Tékozló Homár

Bosszúból megpaprikázták a túrógombócot a Westendben

2007.08.21. 08:01 | szily | 47 komment

Elég volt a paraszt vendégekből, mondta magában a Grill-land pultosa, aztán piros őrleménnyel állt bosszút, amiért a tenyérbemászó kuncsaft az egyik gombócra kevesebb tejfölt meg több cukrot kért, a másikra meg pont fordítva. Ki tudja, talán egy új alapétel születésének vagyunk tanúi. Sztori alant.

Pár napja ellátogattam a "Grill-land" nevű helyre a Westendben. Mivel egyedül itt garantálták, hogy házi és finom túrógombócot ehetek, ezért barátnőmmel vásároltunk is két üdítő kíséretében közel kétezer Forintért két adagot. Mivel amúgy is kekeckedésnek vették, amikor a túrógombócba tuszkolt citrommennyiséget firtattam, az már nyílt kihívás volt a helyi jófej srácnak, amikor annyira megbonyolítottam a menetet, hogy az egyik túrógombócra kevesebb tejfölt és több cukrot, a másikra meg a fordítottját kértem. Addig-addig tett vett, mire egy jó poén is elsült: neszeb**meg kapsz rá paprikát is - ezt már csak a kollégáknak kellett volna látniuk és hallaniuk, ám sajnos én is láttam. A vásárlók könyve helyett azonban a Homárt választottam és az éppen kéznél levő gépemmel meg is örökítettem: paprikás túrógombócot ugyanis csakis a Grill-land-ben lehet beszerezni, ha valakinek kedve szottyan, járjon bátran utána :)

üdv

Barokker

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsüber 2007.08.21. 08:06:53

Annyi paprika amennyi a képen látható, kell a túrógombócra. Attól lesz magyaros. Kóstoltad már a chilis csokit?
Minden népnek megvan a maga turistacsalogató édessége. Nekünk a Paprikás túrógombóc.....

Első??

utolsóelőttisenki 2007.08.21. 08:13:53

még több paprika és köménymag, kész is a körözöttes gombóc

dr. _mmm_ 2007.08.21. 08:14:09

Mi a bizonyíték, hogy nem Te szórtad bele?

utolsóelőttisenki 2007.08.21. 08:14:59

nyelvészek kedvéért: kőrözöttes

DrDre 2007.08.21. 08:42:49

Főzess anyáddal otthon kisköcsög, én is beleszórtam volna :D

struc 2007.08.21. 09:08:03

Nem lehet sokkal rosszabb, mint a nyers krumpli, meg a soknapos "újrafőzött" kaják a momban

nudlee 2007.08.21. 09:10:24

hehe :)

erről egy Laár dal jut eszembe, illetve egy nagyon is idevágó sora:
"Lábvíz, kérek egy lavór lábvizet!
De a hőmérsékletére nagyon ügyeljetek!
Ne legyen túl meleg, azaz mégis csak meggondoltam magam,
Legyen egy kicsivel melegebb, annál, mint amire azt gondolnátok, hogy én ilyenre gondolok!"

;)

baum · http://reflektor.blog.hu 2007.08.21. 09:42:15

Ha igazi "magyar hungarikumra" vágysz nem feltétlen kellene a Westendben próbálkozni. Ha tudatos vásárló akarsz lenni - akkor sem. Műanyag sterilitás a műanyag steril rétegnek, azoknak meg mindegy.

fazzoletti 2007.08.21. 09:44:18

Hát szerintem aki ennyi paprikáért ideír, ráadásul 2000,-Ft-ot fizet kétadag túrógombócért az sikeres ember nem lehet.

Law enforcer 2007.08.21. 09:47:09

Ennyi paprika volt a kóládban is, szerintem.

Big-B 2007.08.21. 09:56:29

Rágalom ez kérem. Az ott a tányér szélén nem paprika, hanem csak végigcaplatott rajta egy mensis csótány.

Jóétvágyat!

Kacsusz (törölt) 2007.08.21. 09:58:02

ezek a pöttyök ránézésre nekem barnák
így akár fahéj is lehet, azzal pedig egész finom a túrógombóc :)

getinaf 2007.08.21. 10:13:57

Látszik, hogy pultos gyerek nem volt soha Inkalos, mert különben egyből kitépte volna a fényképezőt a kezedből.

