Tékozló Homár

MediaMarkt ügyfélszolgálat itthon és otthon

2007.09.28. 10:37 | jackyll | 64 komment
Igazából le sem hoznánk Sanyi mediamarktos csereküzdelemét, annyi ilyet látott már a Homár, de Piroska megírta, hogy működik ugyanez Németországban, és így egymás mellett (alatt) elég jól megfigyelhetők a különbségek:
Szeptember 13-án, csütörtökön vettünk egy mosógatógépet a budaörsi Media Marktban. Péntek este meg is próbáltuk beüzemelni. Ekkor derült ki, hogy azon kívül, hogy az „ON” gomb felett világít a led mást nem csinál a berendezés. A kezelőfelülete nem működött, kijelzője hiba üzenetet nem írt ki. Átolvastam a használati útmutatót, de okosabb nem lettem tőle. Szombat reggel még felhívtam a MM-ot és beszéltem egy férfival a „nagygép osztályról”, hogy esetleg van-e valami tippje mi lehet még a hiba. Ő se mondott semmi érdemlegeset azon kívül, hogy nyugodtan vigyem vissza a 3 napban még benne vagyok (ezt akartam legkevésbé, újra becsomagolni, cipekedni, kocsival bevinni stb.).

Szóval irány a MM vevőszolgálat, ahol is a hölgy kijelenti, hogy nem veheti csak így vissza csak akkor, ha a „szakszervízből hozok papírt, hogy nem működik”. Mondtam neki, hogy ne szórakozzon velem vissza KELL vennie, megjegyeztem neki, hogy reggel az egyik munkatársa még mást mondott.

Elvitatkoztunk vagy 5 percig, az alábbi érdekes kérdések merültek fel:

-hogyan hívjam ki a szakszervizt szombaton (úgysincs) és persze fizessek is érte (hölgy reakciója: a szakszervíz ingyen kijön),

-ha hétfőn elvinném szakszervizbe vagy otthon maradok és megvárom míg kijön, a költségeimet kiszámlázzam a MM-nak? Hétfőn meg már sokat érek az egésszel mert kicsúszok a 3 napból.

Ekkor már kezdett elfogyni a türelmem és kértem, hogy hívja ide a főnökét. Persze a szokásos: „Nincs benn” választ kaptam. Ezek után kértem a panaszkönyvet és mondtam, hogy vegyünk fel egy jegyzőkönyvet az esetről. A hölgy megfordult (azt hittem egyből hozza a panaszkönyvetJ) és felkapta a mögötte lévő pultról a telefont (beütött kb. 3 számot) és beszélt valakivel (még hogy nincs benn a főnök). Persze ezek után már nem volt semmi fennakadás a cserében.

Szórakozzanak a…
És akkor kontrasztnak, hogy is megy ez a cégcsoport hazájában:
Én egy jó vásárlási élményt szeretnék megosztani az olvasokkal. Igaz hozzá kell tennem, hogy ez az eset  Németországban történt velünk. Van mit tanulnia a magyar vevőszolgálatnak. A párom több mint fél éve vett egy jó minőségü webkamerát, egy olyan piros műszaki nagyáruházban ami otthon is nagyon népszerű, mert hülye azért nem vagyok. Mikor megvettük a párom mutatta, hogy a tartójáról le van törve maga a kamera. De tudtuk használni, csak mindig lepotyogott a monitorról. Egyik nap eszébe jutott (több mint fél év után), hogy ő visszaviszi. Bementünk az üzletbe. Kb 2 perc alatt az eladó sajnálkozva jött hogy ebből a típusból most nincs nekik. Hát jó nekünk a másik típus is. Pecsét ide pecsét oda. Nem kérdezte mit csináltunk vele. Már vihettük is a kasszához. Ott levonás az előző számláról, számlázása az új terméknek. Ekkor a pénztárosnak az jött ki, hogy tartozik nekünk 13 euróval. Nem azt mondta sajnos nem tudom ezt a pénzt oda adni, vissza lehet fáradni levásárolni. Irt egy ajándék utalványt amit akkor vásárolunk le amikor akarjuk. Nekem mint jó magyar vevőnek nagyon nagy meglepetés volt. Otthon tuti nem mertem volna vissza vinni, úgyse hitte volna el senki, hogy azt nem én törtem el direkt.

Piroska
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2007.09.28. 10:42:45

Afenébe, egy hülye kuncsaft feltartott...

ferenc61 2007.09.28. 10:42:56

most hülye azé nem vok?

hivatásos naplopó 2007.09.28. 10:47:33

én egeret vittem vissza hétfőn a pólusban levő MMbe. szó nélkül kicserélték. pénzért nem is sírtam, csrepéldányért mentem, mert hibás darabot fogtam ki belőle...

Gasztonyi_Ádám 2007.09.28. 10:50:09

Attila64 2007.09.28. 10:42:45

Media Marktos e vagy? :)

trolipotlo 2007.09.28. 10:50:11

Na, egy haverom mesélte, hogy amikor visszaköltözött Ámerikából, úgy számolta fel a lakását, hogy minden bútort visszavitt a bótba, ahol vette őket. Látván, hogy szó nélkül visszaveszik, olyan cuccokat is visszavitt, amiket Mo-ról vitt ki magával, de már nem kellett. És azokat is szó nélkül. :)

ferenc61 2007.09.28. 10:50:18

aki a magyar MM-ben vesz mosogatógépet és nem palkovicsné laptoptartójából, az hiába a baccpapucsos fenyegetés, kénytelen a németekhez járulni argentín mezben, hogy ott és akkor elsőként őt és senki mást, a forradalom állítsa a falhoz, mert a magyar MM-ben merészkedett vásárolni!

