Tékozló Homár

A Volkswagen melegebb éghajlatra vágyik

2007.10.25. 12:30 | jackyll | komment
Visszatérő hobbi  a szériahibás autók gányolása. Valaki majd biztos megírja, mitől rosszabb a kereskedőnek, ha kicserél egy javíthatatlan kocsit és nem a Homáron látja viszont a bénázását. Labdacs esetében egy VW Polo nem bírja a fagypontot, az Óbudai Autójavító és a gyártó meg lassan egy éve széttárja a kezét és rendületlenül cseréli a "műszercsoport" illetve "elektronika" nevű alkatrészt, ahelyett, hogy az autót cserélnék vagy adnák vissza a pénzt:
A történetem ott kezdődik, hogy 2006 novemberében Kovács úr voltam, megvettem életem első Volkswagenjét, egy Polo-t. Vagyis megvettük. Feleségemmel együtt, nem túl hosszas keresgélés után, mivel neki ez már a sokadik VW emblémás autója (én a mai napig a japán márkákra esküszöm), eddig az összeset nagy megelégedéssel használta. Tudom, akinek VW-je van, nem sikeres ember, meg ősi román szokás. De maradnék inkább az ajtóletépésnél a következők miatt: a gépcsodát 2006 november végén helyezték forgalomba. Decemberben még nem használtuk, a még meglevő Honda Jazz-t hajtottuk helyette (én barom eladtam). Aztán január 3-án jött a hidegzuhany. A Polo nem indult. 120 km volt benne. Sötét műszerfal, forgó önindító, de nem induló motor. Még jó, hogy van mobilitásgarancia. Gondoltuk. Akkor még nem sejtettük, hogy gyakori vendég lesz nálunk a sárga autómentő.

Felhívtuk őket, az autót beszállították az Óbudai Autójavítóba, akik kicserélték a “műszercsoport”  nevű alkatrészt. Jó, gondoltuk, ennyi belefér. Sajnos nem úsztuk meg ilyen könnyen, két hét múlva ugyanezt a jelenséget produkálta. Ekkor összedugták a fejüket a szakik, hogy ide a “rátóti ész kevés”. Kérték a VW gyár véleményét. Ők a motorvezérlő számítógép cseréjét javasolták. Úgy is lett. Mi a megjavítottnak mondott autó átvételekor egy panaszt nyújtottunk be, hogy amennyiben a hibát ezúttal sem sikerült orvosolni, jogi lépéseket teszünk. Nem szerződésszerű teljesítés. Vagy valami ilyesmi jogi szakszöveg. Ám úgy tűnt, megoldódtak a gondjaink, jött a tavasz, jött a nyár, a hiba nem ismétlődött (mindkétszer fagy volt, amikor nem indult az autó), boldogan éltünk az autóval, már nevet is kapott, Jürgennek szólítottam az istenadtát. Leszámítva azt, hogy egyszer menet közben leesett róla a motortakaró burkolat és összetörte a hűtőventillátort, ami miatt kinyomta a hűtővizet, problémamentesnek írnám le a kapcsolatunkat.

Egészen október 15-ig. Az első olyan reggel volt ez, amikor a szélvédőkre fagyott a pára éjjel. Nna, több se kellett a mi autónknak, nem indult. A télen megismert, meggyűlölt jelenség ismétlődött. Mobilitásgarancia, csereautó, stb.. Ekkor figyelmeztettük az Óbudai Autójavító munkatársait, hogy anno panaszt tettünk (amire január vége óta semmilyen választ nem kaptunk). Válaszul csak széttárt karokat kaptunk. Meg annyit, hogy “elektronika”, nem tudnak vele mit kezdeni, nem igérik, hogy másnap indulni fog az autó, miután megjavítottként átadták nekünk. Másnap indult. Negyedik nap, október 20-án nem indult. A jelenség ugyanaz. Mobilitásgarancia, csereautó stb.. Az Óbudai Autójavítóban kértük a vásárlók könyvét. Ott ennek átadását megtagadták, majd közölték, hogy ismerik a problémánkat, mindenki ismeri, az egész szerviz erről beszél. Jöjjünk vissza ünnepek után (okt 23-a előtti hosszú hétvége első napja volt), akkor egy olyan “megoldást tesznek elénk, ami véglegesen megoldja a bajunkat”. Nna, itt jött ki a naív ügyfél belőlünk, ugyanis elhittük, hogy létezik ilyen megoldás.

Október 24-én kora reggel jól ismert vendégként az Óbudaiban kezdtük a napot. Persze, semmilyen megoldással nem vártak minket, csak a szokásos “kicserélünk valamit, de ettől nem biztos, hogy indul” szöveggel jöttek. Ettől nem lettünk vidámabbak, de legalább a vásárlók könyvét megkaptuk végre, amibe írhattunk kedvünkre. Ebben az autó cseréjét kértük. Most valahogy így áll a dolog:

- Van egy autónk, ami vagy indul, vagy nem. Hidegben többnyire nem.
- Garanciában jelenleg negyedszerre próbálják elhárítani ugyanazt a hibát, de erre saját bevallásuk szerint is kevés az esély
- Egyelőre nem hivatalosan, de a tudtunkra adták, hogy a VW inkább az autó árának többszörösét költi az alkatrészek csereberéjére, minthogy elismerje, hogy gyártási hibás autót szállított le, ezért a cseréről ne nagyon álmodjunk.
- Elhasználtunk az ügyintézésre (a hűtővíz elfolyós történet nélkül) eddig 7 napot, némi pénzt, sok-sok idegsejtet
- Reménnyel senki nem kecsegtet, marad a fogyasztóvédelem, pereskedés, az autó így használhatatlan.

Köszönjük VW, köszönjük Óbudai Autójavító! A kiváló minőségű autót, a szakszerű javításokat.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stefan_Schneider 2007.10.25. 12:38:37

Udvozlom Jurgent, remelem hamar meggyogyul

dpspeti 2007.10.25. 12:38:38

Hát gondolom cseregarancia nem érvényes ennyi idő után, tehát a kocsit kicserélni tuti nem fogják...:/

nikii 2007.10.25. 12:39:52

Az Óbudai Autójavító a leggec*bb társaság ami látezik, kéretik messze elkerülni! Beviszed a kocsit javításra, nem tudják megjavítani, de közben benyomják az ajtót, és azt mondják, már törötten vitted be.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.25. 12:41:53

nekem nagyon regen volt ugyanilyen problemam egy pet megyei varsban
telen nem indult, mindig toln kellett, igaz az egy 500-as fiat volt
komolyra forditva en irnek a gyartonak is

nikii 2007.10.25. 12:43:28

nekem nagyon regen volt ugyanilyen problemam egy pet megyei varsban
telen nem indult, mindig toln kellett, igaz az egy 500-as fiat volt es nem volt benne motor

punpa 2007.10.25. 12:48:27

A VW-k már régóta küzdenek a faggyal, lehet nálad is ez a probléma?

www.a2.hu/cikk.php?id=704


Javaslat: költözz el Nigériába, egy csapásra megszűnik minden problémád...

