2006. októberében vásároltam a budakalászi Corában egy elektromos kütyüt. A csomagolás alapján elhittem, hogy egy igényes, nagy tudású terméket veszek, és az ár sem a gagyit sugallta. Csak a kibontáskor derült ki, hogy a csomag legértékesebb, legjobban megtervezett eleme maga a csomagolás, a benne levő áru gyenge, rossz minőségű műanyag kacat. Visszavittem az áruházba, ahol a reszortos eladó átnézte a csomagot, és panaszommal egyetértve jóváhagyta a visszavételt. Az ügyfélszolgálat készpénzt nem adott vissza, arra hivatkozva, hogy hitelkártyával fizettem. Felajánlottak egy levásárolható utalványt, ezt – jobb híján – elfogadtam. Az ország más részén lakom, hosszabb ideig nem jártam Budapesten. Júliusban jutottam el ismét a budakalászi Corába, ahol – meglepetésemre – nem fogadták el az utalványt, arra hivatkozva, hogy az 60 nap után lejárt.
Kértem, hogy ez esetben cseréljék ki az utalványt – nem voltak rá hajlandók. Az ügyeletes vezető panaszom meghallgatása után egyetértett az ügyfélszolgálat eljárásával, szerinte sem jár vissza a pénzem. Panaszkönyvi bejegyzésemre a Cora központja is egyetértett azzal, hogy az áruháznak nem kell visszafizetnie a pénzemet. Tehát a Cora hivatalos álláspontja szerint teljesen normális az az állapot, hogy kifizettem a majd’ hétezer forintot egy használhatatlan kacatért, de sem a kacat, sem a pénzem nincs meg, az áruház pedig lenyelte a hasznot, ellenszolgáltatásként egy értéktelen papírfecnit nyújtva.
Két hónapig érvényes a Cora pénzutalványa
A Homár még nem hallott olyan vásárlási utalványról, ami 60 nap után lrjár, mint, amilyennel Cin találkozott a Corában, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ilyen:
Helló Leó! 2007.09.04. 17:09:14
TeeCee :o) 2007.09.04. 17:10:05
Ha nincs rajta a papíron, hogy meddig érvényes, akkor be kell vegyék...
Vrungel kapitány 2007.09.04. 17:10:18
jesszumpepi (törölt) 2007.09.04. 17:10:33
Vrungel kapitány 2007.09.04. 17:12:01
Tibivagyokmeg 2007.09.04. 17:16:54
Klónozott egér 2007.09.04. 17:18:31
először?
:-)
Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.09.04. 17:19:12
Viszont ha igaz... az ajtóletépés csak bemelegítés.
Klónozott egér 2007.09.04. 17:19:38
:-)))))))))))))))))))))
timecopo 2007.09.04. 17:30:40
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 17:31:12
sikeres....
andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.09.04. 17:32:09
Egyáltalán milyen indok az, hogy azért mert hitelkártyával vásároltál? Miért? Nem terhelték a kártyádat vásárláskor? Elmennek a p....ba. Most komolyan.
Fagyasztóvédelem? Még több Homár?
andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.09.04. 17:34:08
Dr Net Elek (törölt) 2007.09.04. 17:36:00
VIC20 2007.09.04. 17:44:29
Utalványt adnak, mert bankkártyával fizetett! Ha meg kp-vel fizet, akkor meg azért, mert sapka volt a fején. Vagy mert nem volt.
A szerződéstől elállás esetén az eredeti állapotot kell helyreállítani, vagyis a vételár visszajár. A fizetési mód közömbös.
VIC20 2007.09.04. 17:46:17
dwdHU 2007.09.04. 17:50:53
HACCPi Corai Döglésű Rágcsáló 2007.09.04. 17:51:35
Nincsen ebbe' semmi különös.
Az én kis agonizáló testecském is szigorú szabványok közepette került anno a termékek közé.
dr. _mmm_ 2007.09.04. 18:06:51
A lényeg. Gondolom rá volt irva hogy érvényes X igeig. Te elfelejtetted megnézni, vagy bepróbálkoztál. Nem jött be.
