Tékozló Homár

Borcseppek az esőben

2007.09.06. 10:35 | jackyll | komment
Ugyan ki az elvetemült, aki a 2-3 napja szemerkélő esőben borfesztiválra látogat? Aladár igazi vérbeli mazochista, biztos úgy számolt, h így kevesebben lesznek. És tényleg. De az árusok is. Cserébe a 10 órája ázó biztonságiak pontban 11-kor kidobták, bár normál esetben (tömeges érdeklődés esetén) ez éjfélre szokott kitolódni:
A 16. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivált szokás szerint idén is a Budai Várban rendezik szeptember 5. és 9. között. Mielőtt bárki azzal vádolna, túl hamar ítélkezem, elmondhatom, hogy a legutóbbi ezredforduló óta rendszeres látogatója vagyok a rendezvénynek, és azt megelőzően is előfordultam hébe-hóba. Ezen tapasztalatokkal felvértezve vágtam neki az idei fesztivál első napjának is. Mindjárt az évente szigorúan monoton emelkedő jegyárat (most épp 2200 HUF/nap) kifizetve tapasztaltam, hogy a kiállítók egy jelentős része zárva tart.

Mivel érkezésemkor (szerda 19 óra 30) ez a rossz idő számlájára írható jelenség volt, ezért alapvetően pozitív hozzáállásomat erőltetve nekiláttunk a maradék kiállító borai kostolásának. Mindezt zavartalanul tehettük 22 óra 35-ig, amikor is a vállunk fölül biztonsági őrők nekiláttak „kultúráltan” felszólítani a kiállítókat a 23 órai zárás igényére, illetve nem mellékesen az ezt elmulasztókra váró szankciók lehetőségére.

Miután nem hagytuk annyiban és szóba elegyedtünk a nagyon kedves biztonsági őrökkel, megtudhattuk, hogy a ”tökük tele van azzal, hogy a rossz idő ellenére emberek borfogyasztásra vetemednek”. Mivel több éve látogatom a rendezvényt, ezért számon kértem az elkövető biztonsági őröktől a szokásjogtól való eltérést (miszerint korábban a 11 órai záráskor kezdtek neki a terelésnek és éjfélre űrítették ki a területet), amire azt a kurta választ kaptam, hogy nekik ezen iszonyatos körülmények között kell helyt állniuk délelőtt óta (a rendezvény 14 órakor nyitott).

A Budai Várból kifele jövet megfogalmazódott bennem az igény, hogy érzéseimet eljuttattom az illetékeseknek (szervezőknek, döntéshozóknak), hiszen „szóból ért az ember”. Ezért úgy döntöttem, hogy kérem a szervezők képviselőit, nevesül a biztonsági őröket, hogy panaszkönyvet vagy valami hasonló jegyzőkönyvet biztosítsanak számomra, hogy az általam tapasztalt jelenségeket írásban igazolhassam.

Ez az igény kiverte a biztosítékot a nagyon felkészült csapatnál és a „turul madaras” kapunál mintegy félórás várakozást követően a harmadik vagy negyedik őr javaslatára végülis abban maradtunk, hogy ezt csak másnap tehetem meg délután kettőkor. A vicc az egészben, hogy végig kezükben rádióval (amit felszólításra sem használtak) nem voltak hajlandók megnevezni egyetlen konkrét személyt sem, aki felel az egész rendezvényért és csak arra voltak képesek, hogy az időközben megjelent, érdeklődő turistákat elzavarják a kapu környékéről. Felháborítónak tartom, hogy olyan emberek őriznek egy patinás helyen, gondolom patinásnak szánt rendezvényt, akikre egy juhakol őrzését sem bíznám rá nyugodt szívvel. Nem szívesen festi az ember az ördögöt a falra, de eszembe jutott a sajátomnál néhány komolyabb helyzet, amit minden bizonnyal képtelen lenne kezelni ez a felkészületlen security-brigád.

