
Tisztelt Homár!
2007. október 31-én, a délelőtti órákban egy Eszter nevű Hölgy Önökhöz címzett levelét tették közzé, melyhez szeretnék néhány véleményt hozzáfűzni, valamint szeretném megkérni a Homár szerkesztőségét, hogy az általam írt levelet, valamint a csatolmányokat ne reagálásként, hanem új cikk-ként jelenítsék meg.
1. A Hölgy kifogásolta, hogy a munkalapra nem lett rávezetve az Ő általa közölt probléma, miszerint jobbra húz a kormány és nyikorog a fék. - Semmi sem indokolja, hogy az Ügyfél által megrendelt munkákat ne vezessük fel a munkalapra és ne végezzük el, hiszen az bevételt jelent számunkra.
2. Az Ügyfél által valóban megrendelt munkák természetesen szerepelnek a munkalapon (lásd csatolmány) amit az Ügyfél aláírásával ténylegesen megrendelt.
3. Szervizkönyv: A már említett munkalap szerint a szervizkönyv nem volt itt a javítás alkalmával (lásd munkalap: szervizfüzet "nem" rublikája). - Ha az Ügyfél állítása szerint nincs itt a javítás alkalmával a szervizfüzet, akkor nem is fogjuk keresni azt. Egyébként sem áll módunkban turkálni az autóban.
4. Fék: rémesen csikorog. - A gépkocsit úgy adtuk át az Ügyfélnek, hogy a fék teljesen rendben volt, amit az is bizonyít, hogy a hatósági műszaki vizsgán az autó megfelelt. Az, hogy a fék esetleg csikorog, nem feltétele a sikeres vizsgának. Ha viszont kicserélünk egy tökéletes állapotban lévő fékbetétet, csak azért, mert "akusztikai" hibája van, akkor az Ügyfél lesz jogosan felháborodva.
5. Számlával kapcsolatban: Mivel a III. éves átvizsgálás gyakorlatilag tartalmazza a műszaki vizsgára való felkészítést, így azt a számlán természetesen külön nem szerepeltettük, nem számláztuk.
6. Km. óra állás: - Ebben Tisztelt Ügyfelünknek teljesen igaza van. A munkafelvevő kollégánk véletlenül egy hármassal többet írt be. Emberek vagyunk mi is, hibázhatunk. Az esetleges visszaélések elkerülése miatt utólag nem tudjuk a rendszerünkben a már felvitt km. óra állást javítani. A probléma orvoslására kiállítottunk egy hivatalos jegyzőkönyvet, amin szerepelnek a gépkocsi adatai és a tényleges kilométeróra állás a szervizelés időpontjában. Ezért a kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk.
Remélem, hogy az általam közzétett információk tükrében a fórum olvasói másként ítélik meg Eszter levelét illetve a márkaszervizek munkáját.
Tisztelettel:
Bor László
Szerviz- és vevőszolgálati vezető
Ferihegy Autó Kft.
Azamat Bagatov 2007.11.06. 08:04:47
Lili.ke 2007.11.06. 08:06:51
skorzy 2007.11.06. 08:12:51
Tulajdonos: Eszter
nikii 2007.11.06. 08:12:54
Megszólal a telefon az autószerelő műhelyben:
- Kérem, jöjjenek ki, feltehetőleg víz került a karburátorba.
- Hol áll az autója?
- Körülbelül tíz méterre a folyóban.
www.vicc.hu/index.php?tz=9280,9280
skorzy 2007.11.06. 08:13:59
Héttörpe (törölt) 2007.11.06. 08:22:04
Dr. Kix 2007.11.06. 08:23:18
Másik Eszter már az előző levélben állította, hogy nem ellenőrizte a munkalapot, és az sz@r volt, mikor utólag megtette. Ezekután a munkalapra hivatkozni, szerintem felesleges.
Itt egy nagypofájú szervizvezetővel lesz dolgunk, aki egyébként nem sűrűn nyitogat munkalapot - mer ez nem az ő dolga egyébként - , ezért el is b@szta, és most mosakodik...
lucius · http://www.diszhaldiszkont.hu 2007.11.06. 08:33:43
vernarancs 2007.11.06. 08:48:11
storyline :) 2007.11.06. 08:49:05
Micardis 2007.11.06. 08:59:57
Azt a km-óra állást pedig nem lehetséges javítani, ahogy a szervízvezető is mondta. Még akkor sem ha az ügyviteli szoftvert karbantartó cégnek esetleg módjában állna...
brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.06. 09:11:30
tehat marad a bizalom es a szakember keresese.
