Tékozló Homár

OTP-Vodafone kártyafeltöltős dupla lehúzás

2007.12.07. 10:16 | jackyll | komment
Not Ready egyszerű telefonfeltöltést szeretett volna eszközölni egy OTP-autománál, de a rendszer másképp gondolta. Szerencséjére a második sikertelen kísérlet után feladta, így csak 17500 forintját ette meg a mátrix:
Most bosszantott fel mindkét cég, bár igazából fogalmam sincs, hogy kit is kell igazán hibáztatnom. Történt pedig, hogy arra vetemedtem, hogy OTP automatánál pénzzel töltsem fel a telefonomat, mert már untam a dorgáló hanghölgyet, hogy 300 forint alatt vagyok. Deák téren odavonszolom magam a pénzintézet automatájához, hogy megejtsem a dolgot. Majd egyszer csak a szokásosnál hosszabb várakozás után kiírja a drága gép, hogy sajnos az OTP nem tud kommunikálni a Vodafone-nal, így meghiúsult a dolog.

Gondoltam én, hogy se baj, megpróbálom még egyszer, hátha csak a szellem szórakozik velem a gépben. Megint nem sikerült. Mivel siettem, ezért harmadszorra már nem próbáltam meg, gondoltam, majd útközben keresek egy másik ATM-et. Szerencsére ezt elfelejtettem. Most, cirka másfél órával később kaptam 2 smst, hogy 2x8500 forinttal feltöltöttem a kártyámat. Nem tudom, hogy érdemes-e bármilyen reklamációval próbálkoznom, mert természetesen az autómata nem adott arról papírt, hogy nem sikerült a tranzakció. Grrr.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szirk one 2007.12.07. 10:21:20

de akkor vegul feltoltotte nem? a penze nem veszett el ezek szerint

hottentotta 2007.12.07. 10:25:39

ha kapsz sms-t hogy feltöltötted a telefont, akkor a telefon fel van töltve.

más. ha nekem 18500 ftomat beszippantana a gép, először kurvaisteneznék, majd menteni a menthetőt telefon, otp bejelentés, telefon, vodafone bejelentés, hangrögzítés, videó jegyzőkönyv.

más2. aki miután abban ahitben él, h bukott 18500 ft-ot, és megvonja a vállát és mond egy grrt az baszódjon meg.

más3. ez a cikk kurvára nincs sehol, de legalább mi jól érezzük magunkat :D

Not Ready 2007.12.07. 10:34:07

Akkor kiegészítem kicsit. Természetesen valamilyen formában megmaradt a pénzem, ezért csak a grr, de én mondjuk 17.000 forintot kb félév mire eltelefonálok. Azért remélem, hogy emiatt talán meg nem baszódom :-D És persze, fel is van töltve a telefonom, csak 1,5 órával később kaptam róla smst. Ennyi idő alatt még vagy 10 autómatánál próbálkozhattam volna, mert balga mód telefonálni akartam. Azért írtam le ezt a történetet, hogy más esetleg ne szívja meg. És persze, ezekután mehetnék problémázni, csak nem hinném, hogy anélkül megoldódna az ügy, hogy 3 helyre kellene elmászkálnom, a telefonommal, az irataimmal, a számlámmal - ennyit pedig nem ér meg.

TCM 2007.12.07. 10:36:19

2*8500!=17500

legalábbis felénk.

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.07. 10:40:52

Gáz, ha valami nem műxik flottul, de ez nemegy nagy sztori:S
Énis tuti benyaltam volna kétszer, harmadjára nem próbálkoztam volna látván, hogy levette a zsét. Biztosra venném, hogy majd megjelenik a telefonkártyán hamarosan. De ha mégse, hát panaszkodás, ajtóletépés, a sorrenden még gondolkoztam volna egyet.
Mindenesetre érdemes odafigyelni, gyakran-e eljátszák... Lehet ez egy új üzleti stratégia:(

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 10:41:30

TCM 2007.12.07. 10:36:19

17500 nem is szerepelt sehol. 17000 volt (ami jó), meg 18500 ami nemjó. hottentottánál megy nehezen a matek. neked meg az olvasás.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 10:43:19

őőőő bocsi. az olvasás nekem megy nehezen :)

a matek hottentottánál továbbra is, és szintén a matek a homárnál, mert a cikkfelvezetőben bizony tényleg 17500 van.

hottentotta 2007.12.07. 10:43:59

Hurrá Torpedó,

akkor neked is egy új olvasószemüveg rendel :D

én meg újravégzem az iskoláimat :)

amúgy meg, ha heppiend a vége, lóvé nem tűnt el, akkor miért kell homározni ? vagy túl genyó vagyok ?

Gasztonyi_Ádám 2007.12.07. 10:44:21

2x8500!=17000

legalábbis felénk, de én nem vagyok jól matekból, sikeres se vagyok

szger 2007.12.07. 10:45:41

OTP informatikai rendszere annyira leterhelt, hogy neten engem rendszeresen kitilt...
Amíg nem hajlandók fejleszteni rajta,és az ügyfélszolgálatos hölgy is csak elnézést tud kérni, valamint közli, hogy tudnak a dologról, addíg ne számítson senki jobbra...
Pénzt végülis nem buktál a dolgon, csak máshogy kell majd beosztani...

hottentotta 2007.12.07. 10:46:31

Na akkor.

1x 8500 = 8500
2x 8500 = 17000
3x 8500 = 25500
4x 8500 = 34000
5x 8500 = 42500
6x 8500 = 51000
7x 8500 = 59500
8x 8500 = 68000
9x 8500 = 75500
10x 8500 = 85000

Én már bizonyítottam, most a homár jön :D

parasztjoepa 2007.12.07. 10:48:00

vodánál 2x7500-at fizetsz, 2x8500-at kapsz.