Tisztában vagyok vele, hogy a kiállítók számára a jelenlét nem kis anyagi áldozattal jár, de azt gondolom, hogy a pénzemért „járna” nekem is legalább annyi, hogy a megjelölt nyitvatartási időben úgy csinálnának mintha nyitva lennének. A sokat látott szemem előtt felrémlik egy olyan fesztivál rémképe, amikor a kiállítók csak a csúcsidőben, mondjuk péntek és szombat 19 óra és 21 óra között méltóztatnak kinyitni, mert nekik csak akkor éri meg, és a változatlan árú belépőmért cserébe csak arcomba nevetnek, hogy ez most nem nyert. A szervezők számára jelezném, hogy résztvevőként semmiképp sem elégszem meg a felállított standon feltüntetett név megtekintésével, és a pénzemért elvárnám, hogy megkapjam a lehetőséget a kiállító és borai megismerésére. Egyébként mehetnénk a Tesco-ba vagy az éjjelnappaliba is, hiszen ott is lehet bort kapni.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

., (törölt) 2007.09.06. 10:37:01

Bár a hideg bor melegít, mégis mit vártál minusz 10fokban?
Nem is vagy sikeres!))

., (törölt) 2007.09.06. 10:39:28

Na! Na! Holtverseny! Nézd csak meg az időpontokat!!))

homár molla2 2007.09.06. 10:40:33

újabb nem sikeres ember.

Zaklató_Panda 2007.09.06. 10:41:07

én sem lehetek sikeres...

Dr Net Elek (törölt) 2007.09.06. 10:42:31

Fölháboritó. Mi több, orcátlanság.
Oszt tavalyi inkal passz vót a nyakukba-e? Fényképezögépet elvették töled-e?

Dr Net Elek (törölt) 2007.09.06. 10:46:37

Acsimovics 2007.09.06. 10:39:28

Oké, akkor nullkomafünf:)

Célfotó, ilyesmi?

Hogy ezt hogyan döntötte el a blogmotor?
Ja persze, tegnap óta a mátrixban vagyunk...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.09.06. 10:48:14

Szerintem ez egy teljesen szokványos sztori. Nincs ezzel semmi gond. Csak

"tökü(n)k tele van azzal, hogy a rossz idő ellenére emberek borfogyasztásra vetemednek"

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.09.06. 10:49:45

Big brádör iz v'csing jú. Jövőre be sem engednek majd arra hivatkozva, hogy te voltál az a kekec félnótás az előző fesztiválon. :D

parasztjoepa 2007.09.06. 10:52:39

OFF: volt valami említésre való bor 2200 alatt?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.06. 10:54:45

most mit nyafogsz? megmondták hogy 11-kor kell lelépni mert akkor zár a hely.

te meg nekiálltál biztonságiakkal kötözködni. borfeszt, előtte gondolom ittál, lehet hogy be is basztál? biztonságiakkal nem kötekszünk, mert ha visszaüt fájni fog. márpedig nekik nincs agyunk, így könnyen visszaüt.

most mi a probléma? az hogy a biztonságiak hülyék, vagy az hogy sokan nem nyitották ki a bódét? egyikről sem a secusok tehetnek. nem értem miért rájuk vagy mérdes :)

Bíbor Nyúl 2007.09.06. 10:55:33

Mit akartál még 25 perc alatt csinálni?Ne legyél telhetetlen.Azt meg honnan tudod, hogy a biztonságiak 14kor kezdtek?Nem úgy van, hogy kimennek 13:59kor aztán 14:00kor kezdik a melót.
Egyébként meg aki esőbe megy borfesztiválra, az sikeres ember nem lehet.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.06. 10:56:32

parasztpicsa!

BB bármelyik
2200 alatt van, bor, és említésre is méltó.

azt nem mondtad ogy inni is akarsz belőle, és olyan kell amit csak pozitívan lehet említeni... :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.06. 10:57:38

mitörtént a blogmotorral? kikapcsolták a káromkodásszűrő berendezést? gombnyomásra egyből megjelenika komment.

a blogmotor automoderáló képesség ősi homár szokás.

báró Csekonics 2007.09.06. 10:57:44

Tegyél is úgy: ott legalább (bent) nem esik az eső...
2200-ért pedig nem is rossz borokat lehet már kapni azért. (Akár még egybél több üveggel is, attól függ persze melyik borászat milyen évjáratú és fajtású termékét szeretnéd megkóstolni.)
Csak persze a 2-300 Ft-os (palackozási önköltség kb.) bornak látszó levekkel vigyázzon az ember fia... Szvsz. ami 4-500 alatt van az eleve gyanús amúgy is.

