Tékozló Homár

Portugáliába utazók, figyelem!

2015.06.25. 13:57 | Homár Hilda | 140 komment

images_1.jpeg

Nemzetközi kitekintés rovatunkban egy portugál autókölcsönzőről próbáljuk lebeszélni az arra járókat.

A portugál polip avagy NO drive on holiday!

Történetünk okulásul szolgáljon minden gyanútlan Portugáliába készülő turistának.

Kálváriánk első állomása a lisszaboni reptér ahol a Drive On Holiday kölcsönzőtől bérelt autókat kellett volna átvennünk. Egész napos kirándulást terveztünk, ezért már foglaláskor jeleztük a reggel 8.30-as átvételt. Az ott várakozó hölgy közölte, hogy az autók nem itt vannak ugyan, de egy busz ingyen elvisz a Drive On Holiday telephelyére mely csak 15 percre van. A bent álló kisbuszba már nem fértünk be, ezért a két sofőrt előre küldtük. Két óra múlva (!!) hívtak hogy gond van, mert az autónkénti 1.100 € depositot nem tudják sem bankkártya, sem készpénz útján teljesíteni. Utánuk buszoztunk, és 7 bankkártyából sikerült egyet találni, amely akalmas volt erre. (Hitelkártya kellett, ami idehaza nem divat. Debit card = bankkártya, credit card = hitelkártya.)

Látva a portugál jellegzetességet, hogy minden autó többszörösen meghúzva, zúzva, megkötöttük az Extra biztosításokat, és röpke 4 óra ügyintézés után kaptunk egy Puntót és egy Fiestát. (Körbe húzva – karcolva.) Remek 4 nap volt, gyönyörű időnk volt. Finom polipot ettünk, semmi atrocitás nem ért minket.

A visszautazásunk napján reggel kijelentkeztünk lisszaboni szállásról, lecuccoltunk minden poggyászt az autókba és elindultunk Sintra városába, ahol leparkoltunk a Mór vár alatti kis utcában. (Csodálatos építmény, mindenkinek látnia kell!) Két órás hegymászás után leértünk az autókhoz és döbbenten szembesültünk azzal, hogy az autókat feltörték és ellopták a poggyászainkat.

30 perc keresgélés után megtaláltuk a helyi csendőrséget (G.N.R.). Itt elmondtuk mi történt, majd jegyzőkönyvet írtunk. Mivel egyikünk iratai is a poggyászban maradtak, így volt még egy körünk a lisszaboni magyar konzulátusra, ahol segítőkészek és gyorsak voltak, így egy óra alatt kapott az utastársunk egy ideiglenes útlevelet. Reptér – haza.

Néhány furcsaság: Még a rendőrségi ügyintézés alatt egy svájci házaspár érkezett (Drive On Holiday autókölcsönzős papírokat szorongatva) akinek szintén innen volt bérelve az autója, ugyanúgy utolsó előtti napon törték fel, szintén elég forgalmas helyen. Csak a csomagtartóból vitték el a poggyászaikat zártörés újtán elkövetett lopással. Természetesen ez csak véletlen. Bár állt ott sok autó, csak a mi két autónkat törték fel, azt is úgy, hogy csak a zár sérült, semmi más. Gyors zárcserével javítható, és már viheti is a következő kuncsaft. Praktikusak ezek a tolvajok. Két éjszakát parkolt az autónk Lisszabonban az utcán éjszaka. Mégis az utolsó nap törték fel, amikor minden poggyászunk nálunk van egy olyan utcában, ahol 10 másodpercenként elmegy egy autó, két percenként egy turistabusz, és félóránként egy rendőrautó. Micsoda merész kockázatvállalás! Ezek az autófeltörők természetfeletti látnoki képességekkel rendelkeznek.

Tanulságok mogyoróhéjban:

- A Drive on Holiday nem a reptéren adja át az autót, holott a foglaláson kifejezetten ezt írják. Egy másik kölcsönzőnél egy évvel ezelőtt ez úgy működött, hogy várt minket egy fickó a parkolóban kulccsal a kezében. Aláírtunk 4 papírt, és indítottunk. Ezt vártuk itt is. Nehézkes és időtrabló az ügyintézésük.

- Ha kell depozit, pontosan tisztázzuk, hogy milyen kártyát fogadnak el.

- Annak ellenére matricázzák az autóikat, hogy vonzza a bűnözőket.

- Most, hogy már az utasbiztosításhoz szedjük össze az adatokat, megfogalmazódik még egy jótanács: tényleg olvassuk el a biztosítási feltételeket! Tudom, hogy csapból is ez folyik, de tartsuk szem előtt, hogy amikor legelőször, telefonon igyekszünk első pánikunkban felhívni a biztosító hotline-t, ott egy gyakorlott kérdező beszélget egy riadt turistával. Bármilyen lopás történik, írassunk jegyzőkönyvet a hatóságokkal!

Az egyik barátunk, (aki a bűnüldözésben jártas), egy mondatban összefoglalta a véleményét: szerinte az autókölcsönzőtől valaki leadja az infót az elkövetőknek, akik kevés roncsolással utolsó nap elviszik a biztos zsákmányt. A poggyász az elkövetőké, a biztosítótól kapott pénz az autókölcsönzőé marad (levonva a tényleges javítási költséget). Mi ezt persze nem hisszük el, inkább csak véletlenek egybeesése, hiszen nincs olyan autókölcsönző, amely kockáztatná a jó hírét.

L.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baluci 2015.06.25. 14:01:23

Én csak a Balcsira járok, hegyet nem mászok...

sarostehen 2015.06.25. 14:08:42

Azt is elmondják sokszor, hogy senki ne hagyja a csomagját a kocsiban. Főleg ha kirándulni megy. Értem, én hogy reggel ki kell jelentkezni, a repülő pedig csak délután / este indul...pont ezek miatt tanácsolják ezt is.

Lehoz Tamas 2015.06.25. 14:09:02

Egyetlen dolgot nem ertek. Miert kell utolso nap a telepakolt kocsit magara hagyni? Miert nem lehetett orzott parkoloban hagyni a kocsit, ha mar messzirol latszik rajta, hogy berelt? Sintrahoz amugy is megy ki vonat, onnan meg busz meg fel ha jol emlekszem.

Talan jobb lett volna Cascais-ba menni az utolso napon, az kevesbe veszelyes ilyen szempontbol.

Amugy a depozit is teljesen megszokott sajnos, pl. goldcar is csinalja. Es a legdurvabb, hogy siman ulnek majd a depoziton 2 honapot, addig is nekik kamatozik.

