Tékozló Homár

Akasztják a Homárt a saját házában

2007.10.03. 10:05 | szily | komment

Ha nem velem történne, azt mondanám, hogy vicces. Az V. kerületi önkormányzat megbízásából a Sas utcában dolgozó útépítő munkások igen mókás módszert találtak ma reggel a járda aszfaltozására: egyszerűen a házunk kapuja elé öntötték a forró aszfaltot, majd közölték, hogy ebből a házból másfél-két órán át nem lehet kijönni. Aki megpróbálja, leolvad a talpa. Háromemeletes belvárosi bérház úgy 25 lakással. Úgyhogy most én is be vagyok zárva. Én mondjuk véletlenül pont megtehetem, hogy itthonról dolgozzam, de érdekes lehet annak, aki nem teheti. Rogán polgármestertől, úgyis mint a Jobboldal Titkos Reményétől több reaganista individualizmust várnék.

Update 1: A kommentek közé persze azonnal jött egy még jobb sztori, hajtás után ez olvasható OkoskaTörp tollából:

Nálunk (kertvárosi rész) ezt pontosan így adták elő. Kifelé nyíló kapuk előtt újrabetonoztak, szemlátomást az eddigi szintnél magasabbra. Melósoknak jeleztük a problémát, hogy így nem lehet majd kinyitni a kapukat. Kisfőnök önkormányzat műszaki osztályra becsörög, ahol a hozzáértő hölgy azt javasolta, hogy vágjunk le mi a kapunk aljából. Beton megkötése előtt az éj leple alatt csákánnyal sajátkezűleg kimélyít, hogy a kapuk alatt meglegyen legalább 4-5 centi. Így az aszfaltréteg lerakása után már "csak" szorulva nyílik a kapu, de legalább ki lehet nyitni.

Ja, és persze a betonozásról/aszfaltozásról itt sem értesítettek senkit, hogy esetleg még előtte álljunk ki a kocsival.

És nem mellesleg az adott környék egyik jobb állapotban levő járdáját cserélték ki, miközben az utcasarok másik felén 20 centis huplik és gödrök vannak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soleona (törölt) 2007.10.03. 10:10:52

Hát várni várhatsz ilyeneket Is dr. ötkertől...:)))))))

jimmybacsi 2007.10.03. 10:11:42

hehehehe... akasztják...
bár a szitu még mindig jobb, mintha az Alföldi Bútorgyárban lennél...
Bacc papucsnak meg nem válik le a talpa...
ajtóletépés minimum...
(aszfaltozni, rogánozni ősi román szokás)

gabest1 2007.10.03. 10:12:01

eh, nem is akasztják, már örültem...

indapasssucks 2007.10.03. 10:13:30

HAHA, végre valami nem popularista akció :)
Látom, Rogán elvtárs készül a kormányzásra.

Az a vicces, hogy pont elég ez így is, mert az emberek el fogják felejteni, hogy ezt másképp kellett volna csinálni, csak azt fogják látni, hogy szép az utca (ami csak a választások után 2 héttel fog belyukadni).

a bal inkább a jobb, a jobb meg a bal
itt minden ember süket mint a hal

OkoskaTo:rp 2007.10.03. 10:16:20

Nálunk (kertvárosi rész) ezt pontosan így adták elő. Kifelé nyíló kapuk előtt újrabetonoztak, szemlátomást az eddigi szintnél magasabbra. Melósoknak jeleztük a problémát, hogy így nem lehet majd kinyitni a kapukat. Kisfőnök önkormányzat műszaki osztályra becsörög, ahol a hozzáértő hölgy azt javasolta, hogy vágjunk le mi a kapunk aljából. Beton megkötése előtt az éj leple alatt csákánnyal sajátkezűleg kimélyít, hogy a kapuk alatt meglegyen legalább 4-5 centi. Így az aszfaltréteg lerakása után már "csak" szorulva nyílik a kapu, de legalább ki lehet nyitni.

Ja, és persze a betonozásról/aszfaltozásról itt sem értesítettek senkit, hogy esetleg még előtte álljunk ki a kocsival.

