Tékozló Homár

Fájdalmas a vámmentesség Fedexszel

2007.06.21. 11:19 | jackyll | 45 komment
A legjobb tipp, amit hallott a Homár, ha külföldről kap csomagot mezei postán keresztül, lehetőség szerint hegesztesse be a küldeményét egy fémdobozba. Oké, hogy több lesz a postaköltség, de már a gondolat miatt is megéri, milyen fejet vághatnak, amikor ki akarják bontani... Ez most igazából mindegy is, hiszen Pókember kódnevű olvasónk Fedexszel kapott egy kisebb ajándékcsomagot, amit két napja próbálnak lepapírozni:
Az elmúlt két nap történéseit próbálom rendbe szedni. Történt, hogy ex-barátnőm, amerikai lévén azt találta ki, hogy küld a szülinapomra egy csomagot, mintegy meglepetésül/ként. Amikor korábban csomagot küldött, azt a postával tette, lassabb, de olcsóbb, és mit számít pár nap. Lekopogom, eddig (szinte) minden megjött, előbb vagy utóbb. Azonban most hirtelen jött az ötlet, ezért arra gondolt, pénz nem számít, küldi fedexxel. Milyen jó kis meglepetés lesz, beállít a futár az irodába a csomaggal. Meglepetés, az lett. Összeállította a kis csomagot, olyasmikből, amit tudja, hogy nem kapok errefelé, vagy csak drágán, tett mellé egy szülinapi kártyát, ráírta a max vámmentes értéket: $100. Arra is gondolt, hogy a fedex náluk úgy működik, ha vki nincs otthon, menjen, vegye fel maga - ezért inkább a munkahelyemre küldi, hisz ott biztos megtalálnak napközben. És ekkor megérkezett a csomag! Mármint Magyarhonba, a fedexhez.

Elkezdődött a telefonálás: Csomagom jött, küldenének egy faxot, töltsem ki a nyilatkozatot, küldjem vissza, majd a futárnak kell fizetni. Mire én: miért kell fizetni? Azt hittem, $100-ig vámmentes, a posta mindig simán kiadja ezeket, vámot se kell fizetni, hiszen ajándék. Szerintük viszont a postára biztos MÁS törvények vonatkoznak, a fedexnél bizony a határ az EU-ba lépés óta (2004) 45 Euró, ezt bizony az amerikai kollégáknak is tudni kellett volna. Jó, fizetek, küldjék a papírokat. Kitöltöm, fax vissza. 30% vám, 1760Ft+ÁFA vámolási költség, lassan a fele ajándéknak már fuccs. Megoldást ajánlanak végül: Talán ha írnánk egy levelet, hogy a $100 csak a biztosítás miatt volt rajta, és valójában csak $50et ér, máris megoldódik minden probléma.

Nosza, levél megirat, elfaxolódik. Nem jó! A cikkek listája is kell, KÜLÖN mindegyik értéke, és a végén jöjjön ki az $50. Ez is elkészül. Fordítsam le a a csomagban lévő cikkek nevét (!!!). Ők ugyan értik, de hát a vámhivatal, ugye... Ráírhatom kézzel? Rá, faxoljam el. A nap eltelt, folytatás másnap... Már hívnak is, nem jó a levél, mindennek kell értéket adni (szerencsére én is kaptam belőle egy másolatot). Mi nem tetszett? Ez: Birthday Card    no value

Hát persze, hiszen egy üdvözlőlapnak nagy értéke van! Annak, aki kapja (mert örül neki), esetleg amikor még üres, a boltban. Amikor egy csomaghoz csatolod, telefirkálva? Aligha. Nem, nem, a fedex szerint igenis tessék értéket írni mellé! Nosza, ezt is ráírom. Küldök mellé magán vámbehozatali megbízást is, mert ugye eddig céges volt! Hogy miért? Mert ugye gondos exem a nevem alá odaírta (c/o) a cég nevét! Ja, hogy ez azt jelenti, ennek a személynek, ezen cím alatt? Ilyet már hallottak, de amerikában mindig elrontják, ez nekik alapból céges. Írjak egy nyilatkozatot, hogy ez magánszemélynek szól.

Ha már úgyis faxolok, nem jó a vámos papír sem, mert ugyan jót x-eltem, de NEM HÚZTAM ALÁ, hogy vámmentes, és a 'jogszabályi hely' rovatba írjam, hogy ajándék. Mire én: ez nem egyértelmű? Nyilván $50 esetén vámmentes! Ezt nekik nem tisztük eldönteni, lehet, hogy akarok utána vámot fizetni (!). Egyébként pedig fordítsam le a cikkek nevét. De hát már megtettem tegnap!!! Azt ő nem találja, de csak a kedvemért ha most elmondom telefonba, akkor leírja... Ja, hogy vámmentest akarok, és magánszemély? Még a személyimről egy másolatot, ha lehetne... Most itt tartok, ÁLLÍTÓLAG most már kihozzák a csomagot. Kiváncsian várom, holnap mi lesz.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemadomfel 2007.06.21. 11:29:34

majd várunk progress reportot!

Motormouth 2007.06.21. 11:33:45

Latod, a Fedex is csak posta, nincs kulonbseg... (ott tesz alad, ahol tud). De ettol fuggetlenul BOLDOG SZULETESNAPOT!!!!

_pierre_ 2007.06.21. 12:11:24

nevetséges...
már nem is lepődök meg szinte semmin...
szánalmas

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó. 2007.06.21. 12:23:02

Ez szánalmas! Miért mindent külön külön kell kérni, miért nem lehet egyben elmondani , hogy mi a faszt faxoljál el nekik??? Nagyon elküldtem volna őket a kurva anyjukba!

rennie 2007.06.21. 12:23:29

A fax/telefon költség lassan többe lesz, mint az 1760 + béfa. :)

2007.06.21. 12:31:01

Ugyan, a FEDEX a cégemnek erős versenytársa, de meg kell védenem őket.
Nem a maguk örömére szivatják a naiv ügyfelet.
Így tudnak vámolni a magyar vámszabályok alapján.
És a posta tényleg nem fizettet vámot a magánszemélyes ajándékcsomikra, ne kérdezzétek, hogy miért.
Viszont, talán érdemes lenne beszélni a FEDEX vámcsoportjával, hogy nem lehetne-e valami kiskapus játékkel (számlacsere, címzett módosítása, küldés jogcímének módosítása ajándékról másra, pl. utánküldött útiholmi stb.) elsikálni a dolgot. (sorry, nem vagyok vámos, csak elég gyakran futottam már ilyen ügybe a magunk háza táján)

2007.06.21. 12:39:08

Persze, a szervezetlenség, hogy nincsnek meg a már leküldött papírok, az nem vámszaki előírás, csak a vámmentes határ, a mennyiségi megkötés, a számla követelmények, hogy a magánszemélynek be kell mutatnia a VÁMHATÓSÁGNAK (tehát, nem a FEDEX-nek) a személyit stb.
Ha "elviszed" a papírokat más vámügynökséghez, hogy ők vámoljanak, ugyanezeket fogják kérni.

