Tékozló Homár

Sült nejlonos szendvics a Malévtől

2007.10.29. 08:16 | jackyll | 119 komment
Aki amiatt sír, hogy a fapadosokon csak pénzért adnak rágcsálnivalót, olvassa el VG levelét, amit a Malévnek küldött:
Az alábbi levelet a Malév Kár- és Panaszügyi csoportjának küldtem szeptember 25-én. Úgy látom, hogy az ügyfélszolgálat továbbra sem működik náluk. Régebben volt több levélváltásom más ügyből kifolyólag F.I.K. monogramú kollégájukkal, aki többször is tanúbizonyságot tett hozzá nem értéséről, most már nem is válaszolnak... Kíváncsi lennék az ínyenc Zboray úr mit szólt volna egy ilyen szendvicshez - bár elismerem, hogy ez nem egy finom főtt homár...

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

2007. szeptember 21.-én utaztam az önök 566-os Budapest - Zürich járatán, ahol a mellékelt ételt tették elém. Önök elfogyasztották volna? A legtöbb ember meg volt rökönyödve, hogy fólia nélküli szendvicset kapott, amit a légiutas-kísérő kézzel fogott meg, mindenféle higéniát mellőzve. Volt, amelyik szendvicset szalvétával próbálta megfogni - inkább kevesebb, mint több sikerrel... Némely szendvicsről meg a körmével kapargatta le a ráégett fóliát, majd az utasnak átnyújtotta, az emberek megdöbbenéseinek közepette.
Ahogy láthatják, nekem ráégett vacsora jutott. Ez így nem csak gusztustalan és ehetetlen, hanem mérgező is.

Ezen a napon reggel (szept. 21) a Nap TV-ben nyilatkozott Leonov Péter vezérigazgató, aki elmondta, hogy az ön cégük nem versenyez fapados légitársaságokkal. Önök kényelmet, komfortot és ételeket kívánnak nyújtani az utasaiknak. Nagy kár, hogy ezt csak ő gondolja így, egyes vezető légiutas-kísérők nem így gondolják. Ennél még a Swiss légitársaság is többet nyújt, hasonló, sőt, olcsóbb árakon.

1. Önök ezt szendvicsnek hívják?
2. Önök megették volna ezt a förmedvényt?
3. Önök szerint higénikus, hogy kézzel fogják meg az ételt, illetve körmükkel kapargatják le ráolvadt fóliát a légiutas-kísérők?
4. Önök szerint nem mérgező ez így?
5. Mit fognak tenni, hogy legközelebb ne forduljon elő más utasokkal?
6. Milyen felelősségre vonást fognak eszközölni a hibázó emberekkel szemben, akik nem csak súlyos erkölcsi, de komoly anyagi kárt is okoztak a cégüknek?
7. Leonov Péter törekvései mikor érnek el a dolgozóikhoz?

Kérem, hogy egyen és szabvány soraiktól kíméljenek meg. Kérem, hogy a konkrét kérdéseimre konkrét válaszokkal tiszteljenek meg (számozott kérdések).

Felháborodva,
VG
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

winston01 2007.10.29. 10:08:29

Jupiii! Ennek örömére esküszöm, soha többé! :)

moderátor 2007.10.29. 10:13:35

Aki még egyszer elsőzik, az kap egy ilyen szendvicset a seggébe.

Öltönyös (törölt) 2007.10.29. 10:14:28

1. Önök ezt szendvicsnek hívják?

Ez nem egyszerű szendvics, ez Tbb annál. Mi mindig igyekszünk többet nyújtani utasainknak!

2. Önök megették volna ezt a förmedvényt?

Nanná! Mi éhesek vagyunk. Ha ön nem eszi, nem elég éhes.

3. Önök szerint higénikus, hogy kézzel fogják meg az ételt, illetve körmükkel kapargatják le ráolvadt fóliát a légiutas-kísérők?

Ön szerint a mi stewardeseing leprások? Betegek? Nem. Ugyanolyan emberek, mint maga. Higyje el, megbírja a gyomra.

4. Önök szerint nem mérgező ez így?
Így nem. Domestossal igen, de az csak opcionális volt.

5. Mit fognak tenni, hogy legközelebb ne forduljon elő más utasokkal?

Ne mindegy? Mit tőrődik MÁS utassal? Egyébként mi ÖNért vagyunk, nem MÁS utasért!

Tisztelettel: Öltönyös vezetőség.

oltonyosrabszolga.freeblog.hu

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2007.10.29. 10:19:44

megis tobb mint a semmi, nem? nem kell mindenen felhaborodni. van ilyen, szar volt a szallitmany, embereket etetni kellett. elofordul nnah.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2007.10.29. 10:23:06

Tisztelt VG!

Ön elektronikus eszközt használt a repülés folyamán, mint azt az Ön által küldött fénykép is bizonyítja. Az eljárást megindítottuk Ön ellen.

Tisztelettel:
Malév

nikii 2007.10.29. 10:24:09

Stewardess az utashoz:
-Uram, kér vascsorát?
-Miből lehet választani?
-Igen vagy nem.
www.vicc.hu/index.php?tz=543,545+5

köpcöspapa 2007.10.29. 10:24:25

Szerintem a szendvics fólia-feltéttel tényleg nem túl gusztusos eledel, de azért a probléma mértékét eltúlzottnak érzem..

Pl. ha leesik a gép vagy ilyesmi, sokkal bosszantóbb.

...Vagy meg kell nézni egy Máv - toalettet a másodosztályon, egyből felértékelődik a fóliás szendvics

Arikel · http://hogyanfu.blog.hu/ 2007.10.29. 10:25:58

Az Etiópia felett repülők éheznek, te meg nyavajogsz.

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2007.10.29. 10:26:45

"Önök kényelmet, komfortot és ételeket kívánnak nyújtani az utasaiknak."
Ezek közül egyszerre kettőt választhat.

Meklén és Tamara 2007.10.29. 10:26:57

most mi van? beesik az eső? Miért nem a légiutaskisérőnek szóltál, hogy cserélje, de gyorsan? Amúgy meg szerintem a MALÉV az egyik legkorrektebb légitársaság.

dr. _mmm_ 2007.10.29. 10:27:04

Ahmet:
fényképezőt, videókamerát LEHET használni!

