Tékozló Homár

Dugódíj a Sugár parkolójában

2007.10.24. 12:15 | szily | 96 komment

Amikor a kicsinyesség az ügyetlenséggel találkozik, akkor az ember sokat vár a föld alatt, majd többet fizet, mint illene. András levelének végén a megoldás: használjátok a metrót, vagy parkoljatok a panelek közé ha a Sugár-hoz támad kedvetek, esetleg vegyetek egy doboz szívószálat az IKEA-ban, és parkoljatok ott 6 órán keresztül teljesen ingyen. Általános életvezetési tanácsnak sem utolsó.

Kedves Homár!

A Sugár mélygarázsában megoldották azt a problémát, amit a városvezetők örülnének, ha évek hosszú munkájával képesek lennének bevezetni: a dugódíjat. Mert hát ugye miért ne kérnénk pénzt azért, mert a kedves vásárló sorban áll a parkoló pénztáránál?!

A sztori:
Hétfő este párommal egy kis könnyed kikapcsolódásra vágytunk, ezért beugrottunk a Sugár moziba, hogy megnézzünk egy filmet. A jegyet előre lefoglaltunk az interneten (a honlap szerint a film kezdete előtt 45 perccel át kell venni). Mivel a mozi 19:30-kor kezdődött, könnyen kiszámolható, hogy 18:45-kor kellett volna átvennünk a jegyet. Már védjegyünkké vált a késés, ezért a jegyen szereplő időpont szerint 18:51-kor sikerült megejteni a tényleges vásárlást (itt még volt türelmi idő), ezek szerint kb. 45-kor álltunk be a mélygarázsba. A mélygarázs elejében álltunk meg, a kijárattól a lehető legmesszebb - mint ahogy később megtudtuk ez elég rossz döntés volt. Természetesen a parkolójegyet a mozijegy megvásárlásával egy időben érvényesítettük, ez az 1 óra ingyenes parkoláson felül további 2 óra ingyenes parkolásra jogoít fel.

Tehát megvoltak a jegyek, a popcorn, minden jól alakult, a film remek volt, és 21:30-kor már a kocsiban ültünk (a következő vetítés is akkor kezdődött). Korábban kerestük a fizetőautomatát, egy feliratot találtunk csak a falon, hogy a kijáratnál kell rendezni a parkolódíjat. Aki már volt moziban autóval, az valószínűleg találkozott azzal a szindrómával, hogy a film végeztével mindenki lóhalálában igyekszik elhagyni a mélygarázst. Ez általában max kisebb dugókhoz vezet, de legalább a parkolódíja mindenkinek előre ki van fizetve és a sor gyorsan halad, mivel csak bedugod a gépbe a kártyát és felnyílik a sorompó. A Sugárban ez nem ilyen egyszerű. Az autóknak az egyetlen kijáratnál egyesével kell kifizetni a díjat, miközben a még sorban álló autósok harcolnak a méterekért, hogy ők is minél hamarabb kijuthassanak (lehet, hogy ők már nem először álltak le a Sugár parkolójába ?!). Mi egyáltalán nem siettünk kifelé (és persze a kijárattól a legtávolabb áltunk meg), ezért közel utolsók voltunk a sorban. Párom még viccelődött is azzal, hogy mire kijutunk, már elkezdődik a negyedik óra a parkolásból. Én erre csak legyintettem, mondván: türelmi idő még a Centrum-nál is van.

A sor szépen lassan csordogált, de mivel mindenkinek külön le kellett húzni a kártyát és esetenként fizetni, ez 20-25 autónál eltart egy darabig. Összességében egy picit több, mnt 20 percig tartott, mire mi kerültünk sorra. A pénztárban egy srác kezelte a gépet, egy a a sorompót, egy pedig szórakoztatta a másik kettőt. Átnyújtottam a kártyámat és a könyört és kését nem ismerő számítógép 150Ft-ot (1 óra parkolás) számolt fel 21:48 perckor. Nem hittem a szememnek, a pénztárt kezelő srác megrökönyödésemet látva megjegyezte, hogy ez van, a számítógéppel nem tud mit kezdeni. Ismerve az informatikai helyzetet ezzel meg se próbáltam vitatkozni. Inkább a panaszkönyvet kértem, hogy megírjam kálváriámat (mire nem képes az ember 150Ft miatt). A következő meglepetés ekkor ért: ugyanis közölték, hogy nincsen panaszköny. Amikor rákérdeztünk, hogy nem kéne mégis tartaniuk, akkor csak vállvonogatás volt a válasz. A falat támasztó kolléga még meg is jegyzte, hogy minek akarunk mi egyáltalán panaszkönyvet, ez nem a mélygarázs üzemeltetőjének a hibája, hanem a sok autóé!! Mi teljesen ledöbbentünk, erre már nem csak azt tudtuk válaszolni, hogy ha a többi nagy bevásárlóközpontban sikerült ezt a problémát kiküszöbölni, akkor itt is megpróbálhatnák a már bevált módszerekkel. Személyes bosszúnkat azzal éltük ki, hogy a 150Ft-ot 10 000-essel fizettük ki, és még ÁFA-s számlát is kértünk (jól megmutattuk nekik, ugye?). Félretéve a viccet, nem a 150 FT miatt voltunk felháborodva, hanem mert egyszerűen hülyének nézik az embert, és még nekik áll feljebb. Ezúton is elnézést kérünk attól az autóstól, aki miattunk extra 5 percet kényszerült várni, és reméljük, ez nem került pluszpénzébe.