Ha mégis a CORA beszta el akkor ríszpekt Neked és megyek ajtóttépkedni a corába.
rothadó test csimota 2007.09.04. 18:08:53
"a benne levő áru gyenge, rossz minőségű műanyag kacat. Visszavittem az áruházba, ahol a reszortos eladó átnézte a csomagot, és panaszommal egyetértve jóváhagyta a visszavételt"
Namármostkérem!:
1.: A "gyenge, rossz" az elég szubjektív kategória. Az nem derül ki, hogy valamilyen objektív hibája is volt-e a terméknek.
2.: 1.-től kezdve, ha nem volt hibás a termék, akár el is küldhették volna a t. vevőt jó messzire.
Tehát volt valami hibája is a terméknek, vagy csak teszett közben olyat tanálni, ami jobban teccett vóna a naccsádnak?
Gera 2007.09.04. 18:15:13
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 18:15:49
3 honapig barmit visszavihetsz indok nelkul es cash vissza
eccer leeresztett a gumim a parkoloban/ talan Wal mart?/ regen volt
es vettem egy jo kis poumpat, jol felfujtam, aztan visszavittem, mert minek nekem pumpa
annyit megkerdeztek, hogy rossz-e mert akkor kidobjak, de mondtam nem csak lassu
es ennyi
kp vissza es have a nice day
Menedzser Elek 2007.09.04. 18:19:25
Lassú a pumpa?
Hát ez jó. :)
Vagy ez ilyen ottómatta punpa volt?
Fosos lettél-e?
A hölgyeket biztosíthatom, én nem vagyok lassú pumpa se fosos én édes nektárt csepegetk a vessz... izé, szóval azt pumpálok be, aho kell :)
undokhelikopter 2007.09.04. 18:23:17
Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2007.09.04. 18:23:53
1.) aru visszavetele, csereje: valtozott a jogszably kb egy eve, 10.000 Ft-on alul egyaltalan nem kotelesek visszavenni. Igen, felhaborito, kilobbiztak.
2.) tokmindegy hogy kp vagy bankkartya, utobbi esetben a visszautaltatas eppolyan elfogadhato.
3.) ha arucsere, akkor jogos az utalvany
4.) ha az utalvany nem hasznalhato fel korlatlanul es ez ra is van irva, akkor a naiv ugyfel felelossege ha nem olvasta el. Etikus? Nem. Torvenyes? Igen.
undokhelikopter 2007.09.04. 18:25:59
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 18:38:24
es telleg lassu volt amugy
de csak azert irtam, hogy fogyasztvedelem harcoljon ilyenekert, hogy ha nem tetszik vagy xar akkor penz vissza x ideig
mar az EU is van akkora piac mint ez
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.04. 18:39:30
Ha igen, az pech, akkor csak el kellett volna olvasni.
Mi volt a cuccos egyébként? Nagyon titokzatos vagy... De tényleg, mi lehet az a gagyi cucc, amit "élőben" nem lehet megnézni, hogy milyen, csak csomagolva? Elektromos bacc pacsker?
wh_old (törölt) 2007.09.04. 18:39:53
Zotya 2007.09.04. 18:40:00
biorobot (gyönyörű fosbarna) 2007.09.04. 18:41:59
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 18:42:09
de ebben az esetben miert pont 60 nap, hat az O penze volt benne nem ajandekba kapta
Secnir 2007.09.04. 18:48:42
A TANULÓPÉNZT MEG KELL FIZETNI!
csókolom, ennyi volt. legközelebb figyelmesebb leszel...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 18:51:34
errol beszelek erol a mentalitasroltanulopenz meg ilyenek
a Cora egy eleg nagy ceg, beloletek elnek, hat ne akarjanak tanulopenzt fizetni
es az esszeru az lett volna ha rogton visszaveszi a z arut es viszautaltatja penzt a bankszamlajara
itt lgalabbs igy megy
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 18:56:12
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 19:00:45
en puMpat vettem
de vehettem volna puNpat is
a lenyeg hogy visszavettek es nem utalvanyokkal bombaztak, vagy boNbaztak?:)/
., (törölt) 2007.09.04. 19:03:32
Law enforcer 2007.09.04. 19:04:05
Law enforcer 2007.09.04. 19:14:40
1, amikor a garanciát pecsételik az ember általában belenéz a dobozba.
