Tékozló Homár

Autópályabizonylatguberálás egy Shell-kúton

2007.07.31. 13:19 | jackyll | 67 komment
Megnyugtató, hogy egyes benzinkutakon már akkora káosz uralkodik, hogy autópályamatricája bizonylatát kereső naiv ügyfelet hátraküldik guberálni a konténerhez. The Screemnek alább vázolt esetében mákja volt, ugyanis nem happolták el előre a hamarabb érkezett guberálók a papírfecnit, így megmenekült a félregépelt rendszám miatt rá mért büntetés befizetésétől:
Még a múlt hónapban barátnőm levelet kapott az Autópálya Kezelő ZRt-től, hogy legyenszíves befizetni 12ezersokszáz forintot, mert matrica nélkül vette igénybe az M3-ast. Mivel hazaérve a matricát a bizonylattal együtt eldobta (az okos!), gondolta a Shellnél majdcsak meglesz a másodpéldány. Pesten járva bement a kútra, ahol megígérték, hogy utána néznek, jöjjön vissza pár nap múlva. Két nap múlva véletlenül arra akadt dolgunk, gondoltam miért ne nézzünk be. Bementünk a kútra, ahol a pénztáros hölgy közölte, hogy az előző héten a teljes személyzet felmondott, nekik gőzük sincs, mi hol van, de ott van egy kolléga a konténernél, ő szívesen segít. Még azt is említette, hogy nem lesz egyszerű. Igaza volt.

Kimentünk a konténerhez, ahol alkalmazottnak nyomát se láttuk, viszont ott guberált egy hölgy. Maguk is a bizonylatot keresik? Nekem hatvanháromezret kéne befizetnem, de nem találom a papíromat. A konténer tárva nyitva, a benne lévő dobozok összeviszza, egyik-másik kibontva, a tartalma összehajigálva. Egy darabig hármasban kutakodtunk, aztán a hölgy rálelt egy borítékra, amiben a neki fontos bizonylat lehetett. "Ezt majd otthon átnézem és visszahozom!" - felkiálltással távozott, vitte az aznapi összes bizonylatot. Ja, én meg addig nem veszek levegőt, amíg vissza nem hoztad!

Másfél órán át keresgéltünk. Nem csak pénztári bizonylatok voltak, a szerpentin módjára kibontott majd összenyomott pénztárszalagok  mellett kartonszám kútkönyveket is találtunk. A számlákból láthattuk, hogy a Kukutyin Kft-nél szeretik a csokit.  Senki sem hederített ránk, bármit elvihettünk volna, akár az összes bizonylatot is.

Végül happy end volt, mert az utolsó előtti dobozban megleltük a másodpéldányt. A rendszám betüi össze voltak cserélve, ezer foritért érvénytelenítették a büntetést. A Shellnek ezúton köszönöm a toleráns hozzáállást, bár azt hiszem nem rajtuk múlt, hogy valaki nem lépett meg az összes papírral.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hulyemagyar 2007.07.31. 13:22:47

Ez kész! Rohadjak meg, nem tudnék kitalálni olyan lehetetlen történetet, ami a való életben nem történt már meg.

libsibolsi 2007.07.31. 13:24:26

igazi tündérmese: a hős megpróbáltatások után, de elnyeri méltó jutalmát, grt

The Junglefighter 2007.07.31. 13:24:31

első?re nem is hiszem el :D

stichus 2007.07.31. 13:24:48

egy ingyenpapucsot megérdemelnétek

stichus 2007.07.31. 13:26:06

6. posztra elsőzni ősi román szokás

hulyemagyar 2007.07.31. 13:27:31

És mennyi időbe került megtalálni a tűt a kazalban?

