Tékozló Homár

Mentsük meg a Gokartot!

2007.09.13. 15:42 | konzumidióta | 46 komment

A Gokart egy mozdony, és egyik példányát el akarja adni tulajdonosa, itt a hirdetés. És azért minősülne megmentésnek, ha valaki megvásárolná (irányár két és fél millió, nem sok, még 10 ezer euró sincs), mert ha nem lesz vevő, méhtelepen és olvasztóban végzi szegény. Mint a szimpatikus eladó a Homárnak készségesen elmondta, ócskavasként kb. másfél milliót ér, és ő ezzel az árral sem járna rosszul. A mozdonyt a Cserfood nevű nyírlugosi cégtől vette, jelenleg is a vállalat telephelyén van, onnan lehet majd elvinni. A Gokart a cégnél, illetve korábban a Zöldértnél húzogatta a szovjet exportra menő zöldségszállítmányokat, amíg voltak.

A dízelmozdony hivatalos neve a MÁV-nál M32 volt, ami mindjárt elárul egy érdekességet, a dízelhajtásra („motor”) utaló M utáni hármas ugyanis azt jelzi, hogy 3 tengelyes járműről van szó, ami viszonylag ritka. (Akkor már egy kicsit ássunk bele magunkat a mozdonynevekbe, a leggyakoribb hazai mozdony, a Szili, azaz V43, amely villanyhajtású és 4 tengelyes, ugyanígy a V63-as Gigant 6 tengelyes, az M41 Csörgő pedig ismét négy, de dízel.)

A Gokartot a Ganz-Mávag 1972-től gyártotta, ez  a példány is ekkor készült, vagyis a legöregebb példányok között van. A tehervonati tolatómozdonyokból (ez nem azt jelenti, hogy mindig hátrafelé megy, hanem azt, hogy az állomáson, telephelyen tologatja, rendezgeti a vagonokat) vállalatok is vettek, iparvasúti mozdonyként A28 a neve. A dízelhidraulikus mozdonyokba 275 kilowattos V8-as motor került.

Már csak néhány Gokart létezik, pedig a MÁV 56-ot vett belőlük annak idején. Nyíregyházán van még két darab, és e sorok írója Vésztőn fotózta le a gyönyörű zöldet.

És a mozdonyok életében legtöbbet viselt piros színre festett másikat.

Az eladó azt ígéri, lesz az eladó Gokartnak menetvizsgája, vagyis a vevő lábon viheti el. Viszont a kompresszorát kilopták, de azt nem nehéz pótolni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szasa 2007.09.13. 15:47:03

10 ezer euró?
Még jó, hogy lehet kapni...

p@rasztpicsa 2007.09.13. 15:50:14

ki ez a 'konzumidióta'? szily munkaruhája?

p@rasztpicsa 2007.09.13. 15:52:41

de hogy a V43-nak ilyen neve legyen...

amúgy már vezettem M43-at, elég könnyen lehet vele satuzni, de krva jó érzés amikor megindul.

rovidleszek · http://rovidleszek.blog.hu 2007.09.13. 15:53:45

gyorsan vegye meg valaki,mert sajnálatos dolog lenne méh telepre vinni
netán a homárlakók összedobhatnának másfél millát,hátha megkapják vas-árban

rovidleszek · http://rovidleszek.blog.hu 2007.09.13. 16:00:55

comcéd raktár előtt na milyen teheroto áll?
baccpapucsos
ajtaját nem bántottam

polgarpukkaszto 2007.09.13. 16:03:05

Aki mozdonnyal jar, sikeres ember nem lehet.

IPG 2007.09.13. 16:07:59

V43 azért Szili, mert szilicium-diódás egyenirányító van benne, és már 1962-ben gyártották.
hu.wikipedia.org/wiki/V43
Amúgy az M32 is jól megy, van egy fent Pesten is, a Füsti parkba/onnan szokta tologatni a kocsikat. Jó gép, élmény vezetni. Meg jó, ha van a kertedben egy saját mozdonyod, és ez ahhoz képest nem is drága, hogy egy új gyártású mozdony cca a milliárdos összegeket súrolja.

