Tékozló Homár

12 órás utazás a nagy semmiért

2017.08.10. 10:56 | Homár Hilda | 21 komment

dude.jpg

Az alábbi egyszerre szomorú és idegesítő sztorival kapcsolatban nehéz eldönteni, hogy melyik is a legrémesebb eleme. Mert elbukni egy megtervezett utazást, az bizony nem jó. De, ha ráadásul ennek az elbukásnak része 12 óra baromi fárasztó, átszállással és reptéri várakozással felturbózott repülőzés is, az hidegrázósan rossz. Ha meg az embert ezek után semmibe is veszik, és 60 napig váratják egy nyomorult válaszra sem máltatva, az komolyan megfeketíti a lelket.

Ez az eset még 2017 április 28-án történt, és 3 hónapja nem sikerül a wizzairtől semmit sem visszakapni.

A w6 2427 BUD-KEF  járat 2 órás késéssel indult Budapestről, de nem érkezett meg soha Reykjavikba mert landolás előtt visszafordult először Aberdeenbe, majd az ottani 2 órás várakozás után onnan visszarepült Budapestre. Az ok „rendkívüli körülmény és időjárási helyzet” volt. Így az Izlandi utazás meghiúsult. Aznap összesen 12 órát töltöttünk repülőben ülve levegőben vagy betonon.

A budapesti landolást követően a ránk váró Wizzair személyzet arról tájékoztatott, hogy az ügyfélszolgálatot felhívva lehetőségünk lesz más járatra vagy időpontra átfoglalást kérni vagy a repülőjegy árát visszakapni.

Az emeltdíjas ügyfélszolgálatot felhívva 2017 április 29-én vagy 30-án ( rögzítik a hívásokat így visszahallgatható) az ügyintéző egyértelműen közölte, hogy a repülőjegyem árát plusz az elsőbbségi beszállás díját, összesen 62.380,- Forintot vissza fognak helyezni arra a bankkártyára amelyről ez ki lett fizetve, ehhez csak az kell, hogy az online felületen töltsem ki az adatokat, amit meg is tettem.

A wizzairtől 35 nap elteltével, kaptam egy elutasító szabványlevelet, amire válaszul leírtam azt hogy ugyanazon járaton utazó más utastársaknak azt a választ írták, hogy a visszaúti jegyük árát megtérítik, de nekem csak azt , hogy az étel, ital költségeit amit számlával tudok igazolni. 

Erre a levelemre 60 napja várom a választ, kétszer sürgettem őket telefonon, de semmi se történt.

Ehhez, hozzá kell tenni, hogy a repülőn semmit se szolgáltak fel ingyen, se akkor amikor kiderült, hogy nem szállunk le Reykjavikban, se később, amikor visszaindultunk Budapestre, csakis pénzért vásároltunk és a wizzair járaton nem adnak számlát a megvásárolt élelmiszerekről. 

Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok jogosult kártérítésre, ha a járattörlésre/járatkésésre „rendkívüli körülmények” miatt került sor. A légitársaságnak azonban ebben az esetben is kötelessége, hogy segítséget,  jegyár-visszatérítést vagy átfoglalást ajánljon fel, és hogy a várakozás során gondoskodjon az ellátásáról. 

Végképp nem tudom mit tehetnék, hiszen telefonon leráznak, az emailekre meg nem válaszolnak. 

Üdvözlettel

Marina

Lássuk, mit tegyenek a w6 2427 BUD-KEF és más hasonlóan szerencsétlen járatok utasai?

Kedves Marina!

1. Az utasoknak lehetősége van közvetlenül az Európai Unió rendelete alapján a repülőtársasággal szemben kártalanítási és a jogszabályban meghatározott egyéb igényeket (pl. tájékoztatás, ellátás, a jegy árának visszatérítése, átfoglalás) érvényesíteni. A rendeletben meghatározott igényeket a járat törlése, késése vagy a beszállás visszautasítása esetében lehet érvényesíteni. Ezt meghaladóan pedig az utasok az egyéb kártérítési igényeiket a szerződésszegéssel okozott kártérítés szabályai szerint követelhetik a légitársaságtól a magyar jogszabályi rendelkezések alapján.

2. A hivatkozott rendeletet nem lehet alkalmazni a rendkívüli körülmények miatt jelentkező járattörlés, késés vagy az utazás meghiúsulása esetére.

3. A légitársaság üzletszabályzatát áttekintettük, amelynek 15.7. pontja alapján a cég a rendkívüli körülmények miatt bekövetkezett szerződésmódosítás esetén nem tartozik kártérítési felelősséggel. Ez a rendelkezés összhangban áll a magyar szerződésszegéssel összefüggésben okozott kártérítés szabályaival, amelynek alapján a légitársaság mentesül a felelősség alól, ha a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. Megjegyezzük azonban, hogy a rendkívüli körülmény fennállását a légitársaságnak kell tudnia igazolnia egy erre irányuló bírósági peres eljárás esetén.