És nem mellesleg az adott környék egyik jobb állapotban levő járdáját cserélték ki, miközben az utcasarok másik felén 20 centis huplik és gödrök vannak.

Rák Attantam 2007.10.03. 10:17:45

De persze kitennéd a Homárra azon ötkeres (fel)háborodottak levekeit is, melyek a repedezett, felpuklisodott, kigödrösödött járdák miatt panaszkodnak, mi?

Hofi szerint azért volt este áramszünet, hogy lássák, hogy nincs áram.
Aszfaltozni meg nappal kell, hogy lásd: dolgoznak.
Naná, szívesen ébredtél volna reggel egy éjjel, titokban aszfaltozott, már hideg járdára, mi??? :)

Nesze, most javítják, hogy lásd! Fogyassz, szenvedj! :)

Dr. Kix 2007.10.03. 10:23:46

Én fogtam egy pallót ráb@sztam a kupacra, és átmentem. Igaz, az kicsi kupac volt. Meg ha nincs pallód, akkor ugye...

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2007.10.03. 10:27:03

k*** idők ezek

biztos volt tájékoztatás, csak letépték vandálok

Rogán elvtárs nem csinál ilyet
írjad meg neki Szily, és kérj magyarázatot, (megemlítve, hogy nem szavazol többé rá) és postold

nikii 2007.10.03. 10:28:37

Reggel lementem a boltba kifliért. Hát nem volt kifli! Képzeljétek, ez történt!

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2007.10.03. 10:30:11

Locsolj rá hideg vizet,dermedjen meg,oszt hívd a közterületeseket hogy má napok óta nem tucc ki-be járkálni,a zasszony meg má mindenórás...Vagy baccpapuccsal széjjelsimítani!

szvsz 2007.10.03. 10:39:33

Adblock júzer: és nem vertél le ezért valami drága piát a polcról????!!!!!

moli 2007.10.03. 10:40:24

hat szerintem ha hivsz egy rendort, kicsit rajukszolna, hogy MOST AZONNAL rakjak at a halmot. nekem mar volt hasonlo tapasztalatom.

dr. _mmm_ 2007.10.03. 10:43:43

reggel kapuban aszfaltozni ősi ROGÁN szokás

Taurusz 2007.10.03. 10:46:32

Na nehogy azt gondoljátok, ez csak a fővárosiaknak van így.... Nálunk is leaszfaltozták az utcát. Ez eddig nagyon pozitív. De. Úgy kezdték, hogy leöntöttek kb. 15-20 méterenként egy-egy teherautónyi kavicsos-köves "alapnak valót". Aki meg kocsival akart menni valahová, az I.J. , mert csak másnap kotorták szét. De legalább tudtuk, hogy ha menni akarsz valahová a héten, parkolj az utca végébe.

nikii 2007.10.03. 10:49:03

AI: Nem. Zsömlét vettem.

Abba a boltba többet nem megyek, hogy így kibabráltak velem.

Kabarészínész 2007.10.03. 10:58:20

Aki a fotocellás ajtót letépi, csak sikeres ember lehet.

Dr Gregory House 2007.10.03. 11:00:21

Most rendelj pizzát, szigorúan lakásba való szállítással! Persze csak ha nem vagy a tiltólistán.

hivatásos naplopó 2007.10.03. 11:03:50

én simán kihívtam volna a rendőröket, hogy itt biza akadályoznak a személyes szabadságomban...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.10.03. 11:06:59

én láttam olyat hogy nem tépte le a fotocellás ajtót hanem kisétált rajta. de úgy ám hogy zárva volt.

Dr Net Elek (törölt) 2007.10.03. 11:09:43

Hurrá Torpedó:
és ki nyert?

cziraki 2007.10.03. 11:14:39

Megáll az eszem: kedves Homi, szerinted a munkásokat direkt közvetlenül a Rogán utasította??? Menj orvoshoz!

Terveüdekszi 2007.10.03. 11:23:03

Nem akarok hülyeséget mondani, de mintha az aszfaltnak lenne egy minimum vastagsága, ami alá nem lehet menni. Betonnál tuti van, az aszfat esetében csak gyanítom.

