A Homár nem érti, miért akarhat valaki házasodni, amikor csak a baj van vele. András például már megtanulta, hogy rögtön az elején, neje névváltoztatásánál adódhatnak problémák, mert sem az önkormányzat, sem az OTP nem asszisztál túl lelkesen egy ilyen művelethez:
A magyar hivatali ügyintézés visszásságaival kapcsolatban szeretném az alábbi történetet megosztani veletek. Első rész: házasság. Májusban kötöttünk házasságot feleségemmel. Esküvő után bementünk a XI.ker.-i önkormányzathoz, hogy névváltozás miatt a személyit megcsináltassuk a páromnak, jogszabály szerint 8 napon belül meg kell csináltatni. A dolgot bonyolítja hogy esküvőnköz képest két hét mulva Feleségem egy másik esküvőn tanúként volt hivatalos amire nem ártott volna ha már új néven tudja igazolni magát. Az okmányirodában az illetékes hölgy azt mondta hogy 30 nap alatt csinálják meg az új személyit. Említettük hogy két hét múlva készen kéne lenni mert tanú és ugye régi néven nem lehet, erre azt a választ kaptunk, hogy akkor ne legyen tanú!
Kérdésre hogy ha nekünk mint jogkövető állampolgárnak 8 nap a határidő akkor miért nem tudnak ők is egy hasonló szűk határidőt vállalni, lekezelő választ kaptunk. A hab a tortán hogy esküvőnk után a kerülettől kaptunk egy üdvözlőkártyát melyben a polgármester Molnár Gyé Ula köszönt minket mint kerületi friss házasokat, és egyben felkínálja hogy korrekt gyors pontos ügyintézéssel segít a hivatal!
Megkérdeztük az ügyintézőt hogy a Házassági Anyakönyvi Kivonattal nem igazolhatjuk-e tanúként az új személyazonosságot, erre azt a választ kaptuk (és ennek még jelenősége lesz) hogy az nem hivatalos okirat, tehát nem. Ekkor jött egy segítő kolléga (férfi) aki megkérdezte feleségemet (meghallotta hogy arról beszélünk: nem lehet tanú) hogy honnan kapta az idézést, mert ott lehet esetleg kérni hogy az új név átvezetésével lehessen tanú. Elég hülyén nézhettünk, mert újra megkérdezte hogy melyik biróságtól jött a papir.......ooo Mondtuk hogy nem bíróság, esküvői tanú vazze! Válasz: Jaaaaaa! akkor nincs ötletem! Maradt az a megoldás hogy a feleségem helyett én voltam barátaink esküvőjén a tanú.
Második rész: OTP adatváltozás bejelentés
Feleségemnek Hőn szeretett legnagyobb hazai bankunknál van folyószámlája, a névváltozás miatt felkerestük őket az Árkádban hogy írják át a nevet a folyószámlán. Ekkorra már új névre kiállított személyivel, lakcímkártyával fel voltunk szerelkezve. Szimpatikus, dögöljön meg az egész világ életfilozófiájú kolléganőhöz kerültünk, ami azért volt érdekes mert a mellettünk levő pultnál mosolygós kolléganő volt. Na mindegy. A lényeg ahhoz hogy a névváltozás átvezetéséhez nem volt elég a személyi meg lakcímkártya, kérte a hölgy a Házassági Anyakönyvi Kivonatot is. Namost, ez azért érdekes mert egy A4-es papírral nem mászkál az ember, másrészt, lásd fent az nem hivatalos okirat, ergo mi a fax köze van hozzá? Megkérdeztük. Válasz: szabályzatban benne van.
