Tékozló Homár

Hogyan mondjunk fel szükségtelenné vált biztosítást?

2017.04.26. 15:50 | Homár Hilda | 39 komment

biztositas.jpg

Röviden: időben.

Hosszabban: érdemes a szerződéseinket és a szerződési feltételeket aláírás előtt mindig végigbogarászni, azért, hogy tudjuk, mi áll benne (nem csak biztosítás esetén). Persze úgy is lehet élni, hogy kihagyjuk a valóban nyakatekert jogi nyelvezeten megfogalmazott, soktízoldalas dokumentumokat az életünkből. Csak ilyenkor meg azt kalkuláljuk bele, hogy lehetnek nemszeretem következményei a dolognak. De simán előfordulat, hogy ezekkel együtt is arra jutunk: igaz, hogy bukunk x forintot, de minden fillérjét megérte, hogy kimaradt az keserves 25 perc az életünkből. 

Nagyon mérges olvasónk ügyét sillabizálva mi találtunk részletes tájékoztatót a Felfedező biztosításról, bár az is igaz, hogy ebben nem 3 hónap, hanem 30 nap szerepel felmondási időként. Esetleg ezzel érdemes lehet kezdeni valamit.

Tisztelt Homár!

Olyasmi történt, amit úgy vélem, hasznos, ha megosztok másokkal is.

OTP-s folyószámlámhoz kötöttem már régebben egy Felfedező utasbiztosítást. Ezt évente egyszer vonják csoportos beszedéssel a lakossági folyószámlámról. Ez májusban lesz esedékes.

Mivel már tavaly sem voltam külföldön, és idén sem valószínű, hogy utazok, úgy gondoltam, nem „fizetek elő” még egy évre, így lemondom azt. Figyeltem számlámon, hogy mikor vonnák a következő díjat, előtte akartam törölni a megbízást. A direkten keresztül a rendszer ezt nem engedte, így írtam egy felmondó levelet a Groupama Biztosítónak, hogy legyenek szívesek törölni a megbízást, és a díjat sem levonni májusban.

Hát ez nem jött össze!

Utólagos tájékoztatásuk szerint ugyanis már három hónappal ezelőtt le kellett volna mondanom a biztosítást, ha azt akartam volna, hogy töröljék. Így levonják, és örüljek, mert még egy évig biztosítva leszek. Hujjé!

Hát nem örülök!!! Honlapjukon előzetesen tájékozódtam, ott nem írtak hozzáférhető helyen erről a három hónapról. Eléggé elrejthették. Az OTP honlapján meg csak az van, hogy köthetek, minden más infóért keressem a Groupama honlapját. Szóval, a pénzt beszedik, ha törik, ha szakad. Lakásbiztosításom is van náluk, az lesz a következő, hogy felmondom. Ezek után semmilyen biztosítást nem kötök náluk!

Ezzel a helyzettel sajnos semmit nem tudok már kezdeni. A számlámról le fogják vonni, nem is tehetek mást ellene, mert kénytelen vagyok pénzt rajta tartani a lakáshitelem és egyéb fizetendők miatt. Azért írtam meg ezt Önöknek, hogy dühömet kissé kiadjam, meg mások okulására, hogy egy-egy biztosítás lemondása előtt hónapokkal gondolkodjanak és cselekedjenek előre!

Legközelebb én is így teszek. És biztos ami biztos, jövőre januárban újra elküldöm nekik az utasbiztosítást felmondó levelem.

Egy nagyon mérges olvasójuk

Update

Olvasónk jelentkezett:

Tisztelt Homár!

A megjegyzésekhez fűzném hozzá, ha közzétennék kiegészítésként biztosítós posztomhoz, hogy ezt a biztosítást direkten nem lehet törölni. A rendszer nem engedi. OTP fiókba bementem, az ügyintéző megpróbálta, de a rendszer úgy sem törölte. Tehát a csoportos beszedés él, az le fogja vonni a pénzt a számlámról. A számla megszüntetése egyéb okokból nem lehetséges. Ha akarnám sem. Mások is járhatnak így, nem én vagyok hülye, ostoba, buta.