Ja, és az 1760+Áfa gondolom, nincs azokra a csomagokra, aminek a címzett fizeti a postaköltségét. (ajándék esetén nyilván hülyeség, de így van)

mzoty 2007.06.21. 12:53:55

hihetelen ez az ország... hogy minden túl kell bonyolítani !?

makkmarci 2007.06.21. 13:05:49

hihi, ezert adtam fel a gyorspostakat, inkabb EMS az meg mindig gyorsabb. Mert a gyorsposta ugyan ideer, de mire onnan megszerzi a csomagot az ember, addigra az EMS-t mar reg atvette az Orzhy teren. A draga magyar posta nem ker 500 oldalas dokumentaciot, nemkell kitolteni "szinte" semmitse, csak nezem neten, ha beert a csomag, felhivom oket, aztan berobogok a tragaccsal a terre, es atveszem a csomagot.

uns97 2007.06.21. 13:11:15

UPS detto ilyen szar... volt "szerencsem" a "tisztelt" tarsasaghoz. En anno visszakuldtem a cuccot, majd kikuldettem Linzbe ceges cimre. 15000 Ft-os GAROS cserenel (!!!) ram akartak verni 8e VAM-ot es AFA-t. Nem beszelve hogy az ugyintezo felkeszultsege a beka segge alatt volt, a hozzaallasa szinten. Los Alamuszi altal felsorolt "trukkok" szoba sem johettek, leven "hozta volna be Hegyeshalomnal a hona alatt akkor 30 valahany ezerig vammentes lett volna..." mondatnal durrant el az agyam. SOHA TOBBET ilyen tetu magyar cegekkel nem ohajtok kapcsolatba kerulni. Apropo, a postai cucc is fizetos, en legalabbis fizettem SOT tovabbmegyek elmehettem Pestre ugyet intezni (300 km) csak hogy a hong-kongi EMS-es "haztol hazig" kuldemenyemhez hozzajussak... :D (esetunkben Hong-kongtol Budapestig majd onnan vidd haza paraszt ha kell a cucc, persze a szallitasi arbol ez nem kerul levonsra :) persze leszarnam a procedurat ha nem 300 km-re lennek az Orzhy tertol, miert nem intezi ezt az egszet a posta es a hazhozszallitasnal kifizetnek az emberek az AFA+VAM-ot mar ha van...)

2007.06.21. 13:22:57

Minek kell neked egyáltalán ajándék az exedtől?

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.06.21. 13:33:56

Hát ez durva. Nekem TNT-vel volt olyan cuccom, ami 4 hónapig kerengett a világ körül, majd az ötödik hónapban visszaküldtékk a feladónak és fizettettek vele25 dollár extra pénzt.

OkoskaTo:rp 2007.06.21. 13:41:31

A személyi fénymásolására alapból betolni nekik az adatvédelmi ombudsman vonatkozó állásfoglalását.

A Magyar Posta meg azért nem vámoltatja a maszek csomagokat, mert a tartalmát úgyis ellopják a postások. :-)

2007.06.21. 13:59:39

uns97
"SOHA TOBBET ilyen tetu magyar cegekkel nem ohajtok kapcsolatba kerulni."
Ja, nyilván mindegyik tetű magyar futárszolgálat élből el akar utálni, röhgni rajtad, ahogy szenvedsz, és még véletlenül sem a ránk vonatkozó vámjogszabályok olyanok, amilyenek...
Amúgy, nálunk pl. állandóan váltogatják a vámos garnitúrát (kihelyezett vámhivatal), hogy ne lehessen őket megvesztegetni , és, ha pechje van a cégnek, akkor néhány hónapra olyan társaságunk van, akik kinéznek az ablakon, és eldöntik, ma nincs kedvük dolgozni (nem vicc, megtörtént eset, a cég vezetősége meg hiába kilincselt a főfőparancsnoknál, hogy kapjunk egy nomrális társaságot)
Vagy, olyan formai követelményekhez ragaszkodik a parancsnok, ami jó pár nappal meghosszabbítja az express cucc kiszállíthatóságát. (szabályosan, de nem rugalmasan kezel valamit, tehát, még bepanaszolni sem lehet)
Amúgy, eteti, itatja őket a cég (minket nem), de ritka nálunk vendégszereplő vámos társaság, amelyik pár hét "közös" munka után akár csak makkan, amikor bejönnek kávézni az ebédlőbe.
Mert, hogy ez a céges vámhivatal amolyan büntetés.
Persze, tisztelet a kivételnek, mert olyan vámosok is vannak, és ilyenkor vannak időszakok, amikor minden megy, mint a karikacsapás: vámszemle aznap, jó a másolat a számlából, az eredeti ráér később postán, jó a befirkált fordítás, le lehet javítani az eredeti összeget, stb.

