Tékozló Homár

Mutasson be a Centrumnak!

2007.10.12. 13:52 | jackyll | komment
Elérkezett a pillanat, amikor már nem érdemes úgy önmagában a fáradságot venni, hogy melegebb éghajlatra küldjék a Centrum káefté fantomtartozásai miatt zaklató behajtókat, úgyhogy ezennel egy újabb versenyt hirdetünk meg, aminek - újabb történelmi fordulattal - ezúttal kézzelfogható mörcsandájznyeremény díja lesz: a még el sem készült hivatalos Homárpóló prototípusa. Első versenyzőnk Norbert, aki a Centrum kft. feljelentését ajánlja csalás gyanújával a Creditexpressnek:
Tisztelt S. Gábor!

2007.10.11.-én kaptam kézhez levelüket (Creditexpress Factoring Pénzügyi Szolgáltató Zrt.), melyben egy Centrum Parkoló Rendszer Kft. által vélelmezett követelés kifizetésére próbálnak rávenni. Sajnos ki kell ábrándítanom Önöket, mert ezt a követelést nem fogom kifizetni. Ennek több oka is van:

1. Erősen vitatom a Centrum Parkoló Rendszer Kft. követelésének jogosságát. Ennek legfőbb oka, hogy az általuk vélelmezett nem fizetés esetén épp tüdőgyulladással táppénzen voltam, orvosi papírokkal bizonyíthatóan magas lázzal feküdtem betegen. Mivel az autót rajtam kívül senki nem vezette, és valószínűtlennek tartom, hogy az autó a zárt udvarunkból (XX. kerület) magától kiáll, végiggurul a városon, majd teljesen önállóan leparkol a belvárosban, az Eötvös u. 18. előtt. Lássuk be, ennek igen csekély a valószínűsége.

2. Az előző pont talán ennek a pontnak a fényében okafogyottá is válik. Ugyanis 2006. december 22-i hatállyal módosult a közlekedési törvény (1988. évi I. tv.) pótdíj-beszedésre vonatkozó szakasza (15. §, 33. §). Az addig hatályos szabályozás szerint ugyanis az általános ötéves elévülési időn belül bármikor követelhették a pótdíjat. Az új szabály azonban azt is kimondja, hogy ha a szabálytalan parkolástól vagy úthasználattól számított 60 napon belül nem adják postára a fizetési felszólítást, akkor később már nem követelhetik. Ráadásul az elévülési idő is lerövidült egy évre, és sem a díj, sem a pótdíj után nem követelhető késedelmi kamat. De gondolom ezt Önök is tudják, ezzel nem mondok túl sok újat, és annyira nem is érdekes jelen esetben.

A lényeg azonban most jön: ugyanis a módosító törvény záró rendelkezései szerint ha a 2006. december 22-ig keletkezett tartozás miatti felszólításokat legkésőbb február 20-áig nem adják postára, többé már nem követelhetik azokat! És itt a lényeg! *A február 21-én vagy utána postára adott és 2006. december 22-e előtt keletkezett tartozás már nem követelhető,* ugyanis lejárt a felszólítás postára adására megadott 60 napos határidő. *Ez a határidő a parkolási társaságoknak jogvesztő!* És most jön a csattanó: _*az eredeti felszólító levelet ugyanis hiába dátumozták vissza február 15.-re, a postára adás dátuma 2007.02.21.*_, ami jól látható a postai érkeztető bélyegzőn!

Az első pontra való hivatkozás bizonyítása így - véleményem szerint - teljesen lényegtelen. A lényeg, hogy a Centrum Parkoló Rendszer Kft. az általa vélelmezett követelés fizetési felszólítását nem adta postára időben, így sajnos a követelés - még ha talán valós is lenne - elévült. És ezt az eredeti felszólító levélre nyomott postai érkeztető bélyegzővel ha kell, bizonyítani is tudom. A levél és a postai érkeztető bélyegző megtekintésére, és a valóságosságáról való meggyőződésre lakásomon (XX. Bem u. 16.) előre egyeztetett időpontban Önöknek lehetőséget biztosítok.

Ezek alapján a következőket ajánlom Önöknek:
- semmiképpen ne indítsanak ellenem jogi eljárást, mert veszíteni fognak. Ráadásul kártérítést fogok kérni Önöktől, és a Centrum Parkolási Rendszer Kft.-től. Plusz minden lehetséges fórumon, szervnél panaszt is teszek Önök ellen.
- mondjanak le erről a fantomtartozásról.
- kérjék vissza a pénzüket a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-től, mert egy visszadátumozott levél alapján támasztott, elévült követelést adott el Önöknek.
- fontolják meg a rendőrségi feljelentés lehetőségét (Centrum Parkoló Rendszer Kft.), csalás megalapozott gyanúja miatt. Véleményem szerint jelen esetben könnyen bizonyítható a rosszhiszeműség is.

