Tisztelt Homár!
A következő problémával fordulok hozzád:
2007.09.13-án 12.28-kor tettünk egy bejelentést a Nyugat-dunántúli Munkavédelmi Felügyelőségnél (94/513-720-as telefonszámon, először egy hölgy vette fel, majd kapcsolt egy urat akivel beszéltem), a munkahelyünkön található munkajogi hiányosságok miatt. Az úr azt ígérte, hogy hétfőn ellenőrzést tartanak a cégnél és természetesen a bejelentés ténye semmilyen módon nem juthat el a munkahelyükre, mert a környéken több céget is ellenőrizni fognak és így szúrópróba szerű ellenőrzésnek fog tűnni. Ma (2007.09.14. kb. 13:30) miután visszaértem ebédszünetről a főnököm azzal fogadott hogy felhívták a felügyelőségtől, hogy egy alkalmazottja bejelentést tett, majd részletesen ismertették az általunk bejelentett hiányosságokról. Ezután engem ma délután hazaküldtek a munkahelyemről.
Mr Jeromos
Vamzerkodik a Nyugat-Dunántúli Munkavédelmi Felügyelőség
Sosem volt dolgunk munkavédelmisekkel, ezért el sem tudjuk képzelni, hogy ezek ennyire hülyék, rosszindulatúak vagy korruptak, az ember persze a harmadikra gondol kapásból, hiszen ingyen minek szemétkedni, de ki tudja. Szóval itt az eset, amikor a felügyelők azonnal feljelentették a bejelentést tevő munkavállalót a főnökénél, akiről a bejelentést feltehetőleg tette. Tamás Gáspár Miklós erre megnyalná mind a tíz szakszervezeti tagkönyvét. Sztori alant.
dr. _mmm_ 2007.09.17. 09:46:15
dr. _mmm_ 2007.09.17. 09:47:18
2007.09.17. 09:49:57
bizonytalan 2007.09.17. 09:51:04
dr. _mmm_ 2007.09.17. 10:09:25
Ezért tényleg nem lehet kirugni senkit. De kb fél óra alatt lehet találni 1000 más indokot ami miatt kirughatja. Lényegen nem változtat. Munka nincs, pénz nincs, szemétség, mutyizás átbaszás van.
dwdHU 2007.09.17. 10:10:32
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.09.17. 10:11:46
főnök irodájának ajtaját letépni, papuccsal fejbebaszbni. ki már úgysem rúghat :)
Navarone 2007.09.17. 10:14:48
2007.09.17. 10:17:45
2007.09.17. 10:19:32
p@rasztpicsa 2007.09.17. 10:21:59
SzaLa 2007.09.17. 10:23:52
SzigMa 2007.09.17. 10:33:14
BTK:
Közérdekű bejelentő üldözése
257. § Aki közérdekű bejelentés miatt a bejelentővel szemben hátrányos intézkedést tesz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
2007.09.17. 10:51:10
Tinyó 2007.09.17. 10:56:27
cziraki 2007.09.17. 10:57:33
Szeretem, akit anyuci eltart és nem érti meg, hogy a rendes munkahely az ritka kincs...
andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.09.17. 11:12:39
Kifordított kacagány 2007.09.17. 11:16:25
én azt is el tudom képzelni, hogy az illetőnek erősen kifelé állt a szekere rúdja és gondolt egyet, mert édes a bosszú.
a probléma legtöbbször az, hogy a munkavédelmisek nagyrészt a kollégáit fogják büntetni, ha meg majd bezárják a céget, akkor el is vesztik az állásukat. egész biztos imába fogják foglalni az önjelölt punisher nevét.
sasa311 2007.09.17. 11:18:58
Az alábbiakban szeretném önnel ismertetni a BTK 257. § -át, mely kimondja, hogy
"Aki közérdekű bejelentés miatt a bejelentővel szemben hátrányos intézkedést tesz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."
Tisztelettel kérdném az igazgatóságot, hogy e levél kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül legyenek szívesek számomra egy személyes találkozóra alkalmas időpontot megadni, ahol megtárgyalhatjuk az elbocsájtásom feltételeit illetve a végkielégítés összegét.