LouiS 2007.06.21. 14:07:55

Húj, ezt én is nagyon beszoptam annó! ÉN ott csesztem el, hogy a munkahelyemre hozattam a csomagot, és a baromarcú feladó meg úgy gondolta, hogy akkor én most nem is magánszemély vagyok, hanem cég! Úgyhogy engem is jól levámoltak :(

LouiS 2007.06.21. 14:16:55

Egyébként most, újra végigolvasva a történetet ugyanezt játszották el velem is: írjam rá, hogy mi van benne (én egy spéci akkutöltőt rendeltem - merthogy ilyet nem lehet nálunk kapni). Mondom a telefonba az ügyintézőnek, hogy ok, ráírom, de nálunk ilyet nem lehet kapni, mi alapján akar majd vámolni? Erre mondja, hogy valami vámtarifaszám vagy mi a halál alapján. Mondom én: ok, de ha egyszer itthon nincsen, akkor mégis hogyan? Valami hozzá hasonlót beír? Mert akkor lehetőség szerint a legolcsóbbat írja be, és akkor jól járok. A vége az lett, hogy a 100 dolláros csomagom (20 ezer forint) lett valami 25 ezer forint a vámmal és az 1760+ÁFÁ-s bónusszal együtt. Mindehhez még hozzátenném, hogy valamikor délután 3 körül faxolták el a vámolós papírt, azonnal felhívtma őket és közölték, hogy ezzel ma már nem tudnak érdemben foglalkozni.

uns97 2007.06.21. 14:23:38

Nezd en NEM a vamoson akadtam ki. A jogszabalyok szerintem NEM "hegyeshalmi fu alatt" behozasra biztattak akkor sem es most sem. Mas tema: ha fizetek MIERT menjek en Vecsesre az en cimem NEM Bp, senem Vecses. A felado ceg az Hollandia - XYZ varos kozti viszonyt rendezte az UPS-el, nem a Hollandia/Vecsest. Azaz en futkossak azert mert egy ceg - ha mar nagyon muszaly (ezen is vitazhatnank a gar csere miota vamkoteles, a 15e ft miota kepzi vamkotelesseg targyat, stb) - ahelyett hogy levamolna a cuccot es kihozna, meg velem csinaltatna meg azt ami az o dolga lenne. (ugyanezt erzem a postan: feladok 1000 ft postakoltseggel valamait es lassan ott tartunk a masik ablaknal visszadjak hogy ugyan mar a feladsi dij kifizetes utan vigyem ki sajat magam !)

Azon az ugyintezo holgyemenyen buktam ki anno, aki nem hajlando semmit sem elmagyarazni, megerteni, hanem kikuld egy faxot, "toltse ki es kuldje vissza" cimszoval. O nem egy vamos volt, hanem egy ezredrangu segg aki hozza van szokva hogy max a faxot kezeli, az ugyfelet meg LESZARJA. Nezd ha en az osztrak postanak/nemzeti banknak kuldok egy emailt valasozlnak barmi apro kerdesem van, elmagyarazzak APROLEKOSAN hisz azert kerdezek mert NEM tudok valamit. (es nem mert szellemi fogyatekos vagyok, hanem mert pld valamit eletemben eloszor csinalok, vagy olyan jellegu gondom/megoldando feleadtom meg nem volt) Ha a magyar hivatalokkal kerulok kapcsolatba (cegekkel detto ugyanez a helyzet) akkor feltetelezik hogy 100000x-szer csinalom az ugyet mindent kivulrol vagok, SOT majd helyettuk megcsinalom. Ez a ket orszag kozott a kulonbseg. Ott az informacios INFORMACIOT ad, nem parancsolgat mit csinalj de ugy am ahogy a torveny eloirja MERT kulonben "nem jo" (lasd a postolo Fedex-es szopasa) En ugyanezt tapasztaltam UPS-nel. (EMS-nel, banknal, stb) Erre mondom, a torvenyek olyanok amilyenek. De ahol azzal raznak le hogy "ilyenek a torvenyek" ahelyett hogy elmagyaraznak MILYENEK is azok a torvenyek (en ugyanis nem vagom a torvenyeket fejbol...) es mit lehet tenni (te pld leirtad milyen kis apro trukkokkel lehet(ne) elni) addig fenn kell tartsam hogy ezek a csoportok MAGYAR es igenis TETU cegek akiket nem penzelek, hanem valasztok mast a hatar tuloldalarol. A jo penzt fizetesnek felveszi, szolgaltatni/dolgozni meg NEM akar. Egy ugyintezo valoszini tobbet keres mint egy takaritono, feltetelezhetnenk hogya zert mert tobb es szelesebb retegu a munkaja. Nos az en tapasztalatom alapjan adott holgy munkakori tevekenysege a TELEFON hasznalatanak ismereteben es a FAX kezeleseben kimerult. Ez nalam NEM szolgaltatas hanem egy ROBOT. Csak akkor ROBOT nem x diplomas fizetest kell adni az ilyenek. Apropo amugy had kerdezzem meg ha nemetbol Mo-ra 5000 valahany penz ide a csomag, akkor innen oda miert 12e ? *ugyanaz a ceg...*

uns97 2007.06.21. 14:40:20

Bocsi a floodert, de nem igazan akart megjelenni... :( (a vegen mar roviditettem is, hatha az a baja)

2007.06.21. 15:23:51

uns97
Mondjuk, nem tudom, miből gondolod a diplomás fizetést egy vámkiértesítői állásért? Nálunk nem azt kapnak.
De, nem is ez alapján várnám el, hogy valaki rendesen, vagy nem rendesen dolgozzon.

Sőt, nálunk sem kell profi vámkezelőnek lennie, aki kiértesít az érkezésről, netán a meghatalmazást vagy a hiányzó dolgokat bekéri.
Persze, van neki egy olyan "párja", aki meg ért hozzá, akitől meg tudja kérdezni, ő írja meg a vámpapírt, és adja be a vámba cuccokat. Ők csak akkor beszélnek ügyféllel, ha valami kérdés van.
Hja, sajnos, a Ford gyártószalagja óta ez így hatékony...
Illetve, a kiértesek egy idő után megtanulák azért a dolgokat, (az okosabbja, meg, aki marad annyi ideig a cégnél)

Az apró kis trükkökről meg annyit, hogy öntevékenyen aligha mehet bele a cég olyanba, amit én írtam + nem is midnig sikerül
(viszont, ha egyszer igen, utána már üvölt az ügyfél, ha másodjára nem, pedig azt is leírtam, hogy nem mindegy, hogy épp ki dolgozik abban a kihelyezett vámhivatalban, és mit kér, milyen ebet köt épp a karóhoz)

Még1x: nem a Fedexet, EMS-t, akármit védem! A szervezetlenség, vagy a nem megfelelő hangnem nem okés. (és, sajnos, nálunk is előfordul. MEg, máshol is, hadd ne meséljek a külföldi, Általad szupernek beállított nyugati kollégákról)
Emberek vagyunk.
Amitől, még bosszantóak a hibák persze!