NetzArbeit 2007.11.06. 09:11:59
Neménvótam 2007.11.06. 09:26:58
Én a fröccsöt szoktam négyzetméterre venni.
Emiceha 2007.11.06. 09:30:03
Nem értem.. Nem értem..
eszpi 2007.11.06. 09:31:42
nikii 2007.11.06. 09:32:34
Dr. Kix 2007.11.06. 09:40:31
Magam javítottam már nem egy KM óra állást (is. Meg sok minden mást, ha az élet úgy hozta).
brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.06. 09:56:37
További magyar hang 2007.11.06. 09:58:52
Akkor miről beszél a T. Szervízvezető? Hibázott, majd ennek bizonyítékát publikálja is.
Hát ettől pont nem fogjuk másként megítélni a márkaszervízek munkáját, sőt megerősít abban, hogy továbbra sem dolgoztatunk velük.
ezoli83 2007.11.06. 10:12:36
Ugye tudjuk, hogy a papír esetünkben a számla sokmindent elbír az hogy szerepel a számlán egy tétel az koránt sem biztos hogy megtörtént.
Pont a múlt héten szervizeltettem a másféléves VW-met (VW kollega figyelmébe) holott a szervízintervallum nem indokolta, de biztos ami biztos alapon, meg így esetleg tovább bírja. Szóval mivel nem első tulajdonos vagyok megnézem a szervízkönyvet mi volt cserélve egyedül az olaj meg a pollenszűrő. Ismerős szerelő csinálta meg mindent ami kell és azt mondta hogy az a pollenszűrő is utoljára a gyárban volt cserélve.
Szóval akárki akármit mondt az összes márkaszervíz egy sunyi lopós banda. Az meg hogy mi van leírva semmit sem bizonyít.
ddd.dino 2007.11.06. 10:46:07
NorbArt 2007.11.06. 10:48:16
DonCiccio 2007.11.06. 10:56:40
Ne vegyél Seat-ot és megtakarítasz egy halom pénzt meg idegeskedést.
theutat villám 2007.11.06. 11:00:03
s_marky 2007.11.06. 11:04:24
sárkánylábasárga 2007.11.06. 11:24:22
Pécsi bölcsész 2007.11.06. 11:26:19
NorbArt 2007.11.06. 11:36:53
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.11.06. 12:44:55
Ha egy csaj azt mondja, hogy csikorog a fékje, csináljak valamit, hát biztos megmondom, hogy tessék, itt egy vadi új, jó minőségű: igazából nem kéne a működés miatt, de ha megcsinálom akkor 15e Ft.. felvezethetem a munkalapra? igen / nem
Mondja a csaj, hogy húz a kormány... Mondanám, hogy a mérések alapján ez mondjuk még a limiten belül van, de ha kívánja akkor 25eFt, de legalább 2 évig nem lesz gondja vele.. Kívánja vagy sem...
A többi munka.. hát azt tényleg aláírta elvégezték (?) / kifizette, távozott, szóval azért kár vacakolni.
Km. óra állása: na ne már... *MINDENT* lehet beállítani, a kérdés az, hogy mennyire akarja dokumentálttá tenni. Az is világos, hogy AKI A HIBÁT VÉTETTE ANNAK KELL INGYEN A MEGOLDÁST IS SZÁLLÍTANIA !!! Pláne, ha el is ismeri, hogy elgépelte a kolléga. És minimum egy garnitúra lábtörlő és/vagy ajándék üléshozat stb.
2007.11.06. 12:49:56
NorbArt 2007.11.06. 13:07:23
Lehet, de nekem egy 12 éves F Astrám van, ezen a kicsit már öreg konstrukción még egyszerű megoldás van:)
Négy csavar ki és egyben ki lehet emelni a kinyomószerkezettel együt az egész hóbelebancot...
Vastüdő 2007.11.06. 13:10:45
csakazértse 2007.11.06. 13:12:32
ÓÓÓhhhh! Ez már bizonyíték. Nálam a kocsit sem látták még a hatósági vizsgán soha. Mégis megfelelt.
71Nyul 2007.11.06. 13:13:05
Gumidomino 2007.11.06. 13:18:29
Nem szeretnék Eszterrel az úton találkozni.