Dr Net Elek (törölt) 2007.10.25. 12:48:47

Biztos a trópusi verziót vetted, amelyik 10-50 fok között uzemel csak.

Pifta 2007.10.25. 12:55:21

Hát,már ott nem értettem a dolgot h a Jazz miért lett lecserélve... Én japán pártiként max japánra cserélném, mert a mazoizmus messze áll tőlem...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2007.10.25. 13:01:33

VW autó, sok jót nem hallottam róla még, ez a cikk is megerősíti bennem a tudatot, hogy soha ne akarjak ilyen márkájú autót venni. :)

ugyanakkor az egész eset szimplán szar ügy. :(

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.10.25. 13:01:58

Adblock júzer a hagyma? Vagy nem? aki VW-t vásárol, az sikeres ember ugyan, de akit jól megszopat a VW, az nem. Reggeli indítást kamerára felvenni, nem indul? Szervízbe bevitetni, rejtett kamerával mindent felvenni, az egészet szépen megvágni, és fel a létező összes fórumra. Meg elküldeni a VW-nek is. Angol narrációval. Nnna. Ja, és ha kapsz újat - de csak akkor, ha már ez tuti - akkor ennek tépd le az ajtaját! :D

Dr. Kix 2007.10.25. 13:04:21

Hát igen. Egy Honda Jazzt lecserélni egy VW Polora. Minőségi váltás lefele, bár asszem ezt már a levél írója is tudja...

nikii 2007.10.25. 13:13:49

Befejeztem hagyma kommentjét. Ezúton is elnézést kérek tőle, hogy belepofáztam. Csak magas labda volt, nem tudtam megállni. :)

Hola (törölt) 2007.10.25. 13:14:55

Autó= Japán vagy Hyundai.

Tomaj 2007.10.25. 13:17:00

A német "műszerek" a II. világháborúban az orosz fronton adták meg magukat. Nesze neked német precizitás ...

tokomtelevan 2007.10.25. 13:23:45

Csak gratulálni tudok!

Japán autót germán szarra cserélni!
A lanceromat még csak olajcserén látta a szervíz.
A motorháztetőt akkor nyitom fel, ha kifogy az ablakmosó!
Na meg egy fityinggel sem drágább mint a polo.
Következő autóm is japán lesz (de nem csak a típusa, hanem ott is szerelik össze)

dpspeti 2007.10.25. 13:25:04

Japán autó = Suzuki :D

csodavida 2007.10.25. 13:26:50

"neki ez már a sokadik VW emblémás autója (én a mai napig a japán márkákra esküszöm)"

...de hagyod, hogy az asszony mondja meg milyen kocsit vegyetek....


(nem mintha én nem hagynám...."

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2007.10.25. 13:27:53

Nekünk is van egy Jürgenünk, ő már 8 éves és eddig komoly baja nem volt. Szóval azért nem olyan rosszak a VW-ek, nekünk volt több is és eddig minden ok volt velük. Viszont volt olyan Galantunk amibe szinte mindent ki kellett cserélni, szoval ez a Japán/Német autó összehasonlítás elég szubjektív.

Terveüdekszi 2007.10.25. 13:31:18

MIért nem mutatjátok meg egy profi, hozzáértő embernek? Minek hurcoljátok márkaszervízbe? Laikusként egy hibakódolvasást is eszközölnék, de gyanítom a "szagemberek" is ezzel kezdtek, mert igazán sajnos csak ehez értenek. Onnan esetleg el lehetne indulni valamerre. Lehet hogy egy valamirevaló autóvillamosságis is ki tudná deríteni, hol tűnik el a villany. (megjegyzem, az én autóm azzal szívatott, hogy egy elokszidálódott csatlakozó miatt a kompjúter nem kapott elegendő áramot, és leállt. Ezt véletlenszerűen produkálta. Egy ilyen probléma simán szívathat téged is, mert hidegben csökken az akku kapacitása, és az önindító is több áramot vesz fel. Az más kérdés hogy egy kiskorú verdánál mitől lenne elokszidálódva bármi is. Lehet segítene egy Citroeneknél bevált fogás: Széthúzni-összedugni minden csatit)

Hola (törölt) 2007.10.25. 13:31:47

Azért a megbízhatósági top10 listákon 9 autó japán szokott lenni.

2007.10.25. 13:34:42

hkt 2007.10.25. 13:25:04
Japán autó = Suzuki :D

Láttál már olyan szuzukit mai nem indult el?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.25. 13:36:31

nekem volt egy pontiacom
allandoan lement az aksi
1 hetik kerestek miert
a muiszerfalon a endes ora volt zarlatos
es 1 ejjel leszedte
ez mar nem pest megyeben volt

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2007.10.25. 13:41:16

mintha ez egyszerű leen, ugyanis ugyanazza la hibával 5x javítás után jár az új cucc legyen az grillsütő vagy autómobil. Szóval könnyű per lenne, amibe érdemes a sajtt is belevonni így peren kívüli megegyezés lesz a vége. Elötte lehet probából egy Békéltető testületes megoldást kipróbálni.. ami ugye nem kötelezi egyik felet sem, de az igazi pereskedésnél jól felhasználható az itt szerzett iromány.

tundrazuzmo (törölt) 2007.10.25. 13:43:32

Pedig a VW polo műszerfala szép kéken világít, és sokkal szebb este, mint egy Jappáncsoda, amelynek pirosan világít mindene.

De ez az egyetlen érvem a VW mellett...:)

Például Skodát venni ősi csehszlovák szokás, de egy Octavia vagy Superb azért már nem is olyan rossz. Havernak olyanja van, és szerinte fékbetét cserére volt eddig szükség, meg néha téli gumit is felrak nyári helyett aztán ennyi...:)

lizard 2007.10.25. 13:52:44

Nekünk Fabia van/volt.
Ott menet közben volt gond amikor bemelegedett a motor, a vezérlőelektronika megzavarodott! De fene veszélyes volt ám. Ilyen hogy szervó elment menet közben, sebességmérő mutatott mindent értéket... minden lámpa villogott mint azokban az ufo-s filmekben.
A szervíz majdnem 2 hónapot ült rajta, de volt minden, elektronika cserétől kezdve, vezetékekig minden cseréltek. A Skoda gyárból jött valami tag végül, nagy nehezen rájöttek hogy a gyüjtótekercs volt zárlatos... mikor átmelegedett! Bezavart ugye a biteknek a nagyfesz.
A Skoda rendes volt. Adott addig csereautót, még a fejüket törték.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2007.10.25. 13:54:35

VW=Volks Wagen=Népautó.
A háborúban volt fa tüzeléssel üzemelő VW Bogár is.
Mit várt a cikkíró tőle???