(egy szintén nem sikeres ember)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 10:48:04

hmmmm khmmm

nézd csak át mégegyszer fiam azt a 8500-as szorzótáblát :D

addig innen haza nem mész amíg egy apró hiba is van benne

Dr Net Elek (törölt) 2007.12.07. 10:48:12

TCM 2007.12.07. 10:36:19
"2*8500!=17500

legalábbis felénk. "

Hehe. Az merre van? Oda megyek pénzt befektetni.

Salgo2 2007.12.07. 10:48:19

"TCM 2007.12.07. 10:36:19
2*8500!=17500

legalábbis felénk."

TCM biztos taxis, vagy fizetőpincér.

:-)

parasztjoepa 2007.12.07. 10:50:21

17500 meg pl egy 12,5+5-ös feltöltésből jön ki, szóval nem szorzótábla kell ide.

(basszátok, egy nagyon nem sikeres ember)

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.07. 10:51:09

áááááá, télleg nemannyi az annyi:) 76500 lesz az:D:D:D

Not Ready 2007.12.07. 10:53:44

"Énis tuti benyaltam volna kétszer, harmadjára nem próbálkoztam volna látván, hogy levette a zsét. "

Nem, pont ez a szívás benne, hogy nem láttam, hogy levette a zsét! Sőt rögtön utána nyomtattam egy számlaegyenleget, és azon még nem vonta le. És mondom, másfél óra múlva küldött sms-t, hogy feltöltöttem 2x a telefonomat.

Ha meg az ATM azt írja ki, hogy nem sikerült a művelet, akkor én azt feltételezem, hogy nem fizettem a feltöltésért, a telefonom nincs feltöltve és másfél órás pauza után sem lesz.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 10:54:02

na mindegy. hottentotta még mindíg bukós matekból.

én meg leszarom mi mennyi. az ember megkapta a pénzét a telefonra. lehet hogy kiírta neki az ótómata hogy "hogy sajnos az OTP nem tud kommunikálni a vodafone-nal, így meghiúsult a dolog."

ilyet így nem ír ótómata, lehet hogy ott volt azis hogy most nem tud kommunikálni de majd később fog, és megjön az csak kicsit később. és ha ezt nem olvasta akkor nincs is poszt a baromságokból

hottentotta 2007.12.07. 10:56:46

Kurvaéletbe.

Te nektek is milyen sok időtök van, bár szerintem csak a calc-cal pötyögtettétek végig ezt a szart :D

na szóvel 9*8500 = 76500

uggggye...

parasztjoepa 2007.12.07. 11:00:26

csekkoljátok akkor ezt:

86 * 8 500 = 731 000
128 * 8 500 = 1 108 000
139 * 8 500 = 1 118 500
248 * 8 500 = 2 210 000
335 * 8 500 = 2 284 500
335 * 8 500 = 2 284 500
385 * 8 500 = 3 327 500
408 * 8 500 = 3 346 000
417 * 8 500 = 3 354 500
461 * 8 500 = 3 391 500
474 * 8 500 = 4 402 000
532 * 8 500 = 4 452 000
592 * 8 500 = 5 503 000
924 * 8 500 = 7 785 000
1 110 * 8 500 = 9 943 000
1 184 * 8 500 = 10 006 000
1 219 * 8 500 = 10 036 500
1 239 * 8 500 = 10 053 500
1 269 * 8 500 = 10 078 500
1 286 * 8 500 = 10 093 000
1 329 * 8 500 = 11 129 500
1 383 * 8 500 = 11 175 500
1 540 * 8 500 = 13 309 000
1 628 * 8 500 = 13 383 000
1 672 * 8 500 = 14 421 000
1 730 * 8 500 = 14 470 000
1 796 * 8 500 = 15 526 000
1 812 * 8 500 = 15 540 000
1 827 * 8 500 = 15 552 500
1 897 * 8 500 = 16 612 500
2 004 * 8 500 = 17 703 000
2 178 * 8 500 = 18 851 000
2 256 * 8 500 = 19 917 000
2 299 * 8 500 = 19 954 500
2 309 * 8 500 = 19 962 500
2 391 * 8 500 = 20 032 500
2 593 * 8 500 = 22 204 500
2 622 * 8 500 = 22 228 000
2 667 * 8 500 = 22 266 500
2 867 * 8 500 = 24 436 500
3 034 * 8 500 = 25 578 000
3 052 * 8 500 = 25 594 000
3 147 * 8 500 = 26 674 500
3 391 * 8 500 = 28 882 500
3 440 * 8 500 = 29 924 000
3 504 * 8 500 = 29 978 000
3 570 * 8 500 = 30 034 000
3 688 * 8 500 = 31 134 000
3 692 * 8 500 = 31 138 000
3 705 * 8 500 = 31 149 500
3 774 * 8 500 = 32 207 000
3 857 * 8 500 = 32 278 500
3 962 * 8 500 = 33 367 000
3 994 * 8 500 = 33 394 000
4 039 * 8 500 = 34 433 500
4 047 * 8 500 = 34 439 500
4 129 * 8 500 = 35 509 500
4 260 * 8 500 = 36 621 000
4 337 * 8 500 = 36 686 500
4 357 * 8 500 = 37 703 500
4 678 * 8 500 = 39 976 000
4 683 * 8 500 = 39 980 500
4 819 * 8 500 = 40 096 500
4 888 * 8 500 = 41 154 000
4 991 * 8 500 = 42 242 500
5 126 * 8 500 = 43 357 000
5 165 * 8 500 = 43 390 500
5 261 * 8 500 = 44 471 500
5 293 * 8 500 = 44 499 500
5 347 * 8 500 = 45 544 500
5 420 * 8 500 = 46 607 000
5 452 * 8 500 = 46 634 000
5 487 * 8 500 = 46 663 500
5 634 * 8 500 = 47 788 000
5 899 * 8 500 = 50 014 500
5 962 * 8 500 = 50 067 000
6 052 * 8 500 = 51 144 000
6 109 * 8 500 = 51 192 500
6 204 * 8 500 = 52 273 000
6 287 * 8 500 = 53 343 500
6 312 * 8 500 = 53 365 000
6 564 * 8 500 = 55 579 000
6 574 * 8 500 = 55 587 000
6 583 * 8 500 = 55 595 500
6 595 * 8 500 = 56 605 500
6 747 * 8 500 = 57 734 500
6 766 * 8 500 = 57 751 000
6 787 * 8 500 = 57 768 500
6 797 * 8 500 = 57 777 500
6 876 * 8 500 = 58 844 000
6 885 * 8 500 = 58 852 500
6 923 * 8 500 = 58 884 500
7 105 * 8 500 = 60 039 500
7 106 * 8 500 = 60 040 000
7 160 * 8 500 = 60 086 000
7 186 * 8 500 = 61 108 000
7 246 * 8 500 = 61 159 000
7 393 * 8 500 = 62 284 500
7 701 * 8 500 = 65 545 500
7 889 * 8 500 = 67 705 500
7 899 * 8 500 = 67 714 500
8 023 * 8 500 = 68 819 500
8 128 * 8 500 = 69 908 000
8 305 * 8 500 = 70 059 500
9 601 * 8 500 = 81 160 500