Tisztelettel ,
sasa311 2007.09.17. 11:21:24
PIPboy2000 2007.09.17. 11:22:09
Dr.Mervin kormánybiztos (Afrika Cárja) 2007.09.17. 11:22:15
Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2007.09.17. 11:25:46
2007.09.17. 11:26:27
Én is bejelentettem 42-ben a csendőröknek... bujkáltak ott hárman is... aszt nem csinált senki semmit...hiába gyalogoltam 20 kilométert.
SzaLa 2007.09.17. 11:29:27
Amúgy érdekelne, hogy mi volt a mi volt a hiányosság.
(cziraki, ez nekem szólt?)
Dr Net Elek (törölt) 2007.09.17. 11:29:31
spgx 2007.09.17. 11:33:22
(közös megegyezés volt-e már?, többiek főnöknél jelentkeztek-e? szagszervezet sztrájkol-e már?)
ha névvel csináltad bátor vagy, ha anélkül és mégis tudták ki az akkor valamit elbaltázhattál...
ojio 2007.09.17. 11:35:23
Majmász Gedeon 2007.09.17. 11:41:04
melin 2007.09.17. 11:42:08
És nem gondolom, h itt most Jeromos munkájával kapcsolatban kéne megjegyzéseket tenni (mert ebből a szempontból mind1, h ő milyen munkát végzett, és hogy a bosszú vezette-e ujjait, amikor bejelentést tett telefonon), hanem konkrétan a felügyelőség eljárásával! Mert ez egy ritka szemét húzás volt tőlük és abszolut jogellenes, ha a nevét is megmondták! Mert hát, mi alapján rúgta volna épp őt ki a főnök??!!
Monnyuk komoly bejelentés levélben, ajánlva...
2007.09.17. 11:42:09
Például van egy cégnél egy kismama és feljelenti a céget, hogy a kismamák jogait tiporják: nehéz logikai feladvány, hogy ki lehetett a bejelentő.
bumbuska 2007.09.17. 11:47:24
Bettyno 2007.09.17. 11:57:08
Erre volt jó a rendszerváltás: minden munkavállalói jogunkat a sárba tiporták.
Most jön be majd az a változtatás, ha feketén dolgoztatnak akkor téged is megbűntetnek, nemcsak a munkaadót, mint eddig. De közbe meg beköpnek, ha jelented a szabálytalanságot. Gratulálok a bürokrata bunkóknak!
Le lehet mondani, a bürokrácia ősi tudjátok milyen (magyar:-P) szokás.
spgx 2007.09.17. 12:08:45
9700 Szombathely, Hargita utca 31. (94) 500790 (94) 500795 (94) 522610
További információ >>
Vas megye
9700 Szombathely, Vízöntő utca 7. (94) 513720 (94) 513721
Csak azért, hogy tudjon menni ajtótépésre aki arra lakik... (most úgyis mindenki a szőlőkbe ment ellenőrzésre!)
Majmász Gedeon 2007.09.17. 12:16:24
Sőt, állítólag még szüretelni sem mehetek a saját nagybátyámhoz, mert azért is megbüntethetik. Röhej, hogy ilyenekkel próbálnak pénzt beszedni, ahelyett, hogy azt néznék, hogy minél kevesebbet lehessen lenyúlni az állami költségvetésből...
Tesco4you (törölt) 2007.09.17. 12:17:35
Meg jo hogy bejelenti(en altalaban fizu emelest kertem az ugy jobb volt), mert altalaban szart sem csinalnak a jo kis melo helyeken. Ha van ingyen viz ma orulthetsz! (haha) Ceges auto? ja a sajatod a cegnek!! (persze elszamoljak ahogy nekik jo)
Azert telefonalt vissza a kedves emberunk, mert ha a sertett be tud jelenteni naluk olyan dolgot, munkaidoben, amivel nekik csinal munkat es nem hagyja oket ott pihenni a jo kis csendes fizetett allasban, akkor csak bunhodjon meg erte.
Ennyit a magyar gondolkodasrol. Nevtelen szamon bejelentes, es persze a vonal tulvegen rogzitik hogy ki voooot az, azt majd jol meg kapja.
Ez egy osi magyar szokas.