Amúgy nagy táblát felszerelsz a tetejére (X hónapja képtelenek megjavítani ezt az autót) és leparkolsz a Porsche Hungária előtt.

Jó reklám nekik...

légvédelmi taposóakna 2007.10.25. 13:55:44

Tudhatnad hogy a Volkswagent szlovakiaban gyartjak. Vettel volna inkabb Kia-t :p

Hola (törölt) 2007.10.25. 13:55:46

"Amúgy nagy táblát felszerelsz a tetejére (X hónapja képtelenek megjavítani ezt az autót) és leparkolsz a Porsche Hungária előtt."

Ez baromira tetszik. :-DDDDDD

dpspeti 2007.10.25. 13:58:07

->cseta: mert? Hát itt irják, h japcsi autot kell venni, erre irtam, h japcsi auto= suzuki :) Nekem az van es semmi gondom :D

a kertész tömlővel 2007.10.25. 14:02:06


"Láttál már olyan szuzukit mai nem indult el?"

sajnos igen,a motorháztetö közepén egy oriási fa volt s a soför meg fekete zacskoban melette a földön.

amugy a haver poloja is minösithetetlenül hüle hibákat produkált.

vernarancs 2007.10.25. 14:09:53

cseta 2007.10.25. 13:34:42

Olyat ritkabban latni ami nem indul, nade olyat amelyik nem megy olyat eleg sokat latni :)
Nekem volt 4 evig egy Passatom es semmi baj nem volt vele. Csak karosszeriashoz jartam vele...

petya a barátságos :) 2007.10.25. 14:13:11

Aki az Óbudai Autójavítóba hordja az autóját az sikeres ember nem lehet...

Landy4x4 2007.10.25. 14:17:48

Az orvosomnak is ilyen volt, 1 év után kiderült, hogy a 3. hengerben kisebb dugattyú van és eddig csak azért nem purcant ki, mert szegény doki 65+ és alig hajtja. Bezzeg amikor a fia elvitte és megakarta huzatni, hajtókar azonnal kikönyökölt :). Na ennyit a németekrõl!
Ha jót akarsz vegyél japánt, ha kényelmeset akkor angolt, ha dilis vagy kockáztass olasszal, ha van külön szerzámos mûhelyed franciát.
DE NE VEGYÉL NÉMETET!!!

ekkerjoz 2007.10.25. 14:18:25

Entschuldigen sie, mein Deutsch ist sehr kratlos,
ilyenkor hol vannak a "németótópárti" kommentezők??!

tRebroN 2007.10.25. 14:21:29

Üdv!

Nekünk van VW-nk meg Hondánk is nem sok gond van velük mondjuk a vw-n vmit ki kéne takaríttatni hogy kevesebbet egyen ezt mondták a szervizben (óbudai autójavító) ot nekünk van ismerettség és azon keresztül vettük meg az 1.6 -os boránkat. Nekem civicem van és megmondom a frankót egy Jazzt, ami kategóriájának koronázatlan királya lecserélni egy pólóra nem is értem, ez olyan mint Integra Type-r után még elsőkerekes autóra vágyni onnatól csak rosszabb lehet...nincs jobb kategórián belül.
Az meg, hogy a VW nem ismeri el, hogy szar is kerülhet ki a kezük közül ez mekkora szarság már mindenhol ahol tömeggyártás van néha néha 1-1 kikerül átcsusszan a nagy számok törvénye alapján lehet, hogy szállítás közben sérül tök mindegy a lényeg kiából meg ferrariból is van szar erről meg ennyit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.25. 14:26:38

mondjuk en csak amerikai autot veszek estleg japant
de azert ne mondjatok, hogy a BMW-Audi-Meredes nem jo gepek
mondjuk en nemet kocsit nem veszek, mert nem vagyok dollarmilliomos , itt a szervizuk embertelen draga
amugy ez egy tok egyedi hiba lehet, a benak meg nem tudnak rajonni

dpspeti 2007.10.25. 14:32:07

Ekker: itt vagyok, a sie az Sie :P :D

vernarancs 2007.10.25. 14:33:28

A nemet autok vedelmeben csak ennyit: en mar ultem olyan merciben ami az 1.000.000 km-t taposta. Olyan japan autot meg nem lattam ami akar a felenel jart volna. Lehet, hogy van, de meg nem lattam. VW-ben 600.000 volt eddig a legtobb amiben ultem. Es gond nelkul ment. Francia autot viszont tenyleg csak annak szabad venni aki szeret otthon barkacsolni vagy nagyon sok penze van szerelore.

Gera 2007.10.25. 14:35:03

Nem vagyok Honda fan, sose volt Hondám, de azt én se nagyon értem, miért cserél valaki Jazzt Polora.

holdfenytolvaj 2007.10.25. 14:38:51

Nyolcadik éve használom a VW polómat és rendkívül meg vagyok elégedve vele. Ezidáig egy "komolyabb" probléma volt vele. Valami patron meghül.yült benne, ami a motorvezérlő elektronikának küldte a különböző hőmérsékleti adatokat (külső hömérséklet, motor, víz hőmérséklet). Előfordult, hogy még meleg volt a motor, kinn +30 fok volt, de ez a patron közölte a motorvezérléssel, hogy hideg a motor és -24 fok van kinn. Na ennek örömére a szivatót csutkára nyitotta és telehányta az égésteret benzinnel. Természetesen nem indult... 4000 Ft forintba került a az új patron, azóta tökéletesen működik. Ezenkívül csak a kopóalkatrészeket kellett cserélni és ami a számomra legfontosabb, hogy az autószerelő (aki németótókat a _nemjó-ótó_ halmazba sorolja) közölte, hogy rendkívül kellemes volt vezetnie a Polómat. Nekem ez elegendő.

uniko92 2007.10.25. 14:41:07

tundrazuzmo 2007.10.25. 13:43:32
Pedig a VW polo műszerfala szép kéken világít, és sokkal szebb este, mint egy Jappáncsoda, amelynek pirosan világít mindene.

Hondám van és kéken világít a műszerfal. Lehet hogy átb@sztak és Polo-t vettem? o_O

The Good Boy 2007.10.25. 14:46:00

tundrazuzmo 2007.10.25. 13:43:32

VW-nél a kék műszerfal világitás nekem is tetszik, meg a DSG, de inkább vettem ufo Civic-et aztán annak is van kék müszerfal világitása... még a DSG-re kell valamit kitalálni, de hálistennek már kezdik más gyártók is árusitani a saját dupla kuplungosukat (Mitsu, BMW), úgyhogy inkább várok, mint népautót vegyek dupla szerviz és biztositási dijjal.

