Tékozló Homár

Zimmer Feri örök

2017.08.11. 14:36 | Homár Hilda | komment

Balatoni szálláshelyeket nézegetve derült ki számomra, hogy az egykori szocialista vállalati és SZOT üdülők üzemeltetőinek egy része - nyilván a pénzhiány szorításából előre menekülve - a berendezést gyakorlatilag változatlanul meghagyva retró felkiáltással szolgáltat díszleteket a 30-50 éves időutazáshoz kedvet érzőknek. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen megvan ennek a korszaknak is a maga szépsége. Az viszont komoly gáz, ha a retró a stílus helyett az ügyeskedő vendéglátás és a szocialista beletojás újjáéledését jelenti.

Zimmer war nicht frei :(((

Úgy 2 hónappal ezelõtt foglaltuk le a szállást két napra (08.04-06.) a booking.com-on keresztül Balatonföldváron, az MTVA retro üdülõjében. Nem vártunk nagyon sokat, hiszen azt gondoltuk, úgyis csak aludni járunk majd oda. Náluk találtunk 5 ágyas (családi) szobát, a hirdetés szerint hûtõvel (amiben hûl majd a reggelink és az italok), wifivel, hajszárítóval, tévével (tökmindegy), kenyérpirítóval (ez egy tök jó extra a reggelihez), terasszal, székekkel, ahol bandázunk a strandolás után. Mindezt 25 000 forintért egy éjszakára. Amirõl mi is pontosan tudjuk, hogy nem sok, de a képek alapján hangulatosnak tûnt, mi meg pont erre vágytunk, egy lazulós, barátnõs hétvégére. Egyébként meg az olcsóság sem jogosít fel senkit arra, hogy ilyen szinten verje át a vendégeket, ahogy minket.

Pénteken sikerült gyorsan elindulnunk Budapestrõl, így 6 körül már meg is érkeztünk. Még akkor sem gyanakodtunk, mikor a recepciós (?), Attila még az indulásunk elõtt telefonált, hogy mikor érünk oda, mert hogy el kell indulnia Siófokra, és megjárná, mielõtt odaérünk.

Tehát odaérünk, Attila már vár minket, készségesen kinyitja nekünk a kaput, míg beállunk az autóval. Vigyorogva megyünk be, én zárom a kocsit, Attila a recepciónál magyaráz a lányoknak, megüti a fülem az "az a baj" kifejezés. Kicsit összeugrik a gyomrom.

Szóval az a baj, hogy valamit elkavartak a foglalásnál, és nincsen meg a szobánk (illetve gondolom, megvan, csak más lakik benne). VISZONT nem kell kétségbe esni, mert szereztek õk nekünk másik szobá(ka)t. Igaz, nem Balatonföldváron, hanem Siófokon, az Ezüstpart Hotelben szállhatunk még, és ez ugyan sokkal drágább (15 000 forint/fõ), de a különbözetet õt fizetik. Az eredeti számla árát itt kellene kifizetni készpénzben (a foglalási díjat elõre kifizettük banki átutalással), a siófoki számlát pedig õk rendezik (fizettünk, számlát persze nem kaptunk). Ott már várnak minket, a "Magdolna" jelszóra azonnal tudni fogják, mirõl van szó.

Amúgy tényleg tudták, mert mint kiderült, Magdolna rendszeresen azzal szórakoztatja a vendégeit, hogy túlfoglalja a szobáit, és más városokba helyezi át õket. Mondjuk nem tudom, mindenki ilyen jó pofát vág-e ehhez, mint mi, és mit csinálnak a kisgyerekes családok, vagy azok, akik vonattal vannak. Mindenesetre velünk óriási mázlija volt. Addig, amíg ki nem derült, hogy a szállásunknak semmi köze a tényleg "luxi" Ezüstpart Hotelhez. A recepción ugyanis közölték, hogy mi az onnan pár száz méterre található Retro Hotelben leszünk elhelyezve. Ott is két külön szobában (nem baj, nekünk az is jó) a földszinten. Hm. Oké.

