Tékozló Homár

Észt és magyar nem két jóbarát

2016.04.20. 14:52 | Homár Hilda | 59 komment

telekom_logo_2013_svg.png

Legalább is a Telekomnál, ami valami rejtályes oknál fogva nem támogatja, hogy Gabi telefonon tartsa a kapcsolatot az észt barátaival.

Sziasztok,

Mivel már több, mint egy éve húzódik, nem mondhatják, hogy nem voltam türelmes.

Telekomnál van 2 éves hűségidőm, ami pár hónap múlva lejár. Korlátlan csomagom van belföldre, a nemzetközi hívásokat pedig rendszerint extraként felszámítják, ez így is normális.

2015. január óta vettem észre, hogy valamiért nem mindig enged külföldre telefonálni az országból. Először nem volt nagyon tetten érhető, mert hol engedett, hol nem, de végül 2015. nyarától semmilyen észt számot nem enged hívni (se mobil se vezetékes). Észtország bár pici, de tagja az Európai Uniónak. Ahogy Magyarország is. Az Uniós egységesítés kapcsán pedig az ember azt hihetné, hogy korlátlanul hívhat bárkit ingyen az Unióban, ehelyett még mindig 200 forint egy perc nemzetközi hívás az Unión belül, ha egyáltalán lehetséges.

Számtalan telefon az ügyfélszolgálatnak, a válasz mindig az, hogy nem látnak semmilyen korlátozást, működnie kellene. Kipróbáltuk a család és barátok telefonjain is, mind a 24 számról sikertelen Észtország hívása, azaz az Unión belüli hívás. Az ügyfélszolgálatosokkal minden alkalommal végig kellett játszani: ők állították, hogy Észtország hívása lehetséges, én kértem, hogy akkor a saját mobiljukról hívjanak fel egy tetszőleges Észt számot, vagy a mellettem ülő Észt barátom számát, erre kiderült, hogy lehetetlen, és ügyfélszolgálatos értetlenül állt a dologhoz, ígérte, hogy kivizsgálják, csak valami átmeneti hiba lehet.

Sokadik panaszbejelentésem után, az egyik ügyfélszolgálatos közölte, hogy a korlátlan csomagom csak 500MB internetet tartalmaz, emiatt nem engedik a nemzetközi hívást Észtországba, váltsak nagyobb internetcsomagra, akkor majd működik. Tessék? Mi köze az internetnek a hívásokhoz? Nem Skypeon hívom!! Sima nemzetközi hívás. Kollega válasza: akkoris. Közben a kivizsgálások eredményeképp minden héten felhívtak, hogy elmondják, nincs korlátozás Észtországra, de valamiért mégsem hívható a Telekom hálózatából az ország. Nem tudják mi a baj. 

Ezután felkerestem az NMHH-t, hogy adjanak állásfoglalást az ügyben. A válaszuk szerint, ha a szerződésemben nem szerepel, hogy Észtországot nem hívhatom, de a korlátozás fennáll és folyamatosan bejelentem a problémát, akkor a korlátozás idejére akár az előfizetésem nyolcszorosát is visszakérhetem a Telekomtól. 

Ezen felbuzdulva újabb bejelentéseket tettem. Két hét múlva az ügyfélszolgálaton megunták, és amikor újabb bejelentés miatt hívtam őket, közölték, hogy nem tehetek panaszt, idézem: "mert ez nem hiba". Ezután később sem engedtek panaszt tenni ez ügyben, így tehát nyoma sem lehetett, amivel aztán az NMHH állásfoglalása szerint a korlátozás idejére akár az előfizetésem nyolcszorosa is visszaperelhető, ami az elmúlt egy év befizetett 168 000ft esetén már akár 1 344 000 ft is lehetne, nyilvánvalóan ezt igyekeznek elkerülni minden módon.

Ennek már több, mint 1 éve, beszereztem én is egy észt mobiltelefont, hogy magam teszteljem, hogy az Európai Unióba mikor tér vissza Magyarország, amikor is egy másik Európai Uniós hívása lehetségessé válik, de ez azóta sem történt meg. Közben persze egységes uniós díjakkal kábítják az embereket, ami a fentiek tükrében nyilvánvalóan lehetetlen, de ez már egy másik témakör.

Ha további infókra van szükségetek, keressetek nyugodtan.