Verbalis Inkontinencia 2007.10.03. 11:27:39

Tegnap mentem a járdán, egyszercsak nagy csámcsogást hallok alulról.
Lenézek, hát látom, aszfalt.

whizzzzkid 2007.10.03. 11:28:27

Ezt Irorszagban ugy csinaljak:
Kiszemelnek egy 100 meteres utszakaszt, amit ujraaszfaltoznak. Elso nap folmarjak.
Masodik nap nem csinalnak semmit latszolag.
Harmadik ejjel egyszerre ujraaszfaltozzak az egeszet.
Kovetkezo het valamelyik napjan folfestik.

Valszeg lengyel vendegmunkasokkal csinaltatjak. De ez lenyegtelen.

A belvarosban kicsit bonyolitaniuk kellett, mert szinten par ejszaka alatt vegeztek, de 1 nappal tovabb tartott, mert szegeny szerencsetlenek csak az egyik savot zarhattak le.
Azota olyan sima, mint a tukor.

Fapuma (törölt) 2007.10.03. 11:34:17

télleg a rogán volt ott aszfaltozni? vagy csak úgy sikkes őt tenni felelőssé ezért? nem lehetne rögtön gyúrcsótány vagy sólyom a felelős?

Vas A Ló 2007.10.03. 11:36:34

Terveüde:

ha így van, akkor a járdagyártó cég dolga annyival lejjebb vinni az alját.

ez eccerû paraszcság volt!

Fapuma (törölt) 2007.10.03. 11:45:56

indasluszzkulcs,

ez igazán humoros dolog:

"a bal inkább a jobb, a jobb meg a bal
itt minden ember süket mint a hal"

Tapsoljuk+ a bátor felvonulót! Nem baj barátom, te legalább felvállalod, hogy hülye vagy...

Mityu Addideapénzt kft LE 2007.10.03. 11:48:01

Azt mongya má' el valaki, az úttesten fekvő csatornafedeleket, hogy hogy sosenem sikerül egyszintbe építeni az aszfaltozással? Ho már így szóbakerült az ősi román aszfaltozás...

stichus 2007.10.03. 11:48:23

csak kérdezném, h milyen kapu nyílik kifelé? csakmerthogy a kapunak befelé, a telekre kell nézni. milyen jóember adott reája építési engedélyt

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2007.10.03. 11:48:54

A '80-as években történt, hogy a frissen aszfaltozott úton akart átkelni egy néni. Megkérdezte a melósokat, hogy rá lehet-e már menni. Azok meg vigyorogva közölték, hogy persze, csak vegye le a cipőjét, különben tönkremegy a munkájuk. szegény nénit simán rágyalogoltatták nylonharisnyában a pár száz fokos aszfaltra.

speirs 2007.10.03. 11:49:57

Tipikus melós suttyóság, kár a Tónit idevenni.

getinaf 2007.10.03. 11:55:15

No, hát a kaput úgy kellett volna hagyni, legalább nem lehet letépni olyan könnyen.

Fapuma (törölt) 2007.10.03. 12:07:57

de ha már a szegény "süket" halakról van szó:

A halak hallása meglepően jó, bár nincs fülük. Ők a hangrezgéseket a bőrükön az oldalvonalukkal, és az úszóhólyagon keresztül érzékelik.
kopirájt: tuleles.hu/book/chapter5/index.php

na!

tapeta 2007.10.03. 12:19:30

én is csak zsemlét kaptam!!!
felháborító!!! szerintem rogán direkt nem adott elég lisztet a pékeknek. majd a választás előtt pár héttel lesz kifli is, fogadjunk.
felháborító!!!

TeeCee :o) 2007.10.03. 12:25:41

"milyen kapu nyílik kifelé? csakmerthogy a kapunak befelé, a telekre kell nézni"

www.masco.hu/index.php5?moduleName=Content&pageID=Content&ID=60
A Pánikzár definíciójánál leírják az ajtó nyílásának irányát is:
"Az ajtónak kifelé kell nyílnia az új európai szabvány szerint, korábban német mintára az ajtók befelé nyíltak az esetleges betörések elleni könnyebb védekezés miatt (ajtókitámasztás stb.), melyeket azonban tömeges pánik esetén lehetetlen volt kinyitni a nekifeszülő tömeg miatt."