Louloudaki 2015.06.25. 14:33:36

"- Annak ellenére matricázzák az autóikat, hogy vonzza a bűnözőket." minden autókölcsönző iroda matricázza az autóit világszerte, ezen nem kell meglepődni és nem fog változni.
csomagot meg tényleg nem hagyunk a kocsiban csak amit nem sajnálunk hogy esetleg ellopják.
mondjuk az elég irreális hogy a kölcsönző lefizet egy tolvajbandát akik random járják portugáliát és bárhol látnak egy olyan kocsit feltörik... gondolkozzunk már
ennek ellenére részvétem a posztolónak.

cmx85s 2015.06.25. 14:34:53

Biztos csak én nem értem, de honnan tudják a tolvajok, hol áll az autó? Komplett útvonal tervvel lehet bérelni?
Persze, lehet, hogy tényleg a matricára utaznak, akkor viszont nem lehetnek biztosak abban, hogy van valami a csomagtartóban.
Ha meg a kölcsönzőtől kapják az infót, akkor vaktában autóznak a vidéken és keresik a matricázott járgányokat?

Leadfoot 2015.06.25. 14:36:52

Most 2015-ben tényleg újdonság egyeseknek, hogy csak dombornyomott kártyával lehet a letétet fizetni?

Tán nem volna szar elolvasni a T&C-t, ha már alapból tájékozatlan az ember.

Leadfoot 2015.06.25. 14:39:02

@sarostehen: A szállodában simán ott lehet hagyni a csomagokat. Szerintem nincs olyan szállás, ahol nem őrzik meg a kijelentkezés napján.

Leadfoot 2015.06.25. 14:43:32

@cmx85s: Itt annyi történt, hogy a poszt toló butus volt, nem tájékozódott, és emiatt persze a kölcsönző a hülye, meg persze tolvajok is.

@Lehoz Tamas: A deposit annyira megszokott, hogy szerintem nincs kölcsönző, ami ne követelné meg a dombornyomott kártyát a rendezéséhez. És a két kocsira 4 napra nem is kiugróan magas az 1100 euró.

Black Hole 2015.06.25. 14:47:26

Akkor itt most ki a hülye?

sarostehen 2015.06.25. 14:50:33

@Leadfoot: Gondolom a szállás messze volt ettől a kirándulóhelytől, és nem akartak még többet autózni ..
De igazad van.. ott is meg szokták őrizni.

andand 2015.06.25. 14:51:04

@Leadfoot: Autonkent 1100 euro. Az azert magas.

De ha teljes biztositast kotsz (minden opcioval), akkor altalaban nem is kernek depozitot. Igaz igy akar napi +20-25 euro is lehet, de hat ez az ara. Sok kolcsonzo erre utazik, es neha tenyleg jobb, minthogy aztan radverjenek egy serulest, amit nem is te okoztal. Mi mar megjartuk egyszer (Sicily by Car, soha, senkinek!).

Viszont a hitelkartyas berles mar nagyon regi, csodalkozom, hogy nem tudtak rola. Az atvetel elotti utaztatas is eleg gyakori, ha nem egy nagy cegtol berelsz.

Louloudaki 2015.06.25. 14:51:13

@Leadfoot: na azért annyira nem megszokott, mert én az elmúlt 3 évben mióta jogsim van és nyaralásnál bérelgetek autókat görögországban meg spanyolországban, eddig sehol nem kértek depozitot. csak idén cipruson 80 eurót a teli tankért arra az esetre, ha mégse a megbeszéltek szerint teli tankkal adom vissza. :)

andand 2015.06.25. 14:52:36

Mondjuk egy ilyen cegtol driveonholidays.com/index.htm nem biztos bereltem volna, ha csak nem egy broker oldalrol jutottak ide (ahol sokszor nem tudod ki adja az autot, mig be nem fejezted a foglalast).

Leadfoot 2015.06.25. 14:53:57

@andand: Igaz, autónként elég sok az 1100 EUR. De utazás előtt egy e-mail megtudni, mennyi lesz a deposit. Persze ha van normális ügyfélszolgálat (a nagyobb, nemzetközi kölcsönzőknek mind van).

atörökkk 2015.06.25. 15:14:15

Darwin díjt a posztolónak.

AtiSnatch 2015.06.25. 15:15:35

remélem a bankkártyára ráírtátok a pinkódot.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.25. 15:28:48

@Louloudaki: "minden autókölcsönző iroda matricázza az autóit világszerte"

Pont nem. Csak a világ fejlettebb részén.

Az amerikaiak akkor hagyták abba a kölcsönzői kocsik kötelező megjelölését, mikor egy német nőt simán meggyilkoltak az út közepén, az anyja és a gyereke szeme láttára. Pont a turistákra szakosodtak a nég... a bűnözök.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.25. 15:31:55

Már Lenin is megmondta: - Értéket nem hagytunk a kocsiban, értéket nem hagyunk a kocsiban, értéket nem fogunk a kocsiban hagyni!

"Значение не может быть оставлен в автомобиле, не оставляйте от стоимости автомобиля, значение, мы не оставили в машине!"

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.25. 15:35:44

@AtiSnatch: "ráírtátok a pinkódot."

Hatra nyugodtan, egyiken sincs pénz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.25. 15:36:58

@andand: "egy ilyen cegtol driveonholidays.com/index.htm nem biztos bereltem volna"

Kirekesztő vagy!

cupcake25 2015.06.25. 15:41:38

Az egyetlen ami szerintem jogos nyafogás, hogy nem a reptéren kapták meg a kocsit, pedig ahogy olvasom ezt ígérték.
De hogy a kocsiban hagyott cuccot ellopták és ezért is a kölcsönző legyen a hibás? Nem is tudom, az üldözési mániát egy ponton túl érdemes ám kezeltetni. Egyébként gondolom a tolvajok valóban a bérelt kocsikra mentek rá, ezért lehetett a másik áldozatnak is bérelt kocsis papírja. De ez nem hiszem hogy a kölcsönző hibája lenne.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.25. 15:48:20

@cupcake25: "Az egyetlen ami szerintem jogos nyafogás, hogy nem a reptéren kapták meg a kocsit, pedig ahogy olvasom ezt ígérték."

Én tovább is olvastam a posztot: még a fél napjukat is elbaszták.

2015.06.25. 15:52:08

@Lehoz Tamas: "őrzött" parkoló.. az mit jelent szerinted ? Hogy felelősséget vállalnak a kocsiban hagyott értékekért ?
Ugye te sem gondolod komolyan, mert ilyen sehol sincs.
Az őr azért van egy parkolóban, hogy a parkoló díjat beszedje. Slussz.

gabors 2015.06.25. 16:19:58

@Lehoz Tamas: "Amugy a depozit is teljesen megszokott sajnos, pl. goldcar is csinalja. Es a legdurvabb, hogy siman ulnek majd a depoziton 2 honapot, addig is nekik kamatozik. "

Ez kurva nagy felreertes .... az osszeg csak "zarolva" van nem kapja meg a ceg (nem utaljak a szamlajara) ... arra van ha netan megerkezik 5 gyorshajts bunti 200Eu darabja akkor mint tulaj nen ok fizetnek hanem a zarolt osszeg elleneben fizetik ki es akkor tenyleg at is utaljak a penzt nekik a kartya ceg bankjatol ...