Üdv,

Gabi
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cmx85s 2016.04.20. 14:57:34

Barátkozz inkább osztrákokkal, németekkel, oda lehet telefonálni :P

McZozo 2016.04.20. 15:00:29

HAt hanincs semi nyoma a nyugodnek akkor nem fogsz karteritest kapni. Ha a Tre com nem veszi fel a hibadat akkor irni kell az NMHH nak hetenkent majd asszem nekik is van valami bekelteto reszuk. nekik is, addig addig irogatni mig valami cask nem tortenik. HA hagyod az egeszet egy eve akkor attol se a problema nem szunik meg se a nyolcszorosat nem kapod vissza.

Ettol fuggetlenul erthetetlen hogy miert nem lehet esztorszagot hivni. Es ez miert jo nekik

sáros_tehén 2016.04.20. 15:01:52

És írásban sem tudsz panaszt tenni?
Visszaküldik a levelet amit feladsz, benne a panaszoddal?

enrico palazzo 2016.04.20. 15:09:51

Na ez elég durva sztori így elsőre. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Húsvétkor Olaszországban voltam, gondoltam, hazatelefonálok (nagyanyám már nem mai csirke, örül egy ilyen bejelentkezésnek) és fogalmam nem volt, hogy mennyi az annyi. Amúgy ez Telenor. Se egy SMS a hálózatváltásnál, de még az ingyenes tarifainfós számukon, ahol automatikus sms-t lehet kérni...szóval sehol semmi infó a roaming díjakról. De aztán pont leszartam, nem pár száz forinton fog múlni egy gesztus. Egyébként 1-es zóna, azóta tudok mindent. Na jó. Nem.

Lesből Támadó Szárítókötél 2016.04.20. 15:12:23

És akkor mi az akadálya annak, hogy a T válasza után konkrét panaszt tegyél az NMHH-nál egyrészt a hívhatatlanság, másrészt a panasz megakadályozása okán, kérve a konkrét ügy kivizsgálását?

Nem, nem állásfoglalást kérsz, hanem panaszt teszel.

Komolyan nem értem az ilyen ügyfeleket. Végre egy olyan terület, ahol van többé-kevésbé normális felügyeleti szerv, erre egy évig szopatja magát a szolgáltató kamudumáival meg hogy állásfoglalásokat kér. Ha a szolgáltató nem képes orvosolni a panaszt, vagy nem ad elfogadható, konkrét indokot arra, hogy miért nem tud változtatni a panaszolt helyzeten, akkor irány az NMHH, és kész.

Dalae · http://morzsagyujtogeto.blog.hu/ 2016.04.20. 15:15:09

Én Vodától nem tudok külföldi számot hívni, csak még nem mentem be asztalt borogatni...

The Crazy One 2016.04.20. 15:18:05

jó, ez apti asztala. Ő majd leírja, hogyan hívd Tallint. Majdnem ingyen...

ööö,izé 2016.04.20. 15:22:59

Gabi, én térden állva, sírva könyörgök neked, hogy vasald be rajtuk azt az 1,4 vagy több milliót! Ha nincs rá szükséged add oda valami nyomorék gyereket nevelő szegény családnak, vagy állatmenhelynek. Ha már a homárra írtál cseszi a tudatos fogyasztói lelkedet az ügy, homárpolgári kötelességed kitaposni belőlük a pénzt! Nekem egyszer sikerült, telenor, ötezer járt volna, tizenötöt kaptam. Annyi kellett, hogy nem hagytam magam, a qrvaanyátokat -mondtam amikor szívóztak. Életem egyik legszebb tizenötezre volt.
Szóval Gabi, még egyszer kérlek, könyörgök, csavarj kettőt a tökükön!

Leone_510 2016.04.20. 15:33:28

tudja mi a joga , tudja hova forduljon, még azt is tudja mennyit követelhet, erre a Homárra posztol, komolyan nem értem , ha úgy fejezte volna be , hogy perre mentünk akkor ok. de most mégis mi a francot lehet ezzel az esettel kezdeni ha a posztoló nem teszi a dolgát hanem látszólag belenyugodott

Leone_510 2016.04.20. 15:35:20

nem mintha ötleteket akarnék adni, de akinek van Telekom csomagja próbálja ki és ha valóban nem működik a telefonálás máris kereshet egy kis pénzt , már ha végigviszi az ügyet

Phil Necro 2016.04.20. 15:39:07

@The Crazy One:
Igen,az nagyon jo lenne,mert az elozo 100 alkalom, amikor leirta nem volt eleg idegesito :D

kozkozkoz 2016.04.20. 16:03:07

Segítsen már valaki neki megfogalmazni a panaszlevelet. Ez nagyon izgalmas sztori (lehetne).