Kulonben meg itt van nektek a jo kis papucs:
cgi.ebay.com/DR-SCHOOLS-SANDALS-LT-BROWN-SUEDE-WITH-VELCRO-STRAPS_W0QQitemZ320157404420QQihZ011QQcategoryZ63889QQssPageNameZWDVWQQrdZ1QQcmdZViewItem
melin 2007.09.17. 12:20:04
Secnir 2007.09.17. 12:28:57
más:
1. ügyvéd keretében feljelentést tenni simán
2. ombudszmanusok nagyon ugranak az ilyenre, harapnak érte rendesen.
krtek24 2007.09.17. 12:43:12
Szóval nem is olyan rossz dolog, ha emiatt kivágtak, az emberek ilyen ügyekből szoktak lakást venni maguknak.
Még csak egyetlen kérdés van: valóban kivágták-e a munkavállalót, mert az írásból ez nem derült ki. Szerintem a főnök nem rúgta ki talán (mert ő is rájött, hogy ezzel csak ő fog szívni), akkor viszont nem lesz öröm továbbra is együtt dolgozni vele.
sultzoldparadicsom 2007.09.17. 12:50:34
Joyride06 2007.09.17. 12:50:56
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.09.17. 12:52:09
Családi segítségnek csak az számít, ha egyenesági rokon segít. Azaz, ha elhívod a nagybácsit, unokatestvért betonozni, akkor közteherjegyet kell vegyél, egyébként jól megb@sznak.
"Engem ma délután hazaküldtek a munkahelyemről" = Mr Jeromos alaposan ki van rúgva.
Lehet itt törvényekre hivatkozni, de felesleges. Hivatalosan táppénz alatt sem lehet kirúgni a munkavállalót, gyakorlatilag viszont igen, mert ha nem írja alá a közös megegyezést, akkor fegyelmivel küldik el, ebben az esetben viszont b@szhatja a munkanélküli segélyét is.
Viszont ebből, hogy:
"Ma (2007.09.14. kb. 13:30) miután visszaértem ebédszünetről a főnököm azzal fogadott hogy felhívták a felügyelőségtől, hogy egy alkalmazottja bejelentést tett, majd részletesen ismertették az általunk bejelentett hiányosságokról."
nem az derül ki, hogy a hatósági ember kiadta volna a neved. Így igazából perelni sincs miért.
Nem voltál te már előtte is egy kicsit problémás ember?
punpa 2007.09.17. 12:55:22
punpa 2007.09.17. 12:57:51
2007.09.17. 13:12:19
van (de lehet csak volt??? )olyan is, h kölcsönös szívességi alapon történő segítségnyújtás, csak akkor van közteherviselési kötelezettség, ha ellenszolgáltatást ad a munkáért. azt kell mondani, hogy önként, minden hívás nélkül jött segíteni a családnak és az égvilágon semmilyen ellenszolgáltatást (pénz, étkezés, még csak vissza sem kell segíteni) nem kap ezért. a felek egyöntetű állítását persze kétségbe lehet vonni, de nincs az a bíróság, ami előtt megállna egy ilyen a munkaügyesek javára-.
melin 2007.09.17. 13:19:43
Na, de persze már megint olyanokat b@szogatnak, akiket nem kéne...
Mária 2007.09.17. 13:36:27
Mária 2007.09.17. 13:40:09
2007.09.17. 13:54:45
2007.09.17. 13:57:00
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.09.17. 14:05:39
A függönyvarrás persze más, nem fognak bekopogtatni minden lakásba, aztán megkérdezni, hogy ki mit csinál. Viszont pl. a házépítések, szüret, stb. olyan események, ahol a nagycsalád kicsődül, aztán dolgozik. Anno nekünk is legalább 15 ember után kellett volna közteherjegyet váltanunk - persze ez olyan dolog már megint, hogy mire fel vonulnának ki oda a mkaügyi ellenőrök.
Az állami hivatalok jelenleg úgy működnek, hogy először büntetnek, aztán mehetsz panaszkodni, sorbaállni, stb. Ha igazad van, és be is tudod bizonyítani, akkor talán visszautalják a büntit, persze csak kb. 60 nap elteltével.
Deviáns 2007.09.17. 14:54:15
Na meg a kalákában végzett munka is, hiszen falun a kerítés/járda/disznóól építés a mai napig így megy. Haverok/unokatestvérek/ivócimborák....
májgeriberi 2007.09.17. 15:08:16
Amúgy meg parasztság amit csináltál.