Ja: The Good Boy 2007.10.25. 12:33:39
Kipróbáltam miért jó elsőzni (most az egyszer-és természetesen utoljára) mindenkit megnyugtatok semmivel sem lett tőle jobb a napom (igaz rosszabb sem), úgyhogy még mindig nem értem, hogy miért jó ez az elsőzés.

2007.10.25. 14:49:35

Nekem Oplelem (opelom!?) van, egy astra.
Igazából sok pénzt nem kellett rá költeni sose.
Voltak apróbb hibái, de eddig mind 20k alatt.
Közeledik a 200ezredik km.

Terveüdekszi 2007.10.25. 14:51:26

A francia autók védelmében elmondanám, hogy én egyszerre 3 öregecske francia autót tartok, egyikkel sincs gond. (nem nagyképűség, a 3 értéke együtt sem éri el a legolcsóbb tekerősablakos népautó kápés árát) A családban 10-hez közelít a francia autók száma. Egy garanciálisan gyárihibás kuplungcserén kívül semmi gond nem volt. Kivételek mindig vannak, a legutolsó Kangoo fogyija nem akar az istennek se 12 liter alá menni, és valami hibajelző lámpa elég gyakran kigyullad, persze mindenféle következmény nélkül. Legutoljára a gyújtó trafó(k) fosták össze magukat. Persze ez hamarosan megy a levesbe, mert ritka szartaliga.

goes 2007.10.25. 14:51:52

Tudok olyan diagnosztát, aki a hibát 100%-osan ki tudja javítani, ilyen esetekre specializálódott (tiszta Dr. House)):. Cegléden van, vidd el hozzá, a számlát pedig nyújtsd be a szalonnak. Írj mail-t, az elérhetőségeit szívesen megadom privátban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.25. 14:53:11

hat ezt nem tudom szo nelkul hagyni, de Viciannak is Opl AStraja volt, ott vette Nagymaroson
elotte wartburgja volt
most milye van nem tudo
nekem fapadosnak unt az arahoz kepest

Jeff 2007.10.25. 14:55:59

"Nyolcadik éve használom a VW polómat és rendkívül meg vagyok elégedve vele."

Igen. Nyolc éve még a VW-k a legjobb autók között voltak. Az az idő elmúlt.

holdfenytolvaj 2007.10.25. 15:20:09

Jeff: Nyolc éve ugyanúgy közölték velem, hogy nem lehetek sikeres ember, ha VW-t veszek... Én viszont úgy gondolom, hogy azok, akik fikázzák az egyik márkát, istenítik a másikat, rendkívül beszűkült gondolkodásmódjukat kürtölik világgá, mert a körtét hasonlítják össze az almával. Mindkettő gyümölcs, mindkettő fán terem, mindkettőból lehet venni rohadtat, de az egyénen múlik, hogy melyik ízlik... A Magyarisztánban uralkodó állapotokról (szervízek, biztosítók, söfőrök, vezetési kultúra) meg nem a Japán/Német autógyártók tehetnek...

2007.10.25. 15:30:47

Írnék a gyártónak.

Leonard Zelig 2007.10.25. 15:30:57

Bíró Ádámnak milyen kocsija van?
Mert olyat szeretnék venni, Tisztelt Cím !

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.25. 15:44:35

Aki a homárnak írt levelébe beleírja, hogy nem sikeres ember, az nem sikeres ember.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.25. 15:45:31

nekem jo a kocsmarose is ha nem hugyos a kormany

Hózentróger 2007.10.25. 15:47:39

Na szoval...

Nekem a 8 honapos automat totalkarra torte egy vadbarom EON-os majomgyerek a ceges L200-zal(remelem olvas Homart), hibajat nem ismeri el, ugy, hogy jobbkezes keresztezodesben nem adott elsobbseget. Szoval, lehet, hogy Jurgen egy kaki, de legalabb fagypont felett mukodik. Az enyem meg mar sehogyse mukodik. Remelem eltart vagy fel evig a rendorsegi vizsgalat...

ramirez7788 2007.10.25. 16:15:01

8 éve én is VW-t vettem volna. 2 éve Suzukit vettem. Most KIA-t vennék. Leragadni egy márkánál ősi román szokás.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.10.25. 16:26:41

uniko92 2007.10.25. 14:41:07
"Hondám van és kéken világít a műszerfal. Lehet hogy átb@sztak és Polo-t vettem?"

Veszprémben vetted aug. 20-án Palkovicsnétól? Akkor az laptop!

Bástya elvtárs (törölt) 2007.10.25. 16:28:07

Egyszer egy rakoncátlankodó merciről hallottam, hogy a bajokat egy a tankba dobott rongy okozta, több szerelő képtelen volt a hibát feltárni.

Visszatérve Jürgenre: Ha az első alkalommal nem tudták megcsinálni, akkor el kell vinni mási helyre, lehetőleg egy valódi szakemberhez, ez többet segít, mint a pereskedések stb. Legnagyobb valószínűség szerint csak egy 20 Ft-os alkatrész ment valahol tönkre, aminek a hibáját nehéz felderíteni. Mert mire a szervízbe ér, pl. felmelegszik az idő.

Sajnos a mai autószervizelés úgy zajlik, hogy az autót ráteszik a számítógépre, majd az alapján, amit az mond, lapozgatják a gyár által kiadott szervizkönyvet, és követik az utasításokat. Gondolkodni itt nem szabad, csak végrehajtani a leírtakat.

Anno amikor az én autóm rakoncátlankodott, mondtak rá mindent, volt aki szerint 300e Ft-ba kerül a javítása. Végülis 6e Ft-ért csinálta meg a 7. szerelő, aki tudta hogy mi volt a hiba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.25. 16:31:33

csak ez a mas helyre elvives okozhat garancialis problemakat

favre 2007.10.25. 16:33:35

VW-t venni nem ősi román szokás.
Dacia-t venni! Na az ősi román szokás.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.10.25. 16:57:57

1. Az itt leírtakkal szemben a javítások száma alapján NEM jár automatikusan csere.

2. Őszinte leszek, el kell döntened, megoldást keresel vagy azt akarod hallani, nem leszel sikeres ember. Ugye akadnak fogyasztóvédelemmel foglalkozó fórumok, ahol a vonatkozó jogszabályok alapján tanácsot kapsz beszólás helyett. Pl. www.fogyasztovedelem.com

3. Az azonos hibák javítására fordított idők a gyakorlatban összeadódnak. Ennek megvan a jogszabályi háttere is, meg az egyszerű oka is.

A törvény ugyanis jótállás esetén, valamint fogyasztói szerződések esetén a szavatosság első 6 hónapjában vélelmezi, hogy a hiba már teljesítéskor is megvolt. A törvény szerint jelenleg ugyanis nem az a hiba jelenleg, hogy "nem indul az autó" hanem az, hogy nem bírja a fagyot.

