Tékozló Homár

Dress code az Auchanban

2007.07.25. 10:07 | szily | 148 komment

Küzd bennünk a pucér emberek látványától irtózó volt piarista kisrák az ultraliberális fogyasztásigenlő páncélossl, így képtelenek vagyunk eldönteni, hogy rossz-e, ha egy hipermarket rendészeti eszközökkel akadályozza meg a félmeztelen férfiak behatolását.

Szevasz Homár!

Megszokott, ha egy elit szórakozóhelyen vagy a görög meteorákban nem engednek be rövidnadrágban, de hogy egy hipermarket is megszabja az öltözködésemet, az meglepett. Történtugyanis.

Az egyik 40°C+ kánikulai napon strandra igyekezvén ugrottunk be az óbudai Auchanba, hogy gyermekünknek leégés ellen pólót vegyünk. Az áruházba térvén azonnal megcsapott a légkondícionáló hűtötte 24 fok, és mivel gyermekem igencsak kiskorú és a pelenkán kívül nem viselt mást, (hiszen éppen kispólót akartunk neki venni) levetettem ingemet és belebugyoláltam, meg ne fázzon a hirtelen hőkülönbség miatt.

A bejárati őrök, más, mezítelen felsőtestű egyedek közül azonnal kiszúrtak engem és nem engedtek be, hiába bizonygattam, hogy gyerekpólót veszünk rögvest és akkor megszűnik gyatra felsőtestem pőreségének látványa. Persze, ha dagadóméretű izmok/hurkák díszítenék testemet, vélhetőleg engem sem állítottak volna meg, mint azt tették is, és húnytak szemet mások felett. Értem én, hogy EU és a behajoló hónaljkutyákból ne csöpögjön az izzadtság a répára, salira, de félek, a Portások Országában a megértő magatartás csak kósza vágyálom marad mindörökké.

Üdv:

bal

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tücsökbogár 2007.07.25. 12:34:44

Hurrá Torpedó
Véégre! Egy férfi... :)Aki érti. Már kezdtem elszontyolodni.
Bigris nagyon jól látja, pont ugyanezekre gondoltam én is, de már le sem mertem írni...

harapucca3 (törölt) 2007.07.25. 12:36:43

Nézzük a dolog hasznos oldalát: ha már a szülők az ultraibolyától nem féltik a gyermekembert, legalább a tüdőgyuszitól megkímélik.

Rák Attantam 2007.07.25. 12:37:57

Bocs, Vérszegény éjszakai dúvad, de tücsökbogártól épp most kaptam egy pofonoktól mentes 2006-os InKal-os belépőt!

WoW! Báccpapucs, belépő, mindez egyetlen napon! Akkor már sikeres is vagyok! Az már három!

Nézzük csak, mim nincs még?

igirb 2007.07.25. 12:40:29

Rák Attantam: Mid nincs még? Mondjuk a tavalyi Inkal-Pass okozta károk, és sérelmek enyhítése végett kapott idei VIP jegy, amelyet mondjuk megpróbálhatnál jövőre felhasználni valamelyik fesztiválon... :P

2007.07.25. 12:43:39

És ha apuci marad kinn a gyerekkel?
Anyuci meg tudja saját gyereke méreteit....

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.25. 12:45:11

Rák A.!

na, így jár, aki elmegy ebédelni :) Szóval akkor maradnak a pofonjaim... :)

tücsökbogár 2007.07.25. 12:49:41

most nézem elírtam brigis nevét! bigris = brigis. Bocsi. Na, jobb ha megyek ha már ilyen kihívások elé állít a klaviatúra. Beugrom széntablettákért a patikába, hogy legyen otthon :)

libsibolsi 2007.07.25. 12:50:15

Rák Attantam: lafajett hitelkártya, hmm???

igirb 2007.07.25. 12:51:26

tücsökbogár: Semmi gond, bigris úgysem voltam még, és az ilyeneken nem szoktam fent akadni... :)

Rák Attantam 2007.07.25. 12:53:54

tücsökbogár: pluszban még azt kívánom a széntabletták mellé, hogy ha mégis marad a hasmars, akkor legyen időd a megfelelő helyeken lemeztelenedni még a nagy break out előtt. :D
Akárt teccik a biztonsági őrnek, akár nem...

tücsökbogár 2007.07.25. 13:00:48

Hmm, Rák Attantam, nna ez az igazi kihívás, nem a vízkő! :)

barceo 2007.07.25. 13:12:00

Mit keres ez a hülyeség a homáron???
Legközelebb már azért is nyavalyogni fog valaki, mert fizetnie kellett a pénztárnál kifelé menet, holott csak bevásárolt? Vagy mi a rák?

barceo 2007.07.25. 13:14:15

javaslom megnyitni a "Tapír Ügyfél" rovatot.

Rák Attantam 2007.07.25. 13:16:14

libsibolsi: a Láfájétt-kártyán én is gondolkodtam, de szerintem azt az InKal-os tavalyi belépő símán leveri. Ne feledd, az egy ÜTŐkártya! :D

jesszumpepi (törölt) 2007.07.25. 13:43:18

Rák Attantam


Neked olyan jó a dumád,hogy meghívlak ingyen csontra az újpesti lacikonyhához:-)

Rosszindulatú Vászka 2007.07.25. 13:46:08

Hé, Kartácsok a P. Howard gyalázó blogon egész muris kult attak van :)

Rák Attantam 2007.07.25. 13:56:52

jesszumpepi, jó, hogy mondod! Megéheztem! De mivel csak gabonafutrinka van itthon, megyek és veszek valami hideget a teszkóban egy melegétkeztetési jegyért. (Diákok, ki a pénztárból! Jövök!)

ffi69 2007.07.25. 14:03:57

Hogy tudtok egy pelenkás kisgyerekkel 40 fokban úgy elindulni otthonról, hogy nincs nálatok egy poló. Függetlenül attól, hogy terveztétek -e a vásárlást vagy nem? Felelőtlenség, szerintem.

Egyébként pedig én sem támogatom a félmeztelen embereket az Auchanban. Elharapódzik a dolog, aztán egy idő után ha majd ruhában megyek vásárolni az örök a bejáratnál letépik rólam.

moli 2007.07.25. 14:18:43

ez azert ne. tessek feloltozni.

Hátezmármi (törölt) 2007.07.25. 14:20:27

Nagy kár, hogy még csak itt tartunk... :-(

Sok embernek nem evidens, hogy pucéran és félpucéran intelligens ember nem közlekedik a lakásán és a strandon kivűl.

Utcán, buszon egyre többet látok. Ne legyünk már ekkora tahók.

Neveletlen, gusztustalan és kész.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.07.25. 14:30:56

picsábamán: az a "fegyvernek látszó tárgy" a falon nem az. Val'szeg a sziloplaszt fújó-pisztolya, gondolom szarul szigetel a "szekere", vagy valamelyik rénszarvas, és nem akarja, hogy korrodálódjon. Vagy korrumpálódjon :-)))

2007.07.25. 15:02:28

De azé' zokni-szandál volt rajtad?

