Tékozló Homár

Egy rendőr reakciója a koholt vádakra

2007.08.27. 08:49 | jackyll | komment
A Homár mindig szívesen hozza le a válaszreakciókat, mégha az eredeti posztból egyértelműen ki is derül, hogy a levélírónak nem feltétlenül van/volt igaza. Most például a szélvédőre kitett rendszámtábla kapcsán tesz helyre néhány dolgot a hondást igazoltató rendőr:
Egy ismerősön hívta fel a figyelmemet, egy itt található posztra, mivel tudta, hogy a szövegben szereplő helyen dolgozom. Nagy meglepődésünkre kiderült, hogy az alábbi levélben az én intézkedésemet kritizálják. Természetesen azonnal választ írtam, reagálva a rám és kollegámra, valamint az intézkedésemre vonatkozó alaptalan vádakra, melyet most kiegészítenék a kommentem nyomán kelekezett kérdések megválaszolásával:

Üdvözletem mindenkinek. X.Y. r. tzls. vagyok és a fenti eset az én intézkedésemet, kritizálja. (Elnézést kérek, nem az intézkedés miatt, hanem a főnökeim miatt nem vállalom a nevemet) "Kedves" szabálysértő úr az intézkedés taglalásában az alábbiaktól tér el a valóságtól:

A rendszám felhelyezésének helyét pontosan meghatározza az idevágó jogszabály. Az ablak mögött elhelyezett frsz. nem felel meg ezen jogszabályi előírásoknak. Főleg nem egy sportautón, ahol a frsz. leszedésenek oka általában a trafipax mérőműszer sikeres használatának megakadályozása.

Tehát észleltem a szabálysértést és utánafordultam nevezett személynek. Megállásra intettem ki, melynek eleget tett. Az intézkedés során a forgalmi engedélyben találtam egy a fenti szabálysértésért és biztonsági öv használatának elmulasztásáért kirótt 5000 Ft-os bírságot. Ekkor megkérdeztem az úriembert, hogy miért nem tartja be a szabályokat. Erre közölte, hogy matrica rendszámot szeretne, csak nincs rá pénze. Ekkor még javaslatokat is tettem, hogy hová forduljon az ügyintézés megkönnyítése végett. Itt megjegyezném, hogy az előző esetben NEM én büntettem meg, tehát ezen irányú kijelentése TÉVES!

Ekkor közöltem, hogy figyelembe véve anyagi helyzetét, a bírságot mindössze 2000 Ft-ban állapitottam meg. Utasítottam a beosztottamat (NEM CSICSKÁMAT), hogy az úr részére a bírságot töltse ki. Ezen idő alatt valóban megdicsértem az úr szgk-ját, mivel az valóban szép tunningoláson esett keresztül.

Tetszenek a tunningverdák magánszemmel, de érteni nem igazán értek hozzá. Tehát nem ismerhettem fel a kocsiján található angel izé lámpát. A mélynyomója meg nem dübörgött, hisz akkor hogy tudtam volna vele kommunikálni?!

Irigyelném a hondáját? Nem hinném. Rólam tudni kell, hogy inkább a motorokért dobog a szívem és nem vagyok egy irigy természet. Használja egészséggel. És első rendszámmal.

Nem óhajtottam haverkodni, de szerintem nem kell mogorva, szótlan rendőrnek lennem, sőt úgy véltem, hogy az intézkedés alá vont örül, ha a rendőr nem egy tárgyként kezeli, hanem igyekszik felé normális, barátságos stílussal közeledni. Véleményem szerint ez a helyes rendőri hozzáállás, de majd a válaszokból kiderül, hogy kapjam be avagy sem, és levonom a megfelelő következtetést. Megjegyezném még azt, hogy általában a szerint állapítom meg a bírság összegét, hogy egy állampolgár hogy viselkedik az intézkedés alatt. A "tisztelt "?! úriember roppantul simulékony és udvarias volt, ám mint kiderült ez csak a büntetés minimalizálásának érdekében történt. Tisztelt uram! Nagyon sajnálom, hogy igyekeztem Önnel korrekt lenni, és nem jelentős anyagi terhet róni Önre. Ígérem ez többé nem fordul elő!

A HOZZÁSZÓLÁSHOZ FÜZÖTT KOMMENTEKHEZ:
1, Nagyon minimális mérlegelési lehetőségem van, ez legfőképpen abban merül ki, hogy mekkora összeget szabok ki az elkövetett szabálysértésért. Hogy azon szabálysértési tényállás felett eljárt-e az idő vagy nem, azt nem mérlegelhetem. Erre szoktam mondani, nem azért fizetnek, hogy gondolkodjam. Halkan megjegyzem: sajnos...

2, Hogy miért, mennyit szabok ki?! A szabálysértési bírság összegét én úgy választom meg, hogy igyekszem azt az összeget megtalálni, ami még nem terheli túlzottan meg a pénztárcáját az illetőnek, de viszont már olyan összeget jelent, ami visszaszorítja őt a szabálysértések jövőbeni elkövetésétől. Ez egyénenként változó. Pont ezért igyekszem beszélgetni az emberekkel, hogy megtaláljam a helyes mértéket és ne sújtsam adott esetben őket túlzott terhet jelentő összeggel. Bár sajnos ezzel egyre jobban egyedül maradok a cégnél nem osztják az erről vallott nézeteimet a főnökeim. Mivel elkerülném a fenyítésemet, erről többet nem nyilatkoznék...

3, Péter esetében sajnos tévedtem. Én sem vagyok tökéletes, ráadásul nem képeznek ki emberismeretre. Ez már a 11. évem a rendőrségnél, ennyi idő alatt előfordulnak tévedések.

4, Ez egyik hozzászóló felvetette, hogy ezen túl szigorúbb leszek és mindenki magas bírságot kap a "Péterek miatt". Valóban megfordult a fejemben. De nem óhajtom máson levezetni az ilyen emberek miatt keltődött feszültséget.

5, Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, főleg amiben "dicsérnek". Őszintén megmondom, kezdem elveszíteni a hitemet. Mindenki minket bánt, az állampolgárok legtöbbször csak számon kérnek, a főnökeim ugráltatnak, a médiának az a hír, ha a rendőr hibázik, jót senkitől sem kapunk. Ezzel szemben elképesztően nagy a felelőség (a legkisebb hibáért is akár letöltendő szabadságvesztés járhat), alacsony a bérezés (a "csicskám" fizetése 60.000 Ft alatt volt legutoljára, úgy hogy 250 km-ről jött ide fel dolgozni. Ez valamennyit emelkedni fog, de a 80-at nem fogja elérni. Az én fizum 9 év járőrparancsnoki munka után nem sokkal lépi át a 100.000ret), a nagytöbbség szállókon él többedmagával (én is 30 évesen) ami ellehettetleniti a családalapítást. Senki ne értsen félre, nem panaszkodni akarok, nem ezért írtam. Csak pont ezek miatt szeretném megköszöni a biztató hozzászólásokat, most különösen jólestek, ugyanis: Nem az a baj, hogy szidnak minket, hanem, hogy CSAK szidnak.

Mindenkinek köszönettel és tisztelettel:

X.Y. r. tzls.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.27. 12:01:42

KopaszMercis: szerinted ez a "bírság a fizetés függvénye" c. játék az eltitkolt jövedelmek hazájában (Magyarisztán) mennyire működne?

májgeriberi 2007.08.27. 12:04:25

Nekem azt mondta a rendőr mikor alacsonyan szálltam és el akarta venni a jogsimat, hogy menjek a be rendőrségre és mondjam azt, hogy elhagytam, kérjek másikat amig visszaadják! Kicsit okirathamisítás vagy mi?!
De aztán közbenjárással 15 rugó lett a bünti és el sem vették a jogsimat!
Az óta lassaban megyek! :)

Szil-Ka 2007.08.27. 12:07:28

Ez egy nagyon korrekt levél, jó tudni, hogy vannak még rendes rendőrök, bár félek, a társadalom és a média el fogja rontani őket is...

péterkének ha van pénze tuningra, akkor matricás rendszámra is legyen, vagy amíg nincsen, járjon békávéval...

Nagyon gáz, hogy vétett a szabályok ellen és még neki állt feljebb.

MosoMasa 2007.08.27. 12:10:02

Óóóó! Hogy behajolt mindenki a rendőrnek, ni!

andreasue (törölt) 2007.08.27. 12:16:19

A rendőr nem "állampolgár"? Bírom ezt a tuskó rendőrzsargont!
Péter meg örüljön, hogy nem Zsanettnek hívják, nem úszta volna meg egy kétezer forintos büntetéssel!

bigmano 2007.08.27. 12:17:08

Üdv a normális rendőrnek!

Butykos 2007.08.27. 12:23:13

A hondás péterkét már az első posztban leírta, mindenki, nyilván, hisz ő volt a pöcs. Azért érződik a média hatása, a rendőrökkel kapcsolatban, hisz mért kell egy A4 lapnyi magyarázatot adni egy r.tzls-nek, hogy elfogadjuk, hogy rendőr és rendes ember, és jogosan büntetett meg valakit?? Kész röhej.
Egyébiránt meg tényleg le a kalappal a Rendőr Úr előtt, minden tisztelet az ővé.