The Junglefighter 2007.07.31. 13:28:24

Mellesleg ezek nem hivatalos iratok amiket 5 évig meg kell(ene)őrizni? vagy ez csak a kispolgárra nézve kötelező??

hulyemagyar 2007.07.31. 13:28:46

Ennyi doboz láttán keveslem a 1,5 órát.

bizonytalan  2007.07.31. 13:30:43

én inkább fizettem volna.

stichus 2007.07.31. 13:31:32

mellesleg de, egy telefont megérne az apehnak

tundrazuzmo (törölt) 2007.07.31. 13:32:13

Húmostjuteszembe,
Csomó pénzem van, télleg, csak az igazolás bent maradt az MNB páncéltermében. Deák Ferenc arcára emlékszem, becsszó csak egyórát maradok...

Ha a végén megtalálom, akkor majd elmondom: Mennyit kerestem...!
:)))

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.07.31. 13:34:14

Azért indirecten a kutas hibás.. szegényke nem jó ember ismerő és valószinűleg ezért vett fel inkompetens alkalmazattokat..talán olcsók voltak? vagy csak túl jó szivű volt a tulaj..

Emiceha 2007.07.31. 13:39:14

Mi? Dehát a Shell nem is üzemeltet autópályát...!

Beaujolais 2007.07.31. 13:39:47

Ott őrzik 5 évig benne a konténerbe:-D Egyébként minden kút magán üzemeltetésű mint a Mc Donalds-ok nem?
Ezért nem a Shell a hibás hanem az üzemeltető..... Persze azért szörnyű

stichus 2007.07.31. 13:41:52

ilyen frencsájszosok ezek

Emiceha 2007.07.31. 13:42:40

A legtöbb kút magán, igen. Van partneri, meg franchise is. De ha partneri, akkor nagyon fogják a kezüket, szóval kicsit azért a Shell is ludas. Persze kagylós, de ludas is kicsit. Na, nem olyan Lufthansásan, csak amolyan kagylóludasan.

Bruha!

borsika 2007.07.31. 13:45:43

Meg áll az eszem ekkora optimizmus láttán, és van csoda: megtalálták. Gratulálok! én valószínű hozzá sem fogtam volna, az én pasim pedig végképp nem áll be kotorászni velem a szemétbe, na ez az igazi szerelem!

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.31. 13:45:47

Ugy döntöttem, veszek egy konténert. Manapság már annyi bizonylatot, számlát, adóbevallást, ajándékozási szerzödést meg kutyafaszát kell megörizni, hogy irattár kell hozzá. Ja és egy nyilvántartó prg, amivel elö lehez keresni a 20 évvel ezelötti sajtfecniket.

Különben jön az apehvpopcentrumvégrehajtókommandó, oszt leszabja a delikvens ajtaját.

gyepetto baggio 2007.07.31. 13:47:19

mennyivel egyszerûbb lett volna neten venni. esetleg mobilról...

stichus 2007.07.31. 13:47:59

szóvalakkormost a sel egy ősi román cég?

Chavo 2007.07.31. 13:48:08

"A rendszám betüi össze voltak cserélve, ezer foritért érvénytelenítették a büntetést."
Ezt senki nem veszi észre? Még így is le kellett perkálni egy ezrest?!!!!!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2007.07.31. 13:57:49

Ki netes autopalya-matrica bizonylatot megoriz sikeres ember lehet. :)

Elkepeszto, hogy a mai vilagban papirokkal szarakodunk, es egy ket peldanyban megjeleno bizonylatot ne lehessen normalisan / ertsd: kereshetoen / tarolni egy adatbazisban. Meg ha az iq fajter el is irja a rendszamot, csak tarolnak olyan adatokat, hogy honnan erkezett a vasarlas / kerdeses esetben a shellkutrol / es milyen idopontban. Ez alapjan - osi roman szokas szerint - eleg keves rekordra szukitheto a kereses...

En meg nem merem letorolni az autopalyas bizonylataimat, inkabb orizgetem szepen egy mappaban oket.