Terézágyú 2016.04.20. 16:03:47

@The Crazy One:
Azt fogja mondani, hogy "de hiszen Tallint 2 fillér per percért lehet hívni, ha nem, mert nem olyan tarifád van, akkor ne nyígj!"

Ádám 2016.04.20. 16:09:35

Tán már viccktorék elfogadták a terror elleni NO kommunikációs "törvénytervezetet"!? Lehet, hogy ez még csak gyakorlás. Lesz itt még más IS!

The Crazy One 2016.04.20. 16:25:02

@Terézágyú: az nem baj, mert pontosan ezt szeretné a poszter. Olcsón hívni Észtországba.

Én félve, fű alatt, suttogva kérdezem: meszindzsör?

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.04.20. 17:01:41

@The Crazy One: Nagyon igazad van!

Szóval ahelyett, hogy mobilról hívná az észt ügyfélszolgálaot 200 Ft/perc díjért, hívhatná VOIPról, 0,70 Ft/perc díjért. Akkor nem évi 168000 Ft lenne a számlája, hanem 600 forint, és a fennmaradó 167400 forintért vehetne egy lélegeztetőgépet az éhező gyermekkórháznak.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.04.20. 17:05:12

Én azt nem értem a posztban, hogy miért hangsúlyozza az EU-t? EU-n kívülre természetes, hogy nem tud telefonáni, EU-n belül különös? Én Amerikába, Monóliába, Halálfaszára simán telefonálok. Ha ezt gátolná a szolgáltatóm, abban a percben hagynám ott.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.04.20. 17:07:16

@The Crazy One: "hogyan hívd Tallint. Majdnem ingyen..."

Tallin speciális eset, ha hívom őket, ők fizetnek...

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.20. 20:03:41

@Dalae: Ez hogy az istenbe jött össze neked? A magyar számom Vodás, két hete amikor otthon voltam, vettem észre, hogy a német kártyás telefonomat meg ott felejtettem, viszont telefonálnom kellett, német számra. Semmi probléma nem volt.
Sőt, a Vodánál van olyan opció is, hogy ha már külföldön vagy, akkor a roamingban hazai díjakon beszélhetsz, a hívásfogadás pedig ingyenes. Egy sms-be kerül az ügyfélszolgálatnak.
Igaz, én kártyás vagyok, bár nem tudom, ez miért jelentene különbséget.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.20. 20:06:47

Ja, mellesleg Gabi, mi a töknek nem tesz írásban panaszt? Ha kell hetente, vagy akár 3 naponta. Tértivevényes levélben, hogy ne tudják letagadni.
Hja, kérem, az Y-generáció elfelejtette a jó öreg papírt.

Dalae · http://morzsagyujtogeto.blog.hu/ 2016.04.20. 20:08:32

@Hátrányos helyzetű kaviár: Én is kártyás vagyok :) Ott sejtem a turpisságot, hogy számhordozással jöttem át, így a saját hangpostámat se tudtam aktiválni, mivel arra kért a gépnéni, hogy hívjam Vodafonos számról, akkor menni fog (wtf, arról hívtam, aztán rájöttem hogy hangposta kell a fenének)... Szóval kibogozom előbb-utóbb, hogy mi a bánat lehet...

CID. 2016.04.20. 20:10:43

Mi az, hogy az Uniós egységesítés okan, bárkit hívhat az unión belül korlátlanul, ezt hol olvastad bazdki?

CID. 2016.04.20. 20:14:44

Másrészt, ha melletted ült az észt barátod, nem lehet, hogy ő volt korlátozva roaming ügyileg? Kérdés, mit mondott be az autómata?