Aztán amikor megláttuk a szobáinkat, mindenkinek eldurrant az agya. Szerintem egy vidéki munkásszálló is színvonalasabb lehet annál, amit mi ott találtunk. A wc mocskos, összepisilt, az ágynemûk foltosak, az ágy közepén akkora gödör, hogy kb beleestem, öklömnyi pókok mindenütt (nektek is van aratnofóbiátok?). A teraszra kb. a nagymamám is be tud mászni, a teraszajtó pedig NEM ZÁRHATÓ. Hûtõ, wifi, hajszárító, tévé, kenyérpirító nincsen. Az utóbbi három tökmindegy, de tele vagyunk kajával és innivalóval. (Másnap reggel úgy 10 000 forintnyi ételt dobunk ki, nyilvván ez az a hétvége, amikor sorra megdõlnek a melegrekordok.) És a non plusz ultra az ablakainktól úgy 60 méterre található Coronita táborból (igen, ilyen van) érkezõ kurvahangos lakossági techno. Nulla huszonnégyben.

Nem egyszerûen, de kiköveteltünk két 2. emeleti szobát, ami bár nem volt jobb minõségû, de valamilyen szinten zárható volt a terasz ajtaja, és a 2. emeletre talán picit nehezebb felmászni - bár, mint a takkernénitõl megtudtuk, erre is rendszeresen van példa.

Azt is sikerült kideríteni, hogy a két földszinti szobában a hotel (amúgy nem hotel, egy diákszállás 5500/ft/fõ/éj, a bulizókra vannak szakosodva) vezetõje sosem szállásolná el a saját vendégeit, mert nem biztonságos, attól is tart, hogy akár éjjel is bemászhatnak a teraszon keresztül. Mondhatjuk úgy is, hogy ezek a szobák Magdolna vendégeinek vannak fenntartva.

Ja, mert a Magdolna nemcsak egy titkos jelszó, hanem az eredeti, Földvári szállásunk tulaja. Aki, miután sikerült vele kapcsolatot létesíteni, nem értette, hogy mi a problémánk. Hogy miért baj, hogy nem Balatonföldváron, hanem Siófokon kell megszállnunk. Hogy nincsen hûtõ, wifi, törölközõ, meg semmi azokból a szolgáltatásokból, amiket a foglalásban egyértelmûen ígért. Hogy ki kellett dobnunk egy csomó kaját. Hogy hányinger a szállás, és a szomszédaink folyamatosan részeg, 20 éves fiatalok. Hogy nem tudunk aludni a gyomrunkig hatoló basszusoktól. Pár ránk csapott telefon után végül megígérte, hogy szombaton küld hûtõt, kapunk 10% engedményt az árból, fizet nekünk egy gyros vacsorát, és szóljunk bátran, ha bármi másra szükségünk van. A hûtõ soha nem érkezett meg, Magdolnáról akkor hallottunk újra, amikor hétfõn smsben jeleztük felé, hogy hivatalosan is panaszt fogunk tenni. Azért arra még vette a fáradtságot, hogy a booking.com-ról is törölte a foglalásunkat, mintha nem jelentünk volna meg, hogy ne tudjuk (le)értékelni a szállását, na meg az õ hozzáállását.

Minket nem érdekel a gyros vacsora, és a pénzt is leszarjuk már mindannyian. Mi, jobb híján, megpróbáltuk kihozni a hétvégébõl a legtöbbet, de az igenis nagyon fontosnak tartjuk, hogy Magdolna ezt soha, senki mással ne csinálhassa meg. Mert mi számára csak arctalan, kellemetlen pénzforrás vagyunk, de nekünk ez volt a közös, ezer éve lefoglalt, nagyon várt nyaralásunk.