Fontos, hogy szavatosság tekintetében, a szavatossági igény érvényesítésének határidejét kitolhatja (de maximum a külön feltüntett jogvesztő határidőig) az, ha a hiba korábban nem volt felismerhető. (Jelen esetben ez nem számít sokat)

4. A cserélt alkatrészek tekintetében mind a szavatosság, mind a jótállás újraindul. A cserélt autó esetén is.

5. Fontos tudni, hogy amennyiben később kiderül, hogy nem a cserélt alkatrészek okozták a hibát, és ez a jótálási idő után derül ki, akkor is a hibát még a jótálási időn belül jelenetetted be, erre a jótállás vonatkozik.

6. A jótállási és szavatossági igényed mellett kártérítési igénnyel is felléphetsz, beleértve a hibák kapcsán ügyintézésre fordított napok értékének megtérítését is.

7. Véleményem szerinte (de ezt jobb egy erre alkalmas fórumon megbeszélni) a neked okozott jelentős kényelmetlenség, a tény, hogy az autót nem sikerült megbízhatóan megjavítani, az autóba vetett bizalmad a hibás teljesítés miatt megrendült, elegendő indok lehet ahhoz, hogy elállj a szerződéstől.

Mivel a hiba a rendeltetésszerű használatot jelentősen befolyásolja, a termék értékét jelentősen csökkenti, ezért érzésem szerint a hiba nem jelentéktelen hiba.

Javaslom, állj el a szerződéstől, és vita esetén fordulj a kamarák mellett működő békéltető testületekhez. A Békéltető Testületek eljárása ingyenes, de a döntésük ajánlás jellegű, kivéve, ha a felek azt magukra nézvekötelező érvényűként elfogadják. A Békéltető Testületek határozatai, amennyiben nem teljesítik az ajánlást, nyilvánosságra hozandóak, és nyilvánosságra hozhatóak, ez a nyomásgyakorlásnak egy újabb eszköze lehet.

A békéltető testületek eljárása segít felkészülni az esetleges polgári peres eljárására is, és az ott elhangzó vélemény is felhasználható a bizonyítás során.

8. Ha a szerződéstől elállás előtt akarsz még más lépéseket tenni, amik a helyzeted javíthatják, mindenképpen kérj a hibával, annak javíthatóságával, stb. kapcsolatban szakvéleményt. A jótállásra kötelezett (ez mindig a kereskedő ahol vásároltál) ezt köteles a saját költségén beszerezni, és mindennképpen független, akreditált labor szakvéleménye kell.

Elképzelhető, hogy a vizsgállatot végző labor szakvéleménye megoldást jelenthet a problémádra is.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2007.10.25. 17:03:13

Tanulság, még ha utólag is. Ne az Ó-Budaiba vidd az autód. Nekem is ott van most, mert céges (az is egy külön történet lehetne)

Vidd helyette valamelyik vidékibe. Olcsóbb, megbízhatóbb, figyelmesebbek. Vác, vagy Tatabánya nincsen messze, de megéri.

Taktikai Reset 2007.10.25. 17:24:51

TheElf információdús hozzászólásához csatlakozva a 7-es pontot ajánlom figyelmedbe, eseted ugyanis mélyen kimeríti a neked okozott "jelentős kényelmetlenség" kategóriát, tehát elállhatsz a szerződéstől (kocsi lead, pénz visszakap).

Másik megoldás: civilizált kapcsolatfelvétel a Porsche Hungáriával, talán javasolnak valami értelmeset.

Alternatív megoldás: békéltető testület.

Vagy, amit Bajnok javasolt, garanciális javítást elvileg minden szakszervízben vállalniuk kell, vidd a kocsit valami normális helyre.

ethan blow 2007.10.25. 17:29:08

nekem eddig ha segített valaki, az mindig a sárga anygal volt. az audimat két évig nagyjából kéthavonta vittem szervizről szervizre, mert néha leállt menetközben. egyszer szombat délelőtt esőben a belvárosban, kihívtam a klubos kolegát, belépéssel együtt 15 ezer volt a meló, kicserélt vmit, mondta, hogy ez nem para, és aztán soha többet semmi. azót6a elsőnek mindig őket hívom, és csak ritkán van szükség -nagyobb javításnál talán - másodikra.

Labdacs 2007.10.25. 17:54:17

A Jazzt azért cseréltük le, mert sokat autópályázunk, abban meg 130 körül (és fölött) eléggé zavaró a szél- és motorzaj. Nem kellemes Nürnbergig egy sivító-zúgó-búgó autóban utazni. Egyébként a Jazz ezt kivéve minden tekintetben jobb autó a Polonál.

szmájli 2007.10.25. 17:55:46

szidjátok itt a francia meg a német autókat. nekem régebben volt egy citroen xsarám, most pedig ford mondeóval járok, de egyiket sem kell(ett) a kötelező tortúrákon kívül szervízbe hordanom. sztem csak a szerencsén múlik, hogy jó vagy rossz autót sikerül választanunk - mindegyik fajtánál találhatunk jót - rosszat egyaránt.

Vladimir Harkonnen 2007.10.25. 18:18:45

A céges SEAT-om ajtaja nem nyílt ki kívülről mínuszban. Télen rendszeresen locsoltam reggel meleg vízzel, hogy be tudjak szállni! Így jártam évekig, amikor is rájöttünk hol kell a kilincset beállítani! Egy torx kulcs, és öt perc/ajtó.

EteFoto · www.etefoto.hu 2007.10.25. 18:42:02

háát :) motorozzatok :) aban jó a német is :)

csak most esik :)

kujoon 2007.10.25. 19:19:08

szmájli:
sztem csak a szerencsén múlik, hogy jó vagy rossz autót sikerül választanunk - mindegyik fajtánál találhatunk jót - rosszat egyaránt.

---

na, ez az, pont ezt akarom mondani én is,csak éppen azt nem értem, hogy mire fel vannak ezek a kocsik így túlértékelve, meg körbeugrálva, a hazai autópiacon hogy micsoda minőség, megbízhatóság
ehh, pfujj

Terveüdekszi 2007.10.25. 19:39:20

További morfondírozás eredménye: Ha fagypont alatt jelentkezik a probléma, akko lehet hogy víz van a dologban. Mert az megfagy. mondjuk a sötét műszerfalat nem indokolja, de lehet hogy több dolog együttese okozza. Mondjuk az üa. valami érzékelője ökör jelet ad, amitől a kompjúter tilt. Vagy valami ilyesmi. A továbbiakban kussolok.