Colett77 (törölt) 2007.08.27. 12:24:45

és íme, milyen kevés is elég ahhoz, hogy mindenki jó szájízzel gondoljon a Rend Őreire ;-)

Gratula Sheriff

Kismanó 2007.08.27. 12:26:07

Ez korrekt volt.
Amúgy nekem személyesen nincsenek rossz tapasztalataim a rendőrökkel. Velem mindig udvariasak voltak közúti ellenörzésnél és csak egyszer büntettek meg 1000 Ft-ra. Ami teljesen jogos volt. Figyelmen kívül hagytam egy ideiglenesen kihelyezett kötelező haladási irány táblát a kb. 10 méter hosszú útfelbontásnál. Nem jött szemben senki, csak a sarkon volt a rendőr. És persze, hogy otthon hagytam a forgalmit.
De jó fej volt, mert megkérdezte, hogy minden rendben van-e a papírokkal, mondtam igen, beült az autójába leellenőrizte és még csak ki se oktatott a végén.
Szóval nem egyedül vagy, vannak még normális kollegáid és nem is hiszi azt mindenki, hogy a rendőrök bunkók mindannyian.
Csak a bunkózók a hangosak.

dr. _mmm_ 2007.08.27. 12:27:47

T. rendőrbácsi!

Eddig is sejthető volt hogy a hondás kamuzik.
Magam részéröl 100% ríszpekt Neked!
További jó munkát! MI Veletek vagyunk!

KopaszMercis 2007.08.27. 12:30:36

JDG: mondtad, hogy milyenma en mondtam, hogy az orszag fele rajongerte olyanma.. az, hogy igaza van-e annak aki ezt szereti vagy nem, arrol iteletet nem szortam. Nem ertem a reakciod..

Kismanó 2007.08.27. 12:32:09

Azt hiszem, itthon is figyelembe veszik az anyagi helyzeted, mert tőlem kétszer is megkérdezték, hogy mennyi a jövedelmem, nem muszáj válaszolni, de figyelembe veszik a bírság kiszabásánál. Amikor mondtam, hogy GYES-en vagyok és a szabálysértés csak a zöldkártya lejárta volt(kb. 1 hónap) csak írásbeli figyelmeztetést kaptam.:)

userina80 2007.08.27. 12:34:26

Tisztelgek a Kollega előtt!

Vajon a kedves média miért csak a negatív reklámmal foglalkozik, ha a Rendőrség megitéléséről van szó?
Itt lenne az ideje végre megmutatni, hogy nem csak rosszak vannak a Testületnél!

Sok sikert a kollegának!

KopaszMercis 2007.08.27. 12:34:30

seduxen, ezert irtam, hogy felni le, auto hifi ki, irany a zaci. Bovebben: auto elkobzasa. Tulajdonostol fuggetlenul. Aki fasznak adja az autojat, az viselje a kovetkezmenyeit, akar kulfoldi jogi entitas akar nem. Punktum. Hidd el, eleg hamar atkaszalodnank ezek a kopasz lakotelepi "kvazibunozok" (semmi kifogasom a lakotelep ellen, en is eltem ott jo sokat) a megerdemelt kispolszkijaikba, ha fosnanak, hogy elveszik az autoikat ha nem tudnak birsagot fizetni. Es az is biztos, hogy ketszer meggondolna az offshore-ozast es a gorenykedest is az adocsalok 100%-a ha elvehetnek az autojat.

Vas A Ló 2007.08.27. 12:39:32

A rendôr levele korrekt, remélem, igaz is.

Kérésem a tisztelt rendôrökhöz:
Közúti igazoltatás során ne használják az alábbi megszólításokat: Kedves József, kedves Aranka (és a többi keresztnév). Ez nem a Mónika-só!

Jobban esne: Tisztelt Kovács úr, Tisztelt Tóthné asszonyom (és a többi vezetéknév).

Köszönöm.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.27. 12:44:32

Kismanó észrevételéhez csatlakozva: ha teszem azt az önkormányzat bírságol meg - teszem azt zöldterületen parkolás - vagy akármilyen a hatáskörébe tartozó ügyben, ott is először kiküldenek egy "kérdőívet", ami anyagi-szociális rosseb tudja még milyen helyzetedre kérdez rá, és annak, valamint a szabs. súlyának, meg a priusznak a függvényében szankcionál.

alicecsodaorszagban 2007.08.27. 12:44:35

Szerintem is tök normális ez a levél, és nagyon szimpatikus ez a rendőr.
Én kifejezetten szeretem, ha bármilyen bürokratikus ügyintézéskor az ügyintéző, illetve jelen esetben a rendőr kibújik a kockafejségből, és vált az emberrel pár kedves szót. Akkor valahogy a napom is jobb.

De egyetértek Gumidominóval, nekem is "megfordult a fejemben", hogy vajon miért csak az öreg skodásokat állítják meg, a mellettük elsuhanó BMW-re meg ügyet sem vetnek. Általában ezek a húszéves nagyautós száguldó köcsögök (Nem minden nagyautós köcsög) okozzák ártatlan emberel halálát a húdefaszagyerekvagyokés mijenmenőkocsimvanfigyeledvazze tucc -tucc közben.
Ezeket jobban kéne írtani a rendőröknek szerintem.
Belém is jött már egy ilyen, de szerencsére nem telibe, hanem csak a fékezéstől megpördült, és úgy talált el pördültében. De a gyerek ott ült a hátam mögött. Ha valami baja történt volna a gyereknek, ott helyben megfojtottam volna a csávót. Azóta mégjobban rettegek az ilyenektől.

Ezen felül viszont, azt is megbüntetném, aki negyvennel szüttyög főúton, városon kívül, és miatta kell előzgetni. ha tempósan lehetne haladni, nem lenne ennyi baleset.

Egyszóval: hajrá mégtöbb ilyen rendőr!

Redm4n 2007.08.27. 12:56:21

Én is találkoztam már messziről normális rendőrökkel:

Mikor az 50 ccm es robogómmal jómagam +1 személy utazott (rendszám nélkül) és az erzsébet hídon a dupla záróvonalon visszafordultunk pont a rendőrautó előtt, azt hittem kilőnek a kocsiból mikor megláttak, de ehelyett kaptam egy dudaszót és egy ejnye bejnye integetést...HUH
Leizzadtam magamról egy kilót pillanatok alatt :)

KopaszMercis 2007.08.27. 12:56:47

Kalamona: szerintem keresztnevvel szerintem sokkal kulturaltabb dolgo magazodni, mint vezeteknevvel, nem levelet ir neked, hanem emberkent kezel.
Gondolj bele, pl ha targyalsz egy kozjogi meltosaggal es nem akarod allandoan "elnok ur, elnok asszony" negyvenszer akkor nem azt mondanad, hogy "kedves Spermahajder asszony, ertse meg" hanem azt, hogy "kedves katalin legyen szives, ertse meg" jobban is hangzik, es ugyan olyan tiszteletteli.

Kismanó 2007.08.27. 12:57:01

Igen, Kalamona. Ez a kedves Aranka egy kicsit lekezelően hangzik abban a szituban.
De ez legyen a legkissebb baj.

moli 2007.08.27. 13:01:34

báró Csekonics: nalunk is (ujpest lakopark) rendszeresen koroznek ejszaka a parkoloban. jo erzes

tovabba eddig amikor en direkt kerultem kapcsolatba rendorrel (en hivtam ki, engem allitott le), eltelt evek alatt mindig normalisak voltak. sot, mikor engem ert kar, mellemalltak

Kismanó 2007.08.27. 13:02:14

Az én izlésem szerint egyáltalán nem kéne neveket használni a rendőrnek igazoltatáskor. A hölgyem/uram elég.
Mivel nem mutatkoztunk be egymásnak, és ő a nevemet csak az iratokból tudja ezért hat számomra rosszízűen a név használata.
Persze ezt nyilván mindenki máshogy gondolja.

Fornit · forniteszik.blog.hu 2007.08.27. 13:04:53

Jé, de fura, hogy mennyien a válaszoló rendőr mellé állnak/unk... Persze, tök jellemző, hogy csak az egyik oldal hallgattatik meg. Ez esetben viszont meglepően emberi volt a reakció... hm.

Fornit · forniteszik.blog.hu 2007.08.27. 13:06:12

Ja, igen, azért lehet ám rögtön első blikkre is ítélni: pl. dumálós, csajozós BKV-riderek...

Sytex 2007.08.27. 13:07:00

Kedves rendőr vs. nem kedves rendőr.

Én is a "tuning" társadalom része vagyok, mint ahogy sok ismerősöm is. A kölönbség köztem és köztük hogy én zárt pályás (nem közút) versenyekre járok, míg ők általában a közúton fitogtatják "tudásukat". Érdekes módon őket mindíg megbüntetik, mindenért. Nekem az utcai autóm a verseny autóm is (amatőr versenyzés kevés pénzből), nem hajtok gyorsan, ha rendőr megállít, kiszállok, nem kötekszek. Tehát ha ugy vesszük én eddig csak kedves rendőrrel találkoztam.
Egészen múlthét keddig. Mikoris éjjel fél 12-kor (falu, forgalom ilyenkor 0) megállítottak hogy 59 (!!!)-el közlekedtem, és 5000res csekket pedig fogadjam jószándékuk jeleként, és nem veszik el a forgalmit, mert ők látják hogy ezen az autón több minden van ami nem szabályos. Próbáltam kimagyarázni hogy késő van sietek haza ezért mertem kemény 9-el túllépni a sebességhatárt, meg iylenkor már kóbor kutyák sincsenek, nemhogy más közlekedők akiket zavarhatna a "száguldozásom". Mellesleg megjegyzem az autón minden módosítás teljesen legális, 1 hónapja ment át műszaki vizsgán, "pluszpénz" nélkül. Tehát késő volt, fáradt voltam, nem volt kedvem minden egyes alkatrészt elmagyarázni hogy miért szabályos a kocsin (na meg ismerjük a mondást, HA akar, talál hibát a rendőr), kértem a csekket. Miközben az egyikük elkezdte kitölteni a papírokat (aki mindvégig nagyon rendes volt) a másik rendőr elkezdte mesélni az ott tábláboló polgárőrnek hogy a multkor jegye volat a hungaroringre, de elaludt és hogy milyen településen mennyivel száguldott át (számértékek: 150 170 160), mindez ugye forma1 nap tehát vasárnap dél körül. Eközben nekem töltötték hétköznap éjjel 59-ért a csekket. Utána jött egy autó, polgárőr kérdezi: Őt nem méred? válasz: Hát szemre 65, erre rá se fordítom a trafit. Hát köszi.