Apámék pár naja jöttek haza, repülővel... a felszállásnál elvettek MINDENT szuró vágó eszközt. A repülön pedig a légiutaskisérők adtak fém kést villát a vacsorához...na erre varjál gombot.

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2007.10.29. 10:28:24

persze nem eletem legjobb etke a malev kajesz, de ott akkor eppen mindig tok jol esik, meg ha folias is. kulonben meg nincs is beleegve, mert a folia olyat nem tud h beleeg. ha a folia begyullad akkor siman csak lepereg. ha a szenya nem eg akkor a folia sem eg bele. szerintem ez a szenya tok nem nez ki rosszul..., csak le kell szedni a maradek foliat es nyamiiiiii...

punpa 2007.10.29. 10:29:33

Forgót, ez így van.
Múltkor Londonba repültem, láttam, ahogy szegény Vágó Pistát nem engedték fel a repülőre...

nikii 2007.10.29. 10:31:26

"Pl. ha leesik a gép vagy ilyesmi, sokkal bosszantóbb."

:)))))))))

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2007.10.29. 10:33:41

VG!
Utaztál volna Air France-szal vagy mással. Ott örültél volna annak is, ha a stewi rád néz, nem hogy kaját kapsz.

A MALÉV pedig az egyik legjobb.

nikii 2007.10.29. 10:34:23

punpa!

:))))))))
Legalább 10 másodpercet gondolkoztam azon, amit a Vágóról írtál, míg leesett.

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2007.10.29. 10:36:59

juzer 10 percig????? pfffff van am reakcioido!:DDDD

barrd niven 2007.10.29. 10:38:03

többek között a malév is beszállítattja a kaját a ferihegyi catering-ből. volt szerencsém a beszállító szendvicsbeszállítói "tenderéhez". tokkal-vonóval, leszállítva, csomagolva, 3-5 napos eltarthatósággal 100-120 forintért szerettek volna egy szendvicset, amit aztán szerintem 250-300-ért adnak a légitársaságoknak. 100 pénzért csak igénytelen szendvicset lehet készíteni, ami rossz esetben 3 napig dermed egy hűtőkamrában, majd a fedélzeti sütőben próbál a crew életet lehelni belé. fóliástul, ami beleég. megoldás lehet, hogy hosszú távú járaton repülsz, ott van melegkaja. :-)

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2007.10.29. 10:38:13

jah masodpercig... bocs
akkor gyorsabb vagy mint en...:D:D:D:D
es en meg olvasni se tok, mi?

vernarancs 2007.10.29. 10:38:19

Furcsa emberek vannak. Azert egy BP-Zurich utat ki lehet birni szenya nelkul. Nekem eszembe nem jutna, hogy ebbol ekkora ugyet csinaljak. Biztosan bosszankodnek meg a stewinak szova tennem, de azert irogatni mindenhova. En az aeroflot jaraton kaptam csonttafagyott kajat. Amikor kicsereltek az sem volt jobb, mert kiderult hogy szar ize is van. Es ez egy Moszkva-Delhi jarat volt ahol nem 1,5 orat kell kibirni.
Egyebkent a legjobb kajakat eddig malevon ettem. Csirkeporkolt nokedlival, b@szki. Ilyet a germanok meg az angilusok nem adnak.

nikii 2007.10.29. 10:38:28

ckai!

másod = hatvanad

báró Csekonics 2007.10.29. 10:41:06

Hát, ja elég tré kaja van a malév gépeken sajna.
Elég sokat utazom velük a munkám miatt, de sosem a kulináris élmény miatt. :-D
Ez a szendó amúgy akkor sem egy nagy eresztés, ha nem ég rá a fólia. (Mert azért eddig még én nem láttam ilyet.)
Fapadoson amúgy, igaz jó pénzért persze, de sokkal ehetőbb kajákat adnak.
Mondjuk én tipikusan európán belül repülök és azért 1-2 órás menetidőt simán kibír az ember kaja nélkül, nem?
Engem pl. sokkal jobban zavar, hogy szintén a malév sajátossága, hogy eme szuper szendvics mellé, mindig _narancs_lé dukál, ha nem olyan a járat, ahol a stewardess külön osztja a piát. (Ez utóbbi nem tudom amúgy, hogy mitől függ.)
A narancslével semmi baj nem lenne amúgy - ha nem az egyetlen olyan gyümölcslé lenne, amitől az arra érzékenyeknek felfordul a gyomra. Ilyet adni repülőn... Hát legalábbis nem valami előrelátó dolog.

Majmász Gedeon 2007.10.29. 10:41:14

szeptember 21.-én = szeptember 21-én (nincs benne pont)
az ön cégük = az önök cége
olcsóbb árakon = alacsonyabb árakon (vagy olcsóbban)

Mikor én utaztam Malév-es géppel, akkor csak az első osztályon adtak kaját. A függönyt szépen behúzták, hogy hátulról ne lehessen látni, mi történik elöl. Viszont nem szendvics volt, hanem valami meleg kaja. Mondjuk nem laktam jól tőle, az is igaz...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.29. 10:41:55

Elég régen utaztam Malévval, (2005) de akkor nem volt semmi gond. Rendesen csomagolt szendvics, normális, (sőt igen szép) személyzet stb.
Szerintem legjobb a SAS ilyen téren, bár ott csak reggelit meg vacsorát adnak.

vernarancs 2007.10.29. 10:43:12

barrd niven 2007.10.29. 10:38:03

Ez jo megoldas. Mondjuk Zurichbe Fokvaros vagy Melbourne erintesevel. Ott tutira kapsz meleg kengurut vagy elefantot.

szellemi vébéká 2007.10.29. 10:44:58

ezt csak megerősíteni tudom: a minap az budapest-isztanbul-budapest viszonylaton volt szerencsém rácsodálkozni a malév új színvonalára. tudtommal néhány éve a legjobb catering cégnek választották a malév kifőzdéjét, igaz, akkor még tényleg normális kaját adtak (pl. virslit), porcelán tányérkában, kultúráltan. azóta ilyen kitüntit már biztos nem kapna az orosz, ja bocs, magyar nemzeti légitársaság. és még valami: a színvonalas kiszolgálás jegyében újabban újságot sem adnak, pedig korábban friss magyar napilapokkal fogadták a hazatérő utast. biztos rengeteg pénzébe került néhány sajtótermék az oligarha abramovicsnak. vagy talán az utóbbi egy évben tapasztalható feszkó miatt nem akarják már külföldön felkúrni az utas agyát a rossz hírekkel, mert még a végén eltéríti a gépet és nem akar hazajönni (hacsak nem hányja szét az utasteret a klassz tramezzini szendvicstől). ja, ez is: "magyar" "nemzeti" légitársaság gépein olasz szenyát szolgálnak fel. bravó. vagy az oroszoknak mindegy? hiszen mindkét zászló piros-fehér-zöld.

nikii 2007.10.29. 10:47:05

Majmász Gedeon!

