Tékozló Homár

Halálos kígyómarás a salgótarjáni Tescóban?

2007.06.18. 11:26 | szily | 58 komment

Na, ez lenne az igazi Homár-item, hogy egy vidéki Tescóban, a zöldséges részlegen egy vásárlót úgy megmarjon egy kígyó, hogy az, mármint a vásárló, jól bele is haljon. Meg is kaptuk a hírt levélben többektől, röhögtünk is rajta, hogy ekkora hülyeséget, aztán feltámadt bennünk a mélyre eltemetett Vajda Éva, felemeltük a telefont és villámgyors adatbányászatba kezdtünk, egyrészt a helyi rendőrségen, másrészt Hardy Mihály (igen, az a Hardy Mihály) Tesco-szóvivőnél. Kaszás Ottó alezredes, úgyis mint rendőrségi szóvivő tikkadtan mesélte, hogy „az egész város csak erről beszél”, őt múlt hét vége óta nem hagyják békén az újságírók, „még a Dörmögő Dömötörtől is kerestek”. A helyi zsaruk nem kaptak semmilyen bejelentést se állampolgároktól, se a Tescótól, hogy valakit megmart volna egy kígyó. De mára olyan heves lett a tömegérdeklődés, hogy kiküldtek egy nyomozót a helyszínre, aki délutánig informálódik. Kettőkor hívjuk Kaszást és tüstént posztoljuk az eredményt.

„A tökéletes elmebaj állapota”, „előrehozott uborkaszezon”, „kígyót nem forgalmazunk”. Ilyeneket mondott a hallhatóan elképedt Hardy Mihály az ügyről, amikor felhívtuk. A Tescónak elképzelése sincs, honnan eredhet az álhír. Nekik annyit sikerült kinyomozniuk, hogy a helyi kórházban egyetlen ember fekszik csípéssel – az álhír szerint amúgy már a hullaházban kéne pihennie a Naiv Ügyfélnek – de ez a csípés méhfullánk műve, de a bestia nem a hipermarketben döfte meg áldozatát. Hardy meglebegtette, hogy akár egy konkurens keze is benne lehetett a dologban. A salgótarjáni Tesco vezetője arról számolt be a központnak, hogy szombattól gyakorlatilag kiürült az áruház.

És itt egy kígyós olvasói levél:

Kedves Homár!
A következő info nem tudom, mennyire igaz, de sokan állítják hogy az, miszerint a salgótarjáni Tescóban egy vevőt a zöldséges részlegen megmart egy kígyó miközben a banánok között válogatott. A vevő belehalt a mérgezésbe, és a kígyót sem találták még meg. Tudtok erről valamit?
Üdv.:
Viny

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toi 2007.06.18. 11:30:07

„kígyót nem forgalmazunk” - ez midurva már:D

elinor 2007.06.18. 11:34:05

"ez a csípés méhfullánk műve, de a bestia nem a hipermarketben döfte meg áldozatát"

Kedves Homár, lehet, hogy szerinted humoros, de a méhcsípésbe bele lehet halni! 100 kilós, életerős nagybátyám is ebbe halt bele, a méhcsípés kiváltotta anaphilaxiás sokkba. :( Szerintem nézz utána, mielőtt mondasz valami "szellemeset"!

kritikusolvaso 2007.06.18. 11:37:01

Hogy mire képesek egyesek hogy lejárassanak embereket.

Borzasztó

Parasite 2007.06.18. 11:42:55

szerintem egy mérges kobra volt! anakonda méretű mérges kobra! a nagynéném tudja, ő ügyvéd, ismeri a törvényt!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.06.18. 11:45:05

szerintem annak is nézzetek utána, hogy itt tegnap délután nálunk kisiklott a veszprém almádi közvetlen metrójárat, és így tehetetlenül a balatonba zuhant a fedélzetén 30ezer kinaí, és orosz túristával, akik mind a balatonba vesztek, mert a metrón nem volt elegendő mentőmellény, és mentőcsónak...

ilyen balfék híreket alapból nem vágnék be, mert ezt most olvassák a retekklubbosok, és este ezzel lesz tele az a balfax híradó, meg a fókusz.

