Balatoni szálláshelyeket nézegetve derült ki számomra, hogy az egykori szocialista vállalati és SZOT üdülők üzemeltetőinek egy része - nyilván a pénzhiány szorításából előre menekülve - a berendezést gyakorlatilag változatlanul meghagyva retró felkiáltással szolgáltat díszleteket a 30-50 éves időutazáshoz kedvet érzőknek. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen megvan ennek a korszaknak is a maga szépsége. Az viszont komoly gáz, ha a retró a stílus helyett az ügyeskedő vendéglátás és a szocialista beletojás újjáéledését jelenti.

Zimmer war nicht frei :(((

Úgy 2 hónappal ezelõtt foglaltuk le a szállást két napra (08.04-06.) a booking.com-on keresztül Balatonföldváron, az MTVA retro üdülõjében. Nem vártunk nagyon sokat, hiszen azt gondoltuk, úgyis csak aludni járunk majd oda. Náluk találtunk 5 ágyas (családi) szobát, a hirdetés szerint hûtõvel (amiben hûl majd a reggelink és az italok), wifivel, hajszárítóval, tévével (tökmindegy), kenyérpirítóval (ez egy tök jó extra a reggelihez), terasszal, székekkel, ahol bandázunk a strandolás után. Mindezt 25 000 forintért egy éjszakára. Amirõl mi is pontosan tudjuk, hogy nem sok, de a képek alapján hangulatosnak tûnt, mi meg pont erre vágytunk, egy lazulós, barátnõs hétvégére. Egyébként meg az olcsóság sem jogosít fel senkit arra, hogy ilyen szinten verje át a vendégeket, ahogy minket.

Pénteken sikerült gyorsan elindulnunk Budapestrõl, így 6 körül már meg is érkeztünk. Még akkor sem gyanakodtunk, mikor a recepciós (?), Attila még az indulásunk elõtt telefonált, hogy mikor érünk oda, mert hogy el kell indulnia Siófokra, és megjárná, mielõtt odaérünk.

Tehát odaérünk, Attila már vár minket, készségesen kinyitja nekünk a kaput, míg beállunk az autóval. Vigyorogva megyünk be, én zárom a kocsit, Attila a recepciónál magyaráz a lányoknak, megüti a fülem az "az a baj" kifejezés. Kicsit összeugrik a gyomrom.

Szóval az a baj, hogy valamit elkavartak a foglalásnál, és nincsen meg a szobánk (illetve gondolom, megvan, csak más lakik benne). VISZONT nem kell kétségbe esni, mert szereztek õk nekünk másik szobá(ka)t. Igaz, nem Balatonföldváron, hanem Siófokon, az Ezüstpart Hotelben szállhatunk még, és ez ugyan sokkal drágább (15 000 forint/fõ), de a különbözetet õt fizetik. Az eredeti számla árát itt kellene kifizetni készpénzben (a foglalási díjat elõre kifizettük banki átutalással), a siófoki számlát pedig õk rendezik (fizettünk, számlát persze nem kaptunk). Ott már várnak minket, a "Magdolna" jelszóra azonnal tudni fogják, mirõl van szó.

Amúgy tényleg tudták, mert mint kiderült, Magdolna rendszeresen azzal szórakoztatja a vendégeit, hogy túlfoglalja a szobáit, és más városokba helyezi át õket. Mondjuk nem tudom, mindenki ilyen jó pofát vág-e ehhez, mint mi, és mit csinálnak a kisgyerekes családok, vagy azok, akik vonattal vannak. Mindenesetre velünk óriási mázlija volt. Addig, amíg ki nem derült, hogy a szállásunknak semmi köze a tényleg "luxi" Ezüstpart Hotelhez. A recepción ugyanis közölték, hogy mi az onnan pár száz méterre található Retro Hotelben leszünk elhelyezve. Ott is két külön szobában (nem baj, nekünk az is jó) a földszinten. Hm. Oké.

Aztán amikor megláttuk a szobáinkat, mindenkinek eldurrant az agya. Szerintem egy vidéki munkásszálló is színvonalasabb lehet annál, amit mi ott találtunk. A wc mocskos, összepisilt, az ágynemûk foltosak, az ágy közepén akkora gödör, hogy kb beleestem, öklömnyi pókok mindenütt (nektek is van aratnofóbiátok?). A teraszra kb. a nagymamám is be tud mászni, a teraszajtó pedig NEM ZÁRHATÓ. Hûtõ, wifi, hajszárító, tévé, kenyérpirító nincsen. Az utóbbi három tökmindegy, de tele vagyunk kajával és innivalóval. (Másnap reggel úgy 10 000 forintnyi ételt dobunk ki, nyilvván ez az a hétvége, amikor sorra megdõlnek a melegrekordok.) És a non plusz ultra az ablakainktól úgy 60 méterre található Coronita táborból (igen, ilyen van) érkezõ kurvahangos lakossági techno. Nulla huszonnégyben.

