Ha a raklapok mesélni tudnának, kiderülne, milyen tragikus a megaraktárakba költözött rágcsálók élete, mielõtt túlfogyasztás áldozataiként elhullanak. Ehelyett visszatérõ megfigyelõnk, Naívka (direkthosszúi) gyártott egy újabb összeesküvés-elméletet:

Ma reggel bementem az újpesti teszkóba hangyairtót venni. Mivel nem ismerem a járást belül, meg is kérdeztem egy alkalmazottat, hogy merre találom az irtószereket. A válasz: fej elbillentése, kényszerû lesajnáló mosoly, vállvonás. Biztos azt akarta mondani, hogy háhonnantudjam. Aztán készséggel felvilágosított, hogy biztos a vegyszereknél, ott szoktak az ilyesmik lenni. Tovább feszítettem a húrt, és megkérdeztem, hogy azt merre találom. Nagy nehezen kicsikartam belõle egy karlendítést (no nem olyat, hanem iránymutató jellegût), majd elindultam a jelzett irányba. Miközben keresgéltem a polcok között, látom, hogy a gondolasor közepén egy halott egérke pihen, csak úgy.

Egy idõs nénit vonszolt arra a szekere, figyelmeztettem, hogy nini, egér. Gondoltam, ijedtében beleugrik a szekerébe, de nem, egy kedves "ó, látom, köszönöm"-mel tovasiklott a számára nyilvánvalóan rutinakadály fölött. Lestoppoltam egy görmunkást, hogy szóljak, de elõször továbbzúgott, hogy "bocsi, nem érek rá" (sic), de aztán visszafordult, hogy "... de azért mondjad" (sic). Mondtam is, hogy nézd, ott egy rossz egér, javasolnám, hogy tüntessétek el, mert nem guszta. A többi kevésbé érdekes, megtaláltam a fáraóhangya-irtót, egérirtót viszont egy darabot sem, így arra a következtetésre jutottam, hogy a cinci egy dedikáltan a vegyszerosztályra pozicionált eladásösztönzõ bemutató eszköz volt, melynek hatékonyságát látva a szorgos gazdák már rég felvásárolták az áruház egértelenítõkészltetét. Irtó jó elmélet, nem?