Bocs a hosszúért, de jólesett kiirni magamból.

Fornit · forniteszik.blog.hu 2007.08.27. 13:10:17

Ja, igen, azért lehet ám rögtön első blikkre is ítélni: pl. dumálós, csajozós BKV-riderek...

Deviáns 2007.08.27. 13:10:27

párolt zsiráffül 2007.08.27. 09:50:05
ha jól emlékszem a kresszórákra, az előzés megkezdése előtt meg kell győződni arról, hogy más nem kezdett-e már előzésbe. (ezen szabály logikája azt is mutatja, hogy több járművet is lehet előzni). Persze ha nem vagy közlekedési miniszter...
Persze ha irreálisan gyorsan érkeztél (nem 110-el), de ezt a másik autósnak kell bizonyítania

chicken.joe 2007.08.27. 13:13:50

Na lehet, hogy ilyen csákók kellenének vezető beosztásba a szervnél, nem csak azok a kirakatemberek akik még beszélni sem tudnak.
Mindegy 1:0 a rendőrségnek, személy szerint örülnék ha te igazoltatnál :D.

KopaszMercis 2007.08.27. 13:15:47

Kismano, a nemedre tett utalas pedig politikailag inkorrekt, es amugy sincsen koze ahhoz a rendornek, hogy milyen a nemed (tobbek kozt ezert szuntettek be a szemelyi szam hasznalatat, es valtotta fel a szemely igazolvany szam). Ez a kifacsart tekert faszsag. Mindenbe bele lehet kotni. Abba, hogy Kedves Aranka is, meg abba is hogy Holgyem. Amugy az o keresztneve ra van irva a mellkasara, szolitsd te is ugy!

Hózentróger 2007.08.27. 13:16:55

Deviáns:

Igen, tényleg. Köszi. Amúgy 75-80-nal ment a kocsisor már vagy 20 perce, mikor is jött egy kb 3km-es egyenes, vissza 4-be, és padló. Egy 1,3-as autóval ennyi idő alatt képtelenség is lett volna 110-nél jobban felgyorsítani, mikorra belémjöttek, ha belegondolsz.

Az öreg manyus, aki belémjött, 140-ezett ott a rendőrnek, azt hittem lefejelem. De aztán meggyőztem a rendőrt is, hogy nem lehetett több 110-nél. A jegyzőkönyvbe amúgy 90-95-öt írt az ütközéskori sebbességemhez.

h0mbr3 2007.08.27. 13:23:42

Respekt rendőr bácsi! Tudom, a tisztelet is ősi román szokás, minnyá lemondok, faszkorbács, és így nem lehetek sikeres ember, rohadt rendőrbérenc vagyok.
nekem sem a kedvenceim a rendőrök, volt egy-két negatív tapasztalatom, DE: az elmúlt pár hónapban a műszaki érvényességét igazoló matrica (hátul a rendszámon) nélkül jártam (lekopott). ennek megfelelően az összes rendőr, aki mögöttem haladt a forgalomban, kiszedett. kb. 10-szer fordult elő, és az összes esetben udvariasak, kedvesek voltak (lehet, mert én se úgy álltam hozzá, hogy te rohadék?!), a legutolsó adta azt a jótanácsot, hogy ezt lehet pótoltatni is az okmányirodában. jelzem, az okmányirodában sokkal gusztustalanabbak voltak, várakozás, flegmázás, meg hogy töröljem le a rendszámot, hogy képzelem, nem fog ő kezet mosni :D
szal ennyit erről, mindenhol vannak bunkó és nembunkó emberek, csak ha valaki hatóság/hivatal, akkor könnyebben előtör belőle az ősi román. hát ez van

wachaz · http://tvmusor.tv 2007.08.27. 13:26:40

Minden tiszteletem az eljáró rendőrnek. Több post kellene ide szakmabeliektől, hátha egy kicsit tisztulna/enyhülne/javulna a kép.

Homár, azért ugye tudod, hogy ez a sztori statisztikailag is mérhető javulást okozott a rendőrök megítélésében?

Jut eszembe, vajon ezekután harmadjára mennyire lesz megbüntetve a kedves Péter?

pleasantry 2007.08.27. 13:31:49

es raadasul ez egy jol megirt, ertelmes level.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.27. 13:34:05

Hát egy 1.3-as autóval 75-80-al menni ősi román szokás...
És pláne, aki visszakapcsol 4-esbe, az sikeres ember nem lehet...
:-))))))))
75-80-nál szerintem amúgy célszerűbb visszakapcsolni 4-esbe - már a sorban -, kicsit lemaradni; vissza 3-asba, és hadd szóljon. Az az 55-60 lóerő nem olyan sok ám...

Hózentróger 2007.08.27. 13:46:25

Seduxen:

90Le, amúgy annyi időm volt előzni, hogy akár vissza se kellett volna tennem négyesbe. De lényeg, hogy nem volt több 110-nél.....

Amúgy leötvetötlovasozni egy új egyhármas motort, csakis ősi román szokás... ;-)

Fanyuvo 2007.08.27. 13:49:36

Multkor mertek Kaposztasmegyer II-on. Aminek en szemely szerint nagyon orultem, mert mar sokan meghaltak azon az uton (koztuk sok gyerek). A gond az volt, hogy iszonyat meleg volt es sajnaltam oket. Volt nalam egy rakas asvanyviz, adhattam volna nekik belole? Vagy ok nem fogadhatnak el semmit?

ninj4tune 2007.08.27. 13:57:20

Örülök, hogy vannak értelmes rendőrök Magyarországon. Remélem egyre többen fognak közülük hasonlón gondolkodni.

tapeta 2007.08.27. 13:58:59

Engem eddig kb. 4× állítottak meg sofőrként.
1. kiröhögtek, hogy 1 napos a jogsim, és már merek országúton menni.
2. nem emlékszem (igazából, elintéztük okosba)
3. bemértek 61 km/h-val, megbüntettek.
4. tök normális volt a rendőr.

Most sokat dobott a rendőrség image-n az X.Y. kollega. Nekem tetszett. Értékelem. Elfogadom. Ilyenek kellenek. Oktatnia kéne. Legalább szemléletet. És nem csak rendőröknek. Sima magyar állampógároknak is. Ránk férne. Megszavazok egy baccpapucsot, legyen miben csoszogni a szálláson :)

Casparia 2007.08.27. 14:14:40

Gyarapítanám a tzls. úr dícsérőinek számát, respect! Kéne ilyen blogot is csinálni, írd be a jó tapasztalataidat rendőrökkel, BKV-ellenőrökkel, kalauzokkal, szekusokkal és Batz-papucs-importőrökkel kapcsolatban! Mondjuk nem olyan izgalmas, mint a sérelemhánytorgatás, de egy próbát megérne.

soseleszekelső 2007.08.27. 14:19:39

Zsiráffül,

És nem kérdezted meg az öreget, hogy ha látta, hogy 140-nel jössz, akkor ugyan miért vágott ki eléd, ha meg nem látta akkor honnan tudja?

Rendőrökkel egyébként nekem is pozitív tapasztalataim vannak. Ha fizettem is, mindig korrektek voltak, és többször el is engedtek. Ha én hívtam őket, akkor is gyorsak, segítőkészek voltak.

nullstring · http://www.bmwfanatics.hu 2007.08.27. 14:22:13

az a baj, hogy Pesten rohadt sok a rendőr, és sok rendőrből a sok szemét rendőr aránya sokkal nagyobb. ha érteni amit mondok.
Én is találkoztam már rendes rendőrökkel, akiknek ma is hálás vagyok, ellenben találkoztam olyanokkal is, és sjanos ez volt a legtöbb esetben, hogy olyan szinten gusztustalan módon bántak velem, hogy ha nem lettek volna rendőrök, letéptem volna az ajtajukat.
Lehet, hogy erős túlzás, és talán még sértő is, de igazából a rendőrök olyanok mint a cigányok. Van köztük normális, de a legtöbb bunkó, és az általánosítás sajnos elnyomja a normálisakat is...

Azt hiszem ennyi, nameg az, hogy szerintem Pétert, miután letéptük az ajtaját, és szájon vágtuk batz papuccsal, küldjük karácsonykor dublinba!

userina80 2007.08.27. 14:24:14

Batz papucsot Sheriffnek!

userina80 2007.08.27. 14:34:29

Pétert, miután letéptük az ajtaját, és szájon vágtuk batz papuccsal, küldjük karácsonykor dublinba, de a reptérig utaztassuk BKV-val és igyon spricc fröccsöt!