Köszönettel:

I.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanda gyanu 2017.04.26. 15:57:08

Aszittem, hogy ha nem fizetem, automatikusan megszűnik.

Baluci 2017.04.26. 16:02:26

A posztoló egyszerűen tájékozatlan, vagy buta!
A csoportos beszedést bármikor saját bankjában letilthatja... ezek után hiába küldözgetik a lekérést! Aztán három hónap múlva díj nem fizetés miatt megszűnik! Ilyen egyszerű!

Terézágyú 2017.04.26. 16:03:43

"Figyeltem számlámon, hogy mikor vonnák a következő díjat, előtte akartam törölni a megbízást."

Bravo!!!!

Sáros Hilda 2017.04.26. 16:06:41

@Baluci: +1

Szép is lenne ha a saját bankszámlán lévő csop besz. megbízást nem tudná töröltetni a számlatulajdonos

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 16:07:13

@Baluci: És az utolsó 3 hónapot majd átadja az Itriumnak. Bravo!
Biztositást fordulónap elött egy hónappal, vagy előre lemondva az utolsó 3 hónapot kifizetve

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 16:09:26

Olyasmi történt, amit úgy vélem, hasznos, ha megosztok másokkal is."

2éves nyeretlenekkel!

Sáros Hilda 2017.04.26. 16:11:18

@horex: Miért is?
A fordulónaptól nincs biztosítása.
Ennyi történik.

Terézágyú 2017.04.26. 16:13:42

"hónapokkal gondolkodjanak és cselekedjenek előre!
Legközelebb én is így teszek."

:))))))
Én már réges-régen előre gondolokodom. Évekkel.

otgorbebogre 2017.04.26. 16:28:52

jo bosszu lemondani a lakast is. meg az autot is. es lehetoleg sehol sem ujra kotni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 16:36:50

@Sáros Hilda: Nem! Ha fordulónapra nem szünteti meg akkor folytatólagos a biztositás
Ugyanez van autónál is, a KGFB

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 16:38:51

@Terézágyú: Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort"
:)

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.26. 16:39:03

@Terézágyú: azaz, nekem is feltűnt :D
Persze én a cibnél szopok, nem tudom otp-nél hogyan megy ez. Jól gondolom, hogy 2-3 hónappal a levonás előtt megjelenik a tranzakciólistában egy megjegyzés, hogy "2-3 hónap múlva vonnánk, úgyhogy intézkedjen, legyen elég pénz a számláján"?

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.26. 16:40:38

amúgy mennyibe fáj egy ilyen úri huncuccság?

Sáros Hilda 2017.04.26. 16:41:47

@horex: A KGFB más tészta.. mint a nevében is benne van Kötelező. Ez viszont nem kötelező, hanem szabadon választott.

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 16:45:17

@Sáros Hilda: Nézz utána bármely biztosító ÁSZF-ben. Nem egyet bontottam fel, volt közte az emlitett 3 hónapos is
A szerződés belbontásának szabályait mindeg meg kell keresni
Most mondok fel egy internetszolgáltatást
8nap, de mivel előre számlázza a hónapokat, lehet hogy belefutok még egy hónap kifizetésébe
Ilyenkor kár szivózni

Sáros Hilda 2017.04.26. 16:49:29

@horex: Én szüntettem már meg biztosítást a nemfizetés módszerével. Soha senki nem küldött rám behajtót. Megszüntették a biztosítást és kész.

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 16:52:43

@Sáros Hilda: Ott van a posztban az ÁSZF, elolvasatam
www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/FelfedezoUtasbiztositas_Feltetelek_20140102.pdf

Az hogy rád nem küldtek behajtót egyéni szerencse. Anno régen lakásbiztositásnál sikerült nekem is

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.26. 17:00:17

"Hogyan mondjunk fel szükségtelenné vált biztosítást?" há' jó hangosan és időben!

KaTe 2017.04.26. 17:17:27

Ha hülyeségre is létezne biztosítás, akkor a posztoló már nagyon gazdag lenne!

