Szögezzük le: az aloe vera tényleg létezik. Egy csomó hétpróbás fogyasztó nyilván azt gondolja, hogy ez egy liposzómaszerű fiktív növény, mert annyira futtatják mostanában, de nem: arról a csúnya, tüskés levelű porfogóról van szó, ami miatt a meleg országokban nem olyan jó leheveredni az út mellé.

Az aloe vera köztudomásúlag mindenre jó, a narancsbőrtől a gerinctörésig, de az íze az rettenetesen szar. Természetes tehát, hogy a bőrre kenhető változatok után mostanában szájon át is támad, egyre sűrűbben.

Mivel túl nagy mennyiségben még egy ökológiailag elkötelezett fogyasztó is kihányná, üdítőitalnak úgy készítik el, hogy a levét összekeverik szőlő- áfonya- vagy bármi más ízzel rendelkező lével, majd beleszórnak egy maroknyi apróra vágott aloe vera-húst.

Tesztelt termékünk, a Pokka eredetileg japán, de a tesztelésre pontyozás közben kapott dobozt Malajziában gyártották. Az aloe vera-levek alapvetően a bizarrságokra fogékony szmóker fogyasztók ízlését csiklandozzák: az ember a szájához emeli a dobozt, amiből először átlagos fehérszőlőlé csorog, majd érkezik egy adag nyálkás-roppanós alien anyag. Üvegpohárba töltve a látvány olyan, mintha egy béka belepetézett volna a nyaralóban kitöltve ottfelejtett hejhónkba. Minden zselés, átlátszó darabka közepében van egy sötétebb valami, az összhatás mégis, vagy éppen ezért szórakoztató, hiszen a bigyók pikáns csikizéssel teszik boldoggá a korszerű konzumpolgár szájpadlását.