![](http://homar.blog.hu/media/image/200711/bsamobil_he.jpg)
Sajnos Kornél képileg nem rögzítette, amint a BSA mozgássérült helyen parkol, így be kell érnünk a szöveggel. A fenti kép csak illusztráció.
Hétfőn mint mindig, munkatársaimmal együtt, ebédelni indultunk, a cégünk melletti bevásárló központba. Most is nagy tülekedés volt, mivel nálunk beléptetőrendszer van, és nem lehet akárhogy kijutni az épületből, csakis a parkolón keresztül. Ekkor lettünk, többed magammal figyelmesek egy mikrobuszra, amin nagy piros matricán ez állt: BSA. Mivel több cég is van nálunk, nem is fordult meg a fejünkben, hogy hozzánk jöttek volna, ami meglepő volt viszont, hogy a mikrobusz a mozgássérülteknek fenntartott parkoló részen állt. Amit még tudni kell, hogy ez nem céges parkoló, és pont emiatt van végig táblázva a kijelölt rész, nehogy valami surmó azt gondolja, hogy odaparkolhat. Ez persze a tisztelt urakat/hölgyeket nem zavarta, vígan odaálltak. Rövidre fogva, azt hinné az ember, hogy egy ilyen szervezet, nem vesz fel olyan taplókat, akik nem képesek egy kicsit jobban figyelni embertársaikra.
ludwig 2007.11.22. 09:48:12
Arikel · http://hogyanfu.blog.hu/ 2007.11.22. 09:49:19
májgeriberi 2007.11.22. 10:01:44
Erősen korlátoltak némely szempontból.
Vrungel kapitány 2007.11.22. 10:02:12
Fanyuvo 2007.11.22. 10:02:44
marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.11.22. 10:03:22
koszonom UraM az erzest!
marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.11.22. 10:04:50
a kertész tömlővel 2007.11.22. 10:05:03
Gasztonyi_Ádám 2007.11.22. 10:16:16
anarch 2007.11.22. 10:22:28
Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2007.11.22. 10:23:13
andrejke 2007.11.22. 10:26:06
nikii 2007.11.22. 10:27:49
A farkast a rókánál, hogy nyulat eszik.
forintosProjekt - · forintosprojekt.blog.hu 2007.11.22. 10:30:53
Gumidomino 2007.11.22. 10:33:33
petya a barátságos :) 2007.11.22. 10:37:40
Mind tapló az...
nikii 2007.11.22. 10:37:44
Mert az indexeseket ez izgatja, annyi a lopott szoftverük.
bizonytalan 2007.11.22. 10:55:40
struc 2007.11.22. 11:08:49
végülis esélyegyenlőség van-azt mondják. mindenkinek legyen esélye elfoglalni az őt megillető helyet:-) (a bsa és a rendőrség se maradjon ki a szórásból...)korlátolt a legtöbb.
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.11.22. 11:18:39
Secnir 2007.11.22. 11:19:42
ezt bizony benéztétek mind a ketten (nem árt tájékozódni, gugli-wiki)
van a kék keretben fehér tolókocsis ember. Nemzetközi jelzés, ez a fizikai mozgássérültek jele több országban.
A másik, az autó elejére kihelyezett jelzés, a négy átfonódó karika, a karikában y jel, illetve a kör négyfelé vágva kék-fehér mezőkkel; ezenkívül az aut oldalára festett BSA felirat. Ők a szellemi mozgássérültek, ugyanolyan jogon parkolhatnak ott mint bármelyik fizikai mozgássérült. Megismered őket ezenfelül a "Höhavermászodébakocsimtó" köszönésről, a "Lezúzoma zarcodha fótózóköcsög" üdvözlésről, ezenfelül a "csakbeugrottamide egypercre ésmármegyekis" szövegről.
gal_oca 2007.11.22. 12:09:06
www.apeh.hu/sajto/sajtokozl/apeh_bsa_felszolitas.html
brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.22. 15:52:45
Jogging 2007.11.22. 20:37:23
Várom a BSA manáger levelét. Remélem, nem lesz négy sornál kevesebb az elektronikus titulusa, mert csalódnék...
puncipöcögtető 2007.11.22. 20:38:06
Megdobbent 2007.11.23. 07:14:10
_wood_ 2007.11.23. 09:36:33
na ezt a mondatot én nem nagyon értem. pont egy ilyen kitudjamitcsinálós bagázstól vársz el olyasmit, k. posztoló, amit itt a piacról élő cégek is lesz*rnak? 'mér?
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.11.23. 09:58:14
Netuddki. 2007.11.23. 12:56:09
Nincs letépve a képen az autó ajtaja!"
Levan az. A képen látszik, hogy csak az ürge tartja belülről a helyén a bal kezével. Ha elengedné leesne.
mókus 2007.11.23. 14:25:17
Netuddki. 2007.11.23. 19:58:57
Különben miről írna a Homár?
szbszig 2007.11.24. 11:10:09
renugard 2007.11.24. 21:38:15
Nem hinném, hogy ilyen parkolója van szerencsétlen mozgássérülteknek.
Amúgy azokról, akik családi vagy rokkant helyre parkolnak annyira antiszociális a véleményem, kirekesztő, brutális és teljes mértékben igazságtalan, hogy le sem merem írni:))
renugard 2007.11.24. 21:40:37
Jobb illusztráció lett volna egy BMW sötétített üvegekkel egy rokkanthelyen, de ahhoz suicid alkatnak kell lennie az illetőnek.
Corry 2007.11.26. 10:44:50
www.mfor.hu/cikkek/40415.html
Ez persze önmagában még jó is lehet (ne), ha egy normálisan működő hatóság (LOL) fog zaklatni a BSA helyett. Törvényesen.
Hát majd meglátjuk, de az mindenesetre jó lenne, ha egy kis professzionalizmust vinne valaki ebbe a BSA ügybe...
Netuddki. 2007.11.26. 21:09:47
Jó, persze járják az országot a fiúk, de a kormányunk is lépett:"
Megnéztem.
"A szakember szerint aggasztó, hogy Magyarországon az üzleti szoftverek 42 százaléka, a szórakoztató programok 40 százaléka, illetve a zenei lemezek 35 százaléka nem jogtiszta. Ez nemzetközi összehasonlításban kedvezőtlen magyarországi állapotokra utal."
Itt is az a helyzet, hogy azok szakértenek, akiknek fingjuk sincs a témáról.
SZVSZ a helyzet inkább a következő:
5(!)% / 80% / 60%
Ja, én is csak a hasamra csaptam.
Corry 2007.11.27. 11:02:46
Szóval azért azzal egyet lehet érteni, hogy nem lenne rossz csökkenteni ezeket a számokat. De ezt nagyon nem a BSA módszereivel kéne megtenni.