Utólag már nagyon okosak vagyunk, és látjuk, hány ponton követtünk el hibát. Tudjuk, hogy írásban kellett volna rögzíteni az új szállás nevét, címét, csak utólag fizetni, és követelnünk kellett volna a számlát is, nem mintha ez a vendég dolga lenne. De egyszerûen fel sem merült bennünk annak a lehetõsége, ami ránk várt. Igen, jóhiszemûek vagyunk, talán még naivak is, de a legkevésbé sem normális, még kis hazánkban sem, hogy az ember kapásból a legrosszabbra készül. Tudjuk azt is, hogy visszautasíthattuk volna a szállást, de valljuk be, ott álltunk 5-en a megpakolt autóval, kocsikáztunk 120 km-t a balatoni dugóban, ömlött rólunk a víz a 40 fokban, a teltházas Balatonon esélyünk sem volt mást szállást találni (nyilván pont ez az a kiszolgáltatottság az, ami miatt a szállásadónk megtehette, megteheti mindezt), és hát mi nem akartunk semmi mást, csak egy tiszta szobát, egy hûtõszekrényt, aminek az érkezésében tényleg bíztunk még szombaton is, na meg jól érezni magunkat.

A hétvége folyamán természetesen rengeteg fotó, insta poszt született, megvan a foglalási visszaigazolás, a híváslista, az smsek, szóval ezekkel felvértezve bejelentést teszünk a NAV felé, levelünket elküldjük a Fogyasztóvédelemhez és a Balatonföldvári Önkormányzathoz is, hogy mindez mással ne történhessen meg, pláne nem nem "vendéglátás" címén.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.11. 14:53:04

Bizarr foldvari/siofoki vendegszeretet...

Nick-son 2017.08.11. 14:53:53

Együtt érzek veletek, igazatok van.

kopaszsop 2017.08.11. 14:54:52

Arachnophobia
a többi tényleg übergáz

2017.08.11. 14:58:53

Az összes létező hivatalba jelentéstek be azt a gyökeret! Írásban!

herk 2017.08.11. 15:00:44

"Igaz, nem Balatonföldváron, hanem Siófokon, az Ezüstpart Hotelben szállhatunk még, és ez ugyan sokkal drágább (15 000 forint/fõ), de a különbözetet õt fizetik."

Hát lehet én vagyok paranoiás de tudod mikor irányítanának csakúgy el egy másik városba. Ha mégis elfogadom az átirányítást, akkor tuti minden le lesz papirozva, addig el nem hagyom a területet + a cél hotelt is felhivom, hogy minden rendben van-e.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.11. 15:19:41

Komolyra forditva a szot: nem csak a foldvari szallasado kormere lenne erdemes ranezni, hanem a siofokiera is.

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2017.08.11. 15:28:18

Ez ám a magyarosch vendéglátás! Remélem Magdolnának egyszer EMAG-on rendelt ASUS tableten használt Vodafonos ingyennet segítségével kell reklamálnia az ÉMÁSZNÁL a félbevágott fája miatt. És még sz@rjon sünt is!

cmx85s 2017.08.11. 16:10:23

Hát, a Bookingon én is láttam ezt a szállást, de a Retro szó láttán görcsbe rándult a gyomrom. OK, olcsóbb, de nem annyival, mint amennyivel trébb lehet a szoba, mint a többi helyen. Egyébként Földváron van egy nagyon jól bejáratott szálloda, ahova már évek óta visszajárunk. Igaz, nem árt már februárban lefoglalni a szobát...

chili wili 2017.08.11. 16:19:47

Tripadvisoron leírni ugyanezt angolul is!

homar-fan 2017.08.11. 16:20:05

EDE a Kékszalagon volt?
Amúgy meg a poszt-toló nyomja is fel az ilyet mindenhol. Én a bookinggal kezdeném.

Xezs5 2017.08.11. 16:33:04

Ez mekkora szemétség már Magdolna részéről. Legalább valami szocializmusból ottragadt nyugger szállós néni?

