Tékozló Homár

A rendeltetésszerű használatra sem érvényes garancia

2007.09.26. 12:34 | jackyll | 55 komment
Jópofa, hogy már errefelé is lehet venni féltett termékekhez extrahosszú garanciát, csak kérdés, hogy mire használható. Orsi egy műanyagalapú Electrolux porszívót biztosított 3 évre 8300 forintért, hogy aztán másfél év múlva kiderüljön, rendeltetésszerű amortizációra (az ElectroWorld Happy Care konstrukciója szerint legalábbis) nem érvényes a garancia. Lebalább a fél városnak el kell pusztulnia egy kisebb világégésben, hogy érvényesíteni tudja:
A budaörsi Electro Worldben úgy másfél éve vettem egy Electrolux porszívót. Mikor megvásároltam a  terméket, az eladó rábeszélt egy 36 hónapos Happy Care garanciára, csaknem 8300 forintért. De biztosított, hogy akkor is javításra vagy pótlásra kerül a porszívó, ha atomtámadás éri a házat és megsemmisül. Úgy gondoltam, ezért megéri kifizetni ezt az összeget, hiszen gyermekeim is vannak, akik felérnek néha egy nukleáris katasztrófával. A másfél évi használat alatt többször lett kinyitva és becsukva a porszívó fedele - ez egyébként nem ritka dolog, ha porzsák nélküli porszívót használ az ember, és néha kiüríti belőle az üveggolyókat, legokockákat, virágföldet, ételmaradékot, luficafatokat és némi port -, a fedélrögzítő műanyag pöcök pedig megfáradt és letört. Ezután hamarosan a szívócső is megmurdált: használat során időnként elhajlott, hiába tolta a fiam mindig utánam, majdnem amputálva a lábamat. Majd - ez sem túl tartós műanyagból lévén - megtört, és  felére csökkent az átmérője, így a porszívó szívóereje is, és ez már komoly fennakadást okozott a sajnos amúgy sem túl hatékony takarításban.

Felhívtam tehát a Happy Care ügyfélszolgálatot, ahol közölték, hogy az internetes oldalukon a kárbejelentő formulát kell kitöltenem. Kitöltöttem, bár kissé meglepett, hogy mi a foltos maláriaszúnyogért van szükségük a porszívóm szereléséhez még a személyi számomra is (mely egyébként is ósdi és diszkriminatív). Az adatvédelmi biztos vajon mit szólna ehhez? A beküldött kárbejelentőmre a következő válasz érkezett: „kérjük, hogy a bejelentett igény rendezése érdekében szíveskedjenek tájékoztatni társaságunkat a kár szituációjáról.”

Engem a rendőrzsargon és társai mindig megihletnek, így amennyire lehetett, próbáltam leírásomban mintegy vizuálisan láttatni a fennforgó káresemény bekövetkezésének szituációját. Kértem, hogy tájékoztassanak, mikor és hogyan van mód a porszívó megjavítására. És ha birtokomban van a vásárlásról és a 36 hónapos garanciáról szóló számla, miért szükséges a személyi számom és más személyes adataim nyilvántartása, ráadásul ezek ismeretlen címre való továbbítása (ugyanis a kárbejelentőt többek között még egy svéd(!) e-mail címre is elküldték), természetesen a hozzájárulásom nélkül. Az adatvédelmi biztos ennél a svéd csavarnál már dupla kéjmámorban lubickolna.

Ezek után egy hétig még csak nem is válaszoltak a levelemre. Újabb levelemre ezt a választ kaptam: „a Happy Care biztosítás értelmében biztosítási eseménynek minősül mindaz, mi mechanikai hiba következtében, illetve véletlenszerűen, hirtelen és váratlan következik be. Jelen esetben e sérülések folyamatosan alakultak így, nem váratlan káresemények és nem is műszaki hibák. Mivel a biztosítás nem terjed ki a rendeltetésszerű használattal járó kopás és elhasználódás miatt keletkező hibákra, sérülésekre, így sajnálattal értesítjük, hogy igényét nem tudjuk a biztosítása alapján rendezni. Sajnáljuk, hogy kedvezőbben nem tájékoztathatjuk. Köszönjük türelmét az ügyintézéssel kapcsolatban.”

