Tékozló Homár

A fehérvári Decathlon nem Finnországban van

2015.10.21. 09:49 | Homár Hilda | komment

decathlon_cmyk.jpg

A fogyasztóvédelmi hiszekegy első és és legfontosabb alapvetése, hogy a blokkot mindig meg kell őrizni. Csak a kártyás fizetés után kapott bizonylatra bízni az ügyet elég nagy lutri. Nem kötelezi semmire az  eladót, hiszen max. azt tudjuk bizonyítani vele, hogy valamit vettünk ott, de hogy pontosan mit, pláne miket, azt nem. Ettől persze még előforulhat itt (Finnországban) - ott (Freschnapf, rájuk fér egy kis dicséret), hogy működik az is, de szerintem ezúttal nem teljesen jogos a Decathlont kutyázása.

Kedves Homár!

A történet, melynek kapcsán e levél keletkezett még Finnországban indult idén januárban, ahol cserediákként voltam. Ma ért véget egy epizódja a Decathlonban, amitől igen felment bemmen a pumpa. A finn és a Fressnapf eseteket alább pozitív példaként említem, mielőtt rátérek a decathlonos szörnyűségre.

Vettem (bankkártyával) Finnországban egy drágább, de kényelmes talpbetétet, mely sajnos 4 hónap alatt tönkrement. Feltúrtam a lakást a blokkért, de nem találtam, így a kinyomtatott bankszámlakivonattal visszavittem a terméket. Az eladó megkért, hogy telefonáljak pár nap múlva, ők addigra előkeresték a bankszámlakivonat alapján a saját másolatukat a blokkról, bevizsgálták a terméket, megállapították, hogy ki kell cserélni, és így is tettek.

Egy másik példa hasonló esetre itthon, a Fressnapfban történt, amikor a 25.000 Ft-os kutyaszállító rendeltetésszerű használat mellett, a második használatkor teljesen tönkrement. A blokk természetesen megvolt, vittem is, de sajnos már csak egy nagyon-nagyon jószemű ember tudta volna megállapítani arról, hogy mit is vettem és mennyiért, pedig csak 4 hónap telt el a vásárlás óta. A bankkártyás vásárlás tranzakcióazonosítója alapján keresték vissza a gépből a pontos adatokat és cserélték a terméket.

Finnországi tanulmányaim végeztével összes téli holmimat összecsomagoltam, és az így keletkezett 26 kg-os csomagot hazaküldtem a DPD-vel. Benne volt az összes téli holmim: télikabát, sapka, sál, pulóver, csizma, korcsolya. Sajnos a csomag elveszett.

A PostNord és a DPD egymásra mutogat, ígértek kártérítést, az ügy továbbra is folyamatban van, szóval lehet, hogy egyszer fieztnek valamit, de addig is sapkára lett volna szükségem, mert már hideg van. Ezért elmentem szombaton a Decathlonba (mivel az elveszett sapkám onnan származott), hátha van még nekik tavalyról ugyanolyan raktáron. Megörültem, mert mindkét elveszett sapkámat sikerült onnan pótolni, bár saját költségen. Sajnos csak hazaérkezésem után vettem észre, hogy az egyik eldeformálódott (valószínűleg legfelül volt egy bálában, és olyan szorosan kötözték át, hogy kötött anyaga megnyúlott. Tisztán látszik rajta, hogy belevágott a kötél).

Bár a blokkját mindennek elteszem, sajnos valószínűleg kieshetett a táskámból hazafelé menet, mert kerestem, de nem találtam. Mivel a termék saját márkás Decathlon, a cimkéket nem távolítottam el róla, nem használtam, órára pontosan meg tudtam mondani, hogy mikor vettem és bankkártyával fizettem, okulva a fenti két példából úgy döntöttem, hogy mégis megpróbálom kicseréltetni azt, mivel sajnos a fejem továbbra is fázik.

Azonban az eladó – annak ellenére, hogy meg tudtam mondani, hogy hány órakor a melyik kasszánál vettem a terméket és a bankkártya is nálam volt – a jóindulat legkisebb szikrája nélkül közölte velem, hogy adjak Decathlon kártyát (ami nincs, mert csak ritkán vásárolunk ott, nem nagy értékben, nem tartottam tehát fontosnak, hogy legyen), vagy ha sem az nincs sem blokk, akkor fel is út, le is út, mert bizony ezt ő ki nem cserélni nekem. Mondtam neki, hogy bemutatom a bankszámla kivonatot, illetve a bankkártya is nálam van, mivel a vásárlás óráját is tudom, így nem tart 5 percig visszakeresni a gépből, alig 3 napja történt. Erre azt mondta, hogy ő a gépből semmiféle adatot visszakeresni nem tud, ezt vegyem tudomásul!