Az Önök honlapján olvasva az etikai kódexüket - különösen a 2. és az 5. pontot - nem tételezem fel Önökről a rosszhiszeműséget, hogy tudva, habár a követelés már alaptalan, mégis megkísérlik annak behajtását. Így a jelen levelemben leírtak alapján - gondolom - az ügyet lezártnak tekinthetjük. Amennyiben mégsem, örömmel állok rendelkezésükre - persze csak ha vállalják a következményeket.

Budapest, 2007. október 11.

P. Norbert


Másolatot kapnak:
Index.hu Zrt.Index hírportáljának Tékozló Homár rovata
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális
Felügyelősége
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

punpa 2007.10.12. 14:02:06

Biztos, hogy a postára adás dátuma = a pecsét dátumával?

Pl. este 23.59-kor is lehet levelet feladni (de tényleg csak a példa kedvéért)

plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2007.10.12. 14:02:53

lelki szemeim előtt látom, hogy a creditexpresszesek nagyítóval böngészik a postabélyegzőket :)

wu wei 2007.10.12. 14:07:17

nem figyeltem a dátumokat de mifelénk az elkövetés idején érvényes törvények alapján itélkeznek. ergo ha akkor a törvény 5 évet mondott akkor azt később hiába vitték le 1 évre vagy akár 1 napra is az akkor is 5 év marad. vagy tévedtem volna?

gelsystem 2007.10.12. 14:08:07

ütős..............odavág rendesen!

Sato2558 2007.10.12. 14:09:04

Így köll ezt csináni...

Azért a marha cég nem fogja feladni.
(Nem arról híresek, mindent megpróbálnak, ha jogos ha nem.)

mazsolaszáj 2007.10.12. 14:14:08

Ezek szép levelek. Csak nehogy a vége az legyen, hogy:
-Hopp, ezt lebasztam... nem is így van. A picsába, ezek akkor most felnyomnak, mint a kúpot, én meg még hírdetem is a hülyeséget a Homáron!

Nagyon kívánom, hogy ez igaz legyen! Amúgy szép, veretes munka

csub 2007.10.12. 14:15:10

jopa ebben igazad van. De a február 20. az jó érv. Nekem egy ügyvédi iroda küldött felszólítást a Centrum nevében. Felszólítottam az ügyvéd urat, hogy először is csatolja már be a Centrum általi meghatalmazásának HITELES másolatát, hogy egyáltalán komolyan vehessem Őt. Bekértem továbbá a fényképeket az autóról, fényképet a parkolási övezetet kijelölő KRESZ-tábla adott időpontbeli meglétéről, valamint a parkolási övezet kijelölését tartalmazó jogszabályt. Azóta csönd van...

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2007.10.12. 14:24:45

ez cep!:D vegre vki ugyesen intezi a dolgait. habar nem irigylem a sok utanajaras miatt. meg ha a pecset dolog nem is jon be, akkor is bizonyitva otthon fekudt a draga tudogyulaval, szal tok jo. duplan bebiztositva. az az igazi.

Landy4x4 2007.10.12. 14:27:12

Mondjon már valaki példát, hogy az õsi románoknál, hogy megy ez? Nem lehetünk ennyire Balkán! Én nem keveset voltam már a bécsi út másik végétõl nyugatra, ott is fizetni kell és ott is van parkoló automata, de én még élõ bécsi parkolóõrt nem láttam. Ja és piszok drága!
Mit csinálnak azok jobban mint mi?

Subculture 2007.10.12. 14:28:55

a levél írójának ebből kéne élnie..(vagy ebből él?) én szívesen bérbeadnám neki a hasonló problámáim:D

ex-dr. vuk 2007.10.12. 14:52:26

@jopa
"nem figyeltem a dátumokat de mifelénk az elkövetés idején érvényes törvények alapján itélkeznek" - nalunk attol fuggoen, hogy a jelen, vagy az akkori torveny a kisebb sulyu. Tehat pl. az EU csatlakozassal megszunt minden EU orszaggal kapcsolatos csempeszeti ugy...
Es ha sulyosbitanak idokozben, akkor az akkori torveny lenne az iranyado. Ez mar csak igy van.