Rák Attantam 2007.07.25. 15:41:18

Asz'tem a zokni-lábujjközös papucs a menő! Hiába, no, változik a trend.

zako1 2007.07.25. 15:54:15

Igazuk van azoknak, akik megkövetelik, hogy ne flangáljunk hiányos öltözékben strandon és otthonon kívül. Egyszerűen nem illik és kész. Még akkor sem, ha nem egy puccos belvárosi butikról van szó, hanem egy hipermarketről. Egyébként meg 24 fokban nem fázik meg az a gyerek, nem kell betegesen óvni mindentől. Az ilyen széltől is óvott kisgyerekekből lesznek majd a hiperallergiás, hófehér bőrű, betegeskedő gyerekek.

Fedup Sári 2007.07.25. 16:09:49

Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de én azt sem értem, miért lett a strandpapucs utcai viselet.

Amúgy, zako1, biztos a gyereket sem engedték volna be félmeztelenül...

Prixxy 2007.07.25. 16:22:11

szandalzokni.blogol.hu Küldhetitek a képeket... :) Baccosat is..

Nekem a balatoni éttermekben is gáááz ha vki nem bír felöltözni..

tücsökbogár 2007.07.25. 16:35:11

prixxy
Meztelen felsőtestű magyar férfi vásárol című blog még nincsen? :)

shindelHU 2007.07.25. 16:57:29

Tucsokbogar es birgis, meg a tobbiek, akik ilyen nagyon szemermesek, mi lenne, ha figyelmesen olvasnatok el az irast? Akkor talan rajottetek volna, hogy a beironak nem azzal volt gondja, hogy ot nem engedtek be az orok, hanem, hogy MASOKAT IGEN. Szal, mielott barmit, barkit nagyon okosan leszolnatok, talan olvasni kellene megtanulni! Nah es johetnek a leszolasok, birom, jah es igen, nincsenek ekezeteim! :)

isti77 2007.07.25. 16:58:31

Ez most komoly, hogy néhányan nem értik, miért nem lehet egy csomagolatlan élelmiszereket is árusító helyre félmeztelenül bemenni?
Azért, hogy az ótvaros, ványadt testedről az izzadtság, gombák, rühek ne arra a kenyérre (vagy más csomagolatlan élelmiszerre) ugráljanak, amit én vagy más gyanútlan felhasználó majd megzabál.
Így már érthető? Egyébként is, milyen már, hogy bemész egy akármilyen üzletbe meztelen felsőtesttel? Prosztó.
Még a papucs is gáz, ha emberek közé mész, de az talán még elmegy.
Egyébként, fentebb már joggal felvetette valaki, hogy miért nem maradt kint a gyerek az anyjával a traktorban, ha ilyen súlyos problémát jelentett ez a dolog.

isti77 2007.07.25. 17:07:53

És akkor az illemről még nem is beszéltem, de ahogy látom, ezt már megtette más előttem.
Szerencsére vannak... született fővárosiak is.

tücsökbogár 2007.07.25. 17:16:36

shindelHU
Köszönöm, tudok olvasni. A sorok között is, kiválóan. Hogy másokat beengedtek volna, azt erősen megkérdőjelezem, én még auchanban nem láttam pucér felsőtesttel senkit. Te már igen?
Erősen kétlem. bal ugye többes számban jegyzi a „más, mezítelen felsőtestű egyedek”-et. Teljességgel valószínűtlen, hogy több meztelen férfi is tartózkodjon egyszerre az áruházban, ráadásul egyből a bejárathoz közel, hiszen látta is őket. Vajon a sorok között még hány merész pucér férfi tologatta békésen a bevásárlókocsikat? Vagy aznap valami „ingyen adjuk a pólót, ha félmeztelenül vásárol nálunk” akció volt?
A sarki krimóban, vagy mini abc-ben a munkásfazonoknál viszont kötelező ez a fajta megjelenés.
Egyébként nem vagyok szemérmes, épp most voltam bikiniben hasfogóért.

Legközelebb monikiniben megyek.

tücsökbogár 2007.07.25. 17:19:09

csak adjon nekem valaki egy bacc papucsot, zoknival :)

ffi69 2007.07.25. 17:23:56

Kedves shindelHU!

Ne sértődj meg, de ha te még jobban elolvastad volna az írást, akkor láttad volna, hogy a beírónak igen is azzal van baja, hogy az Auchan meg akarja neki szabni, hogy miben mehet be: "de hogy egy hipermarket is megszabja az öltözködésemet, az meglepett".

Azt meg én sem hiszem, hogy mellette tömegével sétálnak be a félmeztelen emberek, de pont őt kiemelték. Kissé hozzáköltés szaga van a dolognak, ahogy Tucsokbogar is írta.

tücsökbogár 2007.07.25. 17:24:40

Ja, egy tanács azoknak, akik legközelebb nem szégyellik megmutatni pucér férfi bájaikat: csak bent vegyék le a pólót. Így a sorok között a mámik még egy lájtos sztriptízt is kapnak az ingyencsont mellé.

igirb 2007.07.25. 17:32:23

shindelHU: Nos, amikor egy ilyen 4-5 méter széles, két "ajtós" bejárati részen özönlenek be az emberek úgy tizesével, huszasával egyszerre, akkor valószínűleg az az egyetlen biztonsági őr, aki ennek a résznek az egyik oldalán áll nem tud mindenkinek szólni, mivel amíg az egyiknek szól a többi három bemegy.

Nem vagyok szemérmes, csak már rohadtul unom az ehhez hasonló csipogásokat, aminek semmi értelme nincsen, de mégis hírnek számít, és az emberek tömegével elkezdik szidni a multikat, a biztonsági őröket, meg mindenkit, akit érnek.

Úgy gondolom, hogy apró odafigyeléssel ezeket el lehetne kerülni, és szomorúnak tartom, hogy arra van esze az ilyen egyednek, hogy csipogjon a nagy világba a semmiről, de arra már nincsen, hogy a gyermekét felöltöztesse normálisan.

Ha ezt a "cikket" tényleg jogos sérelemnek tartja valaki, akkor hamarosan eljut oda a vásárlói társadalom, hogy tényleg mindenki fel fog háborodni azon, hogy fizetni kell a pénztáraknál, ahogyan barceo is megírta.

isti77 2007.07.25. 17:34:58

Hogy miért nem vittek magukkal eleve pólót, az érthető.
Valószínűleg hirtelen lett meleg, Abaújvárnál még csak 22 fok volt.

Corydon 2007.07.25. 17:37:04

Nem jellemző, hogy kommentet fűzzek errefelé bármihez, de ezúttal nem bírom ki, hogy ne tegyem.