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.07. 11:00:53

Jabocs, aszittem láttad az egyenlegen, hogy fogy a zseton és azér kenődtél el. Így már más azér.

hottentotta,

Há perszehogy a calc-kal nyomáztam végig. gondolod el tudok számolni 85ezerig?:)

hottentotta 2007.12.07. 11:02:57

én azt hittem, el tudok :DDDD

parasztjoe, köszönjük, legközelebb mobiltelefonfeltöltésnél igazán hasznos lesz a kis cuccod :D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 11:09:14

parasztjoepa 2007.12.07. 11:00:26
csekkoljátok akkor ezt:

nem ellenőriztem minet, de ez az egy sort egyből kiszúrtam, leellenőriztem és jól láttam hogy hibás: 6747 * 8500 = 57734500
a jó eredmény: 57349500

de amúgy szerintem mindegyik hibás. elkúrhattad az excelben a képletet (=A2*B2)

hottentotta 2007.12.07. 11:10:37

bazdmeg :DDDD

Torpedó, MEO-s vagy? : D

Fapuma (törölt) 2007.12.07. 11:12:31

parasztdzsó,
köszi kinyomtattam, legközelebb hasznos lesz...

1ébként:

automata nem autÓmata vagy csak autómat a .... (szerelőnél hagytam)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 11:18:34

86 * 8500 = 731000
128 * 8500 = 1088000
139 * 8500 = 1181500
248 * 8500 = 2108000
335 * 8500 = 2847500
335 * 8500 = 2847500
385 * 8500 = 3272500
408 * 8500 = 3468000
417 * 8500 = 3544500
461 * 8500 = 3918500
474 * 8500 = 4029000
532 * 8500 = 4522000
592 * 8500 = 5032000
924 * 8500 = 7854000
1110 * 8500 = 9435000
1184 * 8500 = 10064000
1219 * 8500 = 10361500
1239 * 8500 = 10531500
1269 * 8500 = 10786500
1286 * 8500 = 10931000
1329 * 8500 = 11296500
1383 * 8500 = 11755500
1540 * 8500 = 13090000
1628 * 8500 = 13838000
1672 * 8500 = 14212000
1730 * 8500 = 14705000
1796 * 8500 = 15266000
1812 * 8500 = 15402000
1827 * 8500 = 15529500
1897 * 8500 = 16124500
2004 * 8500 = 17034000
2178 * 8500 = 18513000
2256 * 8500 = 19176000
2299 * 8500 = 19541500
2309 * 8500 = 19626500
2391 * 8500 = 20323500
2593 * 8500 = 22040500
2622 * 8500 = 22287000
2667 * 8500 = 22669500
2867 * 8500 = 24369500
3034 * 8500 = 25789000
3052 * 8500 = 25942000
3147 * 8500 = 26749500
3391 * 8500 = 28823500
3440 * 8500 = 29240000
3504 * 8500 = 29784000
3570 * 8500 = 30345000
3688 * 8500 = 31348000
3692 * 8500 = 31382000
3705 * 8500 = 31492500
3774 * 8500 = 32079000
3857 * 8500 = 32784500
3962 * 8500 = 33677000
3994 * 8500 = 33949000
4039 * 8500 = 34331500
4047 * 8500 = 34399500
4129 * 8500 = 35096500
4260 * 8500 = 36210000
4337 * 8500 = 36864500
4357 * 8500 = 37034500
4678 * 8500 = 39763000
4683 * 8500 = 39805500
4819 * 8500 = 40961500
4888 * 8500 = 41548000
4991 * 8500 = 42423500
5126 * 8500 = 43571000
5165 * 8500 = 43902500
5261 * 8500 = 44718500
5293 * 8500 = 44990500
5347 * 8500 = 45449500

Secnir 2007.12.07. 11:19:55

feltöltős mobiltelefon? az ojan mint az újratölthető palack?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 11:21:10

inkább az előbb posztolt enyémet nyomtasd ki, ez hibátlan. vagy ha nem akkor a m$ tehet róla mert szarul számol az excell.

MEO? hátammegmi?

nemtudom programozó vagyok, és munkaidőben vagyok. unatkozom. ezt 2 perc megoldani excellel, úgy hogy egy-két copy-paste, kb 15 másodperc gépelés, és viola, a jó megoldás előáll :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 11:23:24

hmm ahogy látom a vége lemaradt. de most már nincs kedvem előről kezdeni, mert mentés nélkül csuktam az excelt.