Segítek:
higénikus = higiénikus
ne forduljon eő = ez ne forduljon elő
le ráolvadt = le a ráolvadt
kákán = csomót

MosoMasa 2007.10.29. 10:52:27

Egy Woody Allen filmben is volt hasonló jelenet - de az mókás volt!

vernarancs 2007.10.29. 11:00:56

Őrnagy Őrnagy 2007.10.29. 10:41:55

Es voltak kemek a SAS feszekben?

Starlark 2007.10.29. 11:01:42

A Malévnál tényleg néha ehetetlen a kaja, főleg ha meleg étellel próbálkoznak...

4 Budapest-London-Budapest után úgy döntöttem inkább a British-t választom. Igaz nem volt meleg kaja de azt legalább ehető volt amit adtak.

Ha most kéne repülnöm inkább a fapados 2-3 órát kaja nélkül simán kibírok. A repülőn inkább unalomüzésből esznek az emberek ilyen rövid távon.

Terveüdekszi 2007.10.29. 11:08:21

Na, megint egy időrabló.... :-/

Ezért tök fölösleges volt írnod. Ahogyan előttem már megtették páran, én is csak azt tudom javasolni, hogy ilyenkor a személyzetnél reklamálj, másokat meg ne fárassz a baromságaiddal. Ugyanis udvariatlanság. A legpraktikusabb megoldás: a reptéri étteremben eszel, a céges hitelkártya elbírja. Ha nem vagy ilyen státuszban, akkor ne derogáljon otthon készíteni fincsi szendvicseket. Hidd el, utastársaid nem néznek parasztnak, hanem irigykedni fognak.

gven · http://gvenphoto.blogspot.com/ 2007.10.29. 11:08:29

baszki, de örülnék, ha az lenne a legnagyobb problémám, hogy milyen a szenya
a repülőn..:D

Teru 2007.10.29. 11:08:51

Nem tudom, sztem ez tök átlag kaja... Mondjuk én egyetemi büfén kell túléljem.

Rosszindulatú Vászka 2007.10.29. 11:10:09

A Tramezzini szendvics pont annyira olasz, mint amennyire jenki a Meki hunföldön.

barrd niven 2007.10.29. 11:10:55

vernarancs 2007.10.29. 10:43:12
a fapados.hu kilistázott Budapest-Rómára egy Budapest-Bukarest-Róma opciót 4 főnek 2.1 milláért. tuti hogy van, Fokvároson át is út Zürich-be, időnk pedig lenne kajálni :-)

HZCs 2007.10.29. 11:18:22

még nem utaztam repülőn... sikeres vagyok-e? :D

Szar-vas 2007.10.29. 11:20:44

hát nem mondta senki hogy a foliát is kajáld meg, ha nem eszel hozzá fugu-t akkor meg nem is mérgezö

szotyola 2007.10.29. 11:23:12

meg mindig jobb mint a kukacos milkacsoki..

Harvolf 2007.10.29. 11:34:39

"Főzess anyáddal, b.zdmeg!" (Üvegtigris 1.)

Gellér Zoltán 2007.10.29. 11:39:58

#Adblock júzer: ha már egyszer kioktatsz valakit, akkor nézz magadba is. A Malév-es helyesen maléves (esetleg malévos). Csak hogy legközelebb tudd ezt is. :)

csigasfiu 2007.10.29. 11:42:32

havonta többször repülök, köztük Malév géppel is, és így volt alkalmam több légitársaság fedélzeti kosztját megkóstolni. A Malév felmelegített szendvicséhez is többször volt szerencsém (bár, géptípustól függ, hogy melyiken melegítve, és melyiken hidegen adják), és be kell vallanom, hogy mindig megettem, és ízlett is.


Úgy néz ki, azon a zurichi járaton történt egy kis malőr, de mindenki megnyugtatására közlöm, hogy nem ez a jellemző.
Sőt, a Malév gépeken adott étel sokszor jóval felülmúlja azt, amit más légitársaságoknál kap az ember.

kerenszkij 2007.10.29. 11:47:49

VG Wazze!
Igazad van, de ha legközelebb bekapcsolod a mobilod repülés közben bunkókám, akkor letépem a...

2007.10.29. 11:51:09

Mondjuk szerintem jogos a felháborodás. Vagy adjanak normális kaját, vagy ne adjanak semmit. Normálisan becsomagolt szendvicset adni szerintem lokális minimum egy ilyen társaságnál. Tényleg, ezekhez nem jár a Köjál?

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2007.10.29. 12:07:16

Köjál nem megy amióta az ellenőre megbetegedett egy járaton :D

2007.10.29. 12:20:21

Én elég sokat utaztam Malévval, de nem volt hasonló problémám. Az étel egyébként kevés is, meg rossz is, de az inkább a légitechnológiának (erre a szóra mit ír majd Majmász?) tudható be. Nem vígasz, de az Air Francenál még rosszabb volt.

2007.10.29. 12:26:32

Ja, olyannyira rosszak ezek a légikaják, hogy a ráolvadt fólia már nem oszt, nem szoroz.

Valaki más 2007.10.29. 12:28:25

Megnéztem a képet, végigolvastam és nem éretm a problémát. Ha nem tetszik, repülj más társasággal.

Valaki más 2007.10.29. 12:31:47

Harvolf, ha már idézel, akkor inkább pontosan... "Főzessél anyáddal, kisköcsög!"

Secnir 2007.10.29. 12:45:25



hát nem tudom mi az igazság, én a múltkor beszéltem a piacon egy kínai emberkével; ő British Airwayssel jött Kínából, nem kapott kaját, TV-t nem nézhetett, fázott, a stewardess rá se nézett, fel- és leszálláskor ráadásul nagyon kellett kapaszkodni a kerékbe hogy le ne essen.