Darth Revan 2015.06.25. 16:20:08

Mikor az elso autot kolcsonoztem alaposan utannaolvastam a dolgoknak, igy nem ert meglepeteskent, hogy
1) Csak hitelkartyat fogadnak el
2) van egy biztonsagi letet

A posztolo is jobban tette volna, ha elore tajekozodik es nem utolag sir a szaja.

Nem tudom, hogy minden kolcsonzonol igy van-e, de altalaban, ha extra biztositast kotsz, akkor nem kernek security depositot.

En is bereltem a Lisszaboni repteren autot es nekem is varni kelltt a shuttle bus-ra vagy 5-10 percet.

De ez nem csak portugaliban van igy, nalunk Dublinban is shuttle bus visz el az autokolcsonzok telephelyeig. De igy mokidik a rigai repteren is es Liverpoolban is bereltem mar autot olyan kis tarsasagtol, aminek nem a repteren volt a telephelye.

Ami meg a lopast illeti, tuti, hogy nagy biznisz a posztolo hasznalt zoknijat es gatyait ellopni, tuti, hogy az autokolcsonzes csak alca, valojaban a piszkos zoknira utaztak.

Leone_510 2015.06.25. 16:24:40

@atpijkamo:
- ezért is Gyurcsány a hibás

@Kulics: "A poggyász az elkövetőké, a biztosítótól kapott pénz az autókölcsönzőé marad "

- a szennyes meg a parkolósé :)

Darth Revan 2015.06.25. 16:25:55

@andand:
"Autonkent 1100 euro. Az azert magas."

Nem kulonosebben. Eleg altalanos.

"De ha teljes biztositast kotsz (minden opcioval), akkor altalaban nem is kernek depozitot. Igaz igy akar napi +20-25 euro is lehet"

Most voltam Maltan, egy hetre bereltem egy kis autot 60 (!) euroert. Nagyon ajanlottak az extra biztositasukat 180 euroert!!! Muha-ha. Az auto aranak haromszorosaert.

Erre talaltak ki az onreszbiztositast. 180 euro helyett 24 euroba kerul csak, igaz nem olyan kenyelmes, de joval olcsobb :)

Manyecska 2015.06.25. 16:27:05

B..sszhatok meg most mennek züllői értekezletre..vajon a bringamat is ellopjak?? xd tiszta para lettem.

Darth Revan 2015.06.25. 16:28:13

@Louloudaki: "eddig sehol nem kértek depozitot"

Ha kotsz extra biztositast, nincs deposit.

Darth Revan 2015.06.25. 16:30:50

@andand: "Mondjuk egy ilyen cegtol driveonholidays.com/index.htm nem biztos bereltem volna,"

óccsó vót

Zirowe 2015.06.25. 16:38:52

"- Annak ellenére matricázzák az autóikat, hogy vonzza a bűnözőket."
+a többi konspiratív elmélet..

Már nem azért, de gyanúsítgatás helyett nem az lehetett a helyzet, hogy nyilván azért törték fel az autókat, mert benne voltak a táskák?
Üreset minek feltörni?!

Már több, mint 10 évvel ezelőtt is zár kiemeléssel törték fel a puntokat, zár körül két kör alakú bemélyedés, amit az eszköz hagy.
Minek kéne esztelenül, feltűnést keltően tovább rongálni az autót?
Ja, biztos van nyomkövető az autóban, az iroda meg leadta a drótot a tolvajoknak, hogy "figyi mán, itt van egy a csoport MAGYAR turista, akik a depositnyi 1100€-ot alig bírták kiperkálni, biztos baromi vastagok, kövesd őket bármerre mennek utolsó nap és meggazdagszol!"...

Hagyjuk már ezeket a butaságokat.
Reagálás meg persze nem lesz, mert külföldi a cég.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.25. 16:46:23

@Leadfoot: a debit is dombornyomott es cask credited fogadtak el
itt elfogadjak a debitet is@Lehoz Tamas: a deposit effective nem kerul a kolcsonzohoz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.25. 16:49:04

@Louloudaki: nekem ugy remlik, nalunk nem matricazzak, bar nem sokszor bereltem

vanek ur 2015.06.25. 16:51:25

1. Kártyának tényleg utána kell nézni, de inkább kivételnek számít, ahol debit kártyát is elfogadnak a letéthez. Szóval ha autót akarsz bérelni, legyen hitelkártyád, a megfelelő nagyságú hitelkerettel.
2. Igaz, hogy én eddig csak USÁ-ban béreltem autót, de a letét sose volt több 600$-nál. Pedig a Puntónál pár számmal nagyobb autót kaptam.
3. Viszont az utóbbi években azt láttam, hogy egyre kevesebb bérautót matricáznak fel feltűnően, és voltam olyan országban, ahol még alaposabban megnézve a kocsit sem derült ki, hogy bérautó. Pontosan azért, mert rájöttek, hogy vonzza az autófeltörőket és a tolvajokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.25. 16:53:02

mondjuk a u-hault-ot azt matricazzak:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.25. 16:57:56

@Darth Revan: hat szerintem a deposit nem cask arra van amire a biztosito fizet
mondjuk hot mocskosan / belul/ viszed vissza a kocsit stb.

joetaylor 2015.06.25. 16:59:46

Autóban értéket hagyni nagyon vadászos dolog. Ha látható helyen van valami a kocsiban akár egy pici városban is van legalább egy drogos aki arra szédeleg és ha az első nem is a második csóka már biztos kiveszi az utastérből a kincset. Ha máshogy nem akkor az ablakon keresztül.

Aureliano Buendía 2015.06.25. 17:14:51

Tanulságok mogyoróhéjban:
-csomagot semmilyen esetben nem hagyunk az autóban

Aureliano Buendía 2015.06.25. 17:17:43

@Black Hole: egyértelműen a posztoló. Sajnáljuk ugyan, de saját magával baszott ki, saját magának köszönheti azt, ami történt.
A legrosszabb. hogy próbálja megideologizálni, hogy miért más volt a hülye.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.25. 17:30:35

hat en meg nem gondolkodtam rajta hagynek -e csomagot a kocsiba, bar fenyes nappal nemigen tornek fel /sedan/ es hat ugye ha fel akarnak akkor megtehetnek es meglatnak , hogy ures
mindenesetre, mi akarhol voltunk, az utolso napra mar nem csinaltunk programot, bepakoltunk es irany haza a kicsekkolas utan
/ertem, hogy nekik a repulo indulasaig volt idejuk, hat IJ, de hogy a kolcsonzonek nincs koze hozza az szinte tuti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.25. 17:36:03

ja, es ha a posztolo nem hiszi el, amit a bunuldozesben jartas barat mond, akkor minek veti fel?
a picsaba tudta volna a kolcsonzo, hogy a Mor var alatti kis utcaban lesznek kicsekkolas utan a repulo indulasaig
egyaltalan honnan tudnak, hogy aznap kicsekkolnak stb.