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.20. 20:17:04

@Dalae: Az ügyfélszolgálatot hívtad már ez ügyben? Mielőtt bútorokkal testépítenél a Voda székházában :DDD Csak mert szerintem ez a legnormálisabb bagázs a nagy magyar ugaron, izé mobilpiacon.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.20. 20:21:18

@CID.: Végig meg nem olvastad a posztot, mert azt minek, mi? Bár ha végigolvasod, akkor elérsz ahhoz a részhez is, ahol a poszter beszerzett tesztelés céljából egy észt mobilszámot, és tádddááááám!!!!! Azt sem lehetett hívni a T-kom hálózatból.
Igaz, akkor nem tűntél volna hülyének, így meg igen.

CID. 2016.04.20. 20:30:12

@Hátrányos helyzetű kaviár: Aham, ha a Telekom hálózatából hívta, akkor az az észt szám megint csak roamingolt... Az nem furcsa, hogy 24 telóról senki nem tudta hívni az észt számot, te szerencsecsomag? ;)

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.20. 20:40:49

@CID.: Te komolyan ennyire zöldség vagy, esetleg direkt trollkodsz?
Egy teljesen más ész mobilszámot szerzett be, nem a barátjáét hívta. Olvasd már el azt a rohadt posztot!

Deviáns 2016.04.20. 20:41:02

VOIP?
valami ilyesmi?
kiszamolo.hu/hivj-mobilt-12-forintert-percenkent/
[url=http://kiszamolo.hu/hivj-mobilt-12-forintert-percenkent/]VOIP?[/url]

CID. 2016.04.20. 21:55:26

@Hátrányos helyzetű kaviár: Ha a mellette üllő észt barátját hívta, akkor valamelyik páciens roamingolt értEDE? Egyébként, tényleg kátrányos helyzetű vagyol:D

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.20. 22:44:15

@Firestarter.18: hol vagy má'?!
rájöttem :P 3 napja ezen rágódok ... má' csak hányni járt belém a lélek, de most megfejtettem!
"1. Mi Magyarország államformája?"
korrupt
"3. Hány párt van a parlamentben?"
0! a parlamentben csak 1 "t" van, az pedig nem pár :P Mit nyertem?
Ugye nem muszáLY megfejteni a maradék (2.) kérdést :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.20. 22:53:18

@CID.: Ú b+, nem hiszem el, hogy ennyire elmeroggyant vagy. Nesze, te funkcionális analfabéta, idézet a posztból, amit basztál rá elolvasni:
"... beszereztem én is egy észt mobiltelefont, hogy magam teszteljem, hogy az Európai Unióba mikor tér vissza Magyarország, amikor is egy másik Európai Uniós hívása lehetségessé válik, de ez azóta sem történt meg."
Na, ért-EDE már, te szellemi fogyatékos bőregér? Vagy rajzoljam le, te majom?
Istenem, ugye már a 8 általános bizonyítványodat is az Ecserin vetted?

karosszékely 2016.04.20. 23:07:53

@Hátrányos helyzetű kaviár: Tényleg te nem érted, ebben neki van igaza. Ha beszerzett egy észt mobilt, és azt Magyarországon használja, akkor az észt mobil Magyarországon roamingol. És ha az észt barátja mellette ült Magyarországon, akkor az észt barát észt mobilja Magyarországon roamingolt.

Ádám 2016.04.21. 07:07:22

@CID.: Mi van kecske "zabáló"?!? :):D Van nálad jobb "okosabb":D mobil értékesítő???:DDD

Bombaló 2016.04.21. 07:43:58

@Hátrányos helyzetű kaviár: Tehát azért vagy hátrányos helyzetű, mert nem osztottak neked észt. Világos. :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.21. 07:53:07

@karosszékely: Édesjóistenem, már értem, miért mondják, hogy szar a magyar oktatás. Értő olvasást nem tanítanak, az már biztos. Ti vagytok az élő példái.
Oké, akkor, mnt az oviban, elmagyarázom.
Ad1. A posztoló megpróbálta az észt haverját felhívni a magyar T-kom hálózatából. Így kezdődött. Nem sikerült. Tegyük fel, hogy a haver tök hülye, és nem állította át roamingra a telefonját. Oké.
Ad2. Később maga a posztoló is beszerzett egy teljesen más észt mobilszámot, direkt tesztelés céljából. Nem gondolod ugye se te, sem az a másik észlény komolyan, hogy a posztoló, csak azért hogy magát szívassa, direkt nem állította be a roamingot a saját észt telefonszámú mobilján?
BÓNUSZ!!!!
Ad3. Ezen a mondaton mindketten átsiklottatok, vagy csak értelmezni nem tudtátok.
Idézet a posztból:
" ... de végül 2015. nyarától semmilyen észt számot nem enged hívni (se mobil se vezetékes). "
Világos már, vagy még mindig állítod a hülyeséget? Magyarországról vezetékes észt telefonszámot sem engedett hívni a magyar T-kom.
Ja persze, tudom, az észt vezetékest sem állították át ott Észtországban roamingra. :PPP Az oktatási rendszer csődjei vagytok, komolyan.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.21. 07:56:35

