Egy igazi káeuróoai roadmovie forgatókönyvét vázolta Feri, amibõl kiderül, ha az ember romantikus típus, kedvére szenvedhed vágya titokzatos tárgyáért gonosz mostohák, szerelmek és szívszorító vonósok nélkül is.

Történetünk 2 éve kezdõdõtt, egy hideg õszi napon. Friss jogosítványomat a zsebemben tartva elindultam autót vásárolni egy hatvani használtautó-kereskedésbe. Kb 6 kilométert gyalogoltam a város szélén lévõ kereskedésbe a vasútállomástól, de hát, kibírom, úgyis kocsival megyek haza. Alapos nézelõdés után találtam egy elég jó állapotú 120L-es skodát, pont azt a típust, ami nagyapám révén annyira a szívemhez nõtt. Vásárlási igényem jelzése után a kereskedõ a kezembe nyomott egy cetlit, amit a kereskedés másik telephelyére kell eljuttatni. Ott kapom meg ugyanis a forgalmit, ott írják meg az adás-vételit, ott kell fizetni.

Nyakamba kaptam hát a várost, elindultam ismételt 6 kilométeres utamra, mivel a központ a város másik végén található. Kedves hölgy fogadott, készségesen töltötte ki a szükséges papírokat. A kemény 50.000 forint kifizetése után elindulhattam végre autómért. Erõm fogytán taxit hívattam, azzal közelítettem meg ismételten a kereskedés telephelyét, ahonnan már 4 keréken távoztam.

Mivel 15 nap alatt át kell iratni a kocsit, utána is jártam az esedékes díjaknak, de sajnálattal ébredtem rá, hogy sajnos nem futja a keret... késünk. Egy rendõr kolléga nyugtatott meg, hogy semmi gond, kb 1000 forintos illetéket kell maximum fizetni, tehát a 15 nap lejárta után mosolyogva sétáltam be a helyi okmányirodába. Kb. 2 órás várakozás után közölték velem, hogy 50 ezer forint lesz a büntetés, és fél évre ki is vonják forgalomból az autómat.

Egy barátom hívta fel a figyelmem, hogy "a törvényt több féle képpen is lehet értelmezni", próbálkozzak egy másik okmányirodában. Vonatra szálltam hát, és 15 kilométert zötykölõdtem Bátonyterenyéig, ahol ismét megkíséreltem rendezni kis autóm papírjait. A hölgy felvont szemöldökkel vizsgálta a papírokat, és azt mondta: "Nem lehet meghatározni hogy a kereskedés csak továbbadásra vette-e át a jármûvet". Mivel én bíztam a hölgy magas szaktudásában, ismét vonatra ültem. 25 kilométer vonatozás, 6 kilométer séta a kereskedésig. A kereskedésben felháborodva hozta tudomásomra a hölgy, hogy vastag nagy betûvel van feltüntetve: "Továbbforgalmazásra"...

Következik 6 kilométer gyaloglás, 25 kilométer vonatozás, okmányiroda. A hölgy valószínûleg attól tartott, kihúzom az ablakon, ezért elég távolságtartóan kezelte le okmányaimat, végre nevemen tudhattam a kocsimat. A 2 kilométeres sétát a postáig már nevetve tettem meg, hogy ki tudjam fizetni az átírás költségeit. Tehát, 2 kilométer megint vissza, vonattal 15 kilométer haza. Végre minden rendben.

Mi itt a tanulság? Utazzunk, hogy utazhassunk.