Lehoz Tamas 2015.06.25. 17:37:13

@Kulics: nem tudom, en mar lattam olyan parkolot, ami mondjuk be volt kamerazva, esetleg az or ralatott a kocsikra. Ez pedig sokkal biztonsagosabb.

"Az őr azért van egy parkolóban, hogy a parkoló díjat beszedje. Slussz." - Ez meg olyan tipikus magyaros hozzaallas. Erdemes azert ezt megnezni egy fejlett orszagban.

Black Hole 2015.06.25. 17:43:32

@Aureliano Buendía: kösz! Ezek szerint érdemes elolvasni, legszebb öröm a káröröm alapon :-)

szamaritánus 2015.06.25. 17:50:05

ELŐLEG, bazmeg. magyarul írj, ne depozitozz.

Aureliano Buendía 2015.06.25. 17:52:29

@Black Hole: nem, nem kell kárörömködni. Egyszerűen csak sajnálni kell a posztolót és társaságát, és rácsodálkozni, hogy vannak még a világon ennyire végtelenül naiv lények. Utánuk mát a szobanövények következnek.
Az pedig, aki az iratait is az autóban hagyta megérdemli az Arany Lófasz Érdemrend Középkeresztjét a Tölgyfakoszorúban.

Black Hole 2015.06.25. 17:54:27

Hát, ebben olyan kevés a tanulság, hogy valóban kár lett volna dióhéjban összefoglalni! Tényleg elég a mogyoróhéj. Kis paranoiát vélek felfedezni.

Ezt a részt viszont nem értem: "semmi atrocitás nem ért minket". Talán van, ahol verik a turistákat?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.25. 18:05:03

@Black Hole: "Talán van, ahol verik a turistákat?"

Ilyen balkáni néptől, mint a szőröstalpú portugálok, bármi kitelik. Esetleg tetlegességel bosszulják meg a magyar férfi
kézilabda-válogatott ellen két hete elszenvedett vereségüket.

www.nemzetisport.hu/kezilabda/ferfi-kezi-eb-selejtezo-portugalia-magyarorszag-2419049

Darth Revan 2015.06.25. 18:12:28

@hagyma:

Ha biztositast kotsz, akkor nincs security deposit. Ettol fuggetlenul utolag meg mindig terhelhetik a kartyadat, ha ugy tartja kedvuk.

Egyszer gyorshajtas miatt kirottak ram 35 euro admininsztracios dijat egy honap mulva. Ilyesmi elofordul. Ehhez nem kell a deposit.

Black Hole 2015.06.25. 18:12:50

@Aureliano Buendía: asszem ez már kimeríti a könnyelműség fogalmát rendesen. Legalább álltak volna be valami őrzött parkolóba! Mondjuk én Agárdon tanultam meg a leckét. Nyár volt, mentünk haza Budapestről, és megálltunk egyet fürdeni. Fizetős, őrzött parkolóban hagytam a kocsit, ráadásul közvetlen a parkoló pénztárosbódéja mellett. Életemben először ott hagytam benn az írtatokat az autóban. Gondoltam a kölök majd bírja, hogy együtt megy az egész család a vízbe. Tényleg bírta. Természetesen az autót feltörték. Ott a bódé mellett, a pénztáros szeme láttára! Kurvára kiakadtam. Azóta sem tudom értelmezni az őrzött parkoló fogalmát!

Darth Revan 2015.06.25. 18:15:20

@szamaritánus:
"ELŐLEG, bazmeg. magyarul írj, ne depozitozz."

Biztonsagi LETET, bazmeg!!! Az eloleg az kurvara mas.

Black Hole 2015.06.25. 18:18:42

@atpijkamo: hát, mondtál most néhány újdonságot :-)
Nem tudtam pl, hogy a portugálok talpa szőrös, meg földrajzilag is helyre tetted a tudásom! :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.25. 18:20:35

SPAM
kilatasgaleria.blog.hu/2015/06/25/cseppes_226

A feltörés tényleg elég gyanús, a debit és a credit card fontosságát viszont 2000 helyen leírták már.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.25. 18:21:05

@Darth Revan: nagyon ritkan berelek, amikor bereltem a minimum biztositas volt
a deposit nem zavart soha
de mondom ritkan volt szukseg berlesre, most meg mar egyaltalan nincs

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.25. 18:21:48

" hiszen nincs olyan autókölcsönző, amely kockáztatná a jó hírét."
Ki mondta, hogy tudnak róla?
Amúgy a yardnak is gyanús lenne egy idő után a sok feltöréses bejelentés.

gabors 2015.06.25. 19:01:41

@szamaritánus: talan kaucio/biztositek/letet de tutti nem eloleg ....

gabors 2015.06.25. 19:04:06

@Darth Revan: a mai vilagban vannak egyszerhasznalatos kartyak nagyon konnyen es ha tudom elore .... ES nincs "deposit" az elso hogy uj kartyat kerek regi eltunt (itt ingyen van 2 napon belul) utanna baszhatja a ceg nem tudja terhelni semmivel DE a depositot atvezetik az uj szamra ...

Darth Revan 2015.06.25. 19:16:52

@gabors: na, az ilyen kartyat pont nem fogjak elfogadni, csak hitelkartyat.

gabors 2015.06.25. 19:23:39

@Darth Revan: hitelkartya az !! csak annyit teszel ra amennyit kell mondjuk $2000 ennyit mutat a cegnek hogy a limited ... amugy van egy csomo teljesen aboszolut rendes hitelkartya aminek a limitja mondjuk csak $1000 minnel csorobb valaki annal alacsonyabb ez a szam...

amugy igy megy Mo-on is, megkerdeztem mennyit kell a "deposit"-ra azt mondtak X akkor itt van tessek ez a kartya. Lehuztak azt annyi... az egesz csak annyit jelent hogy annhyival kevesebb a keret ...

Manyecska 2015.06.25. 20:06:35

@Lehoz Tamas: es lattal-e mar fuben nyuszit?

Manyecska 2015.06.25. 20:14:46

ja .vot màr.mindegy.poszter az expozicios idovel keverheti..

cupcake25 2015.06.25. 20:52:31

@atpijkamo: erre írtam hogy ez a része volt jogos, bocsássál meg, hogy nem fejtettem ki jobban, nem hittem, hogy lesz aki nem érti.

killerkaller 2015.06.25. 22:02:29

@Aureliano Buendía: "Tanulságok mogyoróhéjban:
-csomagot semmilyen esetben nem hagyunk az autóban"

Személyes iratot, pénzt, hitelkártyát, no és a nagyit végképp nem

atörökkk 2015.06.25. 22:03:19

@Black Hole: ha nem is verik, legalább diszkréten szopattyák őket.