T-Ross 2007.10.25. 19:48:10

Kedves Jackyll!
Tisztara az en sztorimat irod le. Nekem is volt egy Polom, vagyis nem nekem hanem az asszonynak. Kivetel az hogy a mien piros volt. Nekem is ugyan ezt csinalta nem indult, azt hiszem ketszer trelereztek, aztan bementem a kereskedesbe es mondtam hogy ez igy nekem nem jo. Bar szerelo vagyok es 2 almatlan ejszaka alatt rajottem a problemara, (ha erdekel szivesen megirom) megis ugy gondoltam hogy amig az auto garancias hozza sem nyulok. Lenyeg: markakereskedesbe be ertekesito megkeres, egy kave mellett elbeszelget, majd problema elotar. Ertekesito bologat, mondta faradjak be masnap addigra kitalal valamit. Masnap be, lehetosegek, vagy adnak raktarrol egy masikat, sajna kilove mert az asszony ragaszkodott a piroshoz, vagy valasszak masik tipust vagy amit akarok, de a penzt nem tudja visszaadni, ezen felul barmire nyitott. Nom zavarba, mert ezt tetszik, aztan rabeszeltem egy Golfra. Igaz kicsit meg ra kellett dobni, azt lebokszolta a kereskedo a bankkal. Harmad napon atvettem a golfot, a fonok lejott elnezest kert a kellemetlensegert, en elneztem. Kaptunk ajandekba egy teli kereket. Szerintem ezt igy kell csinalni. Ja nem Magyarorszagon tortent.

T-Ross 2007.10.25. 19:51:18

Majd elfelejtettem utalom a Volkswagent mint varju a rohadt tokot, de nem en valasztottam. En egy 25 eves Volvoval jarok annak erdekes mondon a -35 fok sem jelent problemat az indulas.

annalee 2007.10.25. 21:06:48

Csak részben tartozik a tárgyhoz, de megragadom az alkalmat: könyörgöm ossza meg velem valaki (akár privátban: anniean@freemail.hu) egy megbízható (ha létezik még ilyen...), korrekt pesti autószerelő elérhetőségét!!!
A szakszervízek tapasztalatom szerint hiénák, a garancia miatt eddig odavittem szemem fényét, de az nem embernek való... baCCom nincs, letépést még gyakorolnom kell, lecserélni se szívem se pénzem. Előre is nagyon köszönöm megmentőmnek!

crashdummy 2007.10.25. 22:18:56

Alattam két Golf IV-es hullott szét egy hónapon belül. Igaz, azok nem null kilométeresek voltak. Az egyikben kb. 150 eKm volt. A váltóból szép csendben, minden jel nélkül elcsordogált az olaj. Aztán egy szép napon a Fő utcában a piros lámpánál nem tudtam elindulni. A szervíz műszaki totálkárnak minősítette az esetet. A másikban, hasonló futásteljesítménynél az elektronika adta meg magát, és vágta haza a motort. A szervíz verdiktje ugyanaz volt. Még jó, hogy céges autók voltak.

Ja, a barátom 0 km-es Borája pár éve meg az első útján, Ausztriában adta meg magát. De az a történet inkább az egész európára érvényes Assistance szolgáltatásról szól :-)

Ennyit a híres német minőségről. Én inkább maradok a japánoknál. Hogy lehet valaki olyan idióta, hogy egy Jazzt lecserél egy Polora?

nikii 2007.10.25. 23:26:58

"A váltóból szép csendben, minden jel nélkül elcsordogált az olaj."

Nem minden jek nélkül. Csinos olajfoltot csinál a kocsi alá reggelre. Ha nem céges kocsi, akkor oda is figyelsz rá.

Teru 2007.10.26. 00:52:05

Az Óbudai Autójavítóval szívott a mi cégünk is. Isten hozott a klubban, adunk sütit.

Primavera 2007.10.26. 02:40:08

tundrazuzmo 2007.10.25. 13:43:32
Pedig a VW polo műszerfala szép kéken világít, és sokkal szebb este, mint egy Jappáncsoda, amelynek pirosan világít mindene.

Égőket kicserélheted más színűre is.

Sajna az európai piacra szánt japán autók eléggé elnémetesedtek. :(

Бабаяга 2007.10.26. 07:58:52

"A váltóból szép csendben, minden jel nélkül elcsordogált az olaj. "
1. ilyen állítólag csak nőkkel eshet meg, akik csak a pedálokat és a (smink)tükröt ismerik a kocsiban.
2. Ilyen ember csak olyan autót vezessen, ami minden pici hibára figyelmeztet. Én utálom, hogy csipog minden indulásnál, hogy kevés az ablakmosóm, de azért hasznos is, mert előbb utóbb csak fogok bele tölteni. A fékbetétek esetén meg kimondottan remek dolognak tartom.
Ja az én autóm se nem német, se nem japán, nem is román, de még csak nem is amerikai, csak az a hibája, hogy a tervezők saját időjárási viszonyaikból kiindulva olyan "fél klímát" tettek bele, mely csak fokra pontos meleget tud gyártani, hideget nem , mert arrafelé úgyis az van.
Na milyen autóm lehet? (Én is csak féket, olajat cserélni járok szervízbe, pedig már lassan 10 éves a kicsike.)

Labdacs 2007.10.26. 08:11:06

Kedves crashdummy,

Próbáltad már a Jazzt? Hosszú távon? Mondjuk 10000 km autópályán? 4 személlyel télen? Az egy dolog, hogy nem látsz ki oldalra a párától, de a fejed már 100 km után megfájdul benne a szélzajtól. Ennyit arról, hogy ki az idióta.

Labdacs 2007.10.26. 08:12:28

1000 km és nem 10000...

vernarancs 2007.10.26. 08:34:36

Бабаяга 2007.10.26. 07:58:52

Neked Ladad vagy Uralod van. Eltalaltam?

szeloka 2007.10.26. 08:56:12

Nekünk is rövidujjú polonk van. 2003-as évjárat. Az első kereklámpás széria. Most lesz 5 éves januárban. Eddig 4szer cseréltek benne gyújtótekercset. 3-at garanciálisan. Egy meg éppen a gari lejárta után ment tönkre, azt méltányossági alapon kicserélték ingyé. Semmi más baja nem volt még, igaz ez is pont elég. Főleg, hogy nem a szomszédba ment tönkre és mindíg jó messziről kellett hazahoztni. Elismerték, hogy hibás a széria. Persze az autót az Auto Formula Kft.-nél (Dunaújváros) vettük és oda is hordjuk szervizelni. Ők nagyon korrekt, megbízható banda.

randomuser1 2007.10.26. 09:52:37

Бабаяга 2007.10.26. 07:58:52
Volga?

Rocko- 2007.10.26. 09:55:12

nem vagyok autószerelő, mi szervízbe se vittük a kocsit. elég volt a fent említett akkucsere. nem VW-ünk van, sajnos.