Soockit van Dalen 2007.10.12. 15:05:23

Ez komoly, ez nagyon tetszik....

nemáá 2007.10.12. 15:19:38

Engem is megtalált az ügyvéd úr. Bár nekem be vannak fizetve a büntik, és a csekkek megvannak akkorról, azért én is közjegyző által hitelesített engedményezési papirokat (Centrum és Creditexpress között) és meghatalmazást kértem az úrtól. Ha ezek megvannak, utána meg mehetnek helybe a lóf...ért, ha perelnek...

hócicus 2007.10.12. 15:44:07

sziasztok, kíváncsi vagyok mi lesz az eredmény, bár nem bíztató, hogy a centrumos perekben ha nyert az autós azt csak első fokontette másodikon már szopacs volt neki. kíváncsi vagyok ? embert pereltek be. vagy nagyon keveset, és azért hír ha egy nyer vagy nagyon sokat és azért hír ha egy véletlenül nyer de nem véglegesen. kíváncsian várom a fejleményeket

jesszumpepi (törölt) 2007.10.12. 15:56:22

Malymász!

Munkára!Ne henyélly.

tele1 2007.10.12. 16:01:24

"Mit csinálnak azok jobban mint mi?"

Ott rendőr nézi meg a parkoló kocsikat (szúróprópa szerűen), nem nintendós seggfejek. És elszállítják a francba a világ végi telephelyre a tilosban vagy fizetés nélkül parkolókat. Meg talán a népek is normálisabbak.
Mondjuk a parkolásból befolyó pénzeket meg az önkormányzatok kapják, nem a sógor-komás mutyizó kft-k :-(

vernarancs 2007.10.12. 16:07:41

hagyma! Vacon volt anno parkoloora?
USA-ban ez hogy van? Tenyleg mukodik a Petrocellis zacskos modszer?

Ugyved ur engem is megtalalt. A buntetest fel eve atutaltam, de ugy latszik ha nem csekken fizet az ember az megzavarja a rendszeruket. A fizetest igazolo banki kivonatra azt valaszoltak, hogy "... a kerest nem all modjukban teljesiteni mert ok jogszabalyban leirtak alapjan jarnak el" Bakker. Milyen kerest? Nem kertem en semmit toluk csak kozoltem veluk, hogy lukra futottak. Varom a pert, gazdag akarok lenni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.12. 16:11:51

Vacon mar kezdtek lenni de nem sok es mi mashova alltunk
a petroccelis jo a filmben de nem igazan jon be, bar esely tobb mintha nem zacskozol
viszont 1 dollar 2 ora, ebbol nem epul fel gyorsabban a haza senkinek

utolsóelőttisenki 2007.10.12. 16:33:54

csak erre jó a pénz,
mástól munka nélkül kicsalni rosszhiszeműségből előre megfontoltan.

a szarokráciában a haszonnak a mértékegysége a pénz.
sajnos.
nem pedig a megelégedettség , elismertség, hírnév, dicsőség.

halálod után a pénzed kevesebbet ér mint a tetteid, ha azokat nem ismeri mindenki, és nem folytatják

ihatethisindapassthingy 2007.10.12. 16:45:58

tele1: "Meg talán a népek is normálisabbak."

Izé, nem tudom. Brüsszelben azt láttam, hogy a lopóautó 10 percenként fordul. Egy autó a traileren, 1 vontatva, vitték őket rendesen.

Dervenkál Egon 2007.10.12. 17:14:58

Én a múlt héten kaptam egy 2007. szeptemberi keltezésű levelet valami Tóth és tsa. ügyvédi irodától, egy 2002 decemberi parkolás ügyében. Az iroda pontos nevére nem emlékszem, mert a dátumokat megnézve, egyből "iktattam" a küldeményt.
Ezek teljesen hülyének néznek????

speirs 2007.10.12. 17:58:37

Nem telt le az öt év elévülési idő, úgyhogy javaslom, hogy ne várd meg a fizetési meghagyást...

speirs 2007.10.12. 18:01:57

javítok, egy év, tényleg kuka :)

Nebameg 2007.10.12. 18:07:07

Gratula! Írna az ember többet is, de úgyis beleköt a Majmász....
Amúgy szép levél.

