Szar érzés mikor az emberen átnéznek egy vendéglátóipari egységben nálánál vipebb vendégek érkeztével vagy csak úgy. Ilyenkor is tök legális kiállni a jogaikért, tiltakozzanak, szalajtsanak tisztiorvosért, barikádozzák el magukat a konyhában és küldjenek jelentést a Homárnak. József például rendkívül megértõen szemlélõdött Szeremley Huba éttermében, ahol egyszer azért érszrevették, hogy leült, de minek:

Badacsonyban jártunk és a Kisfaludy-ház kivételével az összes útmenti családi pincészetnél próbafogyasztást tartottunk. Ettõl viszont megéheztünk és úgy döntöttünk, hogy a rendkívül patinás nevû Szt. Orbán pince éttermében megebédelünk. Szenvedéseink azonban korántsem a várt mértékben enyhültek. Harmincöt perces várakozás alatt megtudtuk, hogy a pincér úr nem tud osztódni, azér' nem jön oda, reggel nyolcig volt elõzõ nap, csak hárman vannak pincérek és különben is 16.00-tól már érkezik a násznép a 146 fõs lakodalomra, úgyhogy nem kéne különösebb reményeket fûzni semmilyen ebédhez.

Eközben legalább 15 ember távozott felháborodottan, ám a szomszéd asztalnál sziesztázó menedzsment nem érezte szükségét a közbeavatkozásnak. A nép meg csak egyre tódult befelé a kapun, és aki éppen arra járt a szemlátomást túlterhelt személyzetbõl, az pattintotta vissza õket, nemegyszer a már elfoglalt helyükrõl. Mi már dafke nem mentünk el, és egy másik fiatalabb pincér fel is vette a rendeléseket.

Újabb idegtépõ percek teltek el, amikor már tudatosult bennünk, hogy ez nem az a hely (bár a helyszín, a kilátás verhetetlen) amire vágytunk és színvonal, ami a Szeremley névrõl méltán beugrik az embernek. Nem vagyok borász, de az biztos, hogy nem szeretem, amikor boron kívül más is van a poharamban, olyan kis parányi kristályszerû üledék, ilyenkor mindig a tabletták rémképe lebeg elõttem. Amúgy a bor kiváló volt, csak nem kéne az üveg v. a hordó alját kiönteni a kedves vendégnek. Fél négy után pár perccel az étkek is megérkeztek.

Étellel nem viccelünk, így se, úgy se, és tiszteljük a szakács erõfeszítéseit, de a borjúpörköltet egyszerûen lelombozónak találtuk. Pro primo: színe mínusz 50 pont, pro secundo íze szintén semmi, és mivel nem tudok 2-nél tovább számolni latinul csak annyit mondok, hogy a galuskának is nagyobbnak és sósabbnak kellett volna lennie. Éhes ember nem borítja a pincér fejére az ételt ezért nagy duzzogva elpusztítottunk mindent. Csakhogy ne a szakács vigye el a balhét: a szürkemarha bélszín viszont kiválóan volt elkészítve és tálalva.

Olyan egyszerû dolgokon kellene változtatni, hogy kiírni, ha zártkörû rendezvényük lesz, megtanulni marhapörköltet készíteni, a vendégeket rájuk nem tartozó információval nem terhelni, megnézni mit töltünk ki a kedves vendégnek, és több pincért felvenni. Enélkül csak lejáratják az egész pincészet, rossz píár üzenete van. Nem utolsósorban pedig rossz a kiéhezett vendégeknek is.