Tanulság: használjátok a metrót, vagy parkoljatok a panelek közé ha a Sugár-hoz támad kedvetek, esetleg vegyetek egy doboz szívószálat az IKEA-ban, és parkoljatok ott 6 órán keresztül teljesen ingyen.

--
András
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoppacska72 2007.10.24. 12:18:59

Kiváncsi voltam,milyen is elsőnek lenni!!!? Hát,volt már jobb élmény is az életemben. Na de a második????

Dr. Hümér 2007.10.24. 12:22:38

Te tízezressel fizettél, erre ő 1, 2, 5 forintos címletekben adott vissza...

Law enforcer 2007.10.24. 12:25:54

nekem sem a legyek hordták össze, de 150 ft? olcsójános.

nikii 2007.10.24. 12:25:57

Troppauer Hümér!

Az 1 és 2 forintosokat meg elvitte a színesfém kereskedőhöz, és több mínt tízezret kapot érte. Igazi heppijend.

dpspeti 2007.10.24. 12:37:33

A jegyre rá van irva a legtobb helyen, h a fizetes után 15 percen belul el kell hagyni a parkolot. Ha nem sikerult, az pech, errol nem hiszem, h a sugar tehetne. Bosszanto tud lenni, de az meg vicces lenne, ha a fizetes után 1 orával még mindig ki lehetne menni és igy 1 orát ingyen parkoltál....

Navarone 2007.10.24. 12:43:58

Ez tényleg szarrágás, 150 Ft-ért. A benzin sokkal több volt...

Az emberben legyen valamennyi nagyvonalúság ;-)

homár molla2 2007.10.24. 12:45:38

hát baze.. ez úgy van hogy 1+2 óra parkolás ingyér van. az ezen felüli parkolásért fizetni kell. esetetekben gondolom megkezdett óra, vagy félóra miatt 150 forintot. mit kell ezen felháborodni?
és azt nem tudja valaki, hogy mér csak a sugárban van békönös popkorn, a többi redvás moziban meg mér nincs?

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2007.10.24. 12:50:03

Dugódíj...hehe..micsináltatok ott hátul a sötétben, távol a kijárattól, mozi után???

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.10.24. 12:54:24

westendbe nincs oan kukorica, rEgen vot
sugar parkoloja kicsi, budos, cserebe tiszta a klo, csak 60 ft az ikea nem 9-kor zaR?

ZePY 2007.10.24. 12:57:39

Többször voltam a Sugárba moziban (is) de még sosem merült fel bennem, hogy miért ne fizetném ki a parkolásért azt a díjat, amit elkérnek érte. Nem értem miért ez a felháborodás. Ennyi a díja a parkolásnak. Az, hogy te 20 perc álldogálás után jutottál a kapuhoz? Ez a te szerencsétlenséged, de semmiképp sem a parkolási rendszer tehet róla. Én úgy vagyok vele, hogy eső és fagymentesen garázsban parkolni és csak lifttel felmenni a mozihoz, ennek ára van. Jelen esetben 150 HUF, ami tényleg nem nagy összeg, sem magában, sem a mozijegyek sem pedig a moziban elfogyasztott üdítő/popcorn árához. Ráadásul az elv is rendben van, hiszen szolgáltatnak, aminek díja van. Tényleg nem értem, mi a probléma! (A panaszkönyvet meg szerintem fent az üzemeltetőnél biztos megtalálod)

bizonytalan  2007.10.24. 12:58:46

hogy mekkora suttyók vannak... 150-re áfás számla?

2007.10.24. 12:59:30

Aki moziba és/vagy Sugárba jár, az nem lehet túl sikeres ember...

ZePY 2007.10.24. 13:01:15

Homár Molla vs. Bacon-ös popcorn: Szerintem azért, mert ez egy másik üzemeltető (Sugar Cinemas) nem pedig az amelyik a többi nagy áruházban üzemelteti a mozikat (Palace Cinemas).

Sütemény1975 2007.10.24. 13:10:33

moziban popcornt és nachost zabálni és ezzel elvenni a többiek szórakozását ősi román szokás...

Leonard Zelig 2007.10.24. 13:16:12

Tehát te 150 Ft-ért képes voltál 10000-sel fizetni és ÁFA-s számlát kérni.

Na, szóval, ezért álltam mögötted fél órát ?
Szóval a te személyes sérelmed miatt még szívjon száz másik ember ?
Hát ez bizony Bíró Ádámi mélység, ha egyáltalán tudod, hogy az mit jelent.

MADcat 2007.10.24. 13:24:00

Sztem itt nem az egyén szivatását kell nézni, hanem az egészet (150 ft-on valaó szarakodással nem értek egyet én sem, máshol beszedi azt bőven az ember sztem).
Sok kicsi sokra meg elvet, a "rendszer hibája" vajon mennyit hoz a konyhára a parkoló társaságnak? Ki tudja, hogy a pénztárosnak nincs-e kiadva, hogy tököljön sokat, stb...
Nem vádaskodok csak elgondolkodok...

volga 2007.10.24. 13:27:52

Moziba csak a popcorn meg a nachos miatt járok.
Parkolni meg az IKEA-ban kell, veszel egy gyertyát, és összesen 5 órát parkolhatsz ingyen. Én úgy tudom első óra ingyenes, ha vásárolsz, akkor kapsz még négy ingyenes órát.

