A sok butaság között jöjjön egy kis pszichothriller. Alizt élete elsõ párizsi útján lopással vádolták az elõkelõ C&A üzletben, majd a biztonságiak a pincében vallatni kezdték, mint a filmeken. A Homár retteg.

Múlt héten: elõször jártam Párizsban, betévedtem egy C&A ruhaboltba, nagy leárazás (soldes! soldes!) volt a nyárra való tekintettel. Felpróbáltam egy nadrágot, nem volt jó, kimentem az öltözõbõl, visszaakasztottam a nadrágot, majd sietõs léptekkel elindultam a kijárat felé - négyen együtt mászkáltunk a városban, megegyezés szerint a bolt elõtt találkoztunk volna, amikor mindenki eleget vásárolgatott, és eszembe jutott, hogy talán már régóta várnak rám a többiek. Ám amint kiléptem az ajtón, éreztem, ahogy valaki elkapja a csuklómat.

Elsõ reakcióm az volt, hogy megpróbáltam elrántani a kezem, de erre egy még erõsebb szorítás volt a válasz. Hátranéztem: egy egyenruhás pasas felindultan beszélt franciául. A franciatudásom alsó közepes: nagyjából értek, nem nagyon beszélek, stressz alatt még kevésbé. Annyit levágtam, hogy a pasi securitys, és vissza akar vinni a boltba. Gondoltam, biztos sípoltam a kijáratnál, elõfordul az ilyesmi, majd lengetik egy kicsit a táskámat a póznák elõtt, majd mosolyogva utamra engednek. Nem.

A pasas határozott utasításokkal látott el: egyenesen elõre tessék menni! Néha megpróbáltam hátrafordulni, reménykedve, hogy kiderül, mégis mi a helyzet, ekkor további csuklószorításokban és még határozottabb utasításokban részesültem. Franciatudásom elpárolgott, nem jutott eszembe sem a Miért, sem a Hova kérdõszó, pedig már nagyon szerettem volna kommunikálni.

A bolt mélyén két nagydarab, marcona securitys kezei közé vitt a kísérõm, kijelentette, hogy "Õ az.", majd mutatták, hogy merre menjek tovább. Egyik Párizsban elõ barátnõm ekkor szerencsére csatlakozott hozzánk, mivel látta, ahogy visszarántottak a bejáratnál, és végre feltette a kérdést: Mi van? Választ nem kapott, csak felszóltást, hogy maradjon, ahol van, nem jöhet velünk. Némi vitatkozást követõen, melynek során leszögeztük, hogy én nem beszélek franciául (ekkor jól jött, hogy korábban nem sikerült megszólalnom), barátnõm engedélyt kapott, hogy velünk jöjjön.

Lementünk egy hátsó lépcsõn, és be egy... másnak nem lehet nevezni, kihallgatóterembe. Alacsony belmagasság, egy darab asztal, egy darab szék, halovány világítás. Ajtó becsuk, három securitys, meg mi, addigra hárman, egy másik barátnõmmel, aki szintén véletlenül szúrta ki a jelenetet és hozzánkcsapódott. Körbenéztem és kerestem az üvegfalat, amin túl a detektívek figyelemmel kísérik a kihallgatást. Columbo-s, rendõrfilmes érzés volt, és akkor kezdtem el elõször igazán félni.

A sztori lassan bontakozott ki, csak sok kérdés után, sok fenyegetõzés (rendõrség) után, sok veszekedés után (nem vagy ügyvéd, ne beszélj! - ez gyakran elhangzott barátnõm irányába, aki általában visszakérdezett, hogy akkor mégis ki beszéljen, tekintve, hogy én nem beszélem a nyelvet) tudtunk meg egyet s mást. Az elméletük szerint én bevittem egy csomó cuccot a próbafülkébe (szabad a bejárás, nem nézi senki, mennyi ruhát visz be egy ember), ahol megszabadítottam õket a biztonsági csipogóktól (hogyan?), az árcéduláikat behelyeztem egy nadrág zsebébe, a cuccokat a táskámba, kimentem, leraktam a nadrágot, majd sietõsen távoztam.

Bizonyíték: rengeteg árcédula az általam próbált nadrág zsebében. Az árcédulákon szereplõ összegeket az egyik pasas elkezdte ingerülten összeszámolni egy zsebszámológépen, és egy megfelelõnek ítélt pillanatban közölte a végösszeget. A zseniális elmélet végsõ bizonyítékaként persze az szolgált volna, ha a szajré a hátizsákomban van - ám, mondanom sem kell, nem volt. Ez azonban egyáltalán nem zavarta a biztonságiakat. Tovább folyt a fenyegetõzés a rendõrséggel, a barátnõimnek azt mondták: ha továbbra is kiállnak mellettem (azaz BESZÉLNEK helyettem, fordítanak nekem), bûntársakká válnak. Az új elmélet szerint odaadtam valakinek a cuccot. Barátnõm végül belezavarta õket a gondolatmenetbe, kitartóan érdeklõdve, hogy mégis mikor adhattam oda, amikor õk állítólag távozásomat látták (személyesen? videón? ki tudja...).

Jó negyedórányi vitatkozás után engedtek ki egy hátsó kijáraton, amikor belátták, hogy az elméletük hibás. Végig nem hivatkoztak semmilyen CCTV felvételre, amibõl következtethettek volna, azt sem mondták meg, ki látott pontosan és mit. Nem tudom, honnan jutott eszükbe pont annak a nadrágnak a zsebében turkálni, és miért gyanús rögtön egy hátizsákos turista. Nem kértek elnézést, hálát vártak, amiért nem csinálnak belõle nagyobb ügyet.

Én meg persze végig remegtem az adrenalintól, és attól rettegtem, hogy elbõgöm magam a stressztõl, amit õk beismerésként értelmezhetnének. Hála istennek ott voltak a barátnõim, akik nem hátráltak. Ha véletlenül nem veszik észre, amint elvisznek a pasasok, nem tudom, mit csináltam volna.

Ezek után igazán szívesen lopnék valamit a C&A-ból, de persze nem teszem. Inkább írok a Homárnak. Ha valaki ismer egy francia Homárklónt, szóljon.