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.27. 14:49:00

90 LE? Akkor ezt benéztem. Esküdni mertem volna a paraméterek alapján, hogy a szóbanforgó jármű a "Mi autónk..."
Tudom-tudom: feltételezni is ősi román szokás.
Majd kapok én Homár életműdíjat, amit a zelmüs post okán alapítottunk.
És egy másik postban külön elnézést kérek Zsiráftól. Aki felajánlásomat követően a Malév (illetve a saját) költségén oda utazik, ahova akar :-)))

Terveüdekszi 2007.08.27. 14:49:31

Faszkalap hondás seggarc miért nem reagál valamit?

wwddrr 2007.08.27. 15:01:57

engem mar nagyon sokszor megbuntethetett volna a rendorseg, bar nem jarok kozuton tul surun de amikor igen nagyjabol az osszes jarmuves szabalysertesnek eleget teszek a kresz szabalyok kihagasan kivul. megis mikor megallitanak rendre elengednek. a titok nyitja hogy nem probalok meg elmenekulni jatszotereken / jardakon keresztul, egyuttmukodo vagyok mindig, normalisan elmagyarazom hogy sajnos miert kell hogy szabalyt sertsek, es hogy mennyi penzbe kerulne rendeznem a helyzetet azert a 0,5km-ert amit hetente parszor megteszek aszfalton. (aki rendorsegi kotelekben dolgozik nagyjabol ki is talalta mivel kozlekedem). eddig 3-4szer allitottak meg, abbol egyszer tobbedmagammal kaptunk egy 2000 ft-os birsagot (szemetelesert), mert nem szabalyszeruen hasznaltuk a savunkat. kisvarosrol leven szo a "papirforma" szerint itt meg gecibbnek kene lenniuk a rendoroknek. ennek ellenere nem azok. lehet hogy csak azert mert nem kopkodok nekik nem probalok ugy tenni mintha rajtam mulna h nem halnak ehen (ado). hozzallas kerdese az egesz. a hondas kis paraszt levelen is erzodik hogy azt hiszi az o seggebol bujt ki a rendorseg, jol megkelett volna baszni vagy 50-60 ezer forintra hagy nyogje egy honapig a 100 ezer forintos fizetesebol. aki szaguldozni akar az takarodjon ki egy versenypalyara, eleg jol el van latva veluk az orszag, vannak nyilt napok amikor barki kimehet. igaz hogy fizetni kell erte, lehet ezert nem annyira nepszeruek ezek a helyek. de barki talalhat maganak olyan aszfaltcsikot az orszagban (foleg ha tuning-autosok az ismerosei) ahol hallgatolagos megallapodas van ervenyben, barki kielheti magat bizonyos napszakokban (nem a lagymanyosi hid, meg a margit- sziget).

szerintem a rendor pont hogy tul korrekt volt mert az ilyen kis fergeket ugy meg kene buntetni hogy meg az autojat is eladja. nyilvan a rendszam is azert nem volt fenn mert notorius gyorshajto (legalabbis az ilyenek 70%a biztosan az) . a sajat eletevel nyugodtan jatszhat de kozuton masok is vannak es ha 160al belecsattan egy csaladi autoba akkor ott roszabb esetben nem csak a sajat eletet tette tonkre. emberileg nagyon helyes hozzaallas ez a 2000 forintos birsag, de szerintem hoszabb tavon sokkal sulyosabb kovetkezmenyei lehetnek es nem pont azt buntetik majd meg vele, akit eredetileg szerettek volna. mert az ilyen hulyegyerekek nevetve befizetik 6-7 liter benzin arat birsag formajaban aztan szaguldoznak tovabb.

Hózentróger 2007.08.27. 15:06:57

Seduxen: monnyuk Dublinia decemberben? ;-)

lexebb 2007.08.27. 15:17:45

Szegény rendőr, csak a halk hegedűszót hiányolom a válaszlevele mellé.

Azt elfelejtette leírni, hogy a birság-pénzt nem a rendőrség kapja, tehát elméletileg nem érdekeltek abban, hogy minél több bírságot mérjenek ki. DE! Utasításba kapják, hogy minél többet kell beszedni, pl. karácsony tájékán hogy mindenkinek meglegyen az ünnepi érzése...

Vannak rendőr barátaim (habár nem sokan), de őket én csak 'megélhetőségieknek' hívom. Akkor bírságol ha muszáj, áll fölötte a főnöke, vagy pl. nem tesznek gyerekülést a kocsiba, 2éve nincs műszaki, stb. Addig rendőrök, amíg le nem telik a szolgálat, az egyenruhával együtt leveszik a rendőrstílust is, és normális emberek lesznek...

Arra hivatkozik a bejegyzés írója, hogy 60 rugót keres a kollégája. Hű de szomorú. KERESSEN RENDES MUNKÁT. Esetleg, végezze el, amit elvállalt ennyi pénzért. Azt sem írta, hogy valszeg 40-45 évesen megkezdi a vidám nyugdíjas életet, és elveszi azoktól az emberektől a jobb munkahelyeket (pl. biztosítási nyomozó, vagyonőr szolgálatvezető), akiknek valóban szükségük lenne ezekre, és meg is érdemelnék. A szerencsétlen vagyonőrök például (amilyen én is voltam), naponta szembesülnek ezekkel a dolgokkal. Sok évi (kényszer)egyéni vállalkozás után közlik az emberrel, hogy most szerelt le XY a rendőrségtől, és ő lesz a helyeden, ugyanis üldözik a kényszervállakozókat, utánna meg nem kell szinte semmit sem fizetni, mert NYUGDÍJAS.

Kicsit elkanyarodtam a témától, de ez is az én véleményem. Az a lényeg, hogy mindenkinek jobb lenne, ha megtanulnának emberként viselkedni minden helyzetben a rendőrök, határőrök, hivatalnokok, és az ÁLLAMPOLGÁRok is...

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.27. 15:19:38

Ha csinos lány vagy kedves zsiráf, akkor 2 személyre :-)))
Kicsit elkanyarodtunk a témától, de sebaj.

báró Csekonics 2007.08.27. 15:20:35

nekemmind1 2007.08.27. 15:01:57

'Péter-félék' szvsz. alábbi okokból nem mennek versenypályára nyílt napon:
- mint írtad is, pénzbe kerül, az pedig ugyebár nincs neki (mint írta ő) - elköltötte 'éndzsel-ájz' lámpára a kis buta (a lámpáért fogják majd ellopni a hondáját... :-) LOL)
- versenypályára / versenykörülményekre nem érvényes a Casco (ha ugyan van neki) és fosik, hogy megtöri, mert vezetni azt nem tud ám annyira.
- csajok / haverok előtt azzal nem lehet annyira felvágni, hogy 1,20 alatt ment egy kört nem 1,21 alatt - sokkal inkább azzal, ha a mekis tálcát a hátsó kerék alá rakja és körbe-körbe pörög, mint maca a joystickon
- még kiderülne, hogy csak spoiler, meg 'éndzsöl-ájz' van a kocsin, meg sportkipu (vagy simán lyukas a gyári kipu), teljesítmény meg nuku, csak a hangja nagy (Láttam már nem egy ilyet, szánalmas.) Az ilyet még a portás is kiröhögné egy valamirevaló versenypályán ha izmozni próbálna.

és végül:
- akkor hogy a fenébe köthetne bele a zsarukba?!

wwddrr 2007.08.27. 15:31:52

báró Csekonics 2007.08.27. 15:20:35

ez mind igaz amit irtal, viszont meg mindig szep szammal vannak olyan utak, ahol ejszakankent maximum 1 kamion ha elmegy, es a rendorseg szandekosan nem teved arrafele, mert tudjak mire szamithatnak ha kimennek, viszont cserebe a friss jogsis hulyegyerekek nem a tesco parkoloban probaljak meg utanozni a need for speed undergroundot.
baratnot meg haverokat is be lehet ultetni a hatso ulesre.
en meg mindig azt mondom hogy legalabb 100k-ra megkelett volna vagni aztan vagy tanul belole vagy legkozelebb egybol forgalmit / jogositvanyt bevonni.

pufey 2007.08.27. 15:35:22

Az az alapvető baj a rendőrséggel, hogy nagyon rosszul viseli a médiafigyelmet. Mert nézzük reálisan a dolgokat, a rendőrök átlagban nem jobbak, de nem is rosszabbak, mint 5, 10, 20, stb. évvel ezelőtt. Mint az élet többi területén, itt is vannak jó emberek, és hatalommániás, rosszindulatú emberek. A különbség, hogy régen nagyon kevesen értesültek a problémás esetekről, mert nem volt profi tv, rádió, internet, és talán ezért nem lehetett olyan rossz a rendőrség megítélése, mint jelenleg. Manapság a kisembernek van némi "fegyvere" az őt ért vélt vagy valós sérelmek ellen. Na de naívak se legyünk, és ne higgyük, hogy ettől jobb lesz a világ, és majd minden rendőr jó emberré válik, hanem jó esetben megtanítják a rendőröknek, hogy mitől lesznek kevésbé irritálóak, rosszabb esetben pedig visszaállítják a hivatalos közeg megsértése nevű bűncselekményt. De mindkét esetben marad a jó-rossz arány a régiben!

KopaszMercis 2007.08.27. 15:44:50

amugy szerintem egy lamborghini hangja minden jozan embert "le kene, hogy beszeljen" a sport kipuffogorol meg a nagy "hutyutyu"-rol...

2007.08.27. 15:50:01

"Addig rendőrök, amíg le nem telik a szolgálat, az egyenruhával együtt leveszik a rendőrstílust is, és normális emberek lesznek..."
No ezt kötve hiszem. Milyen ember az, aki egész nap azt lesi, ki mit hol hibázik, van-e izzókészlete, lejárt-e valamelyik papírja. A szabálysértőt jól leveszi, de ha lehet (és miért ne lehetne) saját zsebre bírságol. Az ilyet régebben útonállónak nevezték.
Naponta vezetek, látom, kit kellene kivonni a forgalomból, ezekhez hozzá se szagolnak.
És mindezt a mi pénzünkért...
Persze tisztelet a kivételnek. Úgy tűnik, vitaindító rendőrünk ilyen kivétel. Éljen boldogul.

báró Csekonics 2007.08.27. 15:53:07

Na igen. Mondjuk szerintem akkor már inkább üres parkoló, mint üres út, mert arra azért jöhet autó is...
Mondjuk igen, egy-két hónap jogsi nélkül (jogsi nélkülit meg egy éjjelre betenni a buzikhoz közös zárkába) lehet meghozná a jobbik eszét a hülyegyerekeknek.

peace_n_love 2007.08.27. 16:03:57

Ha én a "Népvélemény Formáló Hivatal"-ba dógoznék pont így csinálnám.