Big-B 2007.08.21. 10:32:54

Amúgy meg ha direkt tette volna rá a paprikát, akkor az 1. nem a tányér szélére lenne hintve, 2. egy lehelletnyivel nagyobb mennyiségben lenne a gombóc tetejére szórva.

dr. _mmm_ 2007.08.21. 10:35:57

Rece Pál:
Az a szerkesztő aki ezt kirakta.. sikeres ember nem lehet.

pitiáner 2007.08.21. 10:36:31

ingyen adta, még jól is jártál

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.21. 10:38:15

0,1 g paprika(?), ami kb. a tányér szélén van, amit úgyis otthagysz. Nemes bosszú. Egyszer majd, ha valamelyik hivatal packázik velem, akkor le fogom vizelni a mellette álló épület sarkát.

arvai (törölt) 2007.08.21. 10:50:11

arról nem szól a sztori, hogy vajon megette-e , és paprika íze volt-e ? Az a kis légyfos a tányér szélében meg egyébként szerintem csak a pesti sznobokat zavarja (akik képesek 2rugót adni 2adag gombócért)

ben2 2007.08.21. 11:08:48

OFF:
Mindig ledöbbenek az olyan hozzászólásokon, amikor az áldozatot teszik felelőssé azért, ami történt vele. (érvek: 1. hazudik, 2. töketlen balek)
Szvsz aki ilyen esetben a cikk íróját teszi felelőssé, az meg van fizetve.
ON:

Ami a konkrét esetet illeti:
Véleményem szerint a kurva anyját az ilyen pultosnak. Azért van ott, hogy kiszolgáljon és nem azért, hogy beleszarjon a kajába. Heti három alkalommal rájuk kellene ereszteni az ÁNTSZ-t meg a fogyasztóvédőket, hogy megtanulják végre, hogy a vendég tesz szívességet azzal, ha bemegy hozzájuk és nem ő, hogy hajlandó kiszolgálni.
Ha pedig megalázónak érzi ezt a szakmát, nem kényszer, lehet keresni másikat.

Law enforcer 2007.08.21. 11:17:06

Sőt, az nem is paprika hanem:

1, guargumi por
2, ólompor
3, ételfestékes porcukor

dr. _mmm_ 2007.08.21. 11:31:43

ben2:
Sokmindenben igazad van. De!

1. A vásárló egy külön állatfaj. És ezt azok tudják aki dolgoztak/dolgoznak ilyen helyen. (jómagam is 10+évig)
2. Lehet nem szándékos volt a pultos részéről
3. Ha sokan tudnák mit esznek meg..
4. azéé nehogymán mikroszkóppal járjunk enni.

Rák Attantam 2007.08.21. 11:35:28

A mennyiségből ítélve inkább véletlen lehetett. Ugyanis gyorsan meg akart tőled szabadulni, így véletlenül mellényúlt. Ha szimpi lettél volna neki, akkor vagy eleve nem nyúl mellé, vagy azt mondja: Bocs, csinálok másikat.
De nem voltál (már) az, úgyhogy megkaptad.
Legalább ízlett? Lehet, hogy itt panaszkodsz, egyébként meg halálra keresed magad a paprikás túrógombóccal a búcsúkban. :D

bldo 2007.08.21. 12:41:00

Sosem értettem az ilyen embereket: "A vásárlók könyve helyett azonban a Homárt választottam". Lehet ám mindkettőt is, csak nyilván ahhoz kicsit tökösebbnek kell lenni, hogy a tetthelyen balhézzon az ember, ne csak az interneten irkafirkáljon.

Ez most teljességgel független attól, hogy mi a véleményem a pultos (vélt vagy valós) akciójáról.

johevi 2007.08.21. 12:49:22

Szerintem ez fahéj - ami szintén jár hozzá - csak ezt nem rakott rá, ez is véletlenszerűen szóródott rá.

stichus 2007.08.21. 13:16:03

ügyfélbarát politika rulezzzzzzzz

barceo 2007.08.21. 13:17:48

Má ne haraguggyá eccsém, de ha fikát kent volna a gombócra, azt is elfogadod? Szép dolog a fogyasztóvédelem (pláne, ha működik!), de egy minimális önállóság legyen már mindenkiben. Miért fizetted ki a paprikás gombócot? Ha így szereted, akkro meg miért pampogsz? Nem értem, komolyan... pedig Batz papucs van rajtam.

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.08.21. 13:55:28

Paprikás túros gombóc... a paprikás krumpli is így jöhetett e világra..


www.ertekelem.hu/view.php?id=4245&page=0&cat=110

barceo 2007.08.21. 14:19:19

Egyébként a túrógombóc egy ősi román étel. A paprika viszont kifejezetten magyaros jelleget ad neki.

Angéla 2007.08.21. 14:47:03

blackdogone megelőzött,
épp azt akartam volt kérdezni hogy aztán a vásárlók könyvébe miért nem irt a kedves itt reklamáló? Ez tényleg érdekelne, ha már annyira felháborodott, hogy vette a fáradtságot a fényképezésre és a Homárba való irásra... a "jófej srác" azt is megérdemelte volna, vagy nem?

jesszumpepi (törölt) 2007.08.21. 15:16:10

Nem mindegy,hogy csemege paprika,vagy erős.

sogo 2007.08.21. 16:03:24

az ott a paprika?
felháborító!

vizsla_barat 2007.08.21. 16:16:27

mennyibe kerul ma Magyarorszagon egy csomag turo,egy pohar tejfol,fel kilo porcukor, kilo griz es 20 deka zsemlemorzsa? Ez utobbi 3 tobbtiz gombochoz vagy mashoz felhasznalhato.