MADcat 2007.10.24. 13:29:06

1 Forintosról.
Annak idején kértem kölcsön 300 kemény forintot. (amikor még 280 volt a marbi light... :)) De másnap elfelejtettem visszavinni, harmadnapra beteg lettem. A csaj!! egy héten keresztül zaklatott, amíg otthon feküdtem betegen. Visszavittem a pénzt 300 db egyforintosban, nem volt egyszerű, mert két postát kellett végigjárnom miatta, de megérte!!! :P A szarrágás nem kifizetődő!
Bocs az offért

Terveüdekszi 2007.10.24. 13:29:13

Már ne haragudj, de a 3. óra után mit csináltál? A parkolóban álltál, nem? Akkor meg tessék kifizetni a megkezdett órát!

150Ft-on így fennakadni.... Ezt hívják szarrágásnak. A gyerekes bosszúdról már ne is beszéljünk....

dr. _mmm_ 2007.10.24. 13:37:35

Tesco Gazdaságos Nemzet!!

Droopy79 2007.10.24. 13:38:30

Tizezressel fizettél? Na, én egyszer épp úgy jártam, hogy csak tizezresem volt, mire közölte, hogy nem tud visszaadni. Ilyenkor mit tehet az ember? Mehetsz vissza az üzletekbe kunyerálni felválttatni, fasza érzés. Ugyhogy az illető még rendes is volt, hogy visszaadott.

Ars et labor 2007.10.24. 13:40:42

Az összegen vagytok fennakadva, és nem egészen értitek a lényeget.
Ha olyan szar a parkolóház, hogy 20 autónak 20 percbe telik kijutnia, akkor ezért ne kérjenek még plusz pénzt is. Én speciel akkor is ideges lettem volna a 20 perces sorbanállástól, ha nekem fizetnek, nemhogy fordítva.

Ez tényleg nagy szolgáltatás, ennyi idő alatt metróval bent vagy a belvárosban...

Navarone 2007.10.24. 13:43:58

Minek idegeskedni mindenért? Húsz perc miatt...? :)

Ugyanmár :)
Mennyi volt a popcorn? A benzin? Az üdítők? A jegyek? Saccperkábé legalább ötezer forint. Tényleg megéri 150 forintért, ami 3 százaléka a moziban elköltött pénznek, idegeskedni, nyálat verni és szemétkedni?
Ugyanmár.... :)

ruszki 2007.10.24. 13:44:58

Ha a parkolóház belső útján állt, az nem parkolás. Morálisan igaza van Andrásnak.
Ha teszemazt történik a kijáratnál egy baleset és nem tudsz kihajtani 2 óra hosszáig, akkor is úgy gondoljátok, hogy a bennragadtaknak ki kell fizetni a +2 órát?

Navarone 2007.10.24. 13:45:33

Ha a parkolónak X kijárata van, akkor egyértelmű, hogy ha sokan akarnak egyszerre kimenni, akkor torlódás lesz. Ez nem a parkoló hibája.

MADcat 2007.10.24. 13:54:04

Még jó hogy nem Báró Ádi volt pénztáros! A fejed vette volna egy baccc pacskerral! Te meg rohantál volna ajtót tépni, mire a mögötted lévők már az 5. órában lettek volna! :P

sultzoldparadicsom 2007.10.24. 13:54:24

150 ért nem érte meg a herce hurca, ezt ebben az országban mindenki nagyon jól tudja, ezért csak kevésre vesznek le, sok kicsi sokra megy alapon.

Tavimajom 2007.10.24. 13:55:15

te nem vagy normális. Képes voltál 150 forintért megszivatni szegény csórikámat? ezért tart ott ez a világ, ahol tart, nem szorult beléd egy milipöccnyi nagyvonalúság sem. És ez bizony ősi román szokás...
Ráadásul az a humorizálás a végére, hogy valahogy takargasd a lelkitörpeségedet... Ejnye...

Ars et labor 2007.10.24. 14:02:24

Ha 20 autó tényleg több mint 20 perc alatt tudott kimenni, az a parkoló hibája, mert lassú a rendszer.

MADcat 2007.10.24. 14:05:55

gyanítom nem húsz autó volt ott

Navarone 2007.10.24. 14:07:48

Símán el tudok képzelni egy kis költői túlzást a húsz autó / húsz perc alatt kijelentésben...
Nekünk kb 15 másodperc volt kijutni a parkolóból eddig mindig...

dpspeti 2007.10.24. 14:09:23

Mert persze biztosan 20 auto akart kimenni...

Ruszki: Gondolom vannak vis maior esetek. De ez nem az.