Akkor most megyek és felrobbantom a porszívót.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

winy 2007.09.26. 12:43:36

na en mar nem lehetek sikeres ember

2007.09.26. 12:45:29

Nekem volt egy Electrolux porszívóm 10 éve, aminek az első héten felmondta a bekapcs gombja a szolgálatot. Kb. háromszor volt szervízben (város másik vége, emberbaráti nyitvatartással), cserélték, és mindig újra és újra elromlott a cserélt darab is, kb. 2-3-4 hónap használat után.
Soha többet nem veszek Electroluxot...

sincity 2007.09.26. 12:45:56

8300 Ft-ért garancia? Hát mennyibe került az a porszívó?

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2007.09.26. 12:46:56

pffff... ez eleg szornyu. nekunk az utazas biztositas nyogte be h mivel nem a "missed departure" ala tartozunk ezert "delayed departure" ala raktak az ugyunket, miutan hoeses miatt toroltek az osszes gepet a repteren. nem kestek - toroltek.
rohadek biztositok, es en is egynek dolgozom...:(

punpa 2007.09.26. 12:48:44

Tépd le az ajtaját, az elég hirtelen!

vontod75 2007.09.26. 12:49:40

Igen tisztelt anyukáját a zelektrowörldnek! :)

p@rasztpicsa 2007.09.26. 12:50:19

ez hatalmas... így jár az aki ipari porszívónak használja az otthoni műanyag szirszart. nem kell annyit szívózni!

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2007.09.26. 12:51:04

rá kell ugrani, hadd törjön (ez elég véletlen és váratlanszerű), majd hibát ismételten bejelenteni

Taurusz 2007.09.26. 12:51:46

És meteortalálatra érvényes a biztosítás?

soleona (törölt) 2007.09.26. 12:58:31

Höhöhö, anyám a mosógépét biztosította ott 36 hóanpra (10 rugó). Hívom szegényt és gratulálok a jó döntéséhez :))))

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2007.09.26. 13:04:03

Mert ilyen hülye becsületes vagy. :)

Lökd le az erkélyről és fogd rá a nyuszira ... vagy a gyerekre ... vagy egy gyenge szellőre ... mindegy.

Az elég hirtelen és váratlan. :)

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2007.09.26. 13:06:37

Vaéóban érdemes ilyen ügyekkel két területet is megcímezni. Egyi ka fogyasztóvédelem, mivel a gépre elvileg 12hó alapból jár, valamint bizonyítani kell ugye a rendeltetésszerű használatot, mert ilyen esetbe anyaghibáról lehet szó ami érdekelheti őket (vagy a kermit:))

A másik az adatvédelmi ombucmanó aki valóban örömmel csámcsog az ilyeneken, hogy milyen jogon kéri el a cég a te fullszemélyes adataidat. Jómagam mindkét (mind3) kört megfutnám és figyelném az eredményt, mivel nincs egyéb vesztenivalóm :)

BiG_ 2007.09.26. 13:09:19

Kedves Orsi!
Ne a porszívót tessék felrobbantani, hanem a Happy Care-t. Mindjárt nem lesznek annyira happy-k, amikor kormosan előmásznak a romok alól... Megyünk vigyorogni szívesen, ha tetszik szólni, hogy aktuális a bumm.
Bombareceptért nem kell messzire menni, rendőrségi szakértő szerint a cukor meg a káliumnitrát (műtrágya, KNO3) keveréke az robbanószer (höhö). Mindkettő könnyen beszerezhető. De lehet, hogy az csak Tomcat-nél működik?... Akkor tessék neki szólni és ő felrobbantja, jól.