"Az, hogy a fék esetleg csikorog, nem feltétele a sikeres vizsgának"
Viszont egy sikeres autószerelő minimum utánanéz az oknak, és ha zavarja az ügyfelet, akkor megkérdezi, hogy lecserélje-e annak ellenére, hogy normális a fékhatás, és megfelelő a féktárcsa, csak épp ilyen.
Sáros itt mindkettő, Homár meg asszisztál a mosakodáshoz. :)
Kibermágus 2007.11.06. 13:22:17
vernarancs 2007.11.06. 14:15:57
parabellum 2007.11.06. 12:49:56
Azert az nagyon nem mindegy, hogy a valtot vagy az egesz motort kell kiemelni a kuplung kivetelehez! Ha az egesz motort akkor opelt nem szabad venni. Ilyet meg a franciak sem csinalnak.
Rosszindulatú Vászka 2007.11.06. 14:24:59
Füstkarikagyáros 2007.11.06. 15:00:52
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2007.11.06. 15:32:56
szerintem a PBt, mert spóroltál az üzemanyagon 781 forintot :DDD
2007.11.06. 16:55:28
Szumi 2007.11.06. 17:03:58
Legolcsóbb taxi-tarifával fizesse meg a szerviz a két kilométeróra-állás közötti különbséget - így aztán nem is kell átírni - punktum.
Zorro2007 2007.11.06. 17:35:18
Azert 325Ft egy csavarert...
Kifordított kacagány 2007.11.06. 18:37:05
beste 2007.11.06. 18:49:17
Imilla 2007.11.06. 19:02:28
mindenkinek köszönöm a hozzászólást, a szervíznek is a reagálást.
Levelük első négy pontjában jelzik, hogy mivel az említett problémáim nem szerepelnek a munkalapon, tehát azok nem hangzottak el.
Éppen az a panaszom lényege, hogy bár elhangzott, nem szerepel a jegyzeteikben.
Mivel nemcsak a Homárnak, hanem a szervíznek is írtam panaszos levelet, ezért felhívtak, elnézést kértek, és ígértek egy javító jegyzőkönyvet a km óra állásról, ami még nem érkezett meg.
A műszakira és zöldkártyára, való felkészítést és a tükröt nem reklamáltam meg, mivel ezek rendben voltak.
Csak halkan jegyzem meg, hogy újabban makacsul ég két kis lámpa a műszerfalon, elolvastam a kézikönyvből, hogy az egyik az elektromos gázpedál, a másik pedig a károsanyag kibocsátás hibájára figyelmeztet. A könyv figyelmeztet, hogy minél hamarabb menjek szakszervízbe...
Eszter
Kifordított kacagány 2007.11.06. 19:18:04
lucius · http://www.diszhaldiszkont.hu 2007.11.06. 20:25:12
impala 2007.11.06. 22:51:31
ez a pöcs csak kavar a válaszában, remélem mielőbb tönkremennek, és maximum mosni fognak autót, persze nem az enyémet, mert azzal is tönkre lehet tenni valamit.
brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.06. 22:57:37
en a helyedben egyszeruen megoldanam.
Kepzeld el, hogy egy nap megvarod a autoszalon bezarasat, majd mikor kijon a tulaj/ugyvezeto stb, odaballagsz hozza es megkerdezed hogy hogy is volt az esetem.
Persze ketszemkozt:)
Utanna johet a tudom hol laksz, hova jarnak a gyermekeid stb.
Na jo a 9mm-es meg nem jon.
Persze ez csak magyar allom hogy el lehetne intezni a problemakat e nelkul.
De allmodozni lehet nem?
LyukasBogrács 2007.11.06. 23:01:14
Gitár már van a szobám egyik falán, a másikra egy Seatot szeretnék! Az se baj, ha nyikorog a fék, vagy félrehúz a kormány.
LyukasBogrács 2007.11.06. 23:22:33
Csak addig segitőkészek (beszámitanak, hiteleznek stb), amig meg nem vetted a kocsit, utána kezdődik az igazi kálvária: szerviz, garancia, kötelező casco, alkatrész, vizsgáztatás, stb...
Eszter! Ne kövesd el még egyszer azt a hibát, hogy márkaszervizbe viszed a kocsit! Keress egy lelkiismeretes szakszervizt. Hogy hol találsz? Menj a hire után. Kérdezd végig a férfi rokonaidat, kollegáidat! Hidd el, nagyon szivesen segitenek.