15perc azert eleg ido ahhoz, h a fizetestol beuljunk az autoba, elinduljunk kifele..es nem egy kijárat van..

petya a barátságos :) 2007.10.24. 14:12:01

Dugódíj? Persze, ingyen dugás nincs

Ars et labor 2007.10.24. 14:22:34

Jó, én a leírtakból indultam ki, hogy hány autó volt ott, azt nyilván nem tudhatom.

petya65: elég rossz neked... :)

theutat villám 2007.10.24. 14:25:21

Nem hiszem el a 20 perces kijutást, mellesleg csak csatlakozni tudok a többi hozzászólóhoz, 150 Ft-on kiakadtál vazze, ilyenkor inkább kifizetem a 'csába, de nem állok le ezért. Magad alázod meg, szánalmas, pláne tényleg azokután, hogy a moziban fizettél vagy 5 ezret. Tartsál mindig a kocsiban 1-2 ezerért aprót, abból lehet hajigálni ilyen esetekben, meg a hajléktalanoknak.
Mellesleg rohadjon meg az összes paraszt, aki az árkádba jön pl., vagy a sugárba és beáll a "panelek közé", mert ott ingyen van. Én meg megyek haza 6-7órakor és nem tudok megállni a saját lakásom előtt, mert az ilyen köcsögök elfoglalják az összes helyet, persze sokszor egyszerre kettőt is. Én meg állhatok be a tilosba, aztán mehetek le 9 után átállni, mert akkor zárnak és olyankor kiürülnek a parkolók. Szarrágók vazze, százforintokat sajnálnak a parkolásra.

Navarone 2007.10.24. 14:28:02

Buborekbuborek: :D egyetértek veled

Franky4fingers 2007.10.24. 14:31:11

Nem tudom a Sugárban, hogy van, de egy csomó helyen (Mammut, Westend) hiába fizetnék ki előre egy órát az automata nem engedi, ha ezután dugóban jutsz ki, hát oppó, mert lejár a 15 perc és elég nehéz a kijáratnál fizetni. Mindemellett, a Westendben egyszer kiengedtek, anélkül, hogy vissz akellett volna zarándokolnom az avtomathoz

Faby 2007.10.24. 14:39:38

Amikor a kijáratnál kell fizetni, torlódás van, és emiatt az ember túlcsúszik az inygenes időszakon az nem túl kellemes, de ez van, ezért (150 Ft) nem érdemes ugrálni. Persze lehet, hogy vacak a rendszer, meg rá is játszanak az üzemeltetők, hogy a mozilátogatók egyrésze biztosan kicsússzon az ingyenes időszakból, nem szép dolog, de ez van.
Az már nagyobb gáz, ami velem esett meg Debrecenben. A pláza mozijában (asszem Cinem City) szintén jár 3 óra ingyenes parkolás (az alap 1 óra ingyenest már rég megszüntették), _DE_ ekkor nincs türelmi idő! Tehát a parkolót nem a jegy érvényesítése után 15 percen belül kell elhagynod, hanem addig, amíg az ingyenes idő szól! Esetünkben ez olyan szerencsétlenül jött ki, hogy az automatánál még benne voltunk az ingyenes időszakban, nem kellett ráfizetni, de mire leértünk az autóhoz, elgurultunk a mérsékelt torlódásban a kijáratig (kb 5-7 perc) már letelt! Így ott a kijáratnál kellett kiállni a sorból, automatához elballagni, kifizetni a megkezdett félórát (tán 80 Ft) és vissza a sorba.
Nem kicsit anyáztam én sem, nem a 80 Ft bántott, hanem maga az eljárás.

ekkerjoz 2007.10.24. 14:52:09

Atyámfia, rendes jó magyar ember vagy, 150.- Ft miatt égeted itten magad, bravó.
(Vajon kire szoktál szavazni, mi lehet a kedvenc focicsapatod, autómárkád, zenéd, színed?)
Írjál még ilyeneket, nagyon kéne.

2007.10.24. 15:04:53

Lehet szarjánosozni, csak a parkolós nem volt akkor szarjános a saját birkasága miatt +150 forintot kérni. Vagy az is jó indok, hogy azért kell fizetni, mert nem ért a számítógéphez. Szerencse, hogy nem kért pénzt azért mert nem tud írni-olvasni. Az biztos benne lett volna 350+Áfába.

nem várt fordulat 2007.10.24. 15:46:54

szerintem meg nincs igazatok.
a gond az az, hogy minden normális helyen, amikor mész az autohoz, akkor még mielőtt elhagynád a terepet, kifizetheted a parkolás díját. pont ezért, mert 2-4 automata van, és két kijárat, nem pedig 1 bódé egy emberrel, akinek ha kedve szottyan, csiga tempóban adja vissza a zsét.

tegyük fel, a szitu az, hogy befejeztem a mozizásomat, és még bőven van időm a parkolás lejáratáig, még a dugót is előre beleszámolom. szépen vánszorog a sor, és még van 2 percem. de az előttem lévő pont 10e -el fizet, és nincs visszajárója a parkolóőrnek. fogja magát, szépen elmegy felváltani, 5-10 perc alatt meg is járja. én meg fizethetek.

a 10e forintos fizetés jelen esetben köcsögség volt, és az áfás számlázás is, mert ezzel valószínű többeket megszopattál.

de én is azt mondom: fizetni automatánál lehessen, kiengedni meg a kapu engedjen.