szasa 2007.09.06. 10:58:16

És még az inkálos pass-a se járt le nekije...

parasztjoepa 2007.09.06. 11:04:36

Hurrá Torpedó · www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.06. 10:56:32

már kezdtem azt hinni, hogy ez a BB nem az a BB :)

dr_BatzAMEG 2007.09.06. 11:13:06

Engem hétvégén a kocsmából rúgtak ki fél 11-kor, holott éjfélig volt nyitvatartás, de emberünk úgy gondolta előbb hazamegy!
Batz papuccsal elverni a picsájukat oszt kalap,kabát! Amugy a borivás ősi magyar szokás!

blackthorne 2007.09.06. 11:13:50

szerintem sem jogos a para tárgya. biztos sokkal inkább üzleti okok vezérelték az időben bezárást. ti azért nem számítotattok fogyasztó tömegnek. ha kértél volna 8 üveg bort, lehet, hogy maradhatsz...

Dr Net Elek (törölt) 2007.09.06. 11:17:32

Hurrá Torpedó · www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.06. 10:57:38
"mitörtént a blogmotorral? kikapcsolták a káromkodásszűrő berendezést? gombnyomásra egyből megjelenika komment."

A blogmotor tegnap du megzakkant. Ezért kikapcsolták. Azóta az alienek kezelik a kommenteket, ök meg nem tudnak magyarul.

2007.09.06. 11:19:10

el vagyol te nagyon tévedve a palackozási önköltséggel...

Nagyvakond 2007.09.06. 11:21:20

És Tokaj?

Eltekintve a körülötte tervezett "nemkörnyezetbarát beruházásoktól" és a kamionforgalomtól, tudjuk, hogy milyen ékszer (vagy oázis, sziget stb.) lehetne, 'sztán az éttermek és borozók mégis bezárnak főszezonban is 9-10-kor!

Röhej!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.06. 11:29:53

Al Saïd [Al Said] 2007.09.06. 11:21:20

nono. a vendéglátozás más műfaj. ne keverjük ide.

azok mindíg akkor vannak nyitva amikor az emberek nem érnek rá bemenni. amikor meg mennének akkor zárva van. ha találsz nyitva akkor vagy a legszarabbak, vagy a legdrágábbat találod meg.

Bit Rot 2007.09.06. 11:31:53

Az egyik vidéki bortermelőtől hallottam, hogy minden "kiállítótól" kb. 400 ezer Forintot bevasalnak, ennyi a részvéti díj. Már 1-2 éve nem is jár ki az illető, mert sokallja. Pedig jó bora van!

jacek 2007.09.06. 11:42:16

A biztonságiak a 23 órai zárás ellenére 22:35-kor szóltak a kiállítóknak, hogy 23-kor tessék bezárni. Te meg olyan hülye vagy, hogy leállsz velük vitatkozni.
És ha a zárva tartó kiállítókkal vagy a szervezéssel van bajod, azt ne a biztonsági őrökkel beszéld meg, mert nem az ő hatáskörük és el fognak hajtani a búsba.

oneill2006 2007.09.06. 11:49:18

Aki kint volt az biztos tudja,hogy Kispál koncert volt és nem kevesen voltak aborból meg mégtöbb :-D

Nu Skool 2007.09.06. 11:50:19

Isten báránya...
Ha egyszer tudod, hogy 11-kor van záróra, esik az eső és kevesen vannak, akkor mi az ideges isten haragjáért kezdesz el powerkodni a biztonsági őrőkkel?
Csakhogy ihass még egy pohár bort egy óra alatt, mert te akkora sznob borfogyasztó vagy, hogy azt meg kell mutatni a világnak?
Lehet, hogy van egy csomó bunkó biztonsági őr mindenfele, de azért ők is emberek és hihetetlen, de nekik is tele lehet a batz papucsuk az esővel meg a magadfajta nagypofájú sznob "értelmiségi" parasztal, akik le....-ják, hogy 11-kor van záróra még akkor is ittmaradok, és iszok még egy pohárral, mert én vagyok a VENGÉG.
Örülj neki, hogy nem kaptál két nagy pofont, mert megérdemelted volna.