Secnir 2007.10.12. 18:16:57

megintcsak nem értek valamit...

kollégám öklét rázva meséli, hogy valami ügyvédi iroda megkereste, hogy ő valamikor 2004-ben parkolt az Eötvös uccában. azt sem tudja merre van, kazincbarcikai a fiú :)

haverom mondja, küldtek neki levelet, hogy az ótójával parkolt az eötvös utcában, (ő pesten dolgozik) de se kerület se időpont, csak év: 2004

mindekettőnek elmondtam a fentieket, iktatták a levelet a megfelelő helyre. (kuka)

ÁMDE!

most olvasom, hogy a fenti jóember is tilosban parkolt az Eötvös utcában!
namármost.
ebből számomra az derül ki, hogy
-vagy valamit nagyon ingyen osztogattak valamit az Eötvös utcában
-vagy nagyon egymásra parkoltak az autók, ekkor viszont a 4 emelet magas autótornyot valakinek észre kellett volna venni
-vagy megint bepróbálkozik a Centrum, hátha valaki nem ismeri a törvényeket

szerintetek melyik? vagy van más lehetőség is?

crashdummy 2007.10.12. 19:48:00

Velünk az Intrum szívózik egy ideje. De, az elévüléstől függetlenül van egy jogi bukta, ami miatt a Centrum is és az Intrum is bekaphatja. Szerencsére az ismerős ügyvédünk is imádja őket, és rászállt erre a lehetőségre.

Követelést ugyanis csak szigorú szabályok szerint lehet engedményezni. A Centrum nem adhatja el kilóra a követeléseit, csak nevesítve, egyenként az X-szel, Y-nal, meg Z-vel szembeni követelést. Ez az egyik bukta.

A másik, meg a Ptk. ide vobatkozó paragrafusa.

328. § (1) A jogosult követelését szerződéssel másra átruházhatja (engedményezés)...
(3) Az engedményezésről a kötelezettet értesíteni kell

Mutassatok egyvalakit, akit a törvénynek megfelelően értesített a Centrum :-)

Valamint:

4) ... az engedményestől származó értesítés esetén a kötelezett követelheti az engedményezés megtörténtének igazolását. Ennek hiányában csak a saját veszélyére teljesíthet annak, aki engedményesként fellépett.

Az ügyvéd szerint az Intrum és hasonlók követelése a fentiek miatt jogtalan. Tehát NEM FIZETNI, hanem elhajtani őket a búsba. Először bizonyítsák, hogy jogosan járnak el a parkolótársaság nevében.

Arról már nem is beszélve, hogy szintén a Ptk. szerint, ha vitatod a követelés jogosságát, akkor ez a kifogás a behajtócégekkel szemben is fennáll. Ha pedig perre mennek, akkor a bizonyítási teher az övék.

Secnir 2007.10.12. 20:56:44

crashdummy, teljesen igazad van, szeretném kiegészteni:
aki kap ilyen felszólítást, az bontsa/bontassa ketté - ügyvéddel - a dolgot. az egyik a centrumkft követelése, a másik az intrum/ügyvédikft/egyébbehajtó követelése. a követelések (fent említettek miatt) jogtalan. a centrum követelése azonban (mindamellett hogy lehet jogos és/vagy jogtalan is) addig nem érvényes, amíg nem tudja bizonyítani a nemfizetős parkolás tényét. természetesen a jogalkotás ismeretében a most kiküldött ...-2006 febr.20-ig terjedő időszakról készült böntetések nem lehetnek érvényesek, mert kicsit kifutottak a 60 napból. HA viszont 2007feb20 utáni a bélyegző, akkor csak 60 napig él, tehát csak aaz aug 10. után készült bírságokat kell/lehet figyelembe venni.
természetesen adott a lehetőség a károsultak számára is csalással vádolni a ckft-t, ha pl. haver+ kollága fent károsult összeáll meg még 4000 ember, és megkérdik azt, hogy van az, hogy mindenki egy adott napra az Eötvös utcába szóló bírságot kapott - itt viszont össze kell állni és beperelni, nem pedig nyálat verni. mondjuk megjegyezném halkan, hogy amennyiben ezek az ügyek nyilvánosságra kerülnek, és legalább egy (leírom: 1 ) olyan rendőrnyomozó fülébe jut, amely képes kicsit logikusan gondolkozni, vagy van egy kis nyomozói vénája, sejthet ezek között összefüggést, ezáltal hivatalból indíthat nyomozást (na jó, ez csak fantasztikum. Asimov írt ilyeneket utoljára).
A centrumnak volt egy ilyen ügye kb egy éve, itt a omáron is megjelent, aki nem olvassa, az vessen magára, meg egyet a centrumra.