Nem értem, higiénia szempontjából miért volna rizikósabb egy félmeztelen vásárló, mint egy hajléktalan, vagy egy ápolatlan "emberi egyed", akinek a ruhájából árad a bűz, a testéről az izzadság és ápolatlanság szaga. Az orrából, a szájából, a kezéről nem több bacilus kerülhet az élelmiszerekre, mint egy félmeztelen ember testéről. Ha higiéniai szempontból szűrnék a vásárlókat, a közönség fele be sem tehetné a lábát egyetlen hipermarketbe sem. Így ez az érvelés meglehetősen furcsán hangzik.

Inkább arról van szó, hogy a kedves Nép nem tudja elviselni, hogy akinek szép teste van, az esetleg bátran leveszi a pólóját. Vagy akinek nincs szép teste, de elfogadja a testét, az is leveszi. Miért ne tehetné? Miért kellene rejtegetni azt, ami esetleg (már) nem szép?
Úgy látszik, "mifelénk" a tolerancia még nem bújt ki a béka segge alól. Nem tisztelik azt, aki másként gondolja. Álszent és prűd hozzáállás mást illetlenséggel, gusztustalansággal vádolni, csak mert másként gondolkodik. Akinek nem tetszik, az ne nézzen oda, de tisztelje a másik embert.
Szerintem nyugodtan meztelenül, lógó szerszámmal is nyugodtan bemehetne vásárolni, ha neki így tetszik. Ő dolga. Aki tiltani, regulázni akar, aki a legnagyobb szájjal fröcsög és háborog, annak saját magában kellene ezeket a dolgokat tisztázni, nem másokat korlátozni.

isti77 2007.07.25. 17:38:38

Azt hiszem, megint sikerült egy olyan cikket közzétenni, amelyből a szerző, a brutyi ügyfél, hát öööö.... nem jött ki annyira jól.

isti77 2007.07.25. 17:44:17

Kedves Corydon: "Szerintem nyugodtan meztelenül, lógó szerszámmal is nyugodtan bemehetne vásárolni, ha neki így tetszik"...
Te így szoktál?

"Nem jellemző, hogy kommentet fűzzek errefelé bármihez"... na igen, a bevált gyakorlat most is jobb fényt vetett volna Rád.

igirb 2007.07.25. 17:46:27

Corydon: Nem hiszem, hogy itt álszentségről, vagy prűdségről lenne szó, hanem egy olyan egyszerű dologról, amelyet nagyobb körökben társadalmi elvárásnak hívnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.07.25. 17:57:20

corydon
a tolerancia ott kezdodik, hogy normalisan feloltozve megyek vasarolni, mint minden normalis ember
mit szolnal ha mondjuk ket homo tangaban kezenfogva venne a nullaslisztet
nahat
sikeres ember nem megy felmeztelenul sehova
strandolni lehet, ott kell atoltozni
meg a vikkendhaz melleti stegen horgaszni

Corydon 2007.07.25. 18:00:31

isti77: nem, nem járok lógó szerszámmal bevásárolni, de ha valaki így tartaná jónak, én tiszteletben tartanám, és nem kiáltanék rögtön rendőrért. Ha pedig valaki félmeztelenül vásárolna, az sem érdekelne, mert láttam már félmeztelen emberi testet, és teljesen közömbös, hogy strandon vagy hipermarketben látom-áe a következőt.

brigis: a társadalmi elvárások gyökere mind-mind prűdség, álszentség, elnyomott és kielégületlen vágyak tömkelege. A társadalmi elvárásra nagyívben sz**ni kell. A társadalmi elvárás nem tiszteli az Egyént, megpróbálja az Egyént elnyomni, és érvényesíteni a többség akaratát és elvárásait.
Mindazonáltal a társadalmi elvárás meglehetősen homályos dolog. Ki ezt várná el, ki azt. És még ha létezne is egy standard, akkor sem lehetne rákényszeríteni senkire, az Egyént mindig és minden körülmények között tisztelni kell.

Corydon 2007.07.25. 18:03:43

hagyma: a tolerancia ott kezdődik, hogy ha a másik "nem normáliasn" megy vásárolni, akkor nem fröcsögök, hogy öltözzön fel, nem intézkedek, hogy zavarják ki, hanem ha nem tetszik, akkor nem nézek oda.

Ha két homo kézendofga tangában nulláslisztet venne, bizonyára meghökkenve venném tudomásul talán el is ítélném a videlkedésüket, de nem követelném, hogy zavarják ki őket, mivel tiszteletben tartom a másik embert. Megint csak azt mondom: akinek nem tetszik, ne nézze.

igirb 2007.07.25. 18:11:25

Corydon: Nem tudok Neked okosat mondani, mert itt nem az egyén korlátozásáról van szó, hanem arról, hogy vannak bizonyos normák ebben a cseszett világban, amiket illik betartani. És még mielőtt elkezded boncolgatni a norma szót segítek. A norma a többség által elfogadott és elvárt viselkedési forma. A társadalmi elvárás is egy bizonyos norma, amit nem egy ember talált ki, hanem kialakult a civilizált fejlődés folyamán. Valószínűleg az sem véletlen, hogy az ember feltalálta a ruhát...

Corydon 2007.07.25. 18:33:12

brigis: nyilván nem véletlen a ruha feltalálása, megvannak a pszichológiai (és praktikus) okai.
Elfogadom, hogy léteznek normák, amiket illik betartani. Elfogadom, hogy nem illik az utcán köpni (mégis köpnek), nem illik ráköhögni a másikra a buszon (mégis ráköhögnek), nem illik üvöltözni (mégis üvöltöznek). De ezen viselkedési elvárásoknak olyan okai vannak, amivel a másiknak valamiféle kárt okozol: megfertőzöd, zavarod a hangoskodással stb.
De annak, hogy valaki póló nélkül megy be bevásárolni, vagy túl rövid szoknyát vesz fel, nem okoz semmiféle kárt másoknak. Nem fertőz, nem okoz fájdalmat, így teljesen értelmetlen az elvárás, a norma alapja.
150 évvel ezelőtt Magyarországon is természetes viselkedés volt a köpés (köpőládába), ma már ez nem divat. Nyilván közrejátszottak egészségügyi megfontolások is.
40 évvel ezelőtt norma (vagy inkább elvárás?) volt, hogy a férfiak, fiúk nem hordhatnak hosszú hajat. Akinek mégis ilyen volt, annak levágták, vagy rákényszerítették, hogy vágja le. Ma már nem kényszerít senki. Lehet hosszú hajad. Nyilván azért, mert nem volt valós alapja ennek az elvárásnak. Ízlés kérdése.
Meg hát felismerték, hogy ha valaki nem okoz kárt másoknak, akkor bizonyos elvek szerint nem ILLIk korlátozni a magatartásában, életvitelében.
Bizonyára eljön majd az idő, amikor észre sem vesszük, ha valaki félmeztelenül kér 10 deka párizsit.

igirb 2007.07.25. 18:44:46

Corydon: Nemesen egyszerű leszek, mert semmi értelme ezen a norma dolgon vitázni, és nem is áll szándékomban.