Zorro2007 2007.11.06. 23:25:40
csak egy rovid tortenet:
Anno megtortent a baleset, csak az utas oldali legzsak nyilt ki (bar utas ott nem is ult, csak 1 ember volt a kocsiban). Termeszetesen az emberunk kurvara felhaborodott, perelni akart, penz kovetelelt.
A gyarto ceg valasza:
A baleset ereje nem volt olyan nagy, hogy ki kelljen nyitni a legzsakot viszont az auto erzekelte, hogy az anyosulesen nincs bekotve a biztonsagi ov es baleset tortent igy biztos ami biztos kinyitotta az anyosulesi legzsakot.A sofornek eleg volt a biztonsagi ov is...termeszetesen azok a szenzorok amik erzekeli, hogy ul-e valaki az adott ulesen ilyenkor nem jatszanak szerepet, fo a biztonsag.
Bar ez egy Mercedes volt:))
A tortenet lenyege, az elektronika utjai kifurkeszhetetlenek...es altalaban nincsenek loggolva:)
lucius · http://www.diszhaldiszkont.hu 2007.11.07. 07:51:46
A történetemben az a "poén" hogy felkértem egy"Európai unió egész területére felkérhető gépjármű baleseti és műszaki szakértőt"aki a vizsgálat eredményénél leírja ,hogy 2.5-3x akkora volt az ütközés mint aminél nyílnia kellett volna a lufinak.Ennek ellenére röhögnek a pofámba annak ellenére hogy még a vizsgálatot is nekik kellett volna elvégeztetni.HÁÁÁT EZ NEM MERCEDES.A törvények nekem adnak igazat,csak ki tartatja be őket egy multival szemben
Kifordított kacagány 2007.11.07. 09:12:14
arx 2007.11.07. 09:26:06
gondolom véletlenül a VALÓDI állást írták rá :D
(tudjuk hogy megy a szalonokban ez a visszatekerősdi játék)
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.11.07. 10:27:41
--- 58.772 Ft ---
Véletlenül 5877 Ft-ot fizetek ki. Emberek vagyunk mi is, hibázhatunk.
The Good Boy 2007.11.07. 10:33:59
A leveled és a válaszlevél alapján megállapitottam, hogy senki nem hibázott, csakmindkét fél másként látja a helyzetet. Te vettél egy Seatot 27.000. kerekitett km-el, ami a vásárlás elött, és a számitógépes nyilvántartás szerint egész pontosan kerekitett 327.000-et mutatott. A szerviz visszaállitott rajta 300.000.-at, hogy nyerjen az üzleten 300.000. jó kis magyar forintot. De mivel a számitógépes nyilvántartásban nem tudták azt átirni, ezért a mátrixban bent maradt a nagyobb érték. Te kis naivan visszavitted a verdát javitásra, ahol a munkafelvevő a gépsárkány átvétele után leolvasta a km állást, memorizálta a 37.000. kerekitett számot, majd visszament a számitógépe elé, ott amikor be karta irni a km-t akkor látta, hogy az elöző szerviznél 327.000 volt benne, elgondolkodott, és rájött, hogy valószinüleg rosszul emlékezik a leolvasott számra, mivel 37.000. nem lehet, ha korábban már 327.000. volt. Tehát nem elirta, hanem megpróbálta a valós állást ráirni a papirra. Valszeg Ő az ilyen visszaállitós extrapénzből nem szokott kapni, igy nem tudja a módot.
Megoldás: Menj el egy másik Seat szervizbe egy olyan ismerőssel, akinek ott esetleg van valami ismeretsége, és tudakoljátok meg, az autó korábbi szervizmultját. Ott lehet, hogy kiderül, hogy a gépedben tényleg nem 27.000 volt valóságosan benne, és akkor már a baccpapuccsal verheti az ügyvéded a biróság asztalát csalás miatt.
Franky4fingers 2007.11.07. 11:20:31
Sztori 1.
Dunakesz Opel Gaál
Opel 40,000km (!) szervízbejegyzés szerint lengéscsillapító teljesen jó. (valami százalékos eredmény van megadva, nem emlékszem) szervízből kocsi elhozás (más miatt volt ott) kocsi majdnem leesik az útról, lengéscsillapőító mintha nem lenne benne. Visszamenés, számonkérés. Válasz: Nem tudjuk, hogy a szervizen kívül maguk mit csinálnak a kocsival, ha gondolja megrendeljük a lengéscsillapítót.