összefoglalva: a Centrum kft. egy köcsög banda, amely újra bepróbálkozik a naiv ügyfelekkel. leveleket nem kidobni, csak elspájzolni, hátha egyszer per lesz belőle.

(viszonylag friss hír: D. Ibolya nagykorú állampolgár kezdeményezte Gy. Ferenc még nagyobb állampolgárnál, hogy vizsgáltassa ki a C.kft. ténykedését, azt, hogy mire költötték a beszedett pénzt, illetve mely politikusoknak származott érdeke az évi 3-4 milliárd ft beszedéséből. várjuk Gy. Ferike válaszát. A "megtisztulás" jegyében)

nikii 2007.10.12. 21:20:54

Tuti 5let! Kiküldök valami agyament ügyvédi iroda nevében 100.000 levelet véletlen címekre, egy csomó pénzt követelve parkolási pótdíj címén. Ha csak minden ezredik beszopja, már megérte. ... Vagy már mindenki ezt csinálja?

Bit Rot 2007.10.12. 21:24:18

Amúgy az miért van, hogy az Intrum a Centrumtól megvásárolt követelésekre nem tud számlát adni?

Se Centrum által, se Intrum által kiállított számlát nem adnak.

Ez nem adócsalás?

Vagy parkolni fizetés nélkül törvénytelen, de adót csalni lehet?

Sadist 2007.10.12. 21:27:19

Tökös levél, még sok ilyet.

Law enforcer 2007.10.12. 22:21:23

kár hogy én nem voltam ennyire tökös. engem besz@pattak egy 5 évvel ezelőtti tartozással, kamattal stb. így lett az 1800 ftból 12800. én marha meg befizettem mert azt akartam hogy békén hagyjanak.

Secnir 2007.10.12. 22:25:54

Adblock:
elkéstél
a C. ezt csinálja évek óta.

JohnZero:
az
elvileg (elvileg)
példa:
van nekem pl. 2005-ről parkolási tartozásom. 2005-ben nem fizetem be. C. ezt feljegyzi a könyvelésébe, hogy van felém x ft követelése, amit be fog hajtani. ha benne van a könyvelésében, adóznia kell utána. utána a teljes összeget behajthatja rajtam.
namármost.
a C.kft évek óta sír, hogy majdnem veszteséges, mert alig-alig van pénze. ezt majdnem nullszaldós könyveléssel tudja bizonyítani. akkor milyen 5 mrd forintot akart behajtani év elején? no comment.
amúgy it lehet megfogni. ha azt mondja, hogy te 2002-ből tartozol neki, akkor elő kell vele vetetni a 2002-es könyvelését, és abban benne kell hogy szerepelj, mint adós, ami után ő előre leadózott. mutassa meg. tételesen minden adósnak. ezt bíróságon kérheted, mint utólagos APEH ellenőrzést, a cégeknek meg kell őrizniük ennyi ideig a könyvelést. szvsz tuti bukta. pláne, miután kiderült az is, hogy pl a BM adatbázisából csak 2006-ban kérték ki az adataidat, tehát nem lehetté benn 2002-ben. jóccakát mindenkinek.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.10.13. 00:20:40

Csak szorul már az a hurok a Centrum vezír nyakán... Hajrá, veled vagyunk. Ilyen levélből még sokat.

dobozosgourmand · http://dobozosgourmand.blog.hu 2007.10.13. 08:17:16

Secnir: Én szinte minden nap parkolok az Eötvös utcában és megerősítem, hogy tényleg ingyen osztogatnak valamit: kaját a rászorulóknak. Nem mellesleg szintén az Eötvösön van a VI. kerületi önkormányzat, ezért nagyon nézik a környéket, mert ha az önkormányzati dolgozók a rokkantigazolvánnyal nem tudnak parkolni a saját leválasztott parkolóhelyeiken túl, akkor morcosak. Ez utóbbit természetesen nem tudom bizonyítani, de rendszeresen parkol az Eötvösben néhány nagyobb új autó, természetesen rokkantigazolvánnyal és csak munkaidőben.

Secnir 2007.10.13. 08:48:08

gurmé:
valószínűleg nem ők irkálnak be a omárba :D

és mi van az Eötvös u. 18-ban? oda szól a haverom büntije is...

...jah, és az ingyenkajáraszorulók valszeg nem autóval mennek oda. vagy mégis? megkérdem haveromat, hol szokott ebédelni munkaidőben...

laca. 2007.10.13. 09:22:49

Nekem pl az intrum postai érkeztető nélkül (díj hitelezve felirattal) küldött visszadátumozott levelet, már kifizetett tartozásról, hogy szeretnék újra.... No de sima levélben, úgy ugyanis nincs igazi nyoma, hogy mikor adták fel. Igaz, annak sincs nyoma, hogy kaptam ilyen levelet, úgyhogy..... Levél fedeles iktatóba, azóta hallgatnak ők is, én is, több mint fél éve.