Aureliano Buendía 2015.06.25. 22:05:01

@killerkaller: nagyit csak akkor, ha már úgyis halott, legalább azt hiszik a Máriahilferen, hogy őrzi a gorennyét.

killerkaller 2015.06.25. 22:14:04

@Aureliano Buendía: Ha jobblétre szenderült, inkább madame Tussauds.

igazságos 2015.06.25. 22:33:46

Ajjaj

No car, no taxi, no bus, akkor meg mijaf@sz van ott Portugálhonba!?

@Black Hole: aki mondja :)

Black Hole 2015.06.25. 22:42:42

@igazságos: van ott baj rendesen! Azok olyan hülyék, hogy Indiába mennek, oszt' bele akadnak egy új világba, aztán még arra se jönnek rá, hogy elcseszték! Lökött egy nép az, én mondom!

Tottone 2015.06.25. 23:47:04

Pont tavaly béreltem Portugáliában egy puntót 2 hétre 800€ volt a letét, egy kis kölcsönző volt economy car rental-on keresztül. Egyébként dombornyomott betéti kártyával intéztem gond nélkül.
Ami azt illeti még sehol nem futottam bele hogy CSAK hitelkártyával lehetett volna fizetni, pedig pár éve USA nyugati parton is megfordultam. A dombornyomott betéti kártyát mindig elfogadták credit card-ként, sőt volt olyan bankkártyás benzinkút, ahol debit cardként nem fogadta el a gèp de credit cardként igen (én választhattam hogy melyikkel fizetek). Persze itt addig mehetsz el amíg van fedezet a kártyán egy hitel kártyánál meg lehet egy jókora kereted.
Az USAban szeretnek komolyabb szállásokon is kauciót foglalni, ami 1-2 hét múlva felszabadul persze de betéti kártyával egy körúton ki lehet futni a pénzből ...hitelkártyával ez könnyebb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.25. 23:57:02

@Tottone: hat a szallas az kicsekkolasnal fel is szabadul, vagy masnap,
1-2 het kizart
az ugyvitel sokkal egyszerubb credittel, mi kb cask ilyenekre tartjuk
a szallasokon nem igazan kaucioznak, amig ott vagy nyitva van a credited elottuk, akkor zarjak le ha kicsekkolsz
etteremben is cask ha mar beirtad a borravalot, utana zarjak le, pedig a kartya mar reg a kezedben es setalsz hazafele

Sandor Akarki 2015.06.25. 23:59:58

Az ilyen "vélelmet" érdemes megírni szép ajánlott levélben a biztosító vezérigazgatójának címezve, elvégre nekik a legfőbb érdekük, hogy ne legyen kárkifizetés. Ők megnézik és ha a statisztika azt mutatja, akkor megteszik a megfelelő lépéseket.
Poszt-tolónak ettől nyilván nem lesz jobb, de azért én ennyitől jobban érezném magam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.26. 00:00:10

@igazságos: 4 ora ugyintezes....
egy kocsiberlesre
biztos volt kozben szieszta

Sandor Akarki 2015.06.26. 00:01:36

@hagyma: WTF is borravaló? És miért? Írja ki a vendégnéző, hogy mennyi akar oszjóvan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.26. 00:13:27

@Sandor Akarki: hat a z a TIPs
itt felenk az a felszolagalok fizetese
nem kotelezo adni, de 15-20 % az atlagos, amit adni szoktunk, mivel az orabere atlagosan $3 alatt van

igi1 2015.06.26. 00:50:08

@hagyma: k@rvára ráérnek ott is b@szod

Black Hole 2015.06.26. 01:32:49

Azt akkor sem értem, hogy a kölcsönző honnan tudja, hogy a bérlés utolsó napján tele lesz az autó zsákmánnyal? Mert mi van akkor, ha leadja a páciens a kocsit, és marad még egy hétig? De ha az utolsó napig nála van az autó, akkor is lehet, hogy leadja, majd vissza megy a szállodába, egyet még eszik, iszik, és akkor szedi össze a cókmókját, azután csapat a repcsire. Aszondom paranoia esete forog itt fenn!

Sandor Akarki 2015.06.26. 01:41:10

@hagyma: Persze, értem, csak nem értem. Nyilván adócsalás az oka - ami nem megy be a kasszába az nem adózik. Hányás rendszer.

Manyecska 2015.06.26. 01:51:48

@Black Hole: nyugi.lehet hogy csak paralelogramma.valojâban. annyira paranoias hogy ki is raboljak? xd bar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.26. 01:59:39

@Sandor Akarki: miert , otthon a borravalot beutik a penztargepbe?
hahaha
itt meg nagy resze kartyarol megy, ami bekerul a rendszerbe
melyik pincer fog jobban dolgozni, aki csinal $13-at orankent jatt nelkul, vagy aki $ 3-ban van es a jattbol el?
szerinted?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.26. 02:29:04

ja sok helyen van felszolgalasi dij
ptt nem kell adni semmit, hacsak nem akarsz villogni, vagy annyira super a felszolgalas
ezx is egezsegesebb versenyt eredmenyez, mert aki tobb asztalt csinal egy este, rabeszeli jo borra a vendeget stb. az tobbet keres
a vendeglatashoz le;; egy habitus, karizma
/jelzem en nem borravaloert dolgozom, ezt vendegkent tapasztalom, ha valaki bunko, nem kap egy centet sem/

Black Hole 2015.06.26. 02:32:25

@Manyecska: addig rendben, hogy kirámolják a kocsiból a cuccot, de azt azért nem hiszem, hogy a kölcsönző küldi a rablovicsot, hogy "pont most vannak x helyen, és van a kocsiban egyheti szennyes". Azért azt nem hiszem, hogy nyomkövetővel felszerelt autókat adnak bérbe, sáfrányos, vonalkódos alsóneműk reményében. Persze a mai világban bármi megtörténhet! Ahogy az egyszeri kőműves mondta, teljesen kifordult magából a világ, lassan már a tehén b@ssza a bikát!

gabors 2015.06.26. 04:59:00

@Black Hole: na most tankoltam $2,959 ert ez a tank kijott 60.79 MPG-re ez olyan 3.8-3.9 l/100km-re jon ki. 617 mil 10.150 gallon ment bele ...

ilyenkor a legoptimalisabb a Prius meg nem kell A/C de levego meleg igy konnyebb

Tottone 2015.06.26. 04:59:08

@hagyma: lehet, hogy banktól is függ. Itthon is néha bérelek kocsit, szintén kaució dombornyomott kártyáról. Fizetéskor az ár a kaución felüli részből jön le, a kaucióra meg mindig igéretet kapok, hogy már másnap szabad lesz...sosem volt még az. Sokkal inkább 30 nap, amit nagyjából a bankban is megerősítettek (mert egyszer utána jártam), de ez már lehet, hogy inkább egy bankos homár story :-) Motelekben tényleg nincs kaució, de nagyobb hotelekben néhány nap szállást óvatosságból van ahol lefoglalnak. Egy ismerős keleti parton járt így, elfogyott a cash, mert 1-2 naponta új szállása volt és a kauciók nem szabadultak fel a számlán elég gyorsan. Személyesen Vegasban jártam úgy, hogy foglalva, kauciót is rátettek, de bizony nem volt elérhető a pénz kicsekkolás után, de talán még 1-2 hét múlva itthon sem...mondom lehet hogy bank.

melaena 2015.06.26. 06:25:08

Nem kell ahhoz se nyomkoveto,se magyar zoknikra szakosodott autokolcsonzo,hogy ok is benne legyenek.