Előbb egy parrassszt, tejjesen átláccó dumával (sportautó-nincsenpénz),
aztán egy TÖKKKÉLETES hozzászólás, helyreigazítás a korrekt rendőrtől.

Ellenőrizhetetlenül, név nélkül a neten.
Flame indul= hajrá rendőrök!

Nem mondom rájuk fér. Nem mondom, hogy a közlekedésiek intézkedése (egyesek korrumpálhatóságától eltekintve, ami a fizetésük mellett nem csoda) majdnem mindig korrekt, de:

keveredtetek már bajba??? mentett már meg rossz szituból rendőr??? kaptátok vissza ellopott értéktárgyatokat, autótokat??? soroljam???

Az egész rendőri vezetés, a nyomozóktól kezdve és onnan felfelé totál korrupt, az igazság, vagy a szabályok érdeklik a legkevésbé...

A mostani Zsanett és egyéb dolgok végett meg aztán a megítélés egyenlő a nullával.

Szóval mondom, rájuk fér egy kis pozitívum.

VAGY CSAK PARANOIÁS VAGYOK...

peace_n_love 2007.08.27. 16:09:20

Ha én a "Népvélemény Formáló Hivatal"-ba dógoznék pont így csinálnám.
Előbb egy parrassszt, tejjesen átláccó dumával (sportautó-nincsenpénz),
aztán egy TÖKKKÉLETES hozzászólás, helyreigazítás a korrekt rendőrtől.
Ellenőrizhetetlenül, név nélkül a neten.
Flame indul= hajrá rendőrök!

Nem mondom rájuk fér. Nem mondom, hogy a közlekedésiek intézkedése (egyesek korrumpálhatóságától eltekintve, ami a fizetésük mellett nem csoda) majdnem mindig korrekt, de:
keveredtetek már bajba??? mentett már meg rossz szituból rendőr??? kaptátok vissza ellopott értéktárgyatokat, autótokat??? soroljam???

Az egész rendőri vezetés, a nyomozóktól kezdve és onnan felfelé totál korrupt, az igazság, vagy a szabályok érdeklik a legkevésbé...

A mostani Zsanett és egyéb dolgok végett meg aztán a megítélés egyenlő a nullával.

Szóval mondom, rájuk fér egy kis pozitívum, és én pont így csinálnám...

VAGY CSAK PARANOIÁS VAGYOK...

Colett77 (törölt) 2007.08.27. 16:13:03

nem feltétlen az aminek látszik ;-)

sheriff 2007.08.27. 16:19:20

Olvasgatom a hozzászólásokat. A biztató kommenteket továbbra is köszönöm, még mindig jól esnek. A beszólásokra ( hálistennek kevés van ) szándékosan nem reagálok, engem nem zavar a kritika ha jogos.
Viszont egy-két hozzáfüznivalóm keletkezett:
1, Továbbra sem zavar ha szidnak, hanem ha CSAK szidnak.
2, Nem tudunk 40 évesen nyugdijba menni, eddig is 50 év volt az alsó korhatár. És egy 50 feletti rendőr mit fog érni az utcán ezentúl?! Nyugdíj mellett pedig feltehetőleg azért mentek el dolgozni, mert a fizetésünk mellett a nyugdíjunk sem veri az egeket. Annak meg, hogy a volt rendőrt vették fel helyetted, lehet, hogy szimplán az az oka, hogy jobb szakembernek tartották.
3, Sajnos paranoia. Az eset valóban megtörtént.
Tisztelettel: sheriff

szgyula 2007.08.27. 16:29:41

ViKtOr: Engem tobbszor allitott meg rendor, sot egyszer hivtam is balesethez. Mindig pozitiv elmenyem volt, pedig Budapesten tortent mind. Ja, es sosem kertek izzokeszletet (pedig van), EU. csomagot (pedig van, sot, most fogom ismet cserelni, mert lejaroban van).

Szoval van egy csomo bunko/bunozo a rendorok kozott is, mint az elet minden teruleten. Aztan van egy reteg, ami normalis, amig be nem szolsz neki. Onnantol kezdve vermerseklet kerdese. Ez viszont nem magyar specialitas. Ismeros (nemet) srac szolt be egyszer egy nemet zsarunak, ott is volt minden kerese. Meg frusztracio, mert mindene rendben volt. Sot, meg utana is mentek ellenorizni, hogy van-e nala gumikesztyu (!), de az is volt (anesztes a srac).

olyan szép színe van kendnek 2007.08.27. 17:59:13

éljenek a rendőrők akiknek baccpapucsuk van de sikeres emberek nem lehetnek!

olyan szép színe van kendnek 2007.08.27. 18:00:40

Péter meg az ősi romániából jött az mostmár biztos.

sheriff 2007.08.27. 18:06:08

Valaki irta, hogy más fórumon is találkozott ezzel a történettel. nagyon megksözönném, ha elküldené nekem azokat az oldalakat.
Előre is köszönöm: sheriff

bopat 2007.08.27. 19:22:36

Életemben 2x mértek be igaz nem sokkal léptem túl a megengedett sebességet.
A rendőr megbüntetett, de teljesen normális hangnemben, beszélgettünk és minden OK volt. Amiután elváltunk, majdnem baráti volt a hangulat.
Ezt így kell csinálni, ha hibázunk akkor be kell ismernünk és annyi.
Persze senki nem szeret büntetést fizetni, de erről nem a rendőr tehet.

Sokkal több ilyen rendőr kellene az utcára mint a fenti illető.
Csak így tovább és nem csüggedni.

renugard 2007.08.27. 19:39:47

Zsarukám, ezt elkúrtad becsülettel(!)
Az ilyen seggfejeket úgy megg kell kukizni, hogy ne legyen kedve beülni a tunningverdájába jasszolni. A gatyáját is le kellett volna bírságolni, akkor megtanulta volna tisztelni a törvényt és a rendet. Utána írogathatott volna akármit.
Más: én még soha életemben nem találkoztam bunkó rendőrrel (lehet h szerencsés ember vagyok? A meccseket biztosító gyorsreagálású-rehab-legények közt azért van kivétel bőséggel), sőt egyszer pont a rendőrök mentettek meg egy kiadós cigányos fenyítés elől. Én megtanultam tisztelni őket.

nyulambulam 2007.08.27. 20:18:47

Fenntartom a véleményem: Több ilyen rendőr kellene.

Amúgy eddig a rendőrökkel való találkozások nagy részében nagyon korrekt voltak velem a rendőrök, csak egy bunkó párost láttam, akik megállapították, hogy a haveromnak szerencséje volt, mert ha az autós nem fékez, akkor keresztülmegy rajta. Mivel fékezett, a srác nekiment az autó HÁTSÓ lökhárítójának. Mindezt minősíthetetlen stílusban.
A többi eset (2 megérdemelt büntetés, 4 mutatóujjal történő megintés) jogos és korrekt volt.

Németül tudóknak amúgy érdemes megnéznie ezt a linket:
www.acszh.ch/ch-de/sektionen/zuerich/pdf-public/acs_bussenkatalog.pdf

Ebből kiderül, hogy idéntől városi 66-74 km/h-ás sebességnél már nem büntethető börtönre a delikvens, a büntetési tétel közmunka, vagy max. 1.570.000 forintnyi pénzbünti.
A legsúlyosabb pénzbüntetés sebességtúllépés esetén amúgy átszámítva 170 millió forint...

gmmm 2007.08.27. 20:20:02

csak emiatt: "Őszintén megmondom, kezdem elveszíteni a hitemet. Mindenki minket bánt" - az itteni kommentekkel azért javult az arány, nem?:))) úh. én is hozzátennék 1 szavaztot: 17 éve járok közúton motorral, autóval. eddig saccra 30x állítottak meg ellenőrizni, abból 0x volt velem bunkó a rendőr. sose fizettem kenőpénzt, nem nyalok, ált. csak köszönök és válaszolok arra, amit kérdeznek (nem szoktak durvákat kérdezni:) ) . A kb. 30-ból 20-szor csak átnézték a papírokat, 10x már az ablak lehúzásakor elkönyveltem, hogy "ezt elkúrtam, most megbüntet és igaza lesz", oszt mégse. 1x megbüntettek valami biztosítási papír miatt, de csak minimálisan, és az is normális hangnemben zajlott, plusz 2 olyan jut hirtelen eszembe, amikor nagyon-nagyon megbüntethettek volna, de mégse. ebből az egyik egy motorosrendőr volt, aki szerintem helyben elégethette volna a jogsimat -jogosan- de helyette simán csak leordította a fejem és a végén megkérdezte, hogy "mi a fas*ér' nem lehet normálisan motorozni?" azóta télleg jobban igyekszem. nem megfelelni a rendőrnek, hanem normális motorosnak lenni. ámen. és hajrá, X.Y. r. tzls., maradjon ép és egészséges az elméd:)

Kifordított kacagány 2007.08.27. 20:51:59

nekem nem sok dolgom volt még ugyan a rend őreivel, de ezen kevés esetek mindegyikében korrekt volt az ügyintézés. sőt, mondhatni jóindulatú(mondjuk nem is égbekiáltó gazságokat követtem el:). a párom már nem volt ilyen szerencsés, neki kijutott a kötözködős fajtából is.

nem értem mi köze van az autónak az anyagi helyzethez, vagy annak megítéléséhez. egyáltalán miért érdemel valaki eltérő bánásmódot az autója miatt?

sokan elvárják, hogy a rendőr a úgy vislekedjen, ahogy az egy demokráciában elvárható. kár, hogy ezek az emberek nem viselkednek úgy ahogy az egy demokráciában élő állampolgártól elvárható.