Vagy a kapu != ajtó ?

OkoskaTo:rp 2007.10.03. 12:54:25

stichus: Nem láttál még sehol autó méretű (pl. konténeres) garázst? Teremgarázsnál, vagy hangár méretű garázsnál nyilván megoldható a befelé/felfelé nyíló kapu; esetünkben azonban kizárólag a kifelé nyíló kapunak van helye.

Amúgy a garázsok évtizedekkel ezelőtt épültek, építési engedéllyel. Különben az engedély nélkül épített garázs esetén sem gondolom, hogy bárkinek is joga lenne befalazni az autódat.

Secnir 2007.10.03. 12:59:48

tecee
utolsó szintaktis a helyes: kapu != ajtó
ámde
If (járda + aszfalt) > kapu
munkaszseb:=sajatzseb-2000;
procedure(munkas) aszfaltgyalu;
goto end.
else
procedure(szopas)
end.

jelen cikkre alkalmazva

If aszfalt > user.max.ugras
run "RTL.exe";
run "TV2.exe";
run "ombudsman.exe";
run "onkormanyzat.txt.scr";
use panaszkodas;
else
call "erosember.bat";
use "erosember.bat" on "jomunkasember.com"
or
use "erosember.bat" on "roganvirus.exe"
end.


röviden ennyi

Fapuma (törölt) 2007.10.03. 13:04:03

secnir,
programozó-e vagy? :)

Harpagon 2007.10.03. 13:07:37

Magyarországon lakni új román szokás...

Layosh 2007.10.03. 13:16:38

Az ötker az mostanában amúgy is teljesen kész van. Jártatok a Kálvin téren mostanában? Na igen itt a csuda metró építés, de, hogy ez ne legyen elég, az összes környező utcát felbontották, kiásták. Közlekedni nem lehet, BKV buszok félórákat állnak egyhelyben. Nem normálisak, mindent egyszerre csinálnak és közlekedési káoszt okoznak.
Rendőr csak elvétve akad itt, tegnap is csak délután jöttek egy kicsit büntetni és kit, naná, hogy egy külföldit aki azt sem tudta, hogy merre menjen. Inkább útbaigazíthatták volna csórikámat.

Secnir 2007.10.03. 13:37:37

nem, csak tanult embör vagyok. éshátugye a omárnak expert júzernek kéne lennie, akinek ezt a pirmitív kódot tudnia kellene magán futtatni :D

Dervenkál Egon 2007.10.03. 13:39:04

Hát nálunk a XII. kerületben meg a Kútvölgyi utat "csinálták" meg. Augusztusban kezdték, hogy majd október elsején kész lesz, és nem vagyok egy nagy naptár leső de okt. 1. ugye elmúlt, út meg nincs kész. Illetve nagy szakasza igen csakhogy:
- bizonyos helyeken a csatornafedelek 6-8 centivel az aszfalt szintje alá kerültek. Na itt újrabontottak.
- de a legjobb, hogy jövök tegnap haza motorral és élvezem a síma útfelületet, amikor majdnem pereceltem. Valószínűleg az agyam nem tudta feldolgozni, hogy a frissen festett új utca, friss aszfaltjában egy lyuk tátong. De nem ám olyan kimart, kivágott lyuk, hanem tök természetes kátyúnak tűnő, jó 30 centi átmérőjű. Alig tudtam kikerülni, mert érzéki csalódásnak véltem. Megálltam és kavicsos mélyedésről van szó.
Más kérdés, hogy a buszmegállókban nem az útépítő, hanem a bkv dolgozott. Na szerintetek egy szintben van a buszmegálló előtti útszakasz a többivel? Van ahol 2 centivel magasabb, van ahol 4 centivel mélyebb. De legalább a buszsofőr is érzi, hogy mikor ért a megállóhoz.