Nem-e? No, hiszen akkor nagy bajban vannak, ha a NAV lesz kíváncsi az adatokra! Megkérdezhetem, hogy akkor a Fressnapfnál hogyan csinálták?? Vagy Finnországban?? Ahol egyik termék sem volt saját márkás, tehát bármelyik esetben mondhattam volna, hogy ott vettem aztán mégsem. Ráadásul a kutyaszállító box egy 25.000 Ft-os tétel volt, és a banki sms tranzakciós azonosító száma alapján kerítették elő a nyugtából a saját példányukat.

Tehát amellett, hogy a jóindulat teljes mértékig hiányzott a kollégából és arrogáns volt a vevővel, még abszolút módon hülyének is nézte!! ÖT ÉVRE visszamenőleg elő kell tudnia keríteni még a 290 Ft-os teniszlabda vásárlás adatait is! Ha van Decathlon kártyám, akkor az előkeríti az adatokat, vagy mit csinál? A NAV-nak van? Ezek után tuti nem lesz ilyen kártyám, és ezek után teljesen garantált, hogy a fehérvári Decathlonnak még csak a közelébe sem megyek. Nem azért, mert nem cserélt ki egy sapkát, aminek elhagytam a blokkját. Hanem azért, mert negatív, flegma, fölényeskedő viselkedést mutattak a vevőjükkel szemben, ráadásul teljesen hülyének is nézték, tették mindezt egy sajátmárkás termékkel, melyről le sem tagadhatom, hogy náluk vettem.

Ezek után azt kívánom a székesfehérvári Decathlonnak, hogy legyen a teljes évi nyereségük az az 1300 Ft, amit azon nyertek, hogy sikerült eladniuk egy hordhatatlan sapkát egy ösztöndíjakból tengődő egyetemi hallgatónak, akinek az összes téli ruháját újra meg kell vennie, mert azokat elveszítette a PostNord valahol Finnországban!! (Remélem, jól fogják magukat érezni ezzel a hatalmas összeggel! Mert nekem jelen helyzetben az az 1300 Ft is pénz!)

Ja, és ezúton is köszönöm az európai színvonalú példamutatást segítőkészségből!

Üdv.

Szilvi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dezsike 2015.10.21. 10:05:59

Az a csomag tuti ott van valahol, meg kell nézetni a DPD-vel a nyilvántartó gépben a csomag azonosítója alapján, hogy meddig jutott, melyik depóban vagy autóban tűnt el, és ott kerestetni. Ha egy sofőr lenyúlta az is elég hamar kiderül, mert pontosan tudják, hogy melyik autójukba mikor tették fel, ha onnan már nem érkezett meg sehova, akkor a sofőr vagy a rakodómunkás nyúlta le, rajtuk lehet leverni a balhét.

szemi90 2015.10.21. 10:06:48

Kamu! Egy ösztöndíjakból tengődő egyetemi hallgató nem vesz 25000 Ft-os kutyaszállítót. Még kutyája sincs.

AtiSnatch 2015.10.21. 10:08:03

Ádám és Éva történetét nem mesélnéd el? Köszönöm...

AtiSnatch 2015.10.21. 10:12:06

olyan nagy fejed van, hogy két sapka kell, hogy ne fázzon? vagy nem értem.

vanek ur 2015.10.21. 10:14:07

A NAV-nak a blokkok másolatait természetesen minden kereskedő át tudja adni. Ma már elektronikusan tárolják őket, a NAV által értelmezhető formátumban, ha kérik, fogják, és átadják az egész adatbázist. Ha az adatbázis úgy van kialakítva, akkor akár lehet is benne keresni (pl. időpont alapján, vagy ha a POS terminál össze van kötve a pénztárgéppel, akkor akár a banki tranzakciós adatok alapján is), de a Decathlonnál valószínűleg nem ez a helyzet (erre jogszabály nem is kötelezi őket).

Ami zavaróbb, az az, hogy egy egyértelműen saját márkás terméket nem cserél. Tescoban is és Auchanban is tapasztaltam már, hogy sajátmárkás terméket blokk nélkül is becseréltek.

hobbitroll 2015.10.21. 10:24:13

Ez nekem magas. Addig eljutottam, hogy valami rinya van, de nem értem. Kivonatolná valaki?