Abban a szabályzatban, ami nincs kifüggesztve, ami ugye kötelező lenne, hiába biztos nem futotta rajzszögre a nagy logováltozásos marketingkampány költségei mellett. Kértük a szabályzatot, megnéztük. Nincs benne. Mondjuk ezt tudtuk, ezért sem volt nálunk a papíros. Ami még egy csavart rak a történetbe, hogy ha nem kérjük a névváltozás átvezetését, hanem felmondjuk, és rögtön új néven újra nyitunk egy számlát (nem fogunk, vesztettek egy ügyfelet), akkor senki nem kéri a H.A.K-ot! Ezután jeleztük hogy fel fogjuk mondani a számlát, amire egy szimpatikus vállrándítást kaptunk válaszul.
Amíg a procedúra folyt, elolvastam hírlevelüket melyben büszkén dicsérik hogy megint a Zótépét választották Közép-Európa legjobb bankjává, az alábbi kritériumok alapján: Nyereségesség, piaci aktivizáció, portfólió, blablabla. Javaslom hogy néha a vevői, vagy a szolgáltatást igénybevevői megelégedettséget is vegyék be a körbe, gyanítom hogy akkor nem lenne ennyire sikeres! Köszönjük hogy az új emblámában a kis pont lehettünk!
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.07.03. 10:45:22
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.07.03. 10:51:34
AZ OTP-t viszont helyesírástól függetlenül mindenkinek ott kellene hagyni, mert ekkora hozzá nem értő, tajparaszt bankot még nem hordott a hátán a föld.
Zaklató_Panda 2007.07.03. 10:54:57
Strex 2007.07.03. 10:57:01
Szil-Ka 2007.07.03. 11:00:22
mch 2007.07.03. 11:09:38
vasszűz 2007.07.03. 11:09:49
Csak megoldhatatlan problémákat okoz.
blind · http://blog.coramonde.hu 2007.07.03. 11:12:05
TH 2007.07.03. 11:18:08
Azonkívül a HAK szerintem azért kell, hogy ellenőrizhessék, hogy az illető valóban ugyanaz-e, akié korábban volt a számla. Mert az új személyi ezt nem bizonyítja...Szóval szerintem logikus az OTP viselkedése ebben a helyzetben, nem?
Darth Revan 2007.07.03. 11:19:28
Shadow82 2007.07.03. 11:19:35
SzigMa 2007.07.03. 11:43:50
isti77 2007.07.03. 11:47:12
Na mindegy, addig is sok boldogságot.
Sanyi a ló 2007.07.03. 11:47:49
"A Real Madrid úgy döntött, Capellora nincs szüksége a csapatnak, annak ellenére, hogy az ő csinált belőlük bajnokot. "
"Optimista kórus alakul Kóka János és Gyurcsány Ferenc javaslatára. Ők természetesen, nem a Szomorú vasárnap dallamára írták meg a szöveget hanem egy vidám magyar nóta, a Már minálunk, babám című örökzöldet dolgozták fel. Megszereztünk egy részletet a dalból, amelyet kattintás után közlünk. "
Azért a helyesírási hibákból a Te bloggodra is jut....segítek: vesszők+hogy az
Khhmmm
Inkább arról kéne beszélni hogy miért ilyen problémásak az ügyintézések ma magyarországon
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.03. 11:51:56
Emiceha 2007.07.03. 11:53:33
- Jó napot kívánok, szeretnék nevet változtatni!
- Természetesen, uram. Mi a jelenlegi neve?
- Geci Jánosnak hívnak.
- Nos, megértem, hogy változtatni kíván. No, és mi legyen az új név?
- Geci Béla.
Na? Nem olyan durva, mint az OPT-s sztori, de azért szerintem valamennyire azért mégis durva.
Sanyi a ló 2007.07.03. 11:57:28
Egy bankban hogyan igazolod hogy új személyid van, új névvel? Ha az önkormányzat a házasságkötés után átvezetteti a központi adatbázisban a nevedet, és a rendőrség után azt személyiként elfogadja akkor egy bank miért nem? hivatalos okirattal ment be az ember, személyivel.
Ezzel az erővel a HAK mellé a születési AK-t is vinniük kellett volna amivel azt igazolják hogy a HAK-on szereplő leánykori név valóban az e ami.
