Vannak akik Hunter S. Thompsonnal ellentétben úgy döntenek, puskacsõre harapás helyett minél tovább ki akarják élvezni nyugdíjaséveiket. Kicsiny hazánkban azonban egyesek még ezt is képesek megkeseríteni, írja Pierre:

Ugyan ki hinné, hogy a XXI. kerület királyerdei õslakosság nyugodt öregéveibe vetett reményeinek gyökerét egy gátlástalan postás kezdené megtûrt parazitaként, hangosan csámcsogva felélni. Ott történt meg ugyanis napjaink modern, benzinkutas-marketing analógiájára a következõ pénzügyi tranzakció: 87 678 Ft-ból mindösszesen 87 600 Ft került a bitang ingyenélõ kezébe nyugdíj gyanánt. A kézbesítõ "borravaló" jogcímen az "aprót" a saját zsebében felejetette, majd ráncolt szemöldökkel magára hagyta kollégám konfliktust vállalni képtelen anyukáját.

Mint utóbb kiderült, a fickó minden portán elkövette - immáron félreérthetetlen szándéktól vezérelve - az önkéntes kamatvágást, sõt volt olyan poszt, ahol a 100-as helyiértékû visszatartástól sem riadt vissza. Azért a nagy számú halmaz törvényszerûen kilökte magából a harciasabb egyedeket is, akik a következõ alkalommal a járókeretek ütemes emelgetésével adtak hangot határozott nemtetszésüknek, majd nyöszörögve próbálták visszaszorítani a matematika keményfalú korlátai közé a gõgös postás újszerû számítási módszereit. A lázadás meggyõzõ eredményt mutatott, de ezzel együtt a diadalittas mámor hályogszerûen takarta el a szomorú tényt: csak csatát nyertek, de háborút nem.

Mivel egy teljes hónap adatott meg a postásnak, hogy rendezze a gyors meggazdagodáshoz vezetõ út új stratégiai elemeit, így már elõre sejteni lehetett, hogy valami igazán velõs offenzívát kell majd hárítani. Egyesek szerint a kitaposott, rosszulvisszaadós örökzöld módszerrel él majd az átkozott, mások viszont az "eljácca nyerõgépen" kevésbé észszerû lépést helyezték kilátásba... A valóságban azonban emberünk ennél sokkal ravaszabb volt: a korábbi "hangoskodóknak" csengetés nélkül bedobta az értesítõt, spontán megosztva az utcafront lakosságát, majd önelégült arccal távozott, átadva a helyet a felháborodásnak és csalódottságnak... persze továbbra sem üres kézzel. A rebellisek pedig kézbemarkolhatták a vényüket, valamint járó- és rágóalkalmatosságukat, majd szapora léptekkel igyekezhettek sorbanállni a csepeli városközpontban.

Ezt így önmagában vehetnénk teljes történetnek, hisz az állás 1-1, meg különben is a csúcson kell abbahagyni. Hanem a postás a következõ alkalommal nem volt rest becsengetni cinikus mosollyal a skarlátbetûs házakba, merthogy lejárt az egy hónap bünti, és volt idõ idõ gondolkozni.... s hogy, hogy nem, a korábbi rendbontók is összeszorított szájjal szignózták a postás immáron teljes lefedettséget élvezõ nyugdíjelszámolási elméletét. Azóta eltelt néhány év, s a rendszer oly stabilan, oly magabiztosan mûködik, hogy amikor az egyik nénike kórházba kerülvén átvételi meghatalmazással ruházta fel kollégám édesanyját, a postás fa arccal közölte, hogy a néninél ennyi meg annyi szokott lenni a borravaló így aztat õ már oda se aggya. Nem ám, "hogy van a mami?"!

Így hát végleg beállt a piaci egyensúly, tán az is lehet, hogy vétek lenne csavart dobni az összekopott fogaskerekek közé... de azért egy bézbólütõvel csak rápróbálnék.