Sztori 2.
Előző sztori után másik szerelőhöz kerül az autó. A pollenszűrő cseréje vagy 4x le volt számlázva az évek alatt. Új szervízben kiszedik a pollenszűrőt a súly kb 2kg a benne lévő mocsoktól, mondanom sem kell, hogy a szűrő még a gyáridarab. A szervízben kiszögelték a falra,mint kuriózumot, hogy ilyet még ők se láttak soha.
Pedig a számlán szerepelt. Meg a munkalapon is. Persze. Csak éppen nem végzik el a munkát.
Franky4fingers 2007.11.07. 11:21:47
Amúgy ez külön postnak is jó lenne csak már régi a sztori.
Pantone354 2007.11.07. 13:13:12
Zorro2007 2007.11.07. 23:09:23
Meg egy balesetet sem hallottam ahol a legzsag tepte le volna az ember fejet...:)
A sulykapcsolo meg azert nem igaz mert ha baleset van a sulykapcsolo csak meg egy hibalehetoseg, vagy pl. ugy is tudsz ulni egy ulesben(bar elegge kenyelmetlen:), hogy ne erezze.vagy pl. a lassulas miatt kezdesz kirepulni az ulesbol igy a sulykapcsolo szerint nincs is benne senki sem...
torghelle 2007.11.08. 00:43:37
Vargapál (törölt) 2007.11.08. 01:25:50
Szerintem nagyon gyenge sztori. Eszter hülye volt, előbb cselekedett aztán kérdezett, aztán hőbörgött, majd írt. (ne firtassuk milyen stílusban) Talán ha előbb gondolokodott volna, megúszta volna az egészet.
Arra azért kevés mentség van, hogy hazafelé nem vette észre a kormány hibáját.
Mityu Addideapénzt kft LE 2007.11.08. 09:49:57
A zén E39-esembe is van az anyósülésben "súlykapocsoló". A légzsák meg nem letépi a fejedet, ha nincs övfeszítés, hanem csak átrendezi az arcodat. Jobbik esetben. Rosszabbik esetben meg olyan fejsérülést szerzel be amitől kiegyenesedik az EKG-d.
A főtémához. Én sem "ismeretlen" márkaszervizbe hurcolom a másféltonna vasat javíttatni. Ott lehetek bármikor a szerkezet mellett, megmutatja a szerelő mit fog csinálni és miért. Ha visszaviszem valami miatt a szerkezetet, akkor nem reklamálok, hanem normális emberhez méltóan megbeszélünk mindent. Közel 5 év alatt hangos szó nem hangzott el.
Sőt, van Opeltulaj ismerősöm, Ő sem márkaszervízbe hurcolja a talicskáját.
PetikeXXX 2007.11.08. 11:19:32
Náluk dolgoztam 3 hónapot.
Aki teheti, távolról kerülje el a helyet.
Pussy×××× 2007.11.08. 16:27:35
Én jól ismerem az egész csapatot, de tudom, hogy te soha nem dolgoztál ott, ezért jó lenne, ha nem nyilatkoznál a témáról, főleg hazugságokat!!
klima9 2007.11.09. 09:44:05
PetikeXXX 2007.11.09. 12:55:12
klima9 2007.11.09. 14:31:05
PetikeXXX 2007.11.09. 16:49:31
klima9 2007.11.09. 21:20:46
PetikeXXX 2007.11.09. 22:27:50
klima9 2007.11.09. 22:53:10
Impala911 2007.11.10. 21:52:22
El tudom képzelni ennek a vitának a folytatását:
P: Ott dolgoztam
K: Nem is! hazudsz!!
P:Nem én!
K: De igen! Bizonyits!
P: ott dolgoztam!
K: Nem is! hazudsz!
P: De igen!
K: De nem!