Ja, amúgy az nem aratnofóbia, hanem arachnofóbia. Arachné fonala mond valamit? :)

Xezs5 2017.08.11. 16:35:16

@cmx85s: Részemről mindent utálok, ami retro. Egyáltalán nem vicces újralátni azokat a rohadvány színű, nulla dizájnnal megáldott gusztustalan hülyeségeket, amiket a szocializmusban létrehoztak. Persze hogy mindenkinek olyan fotele, kanala, meg mi mindene volt, mert mindenből csak egyféle volt. De pont az a jó a piacgazdaságban, hogy ezeket a muszájból megvett gusztustalanságokat végre magunk mögött hagyhattuk.

fakkjú 2017.08.11. 16:41:20

ede spanja lehet ez a magdolna...
még jó hogy nem műemléki környezetben voltak,akkor grillezés sincs!!!!!!!!!!
ez fontosch

cmx85s 2017.08.11. 17:09:08

@Xezs5: hát, a retro szerintem mai napság már a tré szinonimája, Vanak retro szállók, ilyen pl. a posztban említett Ezüstpart szálló is, ahol még a régi, SZOTos berendezés van. Pár éve nyaraltunk ott, az első szobában, ha jól emlékszem, a fürdőszoba nem volt maga a tökély, nem tudom már, mi nem múködött, a másodikban nem volt TV, de ezt megoldották, járjuk végig az emeletet, ahol találunk TV-t onnan vigyük át. Van épp elég szoba, találtunk.
De tiszta, és az sem igaz, hogy napi 15500 Ft / fő. Bár, már közelít hozzá, valami 12 fél körül láttam, azt hiszem, reggelivel. De ezt most nem csekkoltam, szal lehet, h hülyeséget írok.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.11. 17:20:43

@Xezs5:
Nem lenne a retroval semmi gond, azonban fokent kinalati oldalrol a retro egyenlo a 30 eve fel nem ujitott, lepukkant, igenytelen szarral.

Eren Jaeger 2017.08.11. 17:22:01

HAJRÁ POSZTOLÓ!
Én nagyon szurkolok neked/nektek, hogy xopassátok szét ezt az aljadék gennyládát, aki ennyire átvert.
Szorítok, a fejleményekről tájékoztatásnak örülnék!

Im just here for the comments 2017.08.11. 18:58:07

Magdolna egy mocskos szemét, nyomjátok fel, ahol csak tudjátok.

Btw az aratnofóbia lenne az aratástól való iszony, ha jól sejtem.
Bár a pókokat én is utálom, de ezen muszáj vót röhögni.

lutria 2017.08.11. 19:52:29

Úgy látszik manapság az "...az a baj..." a jelszó arra hogy be kellene kapcsolni a telefonon a hangfelvételt...

Jónapot kívánok! 2017.08.11. 20:40:41

@chili wili: Nincs fent a Tripadvisoron a "hotel". Az a szomoru, hogy az illyen legalja helyek is fullon vannak mindig, ezert tudjak megcsinalni az ilyen szemetsegeiket. Ez pedig a fogyaszto hibajabol fakad. Erdekes amugy, hogy a feszbukon az ilyen hirek nem terjengenek olyan gyorsan, mint az "kisorsolunk egy hazat" tipusu szarok. Sajnos a negativ marketingre nem hasznaljak az oldalt.

janegirl36 2017.08.11. 22:16:36

Kuldj egy emailt a Bookingnak (vagy hívd fel őket) írd meg hogy mi történt és kérj egy review emailt. Velem is előfordult hasonló eset, simán elkuldenek egy review lehetőséget.