eq2 2015.10.21. 10:27:52

Majd minden heten jarunk a fehervari decathlonban leven hogy ott lakunk es eleg kedvesek voltak minden hulyesegunk ellenere. Ki van irva kell a blokk mit nem lehet ezen erteni? Ezert kar finnorszagba jarni suliba ezt altalanos iskolaban tanitjak erto olvasas cimszo alatt. Az meg raadas hogy nem egy penztaros fogja a navosnak elokeriteni a szamlakat. Csak diakot lattam dolgozni ott es o nem fogja a hatat tartani semmiert azaz ha nincs feljogositva hogy blokk nelkul kicserelje nem fogja ennyi. Aki meg ki tudja fizetni 26 kilo csomag futarszolgalat arat illetve finnorszagi eletet 1300 ft-ert vinnyog? Ha nem helyi akkor meg a benzin is tobbe kerult... Mint a multkor amikor Navracsics kepviselo ur a fehervari decathlonban fideszes reklampoloban akcios polot vett a gyerekenek elottem. Majdnem odaleptem hogy kifizessem helyette. Muhahahaha

joska61 2015.10.21. 10:30:21

Ezt a szófosást... Meg kell őrizni a blokkot. Ez az alap. A többi csak felelősségkenegetés.

Martinicske 2015.10.21. 10:34:16

Ahhoz képest, hogy mindennek elteszed a blokkját elég fura ahogy olvasom háromszor is jártál úgy hogy épp amit visszavittél annak nem volt meg a blokkja és a kártyás fizetést kellett visszakeresni a bankszámláról.

Csak mert én ennyire nem rakosgatom el a blokkokat, mégse jártam még így soha az életben.

Azt el tudom képzelni, hogy Finnországban más rendszerben, vagy más jogosultságokkal dolgoznak.

Kb. olyan kaliberű ez a post mint a fószer aki áfa visszaigénylés miatt a BT -jére iratja a számlákat, külsözget vissza amit csak tud és rádöbbent, hogy cégeknek nincs elállási jog.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.21. 10:40:23

Volt már valakinek itt Deihmann cipője?

Manyecska 2015.10.21. 10:48:14

@ide nem jöhet csak úgy be: igen most vettem egy számmal nagyobbat mert nem fér bele a cipőimbe a lábam még oly dagadt:(( :D Spéci keménytalpú hogy ne törjön vissza a lábfejem. Ugyan nem érzem térdtől lefelé mer elhaltak a zizmok és monnyuk járni alig tudok, de legalább már nem dőlök el, időnként, bár a fejem nem fázik..!

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.21. 10:51:44

amitől igen felment bemmen a pumpa - posztoló a klasszikus poeénvonalat kedveli.:)
@Manyecska: miért, mit helyeztél a fejedre? Oszt nem félsz, hogy pontDekmannt veszel, amikor annyira annyi itt a panasz pont arra? Erről mesélj, hogy lehet ez! Márminthogy pont ezt. Mondjuk gecirejó, hogy vágólapról másolok mindent - kvázi pufferből dolgozom - remélem egyszer becsúszik valami kínos-kényes infó is, aztán meg türülni sem tudom.

fityfirity 2015.10.21. 10:54:07

A poszter különös módon minden blokkot elhagy, elkever, kiesik stb stb... No comment.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 10:58:19

Elvesztettem a telefonomat. Visszamentem a boltba, megvolt a száma, gari, minden, mégse adtak egy újat.

2015.10.21. 11:29:33

mekkora LOL....!!!!

Terézágyú 2015.10.21. 11:30:57

Most akkor a mi van a 25.000 forintos kutyaizével? Nem fért bele a bernáthegyi..???

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 11:41:54

@ide nem jöhet csak úgy be: Ja, szabadszombaton kellett volna próbálkoznom?

Ej, mekkor a fejlődés volt a szabadszombat, minden második héten nem kellett szombaton bemenni dolgozni.

napalm 2015.10.21. 11:43:44

Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a poszt olvasásába de aztán a feltörő közöny és érdektelenség miatt abbahagytam
Tehát elhagyta a blokkot és úgy akar reklamálni?
Ha van Decathlon kártyád akkor nem kell blokkozgatni, azon minden tranzakció rögzítve van. Feltéve ha fizetéskor átadod a pénztárosnak.
Szilvi egy ordas nagy pofont megérdemelne.
Teljesen elveszi az ember kedvét.....

Dikusz 2015.10.21. 11:53:21

@Terézágyú: :)) megelőztél, ugyanis elképzeltem, hogy a drága kutyaszállítóval viszi a hóna alatt a dán dogját. Vagy ha a kutyaszállítót a palotapincsijének vette, abba elég nehéz begyömöszölni a dán dogot, nem csoda, ha tönkrement. Akkora magas labdákat ad fel a posztban, hogy azokat lehetetlen kihagyni.
Figyeltétek? Volt tengődő egyetemista, volt kutyakosár, lehet a kutyus terhes volt, és apró szülőszoba volt berendezve a kosárban, pici szülészkutyával, azért került ennyibe.