Dr Net Elek (törölt) 2007.09.13. 16:09:52

Ha lenne ennyi pízem, csak mozdonyba fektetném. A brókerek szerint a legjobb befektetés.

bizonytalan  2007.09.13. 16:14:04

megveszem kettőrét és eladom a MÁV Cargónak kétszázért, mert ők vevők a jó üzletre és úgysincs még mozdonyuk.

pizsama 2007.09.13. 16:18:41

Felszámolt vonalakon nosztalgiaszerelvényeket elhúzogathatná, mondjuk Tatabánya - Pápa között a Bakonyon keresztül...

IPG 2007.09.13. 16:19:53

Ha még megvannak ott a sínek, és a megélhetési tolvajok fel nem szedték azokat...

BiG_ 2007.09.13. 16:23:29

Ja, kiszoríjjuk a MÁV Cargót a piacról!
Vagy indítunk egy ellen-MÁV-ot, csakis Homár-olvasók részére.
Avagy, megtartani későbbre: a MÁV nagy modernizációja és felzárkózása után nosztalgiavonatot húzna, késéssel, zötyögve, klíma nélkül és koszos vagonokkal! Csak azért, hogy legyen témája a Homárnak... :-)))

Üdv!

pizsama 2007.09.13. 16:26:12

a megélhetési tolvaj az nem a politikus?

Nagyvakond 2007.09.13. 16:30:47

Jó, jó, jó, de miért itt a Homárban?
Címlapra vele!
[Amúgy pedig nemcsak fölösleges, de semmilyen két és fél millióm sincs...]

konzumidióta 2007.09.13. 16:49:17

1. nem vagyok szily

2. a vasútbuzulls topikon ezt írta hmsoft topiktárs:

Kipróbáltam most a dolgot carszkojeszelói relációban a yandex.ru keresővel, amely az orosz ragozott alakokat is tisztességesen végignézi. Beírtam a következőt: срочно продаю тепловоз, azaz sürgősen eladok dízelmozdonyt. Az eredmény: 63748 oldal, legalább 1749 webcímen. A nagyja persze kis-közepes kategóriájú tolató, de ha fővonali mozdonyt akarsz, azt is találsz dögivel.

Aztán kipróbáltam villanygéppekkel: срочно продаю электровоз. Valamivel kevesebb az oldalak száma, csak 16743 (legalább 1564 webcímen). A találatok első oldalán mindjárt szerepel egy VL80t, azaz kétszekciós tehervonati gép, "olcsón" megjegyzéssel. 1975-ös gyártású, 33 milláért. Mondjuk utazni kell érte egy keveset, mert Barnaul nincs közel... Aztán ha már a VL80 családnál tartunk, van VL80sz 40 milláért, írj a fortex_com@r66.ru címre, illetve hívd a 89122433796 számon Alekszandr-t. Van, aki elad, de mindjárt venne is, például egy hölgy 2002 óta szeretne azonnal két VL10-est - reméljük, rég megkapta és boldogan használja, a hirdetés meg csak véletlenségből maradt fenn. Tetszenek a "vennék azonnal VL80-ast, lehetőleg 4-5 darabot" jellegű hirdetések. Némi marketingdumával hátha rá lehet beszélni a vevőt egy tucat gépre...

hm

Dr Net Elek (törölt) 2007.09.13. 16:51:58

"Viszont a kompresszorát kilopták, de azt nem nehéz pótolni."

Gepesitett foschpunpaként üzemel-e?

renesis 2007.09.13. 16:59:29

szerintem másfél millióba kerül az , hogy szétszedje az ember és elvigye a méh be. fogadni mernék ingyen is odaadná, csak vigye má el vki onnan...

bizonytalan  2007.09.13. 17:02:51

nem kicsit non-profit a tag azért... szerintetek mennyit fizetett ezért a cuccért? és mennyi 2,5-1,5?

amúgy a ruszki vonatokkal csak az a gáz, hogy ott szélesebb a nyomtáv.

MosoMasa 2007.09.13. 17:24:12

lehetne egy alapítvány létrehozni a kivénhedt mozdonyok részére! Tovább gondolva: lehetne rá pályázatokon és egyéb utakon pénzeket, támogatásokat szerezni, jó sokat, oszt elsíbolni - Zuschlag-ot ezen ügynek könnyen megnyerhetnénk...!