2, az utalványon megnézi a dátumot.
3, az ország más részén is van cora, ezért nem kell áthajózni
4, 7ezerért sikeres elektromos kütyüt nem kapni.
5, nem lehetett nagyon fontos, ha rögtön nem vett másmilyen csellentyűcskét helyette, ill. ha nem vásárolta le azonnal.
ergo: nem megélhetési vásárló.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 19:17:23
visszavasarlasi garancia ,csak kenyerre, zsirra
Law enforcer 2007.09.04. 19:19:19
trewq 2007.09.04. 19:24:55
Elektromos termékeket úgy tudom, hogy ki lehet próbálni vásárlás előtt.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 19:35:11
ez ellen tiltakozom
itt miert veszik vissza?
egyszeruen nem tetszik es visszveszik
visszaadjak a penzt
EU-ban miert nem megy ez?
mondjuk computeres, meg jatek gepeknel stb. van kivetel
erdekes lenne ha visszavinnel egy wolfeinsten 3-at 3 honap utan, hogy nem tetszik
de a elv az, hogy megveszed, elviszed, es ha valamiert nem tetszik visszaviszed 3 honapon belul es kp vissza
n\/na azt nem kell mondanom, hogy ezt a lehetoseget, hogy 3 havonta tv-t cserelnek, kik hasznaljak ki leginkabb/
osi keleteuropai szokas
További magyar hang 2007.09.04. 20:03:30
Kisgenyó 2007.09.04. 20:19:48
2. Terméket kizárólag a termék pontos ismerete után(megfogdosom, megnézegetem, megszagolgatom (na neeeem, ha phospunepa akkor nem) vásárolom meg és nem a csomagolása alapján döntök. Szépen is néznénk ki.
3. Addig verném az asztalt amíg kp-t vagy átutalást nem kapok, mert a sztoriból úgy vettem ki hogy nem igazán próbálkoztál, inkább beletörődtél. Persze ha nincs más, akkor el kell fogadni, de próbálkozni érdemes.
4. Ha végképp megutálom a korát, esetleg körbekérdezem az ismerőseimet akik esteleg ott vásárolhatnak, hogy becserélik-é a cetlimet kp-ra.
5. Ha rá van írva a 60 nap ígylyártá, ha nem akkor a standard procedúra: baccpapucs, féltégla, lazán meglök, ajtó a világító kilincsnél fogva letép, arcba fopunepa, ajándék laptoppal megcsapkod.
UI: Volt egy srác akit a Géjrobiban 10 rugóra nézett be a pénztáros. Ő fogta szeszes sort, megdöntötte és elinalt. Ha van jó baccpapucsod amiben gyorsan tudsz futni ez is egy megoldás lehet.
gendermember 2007.09.04. 20:27:41
Ha rádöbben, hogy valamilyen oknál fogva nem a legjobbat választotta, és a vásárlást követő 8 napon belül eredeti csomagolásban visszahozza az árut, mi kicseréljük Önnek."
www.cora.hu/nyugalom.html
ennyit írnak összesen. monibek nincs, utalvány se.
Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2007.09.04. 20:38:47
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.04. 20:40:05
Ariadne12 2007.09.04. 20:43:22
Law enforcer 2007.09.04. 20:46:02
csak hibás terméket cserélnek vissza 3 napon belül. minden egyéb már plussz szolgáltatás.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 20:49:43
hihetetlen
igen vazze csinaltam 500 kepet es nem tecc
es itt akkor visszaadjak az arat barmilyen hihetetlen
Ti meg hajbokoltok a baccpapucsos multik elott
nyugi, harcoljatok az erdekekert, nem fognak kivonulni
Law enforcer 2007.09.04. 21:02:12
nem hajbokolás, ez a tövény . ideát.