Secnir 2007.12.07. 11:24:37

az ojan mint a qrva az útszélen? 5000 forintért újratöltheted?

az ojan mint az autó? 14000-ért újratöltheted?

punpa 2007.12.07. 11:28:40

Torpedó, segíts nekem is kérlek! Melyik a kakukktojás?

Garnéla, homár, subba.

hottentotta 2007.12.07. 11:30:13

Torpedó, sajnálsz 2 percet az életedből, h újrakezdd az egészet ?

Ha tényleg olyan hipphopp megy minden, akkor miért nem csinálod újra ? :D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 11:36:24

mert unalmas, azért nem csinálom újra.

csináld meg te :) (copy - notepadba be, szerkeszt csere space-kat semmire, *jelet ;*; -re, =-lőt ;=; -re, elment fassag.csv, excelben megnyit -> 5 oszlop, elsőben számok, 2.ban a * 3.ban 8500-ak, 4. be =, 5.-be szar eredmények, ezt törölni. 5.be beírni a képletet =A1*C1, enter, kijelöl lehúz, kijelöl notepadba be -> szerkeszt csere TAB-ot space -> kijelöl homárba bevág kész. )

ennyi :) pofonegyszerű :D

vernarancs 2007.12.07. 11:37:06

Net_Elek 2007.12.07. 10:48:12

A != azt jelenti, hogy NEM EGYENLO. Gyengebbek kedveert :) Oda hiaba mennel befektetni...

hottentotta 2007.12.07. 11:38:25

Sam,

1e500 * 8500 = infinity

nem jaú, csináld újra :D

vagy az adatbevitelnél limitáld a szorzandót :D

Torpedó, kösz, de kösz nem. Majd talán máskor : )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.07. 11:39:35

volt Vacon egy pincergyerek
a torzshelyemen
az egyszer haborgott hogy nem tudnak szamolni az emberek, Ot bezzeg gyerekkoraban megtanitottak, hogy ketszer ketto negy, hatszor hat az harmincnyolc
de emellett jo fej volt, de azt a komoly arcot lattatok volna

punpa 2007.12.07. 11:42:19

Sam kalkulátora szerint nyolc * 8500 = NaN.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 11:44:15

én a kocsmárosokat szeretem, 2×2 deci bor = 400 FT, 1 óra múlva ugyanilyen bor ugyanennyi + chipsz = 250 FT.

lipóti falunapon a kocsmáros meg:
én: 3 vodka narancsot legyen szíves
ő: háláláláá asssszondgya hooogy őőőőő 90 forrrintot kérrek.

ArGa 2007.12.07. 12:11:34

Én nem vagyok egy okos ember, de nem értem mit vesztett az illető?

Ha 2*8500 zal töltötte a kártyát és csak eggyyel akarta akkor:

8500ft ot(azt sem veszítette el, csak nem akarta kiadni)

Tehát a cikk hibás!

Feleslegesen nem 17000 hanem csak 8500 forinttal töltötte a kártyát...(a másik 8500 kellett neki)

Egy nem okos ember...

M6 2007.12.07. 12:13:17

Egyszer én is így jártam. Reklamálj és visszakapod a pénzedet.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 12:21:22

ha visszakapja a pénzét, a telefonról is levonják a felesleget?

ha telón marad, és visszadják a pénzt akkor simán megéri.

csakenkimas 2007.12.07. 12:28:20

Pénteken én is megszívtam az OTP-automatás kártyafeltöltést a Westendben... Vigyázat, talán nem véletlenek ezek az esetek!!!! Mondjuk én valami ismeretlent szponzoráltam, még jó, hogy csak 3 000 forinttal....

Az OTP automata kérte, jelöljem meg a szolgáltatót. A számom ugyan 70-es, de már több mint egy éve számátvitellel szolgáltatót váltottam, ami ugye mostanság már lehetséges.
Igen ám, de az OTP-s ATM a T-mobil, mint szolgáltató megjelölése után automatikusan 06-30-as hívószámot írt a szám elé, ami ráadásul a kijelzőn nem volt látható, csak a tranzakció "sikerességéről" szóló nyugtán...... Nekem csak a további 7 számjegyet kellett beírnom, javításnak helye pedig nincs, mert más ATM-ekkel ellentétben itt csak 1x kellett beírni a számot.

Persze reklamáltam az OTP-nél, majd a T-mobilnál is, de mindenki azt javasolta, hívjam fel a 30-as szám tulajdonosát és kérjem meg, ő meg töltse fel az én kártyámat.
Ha-ha....ez tényleg életszerű. Bár igaz is, közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe :))))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.12.07. 12:30:27

valamint aki prepaid telefont használ, az nem lehet sikeres stb

GatyaPityu 2007.12.07. 12:35:10

Látom, jól elvagytok ezzel a matekpéldával :-))

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.07. 12:40:19

Na megjöttem ebédről, látom legyilkoltátok gyorsan. Sebaj most egy kicsit javítottam rajt.

egyszervolt.blog.hu/2007/12/07/vodamatek_kezdoknek

saq 2007.12.07. 12:45:34

ilyent nekem is csinál mindig, ha 1800-al akarom feltölteni atelómat. annyit húz le, de csak 900-at pakol rá.

erste / pannon kombó

_petya 2007.12.07. 12:51:07

2x8500=17500 gratulálok!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.12.07. 12:51:26

127,5 x 8500 = 1083750
Hátha valaki csak egy felet akar feltölteni a végén. :DDD

Nekem is egyszer volt suxx OTP-vel, de valszeg a belga ING egy kicsit jobban érvényesítette az érdekeimet (és saját érdekét) egy héten belül kaptam vissza.