Mondtam már, hogy van értelme az Érdek- és Garanciaérvényesítő Kommandónak?
D.A.S.? Ugyan már... Csak addig happy a Happy, mig jól le nem robbantják az ajtaját!

Üdv!

Rák Attantam 2007.09.26. 13:09:50

Bezzeg ha nem dobtad volna ki a jóöreg kocka Hajdú porszívódat, akkor még ma is sikeres lennél!
Nekünk még mindig megvan, 30 éves és remekül szívja a port az autóból. (Merthogy azóta mi is urizálunk és az X. porszívónkat nyűjjük odabent a lakásban. Úgy kell nekünk. :)

8-as 2007.09.26. 13:11:34

ez olyan szintű pofátlanság, hogy egyszerűen nem hiszem el. tenyleg azt kéne csinalnod hogy kidobod az ablakon vagy ráversz egy kalapáccsal és úgy viszed vissza

vazze... 2007.09.26. 13:12:28

8300 Ft-ért idegeskedni? Vegyél egy másikat vazze...

MosoMasa 2007.09.26. 13:14:18

mondjad, hogy hirtelen leesett, rögvest mechanikai hibája lett, ti. mechanikusan eltörött a csöve, meg a fütyije. És ez nagyon váratlan káresemény lett ily módon. ...vagy tolják fel egy baccpapuccsal együtt...

Ziebi 2007.09.26. 13:32:50

Menj be és törd szét a fejükön a porszívót, az is elég hirtelen lesz, és a lelkednek is jót tesz:)

dXtr 2007.09.26. 13:45:34

ez csak egy sima lerazo szoveg, raadasul meg ertelme sincs
ne hagyd annyiban!

BiG_ 2007.09.26. 13:47:56

Az egyik barátnőmnek volt egy porszívója, még cuculista jugoszláv gyártmány, az egyik hadiüzem készítette, valami olyasmi módon, hogy a gyár egyik fele ilyet gyártott, a másik fele tankot, meg repülőhajtóművet. Na, annak a porszívónak olyan hangja volt, mint a MiG-21-nek, alakilag ronda, de úgy szívott, hogy a parketta is följött és bírta a strapát... Igaz, a villanyóra is elszédült :-))

A mai csicsás cuccok, áhhh...

Üdv!

Colombre 2007.09.26. 13:49:04

Bezzeg a régi Rakéta porszívók! Azok aztán bírják a sarat a mai napig. Ha pedig leáll, csak egy jól elhelyezett rúgás kell neki.
A mai porszívóknak annyi funkciója van, hogy lassan elfelejtik az eredeti rendeltetését.

Dervenkál Egon 2007.09.26. 13:59:38

A Bacc papuccsal kell nekik menni. De nem ám pofánvágni őket hirtelen, mert azt sérelmezheti, testi sértésként. Szépen lassan közepesen erős ütésekkel kell terhelni a pofájukat, mert akkor a sérülések fokozatosan alakulnak ki és nem hirtelen. Amikor már rongyosra alakultak a fejsérüléseik, akkor sajnálkozz, hogy kedvezőbben nem járhattál el.

The AVE 2007.09.26. 14:02:27

A 8300 sztem csak az extra gari volt, a porszívó súlyos tízezrekért kerülhetett a család tulajdonába...

parapali 2007.09.26. 14:16:32

Colombre!
itt jegyzem meg hogy az a rakéta pórszívó még a gyerekfürdőmedencét is felfújja ám ha jó oldalra dugod a csövét!!:-):-)ja és itt már nem lehetek első azt hiszem??:-):-)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.09.26. 14:20:36

Erre csak azt tudom mondani, hogy szívás ! :)

Javaslom vidd ki a porszívót a friss levegőre, végy a patikában 99% alkoholt, ott ahol elektromos locsold szépen meg, majd gyújtsd fel. Esetleg tegyél mellé rossz TVt, szőnyeget stb.