Attila64 · www.sagaontour.ca 2007.09.28. 10:58:29

G.Á

Nem, könyvelgetek és anyagot hoztak, meg egy zsák púpot, amit végig kellett hallgatnom...

2007.09.28. 11:01:24

Jobb helyen (pl. Anglia, USA stb.) ez mindenütt így megy, de nem azért mert itt olyan jóságosak a kereskedők, a verseny meg éppen sokkal élesebb, hanem mert már rég rájöttek, hogy a szervizezéssel, küldözgetéssel csak még többet veszítenek pénzben is, meg még le is járatják magukat. Persze nem a piti garázsboltra gondolok a magánimportált cuccokkal, azt jobb elfelejteni.

Rák Attantam 2007.09.28. 11:02:41

Szerintem az ilyen esetekre (vevő reklamál) rendesen be vannak idomítva az ügyfélszolgálatosok.

Természetesen tudják, hogy melyek a vevő jogai, betéve tudják az ide vonatkozó törvényeket is. Viszont utasításként kiadták nekik, hogy ne engedjenek az első szóra.

Ha az ügyfél belenyugszik, hogy 94 nap lesz a javítás, akkor hagyják rá és kész. Ha az ügyfél ugrál kicsit, akkor mozduljanak kicsit, legyen 60 nap. Ha az ügyfél kéri a főnököt, tagadják le. Ha az ügyfél kéri a panaszkönyvet, adják a főnököt. Ha az ügyfél ügyvéddel, perrel fenyegetőzik, akkor lehet csak elkezdeni az eljárást törvényben leírtak szerint.

Azért egy "bennfentes" megerősíthetné ezt.
Van MM-es, Teszkós ügyfélszolgálatos a fedélzeten? Hálló?

zako1 2007.09.28. 11:10:02

Azért mintha már itthon is mozdulna valami. Múlt héten a Lidlben vettem egy vezeték nélküli billentyűzet-egér kombót (1999 Ft) és egy 19" TFT monitort (34.000 Ft). Tudom, tudom, aki a Lidlben vásárol (pláne műszaki cikket) sikeres ember nem lehet, hátára vasaló, baccpapuccsal hátba vágni és letépni az ajtaját. Egyébként nem nekem lett volna, hanem a szüleim internetezős gépéhez, ennyi pénzt szerintem megért volna.

A meglepetés akkor ért, amikor odahaza kicsomagoltam a két terméket és be akartam üzemelni. A billentyűzet tökéletesen üzemelt, az egeret azonban az istennek sem tudtam működésre bírni, a vevő nem érzékelte a jelét.

Visszacsomagoltam és nekiálltam a monitort installálni. Rápattintottam a talpat (ennek majd később lesz jelentősége), rádugtam a gépre és hajrá. Nagy örülés édesanyám részéről, végre nem azt a vacak 15", kissé már elhalványuló képű CRT-t kell néznie. Kattingatok ide-oda, egyszercsak feltűnik egy türkiz pötty a jobb felső harmadban és makacsul, pimaszul világít. Pixelhiba. Puff neki, ráadásul elég zavaró helyen. Még volt másfél órám munkakezdésig, talán még visszaérek vele a boltba. Igenám, de a monitor talpa olyan masszívan ragaszkodott a képernyőhöz, hogy képtelen voltam leszedni, feszegetni meg nem akartam, nehogy letörjön. Úgy ahogy volt, be az autóba, dobozva visszatettem a kábeleket és irány a Lidl.

Felkészültem a legrosszabbra ("Majd bevizsgáltatjuk egy hónap múlva", "Ilyesmit nem cserélünk, mert akciós", "Ma felhős idő van, a vevőszolgálat nem üzemel", stb.). Vagyis vártam a magyar úgy-kell-neked-hogy-megvetted-ne-is-lássalak reakciót. Igazándiból azt sem tudtam, hogy van-e vevőszolgálata a Lidlnek, ugyanis ottjártamkor ilyesmit nem láttam.

Mindegy, betoltam a jobb sorsra érdemes monitort, kerestem egy nyakkendőst és előadtam a problémámat. A legnagyobb meglepetésemre nem akadékoskodott, hanem megkérdezte, hogy kérek-e egy másik monitort vagy a pénzt vissza. Az első opciót választottam, kezembe nyomtak egy másik dobozt, a pixelhibás monitort bevitték a raktárba és mehettem. Semmi cicózás, öt helyen aláírás, miért nem dobozban van, stb.

Mivel rohantam a munkahelyemre, nem volt időm próbálgatni a cseremonitort, csak este kilenc után, amikor hazaértem. Most már rutinos módon nem raktam rá a talpat, hanem először a gépre dugtam rá. Mondanom sem kell, hogy három(!) különböző színű (piros, türkiz és fehér) pixelhiba világított szép íven elhelyezkedve. Visszacsomagoltam az egészet, előszedtem a blokkokat és másnap reggel visszamentem a Lidlbe. Az eladó már messziről megismert, látta a kocsiban a monitort (egyúttal a a bill-egér kombót is vittem) - mielőtt megszólaltam volna, egyből felajánlotta, hogy visszafizetik a pénzt. Bevitte a raktárba a cuccokat, majd soron kívül odakíséert az egyik kasszához, aláírtam két papírt és a kezembe leszámoltak 34.000 + 2000 forintot. Arról nem is beszélve, hogy bankkártyával fizettem, amely még meg sem érkezett a számlájukra (más áruházban már volt ebből vitám, hogy ők csak a készpénzes vásárlást tudják visszafizetni, a bankkártyást nem...)