Nem tetszik a munkahely, nem biztonságos? menj máshova dolgozni!
Meg ha feljelentesz valakit miért nem mersz elé állni és a szemébe nézni azt mondani én voltam?!
Én még a kollegád sem lennék szivesen!
Persze hátulról mellbe könnyebb támadni vki mint egyenesen elérni a célt!
gusztustalan...
KopaszMercis 2007.09.17. 15:09:56
ha a munkahelyeden jogi visszaelesek vannak, mondjal fel, es utana nyomd fel oket.. baszni is es szuznek is maradni nem 1xu :)
Baxunyog 2007.09.17. 15:11:37
ezt lehet kritizálni pro és kontra,de abban egyetértehtünk tezsvéreim, hogy eléggé pancser módon oldotta meg...
legözelebb lécci a szomszédos faluból névtelen levelet feladni.
Amúgy meg Szigma-val egyetértek.
polgarpukkaszto 2007.09.17. 15:40:00
Mit buntetnek? Nehogyma kozterhet kelljen fizetni, ha meglocsolom a szomszed viragjat. Biztos van valami, amit lehet mondani. De hogy van ez?
Secnir 2007.09.17. 15:56:57
KopaszMercis:
ha asszonyt a munkahelyén cekcuálisan zaklatja a főnök, te ugye nem jelented fel, előbb lépjen ki és csak utána nem? Lóf***t. előbb feljelenti, főnököt kirúgják, neki kártérítés, majd a cég nőtársainak elismerése mellett dolgozhat tovább.
Ha viszont jogi visszaélés van (akár mukajogi akár nem) teljesen jogos a dolog. Ezt akkor lehet bebukni, ha csak Jeromos az egyetlen, aki ellen elkövetik. Jelen esetben neki nem kellett volna egyből Munkavédelmi felügyelőséggel nyitni. (mondjuk nem ismerjük az előzményeket, így csak a normál ügymenetre hagyatkozhatunk).
Példa erre a mi cégünk. sok ember, bármely pozícióra találhatsz akármikor embert, így mondhatni azt, hogy a főnökséggel kezdeni nem egészséges. volt 1 ember, aki az egyik -adatvédelmi szempontból vérlázító- döntés után írt egy levelet az adatvédelmi ombudsmannak, leírt benne szépen mindent, cégnév és ráutalás nélkül, saját címére postáztatva (az ügy kb 60 embert érintett a cégnél). levél vissza ombudsmanustól, benne megfogalmazva az, hogy a döntés miért hibás etikailag és jogilag. emellett a levél végén utóiratban azt is leírta, hogy ez a vélemény nem törvényerejű, tehát nem köteles visszavonnia a cégnek a döntést, de ha nem teszi meg, akkor nyugodtan fordulhat hozzá, ő mint ügyvéd elvállalja az ügyet, mert biztos benne hogy megnyeri.
na ezzel a papírral emberünk beslattyogott a munkaügyi izgatóhoz, majd megérdeklődte, hogy ezt a céges szinten baromságot vissza lehet-e vonni. a válasz "Nem". ok, akkor legyen olyan kedves olvassa ezt el, de úgy nézze meg, hogy másnap reggel elküldi a levelet névvel címmel.
2 nap kellett, hogy döntés szülessen a döntés eltörléséről. embert pedig nem bántották.
KopaszMercis 2007.09.17. 16:44:54
asszony iskolaba jar, munkahelyen meg en vagyok a fonok aki szekszualisan bantalmaz ;)
Komolyra forditva a szot, en meg utolag sem nyomtam fel a volt (es jelenlegi) cegemet, az anno gecisegekert, amiket azota amugy rendbe rakott.
Szerintem az ember vagy konfrontaljon, vagy alljon fel, ne pedig sunyiba jarjon feljelentgetni. Ez regen volt divat.
duplaknédli 2007.09.17. 18:37:56
Akkor boldog vagy, babszi!
jesszumpepi (törölt) 2007.09.17. 19:18:34
Secnir 2007.09.17. 19:49:53
vesszen Jeromos főnöke.
csak így szimplán halál reá.
aqrvannyát neki.
webshark 2007.09.17. 21:45:31
Amúgy írtam a zugügyvédre.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.18. 00:38:54
mert fullon van a szalloda
dolgozom vazze, mert..
nem is tudom miert
de ha nem, akkor kilepek
pedig biztos van itt is ilyen munkaugyi ize
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.18. 00:41:54
renugard 2007.09.18. 05:33:11
Amúgy én i9s csak a munkaügyi bíróságot tudom ajánlani, hacsak nincs vaj a füle mögött. Valamiért ment az a feljelentés...