Árkádba nekem is volt egy sztorim.
Beálltunk az egyik kapuhoz, de az rossz volt. a másik sor hosszú, de nem volt kiírva, hogy a bal oldali rossz. miután látták egy csomóan, hogy odamegyünk, utánunk jött még vagy 20 kocsi. aztán amikor konstatáltuk, hogy rossz, jeleztük, hogy ugyan tolassanak már hátra egy kicsit, mert így soha senki se előre, se hátra. hát ezek meg nyomják a dudát meg anyáznak. na az is szép volt :)

2007.10.24. 15:48:24

buborék: aki panelben lakik és az utcán parkol a kocsijával az nem sikeres ember. és ez sajnos nem vicc :)

carppy 2007.10.24. 16:03:04

En a westendnel jartam igy, amikor meg meg lehetett allni mogotte is berlet nelkul (jeggyel). Fel ora ingyenes volt es idoben ki is jutottam volna, ha az elottem levo auto nem 10000-essel fizet, kb 15 mp. miatt 500Ft-ot voltam kenytelen fizetni, es ott is a szamitogepes rendszerre hivatkoztak. Az kicsit duhitobb volt, mint a 150 Ft 18 percert.

moli 2007.10.24. 16:22:53

en utalom az ilyen kommenteket, de ezt most tenyleg nem kellett volna lekozolni, kedves homar. a panaszkonyvet kiveve mindenben igaza volt a rendszernek es a vilagnak (bar a konyvben sem vagyok biztos, nem ismerem az idevago dokumentumokat)

tücsökbogár 2007.10.24. 16:23:53

Érdekes figura lehet aki 150 Ft miatt ekkora cécót csinál, áfás számla, meg szép hosszú beszámoló... A popcorn talán nem volt drága? Azon pl. nem kevés árrés van, ezzel az erővel azon is lehetne háborogni, csak nem sok értelme van...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.10.24. 16:24:14

1. Ne késs moziból, mert közutálat tárgya leszel! Esetleg orrba is vernek.

2. Ne állj a panelek közé, mert ott EMBEREK LAKNAK és autóikkal hazatérnek. Ha nem találok parkolóhelyet saját pudvás panelem körül én is kegyetlenül mérges leszek és esetleg orrba is verlek.

moli 2007.10.24. 16:26:12

miert lenne a "rendszer" hibaja az, hogy :45-kor ment be :48-kor jott ki, es ez egy megkezdett oranak szamit?!
miert, akkor mi az a 3 perc?!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.10.24. 16:39:27

És sosem az összeg számít, hanem az elv! Az összeg lehet pitiáner, de ha az elv a kis összegnél nem működik, nagyobbnál sem fog.

Nem érted meg, hogy ha egyszer valami igazsgátalan - tehát sérti az igazságérzeted, - nem számít, mekkora összegről van szó, ha az nem jogos.

Ha rossz helyen parkolsz a centrum szerint, de teljesen egyértelmű, hogy nem így volt, megbüntet, átadja intrumnak, tegyük fel 3000 helyett MÉLTÁNYOSSÁGBÓL CSAK 1500 Ft-ot kell befizetni...
"Mé nem fizeted be, hisz CSAK 1500, mit szarrágóskodsz?"

AZÉRT, MERT NEM JÁR

Ha a moziban voltál és kaptál 3 óra ingyen parkolást (amit valószínűleg a mozijegy árában részben megtérítesz) és nem a töködet vakargattad a 4. parkolószinten a kedvenc dj-det hallgatva a rádióban, hanem időben elindultál kifelé és nem rajtad múlott, hogy nem értél ki, akkor a felszámított díj NEM JOGOS.
Üssetek.

namnam 2007.10.24. 17:03:47

1. Ha a rendszer hibája miatt nem jutottál ki 3 órán belül, akkor jogos a felháborodás, még ha csak 150 Ft-ról van is szó. Szerintem.

2. Én is moziban dolgozom, nálunk is 3 óra volt az ingyenes parkolás. De azt mindig a parkolóba való megérkezéstől mértük, s távozáskor nézték meg, hogy mennyi időt parkolt. Szerintem ez így normális. Volt olyan, hogy a film kb. 3 óra hosszú volt. A kedves vendégek, elkezdték követelni, hogy akkor legyen már 4 óra ingyen. Ezt lehetetlen megcsinálni. Sem ember, sem idő, sem energia nincs arra, hogy minden parkolást a nézett film hosszához igazítsunk (akkor sem csökkentjük le az ingyenes időt, ha a film csak 80 perces). Ezt bele kell kalkulálni a mozizás költségébe. Azért, az is jó dolog, hogy egyáltalán 3 órás az ingyenes idő.
A mozikon és a bevásárló központokon kívül hol érdekel bárkit, hogy te hol parkolsz, ha az ügyeidet intézed, vagy éppen szórakozni mész, esetleg vacsorázni. Akkor senki nem akad fent azon, hogy az étterem/színház nem biztosít ingyenes időt, és mindenki perkál szépen az autómatánál...

Ezt nem azért mondom, hogy essetek hasra, hogy a mozik milyen rendesek, csak mint tényt közlöm:-)

portások kedvence 2007.10.24. 17:05:29

Jó, de szarni legalább ingyen lehet? Végülis a Sugár közel van a szomszédos Árkádhoz, ezért is lehet úgy is fogalmazni, hogy szomszédos vele.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2007.10.24. 17:15:06

A., Ne lakjál pesten, mert az amúgy is egy szar környék.

B., Másfelől pláza-mozi vidéki városokban is van, ahol kurvára nincs nyomor a parkolóban, és ugyanúgy élvezed a filmet.