@Bombaló: Na, itt a másik funkcionális analfabéta. Schön!

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.21. 08:11:38

Mellesleg, kipróbáltam, igaz, a német T-kom hálózatból, mert nekem csak az van. De kíváncsi voltam, hogy ezt nemzetközi szinten játsza-e a T-kom, vagy csak magyar sajátosság. Nos, csak magyar sajátosság. A német T-komos számomról gond nélkül tudtam hívni egy random észt számot (szegény, szerintem most is azon gondolkodik, hogy ki csörgött rá Németországból ;) ).
Ugyanakkor a magyar Voda is engedi Észtország hívását, tehát nem a teljes magyarországi mobilhálózat bojkottálja Észtországot, csak a magyar T-kom szemétkedik.

milyen nőazilyen 2016.04.21. 08:12:29

mind1, csak lengyelekkel ne barátkozzon, azok egy .....

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.04.21. 09:15:54

@atpijkamo95: Miután Ravalpindivel Kern óta senki sem akart beszélni...

Nick-son 2016.04.21. 09:41:06

Telekommal én is jártam hasonlóan. Két hónapig 5 ügyintéző állította hogy nem lehet elköltöztetni a vonalas telefonszámom az új címemre. Hogy miért arra mindig az volt a válasz nem tudja, de nem lehet. Aztán egyszer csak más ügyben beszéltem velük, kértem árulja már el mért nem lehet körzeten belül költöztetni. Azt mondja mért ne lehetne? Mért mondta a többi 5 ügyintéző, hogy nem lehet? Nem tudom. Biztos rosszul tudták. Majd a szám elköltözött.

Aztán amikor az egyik szolgáltatás nem működött akkor hívom a műszaki ügyfélszolgálatot. Elismerik hogy nem működik, mondom vegyenek fel hibajegyet. Azt mondja nem lehet. Mért? Erre nem engedi a rendszerük.... Mondtam neki, ha ilyen hülyék akkor írja fel tollal aztán tegye a főnöke asztalára.

Ha valami hibás akkor nehogy már a kretén telekom még kreténebb rendszere döntse már el, hogy mit lehet és mit nem lehet rögzíteni.

joska61 2016.04.21. 09:46:11

Számhordozás? Tudom hűségidő. Ezt ki kell bekkelni. Vagy nagyobb internetcsomagra váltani...

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.04.21. 13:15:28

Az Uniós egységesítés kapcsán pedig az ember azt hihetné, hogy korlátlanul hívhat bárkit ingyen az Unióban,"

Ilyen van, hogy ingyen hívás?

CID. 2016.04.21. 19:39:00

@Hátrányos helyzetű kaviár: Nem akarlak megsérteni, de ostoba vagy.

@Ádám: Mindig is volt, van, és lesz, de engem már nem érdekel, felszabadítottam magam. Ettől függetlenül, az idióták még mindig felbasszák az agyamat;)

Ádám 2016.04.21. 19:57:08

@CID.: "felszabadítottam magam"

1. elváltál?
2. megmúrdelt az anyósod?
3. kecske farmot nyitsz?:D
4. kivásároltad magad a gyapotföldről?:D
5. áttértél a vizes porszívó propagálására?:)
6. esetleg írd meg....

