Jól gondolja meg hol vásárol, aki hétvégi bulihoz akar nagyobb készleteket halmozni. A helyes megfejtést egyelõre a Homár sem tudja, az viszont DKR sztorijából kiderül, hogy a Huszti úti Lidlben ilyen esetben nem csak a vásárlót, de a pénztárost is falhoz állítják:

Hétvégén bulira készülünk, gondoltam elugrok a Huszti úti Lidlbe venni néhány tálca sört és némi üditõt. Kényes önérzetemet már az sértette, hogy nõ létemre nekem kellett kb 160 cm. magasságból a befóliázatlan, 12-kg körüli söröstálcákat levennem, mert segítségre alakalmas dolgozónak nyoma nincs az áruházban. Végül is minek iszik aki nem bírja, hát leküszködtem a magasból az áhított sörbõl négy tálcát. Vettem még pár liter üditõt, és ásványvizet. Boldogan mentem a kasszához, nincsenek sokan, gyorsan végzek. Sörbõl egyet futószalagra, maradék kilencvenegyet bemondom. Eddig nem volt gáz. Ezután pénztároshölgy kilép kuckójából, körbeforgatja, megnézi a szekeremet, nem felejtettem-e valamit felrakni, vagy bemondani. Még ez sem gáz, nézze csak meg mennyi az annyi. Visszaül blokkolja a kilencvenkétrohadtsörömet, ekkor egy szõrösképû, ápolatlan, szakadt, mackónadrágos figura odapattan a kosaramhoz és szó nélkül elkezdi kipakolni a söreimet.

Kérdésemre, hogy mégis hogy gondolja ezt, annyit felel, jogom van hozzá, én vagyok itt a Biztonsági Szolgálat. Erre megkérdeztem tõle, mégis mit gondol mi a francot tudnék begyömöszölni egy darab ultravékony szárnyasbetéten kívül a dobozos sörök közé? Azt felelte semmit, csak azért nézte meg, nem hiányzik-e a tálca közepérõl, mert van amikor ki szokták szedegetni, és csak körben vannak a sörök. (végül is tök normális dolog lenne, hogy négy tálca sört fizetek ki a pénztárosnak, de sumákba csak feleannyit viszek ki, nem?) Na lényeg a lényeg pénztáros hölgytõl kérem a vásárlók könyvét, válasz: mindjárt hívom az üzletvezetõt.

Üzletvezetõ jön, kérdezi mi a probléma. Vázolom a szitut, közli tömören és röviden, hogy ez a pacák itt Biztonsági Szolgálat, joga van hozzá és benne van a munkaköri leírásába, egyébként meg külön cég, nem az áruházra tartozik mit csinál. Nem vitázok, döntsön a fogyasztóvédelem, kérem a vásárlók könyvét. Leírom a magamét, (persze a pipától nem látva, feldúlva, összevissza írogatok két oldalt) ezidõalatt természetesen az üzletvezetõ hölgynek és Biztonsági Szolgálat úrnak roppant fontos dolga akad az irodában. Eközben a pénztárnál többször megszólal a csipogó, de ez most nem fontos, senkit nem érdekel akartak-e lopni vagy sem. Ok, gondoltam mindjárt vége, még megkérdezem az házörzõ cég nevét elérhetõségét, majd ott is panaszt teszek és kész.

Ekkor kezdõdött a második kör. Üzletvezetõ hölgytõl kérem az infót a házörzõkrõl, mire kihoz nekem egy szolgálati naplót amin valami embléma van és kész. (B.Sz. úr még mindíg bent van az irodában.) Mondom neki ez nekem kevés, kéne cégnév, cím, elérhetõség és esetleg Biztonsági Szolgálat úr valódi neve. Erre üzletvezetõ hölgyike (névtáblája neki sincs) idegesen felkapja a szolgálati naplót a következõ mondat kíséretében: "Na jó, ez így nem fog menni, kiküldöm a biztonsági õrt. Várok pár percet, hölgy vissza, egy mobiltelefonnal a kezében - B.Sz. még mindíg sehol -, közli a fõnök van a vonalban.

Bemutatkozom, (fõnõk nem) mondom mi a problémám, vitatkozunk, állítja, hogy B.Szolgálat úrnak ehez joga van, majd megmagyarázza, hogy nem is azért matatnak a cuccomban, mert engem tartanak tolvajnak, hanem azért mert a pénztárost. Huzavona tovább, nem részletezném, fõnök még bizalmaskodva - csak nekem - elmondja, hogy a biztonságiõr külön állatfajta, hát valóban van köztük tahó, de mit tud csinálni?! Kérdezem az elérhetõségüket, azt nem adja meg, ez bizalmas dolog, nincs nekem ahoz semmi közöm, hogy ki a franc kotorászik az általam vásárolt cuccok közt, és ki tart engem tolvajnak.

Vitát meddõnek tartva azzal búcsúzom fõnöktõl, hogy kerül amibe kerül kinyomozom kik õk, és mindn lehetséges fórumon közzé fogom tenni a mai sztorit. Erre fenyegetõ hangsúlyal azt mondja nekem : csak adja hozzá a nevét is, és majd akkor meglátjuk kinek van itt igaza. (Eddig azt vettem észre, csak õk nem adtáka nevüket a dolghoz, én ugyanis beírtam a vásárlók könyvébe, és mint ismerets azt név és cím nélkül nem lehet.) Most, hogy már kissé higgadtabban át tudom gondolni a dolgot több kérdés merült fel bennem: 1. Miért nincs kint az áruházban szolgálatot teljesítõ biztonsági cég mûködési engedélye, de minimum a neve és és címe, valamint legalább egy telefonszáma? 2. Milyen törvény ad lehetõséget az általam vásárolt áruhoz hozzányúlni olyan embernek akin semmiféle azonosításra alkalmas - gondolok itt névtáblára, vagy cégéres egyenruhára - dolog nincs? 3. Miért nem vállal felelõsséget az áruház az általa alkalmazott biztonsági cégért, és miért nem hajlandóak elárulni annak kilétét? 4. Miért nincs jelen az üzletvezetõ és a biztonsági õr a vitás kérdések lezárásáig folyamatosan? 5. Ha a pénztárost akarják ellenõrizni miért ez a módja, és engem miért nem tájékoztatnak róla? 6. Mi a bizonyíték arra, hogy az az ember aki a kezembenyomott mobiltelefonon beszélt velem valóban a biztonságiõr fõnöke? 7. A biztonsági cég miért nem vállalja a felelõsséget az embereiért, és miért nem hajlandó elárulni kilétét? Továbbá etikátlannak, fogyasztóvédelmi és higiéniai szempontból elfogadhatatlannak tartom azt, hogy egy civilruhás, koszoskezû, ápolatlan ember, anélkül hogy köszönne, és közölné, hogy õ itt biztonságiõr, és szeretné megnézni mi van a kosaramban, mindenféle felszólítás nélkül, önkényesen hozzányúljon bármilyen jellegû élelmiszerhez amit nekem a pénztáros már beblokkolt.