Egyáltalán nem értjük, miért csodálkozik az, aki egy multinacionális telefoncégnél akar munkát vállalni, de interjú helyett a kapunál várakoztatják úgy, hogy le sem ülhet. Attila ezen kibukott és távozott. A kérdés: Attila volt-e a hülye, vagy éppen ellenkezőleg? Tényleg birkákra vadászik minden multi? És vajon tényleg a portások kezében van a nemzetek felett átívelő hatalom? Részletek hajtás után.

Tisztelt Homár!

Sokat gondolkodtam megosszam-e veletek a következõ tapasztalatomat, de arra jutottam: hátha valakinek még segíthet. Álláskeresésben vagyok, minden elérhetõ helyen regisztrálom magam. Így kerültem a Pannon GSM oldalára is, ahol is az automata rendszeren keresztül küzdöttem magam és tettem fel életem regényét az oldalukra. Már itt furcsállottam kissé, hogy az állás leírásában semmiféle nyelvismeret-elvárás nem szerepelt, regisztrálni mégis csak egy teljesen angol felületen lehetett. Gondoltam ez olyan indirekt módszer - ügyes. Különösebben nem is csodálkoztam, hogy a határidõ után nem sokkal behívtak személyes interjúra - eléggé elöl van a nevem az abc-ben. Szóval megérkeztem a helyszínre - jóval az adott idõpont elõtt, mert szeretek körbenézni az adott helyen. A 3-as bejárathoz hívtak, ez egy olyan oldal bejárat, a 3/a olyan fõbejárat félének tûnt, de hát mit tudhatom én. Ahogy a könyvekben írva vagyon 5 perccel a megadott idõpont elõtt begyalogoltam a portára, elõadva jövetelem okát és miértjét, gyors bejelentkezés után a recepciós hölgy megereszt egy telefont - majd a válasza: még várni kell valakire az interjúzók közül, ezért álljak félre és várakozzak. A bejárati ajtó és a beeresztõ ajtó között 3 m hosszú, fele olyan széles folyosó, kis bejárattal a pult mögé - ácsorogjak ott. Hm. A beeresztõ ajtó mögött kedves fotelok álltak hívogatóan, de hát én oda be nem mehetek.

Álldogálok-álldogálok, a reggeli forgalom meg mellettem folyik: kedves csacsogó emberek kávésbögrével a kezükben vonulnak mellettem ki és be. Az
õrök kedvesen flörtölnek a recepciósokkal - akik érzik, hogy ez nem teljesen kerek, mert próbálják csitítani azokat. Így telik a megadott idõpontig hátra levõ 5 perc. Azon kezdtem gondolkodni, hogy ha én késnék, mennyit várnának rám - azt gondoltam 5 perc lehet ez az idõ - tehát a
határidõ letelte után 5 perccel odafáradtam a recepcióra és érdeklõdtem a következõkrõl:
- meg lehetne-e tudni meddig kell még várnom?
- kicsit megalázónak érzem itt az ácsorgást, nem lehetne-e valamit tenni?
És hangsúlyoztam: én pontosan érkeztem.

A recepciós (anélkül, hogy bárkivel is beszélt volna) közölte: nem kötelezõ itt várakozni, el is lehet menni. Hm. Biztosan a hangsúlyommal
volt a baj, de hát ha nem kötelezõ, akkor nem kötelezõ. Megköszöntem a lehetõséget és balra el. A hölgy telefonálni kezd. Késõbb felhívtam a kapcsolattartóként megadott HR-est, akit tájékoztattam a fentiekrõl - mondtam, ha az eljárás a stressz-interjú része volt, akkor tudják a hozzáállásomat, egyébként állok rendelkezésükre. Õ exkuzálta magát és ígéretet tett egy új idõpont kijelölésére. Ennek immáron 10 napja.
Kommentárjaim:
Az esetet megbeszéltem két ismerõsömmel. A vállalkozó jellegû ismerõsöm kicsinyt kiakadt a dolgok kezelési módján és megerõsített abbéli hitemben,
hogy ha az idõpontot adó fél nem tud pontosan megjelenni, akkor olyan feltételeket teremt a vétlen várakozó félnek, hogy ne érezze magát kínosan
(leülteti az üres tárgyalóban, esetleg kávé és ital kínálás). Hasonló esetben én is így járnék el. A multinál dolgozó HR-es ismerõsöm viszont arról tájékoztatott, hogy ez a normális eljárás náluk - behívják a delikvenst és ácsorogtatják a portán, hisz õk sem érnek rá mindig, ugye. Arra a felvetésemre, hogy az idõpontot ilyenkor õ adja meg - miért nem ad olyan idõpontot amikor ráér - kitért; a portán való ácsorogtatást látja az egyetlen üdvözítõ megoldásnak. Arra a felvetésemre, hogy ha én késnék ennyit mit tenne azt válaszolta, hogy be sem hívna. Van elég jelentkezõ. Hát igen. Ja igen: és minden hónapban van 1-2 hülye (mint én) aki hepciáskodik. Rámutatva arra, hogy ez kicsit visszaélésnek tûnik a hatalommal azt felelte, hogy a multi ilyen: aki be tud állni a sorba és tud nyelni az tud ilyen helyen dolgozni. Ezek szerint én nem vagyok ilyen :) - de kivételesen ezt most úgy ítélem meg, hogy ez jó hír. És még egy megjegyzés: én voltam messze a legidõsebb a mellettem ki-be mászkáló munkavállalónak látszó egyének között a csekély 35 éves korommal. Mindezek fényében úgy tûnik ez nem is lehet véletlen - és ezek szerint tényleg a portások kezében van az igazi hatalom (legalábbis néhány multinál :)