C., Nem mindenhol kell aggódni, hogy kifutsz-e az "ingyen" parkolási időből, ha esetleg a csajod a mozi után még körbe akar nézni a plázában, vagy beülni meginni egy koktélt valahova.

D., Nem kurvára tök mindegy, hogy a többezer forintos mozi mellett még kicsöngetsz 150 Ft-ot? (Értsd úgy: amúgy is odaadod borravalóban, mikor kukoricát, üdítőt vagy a tököm tudja mit veszel magadnak még a film előtt. Ha meg nem, akkor suttyó szarrágó vagy, és nem kell villogni a 10 ropissal se, mert van apród, amit nem adtál oda máshol.)

E., De a kijáratnál lévő parkolós-srác száját bevertem volna, mert kurvára nem az a dolga, hogy kioktasson, maximum elnézést kérhet, ha valami miatt kellemetlenségem támad és ebben az ő által képviselt cég értintett.

F., Soha nem kértem volna számlát 150 Ft-ról, főleg nem fizettem volna 10e-sel. (Olyan álmenő pléh dolog villantani, hogy nekem olyan nagy címletem is van, lásd a D. pontot ehhez kapcsolódóan.)

G., A panaszkönyv jogos volt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.10.24. 17:20:18

Csak egy tipp, melyet általában mindig célszerű megszívlelni:
Ne legyen csoport-tudatod, mint a birkáknak !!!

Azaz ebben az esetben ne akarj a többi 100 emberrel egyidőben távozni.. csak idegeskedsz. Vidd fel a zasszonyt egy fagyira / kávéra / sütire... Párszáz forintodba fog kerülni, de örülni fog neki a zasszony is, te sem fogsz idegeskedni, és a jó mozizás élményét sem fogja csökkenteni.

De az igazán sikeres embernek házimozija van és a haverokkal osztja meg egy jó kis sörözés / forraltborozás mellett... :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.10.24. 17:28:36

Én pl. szarrágó vagyok, mert ha moziba megyek, moziba megyek filmet nézni, nem csócsálni. Nem vacsizom a plázában, hanem a film előtt/után otthon. Nem veszek üdítőt, mert akkor majd szenvedhetek a vizelettartási problémáimmal ;D

Ha moziba megyek, moziért fizetek. A járulékos (gyereköcsöghamáúgyisittvagyfizessminéltöbbetfélliterkóláért400at) dolgokért nem.

A szarrágó

theutat villám 2007.10.24. 17:31:25

Kulics:
A mai világban akinek lakása van és mellé még kocsija is, az szerintem már sikeres ember. És sajnos ez sem vicc..

Harvolf 2007.10.24. 17:45:35

Nálunk az autó az alosztályra tartozik. A kapitány úr szerint az, aki kocsival megy moziba, nem sikeres, valamint nem él egészséges életmódot. És semmi többet nem tudok elmondani. (Á.H. Zrt., azaz Állandóan Hozzádumáló Zártosztályonműködő Rendes Tesók) - MKK. (Most Kapcsolja Ki)

megamenn 2007.10.24. 17:45:43

Én akkora, de akkora paraszt vagyok, hogy van olyan amikoris viszek magammal kólát, meg csokit meg jó csörgőpapiros akármit :) Ja, és hacsak lehet középre veszem a jegyet és kések 2 percet. A parkolással kifogtak rajtam, mert a mozinak (ahová járok, ritkán) akkora parkolója van, hogy busszal kellene a kocsitól a moziig mennem , ha nem a parkolóban állok meg,hanem a legközelebbi hívogató panelok előtt. És még ingyenes is. Szemeteeeeek!

Harvolf 2007.10.24. 17:47:57

Jé, most vettem észre, hogy sykeres embör vagyok. Yet... (N.N.D.T.H.)

Harvolf 2007.10.24. 17:55:18

N.N.D.T.H., azaz Nem Nagyon Dumálok Több Hülyeséget. Í. Sz., azaz Ígéretszegő, mégis dumálok. Itthon mozizok, az meghitt. A zigazi mozi az szemeteeeek!, mert szegényembernek drága. Attól meg bekattanok, aztán hívhatják VAT-ot, azaz Viktort, a Takarítót. Ő jó munkásember, b..szameg.

KritiQs · http://kultur.blog.hu 2007.10.24. 18:18:29

szerintetek a 150 forint a dühítő, vagy az elv, ahogy az embert le lehet ma húzni MO-on? Szerintem ez utóbbi.

takacs 2007.10.24. 18:24:11

enyiért 15 db tócsnit is kaptam volna (vagy szatyrot?) ki érti ezt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.24. 18:39:09

namnam
arra nem is gondolsz, hogy a mozijegybe be van epitve a parkolasi dij
mielott hasra esnenk

nikii 2007.10.24. 18:43:43

Az is lúzer aki plázába interneten rendel jegyet, és büntiből fél órával előbb odamegy. Mindig kong a mozi az ürességtől, oda ülsz ahova akarsz. És nem csámcsognak a füledbe a melletted ülők. Ha meg tele a mozi, vársz egy hetet. Így legalább nem zavarjátok a többieket, míg röhögtök a filmen és kibeszélitek.

nudlee 2007.10.24. 19:20:50

új bejedzést bitte

További magyar hang 2007.10.24. 19:38:40

Három óra parkolásért sokkallod a 150 Ft-ot. Költözz faluba, ott ingyen van!