Biztos h jó helyen dolgozol?:)
KolomparRomeo 2007.09.18. 10:13:02
A tulaj a mai napig szabadon szaladgál, a cég a mai napig vígan működik. Pedig már vagy tíz éve csinálja ezt.
Igazságszolgáltatás? Lófaszt. De még csak jogszolgáltatás sem.
dr. trafik nomac 2007.09.18. 14:58:23
Foleg videken fordul elo, hogy mindenfele mondvacsinalt okokkal levonjak az embernek sokszor akar havi beret is, aztan mire megint munkat kap addig ehenhal, sot az is elofordul, hogy az elozo munkahelyrol "besegitenek" a munkaba allasra.
Sok kis pocs van itt, kivancsi lennek, hany cement zsakot pakol fel, vagy hany fuggveny integral le per nap...
Nagyon sajnalom azt ami ma sok cegnel megy, es ezen eppenhogy valtoztatni kellene, itt meg beszoltok. Baromira nem szep, es az idegesit, hogy en meg melozok, es az adombol jatszatok az eszeteket, mintha dolgoznatok. Ez persze nem szol annak aki heti 60 orat gurcol, nyilvan nem az orak szama a dono, azt vagy vallalod, vagy nem, de hogy nem fizetnek, vagy nem annyit, az mar egy mas kategoria. 60Nettobol, csaladdal nem tudom mit szolnal hozza !
webshark 2007.09.18. 15:58:04
A napi 8 óra legtöbbször 12-16 órába csúszott át de volt, hogy napi 4 óra alvás volt a max. amit otthon töltöttem.
3 hónap alatt volt kb. szabadnapom (nemhogy szabadságom).
A szezon végére kértem 2 ! szabadnapot !
(fontos ügy miatt kellett utaznom), 3 héttel előtte szóltam. Előző este szóltak, hogy menjek oda a kollégámhoz aki nem felettesem volt és KÉRJEK szabadnapot, tőle....
persze kicsapta biztosítékot- asszony pajtás gyerekkel a hasában felhívta a főnököt, hogy miért nem kapom meg az MT szerinti szabadnapokat, szabit...csak hebegett. De lényegében :hogy most keresik a megoldást. erre a nejem, hogy vasárnap este 6 kor? holnap szabira megyek. Sőt bejött értem és kapásból bevitt az ügyeletre- ahol semmi szimulálással kijelentették hogy ki vagyok merülve. A mocsok feletteseim, visszamenőleg beírtak x nap szabit, amit én persze nem írtam alá a kiadó lapon- meg rendesen a "szabadnapokat" , miközben én tápppénzen voltam.Ja és hóvégén ki lettem jelentve ""közös"" "megegyezéssel", térvivevényesen kiküldték az engem megillető "éh"bért+
a szerződés megszüntetését.
Tudom ezért már egy év távlatából nem nagyon lehetne szivatni őket?
Vagy mégis...? Pl. ?
heuréka 2007.09.18. 17:26:40
Mostmár tuti, hogy kirugtak volna,pedig itt jókis bulizós banda van, sajnálnám itthagyni őket.
jesszumpepi (törölt) 2007.09.18. 18:01:28
Ez most nem volt szép tőled.
Féltégla nélkül mondom.
BinLaden 2007.09.19. 20:29:32
Narrátor (törölt) 2007.09.23. 14:45:17
Otthon mindig ugatunk, hogy ilyen-olyan szemét munkahelyünk van (nincs bejelentve, napi 17 óra munka, stb.), aztán ha jön valaki, aki mindez ellen tenni akar, akkor a többi fülét-farkát behúzós egyén igyekszik lehúzni.
Minden tiszteletem a levélíróé, bátran cselekedett, még ha ez után fél évig teszkós árufeltöltőként is kell nyomnia.
moli 2007.09.25. 10:16:52