Nem a prűdségemmel van gond, és mint ezt sorokkal feljebb leírtam, én azt tartom szomorúnak, hogy ezt valaki hírnek érzi, illetve, hogy ennek okán elkezd szapulni olyan embereket, akik az egészről nem tehetnek semmit.

De nézhetjük másik oldalról is a dolgot. Az Auchan magánterület, és azzal, hogy bemész vásárolni ráutaló magatartással szerződést kötsz az áruházzal. Innentől kezdve vannak úgymond kereskedői és vásárlói jogok és kötelezettségek, illetve minden bizonnyal egy házirend is. Az Auchan kötelezhet arra, hogy ne lépj a területére egy szál semmiben, mint ahogyan arra is, hogy például ne gyújts rá bent. Ennyi.

Corydon 2007.07.25. 18:51:16

brigis: hír azért lett, mert a levél írója nyilván felháborítónak érzi, hogy nem engedték be az áruházba. Én is annak érzem. Mivel teljesen értelmetlen dolgokra hivatkozással tagadták meg a belépést.
Olyan nincs, hogy "társadalmi norma alapján megtiltom hogy belépj ide vagy oda".

És minden bizonnyal nincs benne a "házirendben", hogy a "vásárló csak jól beburkolt felsőtesttel léphet az áruház területére".
De ha így volna, én lennék az első, aki beperelné az áruházat :)

igirb 2007.07.25. 19:00:28

Vannak éttermek, ahova nem engednek be, ha nem ing van rajtad, hanem csak egy ingpóló. Akkor most őket is bepereled?

Corydon 2007.07.25. 19:18:15

Ha sok időm, energiám, pénzem volna, megpróbálkoznék egy perrel. De az Auchan azért mégsem egy első osztályú étterem kategóriája. Meg a helyzet sem ugyanaz.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2007.07.25. 20:12:12

Szerintem meg, ezentúl járjon mindenki meztelenül, ha akar...

...és 18-30 év közötti, narancsbőr- és szilikonmentes, jó nő, mások csak papírzacskóval a fejükön, meg fekete ragasztószalaggal lefedett genitáliával.


Persze, ez nem komoly...

...néhány 30 év feletti pina is kaphatna "pőreségi engedélyt".

balazst 2007.07.25. 20:47:18

Kevés igénytelenebb dolog van, mint meztelen felsőtesttel közterületen, boltban mászkálni, autózni. Szerintem. Pedig nem is vagyok nő. Vagy éppen azért. :-)

Le az igénytelenséggel, éljenek a biztonsági őrök.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.07.25. 21:22:30

am8gy pl. itt amerikaban ki van irva boltok ajtajaba, hogy fel kell legyel oltozve es kell valami labbeli
az elit ettermekbe zako nyakkendo kotelezo
lehet Oket perelni, ahogy elottem irtak maganteruet azt engednek be aki betartja az ottani szabalyokat
pl. ha egy kocsmaban elalszol mer van benned kihaivjak rogton a rendorseget, mert a maganterueten nem aludhatsz
lehet fikazni Amerikat, de nekem jobb, hogy mindenki fel van oltozve es nem alszanak reszegek az asztalra borulva

Bunkó Béla 2007.07.25. 21:24:29

Igazat adok a biztonsági őröknek! Sőt engem az is bacctat hogy szinte minden iq hulladék szülő (tisztelet a kivételnek) bele állítja a gyereket a kutyaszaros cipőjében a kosárba, abba a kosárba amibe én az élelmiszert teszem. Ezért is ugázhatnának a biztonsági őrök! Megjegyzem a lehurrogóknak hogy nem arra gondolok itt mikor a beültetős bevásárlókocsiba beültetik helyesen a gyereket úgy hogy kifelé lóg a lába (bár én ezt is betiltatnám).

renugard 2007.07.25. 21:27:38

Én is írtózom a bunkóktól, akik nem képesek egy kurva pólót felvenni egy nyilvános helyen. Mondjuk én még a férfi papucstól is lilát hányok, de ez az én privát véleményem.
Értem én, hogy gyereknek az ing, meg ilyesmi, de én is megkérdem, hogy lehet egy gyerekkel elindulni bárhová úgy, hogy nem vagy felkészülve minden eshetőségre (leégés, eső, orkán, jégkorszak, orrszarvúcsorda-támadás, stb.)

mókus 2007.07.25. 22:33:51

egyébként én nem adnék zsír új polót a gyerekre. Na persze, hogy a bőre is beteg legyen? Mindenki tudja, hogy az ilyen dzsunkán gyártott ingek ecettel vannak tartósítva vagy annak a vegyületével (hogy tartsa a színét stb), ha mostatok már kézzel ruhát első viselés előtt akkor ti is éreztétek azt a büdös gyári szagát..

., (törölt) 2007.07.25. 22:56:25

Az Óbudai strandra? Ott mind ilyenek ám!))
Megjegyzem én se örülnék, ha valaki félmeztenül, enyhe bucheau-t)) árasztva nyomulna mellettem, akárhol is vagyok
Nem azt mondom, hogy Te ilyen voltál, de a testszag azért az az ami.

G. Lóci 2007.07.25. 23:10:30

Szeretem azokat a taplókat, akik a tolerancia jelszavával próbálnak mindent lenyomni az emberek torkán.

A tolerancia NEM azt jelenti, hogy mindent el kel tűrni, amit a másik csinál, ilyen alapon ugyanis miért szólsz bele, ha jön valaki, és a méteres farkát épp a te seggedbe akarja nyomni? Nem vagy toleráns, baszd meg?

Vannak Európában bizonyos kulturális és viselkedési szabályok is. Ezek közé tartozik, hogy boltba nem megyünk meztelenül. Mellesleg talán ÁNTSZ-előírás is, hogy élelmiszert is árusító boltba be sem engedhetnek így, ahogy mondjuk kutyát sem vihetsz be, pedig az bundában van télen-nyáron.

Amúgy meg az izzadt testével bizony hozzám se dörgölőzzön a barma, mert nem akarom elkapni a lepráit.

Ennyi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.07.25. 23:53:14

jo' beszeltel Loci
a tolerancia nem az, hogy mindenki mas baromsagat elnezem, meg hogy ne nezzek oda
a faxot
persze mar szelesebb savra valtotttunk, en ertem a blogolot, eppen csak be akart ugrani egy polot venni, es furcsallotta ami tortent, es meg is ertem "nekem biztonsagi ne szolon be", de miutan lenyugodott meg minden, mar kar volt ezert a blogert
felmeztelenul nem vasarolunk
mert a tolerancia jegyeben holnap szaros gumicsizmaban es atletatrikoban megyek egy etterembe
ne nez ram, dugd be az orrod
hulyeseg
ez van

B o r a t 2007.07.26. 00:35:58

Auchanba félmeztelenül vásárolni ősi román szokás.

rexter 2007.07.26. 01:47:03

nemertem, en ha gatyat megyek vasarolni van rajtam gatya, polo is ha az is kell. sot a gyerekemet sem puceran viszem polot vasarolni, mert az osi roman szokas /doltbetu/ valoban /doltbetu/, es kulonben sincs gyerekem.