Egyszóval az biztos, hogy műszaki cikket a Lidlben többet nem veszek, ellenben a garanciális ügyintézésük példaszerű és akárhol Európában megállná a helyét.

ako-ako 2007.09.28. 11:11:19

vettem egy aldi kompjutert. ja, münchenben. baratnöm a dvd fiokjat kisse erelyesebben tolta be, amit a müanyag fogaskerekek igencsak megsinylettek. erre en felhivtam a vevöszolgalatot, adtam a naivat, hogy valami miatt kattog a dvd.
erre aszondtak küldenek egy ujat. a regit küldjem vissza a dobozban, amiben az uj jön, (persze az ö költsegükön) vagy tartsam meg, de akkor utaljam vissza az arat. visszaküldtem. nekik megerte, hogy nem kellett szerelöt küldeniük.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2007.09.28. 11:22:46

trolipotlo: Az ilyen "leleményes" honfitársaink miatt van az, hogy olyan "jó" hírünk van a civilizált országokban. Gratulálok a barátodnak.

ako-ako 2007.09.28. 11:29:46

Loge - egyetertek.
nemeto-ban es ausztriaban böcsületkasszas ujsagarus dobozok/nylonzacskok vannak. bedobod a penzt es kiveszed az ujsagot.
jöttek szlovakiai magyar ismerösök es az egyik mar boldogan lobogtatta a bild zeitungot, hogy nedd ma, ezek a hülyek csak igy iderakjak egy dobozba!

theutat villám 2007.09.28. 11:30:58

Én vagyok én, te vagy te, melyikünk a hülye, én, vagy te, vagy a media markt (aki nem hülye)?

Rák Attantam 2007.09.28. 11:31:56

zako1 2007.09.28. 11:10:02
"Egyszóval az biztos, hogy műszaki cikket a Lidlben többet nem veszek,"

Helyes, a Lidlben joghurtot meg WC-papírt kell venni.

" ellenben a garanciális ügyintézésük példaszerű és akárhol Európában megállná a helyét. "

Egy lószart! Nagyon is jól tudták (és te is sejthetted volna), hogy 34000 forintért NEM LÉTEZIK szuper, hibátlan 19"-os TFT monitor. Amelyik vevő elvan a pöttyökkel, az elvan, amelyik nem, az visszaviszi, ők szépen újra becsomagolják és kiteszik. A lószar meg a veréb esete. El fog kopni szépen, ne aggódj miatta.

ako-ako esete miatt is nem értem, hogy miért szidja MINDIG MINDENKI a kereskedőket? Látjátok: a királyként tisztelt vásárló is követ el suttyóságokat szép számmal, ami miatt a kereskedő szív.

Szóval egyik kutya, másik canis merga...

dr. _mmm_ 2007.09.28. 11:43:08

zako1:
Most komolyan... valaki azt várja hogy kétezer forintért jól müködő, megbizható vezeték néküli billt + egeret kap??? jesszusss..

Manyizga (törölt) 2007.09.28. 11:46:41

Nem garanciális, de átverős helyzet:

A (múlt) hét végén vettem a Metro-ban (többek között) két szatén ágyneműt. Ami le volt árazva 8900 Ft bruttó összegre. A soron levő árcetlin ez szerepelt. A polcokon levő áruk nem voltak összekavarva. Azért ellenőriztem az árleolvasóval: minő meglepetés, az ár 9900 Ft bruttó.
Választhattam: vagy akkor szólok az eladónak, hogy mi a helyzet? Ekkor gyorsan kicserélik az árat a "helyes", drágábbra és sajnos ennek ez az ára.
Vagy megyek a pénztárhoz és ott jelzem, hogy nem stimmel az ár a kiírttal. Ennek köszönhetően elhozhattam olcsóbban. ;)

ako-ako 2007.09.28. 12:06:54

Most komolyan... valaki azt várja hogy kétezer forintért jól müködő, megbizható vezeték néküli billt + egeret kap??? jesszusss..

igen, csak akkor nem akkora rajta a haszonkulcs. meg az ado.

egy basaball sapka legyartasa kinaban, összecsomagolasa, es hamburgig valo elhajoztatasa huszonegynehany cent. a többi a kereskedök es egyeb sleppek haszna.

Hurvinyek 2007.09.28. 12:17:23

azért nállunk is vannak korrekt cégek!!!!Tízszögü sportoriás, szó nélkül adta vissza a hibás(fél évet használt) túra cipő árát.S amikor látta meglepettségemet, közölte:te döntesz veszel másika, vagy mást,vagy semmit.meglepő itt az észak balkánon?

Manci néni 2007.09.28. 12:27:54

1999-2000-ben (!) hosszabb időt volt szerencsém eltölteni Frankfurt am Mainban. Többször is vásároltam az ottani egyik Hülyeazértnemvagyok-ban. Ezt, azt, többek között zenei CD-ket is. Volt egy olyan lehetőségem, hogy ha nem tetszett, egy héten belül visszavihettem. A pénzt meg szó nélkül visszaadták. Azért lenne még mit tanulnunk. Itthon hol hivatkozhatnék erre? Sztem sehol, de javítsatok ki, ha tévedek.

bigyo83 2007.09.28. 12:46:02

Nem nagyon értelek. Egy, szakszervizes ingyen jön ki. Kettő, ki mondta, h cipekedj? Van ugye házhozszállítás is.
Nem kötözködni akarok, és már múlt héten is leírtam itt, kb 3 hete vettünk ezüstös-samsungos mosógépet MM-ben és az első (!)kimosott adag ruha benneragadt. Ajtó se ki, se be. Tény, hogy telefonálgatni kellett, de még mielőtt a szakszervizes kijött volna, felhívtuk az MM-et is és az egyetlen raktáron maradt gépet ELŐRE félretették nekünk cserének.