Az alkohol azért kell, mert égésterméke a víz, így nem hagy túl sok nyomot, így szinte mindenki aki nem nagyon ért hozzá elektromos tüzet fog észrevenni. Aztán jelentsd be, hogy Te ugyan szóltál pár hete, hogy nem szív jól a porszívó, mert leszűkült a csöve, most meg szó szerint leégett a motor, meg a szőnyeg, TV. Ha van lakásbizti, ott is elsütheted egyszerre...

BiG_ 2007.09.26. 14:28:05

Gyerekmedence-felfújás?
Nekünk volt olyan porszívónk, még valami régi ukrán (szovjet) csoda, ami ronda szögletes és zöld volt, viszont volt hozzá egy festékszóró adapter, amire ha rácsavartál egy befőttesüveget, benne a festékkel, akkor hipp-hopp festéket szórt! Ezt melyik mai porszívó tudja? Pollenszűrő? Na nem mááá'...
Ha már fújja a levegőt, akkor legyen már valamire hasznosítható...
Mondjuk a szovjetek nagyok voltak a funkció-szaporításban. Beregszász mellett építettek valamit, ami tulajdonképpen katonai radarállomás volt, de arra azt mondták, hogy tésztagyár. A porszívó-festékszóró kombót látva ezen már nem is kell csodálkozni.

Üdv!

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2007.09.26. 14:33:38

a 8300 bizony nem a porszívó volt, csak az extra garancia.
a normál garancia már lejárt, ha jól értelmeztem - másfél év után romlott el a szerkentyű
hogy a happy mi a franc csomagban mi volt, bizony illett volna elolvasni a megkötése előtt...
apró betűs részre különös figyelmet fordítani!
mi mosogató gépet vettünk ott. kérdezték tőlünk is a plusz garanciát. elhajtottuk őket. ha valami probléma van, az egy éven belül úgyis kiderül (vagy nem), de nehogy má még fizessek, mikor amúgy is drága az a szar!

Dr Kangörény 2007.09.26. 14:41:40

Jófajta porszívó amiről elismerik, hogy másfél év rendeltetésszerű használat miatt szarrá megy. :-)
De azért kösz az infót, ha ilyen garanciát vennék ott, akkor simán behazudom majd a váratlan balesetet.

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.09.26. 14:53:50

az elektrolut nEm jaszberenybe gyArTja a vörpul-lehel grup? mert akkor ertheto a 'kihordasi ido'. csinaltass kozponti porszivot, hosszo tavon olcsobb is, a gyerek meg szedje oSsze a vackait, a bablevest meg tessek felmosni, es akkor talan hosszabb eletu lett volna szegeny para. tenyleg nincs benne a neveben, hogy mire valo?

nikii 2007.09.26. 14:56:09

8300-ért porszívót veszek, nem garit.

vaczakka 2007.09.26. 15:12:22

Szerintem Orsi magát szívatta meg, ugyanis, amit kötött, az nem garancia, hanem biztosítás. Gondolom nem olvasta el a papírt, amit aláírt.

BiG_ 2007.09.26. 15:14:09

Valamiért én azt úgy tudom, hogy a rendeltetésszerű használat melletti meghibásodásra jó a gari. Ha földhöz vágom, akkor arra nem jár. Most akkor én látom rosszul, vagy tényleg fordítva értelmezik ezek a happy-s gyerökök a dógot?
Most akkor extra fizetett garanciával lehet-e valaki sikeres ember?

Üdv!

májgeriberi 2007.09.26. 15:30:35

De ha biztosítás és nem garancia akkor miért nem biztosítják??

májgeriberi 2007.09.26. 15:37:32

ha törik a kocsi mégha az én hibámból törik is de biztosítva van akkor is fizet a biztosító nem?!
Én ezt nem értem! Bacc-ot nekem!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.26. 16:12:37

Én meg csak garit vettem, porszívó nélkül. Így nincs ami elromoljon, mindenki happy.
Nekem 8300 pénzt már az is megér, hogy nem küldik el a személyiszámomat Svédországba! :)

BiG_ 2007.09.26. 16:34:14

Hehe, micsoda ajánlat! Csak 8300 HUF a golyóálló mellény a porszívóra! Csak tessék, csak folyvást! :-)))

Üdv!