Unio 2007.08.27. 21:16:57

Tisztelt rendőrbácsi!:D

Nagyon korrekt a leveled,és teljesen egyetértek vele.

A péternek meg,szerintem az ilyen ősi román hondás szokásán kívül sok más ősi román szokása is van.

Ja és rendőrbácsi remélem adtok a Magyar Zárdásoknak!!,ha azok megpróbálnak emberkedni.:D:D (HAJRÁ RENDŐRÖK!!!:))

Bélám 2007.08.27. 21:59:22

Múlt pénteken Pécsen autóztam. Belefutottam egy ellenőrzésbe és nem volt bekapcsolva az övem. A rendőr csak annyit mondott: "uram, ezért megbüntethetném, de inkább figyelmeztetem, hogy a saját életét kockáztatja ennek a szabálynak a be nem tartásával. Kérem, ezután becsatolt övvel közlekedjen. Viszontlátásra!"
Ugyanezen a napon, Pécs-Uránvárosban a volt Mecsek Áruház mellett álltam meg az autómmal kb 3 percre, úgy, hogy a hátsó kerék vonalától hátrafelé kb 60 cm-re belógtam a várakozni tilos tábla hatályába. Mire visszamentem a kocsimhoz, már rajta volt a rendőrségi bírságcédula.

gazsi 2007.08.27. 22:09:38

amennyi vadökör garázdálkodik az utakon,még csoda hogy nem lövöldöznek a sheriffjeink rájuk.Zsanettot meg ősi román szokás szerint˝igazoltatták˝

nonok 2007.08.27. 22:11:21

Kedves X.Y. tzls Úr!
Talán emlékszik az előző beírásomra, én voltam az, aki nem érti, miért rohangálhat ennyi jármű rendszám nélkül. Ami nem azt jelenti, hogy kevesellném a büntetést, sőt, sokkal nagyobb teret engednék a mérlegelésnek a rendőrök számára. De ennek persze az volna a feltétele, hogy a testületen belül az olyanoknak kellene elsöprő többségben lennie, mint ön. Akik szeretnének és tudnának is gondolkodni, mérlegelni. Ez sokkal hatékonyabb megelőzése lenne a baleseteknek, a szabály- és törvényellenes tetteknek, mint a mindenre csak egyféleképpen reagálni képes gyakorlat. A büntetések egekbe növelésével. Mai hír, hogy a növekvő baleseti arányszámra is ez az egyedüli reakciója a rendőrségnek. Pedig itt pár éven belül radikális javulást KELL elérni az arányszámokban. Olyan új módszereken kellene gondolkodni, ami eddig itt nem volt divat. Hogy csak egy példát mondjak: az átlag magyar autós nem ismeri a követési távolság fogalmát, alkalmazásának gyakorlatát. Az autópályákon centiméterekre mennek a másik mögött 150-nél, hogy ezzel próbálják lenyomni az útról a böszme „lassút”, aki előttük merésszel „cammogni”. Ilyet Európa nyugati felén egyszerűen nem lehet tapasztalni. Tudom, hogy ezek kiszűrése kicsit több munkával járna, mint leállítani egy műszert az út szélére és szedni a pénzt, de meg kellene próbálni! Az olyan vicces ellenérvek meg, hogy „addig nem lehet a követési távolság be nem tartása miatt büntetni, amíg nincs belőle baleset” - minősíthetetlenek. Ilyen alapon ugyanis semmilyen szabálysértés nem lenne büntethető preventív céllal.
Amit a büntethetőségük kockázatáról ír, azt ugye azért ön sem gondolja teljesen komolyan. Biztosan látott már ide vonatkozó, hazai statisztikát...
A fizetésük tényleg szégyen! Erről az a véleményem, hogy kevesebb rendőrből fölépített rendőrség, DE az olyanokból állna, mint ön is, hatékonyabb munkát tudna végezni. A kevesebb rendőr pedig ugyanannyi büdzséből többször annyi fizetést kellene, hogy kapjon, hiszen a nem létezők háttérköltsége is bérre volna fordítható. Ahhoz persze nem egy katonai elven működő rendőrség kellene, hanem egy sokkalta demokratikusabb szervezet, amelyik az „alattosok” értelmére, kezdeményező, mérlegelő, EMBERI képességeire épít, sokkal kevesebb vezetői szinttel. Szerintem ilyen lenne egy demokrácia rendőrsége. Hogy ez mennyire nem így van nálunk, az abból is kitűnik, ahogyan az írásában ön többször is a feletteseitől tartva nem mond ki dolgokat úgy, ahogyan azt jónak tartaná.
Ebben kellene előre lépni, de nem is látszik, melyik jelenlegi politikai irányzat vállalna fel ekkora változtatást, és főleg mikor. De ha még csak nem is beszélünk róla, akkor biztos, hogy soha.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.08.27. 23:21:44

"Gumidomino 2007.08.27. 11:00:54
(...)
Viszont az utakon észreveszem, hogy sajnos a nagyobb/drágább/komoly(abb) kinézetű autókat egyértelmű szabálytalanság után sem merik/akarják (??) megállítani."
Én azt hallottam, hogy "bizalmasan megsúgták" nekik, hogy 10 milla feletti kocsik vezetőivel csak akkor lépjenek interakcióra, ha a drága verda szétszakadt, a hosszúcombú szolizott szőke autódekor meg elvérzett, ugyanis az ilyenek nemcsak a rendőri intézkedést veszik mikrofonnal/kamerával, hanem a látszólagos díszkurvák között van több rendőrvérre idomított ügyvédpicsa is.
Ja igen: és nemcsak a kormányunk, a rendőrségünk is olyan, amilyet érdemlünk. Hogy az utóbbi időben egy csomó balfaszságuk közhírré lett téve, amögött - ahogy már "otthon" régen megírtam -alighanem az lehet, hogy a valódi demokráciától és törvényektől rettegő oligarchák mégjobban ki akarják szorítani a törvények alapján működő szervezeteket, így a rendőröket is, hogy helyettük, kizárólag utasításaik alapján holmi fekete egyenruhás felfegyverzett magánhadseregek (pl. az In-Kal) gyakorolják a rendcsinálást.

Tiko 2007.08.27. 23:32:21

Minden tiszteletem a postoló rendőrnek.

A kommenteket olvasgatva viszont egy kicsit besavanyodtam. Írjátok hogy boldogan vettétek át a 2000ft-os csekket, és hű de korrekten mérlegeltek veletek. Itt szeretném felhívni a figyelmet a 0ft-os mérlegelési lehetőségre is.

Való igaz, hogy korrekt rendőrökkel is lehet találkozni, és amennyit ők javítanak a megítélésen, annyit rontanak a surmó faszparaszt kollégáik rajta. Pozitív példát már sokat írtatok, úgyhogy azt nem írok, inkább adok egy negatívat, hogy legyen egy kis balansz:)

Megállít a csili-vili, új és drága autóval(még egy hónapja sem volt az országban), amit anno vezettem, majd a papírok átnézése után kérdi:
- Biztosítási papír?
- Átutalással fizetjük, még nem kaptuk meg a papírt, ellenben a zöldkártyát (biztosítási) be tudom mutatni.
- Azt nem tudom elfogadni, nincs rajta a kötvényszám..
- Csípőből: Maga viccel velem??? A világ 96 országában elfogadják, ez ráadásul magyar (Hungária Allianz), és azt akarja mondani hogy maga nem?
- Menjen..

De tudnék még, egyéb példákat is hozni, ami nem urban legend..

Szal, egy szó mint száz, ha olyan rendőrök lennének, mint a bejegyzés írója, nem lenne gond. Egy szál se.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.28. 01:18:39

Olykor a rendőr akkr rendes, amikor éppen elég komoly összegre megvágja az autóst. Amikor akad egy olyan kereszteződés, ahol a gyalogos nem jut át a kijelölt gyalogátkelőhelyen, sok autós kanyarodik is, de azok sem adnak meg elsőbbséget senkinek (2 gyaolgátkelőhelyen mennek át), sokszor volt olyan, hogy több mint fél óra volt átjutni.

Rendőrnek történet elmesél, ő kollégáinak elmesél... Hamar eljutott a dolog odáig, hogy egy nap utaztak az ilyen autósokra.

Mivel egy igen meleg nyári napon az ilyesmi nem éppen egészséges, ezen felül balesetveszélyt okoz, jópár autóst feljelentettek, és szépen mentek a maximumhoz közelítő bírságok mindenkinek.

Az autós, lehet, hogy azt érzi köcsögség.

De az nem köcsögség, hogy idős, fiatal, szívbeteg ember, terhes nő, stb. áll ennyit, mert az urak úgy döntenek, nekik tellik autóra, törvény felett állnak, a másik meg dögöljön meg a melegben, akár hőségriadó alatt is?

Az esetet ennek megfelelően értékelték a rendőrök, és súlyán kezelték a dolgot.

Ha egy szabálytalanság MÁSOKAT veszélyeztet, az sokkal súlyosabb mintha magad vállalsz vele kockázatot. Nyilván, ha nem okoz kockázatot, és jelentős problémákat sem, az ismét más téma.