Nehogy már egy személyi meg lakcímkártya gyengébb legyen egy hivatalos okiratnak nem minősülő HAK-nál.
Betli mi?
birdlady 2007.07.03. 12:00:09
nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2007.07.03. 12:01:53
oktondi 2007.07.03. 12:14:49
Traxx 2007.07.03. 12:20:34
yooccoo 2007.07.03. 12:22:08
1. nem fiatalasszony és nemsokára otthon hajkurászhatja a legyet
2. előző este nem volt neki jó (esetleg régóta nem volt neki jó) és másra vetíti ki a belső fájdalmait
3. egyszerűen paraszt
ugyanis a személyin rajta van a leánykori név és a születési adatok, ami alapján azonosítható az előfizető/ügyfél
Neménvótam 2007.07.03. 12:22:20
LG. 2007.07.03. 12:22:50
legalábbis 1 évvel ezelőtt még így volt
Manyizga (törölt) 2007.07.03. 12:26:19
Secnir 2007.07.03. 12:27:17
Zsola777 2007.07.03. 12:44:43
Hö hö hö...
lucita 2007.07.03. 12:48:47
2007.07.03. 13:37:16
2007.07.03. 13:39:41
=Ford Prefect= 2007.07.03. 13:41:11
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.03. 13:41:34
Perillustris 2007.07.03. 13:43:49
Na, ebbe senki nem kotott bele? Az ember a felesegevel nem kot hazassagot, ugye?
Aaronka 2007.07.03. 13:49:01
Malek 2007.07.03. 13:57:41
Mega Tróger 2007.07.03. 14:10:58
Egyik: régebben még a tanú-t tanu-nak kellett írni.
Másik: ez a 8 napos szabály a névváltoztatásra nagyon gagyi. Gondoljunk csak arra, hogy sok ember házasság után nászutra megy, emiatt útlevél (személyi) kell neki. A nászút miatt a 8 napot már el is bukta a jó állampolgár...
1 éve vagyok házas, nászút után 2 héttel közbe jött egy 15 hónapos kiküldetés, emiatt: nálunk ez most úgy funkcionál, hogy az asszonynak a személyije asszonynév, útlevele pedig születési nevére szól. Mindez így is marad 2015-ig mert akkor jár le az útlevél. (bár az is lehet, hogy emiatt fog szegényke egy szingapuri börtönben 35 évet lehúzni... :)))
Aaronka 2007.07.03. 14:25:49
2007.07.03. 14:58:02
borsika 2007.07.03. 15:01:13
Sanyi a ló 2007.07.03. 16:32:16
Már most előrebocsátom, nem erősségem a helyesírás… így várom t. commentelők kijavításait. Bár nem vagyok nagyon öreg, én még azt tanultam, hogy a tanu, kapu, satu rövid ú :)
Én lennék András felesége, aki egy kicsit értetlenül áll a commentek egy része előtt.
A Történet – nagy t-vel, mivel velem/velünk esett meg, számunkra fontos, így nyomatékosítom- szempontjából nem mindegy, hogy milyen a férjem helyesírási képessége?
Másrészt, ha már átmehetünk egy parányit kekeckedőbe – az olvasásórákon nem volt gond senkinek a szövegértésnél? Állította valaki is azt, hogy azt kértük volna, hogy itt az én két szép kék szemem, ezért a számla tulajdonos nevét Gipsz Ügyfélkéről Beton Ügyfélkére legyen kedves átírni?
Had idézzem Kedves Férjemet:
Ekkorra már új névre kiállított személyivel, lakcímkártyával fel voltunk szerelkezve… Ja bocs, igazatok van, a pontos megfogalmazás így szólna: kezemben az új személyigazolvánnyal, odaléptünk az OTP Bank Nyrt. Ügyintézőjéhez …
Vajon mit is bizonyít az új személyi kedves TH? S egyáltalán, mi az a személyi? Ld. 1992. évi LXVI. törvény 5 § (9) bek.