Eleg ha egy ember szivarogtatja az infot,minek venne be az egesz ceget a buliba?

Ha a tolvajok latnak egy berelt verdat,racsorognek az emberukre,hogy nezzen utana,ki mikor,meddig vette ki.

Persze a sztori ott csuszik el, hogy egyszer,ketszer el lehet jatszani.
Amennyiben az adott kolcsonzo autoit tobbszor torik fel,mint az osszes magantulajdonban levot egyutt,akkor vagy a biztosito, vagy a rendorseg azert gyanut foghat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.26. 06:45:38

@melaena: Mondjuk a fene tudja. A portugál rendőrség mennyire lehet korrupt... :S

onga lajos 2015.06.26. 07:05:53

Iratokat autóban hagyni.

Téged sem az eszedért szeretnek.

jog-ász 2015.06.26. 07:18:43

sajnos teljesen általános a probléma.
az autokölcsönzők netes oldalán a conditions alatt mindig ott van milyen kártyát fogadnak el, mennyi a depozit és elég gyakori hogy ha nem csinálsz videofilmet a kocsiról átvételkor akkor rádsózzák a meghúzásokat sérüléseket is. azt gondolom hogy svájctól délre nem szabad kocsibérléssel foglalkozni. én idén megyek portugáliába, de úgy terveztem minden kirándulást, hogy vonat busz mindenhova, lehet kötöttebb, de nem foglalkozok kocsival..olaszoknál ugyanez a helyzet.

venszivar 2015.06.26. 07:39:11

"Portugáliába utazók, figyelem!"

Figyelem! Portugáliába nem utazok!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.26. 08:17:49

@venszivar: "Portugáliába nem utazok!"

Ja, értem, szóval spanyolba mész. Szerintem hülyeség akkor már portugáliát kihagyni, de te tudod.

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.26. 09:00:40

aki a precizitást kedveli meg az élére vasalt kutyaszart az mi a retkes lófaxért utazik portugáliába? eszpanyol, portugál, görög, olasz (pláne jelentősen délebbre), mind manana-manana. ellenbe süt a nap és jó a bor. hitelkártya nélkül is lehet utazni, csak akkor megszopod az ótóbérlést, gyóreggelt. kápéval is lehet menni csak akkor sátrazni fox meg gyalorgászni, maaaóóóóóórrgitttt.

venszivar 2015.06.26. 09:03:56

@atpijkamo: Hol s mikor hallottad v. olvastad, hogy Spanyolba... akár, tán.

Most jöttünk meg a szombat éjjeli "múzeumok éjszakájából", tegnap késő este...:)

LÉPEM! (mennem kell aratni)

Manyecska 2015.06.26. 09:10:18

@venszivar: Én már megvárom amíg hazatoloncolnak Ázsiába. Engem!.. :DD

Netuddki. 2015.06.26. 09:47:19

Honnan tudták hol a kocsi? GPS.
Különben meg biztos a bevándorlók voltak. Akárkiket is ért alatta az orbánescu...

Netuddki. 2015.06.26. 09:48:25

@bértrollbosszantó_kovi1970: Mellesleg ha van GPS a bérautóban akkor nem feltétlenül kell összejátszani a kölcsönzősökkel. Elég csak feltörni az informatikai rendszerüket, vagy onnan egy belső ember...

calvin&hobbes 2015.06.26. 10:10:06

@hagyma: Ugy emlkeszem akkor szabadul fel olyan gyorsan ha ugyanazt a kartyat hasznalod a szamlakiegyenlitesre amit a bejelentkezesnel leadtal a depositra. (marmint az extra lekotott osszeg). Ha masik kartyaval fizetsz akkor tenyleg varhatsz egy-ket hetet mire feloldjak. Legalabbis ugy emlekszem, de mar eleg regen dolgoztam a szallodaiparban, de akkor eleg sok idot toltottem csacsogassal az AMEX/MasterCard es egyeb cegek ugyfelszolgalataval. A procedura lehet valtozott azota...

Cormorant 2015.06.26. 10:55:29

@Louloudaki: Butaság, nem minden autókölcsönző és nem az egész világon matricázza az autóit.
Pl. USA-ban egyik sem! Azért az a piac a világnak elég nagy része:)
Én pedig a matricázott auto biztosítási díját a biztosító helyében extra kockázatra hivatkozva háromszorosára emelném, máris lenne piaci verseny és a többség leszedné a matricáit. Aztán a maradék is:)

xlngx 2015.06.26. 10:57:20

Tanulsag: Nem berlunk kocsit noname cegektol, foleg a mai netes vilagban utanna olvasunk a cegnek hogy mennyire megbizhato. Dombornyomott VISA debit kartyaval siman megy a kolcsonzes ha van rajta eleg fedezet. Inkabb fizesd ki a plusz penzt egy Sixtnek vagy egy Hertznek de tudod hogy van rendes ugyfel szolgalatuk es talan nem vernek at.

Cormorant 2015.06.26. 11:03:00

@Leadfoot: Senki nem állította, hogy csak dombornyomott kártyával lehet letétet hagyni. Mielőtt másokat helyreigazítanál, inkább olvass és tájékozódj.
Hitelkártyával (CreditCard) és nem bankkártyával (DebitCard) kell letétet fizetni, tehát NEM a kártya dombornyomása a fontos.
Ennek egyébként praktikus oka van. A hitelkártyán letétbe helyezett összeg neked nem költség, mert csak a hitelkeretet csökkenti ideiglenesen, de nem kell utána kamatot fizetned. Az összeg felszabadítása után ismét felhasználhatóvá válik. Ha mindezt a bankkártyádról vennék le, mindenféle költségeid merülnének fel, úgymint kamat hiány és a Mo-n oly népszerű transzfer és egyéb adók.

Navarone 2015.06.26. 11:08:44

@atpijkamo: Dániában is matricázzák.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.26. 11:10:07

@Navarone: Nem ezt mondtam? Nem ezt mondtam?

"Csak a világ fejlettebb részén."