.Manyecska 2017.08.12. 09:06:01

@Xezs5: aratnofóbia, besírtam. igaz én még vizsgázta latinból a szülésznői karon:)))..
Én most szereplek egy online-játék címerében Manyecs Palacsintázójá képpel, névvel, örökéletű lettem :))) ha az exem száz évig élne se tudna így sza...rá lőni ,..:DDD ON

hawkeye 2017.08.12. 10:14:09

@Facelessbook: Nem földvári!!! Tel Aviv-i.... :)

.Manyecska 2017.08.12. 10:25:01

@hawkeye: nekem van egy jó móccerem pipi, nálunk jelentős számú indiai kolónia van..hozzák buszokkal őket kajálni...nem ide de az utcán üvöltenek 50-60 ember elég gáááz...!! kutyaf...sza ahhoz képest a Balaton..ilyenkor berakom full hangerőn:

www.youtube.com/watch?v=O24AipZ-buQ

10 perces gitárszólóval, nem rossz! Mélynyomó, házimozi-rendszer is játszik még..a függöny remeg de legalább utána csend lesz. :DD OFF /volt/.....Röhejes ez a vendéglátósdi minek vállalja aki nem képes normálisan teljesíteni??? Hogy kavarodhat el egy foglalás nem használ pl. számítógépet??? Vagy bele sem írták? ..

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.12. 10:41:55

@stakeholder Manyecs:
"Hogy kavarodhat el egy foglalás nem használ pl. számítógépet??? Vagy bele sem írták? "
Veronika (a poszter) mashol kockas fuzetet emleget. Biztos betelt, es kidobtak, azert keveredett el a foglalas.

.Manyecska 2017.08.12. 10:46:01

@Facelessbook: jaaa, értem. köszi. Az faxa :DDD kockás füzetben... komoly!!! ..

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.12. 11:21:40

@stakeholder Manyecs:
A kockas fuzet ellen hatastalan a zsarolovirus!

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.08.12. 11:29:24

Bennem meg az a kerdes merul fel, hogy vajon mi alapjan hasznalja a szallas a neveben az MTVA kifejezest... Ha van koze a tevehez, akkor miert nem szerepel buszken a leirasban? Ha pedig nincs koze, akkor meg miert van benne a neveben?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2017.08.12. 11:36:23

Magdolna de nem bűnbánó. Rá kell csatlakoztatni a copórollerra. Csak hogy szokja a törődést.

Félmeztelencsigazokni 2017.08.12. 11:39:18

Megnéztem a képeket... be nem tenném a lábam, gusztustalan az egész. Az fürdőszobai javítás is. :D Kiégtem.
Mellesleg többen említik a Bookingon, hogy bunkók és más is írja, hogy másik szállodába küldték őket.

.Manyecska 2017.08.12. 16:14:37

@Félmeztelencsigazokni: valai azt írta idézet: "kedves a szeméjzet"- így.. én ettől égtem ki.

mellesleg mink volt a férjemmel annó olyan panzióba-Lillafüred- ősszel a hegyek közt hogy két takaró alatt is vacogtunk éjjel a hősugárzó meg fullon ment:DD..továbbá közös zuhanyzó volt elég gusztustalan vót..bár a szeméJzet tényleg kedves volt azt meg kell hagyni!! a diósgyőri vár meg a kisvasút viszont kárpótolt bár majdnem elcsapott minket mert a kanyarban vártuk lévén megálló nem vót Diósgyőrött de ingyér elvittek Miskolcig hamár úgyis visszajöttek volna respect! :)))))..

Xezs5 2017.08.12. 20:19:40

@stakeholder Manyecs: Honnan viszik őket, kik és minek? Nem értem :)

Reactor 2017.08.13. 03:22:41

@stakeholder Manyecs: Bizony bizony bizony, ahogy ígértem, összehoztam a Tristania 2-be a palacsintázód reklámját :D a finom leves és palacsinták után ez volt a minimum!
Három pályán is lesz belőle mellesleg: Respond to S.O.S., Cognizant Dreaming, és egy animált, futurisztikus változat a Future Fuckballz 4020 pályán :)))