Szóval, szerintem itt a következő, bukfencek voltak:
1. a feladó 100dolcsi értéket adott a csomagnak, ami vámköteles. Ez az info szvsz megvan az USA-ban is, vagy lekérhető a címzett országtól feladás előtt (persze, ez időbe telik), de ott sem vámtanácsadnak minden csomag mellé. Hacsak az ügyfél NEM KÉRI, nem KÉRDEZ. Ha ugyanis mindenkinek minden tudnivalót végigmondana az ügyintéző, mikor az árufelvételt felveszi, akkor a fele telefonáló ránkvágná a telefont, hogy neki nincs ennyi ideje. (a futár meg egy gépkocsivezető, nem képzett nemzetközi vámszakember, bár, némi képzettsége neki is van, de nem ilyen mélységben)
Mégegyszer mondom, ha valaki KÉRDEZ, akkor kiderítjük neki akár Burkina Fasso vámkövetelményeit is (legalábbis mi, de, feltételezem, mivel éhenhalni senki nem akar, ez műxik máshol is)
2. Ha nem volt a csomaghoz, az eredeti papírok közt részletes számla, akkor valóban már az első telefonban be kellett volna kérni a részletes számlát.
De, maga a részletes számla szükségessége (ahogy, az is, hogy még egy szülinapi lapnak is.ű, használt zokninak is kell egy min. értéke legyen, ha fel van tüntetve), már törvény. (azt nem értem, hogy itt mi többet lehetne még magyarázni)
3. saját fordítás kérése. Ez nálunk is gyakorlat, és valóban nem szoktak a kollégák maguk fordítani az egyszerűbb esetekben sem, mert mi van, ha az ügyfélnek nem tetszik amit fordítottak?
4. cégesen, azaz, cégnévre kezdték a vámkezelést, na, de az volt a címzés... persze, az már nem kósér, ha ez a harmadik napi beszélgetésben kerül elő, de alapban nem FEDEX hiba (ha meg nem írja oda a feladó a címzett cégnevet, egy nagy cégnél kapásból el is utálhatják a kiértesítőt, mert, mi közük hozzá, ők nem ismerik Kovács Jánost, és pont...?)
5. azt én sem értem, miért nem volt jó az ikszelés, miért kellett aláhúzni is (vagy miért nem lehetett ezt ott pótolni), valamint, hogy, ha már ennyit beszéltek, miért nem lett az ügyfél szájába rágva, hogy be is kell írnia, hogy AJÁNDÉK. (vagy elhangzott, de az ügyfél elfelejtette?) Miért nem hangzott el előző nap, amikor kiderült, hogy nem cégre vámkezelnek, hogy milyen egyéb dokumentumok kellenek, ha magánszemély a cím, hová lett az előzőleg leküldött részletes száma (bár, ez utóbbiról van sejtésem, de mindegy)

Na, mindegy, ami nekem lejött a levélből, hogy azért a főgebasz az volt, hogy le kellett vámkezelni az ajándékot, sőt, ezért még pénzt is kértek.

Ja, a tarifák! Ez már bonyolultabb, de van ilyen. Nem hinném, hogy el tudom magyraázni, mert ez már nem az én területem. De, pl. nem ugyanabba a sávba van sorolva a célország, mint fordítva. Vagy, nem annyi "rendszerhasználati díjat" fizet a nemzetközi transzferért a magyar lány, mint a német. Nem ugyanannyi az a díj, amit a kiszállításért, meg a vámkezelésért kér a német lány a magyartól, mint fordítva (a vámkezelés itt persze nem jácc, de más viszonylatban).

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.06.21. 15:48:18

a kínai követséges történetnek is azt hiszem ugyanaz az alapja, mint ennek.. :( rettenetes ez az ország. innen tényleg csak menekülni lehet.

Szerelmes ember (törölt) 2007.06.21. 15:54:40

Lehet, ez a tökölés volt az ajándék...:D

uns97 2007.06.21. 17:01:10

Los Alamuszi:

na latod. Itt egy forumon, - megcsak nem is penzre megy a dolog - de kb 10x-er annyi dolgot megtudtam INGYEN TOLED mint amit penzert "kinaltak" masok akkor. A fizetesuket nem tudom, de sejtem nem minimalberert meloznak ilyen (multi) cegnel. (hozzateszem, hogy ezek valoban multik-e vagy csak valami kihelyezett "allomasok" ezt sem tudom, de nem is ez a lenyeg)

Amit en leszurok az orszagban mukodo vallalatok igy mukodnek:

- van egy (alapban szar) munkamoral
- a, ha ez jo az ugyfelnek akkor semmi baj
- b, ha nem jo akkor van ket-haromfele eset

- b1: nem izgatja a dolgo a ceget, egy ugyfel nem ugyfel
- b2: a ceg megprobalja megmagyarazni a bizonyitvanyat sikerrel vagy anelkul
- b3: megprobel valtoztatni hisz az ugyfel neki fontos

A baj az hogy ezen legutolso megoldas nem igazan megy. Miert kell MINDIG megvarni egy cegnek mig kulso panasz erkezik, nincs ott egy kontrol es belso ellenorzes, hogy az alkalmatlanokat (szakmai, emberi, stb alkalmatlansag) egyszeruen lapatra tegyek ? (es nem "100 havi" vegkielegitessel mert ez a gatja a valodi elmozditasoknak szokszor)

Amugy nem, - vagy eltuloztam vagy te ertetted el -, NEM hibatlanok kint sem. Sot. De a MINIMUM hogy megprobalnak korrigalni es nem jatssza el a "mi vagyunk a nagy ceg te meg egy azaz egy darab kis ugyfel" jatekot. Ha ezt rendbe lehetne tenni felulrol a legalso sizntig meg egesz elheto orszag lenne Mo. Igy meg csak a kinlodas es a "szopas" reggeltol estig.

Apropo, az alapproblema valoszinu tenyleg az amit irsz (vam fizetese) de azert a fene sem gondolja (szerintem a kinti amerikai ex sem, es a hazai naiv ugyfel) hogy a 100 dollaros holminal nagyobb a macera mint sokszor egy megrakott kamion vamolasa/ugyintezese eseten. Latod ha ilyen musor egy evben 2x-er lenne (pld a Gyozike show-k helyett) amiben ilyesmire "tanitjak" a nepet mire figyeljen pld ajandek kuldese/erkezesekor, nyaralaskor stb akkor TALAN tanulna valamit az atlagmagyar s nem lenne szukseg anyazasra se itt, se a hivatalokban.