Eszerint kell mérlegelni. Nyilván aki tilosban parkol, és nem halad miatta busz sem, más sem, gyűlik a dugó, azt meg kellene fogni, és szintén vastagon kellene, hogy fogjon az a ceruza...

nonok 2007.08.28. 09:11:02

TheElf bejegyzéséről jut eszembe egy újabb példa a rendőri vezetés hazai szemléletéről, amely (több más közt) oka a nyugati (civilizáltabb) országénál sokkal kedvezőtlenebb baleseti arányszámainknak.
Történt úgy kb. 3 éve, hogy a szombathelyi (vagy soproni, szóval ahova átfúj a nyugati szél...) rendőrség megelégelte a gyalogosokkal szembeni, életeket veszélyeztető (gyakran kioltó) bunkóságot a zebránál. Elkezdték kamerával rögzíteni a szabályellenesen gyalogosokat veszélyeztetőket. Országos híradóban hír lett, hogy milyen szép kezdeményezés. Majd amikor kezdett volna tovaterjedni az országban, jött az "Ácsi!" a Teve utcából. Merthogy az a sok szabálysértő gyalogos ne ám, hogy azt gondolja, hogy így meg úgy! Mi lesz így a szegény bunkó autóssal a zebrán, ha nem tudja, honnan videózza egy rendőr?!
A kezdeményezés elhalt, minden - pl. baleseti arányszám a zebrán - visszaállt a régi kerékvágásba. Újra lehet tudni, hogy ha egy jármű megáll a zebránál, mielőtt elütéssel fenyegetne valakit, akkor az csak Nyugatról jöhetett.

báró Csekonics 2007.08.28. 09:16:26

nonok 2007.08.28. 09:11:02

Mondjuk azért van ám gyalogos is szép számmal (nem zebrán) aki gyakorlatilag kamikaze akciót csinál egy úton átkelésből. Ezzel nincs is semmi baj addig, míg el nem ütik: még ha a gyalogos volt is a hibás, akkor is az autóst hurcolják meg, míg be nem bizonyítja, hogy nem ment gyorsan, fékezett, stb. (És ez nem két nap.)

Mijo24 2007.08.28. 09:26:51

Egy közeli ismerősőmet egy éven belül kétszer kapták gyorshajtáson.
1 alkalom: lakott terület, városból kifelé 80 km/h óra
Büntetés: jogsi marad, feljelentés, bírság 32 eFt, amit egy kérelem után 24-re csökkentettek.
Enyhítő körülmény az anyagi helyzet+ előtte soha egy szabálysértés.
2 alkalom: szintén még lakott terület 78 km/h
Büntetés: jogsi most is marad, feljelentés után 40 eFt bírság, amit méltányosság ból 32-re mérsékeltek, továbbá felhívás, hogy legközelebb nem fognak méltányosak lenni.
Jó lecke volt neki tanult belőle és nem szidta a rendőröket, mert tudta igazuk volt.Azóta odafigyel a szabályok betartására.
Ha tényleg annyira szívatni akarták volna ott helyben elvehették volna a jogsiját, de nem tették még a második eset után sem.
Nálunk nagyon sok a gyorshajtó, ész nélkül előző ( jönnek szemből, de nem baj majd megáll, vagy tükörbe nézés nélkül kezd előzni én meg persze már mellette vagyok ), akik miatt néha tényleg csak a lélekjelenlétünkön múlik, a baleset elkerülése.Miattuk sajnos igen is szükség van a rendőrök fellépésére.

nonok 2007.08.28. 09:30:08

báró Csekonics 2007.08.28. 09:16:26

Látom érzékenyen érint ez a szemlélet bíráló kérdés... Öt percig nem is jelent meg az írásom, aztán 20 másodperc múlva már alatta volt a tied.
A lényeg: vezettem egy "pár" (kb. millió) km-t, de igen kevés esetet tudok, amikor a gyalogos volt - lett volna - a hibás. Igenis számítani lehet és KELL rá, hogy ha nem látom azt a teret, ahonnan egy gyalogos felbukkanhat, akkor fel kell készülnöm erre a lehetőségre. Van olyan ország, nem is messze tőlünk, ahol egy gyerek elütése AUTOMATIKUSAN, a körülmények mérlegelése nélkül a járművezető hibája. Nincs is gyerekelütés (hacsak magyar arra nem téved) a forgalom meg működik. Hát nem érdekes?

Mijo24 2007.08.28. 09:49:46

Kacagány hozzászólásához:

Mint autós nem hiszem, hogy bárki eltérő bánásmódot érdemelne csak azért mert autója van.
De, azt sem tartom igazságosnak, hogy minket autósokat a rendszám alapján utólérnek és büntetnek, ellenben a rendszám nélküli így azonosíthatatlan öngyilkos jelölt sötétben, ködben kivilágítatlan kerékpárost senki nem bünteti, pedig igen is kellene.És talán akkor egyik sem sajnálna 1000 Ft egy lámpára.Persze tisztelet a kivételnek.

KopaszMercis 2007.08.28. 10:14:05

Kitalator:
feketeruhas hogyhivjak kapcsan nem a Magyar Jarda Egyesuletre gondoltal veletlenul?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2007.08.28. 10:38:00

Egyertelmuen korrekt volt a rendor srac / csak igy tovabb, ne add fel / es fasz a popper autos maki.
uff.

jacek 2007.08.28. 11:32:07

Kedves X.Y. r. tzls. !

Ne add fel! Az országnak ilyen rendőrökre van szüksége!

Tisztelettel:
jacek

báró Csekonics 2007.08.28. 13:04:42

nonok 2007.08.28. 09:30:08

Tehát ha pl. mész este lakott területen belül szépen szabályosan 50-nel (kivilágítva, ahogy kell) és féktávon belül eléd lép valaki (akár azért mert nem figyelt, akár részeg, stb.), nem tudod kikerülni, megállni sem - akkor Te vagy a hibás? Ne már...
Persze, nagyon sokszor az autós (vagy az autós IS) hibás. (Vagy mert gyorsan ment, vagy pl. 'sárgán még átfért' vagy akár részegen vezetett.) DE azért, ahogy Mijo24 2007.08.28. 09:49:46 írta, egy rendszámot tényleg könnyebb megfogni, mint egy gyalogost / biciklist akár. Mielőtt még bárki elkezdené itt a gyalogos/autós biciklis/autós ellentétet - igenis, sok bringás IS betartja a szabályokat. Csak, aki nem, az először akkor kap 'büntetést' érte, mikor piroson átgurulva benézi a Kamazt balról... Talán mondjuk rajtuk is segítene egy 2000-es csekk, vagy akár egy ablakon át kimutatott ejnye-bejnye a közeg részéről. Akkor legalább van következő próbálkozásuk.

moli 2007.08.28. 14:18:15

tessek lassitani, megallni a gyalogosoknak, nem kerékkel szulettunk.

Kifordított kacagány 2007.08.28. 14:24:12

Mijo24:
szerintem sem érdemelne az autója miatt senki eltérő bánásmódot, mégis itt szinte mindenki egyetért abban, hogy aki trabantal van az szegény, aki audival az gazdag és a szegény trabist ne büntessék, a gaz audistól meg még a forgalmiját is vegyék el. ez az egész csak kispolgári irigység és nagyon nem így kellene működnie a büntetősdinek. főleg, hogy én már láttam gazdag trabantost és szegény audist is(nem mindenkinek futja új ilferros suzukira:).

szinte minden este hazafelé menet találkozom kivilágítatlan bringással. tegnap még 3 gyalogos is téblábolt az úton egy egész sávot elfoglalva. mindezt olyan helyen ahol gyakorlatilag nulla a közvilágítás. egy autós rá is dudált a kerekezőkre(érdekes módon én nem kaptam dudaszót, úgy látszik megfelelő a bringámon a világítás). tudom, hogy szabálytalan, de ha autóval vagyok én is simán rájukdudálok és belerefizek a szemükbe, ha tehetem, hátha rádöbbennek mi bajom van(nem valószínű). valaki említette itt, hogy milyen genny alakok vannak, hogy ködlámpáznak. nos, én is szoktam egyes útszakaszokon, csak hogy jobban lássam, ki kóvályog az út szélén. volt már babakocsit toló nő is(a járda csak a pórnépnek való), de a kedvencem egy tök sötétben, ködös időben, forgalommal szemben kerekező nőszemély volt. majdnem sikerült "magamévá tennem".
ez a kukásmellényes jogszabály is vicc, eddig egyetlen emberen láttam ilyent(én magam sem venném fel). több értelme lenne, ha szépen megbüntetnék azokat akik szabálytalanul és főleg kivilágítatlanul közlekednek. persze értem én, hogy egy segg részeg alakot aki nem hogy igazolni nem tudja magát, de még sokszor azzal sincs tisztában éppen mi történik körülötte nem szivesen ültet be senki a szép tiszta rendőrautójába, de valahol el kellene kezdeni tőlük is megkövetelni a szabályos közlekedés alapjait.

Mijo24 2007.08.28. 15:08:59

Kifordított kacagány 08.28. 14:24

Sz.tem elég nehéz megítélni, hogy kinek mekkora büntetés milyen anyagi megterheléssel jár és emelett mennyire hatásos.
De pl. vegyünk most autó márkától függetlenül egy jómódúbb, cégtulaj ( X ) és egy kevésbé gazdag ( Y ) személyt akiket megbüntetnek gyorshajtás miatt 50 e Ft-ra.
X kifizeti és nem okoz neki komoly anyagi veszteséget, tehát valószínüleg leközelebb is gyorsan hajt majd.
Y-t viszont gyötri a lelkiismeret,mert az a pénz neki a 80-100e Ft nettójához ( vagy még kevesebb )nagyon sok.És komoly érvágás a családi kasszának.
Tehát legközelebb 2szer is meggondolja mekkora lesz egy 50-s táblánál a lába.