Dr Kangörény 2007.10.26. 10:56:34

Nejemnek volt egy peugeot 1007-je. Vicces városi kisautó, robotváltóval. Ami rendszeresen felmondta a szolgálatot, az autó megállt és nem ment tovább. Jött a peugeot assistant, csereautó, javítás. A hiba kb 2 havonta jelentkezett, állítólag szoftverhiba miatt. A szerviz szerint nem kéne városban használni az autót :)
Mivel a garancia lejárta után kicsit húzós lett volna fizetni az autómentőt, javítást, esetleg vidékről éjszaka hazajutni is problémás lett volna, az ötödik alkalom után eladtuk az autót, szívjon vele más.

isti77 2007.10.26. 11:00:19

Miután a jól sikerült "minőségi csere" okán már úgyis megalapoztad a reputációdat, elárulhatod: mennyit fizettél rá a Jazzre (az egyik legjobban sikerült japán kisautóra), hogy elmondhasd, van egy új népautód?

Labdacs 2007.10.26. 11:24:23

isti77,
kár ezen a Jazz témán lovagolni, már 2x leírtam ide, hogy miért nem felelt meg nekünk. Persze, aki csak a TC tesztjét látta és sosem ült Jazz-ben hosszú távon, az lehet okos. WinklerRobi beleül és meghajtja a Pilisszentkereszt-Visegrád közötti úton. Arra tényleg jó. Én is mentem vele jópárszor arra, élveztem minden méterét. Városi kisautónak ideális, a csomagtere hatalmas, vittem le vele egy fél játékboltnyi árut Pécsre. De amire nekünk kellett, sajnos nem volt alkalmas. Olvass bele a Honda Jazz tapasztalatok topic-ba, ott ezt meg tudják erősíteni. Egyébként meg nem a Jazzt cseréltük le, egy ideig a két autó párhuzamosan volt meg. És bizony hosszú utakra a Polo kulcsáért nyúltunk. Ha kettőnél többen indultunk útnak, akkor meg pláne. A tank elhelyezése miatt (az első ülések alatt van) hiába tágas, mégis nagyon kényelmetlen hátul, mert a hátul ülő nem tudja betenni a lábfejét az első ülés alá. Mindenki fájó térddel szállt ki belőle. Nálam jobban kevesen szeretik a Jazzt, de látni kell a hibáit is. Ha csak városon belül használtam volna, sosem adom el.

NorbArt 2007.10.26. 11:47:00

Érdekes cikk...

Javítsatok ki ha tévedek de nem az Óbudai Autójavító aki mindenkit átbasz?
Nem vagyok nagy márkaszervízes, de erről még én is hallottam...
Asszem mintha ott lett volna hogy a gyári új kocsinak a visszapillantójába rejtettek volna egy pótkulcsot a könnyebbség kedvéért, és jé ellopták az új verdát...

Amúgy Szentendrei úti Opel Gombos dettó, nagyon szarházi banda...
Sajnos ottan vettem kocsimat Astra ami már cca 13 éves de egy AC pumpán kívül semmi baja sem volt sose.
De, egyszer el mertem vinni vizsgára...
A kormányoszlopi grafitos kábel volt sérült, légzsáklámpa/duda nem működött. Kábelt cserélték, inkább javították szerintem mert bár kértem a kiszerelt alkatrészt de nem tudták odaadni. Alig fizettem 72K... Felháborító. Közben kiderült hogy ahogy vonóhoroggal eladták nekem, bár mindenhol írták hogy vonóhorgos, de levizsgáztatva nem volt rá. Így mikor vittem vizsgára még le is szerelték, és nekik állt feljebb. A slussz poén, meghúzták a lökhárítót. Mikor visszamentem tagadták... Mikor megírtam a kisregényt közben háromszor jött puncsolni a hülyegyerek. Ingyenszervíz stb. Na ja... mégegyszer nekik... A végén kilopják belőle a szervíz árát alkatrészben. Autószerelőben csak akkor bíz meg ha az apád...

vernarancs 2007.10.26. 13:01:19

Kangörény_ 2007.10.26. 10:56:34

De persze errol nem szoltatok a vevonek... Es a szerzodesbe is beleirtatok, hogy rejtett hibarol nem tudtok. Autoeladas hungarisztan modra.

Бабаяга 2007.10.26. 16:13:18

Kedves Vérnarancs és sok X!
Igen, Ladával járok. Persze nem zsigával vagy szamárral, bár ez utóbbit is szerettem. Az új ladák jók, megbízhatóak és mondjuk csak a thaliaval tudom összehasonlítani, de az én kocsim kevesebbet fogyaszt és jobban gyorsul.
Azért is jó a homárt olvasni, hogy soha, de soha ne csábuljak el egy új autóra.

vernarancs 2007.10.26. 16:35:45

Бабаяга 2007.10.26. 16:13:18

Mennyit eszik az uj Lada? Thalia az igen csunya joszag. Nomeg franszia is.

A punter 2007.10.26. 17:28:59

Persze a régi időkben nem volt ABS,ASR meg tsai,nem is döglöttek meg a Ladák/Trabantok pl.Az enyémnek is csak a csomagtartója rohadt szét például+a vezető oldalon volt egy lyuk a padlón...

kócos cápalány 2007.10.26. 19:45:52

Ha baccpapucsban próbálsz indítózni, akkor se megy???

Labdacs 2007.10.26. 21:33:53

kócos cápalány 2007.10.26. 19:45:52,

sajnos úgy sem indult.. papucsfüggelten a dolog.

qqri 2007.10.26. 23:40:51

Óbudai Autójavítóval nem, de az egyik "cimborájukkal" szívtam én is, egy Golf IV miatt. A cég neve: VW CSERMELY, Balatonfüred.
Eladtak egy nyilvánvalóan hengerfejes Golfot, ami a kereskedéstől 15km-re tönkre ment. Mikor ezt szóvátettük, kb a reakció az volt, hogy pereljük be őket, állnak elébe, mert 2-3év az átfutási idő. A fogyasztóvédelmi egyeztetésre el sem jöttek, valami zugügyvéd által irt bla-bla szöveget küldtek.

Ergo magyarországon nincs fogyasztóvédelem, könnyen ki lehet kerülni, és ezek után jogbiztonság sincs az ilyen "orvlövész" cégek ellen.

Sajnálom a Polo tulajdonosát, szokjon hozzá már most, hogy szívni fog, és sok sok pénzébe kerül a Polo-ja.

Sam8888 2007.10.27. 02:41:05

Porsche Hungáriát felhív, panaszt elmond, majd kis szerencsével gond megoldódik... (Ismerős zsír új Transporterében vmi kotyogott a jobb első futóműnél és kicserélték neki az egész futóművet garanciában + kárpótlásul kapott egy PBOX chipet bele :))

vernarancs 2007.10.27. 10:33:36

Sam8888 2007.10.27. 02:41:05

Azt elfelejtetted amit az ilyen sztorik vegere szoktak irni: ja, ez nem Magyarorszagon volt.