2007.06.21. 17:34:34

uns97!
Nagyobb a macera, mert, aki kamionokat vámol, ha nem is vizsgázott szakember, de gyakorlott vámoló.
A magánemberekkel a legnehezebb, hiszen ők tájékozatlanok (nem kell nekik annak lenni!), csak a csomagjukat akarják (mit akarjanak?).
Amit én itt elmondtam, bárkinek elmondom ügyfélnek is, ha kérdezi, és ha beszél velem.
Szerintem, a csapatom nagy része is, hiszen, én vagyok a főnökük, és erre tanítottam őket ;-))))
De, még nálunk is előfordul ilyesmi.
Nem sok, ha az összes küldeményszámra vetíted, csak épp az ügyfélnek az az egy, ami az övé pont 100%...
Na, meg ezért is nehezebb a magánember: egy küldeménnyel, ha baj van, az pont 100%, ő meg lesz győződve róla, hogy szarok vagyunk.
De egy cégnél, aki többet használ minket, be tudjuk mutatni a jó oldalunkat is. Sőt, neki ugye van képe általában a versenytársakról is, meg a külföldi cégekről is, és tudja, hogy nincs 100% sehol.

A hibák mögé látva, én azt is tudom, hogy mennyit agyalunk (hiszed, vagy nem, külön heti értekezlet van rá, órákat ülök rajta), hogy ilyenek ne forduljanak elő. Ettől még nem bocsánatos bűn, ami itt is történt, csak az ember kevésbé hajlamos (még a konkurenciát is) kompletten lehülyézni.... (és, ahogy írtad, ezért szoktam volt könyörögni az embereimnek, hogy mondják el a miérteket, mert talán az ügyfél is megértőbb lesz)
De, ettől még előfordulnak hibák, bármennyire is javítgatjuk a rendszert. (az itteni posztokban is volt az én cégemre is egy panasz, szóval, tuti)
Szerintem, a másik három nagy versenytárs futárcégnél sincs ez másképp.
Meg az EMS-nél sem (sőt, nekik, mikor vizitáltunk náluk még a technikai hátterük is gyengébb)
Amit én láttam a külföldi tesóinknál személyesen, hogy ott sokkal egyszerűbb emberek dolgoznak, kevesebb kreativitással...
Persze, ott sokszor nincs is rá szükség, mert annyira bejáratott pl. egy vámos dolog, hogy nincs ilyen cselekre szükség, mint nálunk.

Ja, és a futárszolgálatok cégei "leányok", de mindenütt külön jogi szervezetek (a Fedex volt az utolsó, aki pár évvel ezelőttig egy magyra céget megbízva volt jelen, de ma már ők is Fedex cég). Szóval, ahogy a tarifáknál írtam, egymástól is szedünk bevételt (hajaj!). Sőt, bizonyos esetekben még én a "testvér"
sem kapok támogatást, mert csak.
Pl. az olaszoktól, franciáktól kicsikarni egy választ sokszor megy teljesítmény számba, hiába lógok másfél-két órát a telefonon (ez sem vicc), meg nyomom fel a központban a nagyfőnökségen őket, az ügyfél ugyanúgy lehülyéz, mintha nem is izgattam volna magam, és elmentem volna inkább nyugiban ebédelni...Perzse, itt is van javulás a pár évvel ezelőttig, de isten malmai lassan őrölnek.
Na, nem panaszkodok erre tovább, mert az ügyfelet egyáltalán nem érdeklik ezek a belső dolgok.
Amiért itt téptem a szám, az csak az, hogy azért sokszor több is, más is van a dolgok mögött, mint gondolnánk.
És, érvényes ez bármire, nem csak az ajándékok ftárszolgálattal történő levámolására...

huncutkata (törölt) 2007.06.21. 18:34:13

Nem lett volna egyszerűbb kifizetni az 1760Ft+ÁFÁt? Már többet telefonáltál meg faxoltál el, arról már nem is beszélve, hogy amíg ezeket intézted addig sem dolgoztál...

renugard 2007.06.21. 19:01:50

Ez a PR szöveg nem rossz, csak cart sem ér. Semmit sem fog senki változtatni, mert lecarják, hogy kinek mi a véleménye. Ha szüksége van a szolgáltatásra,úgyis megrendeli, és mivel minden cég ugyanúgy viselkedik, ha máshol ígényli a szolgáltatást,hamarosan úgyis visszajön, mint egy bumeráng. Ha meg beszólnak, akkor rákenjük a szemét kormányra meg a vámosokra, meg a köztisztasági hivatalra, meg mittudoménhogykirecsaknemamihibánk.
Uns ugyan egy kicsit demagóg, de alapvetően tök igaza van.
Amúgy reklámirodánk van és naponta szállíttatunk, úgyhogy van tapasztalat bőven.

renugard 2007.06.21. 19:04:57

Azért a bürokráciáról küldök egy viccet, hátha valaki még nem ismeri(a külön heti értekezletekről jutott eszembe):
Kannibál törzset alkalmaz egy cég az afrikai leányvállalat őrző-
védőinek. Tartanak tőle, hogy el-eltűnnek majd alkalmazottak, de
semmi gond mert a törzsfőnök Aghwopakitru-ra esküdött hogy nem
fognak megenni senkit lefeljebb csak a konkurenciától.
Fél évvel később eltűnik az egyik takarító. Miután a körzete piszkos
marad, keresni kezdik, nem találják. Összedobolják a kannibálokat, a
törzsfőnök a rendőrök szeme láttára mindekit megesket az összes
szellemre hogy ők ilyet nem (t)esznek.
>
Nyomozók el, törzsfőnök bekérdez: Ki volt az? Hátulról ifjú kannibál
szól hogy ő volt. T.főnök: Bazze nem megmondtam hogy a takarítókat
ne bántsátok! Itt olyan jó helyünk van! Hat hónap alatt megettük a
managementet, a kontrolling osztályt, a financial monitoringosokat, a
strategic finance departmentet, a marketingeseket, az asset
optimalisation expertise workgroupot, és a corporate customers
relations officert a kutya se vette észre! Erre te megzabálsz egy dolgozót!....