Shinobi 2007.09.28. 12:52:47

Én vettem egy mikrót tavaly a Westend MM-ben ajándéknak. A vásárlás pénteken volt, az átadás hétfőn. Hétfő este jött a telefon, hogy a mikró nem melegít, csak forgatja a cuccot. Besétáltam kedden, hogy mégis mi legyen, ahol a "kedves" hölgy mondta, hogy már amúgy is túl vagyok a 3 napon tehát ő jófej és megadja a szervíz számát, ahol vizsgáltassam ki. Mondtam OK, majd otthon egy napig böngésztem a törvényeket meg fogyasztóvédelmi forumokat, ahol kiderült, hogy én a törvény szerint nekem csak az MM-be kell, hogy vigyem, és majd ők intézik a vizsgáltatást a saját költségeikre és nekik kell bebizonyítani, hogy a termék jó volt mikor eladták. miután felhívtam őket, ismét ugyanazt a "kedves" hölgyet kaptam telefonban és kérdeztem, hogy akkor hogy is van ez, miért én vigyem szervizbe. Azt mondta, hogy ő azt gondolta, hogy nekem ez így jó és amúgy sem kérdeztem, hogy milyen más lehetőségek vannak. Itt blackout-olt az agyam és csak mesélték a kollegák, hogy miket üvöltöttem de mikor újra mentem a mikróval már nyugodt voltam. Letettem az pultra és mondtam az ott levő férfinek, hogy ezt a mikrót hoztam és kérem, hogy vizsgáltassák be egy független szervezettel és derítsék ki, hogy ez a probléma fennált-e az eladás pillanatában. A válasz a következő volt:

"Erre nincs szükség, adok egy papírt, válasszon egy másik mikrót és ha van különbözet akkor azt a pénztárnál rendezze."

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.09.28. 12:59:37

Egy pixelhiba az nem pixelhiba... Ráadásul lehet hogy szerencséd van, 'oszt nem statikus..!

Páromnak van egy Samsung moncsi, mikor bekapcsoltuk szegénynek le is görbőlt a szája, mert a felső 1/3-ban egy szép fehér pixel világított. Akkoriban 3 pixel felett cseréltek, akkor is csak akkor, ha mondjuk egy post-it-notesnyi területen voltak. Meg úgy, ha az RGB színből legalább 2 rossz. Belenyugodtunk. 1,5 óra múlva a pixel eltűnt !!! Azóta, ha kedvezőtlen a csillagállás kb. félévente egyszer megjelenik, szól, hogy ott van, majd 1 óra után eltűnik.

Múlt héten vettem egy CRT 15" monitort 100 forintért, mert kellett a nagyfeszültségű trafó, a szomszéd kutyája túl hangosan ugat... >:D

vernarancs 2007.09.28. 13:16:57

En a CBA-ba vettem egy 300 cm-es plasma TV-t, de otthon kicsomagolaskor kifolyt a plasma. Visszavittem es keszsegesen felajanlottak, hogy csereljem be 2 kg felsalra. Most nincs TV-m de van salam, ugyis jon a tel. Korrekt kiszolgalas.

Nagyvakond 2007.09.28. 13:21:06

Hogy a nőnek három db. a melle, neki panaszkodnál-e?
...
És hárommelű ügyintézőket mindenhová!

Nagyvakond 2007.09.28. 13:22:55

Vennél-e MM-ben gyorsrizst?
Más élelmiszert?

Netuddki. 2007.09.28. 13:24:48

Én azt nem értem minek a 3 mell, amikor az embernek csak két keze van ?

isti77 2007.09.28. 13:25:02

"Szóval irány a MM vevőszolgálat, ahol is a hölgy kijelenti, hogy nem veheti csak így vissza csak akkor, ha a „szakszervízből hozok papírt, hogy nem működik”. "
Sajnos, a hölgy igazat mondott, ez az előírás, nemcsak a MM-ben, hanem mindenhol (legfeljebb nem mindenhol tartják be). Ez azért lett így, mert nagyon sok, bemondás alapján rossz készüléket visszavettek a kereskedők, aztán amikor vissza akarták küldeni a beszállítónak, és ott kipróbálták, kiderült, hogy semmi baja, csak a T. vevő hülye volt/a T. Vevő lakásában valami miatt nem működött jól (pl. rossz a tévéadás képe a gyenge jel miatt), és ezért a beszállító nem vette vissza, a kereskedő pedig már nem adhatta el új készülékként, tehát bukott rajta.
Na ezért vezették be 2004-ben, hogy a garanciális csere feltétele a szerviz hivatalos igazolása arról, hogy a készülék tényleg szar, mivel a kereskedő sem szerelő, nem ért hozzá, így nem is állapíthatja meg, hogy jó-e, vagy nem.
Hogy a szervíz miért nem dolgozik a hétvégén? Hát ööö.... bocsi, te dolgozol hétvégén?
A bank nyitva van? A közhivatalok? A háziorvos? Ja...

Előre is kivédve az esetleges vádakat, én NEM vagyok MM-es, sőt kereskedő, és szervizes sem.