serialkiller01 2007.09.04. 21:23:26
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 21:24:50
Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2007.09.04. 21:41:38
És igen, ezt a plusz szolgáltatást a multik is az adott ország vásárlói kúltúrájához igazítják.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 21:54:16
itt valahogy vasarflokozpontubb minden
az is igaz, az itteni rendszert otthon kihasznalnak, mer mi olyanok vagyunk
de aza is igaz ha vettem egy kutyut es nem az amire szamitottam, akkor ekkor afaxnit nem kell csinalni
vissza a love a doboz ujre lergaszt meg polcra vissza
senkinek kara
igy a vevonek lett
7000 Ft
E412 Free 2007.09.05. 00:37:39
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.05. 01:29:50
Ha valamit visszaviszel, az itt használtként adható csak el onnan, ergo a visszavásárlásnál mindig van valamilyen feltétel. A vásárlási utalványos történet pedig korrekt.
Megjegyzem: ha nem üzletben vásárolsz, akkor akár elállási jogod is lehet egy ideig (akkor meg ugye pénzt visszakapod), itt kevésbé éri meg a vásárlót hülyíteni.
Mivel itt a vásárló sok többletjoggal élhet, kereskedhet, a büntetőjog eszközével is védik, stb. ezért a legtöbb kereskedő nem szívesen ad többet akötelezőnél, hiszen az is több, mint amit indokoltnak tart.
andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.09.05. 02:23:18
Persze itt az emberek nem szorulnak rá az átverősdire és mivel korrekt ez a csere/pénzvisszafizetési dolog az embereket nem is ingerli semmi a rafináltkodásra.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 02:58:53
en mar nam akartanm a kedelyeket turbozni
itt amit visszaviszel megy a compaktorba
lattam en mar bezuzni sok mindent minimalis pronlemavaql
mondjuk bicikliben rossz volt egy csavar es zuzzak be
ezert ugy finomitottam
egy nagyonn aruhazlanc/target. wal mart// visszavitt es bepreselt cuccaikobol, Te vigan kereskefest nithatnal
de meg egyszer, en csak az ellen vagyok, hogy a kereskedo diktal
hat nem!
Nodemaki 2007.09.05. 03:15:36
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 03:18:34
jesszumpepi (törölt) 2007.09.05. 04:16:24
deputy sheriff 2007.09.05. 06:23:42
ha nem is kompaktorozza be a kompaktoros Jimmy, akkor a visszavitt termeket "rollback" cimszoval rakjak vissza a polcra es kb fel-negyed aron viheti a nep, ha kell neki. Itt persze nem az olyan cuccokrol beszelek, hogy a tv-bol hianyzik a kepernyo, hanem az olyan cuccokrol, amiket az emberek azert vittek vissza mer' nem teccett nekik es igy mar "hasznalt" illetve "nem-bontatlan"-nak titulaljak.
a kepernyo nelkuli tv-ket termeszetesen osi amerikai szokasok szerint bekompaktorozzak.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 06:29:58
.laca. 2007.09.05. 08:04:18
Robzon 2007.09.05. 08:21:59
getinaf 2007.09.05. 08:23:52
Hozzátenném még azonban a pumpa vásárlás kapcsán, hogy azért a jelenlegi kereskedelmi gyakorlatokat nézve felmerül a tyúk-tojás előbblévőségének kérdése, mert ott meg azért a vásárló művelt gusztustalan dolgot.Mert azért az se járja, hogy megveszem, használom, aztán visszaviszem.No, pont ilyesmik miatt is olyan rugalmas az üzletekben a panaszok kezelése,meg a táskába benézünk, meg a többi.Szóval egymást szívatjuk.
EÖ (törölt) 2007.09.05. 08:25:54
báró Csekonics 2007.09.05. 08:44:09
2. Ha visszafizetik a vételárat, akkor nem utalványban, vagy tartozom neked cetliben, nem is monopoly dollárban, vagy gazdálkodj okosan forintban, hanem KP! Ott a hiba, hogy ragaszkodnod kellett volna az igazadhoz, csak gondolom bedőltél (sajnos) a megfelelően erélyes eladók dumájának.