Secnir 2007.10.29. 12:50:08

de nem írt levelet a BA-nak, mert még akar utazni velük...

Col.Maybourne 2007.10.29. 12:54:19

MALEV szendvics valoban unlamas es van, hogy raeg a folia. Azert finom es messze jobb a kiszolgalasi szinvonal a tobbinel... Mondjuk ket eve ugyanaz a szendvics... Szova tettem en is, tobbszor is, egyelore semmi eredmeny... Egyebkent ha meg net tetszik utazz Business Classon, ott van normalis kaja, porcelanban. Ha meg csak turistara futja es nem tetszik a MALEV, akkor repulj Austriannel. Ugyanannyiba faj, valtozatos a kaja, mosolygosak a sztyuvik.
Nem nagyon szeretnek hazabeszelni, de abban egyetertek, hogy a SAS toronymagasan a legjobb, Businessen mindenkepp!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 12:55:37

Vician mikor utazott mindig tett kolbaszos szendvicset a Wartburgba/2 nagy szelet vajaskenyer, kozte hazikobasz/
a neje mindig szalvetaba csomagolta
semmi flanc es az nem eg ra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 12:58:09

ja, en felek repulni, mindenhova kocsival jarok
es azt eszem amit akarok
mondjuk van hogy 16 orat vezetek ha le kell menni floridaba
de az nem gyakori

Col.Maybourne 2007.10.29. 12:59:56

Vakparaszt,
Porcelan a MALEVen csak C osztalyon van. Mint ahogy a tobbieknel is.
Ha igazi tanyerbol es poharbol akarsz enni-inni, normalis kajat, akkor vegyel C osztalyu jegyet, vagy menj etterembe.

Ariadne12 2007.10.29. 13:06:27

Elég sűrűn utazom Malévval, és egy jó ideje ezeket a borzalmakat adják. A legújabb móka, hogy már nem is papírdobozban lökik eléd a cuccot, csak úgy kézzel adogatják külön a poharat, szendvicset.
Ha magamtól kéne vennem, biztos nem adnék érte pénzt, ízetlen, rossz minőségű, ehetetlen. Szegény belgák pl. nem egészen ilyen szintű szendvicsekhez szoktak otthon.

Persze, nem kötelező kajáltatni, de ha már megteszik, nem ártana tisztességes minőséget hozni...

eMM2 2007.10.29. 13:07:31

Szegény ember az Easyjettel repül.Na ott legalább nem adtak semmitse.(max kávét lehetett venni de azt meg minek)Viszont vittünk finom szendvicseket meg ásványvizet a kézipoggyászban és remeket piknikeztünk a röpülőn.Na? Milyen ördöngös dolog.

Ariadne12 2007.10.29. 13:08:05

Ja, azt kifelejtettem, hogy ha Brüsszelbe megy az ember, akkor ha Malév gépet fog ki, ez a zacskós szendvics van, ha pedig SN Brussels gépet, akkor semmi. Ugyanolyan jegyárért... Érdekes.

Pema 2007.10.29. 13:09:52

volt szerencsém a malév amszterdam - budapest járatával hazautazni augusztus végén.

Vegán ételt kértünk a feleségemnek.

Megkaptuk...
Vajas kifli, erőspaprikával.

na ezt kellene bedugni annak a baromnak aki szerint ez vegán étel.

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.10.29. 13:13:20

Kedves levélíró, nem vagy véletlenül Demcsák rokona? :-) A szendvics minőségét tekintve persze igazad van, de azért Zürichig csak nem haltál éhen... Mi a fenének mindig mindenből ekkora ügyet kreálni?

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.10.29. 13:24:05

RE: eMM2 2007.10.29. 13:07:31

"Viszont vittünk finom szendvicseket meg ásványvizet a kézipoggyászban"

Az ásványvizet nem szedték el tőletek?

A bontatlan üveg ásványvizekkel nem tudom, hogy mit ökörködnek, valószínűleg nem a terroristaveszély, hanem a pofátlanul drága reptéri shopok lobbitevékenységének hatására szedik el az utasoktól. (Miközben lennének ötleteim, hogy miként lehetne robbanóanyagot terrorcélból felvinnni a gépre teljesen feltűnésmentesen, pl. videokamera-akkumulátornak álcázva, negyedkiló TNT frankó légmentes csomagolásban, aranyozott detonátorérintkezőkkel ellátva...)

2007.10.29. 13:36:58

na persze ilyen hisztériás emberek vannak mindenhol... egyszer egy külföldi úton az utitársam kislánya fürdött a szálloda medencéjében, ahol labdáztak kamasz srácok és egyszer véletlenül ráesett a kislány fejére a labda. Annyira ki volt akadva az anyja hogy levelet írt az utazási irodának...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.10.29. 13:48:06

Nem is tudom, Malév géppel még nem utaztam, salynos nem vagyok annyira sikeres ember, hogy meg tudjam fizetni.

Repültem viszont WizzAir-el, akikkel kapcsolatban leganagyobb bajom, hogy eszement időpontokban tudnak csak indulni..
Sky-Europe-al is voltam már, az sem volt rossz. Sajnos van néhány olyan sztyuvi akiket inkább a Vidámparkban a szelelmvasúton kéne használni: az egyiket meglátta egy kisgyerek és fél úton sírt... Szerencsére azért sok jó nő is van, azért csak kikötném, hogy minimum 10/7-es csaj lehet csak légikísérő a többi max. telefonos ügyfélsozlga lehet. Na jó, gondolom biztos volt ismerettség a csúnyának...

Amúgy meg aki repcsin iszik otthonról hozott gyümölcslevet: nem lehet vmi szomjas, ha fejenként 1 dl lé elég neki... Ahol van inkább a duty-free shopban érdemes venni piát, kaját azt fel lehet vinni a gépre, meg olcsó (?) is, hiszen mindenféle adómentes.

Amúgy meg úgy gondolom, hogy ha mikrózzák a melegszenyát, nos az a fólia hamarabb "ugrik össze" semmint megszenesedik. Más a helyzet, ha grillezik, de ezt nem tartom valószínűnek, mert az égett műanyag szaga a félősebb utasokban tuti pánikrohamot váltana ki :))) Szóval sztem a post rosszindulatú 1-6 kérdésig.