Lama 2007.07.26. 09:17:47

hajjajj. Mennyi álszent ember....
Nem azt írták hogy ez a bevett szokása hogy félmeztelenül vásárolgat...

A rühes gombás izzadtság akkor is rámegy az uborkádra vagy a kiflidre ha egy szál necctrikó van rajtam, szal ez egy elég szánalmas kifogás.

Nemszoktam félmeztelen vásárolgatni, de egyszer megeshet velem is, és valszeg nemfog a világ sem összedőlni.

És végül itt a megoldás (nekem is kéne már az a papucs): Apuka leveszi az inget belebugyolálja a gyerkőcöt és ő marad kint anyuka meg bemegy a bugyolált gyerkőccel vásárolni.

Na nyertem?

Rák Attantam 2007.07.26. 09:41:58

Na még a necctrikó is egy jelentős IQ-növelő eszköz. Brrrr... :P

tücsökbogár 2007.07.26. 10:07:07

„Szerintem nyugodtan meztelenül, lógó szerszámmal is bemehetne vásárolni, ha neki így tetszik. Ő dolga.”

Valóban, és a bevásárlószatyrával együtt vissza is mászhat a fára/barlangjába, ahonnan jött.

„A társadalmi elvárásra nagyívben sz**ni kell”

Ehhez tulajdonképpen nem is kéne kommentet fűzni, annyira üt. Toljuk le a gatyánkat bárhol és szarjunk valaki mellé nyugodtan, mert „akinek nem tetszik ne nézzen oda” és különben is „a társadalmi elvárások gyökere mind-mind prűdség, álszentség, elnyomott és kielégületlen vágyak tömkelege. A társadalmi elvárás nem tiszteli az Egyént,” Fantasztikus emberek között élünk na.

Nem gondoltam volna, hogy prűd, álszent, elnyomott és kielégületlen lenne mindenki aki ruhát hord egy üzletben. Le a prüdériával, menjünk meztelenül munkahelyi értekezletre, tárgyalásra, megbeszélésre, hivatalokba!
Ha kollégánknak melege van, mert nincs légkondi, bíztassuk hogy nyugodtan tolja le a nacust, vegye le a büdös zoknit mi toleránsak vagyunk!

Ez ősi román módszer, adhatunk neki bacc papucsot (ez már lassan reklámértékű) és aztán felírhatom egy papírra, hogy ez nem volt szép.

wachaz · http://tvmusor.tv 2007.07.26. 10:12:48

hagyma: "itt amerikaban ki van irva boltok ajtajaba, hogy fel kell legyel oltozve"

Jaj jaj. Korábban még röhögtünk a jenkiken, hogy rá kell írni a mikróra, hogy nem macska szárításra való, ma meg hála a sok taplónak, szép lassan mi is élértük ezt a szintet, hogy a teljesen egyértelmű dolgokat ki kell írni, mert sokan nincsenek azon a szinten, hogy maguktól tudják.

Nesze neked kultúrmagyar: ki kell írni, hogy hugyozás után moss kezet, meg öltözz fel ha bótba mégy. Jók vagyunk.

moli 2007.07.26. 10:35:29

Corydon 2007.07.25. 17:37:04
komplex higeniai szempontok alapjan nehez es draga szurni, mig azt, hogy valaki meztelen-e eleg egyszeruen es olcson el lehet donteni: ra kell nezni, igy LEGALABB ezeket a fertozoket ki lehet szurni, ha mar mindenkit nem. igy tehat kozel sem santit az erveles.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.26. 11:04:05

Vetted volna vissza a pólót oszt mikor látóhatáron kívül érsz újra nudizhatsz.

KékLanguszta 2007.07.26. 12:19:20

Corydon

1. Nem tudom, te hány hajléktalant láttál hipermárketben, én egyet sem.
2. Félpucéran vásárolni merő igénytelenség (saját magadra és a környezetedre nézve is).
3.Az igénytelenség nem szerepel a "Lázadok a társadalmi elvásárok ellen" c. fejezetben, de még a "Toleriancia" címűben sem.
4. Ha én megtisztelem a másik vásárlót a boltban, hogy nem a tangás seggemet kell bámulnia karfiolszedés közben, akkor ő is tiszteljen meg már azzal, hogy gatya és póló van rajta még buzi melegben is.

Én attól is rosszul vagyok, hogy tömegközl. eszközökön félmeztelen néhány taplóarcú. Nem beszélve attól, hogy a melegre való hivatkozás baromság, mert a ruha (egy vékony pamutpóló pl.) szigetel és - hogy, hogynem - felszívja a verítéket.

Komolyan, annyira kurvajó, hogy ebben az országban mindenkinek csak jogai vannak, kötelezettsége meg lóf*sz.

KékLanguszta 2007.07.26. 12:28:16

" Olyan nincs, hogy "társadalmi norma alapján megtiltom hogy belépj ide vagy oda".

- Magáncég. Ő határozza meg, miben lépsz be.

És minden bizonnyal nincs benne a "házirendben", hogy a "vásárló csak jól beburkolt felsőtesttel léphet az áruház területére".
De ha így volna, én lennék az első, aki beperelné az áruházat :) "

- Igen, én sem hiszem benne lenne, mert szerintem még szobahőmérsékletű IQ-van rendelkező embernek sem jut eszébe félmeztelenül bemenni, márcsak azért sem, mert a hűtőládák közt kiba hideg van.

Tudod, vannak olyan evidens dolgok... járdára nem szarunk, nem megyek oda idegenhez és nem törlöm képen, csak mert nekem olyanom van... ilyesmik.

Pereld - sokakl olcsóbb, mint egyszerűen máshol vásárolni :-D
Sajnos nagyon nemjól látod a dolgokat. Kb átlag magyar ember vagy sajna :-(

Aaronka 2007.07.26. 13:00:45

Corydon

Azé azt úgy el tudom képzelni, hogy sétálsz a 3 éves gyerekkel a Auchanban, valaki meg lógó gyíkkal a tömegben véletlenül a gyerekedet arcon csapja finoman. Te meg nem álszentként ezen sem botránkoznál meg. Kicsit gondold át mielőtt ilyeneket írsz!

borsika 2007.07.26. 13:08:21

Én nem értem, hogy épp eszűnek mondott emberek miért szaladgálnak 40 fokban meztelenül. Az araboknál is melegvan már 5 ezer éve, de sekinek nemjut eszébe levetközni, inkább felöltöznek a meleg ellen. Nálon meg mindenki mutagatja moslék testét, néheted ha akarod ha nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.07.26. 14:03:55

wachaz
most nevetni fogsz , de itt az is ki van irva minden melohelyen, hogy mossal kezet a klotyo utan
/de tudod itt nem szegyellik, mert itt van mindenfele nacio/
otthon nem irjak ki, csak szepen csendben lehet nem mos kezet
tovabbra is tartom, tessek feloltozni ha kimegyunk az ucara, otthon lehet japizni, bar en otthon is fel vagyok oltozve legalabb rovidgatya polo
meg akkor is ha tok egyedul vagyok
ez van

cantaloupe 2007.07.26. 14:48:34

Sziasztok, meg nem olvastam vegig, de: szerintem is igenytelen dolog meztelen felsotesttel egy uzletbe belepni, legyen az kigyurt, kockas has vagy lottyedt, izzadt test.
Az is erdekes, hogy ugy elmentek egy kisbabaval strandra, hogy nem volt naluk polo, takaro. 40 fokos hosegben, harmadfoku riado eseten a kicsik meg erzekenyebbek, es ezeket nem ekkor, az utolso pillanatban kene beszerezni! Hogy lehet elindulni egy vekony takaro vagy textilpelenka nelkul egy kisgyerekkel?