„ A személyazonosító igazolvány: olyan hatósági igazolvány, amely a polgár személyazonosságát és az e törvényben meghatározott adatait közhitelűen igazolja…”
Vajon miért kellene bemutatnom úgy a Házassági Anyakönyvi Kivonatot, hogy azon a kedves férjem minden adata rajta szerepel? Esetleg ne nyilatkozzam arról, hogy a férjem melyik banknál vezet számlát?
De mivel olyan idézgetős kedvemben vagyok, íme egy levél az OTP ügyfélszolgálattól, melyet nemrég kaptam:
Tisztelt xxxx!
Köszönettel vettük bankunkhoz küldött levelét, amelyben a nevének módosításával kapcsolatban kért információt.
A nevének változását az okmányaiban történt átvezetés után kizárólag személyesen és csak a számlavezető bankfiókban tudja bejelenteni.
Honlapunkon (www.otpbank.hu/otpportal2000/fioker/index.html) egy ATM és bankfiók kereső funkció is található. A funkció segítségével nemcsak a bankjegykiadó automatáinkat, hanem a bankfiókjaink elérhetőségét és fontosabb adatit is megtalálhatja, illetve különféle, az Ön által megadott szempontok alapján tud keresést indítani.
Az OTP Bank NyRt. szolgáltatásaival a továbbiakban is állunk az Ön szíves rendelkezésére.
Tisztelettel:
zt
S csak hogy megnyugtassuk a kedélyeket, nem érezzük gáznak, hogy felvettem a férjem nevét, hisz büszke vagyok rá, és arra, hogy a felesége vagyok…és nevezzetek minket bátran naívnak, de mikor azon a májusi napon házasságot kötöttünk- egymással-nem az pörgött az agyunkba, hogy minden x-ik házasság válással végződik…
e-papi 2007.07.03. 17:53:56
Vizuális típus vagyok. Elképzeltem, amint egy csődör, akit történetesen Sanyinak hívnak, odaüget az OTP-ben az ügyintézőhöz, és kéri a számláján a név átvezetését.....
:o))
Aaronka 2007.07.03. 18:59:48
a kapu, satu, falu, apu frenk rövid u, de a tanú nem, ahogy a fiú sem.
68nyara 2007.07.03. 19:54:26
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.07.03. 20:08:53
pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2007.07.03. 20:32:23
Másik dolog: házassági szerződést nem kihagyni házasságkötés előtt, sosem lehet tudni.
Mindig Eddie Bodri régi stand-up komédiája jut eszembe: "Azt mondta, asz egésznek a felét akarja. A felét."
Fanyuvo 2007.07.03. 20:49:35
Oreg hiba.
Komolyra forditva a szot. A vallakozoi szamlamat az OTP-be akartam megnyitni, de mikor meglattam a papiron hanyan allnak elottem inkabb atsetaltam a szomszedba levo CIB Bankba. Azota minden szamlamat oda vittem es a lakossagit is megszuntettem az OTP-nel.
Malek 2007.07.04. 08:03:03
Amúgy fél éve én is szakítottam az OTP-vel.
fruktózmütyür 2007.07.04. 11:03:34
timbuk 2007.07.04. 11:16:33
Akkor pl, hogy mehetnénk rögtön másnap nászútra, már ha külföldre mennénk?
nyipsz 2007.07.08. 17:12:28
Ilyenkor nehéz tűrtőztetnie magát a vérbeli mindenkinél nagyobbat mondó léleknek. Adandó alkalommal persze nagyon szivesen. Soha ne legyen más gondotok !
HandG 2007.07.10. 17:47:40
Csak arra kell ügyelni, ne az Elvált Barbi nevet válasszátok, mert akkor ővé lesz Keny háza, Keny nyaralója, Keny autója, Keny Hajója, Keny metrója és BKV bérlete is!:)))
Csak viccölök!:)
Aranylakodalmig meg se álljatok!:)