Amikor még volt a Blahán OTP a metróban, akkor akartam felvenni 100K forintot. Az automata azt mondta, hogy kommunikációs hiba. Probáljam meg késöbb. Ezután elmentem egy másik automatához (Erste, dohány/krt sarok), ahol a terminál közölte, hogy nem vehetek fel 100K-t, mert az több, mint a napi keretem. (a napi keretem 150K volt akkor). Nu gondoltam, akkor semmi gond, hibabejelentés. A hívás ideje alatt séta a keletibe. Mivel nem poénból akartam pénzt felvenni, hitelkártyával pénzfelvét a keletiben ott az Arzenálnál. Az út alatt végig ugatott az ügyfélszolgálat (kb 20 perc volt gyalog). A végére kiderült, hogy írjak nekik levelet és 3-4 héten belül válaszolnak, hogy jogos-e és további 4-6 hét míg visszautalják. Ja, hogy külföldi a számlám? Akkor annak a díját én nekem kell állni. Itt fogtam és letettem "elmészteapicsába" alapon.

Hazaértem, bankba beugrik. Ügyintéző telefonálgat, majd azt mondja, hogy minden OK. Másnap a számlámon a sztpornó pénz. Aztán két nap múlva kétszer is megérkezik a tranzakció díja (9 euro).

Azóta nem próbáltam felvenni BKV (akarom mondani OTP) automatából.

birdito 2007.12.07. 13:03:29

Hurrá torpedo:

Nem a képlet rossz, (vagysi de), hanem a $ jelet hagyta ki. $A$2*B2 és utána lehúz, vagy 12*$B$2 és úgy lehúz. Attó függ, hun van a 8500

upho 2007.12.07. 13:05:56

excel egy l, ideje lenne mar megtanulni.

átlátó 2007.12.07. 13:13:18

A rosseb a máját-szívét az összes ilyen és hasonló (biztosító és társai is)gyárnak. Nekem se bankártyám se számlám,a lehető legszűkebbre veszem a velük való kommunikálást. Nem melengetek kígyót.

Secnir 2007.12.07. 13:24:16

átlátó:
melengessen kígyót a barátnád a keblén...
:)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 13:30:18

birdito:
nem feltétlen szükséges kitenni a $ rögzítéseket jelen esetben. ha mégis akarunk akkor csakis az oszlopjelölés elé lehet mert az fix, a lefelehúzás miatt a sor is változik lefele. tehát a betű elé tehető $, a szám elé semmiképpen sem, mert akkor minden sorban ugyanaz lesz az eredmény mint a kiinduló sorban :) a 8500-zat sem kell lefixálni, mert az is szerepel minden sorban. ezért írtam hogy ebben a példában a sok $ a képletben csak bezavar. (tapasztalataim szerint a $-ba a mezei excel juzer, és a koca excel juzer is belezavarodik)


upho:
igen tudom hogy az excel egy l.
de ha kötekedő vagy akkor tudhatnád hogy olyan sincs hogy excel.

Microsoft [R] Excel [verziószám] a helyes. de ne menjünk bele.

toi 2007.12.07. 13:40:52

Salgo2 2007.12.07. 10:48:19
"TCM 2007.12.07. 10:36:19
2*8500!=17500

úgy, mint 2*8500 faktoriális?

s_marky 2007.12.07. 13:52:08

toitoi a matekzseni lefordította a felkiáltójelet nekünk...amúgy ez 1 szar cikk

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 13:54:00

!= = = nem egyenlő

vagy írhatnám úgy is hogy a felkiáltójelegyenlő egyenlő kisebbnagyobb ami egyenlő azzal hogy nem egyenlő, vagyis a felkiáltójelegyenlő egyenlő nemegyenlő

Secnir 2007.12.07. 13:54:14

hurrátorpedó

valóban nincs olyan hogy excel.
olyan hogy Lotus 1-2-3 koppintás, olyan van.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 13:55:21

hát hogy baszódna meg a blogmotor. a kacsacsőr jeleket kiszedi. hmm és ez nincs feltüntetve.

be fogom perelni a blogmotort, hogy ellopja a karaktereimet!!!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 13:58:28

jaja lotus az van. nekem is volt olyanom. de nem volt jó. drága volt, sok pénzt vitt el, és kicsi volt.

csak kétüléses volt, és 2000 köbcentis. el is adtam a fenébe, és letöltöttem ingyér az excelllllt, és azóta elittam a lotus árát

Willie 2007.12.07. 13:59:37

aaahhhh!!!! programozo es excelt hasznal!!!
ahelyett, hogy irna egy sime c kodot:


int i;
for(i=1;i

Willie 2007.12.07. 14:01:00

no jol van! hova lett a kodom tobbi resze?

Soockit van Dalen 2007.12.07. 14:04:50

Ugyan ez a stori, csak CIB eBank és T-Mobile. Interneten próbáltam feltölteni a DOMINO kártyám (mert lejárt és túl jó a szám, hogy veszni haggyam). Kapom a hibaüzenetet. Sebaj, mondom, majd legközelebb. Legközelebb próbálkozom akkor sikerült. Majd nézem egy pár nap múlva a számlámon milyen terhelések voltak és látom, hogy volt 2x3000 HUF mobilfeltöltés. Felhívtam a CIB TeleBank-ot, mondták látja, hogy hibaüzenettel el lettem akkor utasítva, de utána néz, hogy jóvá tudják e írni a pénzt a számlámon és letudják vonni a T-Mobile egyenlegemből.
Mondtam OK, még aznap hívtak, hogy nem megy, mert már régen volt. Most ott csücsül a kártyámon 9000 HUF, mert egy évvel ezelőtt is amikor megint csak azért töltöttem fel, hogy ne járjon le akkor sem használtam, vagyis azóta sem használtam!