Corydon 2007.07.26. 15:02:36

KékLanguszta:
1. Láttam már hajléktalant hipermarketben. Nem egyszer, nem kétszer. Még azt sem mondhatni, hogy "proli környék" lett volna.

2. Az igénytelenség relatív fogalom. Én is igénytelennek tartom a fehér zokni-sötét cipő párosítást, de bármennyire is erőltetem magam, nem tudok megbotránkozni azon, ha valaki nyáron félmeztelenül vásárol. Ha az illető tiszta és ápolt, miért ne tehetné?

3. Engem nem zavarna a tangás segged, akár férfi, akár nő vagy. Tiszteletben tartanám az ízlésed. Jogod van azt felvenni, amit akarsz. Nyilván egyesek megbámulnának, hőbörögnének, de én azt mondanám magamban, hogy "nekem nem tetszik, de ő így érzi jól magát, nincs ebben semmi különös".

4. A társadalom - többségében idióta - elvárásai szerencsére nem járnak semmiféle kötelezettséggel. Ellenben az egyén törvényben rögzített jogait mindenkinek tiszteletben kell tartani. A tv. nem tiltja, hogy póló nélkül szállj fel a buszra -> szabad póló nélkül utazni. Ha valaki így érzi jól magát.

5. Valóban magáncég, de ha az előírásai ellentétesek bizonyos törvényi rendelkezésekkel, vagyis én be tudom bizonyítani, hogy egy magáncég - a hipermarket - ruhára vonatkozó esetleges előírásai irreálisak, belegázolnak a szuverén jogaimba (tudniillik: olyan ruhát veszek fe, amit akarok, vagy éppen nem veszek fel pl. pólót), akkor a bíróság - adott esetben - kimondhatja, hogy a kizárásom törvényellenes. Ez kb. olyan, minthogy egy kocsmában nem szolgálják ki a cigány vendéget. Ez diszkrimináció, mert indokolatlanul különböztet meg vendégeket. Ha engem óló nélkül nem enged be, az is diszkrimináció, mivel előfordulhat, hogy a hipermarket nem tudja bebizonyítani, hogy alapos oka van engem kizárni a vásárlásból, a területéről, ha póló nélkül akarok bemenni. Az ízlés vagy a társadalmi elvárások nem ilyen alapos indokok.

6. Nem hinném, hogy átlag magyar ember vagyok. Bár lehet. Ha az utcára szarik valaki, kárt okoz másoknak. Ha félmeztelenül vásárol, nem okoz kárt senkinek. Még mindig érthetetlen számomra ez a hozzáállás, mert ez kb. olyan, mint azon háborogni, hogy a mai nők közül sokan miniszoknyában járnak, vagy sok fiúnak hosszú haja van. Ez igazán borzasztó. Igazán. Minden fiúnak nullásgéppel kellene végigmeni a fején, és minden nőre bokáig érő szoknyát adni, nemde? És aki leveszi a pólóját, azt nyomban az Erkölcsrendőrségre küldeni, mert mégiscsak borzasztó látvány egy emberi felsőtest...
Az illem alapja racionális kell legyen, nem pedig prűd csámcsogás.

Aaronka: nem háborodnék fel, ha egy kedves vásárló lógó gyíkkal arcon csapná a gyermekemet, mert az én gyermekemnek elmagyaráznám, hogy az emberi test természetes dolog, és semmi rejtegetnivaló nincs benne.
Félreértés ne essék: nem vagyok nudista, sem naturista. De az emberi test bizonyos tájainak tabuként kezelését messzemenően nem támogatom.


GLóci és hagyma: akkor szerintetek mi a tolerancia?
Mert az tényleg nem az, hogy valaki a méteres farkával "rátok támad", hiszen fizikai sérelem ér. Ezt senki nem köteles eltűrni. De az, hogy valaki félmeztelenül vásárol, nem okoz fizikai és mentális kárt senkinek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.07.26. 15:20:27

jovan ne vegyel fel polot
mennyel tangaba vasarolni
furdogatyaba etterembe allo fallosszal, noveszd a seggedig a hajad, kolodokig a szakallad
szarjal a jardara
de engedd meg, hogy van akinek ez nem jon be
es ha en boltos vagyok en dontom el hogy lehet belepni
a tobbseg erdekeben
nem borszin miatt
nem is tudom, hogy jon ide a cigany, meg a miniszoknya

wachaz · http://tvmusor.tv 2007.07.26. 15:23:08

Corydon:

"a hipermarket nem tudja bebizonyítani, hogy alapos oka van engem kizárni a vásárlásból, a területéről"

Fogadjunk? Ott ahol a gyártók milliókat költenek arra, hogy a termékek esztétikus megjelenésükkel, vagy adott esetben gusztusos küllemükkel vásárlásra ösztönözzék a kedves vevőt - "megkívántassák" - ott egy átlagos félmeztelen ember látványa vígan elrontja azt a kis illúziót is, amit egy apró tetszetős csomagolás 1-2 másodperc alatt képes kicsikarni a tudatalattiból.

Magyarán, ha a joghurtos pult mellett félmeztelen pasit látsz, akkor kisebb eséllyel veszel joghurtot. Ez meg bevitelkiesés. Innentől már csak az ügyvéd perverzióján és a félmeztelen egyén küllemén múlik, hogy mekkora ejnye-bejnye lesz a végén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.07.26. 15:24:34

ja es megneznem en ha a nemi szervem a gyereked ora elott kalimpalna, Te megmagyarazbad a 3 eves gyerekednek, hogy ez csak egy fasz, ez resze az eletnek kisfiam, minden rendben
haha:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.07.26. 15:29:18

wachaz
nem kel itt alapos indok
enyem az aruhaz es azt mondom
az aruert fizetni kell
feoltozve johetsz be
ne lopj
/itt azt is kiirjak ne hozz be fegyvert/
innentol ezt vagy elfogadod, vagy nem jossz be
teljesen szuveren jogo nem bejonni
de ha bejossz akkor elfogadod amit kerunk toled
/ne ggyere be puceran, ne pisilj a hutopult melle/
dehat ezt mindenki tudja
aki szocializalodott

KékLanguszta 2007.07.26. 15:31:11

Corydon

Mint mondottam, nem társadalmi elvárás vagy nem várás, hogy ruha legyen rajtunk.