Secnir 2007.09.28. 13:49:00

Funky bácsi tévedsz.
Az egy hét után megunt CD-ket hozzám is visszahozhatod.
Ugyan nem adok helyette semmit, esetleg más hasonlóan megunt CD-ket, de visszahozhatod.

kovi1970
Látom mlg nem volt dolgod nővel. három mell= 2kéz +1 száj
ami az izgalmas kérdés : hány pinája van vajon? és a tarkóján van -e mell?

ako-ako
tökéletesen igazad van.

sikeresember (törölt) 2007.09.28. 14:04:12

Isti!
fogyasztó-e vagy?sikeres-e vagy?
Mindenki tudja,hogy akármilyen esetben is oda kell visszavinni a meghibásodott terméket ahol vette punktum.Nem nekünk fogyasztóknak kell utánnajárnunk,kiderítenünk a hibát.A bevizsgálás se a mi feladatunk-részben sem.
Ha noob valaki az úgyis kiderül,nem mindenki tv-szerelő.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.09.28. 14:06:47

Nem műszaki cikk de azért megemlítem:
Nyáron vettem egy ilyen lábujjközös Nike papucsot az egyik Hervisben. Mikor ott felpróbáltam minden ok volt, de miután szolgálatba állítottam rá kellett jönnöm hogy ez valami igen elbaszott konstrukció, mert a lábujjköznél ahol a két pánt össze van dolgozva valami kurva kemény a gumi (szinte már műanyag:) és széjjelvágja bőrt nagylábujjam és a mutatóujjam között (lábon is mutatóujj?). Jól lemostam a talpát, visszavittem, elmodtam, hogy ez a para vele. A fószer azért óvatosan megkérdezte nem vásárolnám-e le, mondtam nem mert most nincs szükségem sílécre, teniszütőre, focilbdára. Persze, akkor visszadjuk a lóvét.
Tök örültem. :)

vernarancs 2007.09.28. 14:07:08

isti77 2007.09.28. 13:25:02

Viszont amikor megveszed a keszuleket te a kereskedessel kotsz szerzodest, nem a szervizzel. Neked a kereskedohoz kell visszavinned a cuccot ha 3 napon belul ki akarod csereltetni. A kereskedonek kell a szervizbe kuldenie es nem neked maszkalni a szervizbe. A banknal meg a kozhivatalnal viszont nincs is megszabva, hogy 3 napon belul kell intezkedned. Az orvos pedig ugyel hetvegen is. Akkor legyen 3 munkanap es nincs gond, ha nem uzemel a szerviz.

vernarancs 2007.09.28. 14:11:18

Al Saïd [Al Said] 2007.09.28. 13:22:55
"Vennél-e MM-ben gyorsrizst?
Más élelmiszert? "

Vennek. A rizs az rizs, akarhol veszed. Ha nem jart le a szavatossaga akkor meg lehet venni. A pr@ktikerben mar dohanyarut is arulnak a penztarnal. A kovetkezo ugyis a friss tej lesz :)

polgarpukkaszto 2007.09.28. 14:48:54

Kiirhatjuk hogy Europa, de ettol meg Magyarorszag is balkan.

polgarpukkaszto 2007.09.28. 14:54:45

Egyszer kipurcantottam egy muholdvevo belteri egyseget, visszamentem vele, hogy meg tudjam mutatni, ilyet szeretnek masikat, de nem volt idom belekezdeni mit akarok, elvettek, es a kezembe nyomtak egy masik ujat. Nem is valoszinu, hogy magyarok volak, valszeg csak valami bevandorlok. (Talan ezert nem is hallgattak meg, nem tudtak magyarul :-) ) A Csata utcaban volt az elektronikai kereskedes a volt Transzvill helyen. Azota ott is uvegpalota epult.

423ft 2007.09.28. 16:24:26

Haverom vett egy Dvd irot. Mivel a Dvd iró folyamatosan megy (éjjel nappal dvd-t irt az állatja) ezért 1 év után bemondta az unalmast. Visszavitte, kicserélték egy ujabb modellre mert olyan már nincs nekik. Ezzel is ir mint állat, ez is tönkre ment. Visszavitte, megin kapott egy ujat:D:D:D

zako1 2007.09.28. 18:05:20

Rák Attantam 2007.09.28. 11:31:56

"Nagyon is jól tudták (és te is sejthetted volna), hogy 34000 forintért NEM LÉTEZIK szuper, hibátlan 19"-os TFT monitor. Amelyik vevő elvan a pöttyökkel, az elvan, amelyik nem, az visszaviszi, ők szépen újra becsomagolják és kiteszik. A lószar meg a veréb esete. El fog kopni szépen, ne aggódj miatta."

Ennyi erővel lehetett volna szerencsém is. Nem szuper monitort akartam, csupán olyat, amelyik működik és nem pixelhibás. Egy héttel korábban az Electroworld új áruházának nyitásakor 29.900 Ft-ért vettem egy 17" TFT-t, amelyik tökéletesen működik, pixelhiba nélkül. Az a két coll megért volna nekem négyezer forintot, de nem jött össze. Lehet egyébként, ha elég türelmes vagyok, akkor a negyedik vagy ötödik jó lett volna... :-)

"Önvédelemre Forgót! 2007.09.28. 11:43:08

zako1:
Most komolyan... valaki azt várja hogy kétezer forintért jól müködő, megbizható vezeték néküli billt + egeret kap??? jesszusss.."

Ez egy turkálós ketrecben volt, kissé sérült csomagolásban. A jelenlegi Hama vezeték nélküli bill+egér kombóm kb. 4000 Ft volt és már évek óta kifogástalanul működik. Ha jól meggondolom, maga a bill is megért volna ennyit... :-)

A mai világban a termék jellemzői/minősége és ára nincs feltétlenül egyenes arányban: néha egészen használható dolgokat lehet noname gyártóktól kifogni, de "nagy" gyártóktól is láttam már iszonyatosan gagyi és széthulló terméket.
Annak idején a Tescóban vadásztam az olcsó/elárazott cuccokra. Így lett 6000 Ft-ért Benq A4-es szkennerem, 400 Ft-ért billentyűzetem, 99 Ft-ért hagyományos egerem, stb.