játszani az agyunkat záróra után ősi román szokás
ENTER

Bástya elvtárs (törölt) 2007.09.06. 11:53:08

Hát, jóvan. Nem kényszer a disznótor.
Másodmagammal szándékoztam volna kimenni, de azthiszem kihagyom.
Azt a 4400 Ft-ot inkább másra fogom költeni.

mosolyszünet 2007.09.06. 12:05:28

A zárás időpontja azt jelenti, hogy addigra elhúzod a beled. Ha korábban voltak olyan aranyosak és elnézőek, hogy nem rúgtak ki, akkor az nagyszerű. Ha most nem voltak ilyen kedvesek, az szopóka, de akkor is igazuk van. Oda kell menni nyitásra!

parasztjoepa 2007.09.06. 12:06:49

gyertek elsőzni az új cikkhez!

lepattanó korong 2007.09.06. 12:08:09

A Várban kurva nagy lehúzás folyik, sikeres ember Etyekre jár, nem vesz kóstolójegyet, a gazdákkal beszélget, nem a hoszteszekkel
Csekonics: te egy marha nagy sznob anyaszomorító lehetsz. Ár/érték arány? 5 rugóért azt is elvárom, hogy egy konzumnő pattanjon ki belőle és orálisan kielégítsen. Elmondom a borivás számomra örökérvényű szabályait: 1. megkóstolod 2. ha ízlik, megnézed az árát, elgondolkodsz, rajta, ér-e annyit 4. ha igen, veszel egy palackkal, oszt jónapot 5. ha nem, kóstolsz egy másikat

Deuce Bigalow 2007.09.06. 12:22:00

csak azokat a szegényes értelemmel rendelkezőket tudom (le)sajnálni, akik úgy érzik, hogy ez így normális, és minek képzeli magát az "ügyfél", hogy nekiáll ezért reklamálni!
ezért tart itt ez az ország...
kár nektek a net-et olvasni, menjetek szépen vissza mónika showt nézni!

zoli bp 2007.09.06. 12:27:39

Komolyan ez az ősi románozás,kezd egyre gagyibb lenni, minden kommentben van aki ezzel keménykedik...
Amúgy meg itt sír minden termelő nem veszik a magyar bort,ilyen marketing mellett nem is csodálkozom,emberünk megszokta,h elmegy minden évben,és jól érzi magát,valószinű jövöre 2szer meggondolja,h megtegye ugyanezt,ergo jövőre még többen fognak sírni,h nem veszik a bort, a marketing minden termék terén nagyon fontos,hiányában előbb utóbb senki sem fog vásárolni,nézzétek csak a tvt, újságot,aki azt akarja,h vegyék a szar samponját vagy csokiját költ rá. Csak itthon van ez a szokás,veszik azt majd akkor is,ha sehol nem reklámozom. Jó bornak is kell a cégér....

zoli bp 2007.09.06. 12:38:26

Még annyit: aki jó bort szeretne, válassza Tokajt,a vasúti híd elött 500méterrel van egy fagyizó,mellette nagy tábla termelői bor. Mi az idén ott vettünk. sárgamuskotály 450, furmint 450, per liter, nagyon finom tudom ajánlani mindenkinek.

Kisgenyó 2007.09.06. 12:42:41

lassan már tényleg nincs olyan poszt alany akit ne húznátok le, a végén meglátjátok hogy már senki nem fog beírni, oszt nem lesz mire kommentálnunk, pedig nagyon bírom a napi baccpapucsokat és nagyon hiányozna a társaságotok.:D
én nem értek veletek egyet: szerintem ha van egy rendezvény és arra én mint sikertelen ember elmegyek hogy jól levegyenek, a beugróért én is elvárnám hogy ugyanazt kapjam jóidőben és rosszidőben is.
a szekuritis dologhoz nem tudok mit hozzáfűzni, mert aki leáll egy lejárt inkalpasszos tuskóval veszekedni az végképp nem lehet sikeres ember, és amúgy is ősi román szokás. majd a forradalom elsőként állítja a falhoz.
amúgy kóser borok is vannak? vinnék magammal Dublinba...