Bit Rot 2007.10.13. 09:46:09

@Law enforcer:
Remélem számlát (vagy szabályos nyugtát) kaptál, nem csak bemondásra (papírfecnire, sárga csekkre) fizettél!

Ha nem kaptál, reklamálj!

Netuddki. 2007.10.13. 10:41:32

" dobozosgourmand · dobozosgourmand.blog.hu 2007.10.13. 08:17:16
...de rendszeresen parkol az Eötvösben néhány nagyobb új autó, természetesen rokkantigazolvánnyal és csak munkaidőben."

Akkor mire vársz még? Fényképet a Homárba!

Tiko 2007.10.13. 11:37:52

www.fkpt.hu/1kerdesek/gyik.html#313

Milyen törvényes határidőket kell alkalmazni a pótdíjak kezelésekor?
A pótdíjak kiadása és kezelése kapcsán több jogszabályt kell figyelembe venni. Ezek alapvetően az alábbiak: 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről (Kktv), 1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról (Kknytv), 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk), 19/2005 (IV.22) Főv.Kgy.sz. rendelet (rendelet).

A pótdíj beszedését alapvetően két szakaszra lehet osztani. Az első az "anonim szakasz", mikor a pótdíjfizetési kötelezettség keletkezésétől számított 30 napon belül önkéntes befizetés történhet. A befizetés öt napon belül történhet csökkentett díjjal, öt napon túl pedig emelt összegű díjjal. Ebben a szakaszban nem kezelünk semmilyen személyes adatot!

A második szakaszban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától lekérjük a gépkocsi tulajdonosának vagy üzembentartójának adatait, akit levélben felszólítunk a díjfizetésre. Erre a 2006. december 22 előtti ügyek kapcsán 2007. február 20-ig kell intézkednünk, a későbbi ügyeknél pedig az pótdíjazást követő 60 napon belül.
Az egyes események elévülési határideje (ameddig a jogi eljárást meg kell indítani) a 2006. december 22 előtti ügyek esetében 2007. december 22, a későbbi ügyek esetében pedig egy év.
A már megindított jogi eljárások esetében az elévülési idő megszakad!

andika25 2007.10.13. 11:46:25

Újabb versenyző: Zee Capital Zrt.

Levél tőlük:

"Tisztelt x.y.!

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy fennálló tartozását nem egyenlítette ki.
A PERES ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁT MEGELŐZŐEN UTOLSÓ ALKALOMMAL FELSZÓLÍTJUK TARTOZÁSÁNAK RENDEZÉSÉRE"

Itt még sorolja a fizetendő összegeket, a végén a szokásos sablonszöveg.

Viszont nem írja, hogy ez a tartozás hogyan keletkezett, se dátum, se helyszín.
Azt sem írja, hogy előzőleg mikor szólítottak fel (az utóbbi fél évben egyszer sem).
Mellékelve egy Fizetési meghagyás, értelemszerűen kitöltve, de sem bírósági érkeztető, sem ügyiratszám nincs rajta. Tehát egy "minta", csak ez már a kedves ügyfél nevére kiállítva, hadd lássa, mennyire komolyan gondolják.

Ja, postaládába simán bedobva...
Természetesen ez is "iktatásra" kerül majd.

Road Runner 2007.10.13. 14:59:24

" Mivel az autót rajtam kívül senki nem vezette, és valószínűtlennek tartom, hogy az autó a zárt udvarunkból (XX. kerület) magától kiáll, végiggurul a városon, majd teljesen önállóan leparkol a belvárosban, az Eötvös u. 18. előtt."

Veletlenul nem Michael Knight-nak hivnak? :)

Secnir 2007.10.13. 19:19:22

Hová tűnt Daemon Hill?
Járt-e embör a Holdon?
Ki ölte meg Kennedyt?
Mi van az Eötvös u. 18-ban?


ezek az égető kérdések manapság...

dezsöatya 2007.10.13. 21:35:28

Ügyvédtől papírt én is kaptam. S mivel egyszer a ckft. ügyfsz. közelében jártam, személyesen mentem reklamálni. Felírták az időpontot, egyéb adatokat, hogy majd utánanéznek. Aztán kaptam egy formalevelet, hogy "...a levelében foglatakra sajnos azt a választ kell adjuk, hogy az adatbázisunk szerint, Ön itt és itt parkolt...stb. Milyen levelemre? Nem is írtam nekik, hanem személyesen voltam bent. Úgyhogy ebből is látszik, hogy egyenlevél, egyenszöveg, egyenEötvösutca... Iktattam én is....