Linusblabla 2007.09.28. 18:07:47

Mi múltkor az Electro Worldben vettünk kávéfőzőt. 2 hétig csak főztük át rajta a vizet, mert annyira műanyag szaga volt. Ezt meguntuk, visszavittük az áruházba, ahol kb. 1 (egy) perc alatt kiállították a papírt, amivel levásárolhattuk az árát. De mivel épp nem volt olyan készülék, ami tetszett volna nekünk, ezért a pénzt is visszaadták. Szóval ilyen is van. Néha. Ritkán.

gravy_t 2007.09.28. 19:25:29

nekem eddig a mm-ban eddig ezek voltak:
- lcd monitor, itthon derült ki, h pixelhibás, mert ott nem lehetett kipróbálni, szó nélkül cserélték. az is hibás volt, csere. az is, újabb csere. a negyedikkel semmi gond, azóta is azt használom.
- mobiltelefon, az usb-csatlakozó fedő műanyagja nem volt rajta - gyári hiba lehetett, mert kihajtható, nem levehető. szó nélkül csere.
- a többi cucc, amit ott vettünk, azóta is műxik

lpmorpheus 2007.09.28. 20:44:50

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de azért leírom, remélem nem szajkózok senkit:

1. A szakszervíz a márkák 99%-ban INGYEN megvizsgálja a hibás mosógépet garanciális időn belül! (Nem hazudott az ügyfélszolgálatos!) Amennyiben a szervíz úgy látja, hogy javíthatatlan a készülék, térítésmentesen elszállítják, és adnak egy cserére jogosító igazolást, amivel elhozhatja a MediaMarkt-ból az új készülékét.

2. A szakszervíz körülbelü 1 órás intervallummal meg tudja határozni mikor érkezik! (Lehetséges, hogy megtudja oldani, hogy csak 2-3 órára kelljen otthagynia a munkahelyét, és ne veszítsen egy szabadnapot sem. Ha nem multinál dolgozol, akkor bőven >50% esély van erre.)

3. A "kiszúszok a 3 napból" című fejezet kicsit komplikáltabb. A fogyasztóvédelmi törvényeknek megfelelően ez egész pontosan 72 óra, ami csak is az adott üzlet nyitvatartási idejének megfelelően ketyeg le. Azaz, ha a MediaMarkt egy nap ~10 órát van nyitva, akkor valamivel több, mint 7 napod van visszavinni.

4. Akivel beszélt, valószínűleg nem a főnöke volt, hanem egy hasonló szinten dolgozó kollégája, aki már régebb óta dolgozik ott, és tapasztaltabb tanácsokkal tudott szolgálni.

A fentiekből következően szerintem legközelebb érdemes elgondolkodni azon, hogy 3-szor cipeljen-e az ember egy 65-70kg-os mosógépet, vagy csak kétszer. És azt se felejtsük el, hogy a türelem rózsát terem.

Tudom, hogy fontos kellék egy mosógép, de azért mert rossz egy mosógép, ne feltétlenül az értékesítőn verjük le a dühünket. Persze ők sem voltak teljes mértékig korrektek, viszont vegyük figyelembe, hogy annak az ügyfélszolgálatos nőnek majdnem az állása függ attól, hogy egy hónapban hány kacatot vesznek vissza, és hányat nem.

Továbbá, azt is meg kell érteni, hogy 60 ezer forint alatt nincs megbízható mosógép. Nem tudom mennyi volt az ára a fent említett terméknek, de ha lehet a Beko és a Whirlpool márkákat kerüljétek.

Kifordított kacagány 2007.09.28. 22:11:47

néhány helyen már megtanultak néhány alapvető matematikai műveletet az áruházak és rájöttek, hogy ha napi sokmillió forgalmat produkálnak, nem számít, ha néha beesik egy-egy kuncsaft akinek szó nélkül ki kell cserélni a vackait, vagy visszafizetni a lóvéját(még akkor is, ha nem ott vette).

nekem is el szokott szállni fél évente a dvd-íróm, bár én nem írok vele olyan sűrűn. viszont nem viszem vissza cigánykodni. kidobom és veszek egy másikat.

nikii 2007.09.29. 08:24:49

A haverom Amerikában vett négy földlabdás facsemetét, hogy kiültesse a háza elé. A kertészettől eljövőben látott az út mellé kidobva teljesen elszáradt facsemetéket. Négyet feldobott a kocsira, és ment haza. Miután elültette az új facsemetéket, az elszáradtakat visszavitte. A kereskedõ nem győzött bocsánatot kérni, és visszafizette az árát.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.29. 12:26:19

AZ nem 72 óra ott, hanem 3 nap, de csak olyan nap van benne, amikor az üzlet nyitvavan.

Valóban az üzlettel kötsz szerződést, így nem kötelezhetnek a szervízzel való próbálkozásra, de van egy igen érdekes helyzet: 10kgnál nehezebb, vagy fix bekötésű termék esetén arra sem kötelezhetnek, hogy bemenj a boltba, nekik kell kijönnniük javítani, cserélni, stb. ilyenkor ha náluk jelented be, akkor is a szervízest fogja kiküldeni.

Mivel a javítást vagy cserét a vásárlónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni, ezért nyugodtan jelezheted, jöjjenek normális időben.

A 3 napon belüli csere kapcsán: Joguk van bevizsgáltatni a szervízzel, mielőtt cserélnének, de nincs joguk jelentős többletköltségre hivatkozva azt mondani, hogy inkább javítanak. A hiba bejelentésétől számított 3 napon belül kell megkapnod a választ a jótállási igényed teljesíthetőségéről (később is kérhetsz cserét) és 15 napon belüli megoldásra kell törekedniük.