Lxxxx 2007.09.06. 12:46:45

A Borfaluba 1300 volt a belépő, 14:00 előtt ingyenes volt. És mellesleg jó volt, kellemes. Az idő is. :)

lepattanó korong 2007.09.06. 13:10:38

Akkor bővebben kifejtem, arra akartam célozni, hogy "A borfesztiválon" (szerényen) mindig is szarul éreztem magam, olyan mintha a Váci utcában akarnád megismerni Magyarországot, anélkül, hogy a Balatonfelvidéket, vagy a Keleti Pályaudvar környékét láttad volna. ;-) Soha többet nem megyek oda, 2200-zért egy szaros kóstolópoharat, meg egy szütyőt adnak, holott a borházak is tejelnek azért, hogy ott lehetnek. Aztán meg kibasznak az Inkalosok, ha próbálnád jól érezni magad. Bojkottálni kell ezt a mocsokságot, mindenki jöjjön el Etyekre, nagyon nagy fíling, de ne vegyetek kóstolójegyet, mert abból Rókusfalvi lenyúlja a százalékot a pincék terhére. ;-)

báró Csekonics 2007.09.06. 13:12:06

isotope 2007.09.06. 12:08:09

5 rugóért tényleg... De itt 5 kilóról volt szó és a Tuskó árképzéséről - ha tudnál olvasni kedves sugárzó barátom!

Defter 2007.09.06. 13:25:10

Na akkor elmondom, hogyan is van ez.
A borászok, vagy a személyzet napi 12 órát dolgozik ott kint. Éjjel 11-ig. Öt napon keresztül. Kicsit fáradtak már estére, szeretnének menni. A látogatóknak azonban akkor már egyáltalán nincs mehetnékjük, sőt. A borász viszont kedves ember (általában), nem küld el senkit durván. Ezért van a biztonsági őr. Ő megteheti. Úgyse szereti senki.
Ha 11-kor elkezdik kiterelni a népet, jó, ha 12-re sikerül, mert hát nagy a terület, sok az ember, meg makacs is. A borászok akkor zárhatnak be. Aztán másnap kezdhetik megint. Azt hiszem, némi belátás lehetne ám azokban is, akik "olyan nagyon sokat fizetek, hogy kóstolhassak, akkor meg már addig legyen, ameddig én akarom" véleményen vannak.
Tény, hogy a stand árát mindenképp ki kell fizetni, így mindegy, hogy valaki minden nap ott van végig, vagy csak néha egy kicsit. Ebből a szempontból. Ezért én sem értem, ha valaki nincs ott, és rossznéven is veszem. De ha esik, akkor a fabódé bizony beázik (legalábbis tavaly vagy tavalyelőtt beázott az tuti, és szerintem most is ugyanolyan). Ki az, aki szeretne 10 órát álolni esőben és hidegben kb. 100 látogató kedvéért?
Én úgy hallottam, hogy csak 250e Ft a bódé, de majd most megkérdem. Nem elképzelhetetlen a 400e, de kicsit szerintem sok.

Kategórikus Imperatívusz 2007.09.06. 13:33:16

Minden évben kinn voltunk (boros cégként) a Várban (sőt előtte a régin is a Madách téren) egészen 2004-ig amikor a pavilon bérleti díjak olyan összegűre emelkedtek, hogy a marketinghatás sem érte meg.

Egyébként kimenni oda bort prezentálni, üzletileg bukó, legfeljebb a személyes kontakt, a pablikrelésön miatt éri meg. (Igaz, hogy a borainknak sikerült pár hívőt szerezni)

Imádtam a népeket délután 4-5 körül, majd ugyanazokat este 10 felé:

Délután: "Ennek mennyi a titrálható savtartalma?" vagy "Szép kövér (sic) savai vannak!" -kisujj természetesen eltartva.

Este: "Aggyá valami édeset bazeg!"

természetesen ugyanaz az ember :-)) De általában jó fejek voltak...

(Eszembe jut egy srác, aki borászati szakközépiskolát végzett, ő félrészegen azt mondta: "Ki kéne innan tiltani az összes lúzert, és csak borászokat beengedni, a jóéletbe má'!" majd mesélt a kedvenc boráról a fehérborként méltán népszerű Shirazról...)

Na mindegy...élveztem a kinnlétet, kár, hogy a Zilaiék annyira megdrágították, hogy...

És még eyg megjegyzés:

BB bármelyik
2200 alatt van, bor, és említésre is méltó.

Na ezzel vastagon nem értek egyet.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.09.06. 13:33:16

borfalu jó volt

de ide is megyek

sznob haverok rábeszéltek:)

Kategórikus Imperatívusz 2007.09.06. 13:35:09

Kedves Csekonics báró!