Stormbird 2007.06.18. 11:52:41

ez ilyen grátisz lett volna minden fürt banán mellé egy hízós kobra, hamár a Budaörsi sváboknál lévő au(c)khanban egérke volt a kalácsban.

toxx 2007.06.18. 11:55:47

A banánfürtben megbúvó mérges pók ill. mérges kígyó egy ôsrégi városi legenda. Valószínûleg az egyik legkorábbi változat a mérges pók volt a yukka-pálmában, majd miután volt már banánban is pók, megvolt a mérgezô vírussal fertôzött banán, hát miért is ne legyen kígyó a banánban?

toi 2007.06.18. 11:56:39

biztos kígyót melengetett a keblén.
vagy az a jószág vigyázott a banánokra.

medves 2007.06.18. 11:59:42

Ez a hír azt bizonyítja, hogy Salgótarjánban is élnek "kreatív" emberek!

Stormbird 2007.06.18. 12:03:27

Beindulhat a kereskedelmi érzékkel megáldott kreátorok agya. Nextgen kindertojás 2010 Budapest VIII ker Gutenberg tér sarki nonstop: 6éves pistike Csókolom néni egy kindertojást kérnék. Eladó: Nagy a választék, napalmal töltött, anthraxos, (kurwamérges kobra mérges):D

homár molla2 2007.06.18. 12:15:27

elnézést kérek, amiért a zöldségosztályon történt pajzánkodásom a hamvas árufeltöltő kishölggyel ekkora riadalmat okozott. jelentem az egyszemű kígyó nálam van, marása emlékezetes, de nem halálos.

mindazonáltal az esettől függetlenül továbbra sem javasolt egyik teszkó látogatása sem, örömmel hallom, hogy a salgótarjáni már kiürült.

a zöldségosztályon egyébként összefutottam Karfiolbaszóval is, aki nem én vagyok.

homár molla2 2007.06.18. 12:34:27

kobrából eredő sérülésnyomok

McWolf 2007.06.18. 12:39:00

Ez gáz, nagyon gáz, ha igaz, ha nem.

leonov 2007.06.18. 12:45:09

a miskolci korában meg raptorok belezik az embereket.

--halálfelyes puffogó zellervipera--

Fapuma (törölt) 2007.06.18. 12:47:56

A balmutató ujjon látható óriási kiterjedésű véres hámsérülés egyértelműen puffogó viperára utal, ami elég gyakori az év ezen szakaszában, főleg Salgótarjánban, különös tekintettel a párzási szokásaira.

Jól látható azonban, hogy a kedves halott vásárló már korábban szenvedett halálos mérgű kígyó támadást más bevásárló központokban, úgymint Auchan, Cora, Penny Market, azonban azokat hősiesen túlélte.

Ps. Mekvolf Szerintem az a "gáz" ha valaki egy ekkora baromságot elhisz...

alfredo 2007.06.18. 12:48:03

Na, végre tisztázódott a félreértés! Mert félreértésről van szó!! Most hívott a kígyó és közölte, ő a lidlbe jár banánt vásárolni, úgyhogy kamu az egész hír!

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2007.06.18. 12:48:59

Ezt a kígyót a KGB megbízásából Hardy Mihály csempészte be az usánkájában Moszkvából. Szerintem...

Big-B 2007.06.18. 12:49:19

Íme, így néz ki egy igazi kígyómarás után egy homárláb:
www.cobraman.net/mediac/400_0/media/T.hageni-bite6.jpeg

marsellus wallas (törölt) 2007.06.18. 12:52:55

Most érkezett a hír!

A kígyó a biztonsági szolgálat őrállata volt aki arra hivatott, hogy a "letépem a káposzta levelét a méréshez" és a " banán héját nehogymár kifizessem" tipusú vevőket kordában tartsa.


ez deszar, kb maksa híradó szint....

DonCiccio 2007.06.18. 13:10:29

A legszebb az, hogy a Hírstart-on a Címlapon rovatban van ez a marhaság...
Drága Homárom elindult a kétes és kérészéletű médiadicsőség útján.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.18. 13:13:39

Az lenne az igazi szenzáció, ha egy vevő marta volna meg a kígyót...

Tunguska 2007.06.18. 13:15:47

A történet igaz!!!!!!!!!

de...