Posztoló - ha tudod, hogy az üzletnek öt évig meg kell őriznie a bizonylatokat, te miért nem vigyázol a tiedre? Másodsorban amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten is. Ha elvesztek egy számlát, vagy el sem megyek a boltba, mert én voltam a hibás. Harmadsorban szépen megkérdezem, tudnak-e segíteni, te milyen stílusban beszéltél? Lehet, hogy ha normális hangnemben beszélsz, kicseréli a terméket, annak ellenére, hogy nincs blokkod, bár nem kötelessége.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 12:00:38

@Dikusz: Biztos jött a "bezzeg Finnországban" dumával.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.21. 12:01:15

" mivel a vásárlás óráját is tudom, így nem tart 5 percig visszakeresni a gépből, alig 3 napja történt. "
Erre gondoltam én is. Viszont mivel törvény szerint csak blokkal lehet ilyesmit, szerintem sajnos ez bukó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.21. 12:02:24

@napalm: Rögzítve van az a bankkártyához is. De sajnos a fogyvéd törvény ilyenre nem tér ki, nem köteles a bolt ilyesmit elfogadni.

A példamutatással igaza van a poszternek. Valaki elbacott valamit az áruházban, aztán most nem akarnak miatta szívni.

sarostehen 2015.10.21. 12:07:24

"Nem-e? No, hiszen akkor nagy bajban vannak, ha a NAV lesz kíváncsi az adatokra! "

Ezt hívják úgy hogy jogosultságkezelés. Nehogy már minden mezítlábas alkalmazott hozzáférjen a teljes céges adatokhoz. A NAV sem a pénztároshoz fog menni elkérni a szükséges adatokat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 12:11:12

A poszt szar. Ez a sztori sokkal jobb:
A Cirmos becenéven emlegető, középkorú nő évek óta pénzügyi közvetítőnek adja ki magát, és magas hozam ígéretével fűzi be áldozatait – többnyire egyedülálló budai nőket, családanyákat, akikkel szinte barátságba került a találkozások során. Volt, aki XII. kerületi lakását tette pénzzé a mostanában csábítóan magasnak számító, 4,5-5 százalékos hozam reményében, aztán gyerekével együtt került az utcára.

www.origo.hu/itthon/20151020-csalas-milliardok-xii-kerulet-rendorseg-nyomozas-penzugyi-kozvetites-cirmos-nn-befektetes.html

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 12:17:37

A visszaajövőbe filmben 2015. október 21-én csiken légdeszkázik. Hol a légdeszka? Engem átbactak!

KaTe 2015.10.21. 12:27:30

Múltkor vettem a Spárban egy akciósan "csak" 380 forintért kirakott másfél literes rauch ice teát. Hideg volt, éhes és szomjas voltam, gyorsan hazarohantam vele, blokkot se volt kedvem eltenni, ott maradt a kosárban.
Hazaérve, mikor ki akartam nyitni az üveget, szembesültem vele, hogy valószínűleg sikerült egy gyártási hibás terméket kifognom, az istenért se akart lejönni róla az a kibaszott kupak.
Próbáltam mindennel lecsavarni, de előbb hajlott meg az egész műanyag palack nyaka, minthogy az a rohadék kupak elengedje ...
Feladtam a küzdelmet, inkább belevágtam egy ollót a palackba és kicsit macerásan ugyan, de körbevágtam, majd átöntöttem egy másfél literes ásványvizes palackba. A folyamat során a termék értékes részének legalább 10%-át elvesztettem, de akkor már túlontúl ideges voltam ahhoz, hogy finomkodjak. Így végül kaptam egy erősen túlárazott ice teát, ami amúgy baromira nem is esett jól a fenti küzdelem után. Hát, ilyen az élet. Ha elteszem a blokkot és visszaviszem az amúgy 5 percre levő üzletbe, akkor biztosan megkérem őket, hogy csavarják le, ha tudják, vagy cseréljék ki. Az viszont meg se fordult a fejemben, hogy blokk nélkül odamenjek háborogni. Az, hogy nem teszem el a blokkot, az én hülyeségem és nem a cégé. A törvények világosan fogalmaznak.

lcsaszar 2015.10.21. 12:38:21

Íme a megoldás:

Befáradsz egy Decathlon áruházba a sapkával. Odamész egy terminálhoz (ki vannak rakva az előtérben), nyomtatsz magadnak Decathlon kártyát ott helyben. A kártyával, a hibás sapkával és a kiválasztott cseresapkával odamész a vevőszolgálathoz, ahol azonnal kicserélik a hibásat, blokk nélkül. Decathlon kártya birtokosoknak bármit blokk nélkül cserélnek, ha a termék nem volt még használva (címke rajta van).

lcsaszar 2015.10.21. 12:42:23

@KaTe: "blokkot se volt kedvem eltenni, ott maradt a kosárban" Szóval te vagy az, aki mindig bennehagyja a blokkot a kosárban, és úgy fordul ki az üzletből? A magam részérül utálom folyton mások után takarítani a szemetet.