2007.06.21. 19:30:36

rengard, nyilván a Te céged és a benne dolgozók mindig mindent tökéletesen teljesítenek az ügyfeleitek felé. Mert, nyilván, a cég nem a nyereségességre törekszik, hanem annyi embert foglalkoztat, hogy egyetlen olyan időszak sem legyen az évben, mikor bármelyikük úgy le van terhelve, hogy esetleg azért vét hibát.
Vagy, mindig mindenki úgy lesz beteg, hogy minden dolgát tételesen átadja előtte, és soha nem keresnek a munkatársak semmit egy váratlan hiányzó után. Netán, soha egyetlen percig sincs oda nem való, motiválatlan kolléga, mert mindenkinél időbe felismerik a bajt.
Ja, és nyilván a cégetek soha nem hivatkozik másra, még részben sem egy hiba esetén, pl. a nyomdára, aki nem teljesített, vagy egy szállítóra, meg Titeket nyilván nem köt semmilyen jogszabályi háttér, hanem mindent úgy tdtok leszervezni, ahogy az ügyfél megálmodta...
Jó tudni, hogy vannak tökéletes cégek, akiknél megvan a bölcsek köve.
Sajnos, a futárszolgálatok valóban hibáznak, még, ha valóban vizsgálják a folyamataikat, hogy erre minél kevesebb esély is legyen.
Demagóg.
Hja, biztos.

Chacal 2007.06.21. 20:48:40

Mindenki a saját kárán tanulja meg, hogy így (FedEx-en keresztül) nem szabad csomagot küldeni.A hazai vámügyintézés fájdalmas menetét sajnos nem lehet kikerülni.De léteznek -fentebb már említett- kerülőutak a faxolás/fizetés megspórolására.Én is ezt választottam, miután engem is megszívatott a vámudvar.

fejesjoco 2007.06.21. 20:49:21

nem úgy volt, hogy tilos lesz elsőzni?

uns97 2007.06.21. 22:09:17

renugard:

ja a vicc jo. Nem akartam kiemelni senkit sem (foleg nem az angol titulusuakat) csak egy aranyt akartam erzekeltetni a takaritono ugyintezo munka/javadalmazas viszonyban. Sajnos amit a vicc is bemutat az nagyjabol korrekt. Sajnos oda jutott a vilag hogy a produktiv munkasra jut jopar kevessbe produktiv alkalmazott akik sokszor csak "vannak". (jo, jo tudom masik cikknel eppen volt ezekrol a "fontos" poziciokrol szo, hat nem tudom, egy reszuk nelkul a cegek tobbsege ugyanugy uzemelne es valoszinu a produktivitas sem lenne rosszabb... de ezt majd mas elemzi ha akarja)

Los Alamuszi:

koszi a tobbi infot, erdekes dologokrol irtal (engem speciel erdekelt, foleg a cegek ugyei, stb) No majd a jovo heten az EMS-sel ujra tesztelhetem a szolgaltatasukat, hehehehe... (kivancsi leszek mehetek-e Pestre atvenni a cuccot vagy most is haztol hazig jon... ez a procedura ugyanis mint mar irtam esetenkent valtozo raadasul az ertektol fuggetlenul :D)

renugard 2007.06.21. 22:11:27

Alamuszi, ha ilyen a cégetek, akkor jobb, ha abbahagyod:))
Mert gondolom ezek a kérdések tapasztalatból lettek feltéve. Amelyik cégnél ennyi személyi probléma van, tényleg nem a leg megbízhatóbb...talán nem kéne szolgáltatni, ha nem tudjátok tökéletesen elvégezni a munkát. Mi csupán 3 misit buktunk egy faszkalap futárcég miatt. Természetesen per alatt van az ügy. Csak 3 csomagot és várost cseréltek fel. Egy kecskeméti küldeményt Kaposvárra, a kaposvárit Paksra, a paksit pedig...sosem találod ki: Kecskemétre vitték. Csupán az egyik legnagyobb ügyfelünk reklámanyaga volt, akik emiatt meg is haragudtak ránk(joggal). Szerinted mennyire vagyok toleráns a futárokkal?
kurvára nem érdekelnek a kifogások. A megrendelés az megrendelés. Szerződés, amit kutya kötelesség betartani. Ha mi így teljesítenénk, akkor már rég bezárhattuk volna a kaput. Persze megértelek, a mundér védelme mindenek előtt...

renugard 2007.06.21. 22:13:49

Amúgy nem csak profit létezik...pont elég emberünk van, hogy gördülékeny legyen az ügymenetünk és az ügyfeleintet igenis 100%ig ki kell szolgálnunk. Ez szerintem a helyes piaci mentalitás, nem a felelősség tologatása

renugard 2007.06.21. 22:14:56

Ha bebukjuk az ügyfelet, azzal 15-20 misi ugrik...szerinted melyik futár cég fogja nekünk ezt megtéríteni?

Nvidia 2007.06.22. 04:52:41

Ez valóban nem a FEDEX sara, ez a bunkó vámosoké. Nem véletlen, hogy a MÁV visszafelé olvasva VÁM!!! Ugyanaz a bunkóság, ostobaság, bürokratizmus, tohonyaság, rosszindulat, mocsok, szenny, változásra, megújulásra való képtelenség...

2007.06.22. 10:03:27

renugard, aha.
HA MINDIG van annyi kollégád, hogy ne legyenek túlterheltek, ezért feszültek, akkor az év nagy részében túl sok embert foglalkoztattok, és akkor kevés a munkájuk. Mert, hogy az emberek betegek lesznek (éha egyszerre többen is), szabira mennek, vagy egyszerűen csak vannak olyan peak periódusok (pl. egy karácsony előtti), amikor nagyobb a munkaterhelés, felvenni 2 hétre profin és felelősen dolgozó embert viszont aligha lehet...Vagy, futárszolgálatoknál tipikusan ilyen helyzet volt az EU csatlakozás, amikor LEÁLLT a vámolás napokra, és mindenki nálunk verte a tamtamot. Ja, a Vámhatóság előtte közleményben tudatta, hogy felkészültek, minden rendben, csak épp, mikor kellett, leállt a szerver, és se ki, se be nem ment semmi.
Persze, mondtam már, hogy nem csak másban ban a hiba, de, mondjuk abban a helyzetben elég sok stresszes kolléga volt (hiába töltötték fel a létszámot), és bizony, alighanem akkor IS voltak emberi hibák...
Ennyit a felelősség tologatásáról.