Ki olyan igenytelen,hogy:
-westendbe jar kajalni?
-nem kepes ottthon turogombocot fozni?

Legkozelebb kerd el a cukrot meg a tejfolt kis poharban es osszad el a baratosneddal kedved szerint.

renugard 2007.08.21. 16:52:39

Ez mind paprika??? ÚÚÚúúristen!!! Fogyasztóvédelmet a seggfejneeeeeek!!
Meg selyemzsinórt is.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.21. 16:57:28

Hallottad , hogy ezt mondja? Ménem verted be a pofáját?
Amúgy tényleg horribilis mennyiség, ennyi paprikából az összes éhező afrikai gyereknek lehetne paprikáskrumplit főzni.

oooyee 2007.08.21. 16:58:30

na és ha tudnád, hogy a túró miből készült... egyébként pont ezt jelenti az, hogy házi túrógombóc, ilyet sehol máshol nem kapsz: egyedi DNS és garantált aktivitás. mit gondolsz, miért kerül ennyibe?

a Grill-land pultosa

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.21. 17:33:05

Amúgy ezen a képen én valami fehér port vélek felfedezni egy mosatlan edényen. Nem valami házibuli maradéka az ottan? Mer olyankó nehéz megmondani, hogy az ember merre jár, meg kivel áll szóba....

Angéla 2007.08.21. 18:21:26

Itt valami sántit...
Szegény srác vagy nagyon kezdő lehetett, mert hogy a fenébe jutott eszébe kicseszésből egy tejfölös-porcukros kaját épp paprikázni? :)
Vagy pedig az egész kitaláció, mert egy profi pultos tuti hogy fél bögre sót öntött volna rá inkább, na azt fotózd le :D

fazzoletti 2007.08.21. 18:56:33

ben2:
Megvagyunk fizetve? És hol a lóóvééé vazzeg???? :-))

no19 2007.08.21. 20:58:28

megerdemled! azok utan, hogy kenyszeritetted szegeny sracot, hogy tegye azt, amiert fizetik!

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2007.08.21. 20:58:34

A paprika csak elterelés volt, hogy a fogyasztó azt higgye, "ennyi" a kicseszész.
Volt abban még egy "magvas csula" is, csak az nem látszott.
Csak olyan helyen érdemes enni, ahol bátran vállalható az esetleges egyirányú nyálcsere ilyentén formája (értsd: a szakács jónő és simán "vállalnád" a nyálát :))

sh4d0w 2007.08.22. 08:53:42

Barokker:

számodra nehéz egyik gombócról áttenni a másikra a tejfölt? Vagy netán a tányérba kotorni az evőeszközzel? Megérdemled, de a furcsa az, hogy még neked áll feljebb, oksotojás...

Tőlem még borsot is kaptál volna rá, jó kis frissen őröltet.

barokker 2007.08.22. 16:15:25

Látom, sikerült észrevenni a kedves dolgozóknak a Homárt, de hát srácok, nem kell háborogni, csak normálisan kiszolgálni, ahogy mindig (kellene) :) sevenof 9: a fölvetésed teljesen jogos, sajnos idő hiányában voltunk kénytelenek ott enni, siettünk, egy fotó belefért, de balhéra kedvem és időm se volt. blackdogone és Angéla: drágák vagytok, de nektek is csak annyit tudok mondani, hogy 1. örülök, hogy készíthettem fotót és a rovat színvonalának megfelelő írást közölhettem 2. ezért megérte fizetnem, ez az én döntésem 3. idő hiányában nem kértem vásárlók könyvét, ami szintén az én döntésem volt. Az pedig nem index-színvonal, hanem igazi hamisítatlan magyar színvonal, hogy még nekem kell(ene) magyarázkodnom :D De hát ezért szeretjük ezt az országot, nemde?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.08.23. 11:39:35

barokker:

Ez komoly???
Nem volt kedved/időd azt mondani, hogy "legyen szíves kicserélni egy paprikamentesre mert ezt nem fizetem ki" ? Nem értelek, tényleg....

Nem feltétlenül jelent ám balhézást az, ha megpróbálod megvédeni a saját érdekeidet.

Nekem megenni nem lett volna kedvem, dehát nem vagyunk egyformák, mégha Batz papucsban járunk is mindannyian.

Pema 2007.08.23. 19:02:50

Nem ertem mit meltatlankodtok.
A pultosnak nincs semmi baja csak magyar es ez sokak szerint igy van rendjen.

En bizony hozzabasztam volna mint a gyrost a torok vendegmunkashoz :)
Csak vicceltem, de kertem volna cseret biztosan.

XxanaduU 2007.08.31. 01:18:07

Recept skótoknak, walesieknek,"népi németeknek" és gazdag zsidóknak..:)
Egykedvűen megettem volna,majd eljátszom a hattyúk halálát és kész...én lábadozom a korházban, közben bezárattatom azt a szart. Mindezek után ingyen ehetsz bármely környező "büfésnél".
süti beállítások módosítása