Secnir 2007.10.24. 19:53:41

milyen fajankó!

tízezessel fizetted ki???!!

baszki, mit tanítottam neked?? a húszezres mire való? azzal kell fizetni az ilyen csepparcúnak! :D


holexnek teljesen igaza van.
panaszkönyv is rendben van. nincs semmi probléma, a srác korrekt volt, habár 150 forintot asszem én is leszartam volna. úgy nyújtottam volna át.

Secnir 2007.10.24. 20:14:20

papírzsebkendőben.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.10.24. 20:17:04

Megszívatnak a boltban? Kérj panaszkönyvet! (Azt mondjuk nem fogsz kapni, max. vásárlók könyvét...)
Ha megkaptad, vidd haza. Aztán a jegyzőnél dobd fel őket, hogy eltűntették a bejegyzésed... :D:D:D:D:D:D:D

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.10.24. 20:18:19

Ha valaki megcsinálja, azonnal értesícccse csikent! kopirájtos
kooperációt igényel, hogy mely jegyzőknél/üzleteknél volt már eljáccva

csakazértse 2007.10.24. 21:04:18

Autósmoziba kell menni. Two in one!
Mozi+parkoló egy áráért.

Csaba_20 2007.10.24. 23:47:21

A parkolót üzemeltető cégnek csak 150 Ft, elengedheti. Az emberünknek csak 150 Ft, kifizetheti. Mindkét oldalról nézve p*ányi összegről van szó. A lényeg, hogy kinek a hibájából adódik és kinek kell állnia azt.

A jó magyar szokás pedig az, hogy egyesek csak azt látják, hogy 150 Ft miatt van a balhé. Erről nekem csak az jut eszembe, amikor tömött buszra felszállás után az ellenőr előbb lecsapott rám, mielőtt lyukasztani tudtam volna és rátette a kezét az autómatára, nehogy mégis megtehessem. Majd szóváltás után azt mondta, hogy mit k*cs*gösködök 185 Ft-on. Nem is tudom melyikünk k*cs*gösködött rajta...most bérletem van.

--- Der Zebulon aus Tirol --- 2007.10.24. 23:49:40

Moziba kint a boltba vásárolt cuccot bevinni bunkóság????

Én régebben mikor még játam moziba ,mert még nem volt internet, mindig elmentem a közeli boltba előadás előtt és vettem egy rakás csipszet,ropit,szotyit,tökmagot és hasonlókat....meg persze egy pár üveg söröcskét...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.10.25. 01:26:54

Az alkalmazottal jól kibasztál (számla, meg panaszkönyvezés), de erről aztán tényleg nem ő tehet, hogy kézikasszás fizetés van és ez nyilván lassabb.

Nem azért mondom, de tegnap láttunk egy szitut a kollégámmal a reptéren, ami eszembe jutott erről.

Fizetős parking (3.5 EUR minden megkezdett óra - helye: Charleroi, reptér, P1). Tag megérkezik a sorompóhoz, ahol be kell nyomni az automatába a kifizetet jegyet és nyílik a sorompó. A vicc ott kezdődött, amikor is a tag keresztülhasalt a kocsiján mivel minden automata balkormányosra van csinálva és a tagnak egy brit fordja volt jobbra rendezve. Fekszik keresztül az anyósülésen meg az ajtón. Bedugja a jegyet. 1. rossz nyílás (szeméylzeti kártya), 2. rossz nyílás (nem is nyilás, csak hézaga borításon), 3. érintés (ez nem Jucika, hogy simogassák), 4. telitalálat és sípol a gép. Nincs fizetve. Kasa. Kis parkolóban megérkezik a következő távozni vágyó. Kiszáll a brit az ürge és megkerülve a kocsit odamegy a sorompó jegyolvasójához. Bedugja így, bedugja úgy és sípol. Valaki odamegy hozzá (azt hiszem egy taxis), hogy menjen be fizetni. Ok. Megérkezik a következő is a sorba. Távozni szintén. No para, tag azért még kétszer bepróbálja a jegyet, majd miután a kb 20 méter hosszú express parkolóban nem tud visszatolatni a többi távozni vágyótól elmegy fizetni. Megérkezik az első parkolni vágyó és beragad a sorompó a beton fal és a távozni vágyók közé. 5 perc múlva megérkezik a fizetős trükkös mókás brit. Addigra már négy a távozni vágyók száma. Brit csóka beül, majd anyós ülésén átnyújtózva személyzeti kártyahely becéloz (fals), jegy megfordítva azonos lyuk (fals), jegy fejjel lefelé (fals). Király. Kiszáll, megkerüli az autót, majd benyomja megint fejjel lefelé a jegyet. Odamegy egy tag aki szintén fordítva löki be a jegyet. már kb 10-15 perce áll mindenki egy helyben. Végre sikerül betenni a jegyet és sorompó felnyílik. Kollégámmal azon vihogtunk, hogy hátha a brit a kocsi megkerülésekor átmegy a szenzoron és akkor a sorompó lecsuk, majd macera előről kezd. De sajnos nem.

