Nem találunk szavakat. A legújabb Coca-Cola palackja annyira perfekt mûremek, ráadásul alumíniumból, hogy még mi, hedonista-fogyasztásigenlõ-internacionalista rákok is felháborodottan rázzuk a fejünket a láttán. Hogy lehet ilyen kifinomult dizájntárgyat eldobásra gyártani?

Etele hozta nekünk Párizsból, merthogy a franciák a rettegett multicég kísérleti nyulai. Másnapos zaccízt böfögõ nyulak, ha egzaktul akarunk fogalmazni. Ha bekapják a horgot, jöhet a világ többi része.

Hiába láttuk képen, élõben egyszerûen lenyûgözõ a Blak (az eredetiben egy vízszintes vonás van az a betû fölött, de anélkül is faszán nézne ki.) A hatás részben nyilván annak köszönhetõ, hogy fémbõl van, ami már nem lesz ekkora flash, ha minden második palackot alumíniumból sajtolnak. Érdekes dolog ez, mert egy fém üdítõsdoboz senkit sem gerjeszt himnuszéneklésre, bezzeg egy üveghengertõl iziben transzba esnénk. Na mindegy, a Blak metálosan sötétbarna, néhol megcsillanó dukkózása, slank vonalai, minimalista logója és a hosszant húzódó aranyszín hullámvonala igazán meggyõzõek.

A beltartalom már kevésbé. (Alapvetõen egyfajta kólás kávéról vagy kávés kóláról van szó.) Én az elsõ emberes korty lehúzása után téren és idõn kívülre kerültem, majd újra ott álltam Zánkán, az egykori úttörõváros rendezvénytermének pultjánál, reggel hatkor, egy kora novemberi vasárnapon. Horgászversenyen voltam, így nem volt meglepõ, hogy az elõttem tántorgó sporttárs „kokapepszit” kért, mert, mint mondta, „reggel nem iszok”. Aztán észrevettem, hogy a kockás sáljából hátrafelé kimászik egy csontkukac, küzd egy kicsit a csapott vállon, aztán lehullik a földre. Majd még egy és még egy. „Fejjel az etetõanyagos vödörben aludt”. Ez volt az elsõ gondolatom. „Ó jaj, az éjjel a horgászbál után alkohol és etetõanyag kombinált hatása alatt kopuláltam egy vadidegen, viszont óriásmellû horgásznõvel”. Ez volt a második. A világ forogni kezdett, mint egy mámoros balin. Gyorsan kértem egy kávét, pedig sose szoktam. Az elsõ korty után elkezdtem a kinti õspark felé araszolni, hogy az ajtóban összeütközzek a ragadozómosollyal közeledõ horgásznõvel. Na, ekkor pont olyat éreztem, mint most a kóstoláskor.

Orosz Péternek viszont kifejezetten ízlett, igaz egyetlenként a jellemzõen méltatlankodó tesztcsapatból. Shoppenhauer szerint a cucc olyan, mintha kólába gépi álkávét löttyintettek volna. Abban Pétert kivéve mindenki megegyezett, hogy a legrosszabb az utóíze, ami ráadásul progresszíven erõsödik, míg egy adott pillanatban életunt böffenés kíséretében távozik a felsõbb légrétegek felé. Hogy miért pont a franciákon próbálják ki az amerikaiak? Szerintünk szimpla rasszizmussból.

Elsõ blikkre úgy tûnik, hogy a dizájnérzékeny aranyifjakat és a koffeinvallást követõ geekeket célozta meg ezzel a termékkel Coca-Cola. Az aranyozott apróbetûk tanulmányozása közben rájöttünk, hogy bár az ital olyan érzést kelt, mintha rohadtul sok koffein lenne benne, ez csak porhintés. A két és fél decis csodapalackban 50 milligramm koffein van, miközben egy Red Bullban 80, egy csésze kávéban pedig 100. Erre varrjanak egyszerre édes és keserû, közepesen büfögtetõ gombot!

(Itt olvashatja azt a tavaly december 12-ei postot, amiben beharangoztuk az új Coca-Colát.)