyon régen vó'tmár :(

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.06. 13:49:08

Eddig csodálatosak vagytok! Aki pedig először megtöri a varázst, azt megbaszom!

230e 2015.01.06. 13:51:30

ja a levélben hivatkozott: "A 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet" 2014. április 30-a óta nincsen hatályban.

Már meging egy nick 2015.01.06. 14:09:54

Érdekes történet, remélem ki fog derülni mi lett végül a megoldás. Én azt gondolom lesz megoldás.

Ez a szürke import érdekes kérdés, definiálni kellene mit értünk alatta, mert önmagában az, hogy egy termék nem a hazai disztribútoron keresztül jön be az országba az nem illegális.

Ebben az esetben szerintem nem is ez lesz a gond, mert akkor a szerviz azt írta volna, hogy amiatt nem garanciázza és nem ad csereutalványt.

Serczeg (törölt) 2015.01.06. 14:12:33

Én mostanában vettem új laptopot, de vagy fél év (online) nézelődés után. A Radiumot, a Digi Prime-ot és hasonlókat tájékozódás után elkerültem. Miért? Mert ugyan sok esetben akár jelentősen olcsóbban lehet megkapni a laptopokat ezen cégeknél, sőt olyan altípusokat is forgalmaznak, amiket más nem (nem véletlenül), van egy nem annyira apró gubanc. Ezek a cégek ugyanis nem magyar lokalizációjú gépeket árulnak, a billentyűzetet átcímkézik, ezzel önmagában nem lenne baj, egészen amíg el nem romlik, mert a gyártó hazai képviselője ilyenkor nem vállalja a garanciális javítást, a boltnál kell kopogtatni. És még ha jó szándékú is a bolt, ki tudja, létezik-e még a garanciális időszak végéig. De a posztoló az ide-oda mutogatást is elkerülte volna, ha egy húszassal többet szán rá, és normális helyről rendeli.

A Lenovo és az All in one PC extra önszopatás, előbbi a homár cikkek alapján híresen rossz szerviz háttere miatt, utóbbi mert egyesíti az asztali PC-k és a laptopok hátrányait.

Black Hole 2015.01.06. 14:14:38

@hobbitroll: na ja! Pedig egy kis kv tolvaj terhes hostess alázás nagyon jól esne, a rosszindulatú lelkemnek! Meg néha felrémlik, mikor a gonosz kocsmáros nem engedte ingyen pisilni a fogyatékos kislányt, ráadásul posztert családostul baszta ki, akinek a felesége nem ezért sírt, hanem mert a fogyatékos kislány hólyag feszülése szinte neki fájt!

Serczeg (törölt) 2015.01.06. 14:15:15

@hekhekhekhekkinen:
Látom már más is leírta ezt. Igen, ez a webshop pont erről híres, érdemes rákeresni, pl. prohardver fórumos találatoknál derül ki.

melaena 2015.01.06. 14:15:21

@Már meging egy nick:
Itt nem arrol van szo,hogy nem adnak csereigazolast,hanem arrol,hogy kiadtak,majd a szaros kisker ugydontott,hogy felulbiralja a hivatalos szerviz allaspontjat es o maga is bevizsgalja.
Kizartnak tartom,h ebben az ugyben a TMX saras lenne.

Serczeg (törölt) 2015.01.06. 14:21:11

@Már meging egy nick:
"Ez a szürke import érdekes kérdés, definiálni kellene mit értünk alatta, mert önmagában az, hogy egy termék nem a hazai disztribútoron keresztül jön be az országba az nem illegális."

Nem illegális, de a legtöbb gyártó esetében abban az országban érvényes a garancia, ahol kereskedelmi forgalomba került. Ezért kell ilyen esetben a Radiumnál kopogtatni.

hobbitroll 2015.01.06. 14:21:17

@atpijkamo: ezt azonnal fejcsd ki, különben ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.06. 14:23:22

@hobbitroll: :)) Mostanáig senki nem vétett durvább helyesírási hibát. Ennek örülök.

hobbitroll 2015.01.06. 14:26:51

@atpijkamo: ahhh ... nagy dolog, ha a pu*ci kicsi :)
bál attól függ, mit tekint-esz dúlva hejes ilási hübának, és le dobacc e utána a padlóla. dúlván.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.06. 14:34:52

@hobbitroll: Nem tucc kihozni a sodromból. (Úgy látszik nem tudod a varázsszót. És ez így jó.)

Freddy a Krüger 2015.01.06. 14:36:06

Most akkor a szervíz a hibás?

hobbitroll 2015.01.06. 14:37:10

@atpijkamo: el kéne kű'deni téged a szemészetí szervízbe ... szelektiv a látásod :P

Radzeer 2015.01.06. 15:58:35

A kiskereskedelmi egységek beválthatják a csereigazolást a forgalmazónál, csakhogy ehhez kell annak a bizonylatnak a száma (másolata), amin vásárolta a terméket. Egész biztosan nem így történt, de felvázolok egy fiktív lehetőséget, miszerint jó Magyar kereskedelmi szokás alapján ezt a terméket is megszabadították az ÁFA-tól, vagyis papíron elhagyta az országot. A bolt megvette okosban, "könnyített" ÁFA-val, a nagyobb haszon reményében. Emiatt nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani a termék eredetét....tehát a csereigazolással sem tud mit kezdeni, mert papíron ő soha nem vette meg ezt a terméket.