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2007.10.14. 09:34:01

Na ez a levél ilyen dupla-kurvaanyád, az már biztos :D
Ha belekötnek valamibe, még mindig el lehet őket küldeni az anyjukba.
Egyébként meg szerintem végignézik a pesti telefonkönyvet és szépen mindenkinek kiküldenek egy levelet, ha csak minden 10. ember beparázik és fizet, nekik már rég megérte. Ilyen esetekre meg szarnak, esetleg ha nagy gond van mondják hogy bocs, de más bajuk úgysem lesz, a pénz meg dől.
Ezt a postot meg valszeg mentem könyvjelzőbe, mert szinte bármikor beidézhető nekik, ha szar van, + 1-2 hozzászólás is jó az ügyben :)

grupi 2007.10.14. 09:51:24

Törvénytelenül adta el a parkolási díjhátralékokból és büntetésekbôl összegyûlt követelést a Centrum, hiszen az a pénz – vagy legalábbis a szerzôdés szerinti rész – az önkormányzatokat illette volna, vélekedik a közigazgatási hivatal, és emiatt lapunk információi szerint bírósághoz is fordult.


Pert indított a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ellen, mert álláspontja szerint annak nem volt joga ahhoz, hogy követeléseit tizedáron eladja egy másik magáncégnek, az Intrum Justitia Zrt-nek anélkül, hogy erre az érintett önkormányzatok képviselôtestükete felhatalmazást adott volna. Információik szerint a követelés egy részét azóta a Justitia továbbértékesítette, holott az – a jogászok szerint – nagyobbik részben az önkormányzatokat illetné.


A fentieket a Bors online-ról ollóztam, mert pont ide vág, s talán az eljárás része, vagy elindulásának lehet a Homáros panaszos karakán kiállása s levelezése az igazáért.

Bit Rot 2007.10.14. 23:02:10

"vélekedik a közigazgatási hivatal"

VÉLEKEDIK!!!
Nincs még jogerős döntés. (De reméljük lesz... kérdés, hogy hány év múlva?)

dpspeti 2007.10.15. 10:28:59

En mar az osszes leheto behajtocegtol,ugyvedtol stbtol kaptam felszolitast. Egyen "rateszemazosszesvagyonodraakezemhanemfizetsz" levellel egyutt. Annyi csak a gond, h en a keruletben ingyen parkolhatok, leven oda vagyok bejelentve, es a sulyadot befizetve ingyen parkolhatok. De ez a telapobacsikat nem erdekli, rakjak rendesen a csomagjaikat az automra...

MUHHAHA 2007.10.15. 12:02:08

hkt - és kértél az önkormányzattól matricát?

Hola (törölt) 2007.10.15. 13:06:09

Azt, hogy otthon feküdtél nem hiszem, hogy orvosi papírral bizonyítani lehet.

Nite · http://animecomment.blog.hu 2007.10.15. 13:34:27

Secnir:
Hová tűnt Daemon Hill?
Járt-e embör a Holdon?
Ki ölte meg Kennedyt?
Mi van az Eötvös u. 18-ban?


ezek az égető kérdések manapság...

Az kimaradt hogy "Mifolyikitt Gyöngyösööööön?"

Narrátor (törölt) 2007.10.16. 11:55:09

punpa 2007.10.12. 14:02:06
Biztos, hogy a postára adás dátuma = a pecsét dátumával?
Pl. este 23.59-kor is lehet levelet feladni (de tényleg csak a példa kedvéért)


Igen.

Vas A Ló 2007.10.16. 20:13:00

A legjobb az Intrium Justitia szlógene:

"Fair pay... please!"

Fizess böcsülettel... lécci! (és vakon!)

Ez egy olyan fizetési felszólítási levél fejlécében áll, ami tartalmaz 2003-2005 közötti (vélt) tartozásokat 90.000 Ft értékben, datálva és postázva lett 2007. szept. 26-án.

Ejnye, Justitia!
"Fair play... please!"