3. Ha tényleg van lejárat azon az utalványon, akkor sajnos (mivel már elfogadtad) így jártál. Ha nincs - reklamálj magasabb szinten. (Ha úgy érzed megéri a bulit.)
Kora ajtaját meg persze letépni...
Eddig se mentem oda, ezután se tervezek.
Tuskó se leányálom, de legalább olcsóbb - ha az ember megnézi mit vesz.
Robzon 2007.09.05. 09:06:51
crashdummy 2007.09.05. 09:15:47
Ha elismerték, akkor pedig a vételár visszajár. Az lehet, hogy ez történhet utalvánnyal is. Azonban véleményem szerint a beváltás határidőhöz kötése jogellenes. Ebben az esetben u.i. a vevő fizetett, sem árut, sem szolgáltatást nem kapott cserében, és a Cora lenyeli a pénzt. Ezt nevezi a jog jogalap nélküli gazdagodásnak.
Fordulj ügyvédhez, és pereld be őket.
Tengertánc (törölt) 2007.09.05. 09:35:24
Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.09.05. 09:37:57
Ha akadékoskodnak, úgyis kitalálod, hogy nem fér be a szekrénybe, mindegy. A lényeg az, hogy legtöbb helyen nem is kérdezik, mér hoztad vissza, már adják is a KÁPÉT. És kurvára mindegy, hogy kártyára vetted, vagy leszoptál érte valakit, pénzt adnak vissza. Különben ajtó letép.
Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2007.09.05. 09:53:37
Dr.Mervin kormánybiztos (Afrika Cárja) 2007.09.05. 10:00:38
johevi 2007.09.05. 10:04:10
Kérdés rajta van-e az utalványon, hogy meddig érvényes? Ha igen, akkor kár volt ide beírni...
Tengertánc (törölt) 2007.09.05. 10:05:07
Milyen jó is lenne egyszer a f@sz másik oldalára kerülni...
Combi* · http://www.knorr-bremse.hu 2007.09.05. 10:49:51
vernarancs 2007.09.05. 11:00:34
Vajon katus mit szolna ehez? Budos paraszt ugyfel mar megint...
Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.09.05. 11:19:02
Én sokszor elgondolkodok azon, hogy mennyire túl vannakk bonyolítva bizonyos dolgok. Például a témánál maradva. Bemegyek egy boltba, veszek valamit. Ha valami problémám van, akkor most kerülőutakkal szakodjak, meg olvasgassak apróbetűs részt kölünféle fecniken, A kurvaannyukat, bocs. Lassan oda jutunk, hogy mindenkinek ügyvédi diplomát kell szerezni, ha nem akarja, hogy átbasszák a közértbe ahol a krumplit veszi, mer a vételi szerződés 23. oldalán apró betűvel fel van írva, hogy a délután 14:21 és 14:23 között vásárolt krumplira csak akkor vonatkozik az akciós ár, ha sárga cipőbe jössz...
Nagyvakond 2007.09.05. 11:28:54
Szar-vas 2007.09.05. 11:34:48
Nazi keyboarddal is lehet magyarul írni
OB1K 2007.09.05. 12:12:49
Robzon 2007.09.05. 12:14:02
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 12:23:58
majdnem leirtam ki a paraszt, de meggondoltam magam
amugy Te mit tettel volna huokyegyerek hasonlo esetben
es semmi szuksegem azota se pumpara
es nem a tizenvalahany dollarrol volt szo
izgalmas volt a monitoros storyd
vegigizgultam
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.05. 12:36:37
Bakker ez itt nem amerika! Magyarország. Ösmered? Ha én kereskedő lennék, én sem cserélgetném a cuccost csak mert nem teccik a vásárlónak (utólag!). Nincs bizalom. Csak átbaszás van. És mindenki rinyál, nehogy átbasszák. Ezért nincs bizalom. A 22-es csapdája.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 12:55:16
en csak leirom az itteni tapasztalataimat
Magyarorszagon eltem 30 evig, mert ott szulettem, tizeneve meg itt elek
es itt a homaron neha leirom, hogy muxik itt
oszt ennyi
de ha a torveny az lenne akkor cserelgetned, itt meg ilyen a torveny
Robzon 2007.09.05. 13:08:05
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 13:29:42
nem volt lukas, ecceruen lapos volt
bementem, vasaroltam, kijottm es lattam lapos, kene bele fujni
a tokom nem fog 98 fokban kereketcserelni egy pakoloban
a pumpat meg visszvittem mert nem volt ra szuksegem erted?