Black Hole 2015.06.26. 11:12:07

@gabors: azért ez nagyon barátságos benzin ár. Meg jó a kocsid fogyasztása. Az enyém olyan 12 liter körül eszik 100 mérföldön.

xlngx 2015.06.26. 11:25:42

@Cormorant: Csak mondom hogy dombornyomott Debit kartyaval is lehet letetet fizetni. CreditCardot meg hasznalni teljesen felesleges. Aztan ha egyszer veletlenul nem szabaditjak fel az osszeget es nem tudod fedezni akkor maris bejott a banknak amire adjak a kamatmentes Creditet.

rozsomák 2015.06.26. 12:53:56

@jog-ász: "azt gondolom hogy svájctól délre nem szabad kocsibérléssel foglalkozni."
Én nem félnék a déli autókölcsönzőktől . Eddig nem sokszor, csak 20-22-szer béreltem kocsit Krétától Máltán át Szicíliától Andalúzián át Teneriféig - az USA-ban meg csak nyolcszor - és soha sem volt probléma.
Annyi igaz, hogy mikor átveszed a kocsit, szólni kell, ha látsz rajta sérülést és azt vegye fel a kölcsönzői papírra, aztán látod, hogy már előtte rá is vezette, bejelölte, hogy hol sérült a kocsi. Amikor visszaviszi az ember, volt ahol csak le kellett tenni a kocsit a parkolóba, amikor visszavittem, meg se nézték, aztán volt ahol még alá is bújt, hogy alul az alváznál történt-e valami.

Amúgy egy dombornyomott MasterCardról sose mondod meg, hogy az debit vagy creditcard, mert az a mögötte levő szerződéstől függ, amit az eladó - jelen esetben kölcsönző - nem lát. Ahol számlám van, és arról költhetek, az debitcard, ahol nincs számlám csak hitelkeretem van, mert beminősítettek és jó vagyok náluk mondjuk 10 ezer USD-re, az meg a creditcard. De ez önmagában a kártyán nem látszik, csak egy hagyomány - az én debitcardomat mindenhol creditcardnak hívták, mindössze azért, mert dombornyomott.
Mert a különbség, hogy dombornyomott-e vagy sima elektronikus - flat -kártya-e, amiről beszélünk. Kocsibérlésnél általában csak az előbbit fogadják el. Pont amiatt, mert annak az adataival később is tehet terhelést a számládra, míg a flatkártyának fizikailag ott kell lennie, megint le kell húzni egy terheléskor.

Aki meg a felpakolt kocsit hagyja ott egy ismeretlen utcán és utána a kölcsönzőt hibáztatja, ha feltörik éjjel, az mit szól akkor, ha hazérve kirámolva találja a lakását ?Akkor tuti a szomszéd volt a hibás, ő riasztotta a betörőket, nem ?

rozsomák 2015.06.26. 13:01:50

@Cormorant: "Hitelkártyával (CreditCard) és nem bankkártyával (DebitCard) kell letétet fizetni, tehát NEM a kártya dombornyomása a fontos."
Sose mondod meg egy dombornyomott kártyáról, hogy az debitcard vagy creditcard.

gabors 2015.06.26. 13:50:08

@Black Hole: nem tudom jol valtom-e at de az csak 20 mpg lenne (us mile/us gallon) ??? az baromi keves tenyleg mi ez valami minivan vagy truck it light truck-ok fogyasztanak igy ..

gabors 2015.06.26. 13:54:06

@xlngx: valamit nagyon nem ertssz Te a credit kartyaval ... a lekotott keret soha nem jelenik meg mint kifizetendo osszeg csai ugy okoz hat gondot ha overchargot csinalsz vagyis egy valodi vasarlassal....

van egyaltalan kredit kartyad ??? hasznaltad mar ... akkor tudnad hogy ami letet az soha nem jelenik meg mint "charge" ... (legalabbis errefele) ha ez igy lenne es valoban lenne hogy tovabb tartja a hotel/autoberleo ceg akkor ho vegen kellene fizeni DE NEM KELL !!! mert nincs elkoltve !!!

xlngx 2015.06.26. 14:30:56

@gabors: 1. nincs kredit kartyam maganhasznalatra, mert total felesleges, es kb csak a banknak jo. 2. a blokkollas ugyanugy a limitedbol veszi el a penzt ugyhogy nem vagyok benne biztos hogy nem kell fizetned ha ho vegen nem tudod potolni az osszeget.

Black Hole 2015.06.26. 14:33:13

@gabors: 1.6-os Focus. Ha átszámolod, akkor 7,2 liter 100 km-en! Ez nem annyira rossz, bár nem is olyan jó, mint a tiéd. Ez a ti mérési szisztémátok szerint 30,949 mil/gal. Ezt a converterem számolta ki ennyire. Muszáj használom, mert itt az angol mértékegységeket használják, viszont a metrikus a hivatalos. Sokszor kész agyrém :-)

Black Hole 2015.06.26. 14:36:47

@gabors: elírtam, mert 32.668 mil/gal

rozsomák 2015.06.26. 14:44:16

@gabors: mondjuk ez nemcsak a credit cardnál, hanem a debit cardnál is ugyanígy működik,mert többféle egyenleg létezik és nem attól függ,hogy debit vagy creditcard.. Van a tényleges egyenleg - a tényleges fizetések miatt a tényleges cash-flow által alakul ki, meg van a likvid egyenleg, ami még ténylegesen felhasználható, elkölthető. A két egyenleg között a különbség a valami miatt lekötött, de még fel nem használt kötelezettség - pl. kaució miatt. Mindkettőnél. A két kártya között egy különbség van, a hitelképesség.A debitcardnál nincs szükség hitelképességre, a creditcardnál meg előtte beminősítenek, hogy mennyire vagy jó.

gabors 2015.06.26. 15:59:22

@xlngx: figyelj ha nem tudod, nincs is kartyad, nem is lattal ezek szerint kredit kartya havi elszamolaast, nem is "zaroltak" a hitelkeretedbol meg ...

de eszt azt osztod rendesen ebben a targyban ...

persze homar ...

gabors 2015.06.26. 16:04:56

@rozsomák: koszi meg csak 22 eve hasznalom ezeket ... honnan a francbol tudtam volna mindezt ... amugy a leiraasod talan segit itt ketkedoknek hogy hogy is megy ez

a lekotott hitlkeretre (itt) nem kell fizetni mivel a lekoto sem kapja meg csak akkor ha egy ujabb tranzakciot csinal ... ezt onlineban manapsag siman lehet kovetni ... ami tenyleg gond lehet hogy a hitelkeret ettol fuggetleneul adott pillanatban kisebb lehet mint a mezei kartyatulajdonos gondolja es emiatt esetleg nem fogadjak el fizeteskor a kartyat ... ez kellemetlen lehet

gabors 2015.06.26. 16:11:44

@Black Hole: Ja igy akkor mas en valahogy elszamoltam magam (illetve a konverterrel ) ezert is szoktam az itteni MPG (ahol a gallon is meg a mile is kulonbozik az angliaitol) mellett az eu-ban gyakrabban hasznalt l/100km is odairni .. amugy a gond evvel hogy nagyon picit valtozik mig MPG-ben merve a delta nagyobb konnyeb eszlelni a valtozast (ez persze csak emberi tenyezo nem technikai)

32/33 mpg az itt atlagos (inkabb kissebb) autokra igaz ... en is pont ehhez hasonlitom a "spreadsheet"-ben a megtakaritast a benzinen (ez csak a "feeling" persze)

Aureliano Buendía 2015.06.26. 16:38:50

@Black Hole: feltehetőleg van az autóban egy titkos gps, és a csomagtartó alján meg van egy külön súlymérő.