moli 2007.10.03. 13:46:03

Secnir: nehogymar a munkasnak annyi penze legyen, mint nekem van, minusz 2000!

mohaa 2007.10.03. 13:54:04

fapuma látom érzékeny pontot érintettek. :)

fülesbagoly 2007.10.03. 14:19:12

ezt az aszfaltozós sztorit én is végig éltem. Természetesen késésben voltam, rohantam egy megbeszélésre. Viszont nekem szerencsém volt, mert a melós közölte, hogy ha elkezdem vízzel locsolgatni, akkor gyorsabban kiszabadulok. Így cirka 15 vödör vízzel történő rohangálás után izzadtan ugyan, de a friss járdán rohanhattam melózni.

cubalibre 2007.10.03. 14:21:40

Rossz úton haladtok. Az utasítást a nagyokos Demszky adta, hogy mindenki a Tónit szidja. Így csinálta Rákosi is.

Secnir 2007.10.03. 14:45:28

akkor talán módositsuk a sort, legyen:
x:=sajatzseb-2000;
munkaszseb:=munkaszseb+x;
így jó lesz?
vagy egy sorban
munkaskez:=lapat+kisfroccs+barackpalinka;

Manci néni 2007.10.03. 14:46:39

Hogy az ég szakadjon rá egy darab istennel a demszkire (így kicsivel és i-vel!), amiért így szétk*ratja ezt a kibeb****tt várost!!!!

Sztem erről a RogánTóni a legkevésbé tehet (esetleg majd csak _utólag_ kivizsgáltatja, ha vki bejelentést tesz).

Tököm kivan az egész beleszarisztáni építőiparral, csak hozzá nem értő, képzetlen, minden-mindegy-úgyis-megkapom-a-zsét mocskos cigók dolgoznak mindenhol. A vízszintes, a függőleges és a derékszög kivételével majdnem minden stimmel.

Az a nagy baj, hogy semmi retorzió nincs, ezért történik minden úgy, ahogy. Mi meg, a sok birka, jó magyar módon leszarjuk, nem emeljük fel a hangunkat, nem teszünk ellene semmit. Azért ilyen elkúrt ez az ország és lakói nagy részének gondolkodásmódja.

A forradalom elsőként fogja falhoz állítani az aszfaltot! Meg a kiálló csatornafedeleket! Ja, meg a kátyúkat. A talicska betonról nem is beszélve.

Uff!

TCM 2007.10.03. 15:15:57

Reggel felkeltem és valami gaz munkások elvitték a járdánkat a ház elől. Még láttam egy ROGAN-1 rendszamú autót elkanyarodni az utca végén.

Secnir 2007.10.03. 15:24:18

van ellenpélda is:
talán tavaly volt az M7-es-en útfelújítás, valami kéthetes. a vállalkozó koma közölte, hogy 6 hét lenne, de az emberei 3 műszakban dolgoznak, így csak 2 hét lesz. és lőn. senki nem hitte el azt hogy megcsinálja, de kész lett mindenki nagy megelégedésére.
ez volna a normális hozzáállás, minden más olyan vállalkozót, aki nem hajlandó erre a gondolkodásmódra szó nélkül kizárnám a tenderekből.

moli 2007.10.03. 17:04:55

namarmost az alvallalkozo gondolom(!) fix osszegert dolgozik. nyilvan elkepesztoen rohadtul erdeke, hogy minel hamarabb fejezze be a munkat, hiszen ugy a maradek idoben mashol tud dolgozni uj penzert.

megis hogy lehet, hogy megse ez van?

andika25 2007.10.03. 18:00:58

Hát igen, létezik még műszaki norma, amely megadja, hogy egy bizonyos tevékenység 1 egységét mennyi munkaidő-ráfordítással lehet elvégezni. Ha a kivitelező ennek a fele alatt elvégzi a munkát, már gyanús... melyik műveletet spórolta ki?

Három műszakban dolgoztatni remek, egy baj van: a pótlék (ha feketén dolgozik a melós, akkor is több pénzt kér). Amit a megrendelő nem fizet ki a vállalkozónak, így utóbbi a saját zsebéből fizetheti a melósok plusz pénzét.