Korábban nem is mesélted, hogy jártatok Lillafüreden. Igen, a fekvése sajnos tesz róla, hogy még áprilisban is gyakoriak legyenek a mínusz fokos hidegek, és bizony jól fel kell készülni ám meleget adó holmikból, ha ősszel, télen, vagy tavasszal mész. Előnye viszont, hogy nyáron nem forrósodik fel 40 fokra a hely.
Ha megint a Bükkbe vágynál, tudom még javasolni Rókafarmot is. Sokkal nyugisabb környék, mint Lillafüred, és ha szeretsz erdőt járni, remek kikapcsolódás. Gombázók nagyon szeretik a helyet, csak vigyázni kell, nehogy "gyilkosgalit" szedj (de utálom ezt a plázapcsa-nyelvet, blöe). Jövőre szerintem magam is kinézek oda, kerékpárral se különösebben macerás az odavezető út.

.Manyecska 2017.08.13. 08:54:49

@Xezs5: az itteni étterembe! @Reactor: itt minden szombaton rókafarm van. :D

.Manyecska 2017.08.13. 09:30:19

@Reactor: www.youtube.com/watch?v=pjAarlEAhXw > még dalba is foglalták..:D
Tegnap pár vonaton nem működött a kerékpár-szállító funckió érdemes tájékozódni előtte! pont egy IC-n pl... viszont két mozdony húzta Szegedről visszafelé csodálkoztam ahogy begyött a szerelvény :D

Yobbágy Fery 2017.08.13. 15:58:28

@stakeholder Manyecs: Köszönjük, hogy megosztottad velünk, hogy szülésznő IS vagy (nagy kár, hogy a kutyát nem érdekli). Csak tudod az a gond, hogy az arachnofóbia görög és nem latin eredetű szó.

.Manyecska 2017.08.13. 17:46:41

@Yobbágy Fery: oszt ki nem szarja le görög vagy latin?? :DD amúgy a szülészeten viszonylag kevés pók sző hálót ezexerint Yobbágy Ferkóéknál kivétel vót? Kép, esetleg videó?? :D

Kondom Keselyű 2017.08.13. 20:00:18

le kellett volna menni a coro taborba,szerezni par bogyot meg egy kis spurit. ugy talan tulelheto egy ilyen horror :D

Kondom Keselyű 2017.08.13. 20:43:59

bar sokak szerint az aratnofobia a kulcsa a levelnek,en maskent latom :

"Mert mi számára csak arctalan, kellemetlen pénzforrás vagyunk, de nekünk ez volt a közös, ezer éve lefoglalt, nagyon várt nyaralásunk."

ez az igazan durva.
bizonyos kor felett ,ha mar van 1-2 gyerek is a tarsasagban, egy ilyet jo ha evente egyszer ossze tud hozni a csapat.
meg szerencsejuk is volt, mert nem szakadt 0-24 ben az eso.
erre egy ilyen patkany elkurja az egeszet.
meg a notidat sem mered otthagyni egy ilyen helyen,mig lemesz a partra,vagy egy borospincebe.
Ha mondjuk felebred a lelkiismerete,es fizet fejenkent 30k karteritest, az mit old meg ?
iden mar biztos nem tudjak potolni,jovore meg nehezebb lesz megszerverzni a rossz emlekek miatt.
brutal :(

KaTe 2017.08.14. 00:53:52

@Kondom Keselyű: Már december vége van? Mellesleg attól, hogy patkány volt a szállásadó a tanulság megmarad nekik: Legközelebb megnézik az értékeléseket is az adott szállásról, mielőtt szervezkednek.

.Manyecska 2017.08.14. 08:30:32

@Yobbágy Fery: Fecókám, nézz utána mielőtt köpözköcc ugyanaz a nyelvcsalád a görög és a latin nem-e lehet esetleg hogy közük van egymáshoz, hamár neked csak a nyelv maradt..

.Manyecska 2017.08.14. 08:34:56

@Kondom Keselyű: azt bammeg. Inkább egy seprűnyelet! mink is megyünk Füredre Edéhez a héten..:DD

joska61 2017.08.14. 08:48:01

5,1-es értékelés. Vakmerő vállalkozás foglalni.