Kotit 2007.10.27. 10:34:46

Mondjuk nekem Jazzem van, a nyáron voltunk nyaralni, volt több 100 km autópálya 140-150-el, tényleg hangos egy KICSIT, de emiatt eszembe se jutott pólóra cserélni. Bár lehet hogy a svábok (vagy szlovákok?) 3000-es V8-as motorral adják a pólót? Akkor logikus hogy nehezebben indul...

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2007.10.27. 13:08:41

vernarancs 2007.10.27. 10:33:36

Miért ne történhetne Mo-n? Tapasztalataim szerint a Porsche Hungária egyre nagyobb figyelmet fordít az ügyfeleire. Csak nem ők vannak a vonal végén, hanem az értékesítők, szerelők, munkafelvevők stb. Ott meg ki kell fogni a megfelelőt. (Mert vannak ilyenek)

Labdacs 2007.10.27. 14:18:18

Kotit 2007.10.27. 10:34:46

1. ez a post nem arról szól, hogy milyen jó a Jazz (arra ott a madárfosos topic), hanem arról, hogy van egy totál más márkájú autónk, ami nem indul, a márka magyarországi képviselője meg mossa kezeit.
2. évente egyszer-kétszer biztosan kibírható az autópályázás, de én egy év alatt 40ezer km-t tettem bele a Jazz-be, ennek legnagyobb része autópálya volt. minden alkalommal fejfájósan szálltam ki az autóból. én szeretem, imádom a Jazzt, de nem autópályára való. A Polo sem egy utazóautó, de egy 160-170-es tempót viszonylagos csendben szépen lehet vele tartani. ekkora sebességnél a Jazz-ben már nem hallod a melletted ülőt.
3. azt is leírtam már itt, hogy a Jazz nem lecserélve lett, mert egy ideig párhuzamosan volt meg a 2 autó. egyszerűen arról van szó, hogy arra a célra, amire nekünk kellett, jobban megfelelt a VW. az, hogy ennek milyen levét isszuk, az már más tészta, arról szól ez a topic.

Labdacs 2007.10.27. 14:33:19

Sam8888 2007.10.27. 02:41:05

a PH azt üzeni, hogy játsszuk le... ha kitartóak vagyunk, lesz csere. addig még szopunk ezerszer, de ha nem adjuk fel, akkor alig 1-2 év pereskedés és nyerünk.

Labdacs 2007.10.27. 16:03:33

persze ez csak a magánvéleményem. őket még nem kerestük meg..

Бабаяга 2007.10.28. 19:39:14

Kedves Vérnarancs!
Szerintem jól fogyaszt. 1.5-s injektoros motor van benne. az átlag nekem 7 liter körül van. Bp-en (sokat állok a Hungárián) 8.3 is szokott lenni, de Bp-Kolozsvár útvonalon 5.6-t fogyasztottam.
A thaliaval nem tudtam 7 alá menni (tavasszal), míg ha nem nagyon kell átküzdenem magam Pesten, akkor télen is fogyaszottam 7 alatt a ladával.
És erő is akad benne, ami azért fontos számomra, mert nem árt, ha 120 fölött még bele tudsz taposni a gázba és gyorsul is az autód az autópályán.

Бабаяга 2007.10.28. 19:42:50

Sam 888!
Egyik ismerősöméknek is volt egy poloja, ami állandóan le akart fulladni, és rángatott. 3 év alatt nem jutott semmire a szervíz, írtak No-ba, ott közölték, hogy vegyék fel a kapcsolatot Mo-i kirendeltségükkel. Itt bezárult a kör.

Starlark 2007.10.28. 19:48:27

Polo-m van 3 és féle soha semmi baj nem volt vele...
Nem is szándékozom másra cserélni...

Tesco4you (törölt) 2007.10.29. 11:35:12

Az hogy lehet hogy Angliaban a nemet auto a legolcsobb. Egyszeru azert mert szar!

csak egy pelda az autotrader oldalan az elso auto egy VW az a legolcsobb: search.autotrader.co.uk/es-uk/www/cars/advert+search/Ne-2-4-5-6-7-8-27-44-49-53-61-64-67-103-133-146,N-0/search.action

Ezenkivul eleg "klassz" aron futnak az opelek is csak vauxhall neven.
Ez talan a legolcsobb auto itt.
En evekig az opelre, meg a Nemet autokra eskudtem, amig itt meg nem lattam hogy milyen arak vannak. Az ar mindig tukrozi a minoseget.
A Japan autok dragak es nem veletlenul.

" Volt egy Nissanom Angliaban "

Szoval ennyi 150 font egy Vectra!

70ezer hahaha. Annyit is er!

Nem 700.000 ezret.

tabaki 2007.10.29. 15:22:04

Épp ma emlitettem tanáromnak aki nagy "autószerető" (BMF-KVK)járműves dolgokat tanít a leendő villamosmérnököknek. Ő meg nagyott nevetett rajta és mondta hogy szakértelmük arra terjed ki maximálisan hogy kicseréljenek egy panelt de mélyebben beleásni magát már egyik sem képes mert nem ért hozzá.Ha nem az "elektronika" alaktrész a hibás hanem vmi mechanikanikus baja van vagy pl egy érzékelő ami ugye nem abba a modulban van hanem az autó különböző pontjain (és az elektronika ezért tilt le adott esetben) akkor ha 5 ödjére viszed vissza a kocsit ugyanazt csinálják- kicserélik az "elektronika" alakatrészt :D és slussz.

szotyola 2007.10.30. 13:24:23

nekem van egy golfom (18 eves), de nem panaszkodom ra.
az elmult 2 evben az auto ertekenek 2-3 szorosat koltottem ra, a kulonbozo szervizekben.
erre meg valaki nemreg meg is tolta, de ugy, hogy az egesz bal elejet ajtostul cserelni kell.
persze nevjegykartyat nem talaltam a szelvedo mogott.. ez igazi osi magyar szokas..

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2007.11.02. 19:27:32

Nekem meg van 1 golfütőm, az ugye arra van hogy a golfokat üssék?

Labdacs 2007.11.06. 09:19:49

emberek, a Polo-t visszakaptuk szerdán. elvileg javítva. azóta 6 nap telt el, de a gépcsoda reggeltől ismét az Óbudai Autójavító vendégszeretetét élvezi. azzal a különbséggel, hogy most menet közben szállt el a műszerfala.

Picujka 2007.11.10. 11:09:05

Hát igen, hol van már a német autók régi nagy dicsősége... Egy ismerősöm Skodája (ugye az is fócvágen műszakilag) most volt egy éves de már háromszor kellett szervizbe vinni, mert mindig valami kehe volt. Na ennyit erről. A kék műszerfal világítás meg szerintem olyan mint amikor a suhanc gyerök a golf II műszerfal világítását megtuningulja ice blue izzókkal.Röviden: undormány. Az aki fócvágent vesz, nem lehet sikeres embör.
süti beállítások módosítása