Siyi, a pók újabb sötét titkokat oszt meg kedves olvasóinkkal sörkészítésileg, amit aztán vagy elhisznek vagy nem:

Én is hozzáadnám a magamét a pár nappal ezelõtt futott sörös témához. Elõször is egy kis pontosítás: Bõcs nem hegyvidéken van, a pécsi sörgyár ellenben igen (Mecsek). Ráadásul az utóbbi fúrt is saját forrást a hegyoldalba, hogy abból fõzze a sörét (azt hiszem reklámozta is magát forrással), persze ez nem magyarázza, hogy miért is nemtúljó a sörük. Igaz, a halovány magyar mezõben a barnasörük azt hiszem még mindig nyertes (persze csak ha nem nézzük a kisüzemi sörfõzdéket, akkor tudnék mondani jobbat :), Dreher Bakról jobb nem beszélni, Borsodi Barna meg sajnos már nincs is.

Szerencsére már lehet kapni nálunk is Èerny Staroprament (ami ráadásul import és nem licensz!). A külföldi tulajdonos egyik átka pont ez, ami az utóbbi sör elhalálozásához vezetett: megpróbálják mindig a saját nemzetközi márkájukat eladni a bejáratott hazai helyett, (Kozelt régen ittam, de a jelenség magyarázata itt is kereshetõ), meg bele is nyúlnak a szokott sörök receptjébe.

És egy kicsit fellebbentem a fátylat a hazai sörmûvek üzelmeirõl: mindenki találkozott már ezekkel az alacsony alkoholtartalmú dobozos gagyi importsörökkel a boltok polcain. Nos, az a gond, hogy ezek közül sokat itthon palackoznak. De a gyár nem adja a nevét hozzá, tehát a dobozon hiába is keresné az ember. Ez még annyira nem is érdekes, de az, amikor fentrõl megy az utasítás, hogy át kell állni az egyik gagyisör fejtésérõl a másikéra, és kérik az új receptet, azt a választ kapják, hogy csak a dobozt kell cserélni amibe töltik, a többi maradhat. A Fradi sörre legalább ráírják, hogy az szaranyászok...