De tényleg, mi szükség egy olyan szolgáltatásra, amit nem használok? Ha elutazok, 1 órával az indulás előtt is olyan utasbiztosítást kötök, amilyen nekem tetszik.

bluedressed 2017.04.26. 19:15:43

Ilyen nekem is volt, 2 éve kötöttem. Tavaly már nem volt szükségem rá, de én is kicsúsztam a határidőből, ami amúgy 30 nap. Emlékszem, hogy szerződéskötéskor elmondták, hogy tudom lemondani a szolgáltatást, az én hibám volt. Mindegy, lemondtam tavaly, csak írásban lehetett. Semmi válasz. Idén újra próbálkoztam, még egyszer küldtem nekik egy tértivevényest, semmi válasz. Viszont nem vonták le újra :)

Poszter, nem kell várnod januárig, bármikor felmondhatod. De ha már levonták a díját, mindenképpen él a biztosításod a fordulónapig. Szóval inkább mondd le most, nehogy jövőre ugyanígy járj.

A biztosítás éves díja 5000 Ft tavaly és tavalyelőtt.

kozkozkoz 2017.04.26. 19:28:04

5ezer Ft? Ha tényleg nem utazik, akkor sok érte. Ha utazik már egyszer, akkor kurvára megérheti. Én már voltam olyan baráti társasággal utazni, ahol egyikünknek a szeme a harmadik reggelre nyákos lett, szinte összeragadt valami fertőzéstől. Kórház, szemvizsgálat, szemcseppet adtak. 10 éve volt, a biztosító 90 eurót fizetett ezért akkor az ellátásért!

napinapinapi 2017.04.27. 06:43:04

"sze úgy is lehet élni, hogy kihagyjuk a valóban nyakatekert jogi nyelvezeten megfogalmazott, soktízoldalas dokumentumokat az életünkből."
igen.
ehhez csupan az szukseges, hogy akik tisztessegtelen dolgokat rejtenek el az aszfben,azok eloszor par millios birsaggal,aztan bezarassal figyelmeztessuk.
Azert fizetjuk a jogalkotokat, hogy megvedjenek bennunket az eloskodoktol.
Ne kelljen mar jogi doktornak lenni egy kibaszott biztositashoz,vagy hitelhez.

napinapinapi 2017.04.27. 06:49:33

egyebkent olyan nincs,hogy a csoportos beszedest nem lehet lemondani.
Mar ott felmerul a buncselekmeny gyanuja, hogy bekerult egy korlatozas az online feluletre.
Meg el sem indult a szolgatatasi idoszak igy abszolut nonszensz.
Arrol nem is beszelve,hogyha egy mar mukodo szolgaltatast nem szeretne kifizetni a groupamanak az elofizeto,az sem tartozik az OTP-re.

napinapinapi 2017.04.27. 06:52:53

Nem akarok ig1 modjara sorozatposztolni (csak ugye 98 ota varjuk a hozzaszolas szerkesztes opciot a blog.hu-n).
De meg 1 gondolat :
ha beleirjak az aszfbe,hogy 80 ev a felmondasi ido,akkor az is torvenyes ?

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.27. 07:51:40

@napinapinapi: a felmondási idő kell a biztosítónak is, hogy ki tudja baszni a mínuszos ügyfeleket...

Ny.Misi 2017.04.27. 08:05:10

Nem egyszerűbb a konkrét utazás előtt kötni egy utasbiztosítást?

Sáros Hilda 2017.04.27. 08:22:25

"A rendszer nem engedi. OTP fiókba bementem, az ügyintéző megpróbálta, de a rendszer úgy sem törölte. Tehát a csoportos beszedés él, az le fogja vonni a pénzt a számlámról."