Ha tehát az autó sokáig áll egy helyben úgy, hogy közben a csomagtartó terhelését is jelzi nekik a rendszer, akkor egyből küldik az autófeltörő brigádot.

Ha nagy szerencséjük van, akkor a bőröndökben találnak még tiszta ruhákat is, azt könnyebb eladni.

Ha nincs szerencséjük, akkor hulla van a csomagtartóban.;)

rozsomák 2015.06.26. 17:03:49

@gabors: "koszi meg csak 22 eve hasznalom ezeket"
Mások is használják, akik nincsenek tisztába vele.

rozsomák 2015.06.26. 17:09:17

@Aureliano Buendía:
és még akkor szerencséje is volt, hogy nem átkozták meg, pedig ezek az elvetemültek még azt is megtehették volna.

rozsomák 2015.06.26. 17:48:55

@atpijkamo: bocs, hogy csak most reagálok rád, de nálam Te a szűrt kategóriában vagy - tudod, akitől hányok, a haverjaiddal együtt - és most is csak az értesítés miatt oldottalak fel.
De már zárlak is vissza.

Black Hole 2015.06.26. 18:25:24

@gabors: gondolom eleinte te is pörögtél a mértékegységeken :-)

Black Hole 2015.06.26. 18:37:07

@Aureliano Buendía: nagyon vágod a dolgot! Esetleg nincsenek embereid Portugáliában? Kezdesz gyanús lenni! :)

Aureliano Buendía 2015.06.26. 18:53:45

@Black Hole: tán tudsz valakit, akit be kéne passzírozni egy csomagtartóba?

rozsomák 2015.06.26. 19:09:47

@Baluci: "hegyet nem mászok.."
köszi, ez pont javít a hogyan ne kölcsönözzek autót típusú posztok esetén, te baromállat.
Én meg nem megyek hülyék közé, aztán
azon meg te sértődsz meg, hogy de mér nem megyek közéd ?

gabors 2015.06.26. 20:51:08

@Black Hole: persze 32 fokban kabatot kell basszus...

komplikaltabb esetekben meg olyasmikben amibe otthon nem volt gyakorlatom avval meg most is vannak gondjaim pl qubicfeet/squarefeet es a hasonlok

ilyen volt az MPG is plane mignem vettem itt kocsit (otthon soha nem volt a csaladba)....

de egyre kevesbe zavar ... meg lehet szokni ...

Black Hole 2015.06.26. 20:53:08

@Aureliano Buendía: inkább valami használt ruha, cipő, irattárca, meg ilyesmi érdemelne! Nem baj, ha szennyes! :)

rozsomák 2015.06.26. 20:56:31

@gabors: mondjuk Te is egy hülye vagy, ha a Black Hole-féle hülyékre reagálsz.
Az ilyenek minden normális embernél ignore-ra vannak rakva.

Black Hole 2015.06.26. 21:02:17

@gabors: itt az a katasztrófa, hogy az angolt, és a metrikust együtt használják! A dekagramm viszont nincs használatban. Kolléga felesége szül, megkérdezed mekkora a gyerek, aztán mond valamit lb-ben, meg oz-ban. Aztán találd ki :)

gabors 2015.06.26. 21:17:37

@rozsomák: ize .... miert gondolod hogy megmondhatod nekem hogy kire reagaljak es kire nem ... ????

.... ha ignoralnal kerlekszepen akar mostantol .... nem haraqudnek meg egy csoppett sem

amugy mitol van ekkora arcod hogy "ilyenekrol" beszelsz ???

gabors 2015.06.26. 21:22:38

@Black Hole: ez is jo pelda ... nekem fogalmam sincs mekkora a "jo" meret bababan igy fogalmam sincs hogy 25lb vagy 5lb a jo ....

pont ilyenre gondoltam ezeket nehez megszokni ... de a minden napi eletben hasznalatos 'imperial' egysegekkel nincs mar gondom ...

amugy itt is volt a probalkozas az ISO bevezetesere anno meg Carter idejeben egyedul az italoknal ragadt meg kola/viz/vodka amit igy mernek es palackoznak... sort mar nem de arra is ra van irva hogy 16oz es midtudom en mennyi liter

Black Hole 2015.06.26. 21:47:02

@gabors: mikor először tankoltam és nulláztam a napiszámlálót, akkor az első százasnál majdnem sírvafakadtam, hogy mennyit zabál. Aztán eszembejutott, hogy ez nem km, hanem mérföld. De a sebességmérőben két skála van, a külső és jól látható az mérföld, a belső meg km.

gabors 2015.06.26. 21:57:02

@Black Hole: az itteni priusban is lehet allitani km/mil-t de csak a sebesseg merot allitja at az osszes tobbi statisztika marad usa ... van egy csomo informacios kepernyo .... amugy odbc-s kutyuvel lehet barmit kiolvasni van is csak nem akarok emiatt egy okostelot erre hasznalni ...

Black Hole 2015.06.26. 22:09:42

@gabors: hát én is inkább megszoktam a mérföldet. Még ez volt a legkevesebb. Amit még furcsa volt megszokni, a keskeny utak. De meg a parkolók is nagyon szűkek. Viszont a jobbkormányt kimondottan szeretem. Valamiért jobb vezetni.

rozsomák 2015.06.26. 22:35:18

@gabors: a te dolgod..
majd rájössz.

Lehoz Tamas 2015.06.29. 09:43:40

@Manyecska: Irtal-e mar ertelmes mondatot eletedben?

Arcade Macho 2015.06.30. 01:17:12

"Két órás hegymászás után leértünk az autókhoz és döbbenten szembesültünk azzal, hogy az autókat feltörték és ellopták a poggyászainkat."

ja hogy van egy turistalatvanyossag ahol 2 oraig biztosan tavol vannak a turistak?
es akkor csodalkozik a T poszter?
2 autobol nem volt senki aki inkabb pihizett volna a szaditura helyett?

Manyecska 2015.07.06. 13:31:23

@Lehoz Tamas: Láttál-e már falon pókot?
süti beállítások módosítása