MosoMasa 2007.09.13. 17:26:25

amúgy tényleg lehetne egy nagy összedobást csinálni rá, csak azt az embert kell megtalálni, aki irányítja, stb... Lenne a Homárnak egy saját mozdonya!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.13. 17:46:29

nem piros, teglavoros
adok erte 2 millert ha hazhoz szallitod + kerek ajandek baccot mert itt nem kapni

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.09.13. 17:51:09

Kedves Homár!
A szovjet szót jelzőként a szárazföld azon részén, ahol magyarok élnek, mondat közben kis kezdőbetűvel írjuk. A melléknevek, különösen a nemzet- és egyéb, népességjelzők nagy kezdőbetűvel történő írása ősi román szokás, mint azt a jobboldali (hon)lapok hozzászólásaiból is látni lehet.
Igen, a magyart sem kell nagy kezdőbetűvel írni. Nem a kezdőbetűtől nagy egy nemzet.

meseba 2007.09.13. 17:54:41

Na ne hülyéskedjünk, ezen a gépen lettem mozdonyvezető:
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9p:MAV_V43-1103_02.JPG
Debreceni beosztott gép.
A gokart (vagy ahogyan én ismerem: béka) meg egy hálás gép, úgyhogy tessék őt szeretni!

dark 2007.09.13. 18:36:18

De amúgy ha meg is veszi valaki mit csinál vele? Épít otthon egy remizt? Ráadásul ha leszedik a sínekről a szállításhoz is mindenféle engedélyt kell szerezni meg járművet ami macera ha meg lerakják az ember kertjében ahhoz is hatósági engedély kell.

Zed 2007.09.13. 19:25:46

PIKO-rendszerű vasúthálózaton elmegy?

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2007.09.13. 19:27:12

Na és?Én meg 1067-en.Akkor mi van?Amúgy én akartam venni anno szergej kasztnit garázsnak,mikor lángvágózták őket,de persze hogy nem adtak...

pizsama 2007.09.13. 19:37:03

jajj, mikor apám a karácsonyra a fiainak vett játékvasúttal játszott, minket meg a közelébe se engedett, nehogy megrázzon minket. a legót is mindig ő rakta ki először...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.13. 20:22:02

pedig milyen jol mutatott volna ott a lakotelepi parkoloban, csinalhattal volna egy klassz kulcsmasolot...
hat hiaba a kihagyott lehetosegek
nem is vagyunk tul sikeresek

meseba 2007.09.13. 20:27:49

csakhogy nekem soha nem jutna eszembe mozdonygarázst építeni, örülök ha nem látok magam körül mozdonyt
gokart, go to hell!

LyukasBogrács 2007.09.13. 21:30:49

Mennyi ennek a súlyadója?