Más kérdés, hogy amikor az utcánkban kátyúztak, két ember dolgozott, a másik három meg egy kávé mellett nyomta a szöveget.

jesszumpepi (törölt) 2007.10.03. 19:02:28

A Pokolhoz való út is jó szándékkal van leaszfaltozva.

renugard 2007.10.03. 20:41:17

Whizz!
Mi a lószart festenek fel Írországban egy járdára?:D

renugard 2007.10.03. 20:43:32

"moli 2007.10.03. 17:04:55
namarmost az alvallalkozo gondolom(!) fix osszegert dolgozik. nyilvan elkepesztoen rohadtul erdeke, hogy minel hamarabb fejezze be a munkat, hiszen ugy a maradek idoben mashol tud dolgozni uj penzert."

...amennyiben a kedves fővállalkozó hajlandó kifizetni az alvállalkozó munkáját....

alicecsodaorszagban 2007.10.03. 23:48:21

Secnir, neee! ilyen későn úgy lefáradtam a kis progidtól, meg az egyenleteidtől :)
Dervenkál Egon :)))

Ismertem valakit, akinek az elmű berakott a nagykapuja közepére egy villanyoszlopot...

aszfalt:
én mindig attól rettegek, hogy az a krva éles szegély, amit a felmarás, és a megmaradt aszfalt találkozása okoz egyszerűen széthasítja a gumit. Mert a Kerepesin most olyan széles sávok vannak, hogy amit felmartak, abból is egy fél méter le van zárva, mert a szegélyköveket is rakják köszben. így lehet a pengeélen egyensúlyozni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.04. 00:37:06

amerikaban ugy csnaljak, hogy elkezdik rewggel 9-tol a mexikoiak, aztan delutanra kesz
aki 9ig nem megy ki az ne is akarjon
persze egyszer Vacott
de ez hosszu lenne

alicecsodaorszagban 2007.10.04. 00:53:08

hagyma, nyissad a zablakot, küldöm fénypostával :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.04. 01:17:02

alice
en mar nem is emlekszem mit kertem , de kuldjed
sot , tudod mit, hozzad

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.04. 01:19:38

amugy meg most tok komolyan olyan csodalatos lobstereket hoztak ma
ossze gyult mindenki

chick 2007.10.04. 04:16:54

hogy nektek semmi sem jó...

stichus 2007.10.04. 07:01:22

OkoskaTo:rp 2007.10.03. 12:54:25

az akkor nem kapu, hanem ajtó. kapu a telket határoló kerítésen van, és az bizony csak befelé nyílhat

szekertabor · provo.blog.hu 2007.10.04. 09:48:23

Jó, hát este berúgtál, reggel elaludtál, nem hallottad a vekkert a fejfájástól, ki kellett találni valamit, hogy mért nem értél be időre. Mindenesetre jobb alibi, mint az, hogy szaudi focisták eltérítették a 72-es trolit...

a rekettyés 2007.10.04. 11:04:30

el kell menni a rogánhoz és elvenni a kiflijeit. vagy nem értettem meg a kommentek lényegét?

Zsirparaszt 2007.10.04. 12:04:53

Rábrunyálni a bitumenre, osz' gó.

2007.10.04. 12:23:27

Biztos van aki még annak se tudna örülni, ha befalaznák.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2007.10.04. 13:18:59

Védje meg a Rogánt a Fideszes Polgármesterek Szakszervezete, én mindenesetre fölhívtam a jegyzőt, hogy itten mi volt.

A munkát nem az önkormányzat csinálta, hanem vagy a UPC vagy a Gázművek, a kerületi hivatal engedélyével. Az engedélyben ilyenkor mindig szerepel, hogy minimális káoszt szabad csak okozni, itt ez nem volt betartva, mert nem csak Szily nem tudott közlekedni, de más panasz is volt.

Elvileg maholnap megkapom a pontos dokumentációt, és panasznak tekintve a homáros posztot, a kivitelezőhöz fordulunk.
süti beállítások módosítása