Kondom Keselyű 2017.08.14. 10:51:42

@KaTe:
majd ha felnossz,rajossz,hogy is mukodik ez. asszony/faszi/gyerek nelkul,csak a haverokkal.

Zöldegér 2017.08.14. 11:11:17

@OneBall: Ezt megjegyeztem. Ha legközelebb elátkozok valakit, ezt kívánom majd neki :)

KaTe 2017.08.14. 11:57:29

@Kondom Keselyű: Csak remélni tudom, hogy felnőtt fejjel majd igényesebb leszek annál, hogy NE egy 5,1-es értékeléssel rendelkező putrihelyre foglaljak szállást.

A képeket elnézve ez nem retro, ez egy igénytelen sz@r, olyan, mint egy átlagos 80-as évekbeli durván lelakott panel. Külön öröm látni a képek között azt az asztalt, ami szét van rozsdásodva, a festék kb. mindenütt lepattogzott, a műanyag szék is úgy néz ki, mintha valaki össze**rta volna. Ez a hely pontosan annak felel meg, amit hirdet: Egy lepusztult szemétdombnak. Nem is értem a posztoló miért pont a kiszolgálástól várt többet..

Kondom Keselyű 2017.08.14. 12:40:34

@KaTe:
nekem is eleg lenne a kepeken talalhato szallas. hiaba nagyon roman mondjuk a csap mogott a csempe javitasa. a vevo nem azert van,h nyomozzon,tippelgessen,jovobe lassan. en az osszes ilyen kommentet szo nelkul torolnem. a leveliro kizarolag akkor hibas,ha olyat var el,amit nem igertek neki.

Semper Fidelis 2017.08.14. 18:07:05

Olvasván a bookingos értékeléseket, hát, ennyit rég röhögtem.

GatyaPityu 2017.08.14. 22:34:18

K**** jók a búúkingos kommentek. Mondjuk nyilván azok nem nevettek ilyen jót, akik erre a pénzüket, és - dolgozó ember lévén - az egy vagy 2 hét szabadságukat áldozták fel.

Xezs5 2017.08.14. 22:58:00

@Kondom Keselyű: Jó átbaszták őket meg minden, de azt ugye vágod, hogy a Homáron mindenki szereti sajnáltatni magát még azért is amiért nem kéne?

Kondom Keselyű 2017.08.15. 06:43:58

@Xezs5:
en azokat nem sajnalom,akik azt kapjak,amit igertek nekik. ha a bookingos fenykepen lathato allapotokat szidna,kirohognem. itt errol szo sincs.

Xezs5 2017.08.15. 10:23:52

@Kondom Keselyű: Azért ott is van 1-2 árulkodó kép a hivatalos képek között, de a hozzászólók kommentjei alatt levő képek mindent elmondanak.

Kondom Keselyű 2017.08.15. 12:09:58

@Xezs5: en az ertekeleaekben sem bizom. netpinceren minden 95% feletti ceg ehetetlen szart hoz. a normalisaknak jo ha megvan a 90.

Xezs5 2017.08.15. 20:16:07

@Kondom Keselyű: Az is lehet, hogy veled van a baj.

Teréz_Pitykéz 2017.08.16. 19:47:14

@herk: Már ott kellett volna asztalt borogatni! Nem egy másik helyet fizettek ki! Nem másik helyre szerződtek!

encir 2017.08.17. 22:59:18

Arachné fonala? Ez se semmi :D Ariadnéra gondoltál?

Lalia Brownlock 2017.08.17. 23:00:14

ida volt írva, hogy 5,3-as s zállás értékelése. Elolvastad? Megnézted a többi vendég véleményét?
Amőgy tudod, hogy ennyi pénzért rohadt jó helyeken is nyaralhattál volna?
süti beállítások módosítása