Fapuma (törölt) 2007.10.29. 13:49:02

azé' az a F.I.K. monogramú kolléga is elgondolkodtatott engem. mi lett volna ha adnak neki még egy keresztnevet a szülei, mondjuk Adalbert, akkor F.I.K.A lenne a monogramja? azé' az má' halálos...

Law enforcer 2007.10.29. 13:54:26

Igen, ez az az égető probléma ami a magyar nagytöbbséget foglalkoztatja a jövő évi költségvetés helyett.

rubinyo 2007.10.29. 13:57:22

Nos, az elmúlt években utaztam párszor európaszerte.
Sokszor fapadossal, egyszer az Air France-al.Mind magánút volt, by the way..
A véleményem a következő:

1.A fapados mindig olcsóbb, jobb, s higgyjétek el, hogyha az ott vett szendvics árát hozzáadod a jegy árához, még akkor is olcsóbb, mint az ugyanolyan típusú gépekkel reptető kaját adó légitársaságok.
A különbség a leszállóhelyek és a megközelített város centruma közötti távolságban és megközelíthetőségében rejlik.
Itt hibáztunk az air francéval.
2.Az air francevel akkor sem repülnék többet, ha kötelező lenne.
Az egy dolog, hogy a kaja hideg és szar volt, s hogy a de goulle (asszem)-on szálltunk le, ami majd a legjobb megközelítés Párizsba, de aztán jött a feketeleves.

Visszafelé 1,5 órával az indulás előtt már a csekkpultnál voltunk, aholis előttünk két sorban 6(!) ember volt.
Nem viccelek, 6 embert 80 perc alatt csekkoltak be!!! Azt hittem, hogy egyedül meglincselem azt a két hölgyeményt, akik tanulóként megpróbálták a lehetetlent, hogy felengedjenek minket a gépre.De azt is, aki így szervezte!
Nagyon szégyenlem magam, de a cigi-pisi-kávé szünet várható elmaradása miatt olyat ordíbáltam a később a két droid segítségére siető tényleg profi csajra (5 percel az indulás előtt volt úgy, hogy a gépen utazók java része még a hátunk mögött volt), hogy azt se tudta, hogy fiú-evolt, vagy lány.

Persze azt se mondták, hogy húzd-meg-a-rudim...

Szóval ennyit az air francról..Drágán szart..jó üzleti érzék...

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2007.10.29. 13:59:48

Én mindig aszondom a nejemnek, hogy ne aggódjon. Ha rásütjük a folpakkot, majd aszongyuk, hogy az a sajt. Oszt jónapot.

eMM2 2007.10.29. 14:06:19

RE.:dark future!
Szegény enber ritkán röpül mi még a nagy reptérihiszti előtt tettük ezt.Mindenesetre nem robbantottuk fel a röpcsit a palack ásványvízzel.

Kifordított kacagány 2007.10.29. 14:56:53

Pema: a vegánok vigyenek magukkal vegán kosztott oda ahova mennek. nem tudom miért gondolják úgy, hogy mindenkinek támogatnia kellene az idiótákat.
mellesleg van olyan vegán is aki megeszi a tejtermékeket. sőt van olyan "vaj"(margarinnak hívják), amiben egy csepp tej sincs. a kenyeret és paprikát nem részletezném.

eMM2 2007.10.29. 15:22:33

Pema biztos olyan vega amelyik csak magot eszik mint a csibe.:)

Pema 2007.10.29. 15:24:15

Egyrész sajnos Las Vegastól megromlott volna a kaja amit hozni kellett volna, másrészt akkor miért ajánlják fel, hogy van vegán, harmadrészt meg van aki nem azért vegán mert idióta, hanem azért mert elvesztette a fél hasnyálmirigyét, epéjét, májából egy kicsit, gyomrából egy kicsit, és a lépét is tönkretették a nagyszerű magyar egészségügyben.

Egyébként MÁV korház, gasztroenterológia, Dr. Papp Ákos volt aki majdnem megölte a feleségem. Kár, hogy perelni értelmetlen mert elsunnyogták a leleteket, ezért nincs mire hivatkoznunk.

Szóval feleségem nem idióta, csak élni szeretne.

fecco 2007.10.29. 15:24:57

Elég sokat repülök. Általában Swiss vagy Malév. A Swiss olcsóbb, a Maléven meg messze a legjobb az étel. Tapasztalatom szerint.

Egyszer ettem jobbat, de az egy Iberia belföldi járat volt, porcelán tányérokkal, fém késsel és villával, de annak az árát a Malévhez képest is aranyárban mérték.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.10.29. 16:29:01

Én buszmegállónál lévő gyrososnál szoktam gyrost enni. Olcsó, meg finom is, ha megkérem, akkor bőven meglocsolják csípős szósszal, és még repülni sem kell hozzá.

BiG_ 2007.10.29. 16:42:10

Ha már repülés, akkor inkább ejtőernyőzök.
Kajálni a földön kell, ráadásul csak a fölfele utat kell kifizetnem :-)))
Ja, ha meg le akar esni a gép, kit érdekel?...
:-D

Üdv!

mókus 2007.10.29. 16:48:38

A Tramezzini szendvics, főleg a füstölt lazacos, nagyon ott van!

ede bá 2007.10.29. 16:54:35

Na megyek eszek valamit. (fólia nélkül, a földön)

vernarancs 2007.10.29. 17:19:45

BiG_ 2007.10.29. 16:42:10

Aze 100 meteres magassagban meg aggodhatsz ha le akar esni a gep. Onnan sutheted az ernyodet, puffanni fogsz mit a cementeszsak.

avatartalan 2007.10.29. 18:31:23

ne zabálj,utazz wazze!

Vishnu 2007.10.29. 18:42:13

Köztudott, hogy a legjobb kaja, a Malév járatain van. Pont. Ha nem vagy éhes, ne egyél. Ha melletted ültem volna, simán megettem volna a tiédet is. Sírva kérlek, többet ne ülj repülőre. Nem érdemled meg.

nyulambulam 2007.10.29. 18:46:31

az air berlin budapest-zürich járata olcsóbb és jobb a kaja ;)

Vishnu 2007.10.29. 18:48:42

Volt szerencsém tegnapelőtt Varsóba repülni szeretett légitársaságunkkal. Nem gondoltam volna, hogy a potom 1 órás út alatt adnak bárminemű ételt, ezzel szemben kaptunk egy nagyon finom Tramezzini melegszendvicset (sonkás-sajtos), pont a megfelelő hőmérsékletre melegítve, teát/kávét, és melle egy dobozkát. A dobozka tartalma félig a szokásos: cukor/frissítő kendő/szalvéta/villa, 1 kis dobozos Happy Day narancslé, egy kis pohárka (ebbe kapod a teát/kávét) és itt jött a meglepetés : a megszokott Balaton szelet helyett 1 Túro Rudi volt a csomagban! Igazi Hungarikumot fogyaszthatnak a Kedves Utasok...!

nikii 2007.10.29. 19:36:55

Gellér Zoltán!