További magyar hang 2015.10.21. 12:56:36

Poszt toló le is írta az alapigazságot:
"Tehát amellett, hogy a jóindulat teljes mértékig hiányzott a kollégából és arrogáns volt a vevővel, még abszolút módon hülyének is nézte!"
Többnyire ilyen a magyarországi kereskedők alapvető hozzáállása.
Dögöljön meg a szomszéd tehene is attitűd.

Manyecska 2015.10.21. 12:58:13

@atpijkamo: téged már akkor amikor elhitted hogy ez blog és emberekkel csetelsz.xdxd OFFF

metal · http://electric.blog.hu 2015.10.21. 12:59:46

Tiipelhetek? Büfé-ruhatár szak? Az értelmi szint, és a hiszti fok már megvan. Pontosan a NAV miatt nem cserélhet blokk nélkül, mivel az eredeti blokk nélkül nem tudja visszáruzni a régit. Amúgy ez megint az a kategória, mint a monitorkalibrálós hülye, akinek ilyen esetekből 5 év alatt egynél több van, annak magába kellene néznie, és nem mindenki mást hülyézni!

traktordzsúz 2015.10.21. 13:00:14

nem nagyon értem a problémát :D a poszter elhagyta a blokkot. akkor miért is reklamál? :) teljesen jogosan dönthetnek úgy az üzletben, hogy nem veszik vissza blokk nélkül a hibás sapkát. legközelebb legyen körültekintőbb a vásárló.. :)

Manyecska 2015.10.21. 13:00:50

@ide nem jöhet csak úgy be: olyan szelfid nincs ahol a bordásfalhoz simulsz épp? én csinálok és megosztom.:P

Manyecska 2015.10.21. 13:04:48

@traktordzsúz: nem tudott körültekinteni mer Finnországban lefagyott a nyaka és a dándog takarta a kilátást amúgy is. A blokk meg a kutya alatt van, tuti.

Zelig 2010 2015.10.21. 13:10:02

Oda kell menni egy Orbán-portrés tálcával és leverni a pénztároscsajt, mint a szentbékási Tarzan.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 13:12:25

@Manyecska: Nem blog, hanem fórum. És tudom, hogy ti nem léteztek, csak elképzellek tikteket.

Gera 2015.10.21. 13:30:49

Nem szeretem a posztolót anyázni, de én azt nem értem, hogy egy sapkán hogy a túróba nem lehet már vásárláskor észrevenni egy akkora sérülést, ami miatt már visszaviszi az ember. Ettől függetlenül cserélniük kellett volna a sajátmárkás cuccot blokk nélkül is, puszta jófejségből, ha kereskedőnek tartják magukat. Pláne egy ilyen nevetséges árú kis szirszart. Beviszik a hibás sapkát, bekúrják a többi közé, hoznak egy másikat és nem adminisztrálnak semmit :)

­DezInf 2015.10.21. 14:11:46

Aki háromszor panaszkodik blokk nélkül, az blokkal (amit mindig eltesz) jóval többször.
Nem szeretemn a rendszeresen panaszkodókat.

PongLenis 2015.10.21. 14:32:07

Legkozelebb kezdhetne a tortenetet valami altalanos iskolas emlektol. Finnorszag, kutyaszallito... ki a pelot erdekel?
Ki van irva h csak blokkal cserelnek, de azert elvarja, hogy a nelkul is kicsereljek az 1300ft-os sapkajat ami annyira borzasztoan megserult, ennek ellenre megse vette eszre ezt a hatalmas serulest akkor, amikor megvette. Nem tudom masnal hogy szokas, de en me szoktam nezegetni mit veszek le a polcrol, nem csak seprem be az arukat a kosarba mint stevie wonder.

PongLenis 2015.10.21. 14:34:25

Egyebkent a jofejseget es joindulatot szamomkerni egy penztaroson eleg nagy parasztsag. Tudod van neki egy fonoke, aki azt mondta neki, hogy nem veet vissza semmit blokk nelkul. Innentol lehet o barmilyen kedves aranyos es finnorszagi mentalitasu, akkor sem fogja visszavenni a sapkadat. Mert nem akarja h esetleg az o fizujabol vonjak le.

Manyecska 2015.10.21. 14:38:17

@PongLenis: miért? hoz egy másikat azt a lőtéri kutyát nem érdekli, főnököt a legkevésbé sem, most jobb hogy itt egy póószt??