Van a "sufniban" 9000 HUF-om, éhinséges időkre, telefonálni akkor is tudok majd, egy darbig :D

Seherezade 2007.12.07. 14:10:07

:DDD
én jól szórakozom, és ti?

Sonica 2007.12.07. 14:15:58

Nekem jobb volt a sztorim, meg is írtam homáréknak még júniusban, de nem adták le. Íme:

Kedves Homár!

Azért ragadtam billentyűzetet, hogy a ma engem ért sérelmet a Homáron
keresztül toroljam meg.

Ma délelőtt gondos kis ízeltlábúként gondoltam, feltöltöm párom Domino
egyenlegét így fizetés után az OTP Bankomatján keresztül. Kicsoszogtam
munkahelyemről az egy köpésnyire lévő bankomathoz, az V. ker. Deák
Ferenc u. 7-9. szám alá, itt van több szép automata is, euros is,
széfszolgáltatás, satöbbi. Sajnos saját bankom automatája nem bír
ilyen feltöltő funkcióval (remélem ez változni fog). Már többször
eljátszottam ezt az egyenlegfeltöltősdit, így nem gondoltam, hogy most
nem járok sikerrel.

3.000,- Ft-tal szándékoztam feltölteni az egyenleget, kártya elővesz,
pinkód bepötyög, telefonfeltöltés kiválaszt, T-Mobile kiválaszt,
Domino feltöltés kiválaszt, telefonszám megad (leellenőriz) összeg
kiválaszt, leokéz. Hosszú másodpercek telnek el, egyszer csak ez a
szöveg jelenik meg a kijelzőn: "A Központ nem érhető el, hiba a
kapcsolatban, a művelet megszakítva". (Lehet, hogy nem egészen pontos
a szöveg, de akkor még nem gondoltam, hogy jelentősége lesz, így nem
írtam fel a szöveget és nem fotóztam le). Az, hogy mégis melyik
Központ (így, nagy K-val) az nem volt jelezve, hogy ez most az OTP, a
T-mobile vagy az Erste "Központja" lehet.

Ezért gondoltam, egy percet várok és ismét próbálkozom ugyanannál az
automatánál. Fenti játék ismét eljátszik, ismét a hibaüzenet.

Arrébbáltam egy automatával, hátha az jó lesz, vagy megjavul a központ
vagy akármi. Nem, ismét hibaüzenet.

Épp indultam át a saját bankomhoz, hogy rendben, akkor veszek ki pénzt
(ne sápoljon le az OTP sok pénzzel pár ezer forint felvételéért), és
az újságosnál szerzek feltöltőkártyát, amikor csörög a telefonom, és
párom kérdezi, hogy miért háromszor töltöttem fel a kártyáját 3.000,-
Ft-tal, nem így beszéltük meg. 10.48-kor, 10.49-kor és 10.51-kor jött
az ellenőrző sms neki, rá pár percre hívott is, hogy mi történt.
Mondom neki, hogy dehát nem sikerült, az automata ezt írta ki. Ennek
ellenére a művelet mégis sikerült? (Rendes esetben egy ellenőrző
slip-et ad ki az automata, amin fel van tüntetve a feltöltés összege,
a telefonszám).

Dühödten rohantam vissza a számítógépemhez, netbankba belép, megnéz,
tényleg le lett vonva a háromszor 3.000,- Ft. T-Mobile felhív, kivár
amíg ügyintézőhöz kerülök. "Megértő" ügyintéző közli, hogy így jártam,
elvégre ha rossz számot írok be az automatába, akkor is buktam a
dolgot. Ja, amúgy pedig az OTP rendszerében van a hiba, és ezt ők
tegnapi nap folyamán jelezték is a bank felé. Úgyhogy menjek szépen az
OTP-hez, mert ő nem tud mást mondani, ők bizony pénzt vissza nem
utalnak. Itt már kicsit kezdett lilulni a páncélom.

OTP telebankot bizony csak akkor hívhatom, ha náluk van számlám, és
nem kerülhetem meg az "okos" rendszert, és keríthetek egy ügyintézőt.
Dühömben átrobogtam személyesen a fenti bankfiókba is, húztam számot,
kivártam a soromat. Jelzem az ügyintéző hölgynek a problémát,
konzultál a felettesével, ilyen problémáról még nem hallottak.
Megértik a felháborodásomat, de segíteni nem tudnak ők. Ha panasszal
akarok élni, akkor ezt a saját bankomnál tehetem meg, és az a
T-mobile-lal és az OTP-vel majd lerendezi és lelevelezi az ügyet.

Ekkor már csakazértis átmentem az Erste közeli fiókjába, vázolom a
problémát az ügyintéző hölgynek, aki belenéz a rendszerbe, látja az
egymás utáni három összeg levonását, meghallgatja készségesen, hogy mi
történt, megérti a dühömet. Mondta, hogy van panaszfelvételi lapjuk,
amit ki tudok tölteni az esetről, leírva a hibát és a történteket, de
szerinte egy ilyen összegért nem érdemes, mert minimum egy hónap az
átfutási idő, amíg az OTP bank és a T-Mobile egymás között lelevelezi
és kideríti, melyikük hibázott, még akkor is, ha egyértelmű az első
pillanattól fogva, hogy valamelyikük igen. Még azt a tippet adta, hogy
menjek vissza az automatához és hívjam fel a ráírt számot, ami a
hibabejelentéshez ki van írva, szerinte ott nem fognak kérni OTP-s
elérhetőséget.

Így is lett, vissza a "matához", segélyvonali szám lesasol, felhív,
viszonylag gyorsan ügyintézőhöz is kerülök, elmondom neki is a
problémát, hogy hiba van a rendszerben. Megadom a bankkártya számát,
igen, látja ő is a rendszerben a tranzakció megtörténtét, dehát, tenni
annyit tehetek, hogy visszamegyek a számlavezető bankomhoz és panaszt
teszek.