Neked is gondot okoz a 7. sorig elolvasni. És ebben benne van egy üres sor is.

stiu 5 2007.10.29. 19:40:51

Szerintem semmi gáz a malévos kajával, nagyon finnyásnak kell lenni, hogy valaki így felháborodjon. Nyáron utaztam velük, teljesen rendben volt a kaja, papírdobozban adták és nem csak narancslé volt, hanem alma, barack, 2 féle ásványvíz, bor, sör, cola, fanta stb. na meg persze tea, kávé is volt. És lehetett kérni repetát, pedig túrista osztályon ültem. Amúgy ha jó repülős kaját akartok enni (már ha van ilyen), menjetek Tunáziába, a Tunisair-rel. Olyan meleg kaját adnak arra a kicsit több, mint 2 órás útra, ami az ilyen kajákhoz képest, nem semmi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 20:10:53

amugy tenyleg minek repulon enni
repules kozben csak a fecske zabal
egyszer Vician elrepult Varnaba
de ez hosszu lenne

vargak 2007.10.29. 21:20:51

Utaztál már Air Indiával ? :-)

Roppenytublogger 2007.10.29. 21:46:33

Lejobb kaja eddig a a Futurán volt. nem vicc: Nyuszigolyók:)) párolt krumplival egy mindössze 4 órás úton. Isteni volt és lehetett repetázni:)

Jano Labs · http://janolabs.blog.hu/ 2007.10.29. 22:18:53

A Fokker 70-es jó gép viszont :)

szotyola 2007.10.29. 23:13:19

nem tom mit hisztiztek itt, hogy ilyen szar a kaja meg olyan szar a kaja... oruljetek, hogy legalabb kaptok!!
egyszer repulo helyett ajanlom a bathory ekszpresszt pest es varso kozott. van vagy 12 ora es orulj, ha kapsz egy kavet meg egy szevon dejzt reggelire..

hogy egy pest-athen utrol (turistabusz, 2 nap) ne is beszeljek...

persze aki egy zurich-pest utat nem bir ki kaja nelkul..

Nnna 2007.10.30. 00:20:52

Volt szerencsém pár légitársasághoz és a Malév-et tartom az egyik legjobbnak. Mind kiszolgálás, étel, kényelem stb terén. 1ébként meg, ha nem tetszett a kaja, szóltál volna a stewardesnek és kérsz másikat...

nyekk 2007.10.30. 00:55:36

A szendvics állaga a vonatkozó légügyi szabványok miatt olyan, amilyen. Tudni illik, ki kell neki bírni tízezer méterről a zuhanást, 50 g erőhatást, és 2500 c fokos hőmérsékletet tíz percig.Most hogy még finom is legyen...!? (nincs benne a szabványban)

Kifordított kacagány 2007.10.30. 07:35:40

mondjuk amilyen kajákat mostanában megvesznek és megesznek egyes emberek, amik a tömegélelmezés konyhájában készültek.... nem csodálom, hogy vannak akik szerint jó kajákat oszt a malév.
ugyanakkor ha figyelembe veszem, hogy mennyi olyan ember van aki ha kilép a lakóhelye ajtaján, rögtön finnyássá válik és hogy úgy mondjam a sz.r sem elég büdös neki(bezzeg otthon mindent képes megenni akármilyen hulladék is legyen), nem csodálom, hogy annyian fanyalognak a maléves kaja láttán.
igazából pedig az éhség a legjobb szakács.

Kifordított kacagány 2007.10.30. 07:37:05

eMM2: akkor elrepült volna ő maga, gép nélkül:)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.10.30. 07:52:37

talán ha nem 300 forintos órabérért (éhbér, hahh) csomagoltatnák a dolgokat, lehet, hogy nem ez lenne a végeredmény. még diákként dolgoztam nyomdában, ugyanilyen ráolvasztós módszerrel csomagoltattak velem könyveket hasonló javadalmazásért.. becsületes, korrekt embernek tartom magam, de ennyi pénzért és ilyen általános munkamorál mellett egyszerűen nem érdekelt, ha ráég az a szar a győzike könyvre vagy valami hasonló szemétre. sőt, egyes kollégáim direkt sportot űztek belőle, és igyekeztek minél jobban ráégetni a fóliát. aztán bajlódjon vele, aki akar, valahogy ez minket nem nagyon érdekelt, amikor az egész napi fizetésből talán egy ilyen vacak szendvicset tudtunk venni.. elképesztő volt, ha nagyritkán autóval mentem (mert hát tömegközlekedés az ilyen külvárosi zugüzemekbe nem igazán van), szó szerint ráfizetéses volt a nap.. szóval amíg emberek százezrei így tengődnek ebben az istenverte országban, azok az emberek, akik a szendvicsedet eléd teszik, addig nem tudom mit vársz. sajnos ez van.

Kifordított kacagány 2007.10.30. 07:53:59

Pema: meg kell mondjam neked, hogy nálunk pl a sárgarépa képes a pincébe akár hónapokig is elállni, de ha kidobom a konyhaasztalra, akkor is pár napig ehető. nem tudom milyen útvonalon jöttetek idáig, de ha a merkúr megkerülésével, akkor visszavontam szavaimat, igazad van:)

azért ajánlották fel, mert volt nekik. mint fentebb már említettem a margarinos paprikás kenyér kimeríti ennek a meghatározásnak a fogalmát. gondolom svédasztal nem volt a felajánlásban.

a magyar egészségügyről én is tudnék mesélni csúnya dolgokat, nem kell bemutatni őket. a nővérektől a politikusokig egy tróger társaság az egész. igazából ha a fizetésem egy részét lehúznám a klotyón, akkor is jobb helyre kerülne, mint így, hogy tb-t fizetek belőle. ettől függetlenül a vegák indíttatása leginkább az idiotizmus szokott lenni, úgyhogy beláthatod, hogy a feltételezés helytálló volt, még ha most ezzel mellényúltam is.