Kniight 2015.10.21. 14:47:03

BebeBedsddasdasddasBolsdasddasdasdasdasdfdfsdfsdf1. Boltba be.
2. Ugyanolyan sapka levesz a polcról.
3. Pénztárnál kifizet, BLOKKOT MEG?RIZ!!!
4. 3 nap múlva a hibás terméket a MEG?RZOTT BLOKK alapján kicseréltet.
5. másnap a sapkát visszaviszi, mert mégsem tetszik.
6. Örül.

Megjegyzés: a Form nagyon szép és designos, csak nem látszik a beírt szöveg.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.21. 14:52:08

@Manyecska: van kép arról a lőtéri kutyáról?

lcsaszar 2015.10.21. 14:54:35

@Kniight: Se látod, hogy pont ez a "blokkot megőriz" nem megy a posztolónak. Akárhogy is próbálja, nem megy.

Korábban már leírtam az egyszerű megoldást.

fifibá55 2015.10.21. 14:55:26

Nekem úgy cseréltek, hogy csak a telómon volt meg a blokk fényképe. Ügyfélszolgálatos lány elkérte a telefont, kinagyította képet, felírta az azonosítót, és intézte a cserét, kb. 4 perc volt az egész. Egyetlen megjegyzés sem volt, hogy hol a papír blokk, nekik az adatra van szükségük az ügylethez.
Posztoló ne szomorkodjon, majd ha nem ösztöndíjból kell tengődnie, megengedhet magának egy rendesebb párszázezres kutyaszállítót is, amelyből nem vesznek el a blokkok. Vagy visszarepülhet Finnországba és az ottani Dekában kicseréltetheti az innen származó kötöttsapkát.

vizsla_barat 2015.10.21. 15:02:29

Fejlettebb orszagokban sajatmarkas cuccot siman bevesznek es adnak egy gift card-ot. Kohl's, Wal-mart, Sam's Club, Target, Meijer, Kroger stb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 15:12:35

@Kniight: :)) Lesz két sapkája, amiből egyik se teccik neki.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 15:15:15

@vizsla_barat: Vettem a kertészetbe 4 facsemetét. Útközben láttam az útszélen eldobva kiszáradt facsemetéket. Feldobtam belőlük négyet a platóra. Másnap visszavittem a kiszáradtakat, blokkot mindent, szó nélkül visszaadták a pénzt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 15:17:38

@fifibá55: "párszázezres kutyaszállítót"

Az lószállító. Ki fogja húzni?

PongLenis 2015.10.21. 15:17:43

@Manyecska: ja csak ugy hoz a raktarbol egyet. Menem ad akkor ennyi erovelegy cipot is melle? Meg igy akar kiruhazhatna az egesz csaladjat ingyen. Hohyezeddignemjutotteszukbe.

enrico palazzo 2015.10.21. 15:28:04

Kedves posztoló, elejtetted a korodat egy kommentben. 32 évesen az egyetemen (mintha jelentene bármit is) porosodni és azért sírni, hogy ösztöndíjból élsz. Erre mondják, hogy életből felmentve. A történetedet meg magadnak köszönheted sajnos.

The Crazy One 2015.10.21. 15:31:38

@­DezInf: +1, megelőztél. Van ez a fajta embertípus, amelyik boldog-boldogtalalt reklamál.
Eleinte a karmára fogtam, egyszerűen bevonzza a hibát, aztán rá kellett jönnöm, hogy ennek ahhoz semmi köze: egyszerűen ilyen és kész. Mindig is lesznek siránkozók. Mondjuk addig nekem is lesz munkám...

lcsaszar 2015.10.21. 15:32:42

@atpijkamo: Ügyes vagy, nem hagytad el a blokkot. Sokat gyakoroltad?

fifibá55 2015.10.21. 15:39:10

@atpijkamo: jóvanna, akkor legyen párszázezres-kutya szállító.

Gastroger 2015.10.21. 17:01:06

Lehet nem is fülessapka volt az, hanem textil kistáska, csak fordítva nézte, aztán az alján levő varrás nyomta a fejét.

vizsla_barat 2015.10.21. 17:03:02

@atpijkamo: Ja vannak paraszt magyar hordak akik a silecet is visszaviszik. Sot olyat is hallottam hogy bekeverik a speci szinu falfesteket majd visszaviszik hogy megse jo tonus. Ezutan a festek megy 50-75% leertekelesre es a haver megvasarolja masnap. Igen gyomorforgato ez a fajta viselkedes de az adocsalok orszagaban teljesen normalis. Kudos!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 17:11:03

@lcsaszar: @vizsla_barat: Jóvanna, bevallom, neménvótam. Az öcsémnek vannak ilyen dolgai, ő mesélte. Nem az én nevelésem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 17:12:32

@vizsla_barat: "sajatmarkas cuccot siman bevesznek es adnak egy gift card-ot."