4. A visszaútra vonatkozó jegy árát azonban véleményünk szerint a légitársaság köteles visszatéríteni, hiszen az utazás elmaradásával ezzel az összeggel szolgáltatás hiányában jogalap nélkül gazdagodott.

A légitársasággal szembeni kártérítési igények egyébként az utas választása szerint az illetékes békéltető testület előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíthetőek.

Felhasznált jogszabályok: 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 
- 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről 
- 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet a légi személyszállítás szabályairól 
- 261/2004/EK Rendelet a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chili wili 2017.08.10. 11:06:05

Ezt a nyomtatványt hamar kitölteni: ec.europa.eu/transport/sites/transport/files/themes/passengers/air/doc/complain_form/eu_complaint_form_en.pdf, és NEM a Wizzairnek, hanem a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóságnak és a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak benyújtani. Forrás: ec.europa.eu/transport/sites/transport/files/themes/passengers/air/doc/2004_261_national_enforcement_bodies.pdf

nyúúlacska 2017.08.10. 11:28:22

harmadszorra sem értem

nyúúlacska 2017.08.10. 11:34:28

most ez hogy volt? mert gondolom nem csak akart egyet repülni oda-vissza izlandra, hanem esetleg szállást is foglalt, izémizé

Darth Revan 2017.08.10. 12:10:29

Ahhh, Izland. Soha a budos eletbe eszembe nem jutott volna odamenni nyaralni.

Van viszont egy fixa ideam, hogy minnel tobb Billy Elliotot megnezzek, igy muszaj voltam elmenni izlandra - es milyen jol tettem! Gyonyoru hely es bar tartottam az eloadas minosegetol, semmi baj nem volt, sot, remek volt es par honappal kesobb visszamentem ujra megnezni.

.Manyecska 2017.08.10. 12:13:55

Izlandon élnek struccok?? Nohát.

huncut_kata 2017.08.10. 12:42:03

Nekem adtak számlát wizzék a kajáról a fedélzeten

Darth Revan 2017.08.10. 12:55:43

@huncut_kata:
számlát vagy nyugtát? :)
szerintem az utobbit kaptad :)
amugy csak kerni kell es kinyomtatjak, nem eri meg nekik feketen arulni a fedelzeti arut,hiszen nem eleg hogy hianyuk lenne, de az eladasi kvotat sem teljesitik :)

vizsla_barat 2017.08.10. 15:50:08

Fizettel volna Amex-el es csak egy chargeback.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.10. 16:03:32

Azert erdekes, hogy a kozeltmultbeli, Ryanaires sztorinal a fogyasztovedok szerint megilleti az utasokat a karterites. Jelen esetben a GVTI miert jutott mas megallapitasra?

2017.08.10. 16:23:31

@Facelessbook: A Viccairre már ők is csak legyintenek, vadásztársaság az, nem repülős.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2017.08.10. 16:51:15

Posztoló!

Nézz be fb-on az Izlandi munka, utazás című csoportba. Ott írta a minap valaki ugyanezt, javasolták neki, hogy fenyegesse meg a Wizzairt a fogyasztóvédelemmel, és állítása szerint ez hatott, azonnal visszafizették a pénzt.

altimus 2017.08.10. 17:37:33

amit nem ertek az a wizzair (es sok mas legitarsasag) hozzaallasa. a teljes arbevetel nehany tized szazaleka se lehet az ilyen esetekben "megsporolt" osszeg. sokkal jobban jarnanak, pr, egyebek, ha ilyen esetben azonnal visszateritenek a jegy arat.

amugy nem fapados legitarsasag eseten magatol ertetodo ilyen esetben a kovetkezo elerheto jaratra valo ingyenes foglalas es atrakas. jol is neznenk ki, ha nem igy lenne.

temesvári júlia 2017.08.10. 18:19:49

Azon a napon kevéssel azután, hogy a Wizzair elindult Budapestről, a keflavíki (Izland nagy nemzetközi reptere) reptéren egy érkező gép kicsúszott a leszállópályáról és komolyan megsérült. Az egész repteret órákra lezárták, nem fogadtak és nem indítottak. A Wizzair tehát ebben az esetben kivételesen tényleg abszolut önhibáján kívül nem tudta elvinni az utasokat Izlandra (és az ott várakozó közel 150 Budapestre induló utast sem, akiket ez a gép hozott volna el). Az már más kérdés, hogy az utasokat ezután hogyan kezelték, Csak azért írtam le, hogy mi történt, hogy a kép tiszta legyen.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.10. 18:34:59