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2007.07.31. 13:59:32

Se egy kompromittáló videofelvétel, se egy politikus eredeti diplomája, se egy konzorciumi szerződés nem volt ott? Csak nyugták és bizonylatok?

birdito 2007.07.31. 14:12:25

Akkor most Shell is megveszi a MOL? Vagy fordítva? Vagy a ZŐEMFAO? Biztos előkészítették a bizonylatokat a részvényvásárláshoz? Vagy a konténerben tárolták a részvényeket.
Így kezdődik a zörbön lidzsönd meg a koax?:

TeeCee :o) 2007.07.31. 14:20:58

Chavo:
Ja, én is most vettem pályamatricát. Először is TE leírod a rendszámot, utána azt begépelik, majd aláírod a bizonylatot, amin a rendszám van. Egyszóval akár Te rontod el, akár a kutas, egyszer még rá kék nézned és az aláírásoddal elfogadod. Amúgy meg: azt is közlik normálisabb helyeken, hogy 1 évig meg kell őrizni a bizonylatot, de aki ide ír, az is - meg a barátnője is - tudhatja ;)

plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2007.07.31. 14:24:34

most már kezdem kapisgálni, mért van egyes autóknak a szélvédője telematricázva, hogy szinte már csak a két szemnek van kihagyva hely :)))

Endrú Dájsz Kléj 2007.07.31. 14:32:43

ez fantasztikus, én is megyek és keresek egy csoffadt cetlit batz papucsban, műzli szelettel a számban, mert jó napom van.

minerel 2007.07.31. 14:36:27

vajon ki őrzi meg 1 évig azt a papírfecnit??? Majd a 11. hónapban küldenek egy büntit hasraütésszerüen aztán keresgéld azt a matricát. idióták! Izraelben mikor az autópályára hajtasz egyszerűen lefotoz a kaera és mikor lehajtasz akkor is utána küldik a csekkett. Itt nincs vita nincs lógás korrekt megoldás néha nemcsak nyugat felé kellen tekergetni a nyakunk mert be fog görcsölni

taszilo 2007.07.31. 14:59:01

A "jogalap nelkuli gazdagodas" miatt ugye csak maganszemelyek buntethetok?

Zorro2007 2007.07.31. 15:00:22


minerel:
ezt dolgoztak Ausztriaban tovabb, a felhajtas es a lehajtas kozott eltelt idobol szamopljak az atlagsebessegedet, ha nagyobb mint >130(vagy akarmennyi) akkor megy a buntetes is.Minden automatizalt...
Szerencsere csak nehany szakaszon mukodik (meg).

stichus 2007.07.31. 15:05:51

egyébként a szórólaptartó milyen volt?

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.31. 15:14:18

"jogalap nélküli gazdagodás"

??? Az mi a makk?

Igenis jogom van gazdagodni!
Ha kell, tapasztalatot gazdagitok, ha meg ugy tetszik, aranyeret, de igenis meggazdagodom:)

Héttörpe (törölt) 2007.07.31. 15:15:42

Legközelebb majd sms-ben veszel matricát dezstvérem! Nem tudlak sajnálni, megérdemelted a turkát!

taszilo 2007.07.31. 15:19:05

Persze, te csak gazdagodj meg, és majd add kölcsön a 7-es sorozatú bömidet. De itt a cégek akarnak 2x pénzt kapni ugyanazért az 1 dologért. Ügyes...

stichus 2007.07.31. 15:25:25

jogalap nélkül gazdagodik, aki anélkül jut vagyoni előnyhöz a másik fél rovására, hogy annak bármiféle jogi oka legyen. teszemaztfel találok egy batz papucsot és nem adom le a jegyzőnek, hogy találtam, őrizd, add vissza, árverezd, stb, stb... de ha már találok egy batz papucsot és leadom a jegyzőnek, jelentkezik a főbatzosember, hogy az övéje, de mivel olyan rendes parasztgyeröknek látszom, megtarthatom, az gazdagodás jogalappal

dusek 2007.07.31. 15:37:12

és akkor most mi a jobb? az osztrák big brother modell, vagy a papírfecnizés?

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.31. 15:43:19

Aki batcpapucsot visszaad/lead, nnna az a nem sikeres ember!

Amugy erre a "kimittalálazazövé" cimü strófa passzol.