Szumi 2007.09.26. 17:01:27

RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLAT MELLETT BEKÖVETKEZETT KOPÁS, NEM A KÉSZÜLÉK HIBÁJÁBÓL BEKÖVETKEZETT TÖRÉS SOHASEM VOLT GARANCIÁLIS HIBA - ás nem is lesz.
Ha leéégett volna a motorja, vagy lelazul a kereke ( ha van neki) akkor az garis hiba - de az, hogy vásott kölkök mellett gyakorlatilag elnyűtték, az nem igazán...

Bedor 2007.09.26. 17:36:21

Ugy ahogy vki irta biztositás forditva működik. Ha az autodon van casco mindegy ki volt a hibás fizetik a töréskárt (vagyis csak egy részét), de ha elkopik a gumi, kiülöd az ülést, elhasználóik a légtömegmérő, vagy leesik a kilincs, azt senki se fogja neked megtériteni.

Shinobi 2007.09.26. 17:58:01

Lehet, hogy erre nem vonatkozik a garancia viszont én is vettem az ElectroWorld-ben egy laptopot és az eladó rádumált plusz 50 misiért a kibővített garanciára a Happy Care-nél. Hát mit mondjak, nagy kancsó ez a cég.

Részeletek itt:

www.fogyasztovedelem.com/forums/index.php?showtopic=1696&hl=

dXtr 2007.09.26. 19:01:09

hat nekem speciel ez teljesen logikatlannak tunik
ha en hasznalok vmit, jelen esetben porszivot es annak vmi baja lesz meg a gari(bizti) lejarati ido elott akkor ugyan csereljek mar ki!
vagy csinaljak meg ugy h nem menjen tokre a legkisebb bizbasz se
mert
mert vegulis ez a dolguk nem? ezert fizetunk?
ha vmire 1 ev gari van akkor azt fel ev alatt ne lehessen mar ugy elhasznalni(rendeltetesszeruen) h ne tudjak vele porszivozni
na nemertemenezt a vilagot
el! ELINNEN!

puncipöcögtető 2007.09.26. 22:50:48

Csak eldobhato papirzsakos porszivattyut vegyetek, a zsak nelkuli sz_r
Ha elromlana, es ki kellene dobni, eloszor tepjetek le az ajtajat, es a kabelet is erdemes elnyiszalni, nehogy a brazil gepsor felszedje az utcan - meg parkettat szednenek vele fel otthon.

szkaccsotjeggel 2007.09.27. 00:28:27

Ennyire féltél a zatomtámadás ellen? elárulom Neked: 8300ft-ért Árpi (tudod a jaúmunkásember) 5év gait biztosított volna.
tehát úgyma gyaráz taki Orsiii hooogy: ??

isti77 2007.09.27. 09:52:16

"A 8300 sztem csak az extra gari volt, a porszívó súlyos tízezrekért kerülhetett a család tulajdonába..."

Mi?? Egy porzsák nélküli, műanyag csövű szar? Aki egy ilyenért 15.000-nél többet ad, az nem normális.
Meg egyáltalán, aki porzsák nélküli porszívót vesz, az sem. K.rva sokat spórolsz azon, hogy nem kell porzsákot venni, csak éppen amikor kiüríted a tartályt, kezdheted újra a takarítást, rendkívül higiénikus megoldás.

moli 2007.09.27. 11:32:17

van egy electrolux porszivom, 5 es fel eves, 14000ft-ert vettem. ezido alatt egyszeruen elkopott a feje (2880ft), de ami meg nagyobb baj, hogy ma mar nem lehet kapni hozza porzsakot a kezdeti brutalis felhalmozott keszlet pedig mara elfogyott. szoval van annak termeszetes amortizacioja is rendesen