Hümm, aha. És a biztonsági őr állapítaná meg, hogy ki tiszta és ápolt? Mert pl. szerintem egy hájas ember, akármennyire fürdött is reggel, semennyire sem tiszta vagy ápolt különösen ilyen melegben. És miért te nem vagy toleráns tisztátalanokkal és ápolatlanokkal szemben? Az is diszkrimináció akkor.:-)

Nos, rövidre zárva, téged nem zavarna a lógó fasz sem, engem igen, mert nem mindenkinek van _számomra_ ízléses teste, úgyhogy hagy ne kelljen már néznem. Nem azért mert prűd vagyok vagy álszent (muhaha), csupán ha lehet, ne kerüljön ízléstelen dolog a látóterembe, ha elkerülhető, és ne _nekem_ kelljen elfordítani a fejem untalan.

Nem vagyok ezzel egyedül, úgyhogy a másik ember (márpedig ő van kisebbségben) ugyanúgy megtisztelhet engem fedett testével. Gondolom nem esik senkinek sem nehezére egy kibaszott pólót magára rántani.

A ruhahordás meg nem úgy összeségében nem társadalmi elvárás, hanem oka teljesen racionális (említettem már - csak te szépen átsiklottál felette). Télen melegítő, nyáron szigetelő. IQmínusz az, aki azért jár pucéran, mert azt iszi, attól kevésbé fog izzadni.

Ezért vagy teljesen átlag magyar ember, mert az álló fába is belekötnél, csak mert neked jogaid vannak.

cantaloupe 2007.07.26. 15:41:44

Corydon: ez az "azt veszek fel, amit akarok" duma az eletben nem nagyon mukodik. Ismerek olyan ceget, akihez piercing es tetovalas miatt nem vettek fel valakit, mert nem dijazatak a kisse dekandens kulsot.
Es ha egy ugyved a targyalason poloban es sortban jelenne meg, te is nyitnad a szadat jo nagyra. Ugyan nem a ruha teszi az embert, de sokat elmond valakirol. Persze, a szo szoros ertelmeben nem karosit senkit az aluloltozott ugyved, vagy ha elmesz egy lazira klottgatyaban, csupan tiszteletlen. Ugy latszik, nem lazadhattal eleget kamaszkorodban. :P
Van nudista strand, sajat lakasod, ahol kielheted az exhibicionista hajlamaidat. Engem igenis zavar egy meztelen felsotest az uzletben.
A masik meg, hogy ha a ferfi mutogathatja a szoros, tarzanos mellkasat, akkor mi van a nokkel? Ugye nemi megkulonboztetes az egyik javara nem lehet, igy bizony a nok is mehetnek topless bevasarolni. Elkepzelem a jelenetet, amint egy dogos maca polo nelkul megy be a Praktikerbe csavarhuzot kerni, mire az elado srac csak annyit tud elhaloan suttogni: mar benn van a gatyamban. :)))

Az az igazsag, hogy ezekbe a dolgokba bele sem gondoltal a nagy kivagyisagodban meg a jogaid kereseseben. Arra azert kivancsi vagyok, mennyire lenne gusztusod abban a hiperben vasarolni, ahova mindenki felmeztelenul megy. ;O

cantaloupe 2007.07.26. 15:45:25

A lazi lagzi akart lenni.
Szoval, csak nyugodtan, targyalasra menjel hawaii-mintas ingben, buvarszemuveggel a homlokodon, strandra menjel oltonyben, aktataskaval. Telen viselj neccpolot, nyaron meg UGG-csizmat, maximum hulyenek neznek es nem mindenhova engednek be. De te csak lazadj a jogaidert. :P

sweety 2007.07.26. 15:50:09

Corydon valőszinűleg egy egyszerű kőműves,náluk trendi nyaranta félmeztelen,szandál-zokni kombóban melózni! :~)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.07.26. 15:51:57

es nekik meg el is nezzuk ha beszaladnak 2 uveg borsodiert a kisboltba
mert jo munkasemberek

cantaloupe 2007.07.26. 15:55:35

Sweety: komuvesekkel nincs semmi baj, oda az a megfelelo oltozek.
De a kivagyi embereket egy szal fecske furdogatyaban kuldenem ki a Vaci utcara, aztan mire a vegere er, talan lelohad a nagy feltunesi viszketegsege. :)))

sweety 2007.07.26. 15:57:11

Ez egy nagyon jó ötlet cantaloupe! Biztosan tolerálnák a turisták! :~)))

sweety 2007.07.26. 15:58:12

Ez egy nagyon jó ötlet cantaloupe! Biztosan tolerálnák a turisták! :~)))

Corydon 2007.07.26. 17:28:41

Édesz drága cillagjaim, mosztmár igazán nem értem, miért ne vehetnék tangában mesztelen felszőtesztel egy kib***tt kőbányait az oszánban?
Téma lezárva arany mucuszkáim.
:D

cantaloupe 2007.07.26. 18:41:08

Latom, Corydon, eszerved az nincs, van helyette nyalas emo-s szoveg. Nem baj. Mint mondtam volt, huzz UGG-csizmat, fecskegatyat, es menj ki egy setaloutcara tunteni a jogaidert, fess transzparenst "meztelen felsotesttel akarok vasarolni menni" szoveggel. Nagy sikered lesz. :)))

jesszumpepi (törölt) 2007.07.26. 19:26:13

Corydon


Nem jár neked ingyen Batz-papucs.
De még ingyen csont sem az újpesti lacikonyhánál.
Legközelebb,ha nyilvános WC-be mész,és a másik a falra keni a fikáját,simogasd meg a pajkos fejecskéjét.

Lilieth 2007.07.26. 23:44:40

Azt most nem állítom, hogy végigolvastam az összes kommentet, mert már viszonylag az elején leragadtam.
Magához a sztorihoz alapjáraton csak annyit fűznék hozzá, hogy tényleg ne menjen az ember hiányos öltözetben ilyen helyre.
Viszont, had adjak némi ötletet az ellentábornak arra vonatkozóan, hogy egy kiskorú gyermek utaztatása és a mit viszünk magunkkal hogy történik, főleg annak fényében, hogy ilyen szövegek kerülnek leírásra, miszerint ha nekem lenne ilyen kiskorú gyermekem..... Na igen. Ha lenne.
Szóval Nekem speciál tényleg van ilyen kiskorú gyermekem, és ehhez egy nolégkondis ezer éves verdám. Bocsásson meg a világ, ha egy szál pelóban rakom be az autósülésbe, hogy mondjuk ne forduljon fel tíz perc után a 40 fokban. És ne hari, hogy ha esetleg három üvöltő gyermek mellett otthonfelejtem teszem azt a pólóját... mintahogy valamit mindig. De persze lehet, hogy csak Én vagyok ilyen balfasz, és vannak tökéletes emberek, akikkel ilyen soha nem fordul elő. Főleg persze, ha nincs is gyerekük.