Amugy ez az AK Zrt megérdemelne egy blokktéglát az ablakába. Egy éves matrica uszkve 35 ropi. Sógoréknál ugyanez kb 18, ergo a fele. És ott vannak alagutak + miegymás amit illik üzemeltetni. Annek meg ugye kötcsége van, nem is kevés. Nálunk letarhálják a zsét, oszt jónapot. Ja utána meg megbüntetnek, ha nincs meg a sajtfecnid.

Ehhh...tüzre az egész bagázzsal.

dehiszezénvagyok 2007.07.31. 15:46:03

Hát ez aztán LOL,nem is kicsit. :)
Na, ezért járok én BKV-val. Öhm...jut eszembe, hogy az autópályán nem is megy...XD

umbrella 2007.07.31. 16:02:11

Mindig csodálkoztam, hogy-hohy képesek az emberek úgy aláírni valamit, hogy el sem olvassák (pl. jó-e a rendszám?). De! Tanultak-e belőle? Hát, ha Ők nem is akkor remélem mások igen!

markuska 2007.07.31. 16:20:03

Nem szep dolog ilyen bizonylatok között keresgelni: sokszor egesz VISA vagy Eurocard szamokat is lehet talalni. Ergo: a kontenert zarni kellene, es azt a bizonylatot pedig csak örizze a Shell, de elektronikusan es biztonsagosan. Az egy eves visszakereses is kicsit logikatlan, ha pl 4 napos szerzodesrol van szo...
A legfontosabb: soha ne menjunk bele, hogy az egesz VISAszamot rairjak a szamlara, eleg az utolso 4 jegy, a többi legyen csillag.

Durchzugabwicklungskommandant 2007.07.31. 16:50:24

Aki a saját rendszámát nem tudja fejből nem lehet sikeres ember.

Fanyuvo 2007.07.31. 16:56:15

En azon csodalkozom, hogy elengedtek a teljes buntetest 1000 HUF elleneben. Ahogy fentebb is irtak joparszor ra kell nezned a rendszamra. Ha ezekutan is elba'od az mar legyen a te gondod. Amugy meg minden ilyen cetlit el kell rakni es nem a benzinkuton kell venni a matricat hanem neten es akkor nem is kell semmivel teleragasztgatni a szelvedot. (En csak nemreg tudtam meg, hogy hiaba nincs jelentosege maganak a matricanak akkor is koteles vagy kiragasztani...)

Bobika 2007.07.31. 17:11:52

Örüljünk, hogy segíteni próbáltak!! Nem lennének kötelesek kiadni ezeket a bizonylatokat!!! Meg kell őrizni a matrica vásárlását igazoló szelvényeket!

the.screem 2007.07.31. 17:19:36

Ami a sztoriból kimaradt. Barátnőm egy ismerősével ment vidékre. Az ismerős ajánlotta fel, hogy megveszi a matricát, ő cserélte össze a betűket. Persze barátnÉm is okos volt, hogy nem ellenőrizte, de a lónak négy lába van..

2007.07.31. 17:25:01

taszilo 2007.07.31. 14:59:01
"...A "jogalap nelkuli gazdagodas" miatt ugye csak maganszemelyek buntethetok..."

Ilyesmiért senki sem büntethető, ez egy polgári perben lehet tényállás.

Kotyogó 2007.07.31. 17:46:50

Üzenem a Shell-nek, vagy az üzemeltetőknek, hogy nagyon jó szoftverünk van, amivel elektronikus úton is megőrízheti a számlákat, szerződéseket, stb. Ha érdekli, akkor írjon erre az email címre. Magyarország egyik vezető televíziója is a mi termékünket használja. Ez komoly. Akkor talán nem réi majd Önöket ennyi kellemetlenség! leonlee@freemail.hu

motor1 2007.07.31. 18:56:34

Azert arra a korre is kivancsi lettem volna, hogy ok mivel igazoljak, hogy te jartal akkor az autopalyan.

maccar 2007.07.31. 18:58:05

Tudja valaki, hogy a shell árul batz papucsot, vagy csak a gé robi?