Nem egyszerûen, de kiköveteltünk két 2. emeleti szobát, ami bár nem volt jobb minõségû, de valamilyen szinten zárható volt a terasz ajtaja, és a 2. emeletre talán picit nehezebb felmászni - bár, mint a takkernénitõl megtudtuk, erre is rendszeresen van példa.

Azt is sikerült kideríteni, hogy a két földszinti szobában a hotel (amúgy nem hotel, egy diákszállás 5500/ft/fõ/éj, a bulizókra vannak szakosodva) vezetõje sosem szállásolná el a saját vendégeit, mert nem biztonságos, attól is tart, hogy akár éjjel is bemászhatnak a teraszon keresztül. Mondhatjuk úgy is, hogy ezek a szobák Magdolna vendégeinek vannak fenntartva.

Ja, mert a Magdolna nemcsak egy titkos jelszó, hanem az eredeti, Földvári szállásunk tulaja. Aki, miután sikerült vele kapcsolatot létesíteni, nem értette, hogy mi a problémánk. Hogy miért baj, hogy nem Balatonföldváron, hanem Siófokon kell megszállnunk. Hogy nincsen hûtõ, wifi, törölközõ, meg semmi azokból a szolgáltatásokból, amiket a foglalásban egyértelmûen ígért. Hogy ki kellett dobnunk egy csomó kaját. Hogy hányinger a szállás, és a szomszédaink folyamatosan részeg, 20 éves fiatalok. Hogy nem tudunk aludni a gyomrunkig hatoló basszusoktól. Pár ránk csapott telefon után végül megígérte, hogy szombaton küld hûtõt, kapunk 10% engedményt az árból, fizet nekünk egy gyros vacsorát, és szóljunk bátran, ha bármi másra szükségünk van. A hûtõ soha nem érkezett meg, Magdolnáról akkor hallottunk újra, amikor hétfõn smsben jeleztük felé, hogy hivatalosan is panaszt fogunk tenni. Azért arra még vette a fáradtságot, hogy a booking.com-ról is törölte a foglalásunkat, mintha nem jelentünk volna meg, hogy ne tudjuk (le)értékelni a szállását, na meg az õ hozzáállását.

Minket nem érdekel a gyros vacsora, és a pénzt is leszarjuk már mindannyian. Mi, jobb híján, megpróbáltuk kihozni a hétvégébõl a legtöbbet, de az igenis nagyon fontosnak tartjuk, hogy Magdolna ezt soha, senki mással ne csinálhassa meg. Mert mi számára csak arctalan, kellemetlen pénzforrás vagyunk, de nekünk ez volt a közös, ezer éve lefoglalt, nagyon várt nyaralásunk.

Utólag már nagyon okosak vagyunk, és látjuk, hány ponton követtünk el hibát. Tudjuk, hogy írásban kellett volna rögzíteni az új szállás nevét, címét, csak utólag fizetni, és követelnünk kellett volna a számlát is, nem mintha ez a vendég dolga lenne. De egyszerûen fel sem merült bennünk annak a lehetõsége, ami ránk várt. Igen, jóhiszemûek vagyunk, talán még naivak is, de a legkevésbé sem normális, még kis hazánkban sem, hogy az ember kapásból a legrosszabbra készül. Tudjuk azt is, hogy visszautasíthattuk volna a szállást, de valljuk be, ott álltunk 5-en a megpakolt autóval, kocsikáztunk 120 km-t a balatoni dugóban, ömlött rólunk a víz a 40 fokban, a teltházas Balatonon esélyünk sem volt mást szállást találni (nyilván pont ez az a kiszolgáltatottság az, ami miatt a szállásadónk megtehette, megteheti mindezt), és hát mi nem akartunk semmi mást, csak egy tiszta szobát, egy hûtõszekrényt, aminek az érkezésében tényleg bíztunk még szombaton is, na meg jól érezni magunkat.

A hétvége folyamán természetesen rengeteg fotó, insta poszt született, megvan a foglalási visszaigazolás, a híváslista, az smsek, szóval ezekkel felvértezve bejelentést teszünk a NAV felé, levelünket elküldjük a Fogyasztóvédelemhez és a Balatonföldvári Önkormányzathoz is, hogy mindez mással ne történhessen meg, pláne nem nem "vendéglátás" címén.