Persze mi már tudjuk, hogy rég nem az Union Biztosító a legolcsóbb, de C tavalyi sztorija azért jópofa, úgyhogy nyomjuk:

Úgy esett, hogy sikerült szert tennem egy autóra. Utánajártam, hogyan megy az átiratás és nekivágtam. Elõször, ugye kötelezõt kell kötni az autóra, betértem hát a legolcsóbb biztosítóhoz, az UNION-hoz. Telefon a központba, egy szép hétköznap délelõtt. Mondják, nincs senki, menjek nyugodtan. Be is fáradtam, tényleg nem sokan voltak. Roppant kedves biztonsági õr, megmutatja, hová, melyik hölgyhöz kell majd mennem, hellyel kínál. Pár perc elteltével szól, hogy mehetek. Nagyon elcsodálkoztam, hát igen, ez Európa, szolgáltató cég, én vagyok az ÜGYFÉL.

Leülök, kedves, idõsebb hölgy. Elmondom, mi járatban, odaadom a papírokat, fénymásolatokat. Õ néz rám, visszaadja a dokumentumokat, majd csak ennyit mond. „Én úgy láttam, nem kellett magának sokat várni, így megebédelnék.” Meglepetésemben nem is tudtam mit mondani, de nem is kellett, mert szépen elkezdett helyet csinálni az asztalán, elõkerült a dobozka is. Egyszer csak felvesz egy papírt, mondja, itt a forgalmim fénymásolata. Mondom, ez nem az enyém. „Nem? Hát, akkor kié?” „Hát, én azt nem tudom, talán nézze meg az elõttem itt ülõ papírjait, lehet az övé” „Na mindegy”, mondja és félreteszi.

 

Ezután békésen, velem szemben elfogyasztotta a kis tálka tartalmát, majd sort kerített egy kefír békés elszürcsölgetésére. Én addig ott ültem, lányos zavaromban azt sem tudtam, mit tegyek. Végül, olyan 20 perc után elpakolt szépen és rátértünk a lényegre. Odaadtam mindenemet. A sors úgy akarta, hogy az autó régi tulajdonosának keresztneve és az enyém megegyezett. Hát ez teljesen megzavarta, többször felhívta a figyelmem erre az „elírásra”. Hiába mondtam neki, hogy a forgalmiban csak a régi tulaj neve lehet, mert nem írják át, amíg nincs kötelezõ, hajthatatlan maradt. Rendületlenül az elõzõ tulaj nevén hívott. Így is kezdte írni a szerzõdést. Javítottuk is. Szerencsére, a kérdések egyértelmûek voltak, egyszerû adatközlés. Elértünk a díjszámításhoz. Elõkerült a számológép, számolás, kedvezmények, meg persze jócskán benne voltunk az évben (június), így töredéket kellett számolni. Az éves díjam valami 30 rugó körüli volt, osztás szorzás, majd elkezdi beírni, hogy a fizetendõ összeg 42 rugó. De írja!!

Szólok neki, hogy kicsit sok. „Nem, A0-ban vagyok, ennyi” Mondom, nem lehet, az alapdíj volt ennyi, amibõl lejönnek a kedvezmények, meg aztán töredék évvel kellene számolni. Lenézõ mosollyal mutatja a számológépet, ott van rajta. Valóban. Mondom, ez kissé sok. Erre csak vitatkozik, hogy ennyi és kész. Mondom, számoljuk már újra, a szerzõdésben ott vannak a konkrét számok, annak segítségével könnyen számolhatunk. Végül, beadja a derekát, de nagyon biztos a dolgában. Elkezdünk számolni, mit ad Isten, a végére kijön, hogy valami 16-ot kell fizetnem. Teljesen nem érti nézegeti. Újra számolunk. Akkor is pontosan ugyanaz az összeg. Azt mondja, azt nem érti, hogy lehet ilyen kevés. Átnézzük az összes papírt, azok azonban hajthatatlanok. Ennyi. Elmegyek a pénztárba, befizetek, még egy kézfogás és távoztam. Összesen 1 óra 20 percig tartott. Azon gondolkodtam, már tudom, miért olyan olcsó biztosító, egyértelmû, hol spórolnak.

Epilógus: Azt hittem, ennél csak rosszabb lehet az átiratás az okmányirodában. De nem. A pestszentlõrinci okmányirodába mentem, nem telt bele negyed óra és boldog autótulajdonos lehettem.