Nem Salgótarjánban. hanem Kecskeméten,
nem kígyó volt, hanem bálna,
és nem megmarta, hanem agyonnyomta.

kathleen 2007.06.18. 13:35:22

ebből lesznek a városi legendák...

bratan 2007.06.18. 13:35:50

tyűdenagyonizgiiii

skorzy 2007.06.18. 13:37:52

Szerintem a tesco fizetne a both zoltán vadállatbefogónak és az elintézné ezt a kígyót pár spéci magyar feketeözveggyel

Gasztonyi_Ádám 2007.06.18. 13:39:19

tuti igazi kelgyó, hisz a tv-ben is láttam

Leenaa 2007.06.18. 13:46:56

Lehet, hogy a történet kacsa, de akár meg is történhetett.
A banánnal tényleg vigyázni kell, aki dolgozik vele, biztos tudja.
Vietnámban mesélték a helyiek, hogy sohasem nyúlnak kézzel a banánfürthöz, csakis hosszú rudakkal emelik, pakolják, stb. Az oka pedig egy viszonylag kicsi, de nagyon erős mérgű kigyó (aminek persze a nevét nem tudom, de ők banánkigyóként emlegetik).
A fürtök között megbújva, akár hetekig-hónapokig tartó szállitást, hűtést is átvészel.
Azért egy szakértő hozzászólását szivesen vennénk ...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.06.18. 13:48:32

ahogy valaki egy korábbi posztban már megírta subbul a homár...

...ami nem jó

naiv ügyfeleket ide, ne baromságokat, és más blogokból szemezgetést!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.06.18. 13:51:00

mér' nem írja már ki amit beírtam?
pont egy ilyen béna blogmotorra kellett költözni?

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.06.18. 13:53:38

Gattó, szép a vers, csak a Steve Irwin sem is él már :( Tudod, rájakeffentett... szerintem meg mindannyian tévedtek, mert igenis van kígyó a Tescóba, most hívtam Győzőt, és ő mondta, márpedig ez hiteles (együtt járunk szoliba), úgyhogy elhiszem és jobban tennétek, ha odafigyelnétek, mert ma egy kígyó, holnap meg Csonka Bandi ugrik ki a banánok közül és ez nem játék már :D

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.06.18. 13:56:55

Megunta a várakozást a tavaly rossz helyre kirakott és azóta ottfelejtett banános rétes.

andika25 2007.06.18. 14:01:10

nem tudom, ez igaz-e.
De nálunk a Sm.-ban találkoztam már férfitenyér nagyságú fekete pókkal...

johevi 2007.06.18. 14:04:07

Kígyóuborka volt és nem megcsípte, hanem rágurult a kezére.

Mária 2007.06.18. 14:06:43

DonCiccio! Nem marhaság. Tényleg zárva volt a héten a tarjáni Tesco. Nézd meg a helyi újság fórumát.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.06.18. 14:16:12

Ugyan már, nekem a lakásomban volt egy olyan kóp, ami másfélszer nagyobb volt egy gyufaszálnál, és a mai napig nincs infó, hogy milyen kóp és van-e valami extra ficsöre (méreg, marás, ilyesmi). De az is gáz, hogy ha ilyet lelsz, akkor nem tudsz kihez fordulni este 1/2 10 körül. Mert a tudakozónak de még a különleges tudinak sincs olyan száma, net meg még nem volt akkor. Kértem annyi számot, mindenhonnan elhajtottak. Aztán lefújtam Raiddel, biztos, ami zicher. Haveromat felhívtam, csak röhögött, de amikor meglátta a kópot, akkor már nem röhögött, hanem sűrűn baszdmegezett. Addig azt hitte, hogy szőke bula megijedt egy kis körömhegynyi póktól. Hát nem :)

nikii 2007.06.18. 14:28:40

Nem lehetett kígyóuborka, mert annak növendék korában kégetik a méregfogát.

Februar18 (törölt) 2007.06.18. 14:46:17

A Homár egyszer subbul, most meg hoaxul. De hol a folytatás? Már elmúlt kettő!

dex.ion 2007.06.18. 14:47:29

"Szanaszét szolizott szilikonos szőke 2007.06.18. 14:16:12"


hát hozzád se megyek, vadállatokkal élsz egy fedél alatt

dex.ion 2007.06.18. 14:48:35

mellesleg, írtam korábban, de vmiért nem jelent meg, h az én kígyóm banán alakú, a banánom meg kígyó méretű, ehe ehe

retekszisz 2007.06.18. 15:02:38

HerlokSolmsz

És ha tengeri uborka volt??(Horvátban láttam a vízalatt akkorákat hogy na...)
Annak hogy égetik ki a fogát ha a víz alatt nem gyullad meg a gyufa????

bugris 2007.06.18. 15:04:16

boldii 2007.06.18. 13:12:38
"Kimaradt a hírből és a kommentekből Szlovákia! Hogy lehet ez?"

Igazad van. Közel is van Tarjánhoz, tessék, el lehet menni Szlovákiába, vásárolni is.