Itt feladtam. Majd lebeszéljük a feltöltött összeget, és boldog
vagyok, hogy iggazy szőke nőként nem 10 ezerrel próbáltam feltölteni
egymás után 5-ször az egyenleget, míg kiderül a probléma. Szóval
hibáztak, az OTP is, a T-mobile is, ez egyértelmű, ha mindenről tudnak
kéretlen sms-t küldeni magentáék, otp-ék, akkor erről mondjuk miért
nem?

bizonytalan  2007.12.07. 14:24:59

aki ennyit futkos egy ilyen szar miatt, nem lehett valami sikeres ember. ez valami ősi román szokás?

10 * 8500 = 85000
50 * 8500 = 425000
70 * 8500 = 595000
110 * 8500 = 935000
120 * 8500 = 1020000
130 * 8500 = 1105000
140 * 8500 = 1190000
170 * 8500 = 1445000
180 * 8500 = 1530000
200 * 8500 = 1700000
210 * 8500 = 1785000
220 * 8500 = 1870000
230 * 8500 = 1955000
240 * 8500 = 2040000
250 * 8500 = 2125000
260 * 8500 = 2210000
270 * 8500 = 2295000
300 * 8500 = 2550000
350 * 8500 = 2975000
380 * 8500 = 3230000
390 * 8500 = 3315000
410 * 8500 = 3485000
460 * 8500 = 3910000
470 * 8500 = 3995000
490 * 8500 = 4165000
500 * 8500 = 4250000
510 * 8500 = 4335000
520 * 8500 = 4420000
540 * 8500 = 4590000
560 * 8500 = 4760000
600 * 8500 = 5100000
610 * 8500 = 5185000
650 * 8500 = 5525000
670 * 8500 = 5695000
700 * 8500 = 5950000
730 * 8500 = 6205000
740 * 8500 = 6290000
750 * 8500 = 6375000
770 * 8500 = 6545000
780 * 8500 = 6630000
790 * 8500 = 6715000
800 * 8500 = 6800000
810 * 8500 = 6885000
840 * 8500 = 7140000
870 * 8500 = 7395000
910 * 8500 = 7735000
940 * 8500 = 7990000
960 * 8500 = 8160000
970 * 8500 = 8245000
980 * 8500 = 8330000
990 * 8500 = 8415000
1040 * 8500 = 8840000
1050 * 8500 = 8925000
1060 * 8500 = 9010000
1070 * 8500 = 9095000
1100 * 8500 = 9350000
1140 * 8500 = 9690000
1150 * 8500 = 9775000
1180 * 8500 = 10030000
1190 * 8500 = 10115000
1200 * 8500 = 10200000
1240 * 8500 = 10540000
1260 * 8500 = 10710000
1280 * 8500 = 10880000
1290 * 8500 = 10965000
1300 * 8500 = 11050000
1320 * 8500 = 11220000
1330 * 8500 = 11305000
1340 * 8500 = 11390000
1350 * 8500 = 11475000
1370 * 8500 = 11645000
1390 * 8500 = 11815000
1420 * 8500 = 12070000
1430 * 8500 = 12155000
1450 * 8500 = 12325000
1470 * 8500 = 12495000
1490 * 8500 = 12665000
1500 * 8500 = 12750000
1540 * 8500 = 13090000
1550 * 8500 = 13175000
1560 * 8500 = 13260000
1580 * 8500 = 13430000
1590 * 8500 = 13515000
1620 * 8500 = 13770000
1630 * 8500 = 13855000
1660 * 8500 = 14110000
1680 * 8500 = 14280000
1700 * 8500 = 14450000
1710 * 8500 = 14535000
1810 * 8500 = 15385000
1840 * 8500 = 15640000
1860 * 8500 = 15810000
1870 * 8500 = 15895000
1920 * 8500 = 16320000
1940 * 8500 = 16490000
1950 * 8500 = 16575000
1980 * 8500 = 16830000
2000 * 8500 = 17000000
2030 * 8500 = 17255000
2050 * 8500 = 17425000
2060 * 8500 = 17510000
2090 * 8500 = 17765000
2130 * 8500 = 18105000
2230 * 8500 = 18955000
2240 * 8500 = 19040000
2280 * 8500 = 19380000
2290 * 8500 = 19465000
2310 * 8500 = 19635000
2360 * 8500 = 20060000
2370 * 8500 = 20145000
2380 * 8500 = 20230000
2390 * 8500 = 20315000
2400 * 8500 = 20400000
2420 * 8500 = 20570000
2450 * 8500 = 20825000
2480 * 8500 = 21080000
2490 * 8500 = 21165000
2520 * 8500 = 21420000
2530 * 8500 = 21505000
2550 * 8500 = 21675000
2600 * 8500 = 22100000
2620 * 8500 = 22270000
2630 * 8500 = 22355000
2640 * 8500 = 22440000
2650 * 8500 = 22525000
2680 * 8500 = 22780000
2690 * 8500 = 22865000
2710 * 8500 = 23035000
2740 * 8500 = 23290000
2750 * 8500 = 23375000
2770 * 8500 = 23545000
2790 * 8500 = 23715000
2800 * 8500 = 23800000
2810 * 8500 = 23885000
2830 * 8500 = 24055000
2850 * 8500 = 24225000
2890 * 8500 = 24565000
2900 * 8500 = 24650000
2910 * 8500 = 24735000
2920 * 8500 = 24820000
2930 * 8500 = 24905000
2940 * 8500 = 24990000
2950 * 8500 = 25075000
2960 * 8500 = 25160000
2970 * 8500 = 25245000
3020 * 8500 = 25670000
3030 * 8500 = 25755000
3090 * 8500 = 26265000
3100 * 8500 = 26350000
3140 * 8500 = 26690000