Gymorfórgató, hogy mik mennek Fejlettebb Országokban.

vizsla_barat 2015.10.21. 17:19:05

@atpijkamo: ugye? Bar vittem en mar vissza mosogepet is:)

Zelig 2010 2015.10.21. 17:51:26

Na már ki is lett moderálva a szentbékási fogadósra és a kedves vezetőre való utalás.

konigjanos 2015.10.21. 18:15:14

A "Feltúrtam a lakást a blokkért, de nem találtam" VS "Bár a blokkját mindennek elteszem" csak nekem ellentmondás?
A decathlont kár szidni, eddig mindig minden gond nékül ment. PL: egy éves saját márkás cipőjük szétment, szó nélkül visszaadták a pénzt. Érdemes visszaolvasni a homár évezredekre visszanyúló történetében, hogy hány ilyen posztot találni, ahol egyértelmű hibánál is a vevőt szidják a cipőboltok, stb.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 18:42:06

@AtiSnatch: hátha az egyiket elhagyja.

Biztos 22,5 fok van a dekatlanban.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 18:54:25

vegyes érzelmi hullámokat kelt bennem a poszt.
Eccer: a minden blokkot elhagyól de azért mindegyiket eltevős poszter képe nekem kicsit önellentmondás.

Az tény, hogy lehetett volna a deka jó fej is akár, de ki tudja, milyen szabályozás vonatkozik a visszárura, szóval eléggé döntetlen a meccs. Szóval arra hivatkozni, hogy máshol bezzeg visszavették, nem túl szerencsés. El tudom képzelni, hogy a posztoló ezt milyen stílusban nyomta.

Másrészt, annyi életösztön sincs benne, hogy vesz még egy sapkát, amit másnap visszavisz a nyomott helyett. Ja, hogy annak is elhagyná a blokkját...

ui.: vásárláskor hogy a picsába nem vette észre, hogy hibás a sapka? Ennyire életképtelen legyen, b+.

AtiSnatch 2015.10.21. 19:04:41

@Aureliano Buendía: a fejét? Mondjuk igaza van, mert az eladónak csak be kellett volna ütnie az ipc-t a komjuterbe és meg lett volna a blokk... Bár inkább örüljön, hogy nem verte szájba egy sznóbórd deszkával.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 19:09:23

@AtiSnatch: ...pedig lett volna rá igény.

pangea 2015.10.21. 19:29:58

Nyugat-Európában blokk nélkül is cserélnek a legtöbb helyen. Szóval a poszter fikázása helyett szégyenkezzünk, hogy nekünk ilyen sz.r vevőszolgálat is jó, mint amilyen az átlag hazai.

Manyecska 2015.10.21. 19:30:54

@PongLenis: jajj.kicsereli.ennyit fosni màn ezert tart itt a zorszag.

PongLenis 2015.10.21. 19:49:20

@Manyecska: jahogy te most trollkodni probalsz. Van meg mit tanulnod.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.10.21. 19:49:47

@ColT: Nem feltétlenül van rögzítve. A bankkártya terhelés csak a végösszeg. Az még azt sem mondja meg melyik kasszánál volt. A tranzakció azonosítója nincs a számlakivonaton, a kártya adatait pedig érthető okokból nem nézheti vissza sem a NAV sem a pénztáros, mert nem lenne szabályos tárolni. És azt csak a POS terminál tudja.

Gondold végig azt, hogy adott napon, kb. hasonló időszakban az egyen árazás miatt hány hasonló összegű vásárlás van.

Netuddki. 2015.10.21. 20:20:04

Hilda! Nem ti írtátok nemrég, hogy nem kötelező a blokk a reklamácónál? Vagy az egy másik Hilda volt?

Netuddki. 2015.10.21. 20:26:01

@lcsaszar: "Befáradsz egy Decathlon áruházba a sapkával. Odamész egy terminálhoz (ki vannak rakva az előtérben), nyomtatsz magadnak Decathlon kártyát ott helyben. A kártyával, a hibás sapkával és a kiválasztott cseresapkával odamész a vevőszolgálathoz, ahol azonnal kicserélik a hibásat, blokk nélkül. Decathlon kártya birtokosoknak bármit blokk nélkül cserélnek, ha a termék nem volt még használva (címke rajta van)."

Csak szólok, hogy ha beviszed a terméket az eladótérbe és nincs nálad a vásárlást igazoló bizonylat és nem szólsz a bejáratnál akkor előfordulhat, hogy nem fogod tudni kivinni. Ha meg comboskodsz, akkor a biztiőr kihívja rád a zsarukat és feljelentenek lopásért.

lcsaszar 2015.10.21. 21:33:08

@bértrollbosszantó_kovi1970: az ugy megy, hogy le kell adni a visszacserelendo arut a vevoszolgalaton meg az eledoteren kivul.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 22:00:15

@bértrollbosszantó_kovi1970: Az az elcsesztt GVTI ú.n. "szagértő" lehetett.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 22:04:25

@Gastroger: "textil kistáska, csak fordítva nézte, aztán az alján levő varrás nyomta a fejét."