De ami a lényeg. Még csak egy büdös hangot sem lehetett hallani senkitől. Mindenki csendben kivárta a sorát. Senki nem fizetett plusz órát, mert kb 20-30 perc van távozásra a fizetés után.

HELSINKI AZ NYUGAT?

jesszumpepi (törölt) 2007.10.25. 02:05:55

Jót szórakoztam,de Charleroi Belgiumban van.

1.Hantázol.
2.Nem figyeltél.
3.Mit ittál?
4.Hiányoztál földrajzórán.
5.Hiányoztam földrajzórán.
6.Nem olvasom a Homárt,ahol Charleroi repteréről már volt szó mostanában.
7.Mit ittam?
Házipálinkát.

gabest1 2007.10.25. 04:40:47

Már a Sugárban is van mozi? Megáll az ész! (bocs, 2000 óta nem voltam moziban)

gazsi 2007.10.25. 08:07:04

nálunk a moziba zsúrkenyérrel,meg félkiló parizerrel ülnek be.meg kétliteres kólával.akkorákat röfögnek tőle,hogy semmit sem érteni a filmből.A kóla monnyon le.Vagy hadd mehessek ingyen a moziba.

Szaros gerle / Lighting Enchanted Multiple Shots · http://gerlefeszek.blog.hu/ 2007.10.25. 08:41:20

a sok hülye kommentelő elkezdett baszkódni megint hogy "jáááááááááááááááá százötvenforinton veri magát a kis buzi balfasz"

Valaki számolja már ki hogyha minden film végén mikor hullámokban indulnak az emberek haza hány tucat autóst húznak ki egy kis pénzzel? Vagy csak az hogy az emberek elveit is baszogathatja ha így átverik?

Képzeljétek el hogy posztbeküldő nem azért fizetett hogy kapjon bónusz húsz perc vendégmarasztalásr. Ja meg meg ő is fizetett a marasztalásért. Aztán milyen köcsög hogy felszólal emiatt, ezért tart itt a kurva országunk, ezért olvad az antarktisz, ezért nő az ózonlyuk ugye?

2007.10.25. 09:02:20

Ez a poszt csak arra jó példa, hogy milyen idegbeteg országban élünk. Naná hogy itt csak frusztráció jár az embereknek, amig nem tanulják meg a nagyvárosi életet.
Egymás basztatásaával sehova nem jutunk.

Navarone 2007.10.25. 10:20:21

Én busszal megyek az Örsre, így nem kell parkolódíjat fizetnem :) Boldog ember vagyok :D

gazsi 2007.10.25. 10:35:06

griffi !boldog az lehetsz!No de szerencsés?......Akko má inkább gyalog ,baccpacskerben.

gazsi 2007.10.25. 10:39:03

Itt ragadnám meg az alkalmat,hogy megköszönjem hűséges vásárlóimnak,hogy az 1500.Laptopot is megrendelték.
Palkovicsné,sk.
Mozi és parkolótulajdonos

Terveüdekszi 2007.10.25. 11:11:28

jesszumpepi!

A "HELSINKI AZ NYUGAT?" egy idézet a Csinibaba c. filmből.

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2007.10.25. 11:50:45

bemegyek a csajommal shoppingolni, lörojozni. kinézem a kiscsókát a mozipénztárnál, te öreg, pecsételtesd le ezt a sz*rt. pöcögünk a mólban 3 órát. beülünk a sorompó előtt álló bömösbe, mikor neked elkezd futni a kredit. már otthon dugunk, mikor te még áfás számláért nyikorogsz. így megy ez, no.

portások kedvence 2007.10.25. 16:42:37

Azért vegyük észre, hogy nem a három csóka a ludas, akiken a levélíró cserébe jól "megbosszúlta" a sérelmét. Tízezressel fizet, áfás számlát kér, nagyon, nagyon elmés... Plusz a többi szerencsétlen sorstársa még többet várhatott. Kicsinyes, pitiáner kivagyiságnak tűnik. Románia, bazmeg, Románia!

Ars et labor 2007.10.25. 19:57:05

Mi a tanulság: NEM KELL PLÁZAMOZIBA JÁRNI!

Ülj be egy artmoziba, és nézz inkább normális filmeket :)

MADcat 2007.10.25. 23:08:29

"Ars et labor 2007.10.25. 19:57:05
Mi a tanulság: NEM KELL PLÁZAMOZIBA JÁRNI!"

Töltsd le a netről és nézd a Palkovicsnétől nyert laptopon! :)

gazsi 2007.10.25. 23:38:09

Tényleg!
Maga már rendelt? Okt 31-ig kedvezmén
Palkovicsné sk.
Pláza,mozi,parkolótulajdonos,laptopnagykereskedő.

moli 2007.10.26. 09:43:42

mi a baj romaniaval?

isti77 2007.10.26. 11:11:39

"mire nem képes az ember 150Ft miatt."

Mármint te.

"Személyes bosszúnkat azzal éltük ki, hogy a 150Ft-ot 10 000-essel fizettük ki, és még ÁFA-s számlát is kértünk (jól megmutattuk nekik, ugye?)."

Kurvára. El is élveztél?

gazsi 2007.10.26. 18:14:42

Ez olyan ,mint amikor valakinek a postás kezelgeti a feleségét.Az meg jól kib@szik vele,kiengedi a biciklijéből a levegőt.
süti beállítások módosítása