Itt nekem sántít valami. Kizártnak tartom, hogy a saját bankszámlám felett ne rendelkezhessek. És ha a biztosító nem törli a biztosítást akkor életem végéig köteles vagyok fizetni?

lakit 2017.04.27. 08:58:23

Nekem is kb. 5000 forint/év. Szerintem bőven megéri, még pár napos utazások esetén is, hiszen nem kell vele esetileg foglalkozni. Az enyém tartalmaz készpénzes segítségnyújtást és az autóra is vonatkozik (pl. vontatás szervizbe). Hasonló tartalmú eseti biztosítás kb. 1000-1300 forint lenne/nap.

Szartranszplantáció 2017.04.27. 09:36:18

Hilda frizurájára rászartak. Ezért ilyen kevés a komment. Áttételesen ez egy egyeneságú következmény.

ebella 2017.04.27. 10:29:59

Az OTP egy rablóbank. És a csatolmányai (pld Gurupi) is azok. Én elmentem tőlük pár éve, azóta évi néhány tízezret megtakarítok évente.

Ja és magam is törölhetem a neten, ha valamit nem akarok tovább fizetni, a mostani bankomnál.

ebella 2017.04.27. 10:33:04

@napinapinapi: Csak annyiban, hogy az OTP 50%-os tulajdona a grupi. Ezért nem lehet szerintem.

HDredy 2017.04.27. 12:15:22

@bluedressed: Pár éve lakásbiztosítást mondtam fel, de az évforduló dátumát elnéztem, így 3 hónappal korábban - az évfordulótól vissza számolt határidő előtt 3 hónappal korábban! - mondtam fel. Biztosító nem reagált, annak tudatában, hogy évfordulókor megszűnik, megkötöttem az újat. Kb. fél év múlva biztosító reklamált, fizessem be az éves biztit. Elhajtottam őket, leírva a teljes történetet, meg hogy miért nem jelezték, hogy tévedésben vagyok. Még egy ideig erősködtek, de nem vitték tovább. Bíróságon bukták volna, ők jártak el rosszhiszeműen.

OTP_Segitunk 2017.04.27. 12:59:05

Kedves Levélíró!

Rendkívül sajnáljuk, hogy a biztosítás felmondásával kapcsolatban kellemetlenség érte. Ezúton tájékoztatjuk, hogy az alábbi Szerződési feltételek szerint, „A biztosított a biztosítási jogviszonyt biztosítási évfordulóra, azt legalább 30 nappal megelőzően külön indoklás nélkül írásban felmondhatja. Ellenkező esetben a biztosítási jogviszony egy évvel meghosszabbodik és a díj megfizetése esedékessé válik.”. Ennek megfelelően tehát elegendő az évfordulót megelőző 30 nappal felmondani a szerződést. Amennyiben szeretné, hogy a történtekkel kapcsolatban vizsgálatot folytassunk, kérjük, hogy a www.otpbank.hu/portal/hu/Kapcsolat/Panaszkezeles
oldalon található elérhetőségeink valamelyikén tegye meg, az eset részleteit tartalmazó bejelentését.

www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/FelfedezoUtasbiztositas_Feltetelek_20140102.pdf

Üdvözlettel,
OTP Segítünk

Sáros Hilda 2017.04.27. 15:46:52

@OTP_Segitunk: Inkább azt válaszold meg hogy miért nem lehet letiltani egy csoportos beszedési megbízást?

Igaz, hogy az user nem rendelkezhet a saját számlája felett?

bankvezér 2017.04.27. 22:47:02

@Sáros Hilda: : Az ügyfelet baleknak nézik, és nem engedik ki, mert kell a pénze.
Némely banknál bankszámlát sem lehet egykönnyen megszüntetni.
Az ügyintézőknek ki van adva, hogy akadályozzák meg.
Az OTP bankszámla megszüntetés esetén általában korrekt, nem akadályozza.

OTP_Segitunk 2017.04.28. 11:03:01

Kedves Levélíró!

Annak megállapításához, hogy mi okozhatta a csoportos beszedési megbízás törlésének sikertelenségét, szükséges az egyedi eset kivizsgálása, melyet a számlatulajdonos kérésére tudunk elindítani.

Üdvözlettel,
OTP Segítünk
süti beállítások módosítása