Amúgy régi urbanlegend a kígyómarta, mérgező narancs. Kissrác koromban nézegettük is a déligyümölcsöket, melyiken van két szúrásnyom egymás mellett. Aztán persze jól befaltuk mindet. Azóta is élek, persze biztosan csak immunis lettem.

alfredo 2007.06.18. 15:09:35

Mi van ittend, posztul is működik a moderáció? A már megjelent szövegek is eltűnnek, mint banánfürtben a kígyómarás!

Prixxy 2007.06.18. 15:18:30

Debrecenben... vagy 2-3 éve a Banán között "heriont" adtak a Nagykerben... Csak rossz kiskereskedőnek... :o)) Azóta sem hallottam semmit az ügyről...

muslic 2007.06.18. 15:23:01

Fekete Mamba lehetett az a kígyó.

Afrikában azt tartja a mondás, hogy a dzsungelben megölhet téged az elefánt, megölhet a jaguár, de biztos halált a fekete mamba jelent.
Mérge a leghatékonyabb idegméreg, ami a központi idegrendszert bénítja meg. Ha a felsőtestet vagy a fejet éri a marása, 20-25 perc alatt beáll a halál a tüdőt, illetve a szivet mozgató izmok bénulása miatt.

kathleen 2007.06.18. 15:47:32

muslic: jaja, biztos ott volt a menyasszony:)vagy Elle Driver

usb 2007.06.18. 15:54:51

"Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."
Albert Einstein

ferenc61 2007.06.18. 16:20:49

Fiúk, Lányok, Starján. egy napra Európa közepe lehet. Kéne vmi EU támogatást szerezni a hüllők megfelelő körülményeknek megfelelő tárolására. Mentsük meg a hüllőket a Tescótól:)

Sir Mortzosch 2007.06.18. 19:27:10

Butaság az egész...
Köztudott, hogy a banánevő kélgyó nem mar, csak pisszeg és köpköd.
Tutti varánusz vaót.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.06.18. 19:38:47

Már régen megírtam a Homárnak - csak szexuális tartalmú volt a reakciója* - hogy a hipermarkecek rágcsálói ellen a legjobb a kígyó, bár én siklót javasoltam. Az is harap néha, de azzal csak síkítófrászt okoz.



*baszott beidézni és válaszolni is

Sunsertes 2007.06.18. 20:32:31

Csumi!
A kigyó harapása pont szerű, ez inkább
vágás.Szerintem felvágás.Ja és van még
egy pár darab régi a kezén.
Lehet h minden héten megmarja egy banános kígyó alakú doboz.

Szzzz! Oboa

Szaszi08 2007.06.19. 11:45:00

phhh... szerintem ez egy sima városi legenda. Mint amikor a Beatrice csirkét darált.

Iron 2007.06.19. 13:46:44

szoliszőke:
Minden valószínűség szerint Magyarország egyetlen védett pókfaját sikerült agyonfújnod... (hacsak nem lakik a szomszédságban egy madárpóktartó, ahonnan esetleg megszökhetett valami).

Szongáriai cselőpók a neve, 4-5 centire nőhetnek a legnagyobb nőstények (lábak nélkül), viszonylag erős a mérge de szinte sosem használja ember ellen.
Okosodj:
www.sulinet.hu/cgi-bin/db2www/ma/et_tart/lst?kat=Abaa&url=/eletestudomany/archiv/1996/9601/19.html

Legközelebb ne bántsd, inkább próbáld kiterelni. Attól még h pókiszonyod van, nem árt egy ilyen állat neked semmit.
Ja és jössz két ronggyal az államnak. :P

Laccmacc 2007.08.15. 09:48:57

Mivel a kígyómarás után az ember vagy rohan ellenszérumért, vagy összehugyozza magát, de semmiképpen nem fotóztatja le a kezét helyesnek tűnő fénybeállítások mellett nagy felbontásban.
De végülis mindegy, csak menne má' el manikűrözhöz.

Öde 2013.02.10. 13:47:18

Habár már régi a hír, én tudom honnan ered a pletyka! Balassagyarmaton a Lidl -be, a banánokat lehúzó kasszást marta meg valamilyen egzotikus pókfajta. Ekkor el is vitték a mentők és megkapta is kapta rögtön, az ellenszert. Röviden ennyi a sztori.
És ez nem pletyka, mert egy mentős ismerősöm mesélte a sztorit, aki kiment a helyszínre is.
Úgy tűnik mire Tarjánba ért a hír, addigra kígyóvá változott az a kis pók.
süti beállítások módosítása