Azt, meg, hogy ki téríti meg neked a következményes kárt, ha késik a szállítás?
A nemzetközi (mondom NEMZETKÖZI) fuvarozási, szállítmányozói szabályok szerint nézd meg, mi a különbség a szállítmányozó és a fuvarozó közt.
És, ha futárcéggel szállíttatsz, köss BIZTOSÍTÓVAL külön biztosítást következményesre, mert a nemzetközi előírások szerint a futárszolgálatok is az a kategória, hogy nem felelősek csak az áru árának + a fuvardíjnak a mértékéig.

LukeL_Reloaded 2007.06.22. 21:40:35

Erdeklodessel olvastam ezt a post-ot. Volt szerencsem idekint Londonban egy Mail Boxes Etc.-nel dolgozni, ez tobbek kozott gyorsposta szolgaltatasokat is nyujt (DHL,FedEx,UPS stb.). Sok ilyen kisero okmany ment ki a kezem kozul. Itt az ertekhatar 100 font volt. Tenyleg tetelesen fel kellett irni a tartalmat. A dokumentumok es kepeslapok, udvozlo kartyak, "non commercial value" NCV besorolast kaptak, es nem kellett erteket irni, csak a felsorolasban szerepeltetni. Mivel kotelezo "contact" szamot megadni a kezbesites sikere erdekeben, mindenhova kezbesiteni kotelesek ahol a cimzett epp elerheto. Erdekes a hazai FedEx-es valasz. Meghogy azok az amerikaiak nem tudjak mit hova irjanak, odaat hulyek, vegulis a ceg is csak amerikai vagy mifene...Hogy dolgozhat olyan egy nemzetkozi fuvarozo vallalatnal, aki nem tudja onalloan leforditani a feltuntetett targyak neveit? Furcsa, hogy ami szimpla es egyszeruen CSAK UGY mukodik mashol, azt odahaza mintha szabotalnak. Nem szeretnem ezt hinni. De furcsa, hogy sok vilagmarka ami kepviseletet nyit nalunk, olyan ugyekkel valik hiresse, amely hitelronto. Nem tudom hol romlik el a dolog. A TESCO ugye, a nagy automarkak es presztizsmodellek kepviseleteinek nemtorodomsege, markaszervizek cseppet sem ugyfelbarat viselkedese, ilyenekre gondolok...A Homar a megmondhatoja. Udvozlet minden honfitarsnak es bocsanat mindenkitol az ekezetekert, azaz a hianyukert.

grafX 2007.06.22. 23:06:05

Üdv (és részvétem) mindenkinek! Nem tudom megállni, hogy ne csatlakozzam a témához a saját észrevételeimmel. Még csak nem is a FedEx-es tapasztalatomról írnék, pedig ebben is voltak érdekességek. Most épp a magyar kir. postán mulattam volna jót, ha nem engem szórakoztatnának az apróságaikkal. Kérném is a nálam rutinosabbakat, hogy segítsenek néhány felmerülő kérdésben. Történetesen én is az USA-ból vártam csomagot, amit az USPS-nél szépen "nyomkövettem" is, és láttam, hogy ideért. Érdekes módon, ugyanezt a magyar posta nyomkövetési szolgáltatásával már nem tudtam megtenni, a rendszer napokon keresztül hibaüzenetet adott válasz helyett. Aztán egyszercsak kaptam egy postai értesítőt tértivevényes ajánlott levélről. A feladója a magyar posta volt. Ez érdekes, de azért elmentem átvenni, és utóbb beigazolódott, amire gondoltam: ez az értesítő a vámköteles áru érkezéséről értesítő levél értesítője (!) volt. Nagyon ügyfélbarát. Egy pont a FedEx-nek: az ő futáruk ugyanezt az értesítő levelet egyből a postaládámba dobta, így megspórolt nekem egy sétát a postára és az ottani sorbanállást. A posta levelében egyetlen A4-es oldal volt, rajta a praktikus tudnivalókkal: vámérték USD-ben, ez HUF-ra átszámítva és a várhatóan fizetendő vám és ÁFA értéke. A vám az én esetemben 0 Ft, mivel a besorolás alapján nem vámköteles amit kaptam (gondoltam én, legalábbis), mivel 100 évnél régebbi régiség (konkrétan egy dísztányér) van a csomagban. Az ÁFA viszont sehogy sem akart kijönni 20%-ra, és ez nekem újdonság. A telefonban minden egyéb tisztázása mellett erre is rákérdeztem, és az ügyintéző hölgy készségesen felvilágosított, hogy hogy is van ez. Most figyeljen, aki érti (mert én nem): mivel az alap USD ill. HUF összeg átszámolva nem éri el a 350 EUR értéket, de meghaladja a 45 EUR vámmentes (ajándék) értékhatárt, ezért a vámosok a következőképpen vámolnak: a tafifa besorolást figyelmen kívül hagyják, mert az csak 350 EUR felett alkalmazandó. (Ez tényleg így van?!) Viszont ez alatt az értékhatár alatt 3,5%-os VÁM-ot számítanak ki a vámértékre, és azt hozzáadják, majd az így megnövelt összegre számítják ki a 20% ÁFA-t. Tehát a 3,5%-os vámot nem kell ténylegesen megfizetnem (még jó), de az erre eső plusz ÁFA-t igen! Ez létezik? Milyen vám az, amit nem kell megfizetni, de növeli a vámértéket? Bocsánat, ha olyasmit feszegetek, ami mindenkinek nyilvánvaló, de nekem nem az... Nem mintha nagy tétel lenne, de elvi kérdés. Tud valaki ehhez is valamit hozzátenni? Ja, és mindezt persze még tovább növeli a postai vámkezelés (580 Ft) és letéti kezelés (még 580 Ft) költsége. (Mondjuk a magam részéről nem ragaszkodnék egyikhez sem, egyszerűen csak hozzák ki, de persze ez csak álom) Plusz elmentem a postára felvenni az értesítő értesítőjét. A telefonban nem álltam meg ezután, hogy megkérdezzem: ugye a csomagért nem kell munkaidőben még az Orczy térre is elmennem, merthát elvileg én egyszer kifizettem a szállítási költséget, így az itthoni plusz költségek és utánajárás együtt már nekem nem kóser. A hölgy nagyon segítőkész volt: közölte, hogy ha kifejezetten kérem a postai kiszállítást, éppen megoldható, bár némi rizikóval ez is jár... Azért remélem, ezekután nem tűnik el a csomagom, és egy újabb értesítő alapján majd elmehetek megint a postára felvenni...