Kicsit szánalmas...
klima9 2007.11.11. 08:02:02
repülésszerető 2007.11.18. 02:19:46
1. Az autót 3 évesen vettük (Weltauto garanciával) egy idős bácsitól…kizárt, hogy 370000 ezer kilómétert ment volna vele
2. Csupán egy, az adatbázisban hibásan rögzített adat javítását kértük és igazán jól esett volna egy „bocsánat” vagy „elnézést” kérünk az okozott kellemetlenségért
3. Tényleg hozzányúltak az autóhoz, mert másnap reggelre virradóan 3 tenyérnyi olajfolt éktelenkedett az autó alatt
4. Miután a „szakszervizből” elhoztuk az autót, a párom által említett hibák nemhogy elmúltak, hanem fokozódtak néhány control led kigyulladásával. Felhívtam a Porsche M5-öt, ahol zárás előtt készségesen segítettek és említették, hogy nem Mi vagyunk az elsők, akik panaszkodnak a SEAT Ferihegy „szolgáltatásaira”
5. Azt gondolom a megoldás az lett volna, ha bocsánatkérések közepette, visszahívják az autót és ingyen VÉGRE megcsinálják a kért munkát!!!
Jó éjt,
repülésszerető
repülésszerető 2007.11.18. 02:25:19
Azért arra kíváncsi lennék, hogy Eszter mennyi borravalót szokott adni a szervízben. A fillérbaszó ügyfeleket ugyanis általában igyekeznek mindenhonnan eltakarítani, csak van aki nem jön rá magától. Keressen egy kötelet és akassza fel magát."
Te mennyi borravalót adsz, ha pl.repülőjegyet vásárolsz? Írd a címedet, küldöm a kötelet!
repülésszerető 2007.11.18. 02:28:27
Szerintem nagyon gyenge sztori. Eszter hülye volt, előbb cselekedett aztán kérdezett, aztán hőbörgött, majd írt. (ne firtassuk milyen stílusban) Talán ha előbb gondolokodott volna, megúszta volna az egészet.
Arra azért kevés mentség van, hogy hazafelé nem vette észre a kormány hibáját. "
Egy megrendelt szolgáltatást, el kell végezni úgy, hogy az ügyfél elégedetten távozzon és szándékéban álljon visszatérni, ha gondja, baja van...valamiért eddig azt gondoltam, a cégek a vevőkből élnek...tévedtem!!
repülésszerető 2007.11.18. 02:33:45
Biztos velem van a baj, de nem értem Eszter paráját. Lejárt a műszaki, meg letörte a tükröt, elvitte szervizbe, tükröt kapott rá, folyadékok cserélve, a kocsi átment műszakin. OK, elbaxták a km-állást, de kapott róla papírt, h elbaxták. Ha nem felelt meg a kocsi állapota, miért nem azzal kezdte amikor visszament (vagy a barát), hogy akkor lesz még ez meg az (fékbetét, futómű), és akkor a km-állás is javítódott volna... Nem, ő inkább vitázik, szopatja magát, és végül kisírja magát a homáron. "
A történtek ellenére kedvesen, mosolygósan vittük vissza az autót, de az ott tapasztalt modor és "kiszolgálás" váltotta ki mindazt, amit olvashat a kedves olvasó!
Imilla 2007.11.18. 08:57:39
Egyébként meg a szakszervízben kellene borravalót adnom? Kinek pontosan? A két szervízvezetőnek? A munkafelvevő hölgynek? Mert őket látom a szalonban, de biztos, hogy nem nyúlnak a kocsihoz. Egyébként a munka nem volt kifogástalan, és nem kaptam semmi pluszt (kedvesség, segítőkészség)tehát a borravaló fel sem merül.
Egyébként két szóban a levél lényege, mert úgy veszem észre, sokan félreértik: nem figyeltek a mondandómra (kommunikációs hiba), eltévesztettek egy adatot (nem dolgoznak precízen), mikor visszamegyek, hogy korrigáljanak, nem korrigálnak és továbbra sem foglalkoznak a problémámmal (nem jó minőségű ügyfélszolgálat. A hibák javítását össze lehetett volna kötni a korrigálással, de ehelyet azt hallottam, hogy nem).
Az írásos panaszra reagáltak (felébredt az ügyfélszolgálat, ez jó), de aztán nyilvánosságra hozták személyes adataimat (ez nem zavar, teljes névvel és címmel nekik is panaszkodtam, de azért jogosulatlan adatkezelés, megint csak sledrián ügyfélszolgálat).
Azért vittem szakszervízbe a kocsit, hogy ott a pénzemért kifogástalan szolgáltatást vegyek kedves embereketől, aminek megfizetem az árát és a problémáim megoldódjanak.
Nem ez történt sajnos.