A jótállási igény mellett is kérheted a lárod megtérítését.

szumoo (törölt) 2007.09.29. 12:56:16

Adblock júzer
A haverod egy k@cs@g! Minek él az ilyen?

mufuvecske 2007.09.30. 09:20:44

Nem vagyok ügyfélszolgálatos, de tesómat most vették fel az egyik MM-be, és mondták nekik a betanuláskor, hogy ha visszahoznak bármit cseréljék ki azonnal,mert nem hiányzik hogy a vevő cirkuszoljon.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2007.09.30. 09:29:07

Mar bocsanat, de csak a magyar lehet ilyen p@raszt. Most komolyan mit varnak azok az emberek itthon, akik kulfoldon utmellol visznek vissza facsemeteket meg a magyar butorokat az amerikai boltba? lehetek oszinte? pont ezt erdemeljuk ami ittvan. En nyitnek boltot ugyan igy bannek a magyarsaggal mert amig bejon a vasarlo es nem veszi meg azt a termeket amibol a boltot fent tudom tartani es enni adok a gyereknek es egy MM eseten 50-60 embernek munkat, hanem mosogepet akar 9999 ft-ert egeret 99 ft-ert addig ezt erdemlik. Ez a kereskedelem nem tudom mi a meglepo.

Ha normalis boltot akarsz normalis kiszolgalassal akkor fizesd is meg. Menj egy bmw kereskedesbe ott kedvesek lesznek veled. jahogy draga a bmw? hat igen valamibe a kedvesseg is kerul :D (ez nem vonatkozik a szervizeikre!!)

Amugy ez tenyleg igy van, ahol magas arressel ertekesitenek ott igaz draga, de legalabb torodnek veled. Ahol viszont kihasznaljak a beszallitokat (lasd lidl), kihasznaljak a vevoket (lasd tesco es romlott hus amit 20.x -ra daralnak le nekunk) ott _PONTOSAN AZT KAPOD AMIERT FIZETSZ_ es ez szol a magyaroknak.

Mi lehet a jobb pelda mint, hogy vasarolj ruhat vagy parfumot egy igazi markaboltban. Gas pulcsi 25e, dolce gabbana parfum 19e. Meglatod, hogy a banasmod a kiszolgalas a garancialis ugyintezes oylan gordulekeny mint egy meseben... A pulcsit felprobalod teleszornak promocuccokkal mosolyognak es ha siman csak nem tetszik viszaviszed es meg is koszonik. A parfumot mikor vettem baratnomnek az elado 30percig jopofizott mert nem tudtam mit akarok es hogy mi a jo. Kedves volt mosolygott es segitett. Na aztan kimentunk a kinai jozsefvaros- olcso vagyok piacra merthogy allitottka ott is megvehetem..
Nos a magyarul nembeszelo elado(k) nem arulnak markas termeket amit arulnak nyilvan egy torolkozo minoseggel er fel a dolce parfumot megvettuk.. milyen meglepo hogy felvolt bontva es vizezve..
De nem csalodtam, nem ereztem magam atverve.
Ti se erezzetek magatokat atverve ha olcson akartok jot venni vagy szerencsetek lesz vagy ez var rad.

Hogy sikeres vagyok-e az nem valoszinu mert hagyom hogy lehuzzanak markanevekkel lefedve, de legalabb ilyen gondjaim nincsenek..

tonton 2007.09.30. 13:35:32

sambalabammbumbumm ...ni az összefüggés a nagyfrekvenciás trafó és a szomszéd kutyája között?

Tűzvillám (törölt) 2007.09.30. 16:51:46

Ez a plakát undorító. Lehet, hogy Németországban jobb az ügyfélszolgálat,de inkább szívok az itthoni ügyfélszolgálattal, minthogy pl. reggel éhgyomorra egy ilyen képet kelljen megpillantanom.
Ha valaki emlékszik a régi viccre, akkor persze mondhatja, hogy: ha nem tetszik, ki is nyalhatod (vagy le is sz*phatsz - ha valaki így ismeri.)

Zsoó 2007.09.30. 21:47:54

Anglia: rendeltem egy hajszárítót, amit a beígért határidőn belül ki is szállítottak, levonták az árát és a postaköltséget is a számlámról. Otthon bedugtam a konnektorba, és már be volt alapból kapcsolva, füstölt, izzot, stb. Lekapcsol, kihúz. Pár óra múlva újra próba, konnektorba be, füstölt, stb.
Felhívtam a céget, amelyiktől rendeltem, és elmeséltem, hogy mi van a termékkel, rossz, ég, stb. Kérdeztem, mi a teendő. Erre a csaj: hát ha rossz, akkor visszafizetik az árát, postaköltséget is. Mondom a terméket visszaküldjem? Azt mondja erre, minek, ha úgyis rossz:)
5 munkanapot ígért, hogy átutalják a pénzt, 3 nap múlva a számlámon volt pennire pontosan.

Előtte nem hittem el, hogy elhiszik amit mondok, és tényleg átutalják a pénzt, de vannak még csodák. De a hajszárító a kukában landolt.

Kifordított kacagány 2007.10.01. 11:38:58

babyloveyou: sajnos legtöbször nem a multik a hibásak, hanem az élhetetlen alkalmazottaik. neki macera foglalkozni a vevő dolgával, tehát a vevő dögöljön meg.

kiskutyuska: részben igazad van. amíg a sok magasan kvalifikált vásárló megveszi mindazt a szemetet amit kizárólag itt tudnak értékesíteni, mert máshol senkinek nem kell, addig a vevő erősen hibás a saját nyomorúságában.
ugyanakkor ha valaki vállalkozik egy üzlet üzemeltetésére, akkor az egyrészt legalább tartsa be a törvényeket és törekedjen arra, hogy elégedett vásárlói legyenek. az nem indok, hogy ez így neki már nem éri meg. ugyanis akkor nem kell csinálni. másrészt ha az adott termékskálából nincs meg neki az elégsége jövedelme amiért korrekt kiszolgálást tud nyújtani, akkor áruljon mást, ez ma már nem lehet kifogás.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2007.10.01. 11:44:31

A Media Markt-tal csak egy "élményem" van, kaptam születésnapomra egy 16MB-os pendrive-ot (jó rég volt), de az nem működött. Láttam az újságban, hogy biza ezt ott vette a MM-ben az én kedves ismerősöm, így vittem vissza garancia és számla nélkül, hátha tudnak kezdeni vele valamit (persze előre tudtam, hogy nem leszek sikeres ember). Elmondtam a srácnak a törtánetet, majd meglátta a pendrive-ot és ezt mondta: "Ja igen, már rengeteget kaptunk vissza, ha lenne számla adnék egy másikat az hátha működik, de így sajna nem." Ezek után és az áraik után, a Média Markt-ba maximum zene CD-t veszek, az már csak működik.