Jegkoko 2007.09.13. 21:59:22

Tök frankón mutatna a hátsó kertben egy szili és egy gigant társaságában :D

röntgenszeműlány 2007.09.13. 22:33:58

p@rasztpicsa: á, tutira nem, szily nem konzum csak idióta

Csingervölgy (törölt) 2007.09.14. 09:10:18

Ma több a vasút örökségével foglalkozó civil szervezet van az országban.
Van is már példa két dízel mozdony MÁV-tól való megvételére a GM NoHAB alapítvány részéről. Az egyik gyakorlatilag ott áll (M61 010), hogy belátható időn beül ismét működőképes lesz. Aztán gőzmozdony tekintetében is van egy egesület ami egyes gépek megmentéhét tűzte ki célul, vannak fűtőházak megmentésre specializálódó civil szervezetek is. Elvileg bármelyik profiljába beleférne a gokart megmentése, mint minden ez is csak pénz kérdése.
Egy mozdony tulajdonosa lehet bárki, magánszemély/ek, civil szervezetek stb...Tulajdonosváltáskor ha üzemeltetni akarja az új tulaj akkor hatósági vizsgán kell átesnie a gépnek, magánszemély/ek vagy civil szervezetek azonban nem rendelkeznek vasúvállalati engedéllyel ergo egy ilyen céggel kell szerződni aki már gyakorlatban is üzemeltethezti majd az új tulaj gépét.
Hol lehet egy ilyet tárolni? Pl. Ott ahol most van. Vagy van több kihasználatlan kiállítási vágány az országban, persze a daruzás a szállítás ne mkét forint további költségeket gerjeszt. Ja nincs benne légsűrítő ergo nem működőképes, azt, hogy könnyű bele szerezni nem gondolom. Legalábbis olcsón biztos nem. Írta valaki, hogy nagy mágus az eladó, egyetértek. Egy nem működő képes gépet eladni jóval ócskavas ár felett nem semmi. Óriásit kaszálna vele, vegyük figyelembe ha elvontatja egy vágánnyal is rendelkező méh-telepre, már az is költség. Előtte egy mérlegelés menniy is a tömege? Az is költség. Itt alapból lehet a 1,5 millás ócskavas árból bukni cirka fél millát. Így egy laza kis kalkulációval azt mondom a tulaj jó üzleti vénával megáldott, látja a MÉH-nél jobb biznisz az eladás.
Végül én megvenném-e? Ha a sorozata utolsó pldánya lenne akkor az én alapítványom talán gondolkodás nélkül gyűjtésbe kezdene, de hála Istennek nem az utolsó példány. Így gondolkodom, ennyi pénzt belátható időn belül civil szervezet ne mképes összelípátolni szerintem, az utóbb időben mozdony száőllítás kapcsány gyűjtöttünk ennek töredékét vér verítékkel több mint fél év alatt.
Ha beüt nekem a lottó ötös akkor én jelentkezem a tulajnál, (ha addig még meg lesz a gép) de kemyényen fogok vele alkudozni, most azt mondom egy milla körül lehet reális.

dwdHU 2007.09.14. 12:03:53

mi ez itt bazmeg? vatera?

Beaujolais 2007.09.14. 15:43:44

Muhahahhahahahaahahahahahahahahah

Lalikám hoznék én a napokba egy mozdonyt:-D

jesszumpepi (törölt) 2007.09.14. 19:51:02

Kitalátor feljegyzet · kitalator.blog.hu 2007.09.13. 17:51:09


Feljegyzés:te csak kitaláltad,hogy a Homár nagybetűvel írta a szovjet szót.Olvasd el még egyszer!

Rák Attantam 2007.09.14. 20:05:53

Fel kell dobni az ebay-re: Eredeti magyar mozdonykürt eladó, ritkaság! Csak 9999 EUR! A mozdonyt ingyen vele adjuk! Csak személyesen átvehető!

Egyébként meg a yandex.ru-s keresőről eszembe jutott a hosszú vicc, amiben ugye elhangzik:
-Miért álltunk meg?
-Mozdonyt cserélünk!
-Miért?
-Vodkáért... :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.09.14. 20:38:56

Jesszumpepi!
Kijavította. Jól tette.
Meg nem köszönte, dehát az már nem is divat.
Most kapcsolok: csak nem Te vagy személyesen az Index reklámszűrő-perelő ügyvédje?

Mozdonyvásárlás - mozdonybontás terén meg nincs nagyobb Veres János barátjánál, Kabainál.

konzumidióta 2007.09.14. 22:32:34

Igaza van Kitalátornak, javítottam. És köszönöm. Ha egy icipicit kisebb arccal írja be a hibát, biztos magamtól is megköszöntem volna. De végülis ő az olvasó, úgyhogy neki szabad itt mindent. Meg biztos azt gondolja, csak a mi stílusunkhoz hasonult.

jesszumpepi (törölt) 2007.09.15. 18:39:21

Kitalátor feljegyzet · kitalator.blog.hu 2007.09.14. 20:38:56


Tévedsz.Én ősi román származású marketinges vagyok.Ügyfeleim Palkovicsné,katkamanó és GRoby.Nyereménylaptopokat,badacsonyi szálláshelyet és online vásárlást közvetítek.Csak elhagytam a Batz papucsomat,odacsukta a lábamat egy BKV-s buszsofőr,oszt azóta nem megy az üzlet.

Törzsgyökeres szentesi 2010.11.27. 21:48:24

@bizonytalan : Cargo meg is fogja tőled venni. Inkább próbáld meg a Csepeli szabadkikötőnek, vagy egy magánvasúti társaságnak eladni, ők talán még megveszik.

Snake 2010.11.30. 18:37:33

@Csingervölgy: Az M61,010 üzemképes, többször anyagvonatozott már, de megvolt az első személyszállító különvonat is.
süti beállítások módosítása