Fisherman's Enemy múltkori szigeti kalandja után ismét bajt kever. Ezúttal egy áruházba próbált csak úgy bemenni...

Helyszín: "takarékos" áruház, Budafok. Este megyek vásárolni. Az áruvédelmi kapu villog, szirénázik, biztonsági õr visszaparancsol, mondván nyissam ki a táskámat. Kérdem meglepõdve, hogy "miért is"? Hiszen befelé megyek, nem kifelé. Táskám tele személyes dolgaimmal, amihez semmi köze senkinek, legalábbis így gondolom. Õ persze nem és bõszen mutogat az apróbetûs táblájára, mely még egy törvénhelyre is hivatkozik. Tesztelem, gõze nincs a törvényrõl. Kilátásba helyezi, hogy "megmotoztat". Ezzel ki is veri a jóindulat biztosítékát. Hol is élek? Megmotozni engem?

Tájékoztatom, hogy max. a rendõr, ha azt a Törvény, vagy a Szolgálati szabályzat elõírja, bûncselekmény gyanúja esetén. Ember becsõdöl, rádión hívja a segítséget, de akkorra én már a panaszkönyvet kérem, ami elég lassan kerül elõ.

Jön a kolléga. Kissé magabiztosabb, de az átlagéletkor még így is csak 18-nak tûnik, persze engem is beleszámítva, aki már túl van a krisztusi koron. Közben röhögcsélõ diszkós-szerkós haverok is bekapcsolódnak, persze a biztonsági õr oldalán, ezzel is komolyítva a helyzetet. Jó poén lehet... Próbálom megtudni, hogy miért nem vásárolhatok, mire közlik, hogy "az áruház magánterület". Ja! Ezzel rögtön okosabb lettem.

Értetlenkedek, csodálkozva az eljáráson, hiszen még bent sem jártam, máris ilyen intézkedést sikerült kiváltanom. A frissen érkezett szerv aztán egyszerûen és frappánsan kivágja magát: "mindenki potenciális tolvaj". Hoppá, ez még nem is hallott az ártatlanság vélelmérõl? Hmmm. Panaszkönyvet megírom, és elindulok haza, vásárlás nélül. Az egésznek nem sok értelme volt, de talán gondolatébresztõnek mégis hasznos. Otthon ugyanis utána néztem a törvénynek, amelynek második bekezdésére hivatkoztak.

Érdemes elgondolkodni rajta.

"1998. évi IV. tv. 14. § (1) A vagyonõr a megbízó közterületnek nem minõsülõ létesítményének õrzése során jogosult:

(1) a) a területre belépõ vagy az ott tartózkodó személyt kiléte igazolására, a belépés, illetõleg a tartózkodás céljának közlésére, jogosultságának igazolására felhívni, ennek megtagadása vagy a közölt adatok nyilvánvaló valótlansága esetén az érintett belépését, ott tartózkodását megtiltani, és távozásra felszólítani;

b) a területre belépõ, az ott tartózkodó vagy onnan kilépõ személyt csomag, illetve menet-, szállítási okmány bemutatására felszólítani, csomagját, jármûvét, valamint a szállítmányt ellenõrizni; c) a jogsértõ személyt magatartása abbahagyására felszólítani.

(2) A vagyonõr a megbízó ingóságát - a szerzõdés keretei között - az õrzött létesítmény területén kívül is védheti, ennek során az (1) bekezdésben meghatározott jogok illetik meg."

Bár a helyzet nem volt egyértelmû, hiszen tetten sem értek, igazolásra sem szólítottak fel, azonban a törvény elgondolkodtató. Sokan szidják a rendõröket az igazoltatások miatt, de õk a munkájukat végzik. Szigorú jogi feltételek mellett.

A fentiekbõl viszont kiderül, hogy a biztonsági õröknek ezekben az áruházakban szinte mindent szabad. Senki sem garantálja a személyes adataink biztonságát, emberi méltóságunkat, személyes szabadságunk korlátozásának jogszerûségét, az intézkedések indokoltságát. Szakmailag képzetlen biztonsági alkalmazottak kedvük szerint játszhatják a rendõrösdit, és ebben ez a törvény segíti õket.

Legközelebb a T. áruházban személyi elõkészítésével lépek majd be, közlöm a biztonsági õrrel, hogy vásárolni jöttem, nem lopni és ennek megfelelõen kiöntöm az orra elé a jövõ-menõ, csodálkozó emberek elõtt a holmimat a betonra, szánalmasan porig alázkodva egy nálam tizen néhány évvel fiatalabb suhanc elõtt, mert a magánterületre történõ belépéssel a játékszabályokat elfogadtam.

Neeem, inkább mégsem. Helyette a sarki közértbe megyek, ahol köszön az eladó, adnak plusz egy zacskót és nem teszik a hipót a bébiételt és a darálthúst egymás mellé. Nem kérek többet a magánterületekbõl. A választás ugyanis az enyém! Ezúton köszönöm a két buzgó biztonságinak, hogy kinyitotta a szememet!