Pedig olyan rohadt éhes voltam, hogy K. Béla professzor legendásan kellemetlen szagú szájából is kiénekeltem volna a pálpusztait. De már nem vagyok gazdasági újságíró, szerencsére. Nyilván a vércukorszintzuhanás tette, hogy fickós ötletem támadt. A Váci úti kisboltban – ahol reggel találkoztam Pulai „Sumák” Imre olimpiai bajnokkal, aki elmesélte, hogy reaktiválta magát kenusként – hirtelen a kosárba tettem egy Kunsági Kakaspörköltet, kizárólag a neve miatt. Érzékeny tracheáim miatt nem szokásom kemény szavakat használni, de a bélapátfalvi Fish and Food Kft. helyét is érlelt kacsabéllel kéne behinteni, miután az ÁNTSZ ejtõernyõsei aknavetõikkel és páncélökleikkel megtisztították a terepet.

Nyilván perverzitás, de van egy csomó melegítõs készételkonzerv, amit lárvakorom óta direkte szeretek. A lista elsõ helyén természetesen minden homár álma, a Globus füstöltmarhás sóletkonzervje áll. A sólet valahogy bádogdobozbarát étel, mert egészen sok ehetõvel találkoztam, különféle gyártóktól. Hasonló a helyzet a káposztafélékkel, míg a halászlé a dobozolás nagy vesztese. No de térjünk vissza John Waters kedvenc eledeléhez, a kakspörkölthöz..

Az még a legkevésbé sem tántorított vissza, hogy a szaft színe az elmúlást idézi, azt az idõt, amikor minden vörös megfakul és rózsaszínes-barnás bugyogásban enyészik el a Mennyei Bíró szigorú tekintete elõtt. A kakassegg-mirigy látványa viszont - valljuk be - jobban megfogott, mint az egyszeri jobbos mamelukot az indiános viccek. Az elsõ húsdarab - csak megszokásból használom ezt a szót – amit villavégre szúrtam, ugyanis egy püpökfalat volt, de az a része, amit, hacsak nem állatokat etetünk a szárnyassal, le kell vágni a madárfenékrõl, hiszen egy mirigy áll ki belõle, mint a banya állából a szõrös szemölcs.

Itt szó sem volt szõrrõl, mivel a dudoros-szaftos bõrfelületbõl két csinos tollcsomó állt ki. Az egyiket hitetlenkedve megérintettem a nyelvemmel, de hirtelen úgy éreztem, hogy most csókoltam meg egy elázott tyúkot, úgyhogy gyorsan visszahúztam és hosszú másodpercekig borzongtam.

Utólag nehéz megmagyarázni azt a vak elszánást, amivel ekkor megint belekotortam a spleenes szaftba. Az világos volt, hogy a kakast kézigránáttal vagy vákuumfegyverrel robbantották szét húst gyakorlatilag nem, kizárólag vastag bõrt és szilánkos csontokat tartalmazó cafatokra. Egyszer csak feltûnt a trutyiból egy szárnyvég. A szelet az elsõ ízületen túlig tartott, így meg lehetett állapítani, hogy a felhasznált kakas kb 12 centiméteres testhosszúságú lehetett. De mégis inkább úgy tûnt, hogy egy NDK-s laborban felnevelt úszónõ lábszáráról van szó, ugyanis sötét színû szálak tapadtak hozzá. Igen, persze, tollacskák. A szaft egyszerre nutriaagyvelõ-koncentrátumnak tûnt.

Inkább áttértem a merész bioétel összetevõire: víz, csontos szárnyashús, búzaliszt, vöröshagyma, pritaminpaprika, paradicsomszitálék, só. fûszerpaprika, fokhagymapor, feketebors. Muhaha.

Nagyon éhesen mentem futballozni, de nem egészen 400 forintért ez egész jó móka volt.