Erről jut eszembe: amikor első alkalommal érdeklődtem az ilyenkor szokásos tudnivalókról, egy vámtiszt viccelődve azzal válaszolt a hüledezésemre: "Hja, kérem, ez még mindig Magyarország. De gőzerővel dolgozunk rajta, hogy Balkán legyen."

Hát nem tudom, akarok-e drukkolni nekik...

kacsa! 2007.06.22. 23:43:32

ÁÁ végigolvastam az ingatlanos, a kínais cikket meg ezt, kommentekkel zusammen, mostmár nagyon elegem van ebből a kurva országból. Itt semmi sem fog megváltozni, mert akikkel meg kellene csinálni valami változást, azok ugyanazok a bunkó droidok vagy mocskos haszonlesők (stb, stb..), akik miatt szar az egész. Miért születtem ide?

Bit Rot 2007.06.25. 14:16:13

Akinek van sok ideje, és vámolás alatti csomagja az Orczy téren, az menjen el oda szórakozni!

Az "ügyfélbarátság" nagyjából megvolt, az emberek részéről, de a rendszer egy vicc!

1. Menjen az 5-ös ablakhoz
2. 5-ös ablak papírt kiad, menjen át az 1-es ablakhoz a papírral
3. 1-es ablaknál kiadnak még valami papírt (talán alá kellett írni), most menjek a 6-oshoz
4. 6-os ablaknál már majdnem megvoltam, minden rendben, menjek a 7-es ablakhoz fizetni és átvenni a csomagot
5. 7-es ablaknál fizetés és siker!

Kabaré :-)

Kb. 10-15 perc alatt megvolt, talán csak az utolsó lépésnél várattak meg kicsit.

Ja! Adalék: én voltam abban az időben az EGYETLEN ügyfél ott!

beste 2007.07.13. 12:18:40

Kedes Hozzászólók!
nem vagyok futárszolgálati alkalmazott, szállítmányozó vagyok, némi vámjogi végzettséggel. Egyvalamit le szeretnék szögezni: a futárszolgálat ki akarja szolgálni az ügyfelet. (most hagyjuk a stílust, ott is emberek dolgoznak, ilyenek-olyanok).
Ha az EU-ból kapod a csomagodat, azonnal, szó nélkül kiviszik, hiszen ezek a motyók nem tartoznak a vámáruk körébe.
Ha EU-n kívülről, akkor bizony ha tetszik, ha nem, vámprocedúra van. A futárszolgálat KÉNYTELEN bekérni az adatokat, (név, cím, szem.ig. szám, ésatöbbi, mert honnan tudná ő, egyáltalán azt, hogy USA-ban helyesen írták-e egyálatalán fel a címeket?). Ki kell tölteni a vámárunyilatkozatot, amihez ezek a helyes adatok szükségesek.
Mivel a futár nem tudja tételesen, hogy mi van a csomagban, de bevallási kötelezettség van, ezért kéri az ügyféltől, hisz általában az ügyfél tudja, hogy mégis mit rendelt.
Ezután a futárszolgálat betarifálja a küldeményeket. Minden létező terméket be lehet tarifálni. Minden tarifaszámhhoz tartozik egy vámtétel is, amit meg kell fizetni közteher címszó alatt. (Közteher az ÁFA is, meg a környezetvédelmi termékdíj is pl.!)
Innen jön a Vámhivatal, aki vagy tököl, vagy nem. Változó, én már 18 év alatt mindenféle finánccal találkoztam.
A Vámhivatal elkészíti a vámhatározatot, ahol kiszabják a közterheket, amiket a hatályos jogszabályok szerint csomag átadása előtt ki kell egyenlíteni. Ezt a futárszolgálat átvállalhatja azzal, hogy majd átadáskor beszedi a pácienstől.
Namármost. Mit végzett a futárszolgálat? Telefonált, faxolt, vámhivatalnál eljárt, esetleg közterhet fizetett a delikvens helyett. Mivel a futárszolgálatok neve nem Üdvhadsereggel kezdődik, ezért bizony a szolgáltatásért díjat számít fel. Ez a díj cégenként változik.

Tehát magam részéről azt javaslom, ha valaki nem EU-ból kíván bármit is behozni, először tájékozódjon a jogszabályok felől, vagy ha saját kútfőből ez nem megy, akkor hívjon fel egy szállítmányozó céget, aki boldogan segít neki tanáccsal, és akár a szállítányozási feladat lebonyolításával is. Ha a vámjogszabályokat akarja megtudni, akkor a Vám- és Pénzügyőrség 24 órás ügyeletét is fel lehet csörgetni...

HELL_Kain 2013.01.03. 18:00:45

És tudjátok, mi a durva? 5 évvel később ugyan ez a szitu ennél a fos fedexnél...
Érdekes mód HONG KONG-ból(!) rendelt csomagom a postán...igaz, h kicsit lassan, de minden egyéb procedúra nélkül ideért hozzám...viszont az Amerikából érkező termékkel, meg szívok! Szintén mint az eredeti történet...csak engem még külön le is akartak rántani X ezer Forinttal a "szolgálataikért" cserébe...csak egy dolgot felejtettek el közölni, hogy a termék, amit valójában garanciális térítés miatt kapok, az a gyártó által minden értékben fizetve van, mééég az összes Mo.-i díj is...!
Viszont én most Istenigazából arra lennék kíváncsi, hogy miért kéri a vámhatóság az igazolványom másolatát, ha egyszer még kínából se kellett...ráadásul megfelelő adatok szerepelnek a számlán...amellett, hogy tudják az adószámomat...?!

bal jobb bal jobb mennek a ... 2015.03.30. 21:29:41

Két alkalommal kaptunk fedex által csomagot az USA-ból. Minkét alkalommal kínnal-keservvel kaptuk meg számtalan telefonálás, faxolás, nyomtatvány kitöltése, stb. után. A Magyar Posta nem bontja ki a leveleket, ezek milyen jogon teszik??? Megvámolnak olyan dolgokat, amiken az amerikaiak halálra röhögik magukat, azt mondják, hogy ilyen nincs. De mégis van...
süti beállítások módosítása