Többet nem iszom este kakaót, vagy nem olvasok hozzá Homárt. Most nézd, hogy néz ki a szkrínem.

BéLóg 2015.10.21. 22:08:02

Én egyszer úgy jártam, hogy a rohattdrága márkás, elméletileg tízezer órát kibíró, akkor még elég új energiatakarékos izzó bekrepált. Nem tudom mennyi idővel előbb, de mondjuk napi 5 órát égett, az évi 1800valahány, also ungefér legyen 3 év. Cetli persze sehol.
Bementem a boltba, vettem egy ugyanolyan másikat, majd másnap a hibásat visszavittem és kicseréltem. Így lett kettő új amelyekkel már nem volt baj, kibírták, sőt túlteljesítették az "igért" óraszámot. (Tehát én nem kértem vissza pénzt, mert kellett az égő.) Egyébként ezután az ilyen TARTÓS eszközök blokkját külön fiókba rakom, így a fenti esetet nem kellett többet megismételni.
(Az első generációs energiatakarékos égőkkel egyébként -- mástól is hallottam -- még sok baj volt.)

Szóval az új sapkavétel új blokkal simán bevált volna, ahogy fentebb egy okos ember javasolta.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 22:10:56

@BéLóg: Én minden blokkot, számlát gondosan elrakok egy kis fehér ikeás szekrénybe. Mikor megtelik, veszek egy másik kis fehér ikeás szekrényt, amibe rögtön bele is helyezem a saját számláját.

BéLóg 2015.10.21. 22:15:47

@atpijkamo: OK, javítok. Egy okos KÉT ember javasolta. :-)

2015.10.22. 07:54:42

Egyértelműen a posztoló a hülye, ha nincs blokk, akkor legfeljebb ha szívességet tesz a bolt, akkor fogják kicserélni. Az, hogy ezt másik boltban, vagy ugyanazon láncnál másik országban megcsinálták, nem jelent semmit.

"Hanem azért, mert negatív, flegma, fölényeskedő viselkedést mutattak a vevőjükkel szemben"

A poszt stílusa alapján nem csodálom, hogy az eladó bunkó volt a hisztérikus vevővel.

2015.10.22. 08:03:15

@pangea:
Ja, csak ez törvényi szabályozás kérdése is, lehet hogy a Decathlon köteles visszáru esetén az eredeti blokkot is megőrizni. Hogy a Fressnapf hogyan csinálta, azt nem tudom.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.10.22. 08:29:05

@PongLenis: te mit /nem/szecc? olvass lejjebb. xdxd /@pangea: / vagy feljebb LongÉsz..

lcsaszar 2015.10.22. 09:33:15

Sőt én egyszer visszavittem valamit a Decathlonba, persze nem volt nálam a hűségkártya. A nyugtát pedig mindig szándékosan eldobom, így az sem volt. De szerencsére az előtérben vannak azok a terminálok, amikbe beírod a nevedet, lakcímet, és nyomtat egy másik kártyát. Még a háttérképet is meg lehet választani. A kinyomtatott kártyát átvettem a vevőszolgálaton, az árut leadtam, készpénzt kaptam érte vissza.

Jók ezek a kártyák, csak otthon mindig a megfelelőt magamhoz kell venni, mert van belőlük vagy 15. Mindet képtelenség az embernek magánál tartania. Nem baj, majd lesz erre is valami okostelefonos alkalmazás.

Gastroger 2015.10.22. 19:07:33

Jön a hideg idő, jó lesz a kutyának a katrócba egy sapka.
.
Amit nem értek. Miért vesz valaki Zaqhod Belberoxon kívül, két egyforma sapkát magának?
.
Megannyi kínzó kérdés..

PongLenis 2015.10.22. 20:08:53

@Döglött Nyúl: Elárulom, hogy Nyugat-Európa igen sok mindenben különbözik Magyarországtól. Az autósok átengednek a zebrán, a vonatok nem késnek, a kerítés kolbászból van, és néhány helyen blokk nélkül cserélik az árut. Csak szólok, nehogy meglepődj ha esetleg áttévedsz a határon. De a poszter Magyarországon vásárolt, ahol ez a szabály. Nyuszi.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.11.03. 11:30:17

@PongLenis: a zemberek meg dolgoznak nem idióta kommenteket írnak najah! Nem nyuszi, göndörcica.
süti beállítások módosítása