azota sincs
amugy tuti a polcra tettek vissza, de ha bezuztak bezuztak
hat ettol nem emelnek arat abban biztos lehetsz
most meg ha azzal akarsz dicsekedni hogy nagy teljesitmenyu az autod, hat baratom most nem irom le milyen kocsim van mert nem kivanok versenyezni
ellenoriztesd tankolasonkent a levegonyomast orulunk neki
ha nekem legkozelebb leereszt nem kereket cserelek, hanem kocsit
fogok en itt kereket cserelni...
Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.09.05. 13:35:38
Az a pumpa már el lett adva máshova.
Az ügyeskedők-élősködök aránya meg csak attól fögg, hogy mennyire él jól, és mennyire lusta a paraszt. Egy olyan társadalomban, ahol a keresethez képest alacsonyak az árak, az emberek simán megveszik a cuccot, és ha nem kell legfeljebb kidobják vagy felgyújtják. De nem viszik vissza, mer az már macera.
Na ez a pazarlás.
Meg nem felrakni a magyar kiosztást ősi... De melyik is a szóban forgó oprencer?
Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.09.05. 13:38:12
Robzon 2007.09.05. 13:50:35
ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.09.05. 17:11:29
www.ertekelem.hu/view.php?id=85&page=0&cat=138
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.05. 18:03:39
Robzon 2007.09.05. 18:18:01
Robzon 2007.09.05. 18:19:40
Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.09.05. 18:20:58
renugard 2007.09.05. 18:40:34
Ezt hívják tanulópénznek. Nem is volt drága. Pláne nem nekem, kibicnek:)
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.05. 19:14:22
Most vajon a jelenből írok?
Robzon 2007.09.05. 19:56:30
Jetpilot 2007.09.05. 20:32:42
Ki Corán kel, utalványt lel.
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.05. 20:45:30
Megérkezett. (Vajon mi lehet benne?) Azonnal visszavittem, hogy ez nem tetszik és egyébként is lassú. Sajnos a Corában már csak a klottgatyás tulajdonost találtam, aki aszonta visszaveszi, ha befizetem a nyereményadó 16,5 százalékát. 100 kunással fizettem, de nem számoltam meg a visszajárót és csak később vettem észre, hogy kevesebbet adott vissza. Hazafelé véletlenül felmentem az autópályára, ahol Palkovicsné megállított, hogy az etióp éhezőknek gyűjt lélegeztetőgépre, vegyek tőle képeslapot.
Ez melyik dimenzió? És mivel párhuzamos?
Robzon 2007.09.05. 20:59:39
dograbbit 2007.09.05. 22:33:19
Vettünk porszívótaz ősi nromán áruházban, mert a régi besz@rt a sittől, kemény öttezzeh kilencszáért.
Mondja pénztáros:garancia a vevőszolinál.
Kérdezem a vevőszolis szőkét, hogy mennyi a gari?
3 nap, aztán szervíz.
Akkor hagyjad, nem kell.
Pont fogok szarozni egy ötezres pornyűvőn a corával-e? Ha bephosick esetleg.
renugard 2007.09.06. 05:33:25
Van olyan, akinek ez az 5 rugó is pénz...
báró Csekonics 2007.09.06. 10:01:26
Figyi már ez mindenhol így van... 3 napon belül ahol vetted csere, utána márkaszervízben 1 év vagy amennyivel esetleg a gyártó többet vállal rá...