CID. 2016.04.21. 20:07:13

@Ádám: Felhagytam a "mobil értékesítéssel". Kecskefarm nem lesz( idegenkednek a magyar parasztok a fogyasztásától), de mezőgazdasági projekt, sínen van, mint József Attila :D

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.04.21. 21:30:40

@CID.: Azért én legkésőbb a vezetékes telefonok felhozásánál elbizonytalanodtam volna a helyedben a furanevű ekézésében. :)

CID. 2016.04.23. 11:48:00

@Ádám: Semmi extra, csak 20 év elég volt, így felmondtam :D

Ádám 2016.04.23. 19:18:33

@CID.: AZT gondoltam b+! :) DE a mezőgazdaság tág fogalom.

Nekem most van problémám 1.7 hektár szántómmal...termesszünk füvet (golfpályának) :):D

CID. 2016.04.24. 00:56:39

@Ádám: jó ötlet, a gyeptégla m2-e 1000 ft, ha jól számolom az 17 milla :)

Ádám 2016.04.24. 06:29:02

@CID.: Szóval a te jövőbeni mezőgazdasági elfoglaltságod, TITKOS!

CID. 2016.04.24. 10:01:51

@Ádám: körvonalakban van meg egyenlőre, most még cimborámnak építűnk egy kéglít, az még 1-2 hónap, utána veselkedek neki teljes gőzzel.

Ádám 2016.04.24. 16:18:41

@CID.: "körvonalakban"

Én úgy húszon éve jártam B.Földváron s ott állt (áll?) egy tán 50-es szögvasból épült gömb kilátó, úgy kb. 10m átmérőlyű, ha csilliárdos lennék, építtetnék egy olyan alakú kéglit!!! "körvonalaku"lenne az IS! Biztos létezik kör alakú telek..., de azt tripla árért méri ki a földmérő s igaz, hogy jól mutatna, de NEM hinném, hogy praktikus!!!
Vajon hány szomszédod lenne?! :DDD

CID. 2016.04.24. 16:49:47

@Ádám: kör alakú kégli? Itt még a lapostetőt sem engedték, kibírtam volna ha nem kell 8 tonnányi cserepet feladogatni:)

Gabbie 2016.04.26. 21:18:34

@Hátrányos helyzetű kaviár: Én vagyok a levélíró :) Köszönöm, hogy tesztelted a német T-Kom számról is és a magyar Vodáról is, jó tudni, hogy úgy működik :) Korábban egyébként próbáltuk egy barátom Vodás előfizetéséről is, akkor ott se engedett semmilyen észt számot hívni. Egyébként nem észt oldalon van sajnos a hiba, kipróbálhatjátok bármelyik mobilszámmal vagy vezetékes számmal, de egyébként én a saját észt mobilszámomat is szívesen megadom a teszteléshez :) Vissza is hívlak, mert roamingolva kimenő hívások észt oldalról gond nélkül mennek mindenhol.

Gabbie 2016.04.26. 21:20:55

@Leone_510: Igen, így van! :) Én örülnék neki a legjobban, ha ezt mások is kihasználnák! Őszintén! :)

Gabbie 2016.04.26. 21:25:03

@CID.: Ezt csak arra írtam, hogy a Voda, Telekom marketingjében ez megy, hogy ingyen hívsz mindenkit korlátlanul az Unióban. Én természetesen elolvastam itt is az apróbetűset, ahol kiderül, hogy ez nem így van. De jelen esetben ez nem is lényeges, mert nem ingyen akartam hívni, kifizettem korábban is az Észtországra vonatkozó percdíjat, kifizetném most is, nem azon van a hangsúly, hogy nem ingyen van, hanem ha végigolvasod a levelem, akkor a problémám az, hogy egyáltalán nem hívható Észtország. Se ingyen, se 200 forintos, se 1000 forintos percdíjon... nem a számlával van gondom, hanem azzal, hogy Észtország számai tiltva vannak.

CID. 2016.04.30. 11:19:14

@Gabbie: Az a roamingra vonatkozik, s magyar irányba sok-sok megkötéssel, nem a nemzetközi kimenő irányra.

Nem tudom, mi lehet a probléma, de minap cimbimnek meséltem a szitut, neki van egy kis, voip szolgáltató cége és elmondta, hogy tőlük sem lehet hívni valamelyik balti államot, fogják magukat és ripsz-ropsz valamelyik földrajzi számtartományt az eddigi, pl. 30 ft helyett, 230 ft-ért adják. Persze ezt leközlik, de mire a Magyar törvények miatt módosítják az ÁSZF-et, buknak némi baksist.
süti beállítások módosítása