@temesvári júlia:
"Az már más kérdés, hogy az utasokat ezután hogyan kezelték"
Pont ezen van a hangsuly, hogy esetleg nem megfeleloen kezeltek/kezelik. Azt is erdemes lenne tudni, hogy miert indult eleve 2 oras kesessel a gep. Azert, mert mar akkor is tudtak az incidensrol, vagy azert, mert a jaratot teljesito gep az elozo fordulojarol kesett. Ha mar indulaskor tudtak, hogy zarva a repter, akkor errol azert erdemes lett volna tajekoztatni is az utasokat. Ha pedig menet kozben, akkor is lehet, hogy erdemesebb lett volna rogton visszafordulni. Az pedig, hogy se enni, se inni nem kaptak a varakozo utasok, szinten felvet kerdeseket. Az addig oke, hogy a jegy vasarlasaval arra szerzodok egy legitarsasaggal, hogy elvisz A-bol B-be, de ilyen esetekben valamilyen kompenzacio megilletne a fedelzeten uloket. Ellenkezo esetben erdemes lenne tarsasagot alapitani, majd beszallitas utan meg 2-3 orat a foldon allva az utasokat a meglevo etel- es italkeszletek felvasarlasara osztonozni. :)

Fillér B. Gusztáv · http://fapadosinfo.blog.hu 2017.08.10. 22:01:56

A lényeg nem derül ki a rinyából. Ha retúr foglalásod volt, akkor a visszaút ára is visszajár, a teljes oda-vissza foglalás átfoglalható lett volna, mehettél volna egy-két héttel később. De ha külön foglaltad a vissza lábat, akkor azt buktad, jogosan, arra semmi se jár. Ha jól sejtem, ebből lett a szívás.

Gebasz esetén meg általában ugyanez a szolgáltatás fapadosoknál, leginkább csesznek rád, végül is 20 éve így működik.

lomposfarkas 2017.08.10. 22:26:11

"Az emeltdíjas ügyfélszolgálatot felhívva"
És tényleg bazmeg, 250 Ft/perc, a büdös kurvaannyát.

ordasbacsi 2017.08.11. 08:45:57

Ilyenkor tényleg csak az a lényeg, hogy soha ne fizessünk előre szállást. Mert gondolom az utazás meghiúsulása mellett később ez is gond lehetett. Én kb 6 éve repülök velük, kétszer volt gondom "még csak" . Egyszer otthagytak Nizzában géphiba miatt de másnap jött értünk egy külön gép. A másik meg Tenerifén történt, kifizettettek velünk egy kisméretű kézipoggyászt-12000 ft-ot-pedig az megfelelt a mérethatárnak, főleg hogy oda is azzal utaztunk. Mikor kérdeztük, hogy akkor mégis miért, azt mondták, hogy kemény a fedele a minibőröndnek!

Im just here for the comments 2017.08.11. 08:52:16

@Facelessbook: válasz az egyik kérdésedre: "Azon a napon kevéssel azután, hogy a Wizzair elindult Budapestről"
Az meg hogy útközben a célállomáson történik valami, hát lehet korrigálható, de nem úgy, ahogy mondjuk kocsival gondolsz egyet és megfordulsz az első lehetőségnél, repülővel kicsit több mindent kell figyelembe venni gondolom, mint a szembejövő forgalom.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.11. 13:32:58

@Im just here for the comments:
Persze, nem ugy megy, mint autoval, de azert nem is rettentoen bonyolult. Raadasul a pilotak idonkent le szoktak kerni a celallomasi METAR es vagy NOTAM jelentest, amibol azonnal kiderul, hogy helyzet van. Hasonlo esetben akar egy kiindulasi repterre, vagy bazisra (BUD) valo visszafordulas nem tartott volna tul sokaig, es sokkal egyszerubb lett volna, mint eloszor kitero repteren leszallni, ott eltolteni az idot, majd visszaindulni.

Im just here for the comments 2017.08.12. 10:48:13

@Facelessbook: továbbra sem hiszem, hogy itt az a legnagyobb probléma, hogy nem fordultak vissza tíz perccel indulás után, nyilván oka volt, mérlegelték a lehetőségeket, döntöttek, kész.
Az ügyfélkezelésük viszont már teljesen más tészta.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.12. 11:26:00

@Im just here for the comments:
Abbol a szempontbol tenyleg lenyegtelen, hogy az utasok igy sem jutottak el az adott napon Izlandra, ha rogton visszafordulnak, akkor sem jutottak volna el.
Azt viszont alairom, hogy nem igy kellene a panaszokat kezelni. Raadasul a mai napig felhaborit, hogy az ugyfelszolgalatot emelt dijas szamon kell felhivni.
süti beállítások módosítása