Kifordított kacagány 2007.10.30. 08:01:07

Bukowszky: a kevés fizetés még senkit nem jogosított fel a világon arra, hogy egy tróger barom legyen. ha nem tetszik az állás, nem kell elvállalni. ez is piacgazdaság, nem csak az akciós tesco termékek.
hozzátenném, hogy amíg így állsz hozzá a munkához, addig nem is érdemelsz normális fizetést. sőt még azt sem amit kaptál.

"egy ember olyan mint a munkája"

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.10.30. 08:01:50

igazad van, persze, a szendvicset illetően, de azt mondjuk végképp nem értem, miért a szerencsétlen utaskísérők hátán csattogtatod ostorod. ez az beszállító cég műve, mondjuk amikor a Malév átveszi ezeket, éppen ellenőrizhetné. valószínűleg ezt meg is tette, de hát ez az egész kissé bonyolultabban működik a gyakorlatban ennél.
az valóban felháborító, hogy az ügyfélszolgálat nem képes válaszolni. csak vakarják ott egész nap a seggüket. megjegyzem, ez az összes többi légitársaságnál is így működik, sajnos. valahogy nem divat emailekre válaszolgatni náluk, bármilyen ügyben keresi meg őket az ember.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.10.30. 08:26:11

kif. kac.

ez nagyon korlátolt hozzáállás, csak igen kis részben van igazad. javaslom olvasgass motivációs elméleteket. (nem a tróger felsővezetők javadalmazására gondolok)

Kifordított kacagány 2007.10.30. 09:36:01

tudod én motivációs könyvek nélkül is el tudom végezni a munkámat tisztességgel. az olyanok meg mint te mindig csak a motivációra várnak..... de valahogy soha nem kapnak elég motivációt.
tudod azokat a munkákat amikért csak ennyit fizetnek, azoknak szánják akiknek nincs más lehetőségük és már az is ajándék nekik, hogy munkát kaptak. ezeknek az embereknek kellene a leginkább odafigyelni arra, hogy hogy végzik ezt a munkát, mert aki az ilyent is elveszti, annak nem sok más lehetőség adódik.
én ha vezető lennék, biztos nem alkalmaznék semmilyen beosztásba olyan munkaerőt, aki még az ilyen egyszerű betanított munkát sem tudja elvégezni tisztességgel, mert az az ember nem szeret dolgozni, képtelen arra, hogy alkosson, vagy akár hogy képes legyen megvalósítani önmagát. az ilyen ember haszontalan élősködő csupán, aki csak károkozásra képes. sajnos az ilyenből egyre több van, nemigen lehet válogatni.

azt, hogy te milyen ember vagy a munkádon keresztül már bemutattad így a korlátolt hozzáállást nálad tartanám helyénvalónak. kár, hogy ez a korlátoltság olyan mértékű, hogy felfogni is képtelen vagy tőle, hogy miről beszélek.

egyébként akár egyszer is belegondoltál már abba, hogy a trehány munkád eredményeként hány ember írhatott volna már ide a homárra? esetleg olyanok akik még keservesebben keresik a kenyerüket nálad és te voltál az aki megkárosította őket?

shibuya 2007.10.30. 10:24:48

legjobb kaja a qatar airways-en es az Emirates-en van.
legszarabb Alitalia (pedig mindenem az olasz konyha).
en eleg sokat repultem, de ha hosszu utra mentem megfogadtam, hogy nem eszem repulogepes kajat, mert beadja a cifrat mindig.
nekem a malevval sosem volt gondom,sztem jo, bar azert egy ilyen szendvics kituno turistalatvanyossag.
kerdesem a kovetkezo Zboray Urnak ha megtudja a valaszt: -Ezt megis hogy sikerult???

PS.:Mondjuk amerikaban egy no a halaadasi pulykat foliastul sutotte meg (nem volt ugye raiirva hogy vegye le/amerikai sotetseg), talalta is, szar is volt, utana perelt es ki hitte volna nyert is!

Füstkarikagyáros 2007.10.30. 10:31:04

Nevem Majmász Gedeon,
Megbasztak a szigorlaton,
Így e jelentéktelen blogon,
Egész népemet fogom,
hmmm... középiskolás fokon
tanítani.

Keress vmi más hobbit, kurva idegesítő vagy.

BöszmeBivaly 2007.10.30. 10:34:03

Figyejjémán, olyan, hogy "higénia" meg "olcsóbb ár" biztosan nincs a magyar nyelvben !
Te svejci vagy ?

pinkfloyd 2007.10.30. 12:58:26

Legjobb ebédet a Wizz Air-en ettem: Hazai sonkás, sajtos szendvics, előtte-utána házi mézes pálinka, aztán csak úgy egy hideg barna Krusovice. A gépen 10- en voltunk, köztük prominens személyek. Ők is pálinkáztak velünk. A pilóta azt hiszem nem ivott!

princessophia 2007.10.30. 14:16:17

EgyptAir-rel is repültem már, de a Malév tényleg jobb volt.

"Szóval feleségem nem idióta, csak élni szeretne."
Pema:Ne haragudj,nem tudhatták...

KopaszMercis 2007.10.30. 15:59:14

mindenki tudja, hogy mielott felszallsz a gepre a terminalban levo mekdumálszban kell egyél.
aki nem az sikeres ember nem lehet...

ravaluf 2007.10.30. 19:51:25

Ne rinyáljatok, a Malév, a fenti malőrtől eltekintve, még mindig veri a legtöbb légitársaságot, amin utaztam. Legrosszabb talán az egyptair volt (imádom az arab kaját, de ott konkrétan valami okádékot adtak, színre, szagra, ízre legalábbis annaktűnt). A lányok (kivéve a matrónák) általában gyönyörűek, utaztatok már deltával? Homless pasik és és ronda öregasszonyokból álló személyzet, akik sértésnek veszik, ha hozzájuk szólsz, kétféle kaja: chicken / pasta, egyik szarabb mint a másik.... nem rossz a Malév, csak kár, hogy már szovjet. Illetve, orosz.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2007.10.30. 23:01:07

Ki van fizetve, meg kell enni. De akár ott is lehet hagyni. Meg lehet a nyálunkat verni, egy sz@ros szendvics miatt.