Aaronka 2007.07.27. 07:08:37

Corydon

Ez is egy felfogás. Szerintem ezzel a véleménnyel azért elég magányos maradsz az egész világon. Ok, vágom mit gondolsz és tiszteletben tartom. A kölkömet viszont nem engedném veled vásárolni:)
Üdv

Lama 2007.07.27. 08:03:53

Egyedül nem marad mert féleg egyetértek vele, ameddig szeméremsértés nem történik addig nemtom mért kell hurrogni...
Egy meztelen felsőtest abszolút nem irritáló látvány szerintem.
Miniszoknyára kitérve: Lehajol kivillan a bugyi (persze ha van rajta), az tök természetes mi?
És tiltottak már ki miniszoknyás csajokat osönből?
De mint tudjuk aki meztelen felsőtesttel járkál az sikeres ember nem lehet...

Aaronka 2007.07.27. 12:24:03

Lama
Ha ez nkem szól akkor válaszolok.
Nem a meztelen felsőtestről volt szó Corydon esetében.Azt írta, hogy őt a lógó bré sem zavarná egy üzletben. erre írtam neki valamit, és az erre adott válaszára gondolom hogy magányos. Konkrétan őt az sem zavarná ha valakinek a f*sza két centire himbálózna a 3éves lánya arca előtt. Mert ez természetes testrész. Szerinted?

Hebelebebele 2007.07.27. 12:34:26

Szerintem mindenki aki mesztelen felsőtesttel próbál meg bevsáráolni kapjon ajándékba egy MELLBIMBÓ CSIPESZT! ki mennyi ideig bírná elviselni magán vásárlás közben. Mások még jól is szórakoznának ezen.

szpsz 2007.07.27. 13:47:05

Hello! Az ám a nagy baj, hogy az emberek ma "lazák" és azt hiszik, hogy a SLAMPOSSÁGUKKAL(!!!) lesznek lezserek és trendik. Ma már a banki negyedekben is hemzsegnek pl a szandálos férfiak. Emlékszem, mikor általánosba jártam ('80-as évek) akkor nagyon-nagyon mamakedvence volt a lábujjmutogatós srác vagy legalábbis semennyire sem vagány. Általában a szülők erőltették a kölykökre a szandált, hogy szellőzik a láb stb stb. Számomra ezért furcsa, amikor ma önként és dalolva teszik mindezt. Node visszatérve slampos és tiszteletlen ress code-ú nemzet a magyar. Némi önkritika nem ártana.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2007.07.27. 13:56:17

A ruha nem csak a viselőjét védi meg környezetétől, hanem a környezetet is a ruhát viselőtől.. Tiszta esztétikus, napbarnította izombogyók ide vagy oda, kell a francnak az a baci vírus galóca, ami minden egészséges és ápolt emberen is megtalálható. Húzza fel azt a nyűves pólót, és ne érezze személyeskedésnek ha ezt el is várják tőle.
Máltán még egy buszra sem szállhatsz fel felső nélkül, pedig ott is meleg van elhiheted, és nincs is élelmiszer amit ne adj' Isten megfertőzhetnél..

Corydon 2007.07.27. 15:18:06

Lama: ezt a sikeres embert nagyon nem értem. Lehet, hogy le vagyok maradva.
A sikeres ember definíciója is a korszellemtől, divatoktól, horizontális és vertikális társadalmi elhelyezkedéstől (is) függ. Én egyáltalán nem tekintem sikeres embernek azt, akit a többség ma annak tart.
Mégegyszer mondom: számomra is vannak helyek és időpontok, amikor bizonyos viselkedést elvárok, és az ellenkezőjét nem tudom tolerálni. Pl. munkahelyen nem tesszük fel a lábunkat az asztalra, nem vágunk körmöt a villamoson (nem oly régi élmény), nem böfögünk mások előtt stb. De a póló nélküli vásárlás annyira pitiáner, számomra annyira kiesik az illik/nem illik kérdéskörén, hogy csak bámulok, hogy egyesek miért vesznek észre ilyesmit. Ez tényleg a miniszoknya-hosszú haj kategóriájába esik.

Nyuli 2007.07.27. 17:23:37

Corydon, nincs egyedül az álláspontjával.
Le prüdériával, az álszentséggel és az intoleranciával.
Valahogy minden "fúj félmeztelen emberek" hozzászólás, ronda emberekről beszélne. Miért is? Mintha nem is a meztelenséggel, hanem a "rondasággal" (ami teljességgel értelmezhetetlen számomra, hisz szubjektív) lenne a probléma.

Corydon 2007.07.27. 19:07:06

Nyuli, kissé tovább dolgoztatva az agytekervényeimet, valóban oda lyukadtam ki, hogy itt tényleg a "rondasággal" van a többségnek problémája.
Mert hol a határ egy ruhadarab esetében, amit (most mondjuk egy férfinak) még illik felvennie a a hipermarketben való vásárláskor? Rövidujjú pólóban még bemehet. Atlétatrikóban is? Nagyon merész atlétatrikóban, amit mell fölött csak egy vékony zsineg alkot? Abban már nem?
Teljességgel szubjektív a kérdés eldöntése.
Ami a hozzászólásokból kitűnik (inkább érződik), hogy valójában mindenki a ronda/szép szemszögéből próbál dönteni.
Bizonyára kevés férfi hőbörögne, ha egy bikiniben kenyeret válogató fiatal lányba botlana. Inkább a pöcsét izgatná a dolog, semmint azért szállna síkra, hogy ezt a közbotrányt okozó, közszemérmet sértő némbert távolítsák el nyomban.
Sajnos a mai szépségideál sziklasziládan a magas, izmos, vékony, szőrtelen, sármos, jóképű férfiban, és a magas, vékony, "dögös" cicababában testesül meg, és az emberek (többsége) képtelen ettől a szépségideáltól elvonatkoztatni, tudattalanul is ragaszkodik hozzá, és a saját párkapcsolatában is előjön.
Néhány hozzászólást elolvasva az az érzésem, hogy a legtöbben a strandokról is eltüntetnék a kövér, idős, "trampli" embertársaikat, "az ilyennek nincs önkritikája, mit mutogatja magát?" felkiáltással. Pedig ha valaki elfogadja magát, jól érzi magát a bőrében, nincs mit szégyelnie. És neki is joga van levetni a pólóját, akár strandon, akár kocsimosás közben, akár az utcán sétálva. El kellene fogadni, hogy a szépségideál nem általános, nem örök és nem megváltoztathatatlan.

Rigor 2007.08.07. 19:10:12

Én meg voltam párszor a tescoban félmeztelenül, és senkinek nem volt problémája ezzel. Persze bringával érkeztem/gyorsan be így nagyon nem volt idő megizzadni se, meg aztán kockás has:)

Hozzátenném pólóban még büdösebb az izzadt ember mint félmeztelenül.
süti beállítások módosítása