A palackozási költség egyutas göngyöleg esetén 40-70 Ft, nem 200.

Jack__Bauer 2007.09.06. 13:50:20

Külön kéne választani két dolgot.
Egyik része a szervezés, kinyit-nem nyit ki dolog. Ezt talán a szervezőkkel és az adott stand tulajdonosaival kéne megbeszélni.
A másik része a záróra. Ha 11-kor van záróra, akkor az nem azt jelenti, hogy akkor nekikezdesz cihelődni, hanem, hogy akkorra már a buszon\taxiban ülsz. Te mit szólnál hozzá, ha bemenne vki a munkahelyedre zárás előtt, és méltatlankodna, hogy te már haza akarsz menni. Plussz közben egy locsolókannából öntöznének, csak, hogy jól érezd magad. Megnyugtatlak, hogy a szervezőket se, meg a biztonsági céget se érdekli, hogy az őrnek mennyivel tovább kell az ilyen paraszt miatt maradnia (nyilván éjszakára kevesebben maradnak őrizni), egy qrva petákkal nem keres többet...

báró Csekonics 2007.09.06. 14:36:56

órikus Imperatívusz 2007.09.06. 13:35:09

Visszaolvastam a saját hsz-em - valóban hülyeség, a palackozás nem olyan drága.
(Viszont ha a szállítást és a saját - Tuskó - árrést is nézem, akkor sajna tényleg valami nagyon olcsó cucc van a 2-300 ért árult palckokban. (Nem a termelőnél / saját boltban vett borokra gondolok a borvidékek szívében!)
Ha arrafelé járok, akkor persze én sem hagyom ki az ilyesmit, csak hát nem mindig van alkalmam...
Hamár homár: Pesten tud valaki (belváros előnyben) normális árú és minőségű borokat kínáló boltot?
Nem a hiper-szuper procc kategóriára gondolok amit évekig a pincében tart még az is aki Rózsadombon lakik, de nem is fröccsnek innám...

báró Csekonics 2007.09.06. 14:39:00

BB - pedig milyen őszinte a reklámja...
Csaj megissza a BB-t, és már hopp! le is csusszant a ruhácska... :-D
Ütős kis bor lehet.

További magyar hang 2007.09.06. 15:07:44

A 'biztonsági őrrel' és a 'szóba elegyedni' így együtt, egymásra vonatkoztatva való alkalmazása igen-igen naív ügyfélre vall.

alumi 2007.09.06. 15:41:04

a baj ott kezdődik, hogy fél nyolckor ennyi pénzért, esőben én már ki nem mennék. akkor inkább hétvégén, kényelmesen, időben.

stiu 5 2007.09.06. 17:12:41

Felhívom figyelmeteket egy másik hétvégi boros programra. www.skanzen.hu A program neve Szüreti sokadalom, szombaton és vasárnap lesz. Sajnos eddig nem voltam, de idén tervezek kimenni. Szerintem nem lehet rossz, bár tény hogy nem Bock és az egyéb nagy nevű borászok lesznek kint, de aki már járt a szentendrei skanzenben, tudja hogy az egész gyönyörű és nagyon hangulatos. És ha jól olvastam Tokaji borokat lehet kóstolni.

gazsi 2007.09.06. 21:04:36

A kannásbornak bezzeg nem kell publikrelésön,meg ilyenek:Menyjetek a Legyesbe!Ott marketing meg piár nélkül 20 állóhelyes köpködőben 150-200liter/nap a zöldszilvániból!Titrálható sav:Amivel másnap reggel vízkőoldózod otthon a WC-kagylót!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.06. 23:05:30

a'merikaban ez ugy van megoldva, hogy utolso ultetes van
magyaran mondjuk ebedre 3-kor van utolso utletes, akkor harom elott 5 perccel leulteted aki beesik es akkor megy el amikor akar
ez neha nagy szivas a pincernek 1 asztal miatt ott lenni 2 orat, ha kifogsz egy olyat 2 dollaros oraberert, de nincs vita
aki utolso ultetes elott bemegy az addig marad amig akar
most ilyen vidamparkok meg rendezvenyek annyiban masok, hogy megall a szolgaltatas, tehjat ugyis elhuzol
/ja a vendegloben is megall, de attol meg ulhetsz ott a pohar vized folott ameddig akarsz/

