Igazából petekorunk óta imádjuk megszívatni a biciklistákat, nyilván tudatalatti féltékenységbõl, hogy potrohhal és tíz lábbal nem lehet élvezettel tekerni. Sõt sehogy sem. Kezdetben botot dugtunk a küllõk közé, most már elég, ha elolvassuk, gonosz testvérünk, a MÁV hogyan alázza azokat a lúzer ügyfeleket, akik hisznek nekik és bringát próbálnak szállítani az e célra kijelölt vonatokon. Olvassák el Katalin kálváriáját, ami egészen rendkívüli, igazi klasszikus sorozatszopatás.

Szóval úgy történt, hogy szerda este munka után otthonról a Délibe kerekeztünk 1 hetes nyaralásunkra indulva, kb. negyed 6-kor odaértünk (a vonatunk 18.50-kor indult), de nekem eszembe jutott, hogy kéne venni egy üveg ásványvizet (ez lesz kis történetünk rendkívül hibás döntése, de ezt még akkor nem sejthettük), szóval elzarándokoltam az abc-be egy üveg vízért.

Fölbaktattunk a 7-es vágányhoz, ahol rögtön láttuk, hogy az utolsó vasúti kocsiba éppen 3 kerékpárt pakolnak fel, így a vonat elejére kerekeztünk, ahol szintén éppen 2 biciklit raktak föl (az 5 tagú csoport részeként). Ott állt a kalauznõ és kérdeztem, hogy mi hova tehetjük a miénket. Azt mondta, erre a vonatra sehova, mivel a peronon elõl 2 és hátul 2 kerékpár a megengedett (már a hátsón 3 volt), többet nem lehet. Hiába érveltünk, hogy ez kerékpáros vonatnak van meghirdetve a neten, mutatta az õ menetrendjét, amiben errõl szó sem volt. Kérdeztem, kihez fordulhatok panaszra.

Elirányított az ügyeleti szolgálatos fiatalemberhez, akinek elpanaszoltuk, hogy hiába van érvényes jegyünk és plusz kerékpár jegyünk, nem engednek fel a vonatra. Visszajött velünk a kalauznõhöz, aki épp a vonat végén a 3 kerékpárossal tárgyalt) és õ elmondta a szolgálatisnak, hogy az indulás után már õ felel a vonatért, és ha a kerékpároktól nem férnek fel-le az emberek és emiatt ha valami baleset történik, beperelhetik a máv-ot. Az egyik srác az öttagú csoportból próbált mindenféle alternatívát felkínálni a kalauznak az érdekünkben, hogy pl. az egyik fülke legyen a kerékpárosoké, és abba tesszük az összes kerékpárt, de a kalauznõ hajthatatlan volt. Miért nem jöttünk legalább háromnegyed órával korábban, mert akkor csatlakoztathattak volna egy kerékpáros vagont, de erre már nincs idõ (hosszú idõ telt már közben el).

Ebben a pillanatban jött még egy kerékpáros srác, nem törõdve a mi próbálkozásainkkal, elhúzott mellettünk az elsõ kocsi felé, hogy márpedig õ felteszi az övét a másik kettõ mellé. Utána kiabálta a kalauz, hogy addig nem indítja a vonatot, amíg le nem veszi azt. A vonat tényleg még állt, én már ott tartottam, hogy kérdeztem, hol a fõnök, mert beszélni akarok vele, azt mondta az ügyeletes, hogy õ már nincs itt. A vonat még mindig állt. Mobilon hívták a rendészeket és a renitens fiút levették a vonatról. A vonat késéssel ugyan, de kigördült. Nélkülünk.

A leszállított fiúval bementem az ügyeletes irodába és kitöltöttem egy panaszlapot. A fiú csak Székesfehérvárra ment, így felszállt a nem sokkal késõbb induló vonatra, tehát õ nem sokat vesztett. Nekünk azt ajánlották, hogy megy egy vonat 21.50-kor, avval menjünk. A Déliben elücsörögtünk (padhiány miatt inkább a közeli parkban), negyed 9-kor felballagtunk (lépcsõkön újra felcipekedve a felmálházott bicikliket) szépen kényelemesen lepakoltuk és felraktuk a két biciklit (éppen elfért a peronon) a még üres vonatba, leültünk, olvasgattunk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy valaki lentrõl azt mondja, hogy már az elõzõ vonatra sem engedték fel Kelenföldön, ezért most idejött a Délibe, erre már felálltunk és elkezdtünk figyelni. Közben jött egy 5 tagú német csapat biciklikkel.

A kalauz nem tudott csak magyarul válaszolni nekik, abból kezdtem kihámozni, hogy a vonat nem megy csak Lepsényig, onnan autóbusszal lehet tovább utazni. Kiszóltam az ablakon, hogy a buszon vajon lehet-e biciklit is vinni, azt felelte, nem. Ekkor már nem tudtuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk, hiszen szerencsénk volt, hogy a vonat elejére szálltunk és ez a beszélgetés a vonat elején zajlott. Lepakoltunk a vonatról és a még tanácstalankodó németeknek valahogy angolul elpöntyögtem, hogy felrakhatják ugyan a kerékpárjaikat, de csak Lepsényig megy a vonat, onnan busz. Mivel õk csak Siófokra mentek, felpakoltak, a 30 km-t vagy letekerik még éjjel, vagy megalszanak Lepsényben. Fogtuk magunkat és visszamentünk a szolgálati irodába (közben a hangosbemondó is éppen mondta az üzemzavart, bár ezt az elsõ kocsiban meg se hallottuk volna), ahol kifakadtam, hogy még mindig itt rostokolunk a pályaudvaron, mire a már ismerõs szolgálatis fiatalember mondta, hogy csak 10 perce tudták meg, hogy este 10-tõl, hajnali 4-ig vágányzár van, mert pár napja a vihar leszakította a vezetéket. Megint be akartam írni a panaszkönyvbe, de az egész annyira kabarisztikus volt, hogy már csak legyintettem. Kilépve az irodából láttuk a vonatunkat kigurulni a pályaudvarról. Megint nélkülünk. Nem tehettünk mást mint hazakerekeztünk, lecuccoltunk és a másnap reggel 7 órás vonattal újabb kísérletet teszünk. Nem adjuk fel, visszük megint a kerékpárokat is.

E.K.