Tékozló Homár

A kínai Nescafé újdonsága: 1 in 3

2007.06.13. 12:32 | szily | 38 komment

Úgy látszik, ma kávés nap van, Gőzsy Kati ugyanis fantasztikus, három az egyben-típusú csészéket szerzett be. Kati sez:

Kínai nescafés csészéket találtam a Déli Pályaudvar 100 forintos boltjában. Hat darab van a dobozban és összesen csak 600 forint volt. Még adtam is 100 forintot borravalónak, mert örültem, hogy jól írták a bögrékre a Nescafét (semmi Necsafé vagy Nesfacé), és nem kell még négy 300 grammos instant kávét vennem ahhoz, hogy meglegyen a hatos készletem.
A csaj még kiabált is utánam, hogy ezért jár még egy köteg akasztó, de nem mentem vissza. Csak akkor vettem észre, mikor behoztam az Indexbe, és kávézni indultam, hogy a lattés bögrét a "lignt milky coffee"-hoz ajánlják, és másik kettőn a 3 in 1 helyett 1 in 3 a nescafé újdonsága. Vagyis azért van hat csésze, mert épp ennyi kell két adag kávéhoz.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Stein (törölt) 2007.06.13. 12:34:50

1in3? Nem inkább 3 az egyben?
Vagy megfogod és három darabra esik?

fagyott kutyaláb 2007.06.13. 12:37:00

Én csak annyit fűznék hozzá, hogy sztem a kínaiak nem normálisak.

Hózentróger 2007.06.13. 12:37:35

pedig ott vannak a fagyott kutyalábak az éttermekben...

fagyott kutyaláb 2007.06.13. 12:41:09

meg párolt zsiráffület is készítenek...roston

Hózentróger 2007.06.13. 12:43:32

Szerintem a képen a büdöske látható...

fotóska 2007.06.13. 12:45:36


A tegnap esti buli után kiakasztottak száradni.
:)

fagyott kutyaláb 2007.06.13. 12:46:24

büdöske mi az? aszalt házi víziló?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.06.13. 12:46:30

Jéééééééééééééééé?
Engedélyeztetett az hozzápofázás?
Hurrrrá!


Ez az "egy a háromban" figura nem a - ha már Kínánál tartunk - Szép asszonyok egy gazdag házban című műben olvasható?
Sajnos a könyvtári példány több lapja is össze volt ragadva....

fotóska 2007.06.13. 12:47:31


Nem. Ő az, akiből téged levágtak.

Kicsijoe 2007.06.13. 12:51:58

Hahahaha...
Szarni bele.Én anno Adibas felsőben jártam polgárpukkasztásból,a kilencvenes évek közepén,amikor minden sötét bunkó arra utazott,hogy minnél több emberre verje rá,hogy piaci a Nike felsője.Keresték a bizonyítékokat sűrűn,és sokan mentek sírva haza a suliból.Az én Adibas pólóm és Dubwil táskám szó nélkül hagyta az inkvizíció :D

Hózentróger 2007.06.13. 12:54:22

Kicsijoe, szerintem te nem lehetsz sikeres ember, ha ilyen ruhákban jártál...

fagyott kutyaláb 2007.06.13. 13:04:22

szeritntem meg az nem lehet sikeres akinek nincs valami gagyi otthun

gagyit mindenkinek!!!!

partagas 2007.06.13. 14:01:15

A gagyi jó... Törökországból ki ne hozott volna anno Lacoste pólókat tucatszámra. Aztán jött csak az abidas, adios, meg a Puna (haha, ilyen vettemLacoste pólót mindenkinek!

leonov 2007.06.13. 14:01:18

Jééé ! Működik.

akKor először és részemről utoljára küldök egy nemsikeresember elsőző fospunepáját.

homár molla 2007.06.13. 14:42:01

első szerintemfotosopp. és első régenjobbvoltahomár.

bespam 2007.06.13. 14:57:38

reklámbögréért fizetsz. beteg ez a világ, komolyan mondom.

VaReG4 · http://morbidia.blog.hu 2007.06.13. 15:39:02

A kovetkezo hozzaszolo egy kreten allat.

fotóska 2007.06.13. 15:46:33

Nahát, pedig annyira igyekeztem időben hozzászólni.

Kicsijoe 2007.06.13. 15:59:04

Háttudjátok,én nem vagyok elájulva a magyar piacra készült márkatermékektől...lehet paranoia,de a külföldön vett Nike cipő pl sokkal jobb minőségűnek tűnik..

Dr. Stein (törölt) 2007.06.13. 17:08:32

A Homár azé, aki megműveli

mohaa 2007.06.13. 18:14:18

Kicsijoe 2007.06.13. 15:59:04
ha ez vigasztal már ketten vagyunk paranoiásak... ;)

gven · http://gvenphoto.blogspot.com/ 2007.06.13. 19:40:46

Köszi a komment lehetőséget, kedves homár, illetve remélem, tényleg bannolni fogjátok a retardáltakat.
kösziköszi

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.06.13. 20:37:00

heló Homár! királyság ez a kommentelés az már biztos :) amúgy az eredeti Nescafés bögrék sem tökéletesek, nekem rendre elrepedtek, de amíg bírták, nagyon jók. üdv! Bukowszky (bukowszky.spaces.live.com/)

Mike36 2007.06.14. 03:46:16

kicsijoe! "hogy piaci a Nike felsője.Keresték a bizonyítékokat sűrűn,és sokan mentek sírva haza a suliból." ezt meg hogy érted? :o

Mocsár 2007.06.14. 08:37:46

Miért? Tulajdonképpen egész cuki.

kilozsul 2007.06.14. 09:39:24

kicsijoe írta: "Háttudjátok,én nem vagyok elájulva a magyar piacra készült márkatermékektől...lehet paranoia,de a külföldön vett Nike cipő pl sokkal jobb minőségűnek tűnik.."

Ennek az az oka, mert a keleti piacra mást gyártanak ;) Londonban az Oxford str-en van egy 3 szintes nagy nike áruház, amit ott kapsz az a hazai piacra csak 3 év múlva fog bekerülni. Jah és ottkint az ára is 30-50% al olcsóbb. Nem az outletben ha nem az Oxfordon :D

Mrs.Sveet 2007.06.14. 17:13:19

Azon szokok röhincsélni, hogy emberek összevásárolnak minden szart, minden szar helyről, ócsóért, mert ugye, lehetne dicsekedni, hogy ő milyen kis szemfüles, aztán amikor rájön, hogy a szar tényleg szar, akkor meg panaszkodik,ahelyett, hogy lapítana,még ki is röhögteti magát. 2in1.De legalább jól szórakozunk.

theneverlate_Wizard 2007.06.14. 18:16:34

elfelejtettem, amit írni akarok...nem, nem fospunpa

ja, na megvan, szóval nike-t sose nem veszek, de ha mégis észrevesztek különbséget, lehet attól, hogy ők csak a dizájnt, a talpat és a marketinget gyártják, a többi mindenféle alvállalkozójuk (átszörszing)
süti beállítások módosítása