Megdobbent 2007.09.07. 05:57:17

A borkocsonya osi roman szokas. A kozelebe sem mennek, mert harap :(

lepattanó korong 2007.09.07. 10:10:30

báró Csekonics: bocsáss meg, tényleg benéztem a számokat, ősi nyenyec szokás szerint fasz voltam. Egyébként a Dohány utcában van az In Vino Veritas borkereskedés, ahol bőven fesztiválárak alatt árulják a borokat. Én ott szoktam nézelődni, persze csak olyat veszek, amit már korábban kóstoltam valahol.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.07. 11:23:37

Kategórikus Imperatívusz 2007.09.06. 13:33:16

És még eyg megjegyzés:

BB bármelyik
2200 alatt van, bor, és említésre is méltó.

Na ezzel vastagon nem értek egyet.


mert az ezalatt lévő mondatomat vastagon nem olvastad el...
de most azért sem írom ide. tekerj vissza föl, olvasd el mégegyszer, és az alatta lévő mondatot is!

Baxunyog 2007.09.07. 14:57:32

Tiszta lecke vazze:
1.Aki esőben bort akar inni és van kétezerkéccáza az vegyen egy általa ismert helyen olyan minésőgi bort amilyet szeret.Ennyiből már lehet.
2. Nevezz be a hét lúzere versenybe

bloggernorber 2007.09.07. 15:32:53

ha már bor,és bornapok:
Móri bornapok 2007
Október 5-6-7
Nincs belépő, és garantáltan jó móri borok:)
További infó:
www.mor.hu/index.php?L=hu&P=3&M=9&ID=888

egri Fehér 2007.09.09. 01:16:45

Nos, én nem rég értem haza a Borfesztiválról, amelyet az idén sajnos - kiállítói szempontból - majdnem tönkretett az eső.
Két észrevételem van. Egyrészt világosan ki van írva, hogy este 11-ig van nyitva a rendezvény. Másrészt viszont abban teljesen igazat adok a posztolónak, hogy a biztonsági őrök nem mindig annyira udvariasak a látogatókkal, mint velünk kiállítókkal (a piros karszalag és a karton bor az ember hóna alatt mindenkiből pillanatok alatt intelligens embert farag... tényleg!). Pedig mi kiállítók a látogatók pénzéből (is, meg a sajátunkból is) béreljük a helyet (nettó 175-300 e, ez nem üzleti titok szerintem), amiből pedig a szervezők (akik viszont tényleg profik) fizetik a biztonsági őröket. Ők velünk már nagyon udvariasan és készségesen viselkednek, többnyire a vendégekkel is, jövőre talán ezen is javítanak.

Azoknak a borkedvelőknek pedig (mind az ötszáznak), akik kilátogattak szerda este, minden elismerésem, és ezúton is kösz. Nem lúzerek ők, hanem hősök... :)

Szerdán főleg azok a kiállítók zártak be idő előtt, ahol fizetett alkalmazottak voltak (megfigyelésem szerint). Egyébként tényleg siralmas volt az idő is meg a forgalom is...

Cocu 2007.09.12. 00:20:17

Tudom, h már senki nem olvassa, mert elsüllyedt :o), de akkor is ide kell íenom, h életem Kispál koncertjén voltam a Borfeszten. Semmit nem értek a borokhoz, amúgy is inkább sört iszom, csak a koncert miatt mentem. Az eső és a hideg miatt baromi kevesen voltak, viszont annál lelkesebb volt az a kevés ember, akit érdekelt a koncert. A berekedt Lovasit kétszer is visszatapsoltuk (/üvöltöttük). Semmi pogó nem volt, se tini alteros közönség, az első sorban támaszkodtam a színpad szélére, pedig nem tolakodtam egy centit sem. Aztán lesétáltam, felültem a bicajra, elindultam, és akkor jöttem rá, h a bukóm fenn maradt... Visszamásztam a várba, ahol is a biztonságiak közölték, h már zárva, nem mehetek be (ez már 11 után volt kicsivel), mondtam, h benn a bukó, bemehettem. (tudom, ebben semmi nagy csattanó nincs, csak a koncertről akartam mesélni :o)
süti beállítások módosítása