Aureliano Buendía 2015.01.06. 18:51:59

@hobbitroll: szerintem nem véletlenül nem kapott elsőre garancialevelet.

Jó-jó az árgép, meg az árukereső, de ekkora összegnél már nem éri meg baszki a fillért.

Freddy a Krüger 2015.01.06. 18:53:03

@Aureliano Buendía:
Jepp. Igen, megint. De hát most mit tehetek én aról, hogy posztoló egy ostoba kis konzumbuzi? :D

Aureliano Buendía 2015.01.06. 18:53:12

@Black Hole: és tényleg igazad van, a régi kis szutyi OW és hasonló posztok hiányoznak.

@Aureliano Buendía: baszki=baszni (a fillért)

Black Hole 2015.01.06. 18:59:02

@Aureliano Buendía: hát, de nem? A homárra nem ezért járt az ember, ami most van! Milyen jókat lehetett itt hülyülni! És annak ellenére, hogy ment a hülyeség, mégis pár dolgot megoldott. Na, mindegy! Hülye vagyok én ehhez :-(

Black Hole 2015.01.06. 19:00:48

De legalább azt nem írta senki egy ideje, hogy "befáradtam" :-)
Vagy csak ritkán járok ide?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.06. 19:42:34

@Black Hole: Azt a hibát nem vétette. De elég sokat erőlködött, hogy hivatalosnak hangozzon a poszt.

"többszöri megkeresésemre"
Hát beszél így egy ember?

Black Hole 2015.01.06. 20:02:26

@atpijkamo: modoroskodó fasz. Mást nem tudok rá mondani.

Black Hole 2015.01.06. 20:08:39

Ja, és hol fontos az ár? Ha valamit száz forintért veszek, azt is vissza viszem, és cseréljék ki, ha szar! És ha valami szar, akkor azt ne álljanak neki gányolni, mert nem egy javított, gányolt szart akartam venni! Basszus, az első kenyérsütőgépem a garancia lejárata előtt pár nappal döglött be, és szó nem volt róla, hogy javítják! A kérdés az volt, hogy másikat akarok, vagy a pénzem?

Black Hole 2015.01.06. 20:10:52

@atpijkamo: hát amilyen szar lett ez a blog, nagy kár nem ér :-)

Sandor Akarki 2015.01.06. 21:01:18

"ügyfélszolgálatunkon leadásra kerül az eredeti számlával"
Az eredeti számlát hogy a fenében adná oda? Le van könyvelve, APEH, bocsánat, NAV kérheti. Stornózni nem lehet, előző évi, azaz WTF?

Jegkoko 2015.01.06. 21:27:29

Elöbb utánna kellett volna olvasni kitől veszi meg a cuccot.Mert akkor egyből kiderül, hogy a megnevezett cég szeret szürkeimportos gépeket behozni, illetve itthon sose árult tipusokat.Majd ha bár baj van elküldenek a fenébe.Igazán megéri náluk vásárolni

Sandor Akarki 2015.01.06. 21:54:49

Meg még aztat nem értem, hogy szenvedő ügyfél kap egy cserejegyet. Aztán bemegy random másik kereskedőhöz és kap gépet, hiszen az övét megtartotta a szerviz (EU modell, EU garancia nem csak magyar az én egyszerű paraszti feltételezésem szerint).
Akkor meg nem tök mindegy?

Artech 2015.01.06. 23:03:17

@sarostehen: az, de akkor a köznyelvben: ha minden laptop számítógép, akkor minden számítógép laptop? Számítógépnek az asztali gépet nevezzük, mert akkor ez alapon az okostelefont is hívhatjuk számítógépnek, mert tudja mindazt....
Vagy nem? :)

mozesapo 2015.01.06. 23:09:43

@AtiSnatch: Namost, ha megnézed a radium jótállás oldalát akkor a lenovo termékekkel kapcsolatban ide shop.lenovo.com/hu/hu/services-warranty/ irányít. Hoppá.

Serczeg (törölt) 2015.01.07. 11:21:14

@Rosszindulatú Vászka:
Én ezen nem röhögök, mert már rohadt sok ideje így van, hogy az oprendszer nélküli gépekre FreeDos-t tesznek, hogy papiron legyen hozzá oprendszer. A másik megoldás, hogy előtelepítenek valamilyen Linuxot, vagy mellékelnek hozzá egy Linux Live CD-t. Utóbbit olyan gépekhez is, amiknél máig nincs alapvető hardver elemekhez Linux driver, magyarul csak Windows-al használható teljes értékűen.

Xezs 2015.01.08. 22:12:30

Én azt nem értem, hogy a vevő miért szaladgál bárhova máshova mint ahol a terméket vette? Az hogy az eladó cég kivel milyen szerződésben van, engem marhára hidegen hagyna vevőként, én velük vagyok szerződésben. Én még soha nem vittem semmilyen garanciális cuccot máshova, mindig oda, ahol vettem. Mindig megoldódott az ügyem.

FloorPunch 2015.04.02. 17:33:38

Ez az a Rádium, ami csak és kizárólag arról híres, hogy németből beszerzett gépeket árul? Nem csoda, hogyha valaki megszívja...azért szurkolok a károsultnak, remélem sikerrel jársz és visszakapod a pénzed vagy kapsz egy új terméket!
süti beállítások módosítása