Devcat 2007.09.27. 11:32:35

Happy Care biztosításról:
A Happy CARE termékbiztosítás nem helyettesíti a fogyasztóvédelem és garancia által nyújtott biztonságot. Célunk, hogy ezekhez egy kitűnő kiegészítést nyújtsunk. Mindezt azért, hogy Ön nagyobb biztonságban érezze magát.
A fogyasztóvédelmi törvény jó alapvédelmet nyújt Önnek arra az esetre, ha a vásárolt termék nem felel meg a minőségi követelményeknek, illetve ha működési hiba miatt kár keletkezik. A Happy CARE termékbiztosítás kiterjed a balesetekre és váratlanul bekövetkező eseményekre, amelyekre a garancia/reklamációs jog nem vonatkozik. Alacsonyabb önrészesedést kínálunk, mint a legtöbb lakás- és utazási biztosítás. Önnek csak abban az esetben kell önrészesedést fizetnie, ha a sérült terméket egy teljesen újra cseréljük. Ez teszi a Happy CARE termékbiztosítást a legjobb választássá, amikor az Ön tulajdonával baj történik.
Ha az Ön egyéb biztosításai közül valamelyik fedezi a kárt, mi kifizetjük az arra a biztosításra vonatkozó önrészesedést. Az önrészesedés általunk kifizetett legmagasabb összege az Ön által vásárolt termék árának megfelelő összeg.
Bláblá....
Vajon mit takar a "váratlanul bekövetkező eseményekre" címszó? Magyarul ha állati dühömben kihajítom a 10. emeletről az eszközt, akkor kicserélik? :)

Strex 2007.09.27. 11:38:09

BIG, az nem Beregszász, hanem Munkács mellett volt!

gonosz maci 2007.09.27. 14:01:12

Általában a fogyó-kopó alkatrészekre és a törésekre nem terjed ki a garancia - autókban a fékbetét, kuplungtárcsa stb - ezeket a garancia feltételei közt részletezik a jótállási jegyen.
A záró pöcök kopás miatti megnyekkenése is ide tartozik.
Viszont az ügyfélszolgálat tájékoztathatná a felhasználót, hogy fizetős javítás esetén hova fordulhat a készülékkel; sokan elfelejtik ugyanis, hogy a vásárlástól x évig köteles a garancia vállaló a fizetős javításhoz szervízt és alaktrész biztosítani...

chopper 2007.09.27. 14:39:10

anyámasszonyfarkincája!

"vörpul-lehel grup"??? Hát te sem lehetsz valami sikeres,ha lenne rajtad ajtó,belocsolnám a zsanérokat alkohollal és letépés előtt felgyújtanám hogy lakástűznek tűnjél!!:) Batzpapucsot neked,hepiker extragarival...
(Helyesen: Az Electrolux pornyűvőket Jászberényben gyártja az Electrolux...)

Ariadne12 2007.10.01. 09:37:05

Hülyeség ilyen plusz garanciára befizetni, hiszen 1 év jótállás kötelezően jár, ha bruttó 10.000 felett volt az ára (nyilván), plusz tartós fogyasztási cikknél összesen 3 év szavatosság is kötelezően jár. Vagyis 3 évig működnie kell a porszívónak, ha nem, vissza kell vinni oda, ahol vetted, a pultra lecsapni, és követelni, hogy javítsák meg/cseréljék ugyanolyanra/adják vissza a teljes vételárat. Egy nehézsége van a dolognak, hogy ha és amennyiben kétségbe vonják, hogy te okoztad a hibát vagy a gyári anyaggyengeség miatt következett be,akkor elvileg neked kell bizonyítanod, hogy gyári hibás, szóval elvileg egy pozitív eredményű Kermis bevizsgálás után a bevizsgálás árát is ki kell fizetniük, plusz megjavítani a porszivattyút. Forrást lásd Ptk., 151/2003. Korm. rendelet és 49/2003 GKM rendelet. :)
süti beállítások módosítása