BiG_ 2007.07.31. 19:49:30

Az egész személyzet felmondott... Ez jó! :-DDD
Úgy tűnik, megéri kutasnak lenni...

Üdv!

timewriter 2007.07.31. 20:21:25

én is jártam így,az év elején.fizettem.

andreasue (törölt) 2007.07.31. 21:05:47

Kotyogó: www.dataking.hu csinálja a számlázást a Shellnél. Nehéz lesz kiütni őket. De sok sikert! :)
A bizonylatok másodpéldányát asszem törvény miatt kell őrizgetniük, nem hobbiból. Ha jól csalódom, akkor nem elég, hogy "számítógépen tárolva van".

asdf 2007.07.31. 21:17:37

En azt nem vagom, hogy amikor alairja a papirkat az ember matricavasarlasnal, ott van irdatlannagy karakterekkel az a nyamvadt rendszam a papir tetejen, miert akkora nagy kaland ELOSZOR ellenorizni azt, hogy jo-e, es UTANA alairni a papirt es tavozni a matricaval?

fospunpa 2007.07.31. 23:46:59

TIPIKUS!

Qrvára nem kellett volna a sellnek fikarcnyit sem segítenie, mint ahogy az az alap, hogy nem is segít egyetlen kút sem bizonylat ügyben senkinek. Innen indulunk.

Ehelyett a sell az idiótájának megspórolt tizenkétezret. Hozzáférést biztosított a tiltott zónába.

Ahelyett hogy csendesen, szívéhez szorítva a megtalált bizonylatot, halk "köszönöm-köszönöm-köszönöm" rebegéssel távozott volna, hősünk mit csinál?

Lefényképezi a kutat. Lefényképezi a konténert. Beír a homárra. Azthiszi, hogy ő most oknyomoz. Mér? Mer nem volt alkalmazott a konténernél! Mer legyen, mi? +1 ember a matricabizonylat-elvesztő, néhány hónap után visszatérő lúzereknek.

Tizenkétezret spóroltál, és felnyomod a jótevődet? Droid.

Megdobbent 2007.08.01. 07:04:04

kotyogo vazze letepi majd valaki az ajtodat, aztan nezhecc a frimeles cimeddel. Ocsem, neked meg papucsbol sem fog jutni, meg kopott sem, vehehe :>

Megdobbent 2007.08.01. 07:05:26

fospunpa amugy a tutit megaszonta, tellegmar mekkora luzerdroid az ilyen.

Taktikai Reset 2007.08.01. 09:08:13

Net_Elek:


az alagútdíjat külön kell behajtás előtt fizetni!

eMM2 2007.08.02. 15:50:30

És senki sem szart a konténerbe?

uns97 2007.08.03. 17:31:42

@Taktikai Reset:

mar amelyiknel. (6 db ilyen van...)
A tobbi KISMILLIO alagut (es viadukt is :D, ja igen ott nem 1 darab van mint Mo-on... :D:D) ingyenes. Es a kis alagutat is (mondjuk 3 km-es) rendbe kell tartani, vilagitani, szelloztetni, stb... Tehat mondjuk 72 Euro-ert autozni A-ba meg mindig "kisse" realisabb (megha a 6 tenyleg plusz fizetost beleszamitom is) mint gagyi szar minosegu magyar "autopalyan" vanszorogni a szokasos evenkent ismetlodo "felujitasok" + "javitasok" idejen. Persze akinek jo ez harmincvalahanyert, es akinek evi 10 km atadasa csoda, annak tovabbi jo utat kivan a magyar autolaya kezelo lehuzoceg.

varázsdió 2008.01.17. 10:40:29

Mondhatom nagyon okos vagy!!!! Nem te dolgozol ott, így könnyű beszélni!! Ha ott dolgoztál volna júliusban akkor másképp értékelted volna ezt a dolgot!!! A matrica igazolót pedig kutya kötelességed megőrizni, hiszen rá van írva. Most mi lesz veled, hogy már nincs matrica?????
süti beállítások módosítása