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.10.17. 12:53:00

Na, nekem is van egy aranyos idevágó történetem:
Ifjú suhanc koromban vettem egy '82-es Trabantot :) ez volt 1996-ban. Széthajtottam meg minden, törtem, zúztam majd 1997 augusztusban eladtam 10e Ft-ért a még üzemképes jószágot 2 hónapig érvényes forgalmival egy hasonszőrű fiatal kölyöknek alkatrészként. Önkormányzathoz (vidék) el, akik lefénymásolták, majd visszadták, kötelező biztosítóhoz el, még vissza is kaptam 910Ft-ot :)
Majd bevonultam katonának, de ez egy másik történet :)

2004 a XVIII ker.-i önkormányzat értesít súlyadóról. Mi a f*sz? Elfaxolom nekik az adásvételit, telefonon felhív kiscsaj, mondja elküldi a központi iktatóba is, mondom oké.

2006 szept Centrum megkeres, hogy 2002 májusában talán épp az 5vös utcában parkoltam: díja 2400Ft meg késedelmi díj 11600. Felhívom a csókát, ennek is elfaxolom, telefononban mondja, hogy okés. Faca.

2007 Szeptember Creditexpress fizetési meghagyás.. (asszem minta, majd megnézem), hogy 2002 májusban rossz helyen parkoltam, bírság van, helyszín nincs, fénykép nincs, honnan tudják az adataimat nincs (ez egyébként normál levélben jött és a szomszédunk adta át az ismerősömnek aki a szüleimnek.. mivel külföldön voltunk és a 6 évvel ezelőtti címemre jött). 2600 Ft bírság + 15e Ft kamat, kezelés, ügyvédi és adminisztrációs díj...

Szerintetek válaszoljak az itt olvasható levéllel kiegészítve a fénykép kéréssel, megbízási szerződéssel? A gond az, hogy a több mint 10 évvel ezelőtti adásvételim asszem már nincs meg... Meddig kell az ilyet megőrizni ill. hogyan bizonyíthatom, hogy valami NINCS a tulajdonomban már több mint 10 éve???

nyulambulam 2007.10.17. 22:28:21

Európa szebbik felén úgy megy a követelések értékesítése, hogy a Centrumnak megfelelő cég küld egy elektronikus listát a Creditexpressnek megfelelő cégnek. Az utóbbi nem fizet előre semmit (hülyék is lennének), csak kiküldi a felszólításokat, minden ellenőrzés nélkül. Erre jönnek reklamációk, amiket megnéznek. Jön pár befizetés is, ezekről leszedik a saját sápjukat (átlagban 6%), a többit utalják az Centrum-klónnak. V

avensis (törölt) 2007.10.18. 11:52:49

sambalabammbumbumm 2007.10.17. 12:53:00

Szerintem elmehetnek a vérbe, 2002 május már több, mint 5 évvel ezelőtt volt.
A másik: szerintem előbb nekik van bizonyítási kötelezettségük, aztán ha majd bebizonyították, hogy sáros vagy, akkor jössz majd Te.
Egyszer engem is megkerestek, hogy 2004 júliusban szintén jegy nélkül parkoltam XXX-123 forgalmi rendszámú kocsimmal. Forgalmi, adásvételi copy, send -> ugyanis 2005-ben vásároltam a vasat, jelzett időszakban pedig egy bank udvarán, Szegeden pihent, működésképtelenül (banki visszafoglalt, előző user kicsit megcsukta, mielőtt elvették tőle).
Azóta csend és hullaszag. Eset óta csak röhögök a centrumos híreken, elképesztő egy banda.

SzőkeNő Szarvas 2008.01.04. 12:50:45

Tőlem vmelyik ilyen behajtó cég immáron másod ízben próbál követelni egy komplett listányi tartozást, tételes felsorolással 2000 /!!/-ből. A legszebb a felsoroltak között az a kettő, amit egy napon, 5 PERC KÜLÖNBSÉGGEL BUDÁN ÉS PESTEN hajtottam végre! Na, ezt csinálja utánam vki... leparkolsz, megbüntet, visszarohansz a kocsihoz, áthajtassz Budáról Pestre, jó messzire, parkolót keresel, találsz, beparkolsz ÉS még meg is büntetnek újra 5 percen belül!

..most várom, hogy bizonyítsák, hogy ez valóban megtörtént...

bjela szila 2008.01.21. 16:49:12

adalék: ma kaptam uilyen 2003-as ügyben bírósági fizetési meghagyást miszerint a piros renaultommal ..stb. mellékelve egy ezüst skoda képét , más renszámmal . a bírósági titkár simán aláírta . justitia tényleg vak.....
süti beállítások módosítása