Darázs Csaba 2007.10.01. 12:06:44



A MediaMarkt annyiban multi, hogy sok országban jelen van. Magyarországon minden üzlete franchise, MAGYAR tulajdonosok üzemeltetik az üzleteket, a magyar vevőkkel szemben is ők járnak el. A MM előirja a minőségi kiszolgálást, de hogy az üzmeltető ezt hogyan értelmezi, a helyi kultúrális viszonyok tükrében eltér...

Andie 2007.10.01. 12:12:47

Ez itt most a reklám helye lesz.
A minap gondoltam egyet, és lecseréltem 3 éves 19-es LG tft-met egy új, 22''-osra. Bizony, mer sikeres ember vagyok.
Ki is néztem a depón, hogy legóccsóbban a MagiCompban van. Nem is hittem el elsőre, hogy 70 pénzért megkaphatom. De biztositottak róla, hogy igy van.
Bementem, már ott várt a frissen hozott 2 doboz, ebből a baloldalit választottam. Kipróbáltuk, pixelhiba elkerülendő, de sajna nem tudta a srác nativ felbontásra rakni (1680x1050), mert kiskaliberü kártya volt a gépben. Sebaj, hazavittem, mindezt péntek délután. Mielőtt még elindultam volna vidékre szüleimhez (hétvégi látogatás), kipróbáltam a saját gépemmel. Naná, hogy ott világitott egy piros pixel balközépen. Elkeseredtem, de már nem volt idöm visszavinni.
Szombaton apáméktól hivtam az üzletet, és meséltem mivan. Megnyugtattak, hogy no para, hétfön vigyem a központjukba. Igy is tettem. Reggel bevittem, és türelmemet kérték, mert nincs raktáron pont ilyen. Másnap délután hivtak, hogy mehetek az újért, de ne a központba, hanem a nekem közelebb eső délbudaiba. Mentem, próba megin nem mutatott semmit (mérnem tesznek be az irodai gépbe egy normális videókártyát, azóta sem értem), de hazavittem, és örömmel konstatáltam, hogy hibamentes. Azóta is sikeres, boldog ősi tulajdonosa vagyok.
A boltos srác még megnyugtatott, hogy ha ezen is kijön, várnak szeretettel :)

Azóta hajlamos vagyok náluk vásárolni, nemcsak mert szinte mindenkinél olcsóbbak, hanem mert tudom, nem leszek utolsó senki, ha kilépek a boltból.

reklám off.

eami 2007.10.01. 16:24:31

A 3 nap lejárt szövegeléshez:
Az a 3 nap, az 3 MUNKANAP. A szombat és a vasárnap még csak véletlenül sem az. tehát ha pénteken vetted a készüléket a 3 munkanap lejárta a köv. hét kedden esedékes.

big agnes 2007.10.02. 01:36:07

én múltkor a Saturnba vittem vissza egy hajvágót, mert búgott az adaptere. Azt hittem, majd küzdenem kell, hogy kicseréljék a töltőt, de szó nélkül visszavették az egészet, és megkérdezték, akarok-e másikat vagy inkább ajándékutalványt.

Kifordított kacagány 2007.10.02. 07:11:06

eami: kivéve, ha az objektum szombat és vasárnap is nyitvatart

eami 2007.10.03. 20:38:33

Kifordított kacagány: Tévedés, mert trv.ben munkanap van meghatározva....

eami 2007.10.03. 20:39:34

jah és a szombat / vasárnap attól még nem munkanap, hogy az üzlet méltoztatott kinyitni csakhogy növelje a bevételét...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.04. 01:04:30

en akarok ilyen harom mellu not

petkó 2007.10.10. 16:57:52

Sziasztok!

Én is elkövettem azt a k. nagy hibát hogy a MMban vásároltam egy cd-nél bonyolultabb technikai eszközt...
Na szóval vettem egy Légkondit de még nyár közepén, de mivel ez osztott klíma nem is olyan egyszerű felszerelni(lyukat kell fúrni stb) na mindegy az a lényeg hogy a 3 napból kicsúsztam mire egyáltalán felszereltük. Természetesen csak meleg levegőt fújt az átkozott. Visszamentem szépen a MM-ba és kértem hogy küldjenek ki egy szerelőt mivel nem akartam visszavinni mert írtó macerás felszerelni, de nem vissza kellett vinnem. A nő stílusáról ne is beszéljünk rendesen lehülyézett hogy biztos én vagyok a fax mert nem értek hozzá.
Azt hiszem 1 hónap múlva hozták vissza (mondjuk a szerelőkeretet amire a külső egységet kell rakni eltűntették) és működött prímán... 1 hétig.
Ekkor felhívtam egyből a szervízt hogy jöjjenek ki nézzék meg vagy vmi.
Ki is jött a srác meghümmögte és azt mondta hogy a frontpanel hibás, rendel új alkatrészt és mindenki happy lesz. Ez volt 2 hónapja azóta semmi hír a csodaszervízről.
Szerintetek mi a teendő ilyenkor?
süti beállítások módosítása