NoMojito 2007.10.31. 13:28:22

Ekkora rinyagépet!
Remélem ezután csak olyat eszel, amit senki sem fogott meg kézzel.
Szép karcsú leszel.
Egyébként a repcsis utasok is külön faj, cekker, kaja, ücsi, csoki, könyv (vagy négy) Ezek mikor gépre ülnek a Lost-ra készülnek? Menetidő meg max 2 óra. Tőlem meg kérdezik hogy, elhagytam a cuccom. Néha BKV-n is összehoznak ilyet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.11.01. 00:43:30

Miért nem száll ki az ilyen a gépből, azonnal?
Ja igen: nem a bezsugorodott fólia a mérgező, hanem a tartósítós-guargumis zsemlyeutánzat, meg a főkéntállományjavítóból, szójából és ízfokozókból álló, esetenként állati (vágóhídi) hulladékot is tartalmazó húsimitáció, és a transz-zsírsavakkal ereket tömő, esetleg rákkeltő színezékkel sárgított vajszerűség.
És nem az utaskísérő műkörme alatt megült piótaürüléktől leszel rövid életű, ha sokat repkedsz, hanem a kozmikus sugárzástól.
Legközelebb Laci atyával repülj, urnában!

taurus 2007.11.01. 11:06:00

Azért az Aeroflot és a Malév fedélzeti kiszolgálást ne említsük egy helyen... köszönő viszonyban nincsenek egymással.

Egy szendvics miatt elég ciki kiverni a balhét, minden esetre az igaz, hogy a Malév színvonala is kritikán alulivá kezd csökkenni...

Kotit 2007.11.05. 17:17:17

Mi van má, ide csak malév dolgozók írnak? Mér kell mindenkinek leírnia, hogy a malévnek a legjobb a kajája? Az írónak szart adtak (ezen az se változtat, ha még 100-an leírják, hogy de a malév a legjobb), hát beírt a homárra, azé van nem?

T-Ross 2007.11.06. 18:34:09

Szerintem nem ciki kiverni a balhet egy szendo miatt. Ha te fizettel egy szolgaltatasert akkor azt teljesitsek is. Amugy sokat utazom repulovel, de elmondhatom hogy a jelenlegi esettol eltekintve, jo szokott lenni a kaja a MALEV-nal. Bar szerintem a Lufthansat semmi sem veri, es a legratyibb az Air France es a SAS.

jupát 2007.11.07. 16:06:52

Ennyit rinyálni egy rohadt szendvicsen:) Valószinüleg most ettél életedben előszőr szenyát,mert meg kell,hogy súgjam nem fogsz olyan büfét találni,ahol Manci néni gumikesztyűben,meg maszkban vágja a zsömléket és akkor biztos már megmérgeződtél volna azzal a pár emberrel egyetembe aki arra vetemedet,hogy szendvicset egyen amihez hozzáértek kézzel. Amúgy meg a Maléven az egyik legjobb a kaja. Európai járaton bizony sose fogsz bélszint udvarmestermódra párizsikörettel-t kapni. Ajánlom pl a British Airwayst ahol 2 szem szőlőt és egy cikkely narancsot adnak gyümölcssali néven és kész. Visszasírnád Te még ezt a mérgező szenyát!:) Amugy meg,ha én lennék az az öltönyös emberke aki kapta a leveled én biztos jól kiröhögtelek volna ezzel a szöveggel és kitűztem volna a faliújságomra! :)

Y.Jefferson 2007.12.14. 16:24:02

Rinyamancik! Még a Malévon a legjobb a kaja! Én Lufthansa BUSINESS osztályon kaptam udapest-Frankfurt útvonalon valami faleveleket. Salátalevél volt kettő szelet camembert sajttal. Hazafelé Malév business osztályon VALÓDI sült csirkét kaptam. Aki zabálni akar meg jólérezni magát az fizesse meg a business osztályt. A turistán arról van szó, hogy eljutsz A -ból B pontba a leehtő legolcsóbban. Ha a lehető legsóherebbóül állsz a repjegyvásárláshoz, miért sírsz kajáért? Szóljál anyucinak süssön neked pgácsát, azt fel lehet vinni a fedélzetre. A replő az elsősorban repülő, nem étterem. Valami hülye régen kitalálta hogy nyaljuk az ügyfél seggt, MÉG akkor, amikor a repjegyárak az egekben voltak, és csak kellett valami szolgáltatás is cserébe. De manapság szarért-húgyért tudsz repjegyet venni, akkor ismét megkérdem, mit vársz? Én európai utakra úgy megyek, hogy viszek egy könyvet, abba beletemetkezem, és még inni sem kérek. Máskor sem iszom csak reggel meg délben meg este. Ez tudom hogy nem egészséges, de én ilyen vagyok. Akor nem fogok CSAK AZZÉRT enni meg inni, mert az JÁR, benne van az árban. üdv
Yorick

baboo 2008.05.15. 19:09:03

igen, látom, hogy régi bejegyzések, de nem hagy nyugodni:
- ez tényleg nem egy fini szendvicsről készült kép, de azért nem ez az általános!
- ha gyakran nyöszörögsz írásban, látják, hogy lételemed: ne csodálkozz,ha késik a válasz.
- ki írta, hogy akár ne is legyen kaja? magyaroknak? gyerekek, tudjuk, hogy a magyar utas a 2. legmacerásabb - ha nem az 1. nem érdekli, hogy a Malév haldoklik! :( tudja, hogy eladták, tudja, hogy miért, tudja/tudhatná, hogy nem a bőség évei jönnek, de neki mindegy, csak kaja legyen - jellemző! persze ez nem mentség a stuvi hozzáállására, de bocsánatkérést tőle is kaphattál volna, másra (pénzre) meg ne számíts.
- repülőn mikro?! ...anyám, borogass...
- "italozás" az 1 óránál hosszabb járatokon van, amúgy narancs/víz. szerintem azért bírható.
- fapadossal? hajrá! pár napja mentem barátnőmért a reptérre: ciklámenszín gép akkor szállt fel Bp.ről, hogy elinduljon értük Brüsszelbe, amikor már meg kellett volna érkezniük...!!! mehettem haza és vissza újra.
- Alitalia-nal: keksz van, vagy fagyi. hm?
- JA! a lényeg! már nem meleg szendvicset adnak ám! most panaszkodj ezért :)
süti beállítások módosítása