De sokszor ér minket is negatív megkülönböztetés, mert hogy egy alig egy éves autónk van,csak azt nem látja senki, hogy " nekünk sem a legyek hordták össze",azért mi sokat dolgoztunk és dolgozunk most is ( ez persze most nem panaszkodás, mert ezt mi vállaltuk)
Vagy a másik gyakori eset:
A családban rendszeresen szállítunk mozgássérült személyt,így akkor igénybe vesszük a parkolási lehetőséget.
ő siket-néma így nyílván nem nézik "sérültnek".
Számtalan alkalommal érzékeljük a nézd " új autóval jár és nem is mozgássérült, de azért ott parkol" dolgot.

zsg? 2007.08.28. 15:38:57

T. XY rendőr!

Azért annyira nem rossz a helyzet a rendőrök megítélése kapcsán, ahogy - belülről - látszik. Tény, hogy divat lett a rendőröket izélgetni, főcímet írni róluk, majd az utolsó oldalon apró betűs helyesbítést lehozni. De.

Aki képes az önálló gondolkozásra, az általában inkább hisz a személyes tapasztalatainak, mint a hondás hvcs-k sztorijainak. Az elmúlt 10 évben csak egyszer volt olyan élményem, amikor a rend őre némiképp paprikásabban viselkedett, mint kellett volna. Az összes többi alkalommal, akármi miatt is állítottak meg, korrekt emberekkel találkoztam. Ez belül van a 2-3%-os normál hibahatáron. Pedig néha lett volna okuk a helyszíni többrendbeli akasztásra. Szóval fel a fejjel, akinek jobb pillanataiban 70 fölé megy IQ-ja, az - remélhetőleg - képes az önálló gondolkozásra, és nem csak a szalagcímekből táplálkozik. Aki meg mégis, annak már úgyis mindegy, azt Te már akkor sem tudod megváltoztatni, ha vörös szőnyeget terítesz elé egy igazoltatáskor. Fel a fejjel, szeresd a szakmád, és gyakorold korrekt módon.

krtek2 2007.08.28. 16:12:04

Kár, hogy a 2000 Ft, mint bírság - nevetséges. Ha két nullával megtoldanának minden bírságot, talán kicsit nagyobb lenne a rend.

Kifordított kacagány 2007.08.28. 16:53:13

Mijo24:
elég nehéz megítélni bizony, de nem is kellene. ha egy szabálysértést valaki többször is elkövet akkor esetleg hatványozottan lehetne rá kiróni a büntetést. így előbb utóbb mindenki eljutna arra a szintre amikor már fáj neki. persze ehhez az kellene, hogy a rendőr a helyszínen tisztában legyen azzal, hogy hányadik ilyen jellegű kihágása az illetőnek amit éppen büntetni akar. ez csak technika kérdése, viszonylag könnyű megoldani. az akarat a nehéz csupán.

engem is bosszant, hogy ha valaki elér valamit az életben ami egy kicsit több, vagy akár csak kicsit más, mint ami másnak van akkor azt rögtön irigyelni kezdik a legkisebb apróság miatt is. mikor dolgozni kellett érte, akkor azt ugyanezek nem irigyelték. itt pedig nagyon sok ilyen irigy ember nyilvánult meg(most nem a péterke menő járgányára gondolok).

zsg?:
71 felett meg már gondolkodásra is;)

Subculture 2007.08.28. 17:02:01

mi az, hogy a "cégem"? a rendőrség az cég?

Mike36 2007.08.28. 19:36:36

akinek tellik tuningverdára, az ne rinyáljon hogy nincs pénze matricarendszámra

gengula 2007.08.28. 21:41:48

Én komolyan írom, hogy örülök az ilyen típusú rendőrnek. Mentségére szóljon, hogy általában nem róluk szólnak a hírek. Egy csomó jó rendőr ismerősöm van, akit a szükség vitt erre a pályára. Nadeitt visszaír intelligensen! Hopszla! Az a gond, hogy főnökei símán lenyomozzák, akár név nélkül is. Ezt szerintem tudja a muksó. Szal gratula! egyprémiumtuningverdatulaj

Jaanee 2007.08.28. 21:42:02

Péter, péter...te faszparaszt...

SkyWalker a texas-i lotyó 2007.08.28. 22:54:03

Kedves X.Y. r. tzls.!

Gratula!

Egyrészt, mert emberi hangnemű - és helyesírási hibáktól (mindÍg, sÍmán, stb.) mentes - hozzászólásod azt bizonyítja, hogy Te nem az "elvették a kakaómat az oviban, ezért 8 általános után rendőrnek álltam, hogy bosszuljak" hozzáállású rendőr vagy, másrészt azért, mert az intézkedésed a legmesszebbmenőkig korrekt volt.
Örülnék neki, ha - bár erre szándékosan okot nem nagyon adok - csak ilyen rendőrök igazoltatnának, mint Te. Igenis, számít a Ti részetekről a hangnem. Sokkal könnyebben fogadom el a következményét egy esetleges szabálysértésnek akkor, ha megértetik velem, hogy igenis hibát követtem el, a felelősséget ezért nekem kell vállalnom, de méltányosságból (mindegy, hogy mert kiszállok a kocsiból, normális vagyok, köszönök, vagy csak egyszerűen csóró vagyok) olyan összegű bírságot szabnak ki, ami fegyelmez ugyan, de padlóra nem küld.

Még több ilyen rendőrt, és még több ilyen intézkedést kívánok minden közlekedőnek!

Ui.:

Ha a rendőrség irányítói (szakmai és politikai téren egyránt) elgondolkodnának egy olyan rendőri vezetés létrehozásán, ami X.Y. r. tzls. irányelvei mentén működik, azt hiszem, hamar sikerülne javítani a Testület megítélésén (vajon milyen irányban?).

alumi 2007.08.29. 16:06:34

Nem az a lényeg, hogy ki, milyen kocsival jár...
A Hondás jordan csupán villantani akart, de az is megfordult a fejemben, hogy az egész sztori hondásostul, rendőröstül egy hecckampány.
Az igazoltatott muki nagyarcú, pökhendi, apám alám tolt egy verdát típusú majomnak látszik.
Viszont a rendőr úr legutóbbi kommentje sem semmi.
Állítólag 30 éves és szálláson nyomja...Hát így nehéz is lesz kitörni, családot alapítani, öreg! Azt állítja, keveset keres, alig 100-at, utána meg azt állítja, hogy apu tömi pénzzel, amiből már tíz hondát vehetett volna, vagy mi....
Hadd adjak egy jó életvezetési tanácsot, és 2in1 megoldódik a magánéleti problémád is ft...a picsába, nem tudom kibetűzni..főtörzszászlós Úr:
apu pénzét gyűjtsd össze, aztán pár év múlva nézz ki egy kis lakást valahol, uccu a bankba, told be az önerőt, és vegyél egy saját kérót magadnak! Hidd el egy valamire való csaj nem értékeli az egy helyben tipegő, önnön sebeit nyalógató szerencsétlen jánosokat.

Meg kell mondjam, az "apus" beírás után már te sem tűnsz túl hitelesnek, az meg egyenesen gyomorforgató, hogy ilyenkor bezzeg "büszkén vállalod apádat". igazán gratulálok!

A Hondás kis farok pedig csak egy, egyetlenegy a sok közúton rohangáló agyatlan barom közül, akik nap, mint nap kitámolyognak friss jogosítvánnyal a kezükben, hogy aztán a különböző kihágásaik alkalmával 2000 Ft-tal, meg egy enyje-benyjével elengedjék őket....belőlük lesz a gyászhírek, és miattuk halnak meg ártatlan emberek egy balesetben...

ja, és belezőkarmolót annak, aki az alábbi kifejezéseket még egyszer használni meri:
-batz papucs
-ősi román szokás
-...nem egy szerencsés ember....:)

sheriff 2007.08.29. 23:18:37

Kedves primula!
Nem olvastad el figyelmesen amit irtam. Valóban 30 évesen egy szállón élek. Valóban alig keresek többet nettó 100.000 Ft-nél. Valóban támogat édesapám AMIKOR TUD. És hidd el én is azt szeretném ha ez a két dolog legalább valami apró, de saját lakást eredményezne. De " éhenhalni sok, jólélni kevés" tipikus esete forog fenn.
Ha megkérhetlek: A másik cikkhez irt kommentemből ha "idézel", akkor légyszíves pontosan és helyesen értelmezve tedd kérlek. Amit te gyomorforgaqtónak tartasz, azt én egy kis "humorbonbonnak" ( a mestertől szabadon.. ) szántam, hogy egy kicsit úgymond oldjam a feszültséget. Mivel beláttam, hogy nem lett túl humoros és ráadásul mint az eseted is bizonyitja félreérthető, ezért ezt a részt kitöröltem belőle.
Mégegy megjegyzés: Nem lennék az általad leírt "jánosok" egyike, de most nem az anyagi helyzetemet kivánom vitafórumra ajánlani, hanem megpróbáltam a magam és a Rendőrség tisztességét megvédeni egy olyan helyzetben, amikor valaki jogtallanul rágalmazta.
Tisztelettel:
sheriff

Colett77 (törölt) 2007.08.30. 12:11:33

ki korpa közé keveredik... ;)

Colett77 (törölt) 2007.08.30. 12:16:39

Primula, nem látod a fától az erdőt :)

a poszt nem a résztvevők személyiségét hivatott jellemezni, hanem reagálni a felhozott vádakra/rágalmakra.

feri · http://csatabard.try.hu/ 2007.11.06. 12:20:26

nem tudom ha te abban a helyzetben lennél mint sheriff akkor mit mondanál senkinek semmi köze hogy mennyit keres és hogyan ő saját maga számol el azzal
Különben is csak fogjuk be a pofánkat mert amit ők kaptak az elmúlt honapokban azt mi nem éreztük de ők annál inkább menj és csináld azt amit ő aztán utána lehet mondogalodni
süti beállítások módosítása