3150 * 8500 = 26775000
3160 * 8500 = 26860000
3170 * 8500 = 26945000
3180 * 8500 = 27030000
3190 * 8500 = 27115000
3210 * 8500 = 27285000
3250 * 8500 = 27625000
3260 * 8500 = 27710000
3270 * 8500 = 27795000
3280 * 8500 = 27880000
3300 * 8500 = 28050000
3310 * 8500 = 28135000
3340 * 8500 = 28390000
3350 * 8500 = 28475000
3360 * 8500 = 28560000
3370 * 8500 = 28645000
3390 * 8500 = 28815000
3430 * 8500 = 29155000
3460 * 8500 = 29410000
3470 * 8500 = 29495000
3480 * 8500 = 29580000
3500 * 8500 = 29750000
3540 * 8500 = 30090000
3570 * 8500 = 30345000
3580 * 8500 = 30430000
3590 * 8500 = 30515000
3600 * 8500 = 30600000
3610 * 8500 = 30685000
3620 * 8500 = 30770000
3630 * 8500 = 30855000
3640 * 8500 = 30940000
3660 * 8500 = 31110000
3670 * 8500 = 31195000
3680 * 8500 = 31280000
3690 * 8500 = 31365000
3700 * 8500 = 31450000
3710 * 8500 = 31535000
3720 * 8500 = 31620000
3730 * 8500 = 31705000
3750 * 8500 = 31875000
3760 * 8500 = 31960000
3770 * 8500 = 32045000
3800 * 8500 = 32300000
3820 * 8500 = 32470000
3830 * 8500 = 32555000
3870 * 8500 = 32895000
3890 * 8500 = 33065000
3920 * 8500 = 33320000
3930 * 8500 = 33405000
3960 * 8500 = 33660000
3980 * 8500 = 33830000
3990 * 8500 = 33915000
4020 * 8500 = 34170000
4040 * 8500 = 34340000
4050 * 8500 = 34425000
4060 * 8500 = 34510000
4080 * 8500 = 34680000
4100 * 8500 = 34850000
4110 * 8500 = 34935000
4120 * 8500 = 35020000
4140 * 8500 = 35190000
4150 * 8500 = 35275000
4160 * 8500 = 35360000
4180 * 8500 = 35530000
4200 * 8500 = 35700000
4230 * 8500 = 35955000
4240 * 8500 = 36040000
4250 * 8500 = 36125000
4260 * 8500 = 36210000
4290 * 8500 = 36465000
4330 * 8500 = 36805000
4360 * 8500 = 37060000
4390 * 8500 = 37315000
4410 * 8500 = 37485000
4440 * 8500 = 37740000
4450 * 8500 = 37825000
4460 * 8500 = 37910000
4470 * 8500 = 37995000
4480 * 8500 = 38080000
4490 * 8500 = 38165000
4510 * 8500 = 38335000
4520 * 8500 = 38420000
4530 * 8500 = 38505000
4560 * 8500 = 38760000
4590 * 8500 = 39015000
4610 * 8500 = 39185000
4620 * 8500 = 39270000
4670 * 8500 = 39695000
4680 * 8500 = 39780000
4750 * 8500 = 40375000
4760 * 8500 = 40460000
4770 * 8500 = 40545000
4780 * 8500 = 40630000
4790 * 8500 = 40715000
4830 * 8500 = 41055000
4860 * 8500 = 41310000
4870 * 8500 = 41395000
4910 * 8500 = 41735000
4920 * 8500 = 41820000
4930 * 8500 = 41905000
4940 * 8500 = 41990000
4980 * 8500 = 42330000
4990 * 8500 = 42415000
5010 * 8500 = 42585000
5020 * 8500 = 42670000
5030 * 8500 = 42755000
5050 * 8500 = 42925000
5060 * 8500 = 43010000
5080 * 8500 = 43180000
5090 * 8500 = 43265000
5110 * 8500 = 43435000
5130 * 8500 = 43605000
5140 * 8500 = 43690000
5150 * 8500 = 43775000
5160 * 8500 = 43860000
5170 * 8500 = 43945000
5190 * 8500 = 44115000
5200 * 8500 = 44200000
5240 * 8500 = 44540000
5250 * 8500 = 44625000
5260 * 8500 = 44710000
5300 * 8500 = 45050000
5320 * 8500 = 45220000
5340 * 8500 = 45390000
5350 * 8500 = 45475000
5360 * 8500 = 45560000
5390 * 8500 = 45815000
5400 * 8500 = 45900000
5420 * 8500 = 46070000
5430 * 8500 = 46155000
5440 * 8500 = 46240000
5450 * 8500 = 46325000
5460 * 8500 = 46410000
5470 * 8500 = 46495000
5510 * 8500 = 46835000
5540 * 8500 = 47090000
5550 * 8500 = 47175000
5570 * 8500 = 47345000
5590 * 8500 = 47515000
5600 * 8500 = 47600000
5640 * 8500 = 47940000
5690 * 8500 = 48365000
5740 * 8500 = 48790000
5750 * 8500 = 48875000
5770 * 8500 = 49045000
5820 * 8500 = 49470000
5850 * 8500 = 49725000
5860 * 8500 = 49810000
5870 * 8500 = 49895000
5890 * 8500 = 50065000
5910 * 8500 = 50235000
5940 * 8500 = 50490000
5960 * 8500 = 50660000
5980 * 8500 = 50830000
5990 * 8500 = 50915000
6010 * 8500 = 51085000
6020 * 8500 = 51170000
6030 * 8500 = 51255000
6040 * 8500 = 51340000
6050 * 8500 = 51425000
6070 * 8500 = 51595000
6100 * 8500 = 51850000
6110 * 8500 = 51935000
6130 * 8500 = 52105000
6140 * 8500 = 52190000
6160 * 8500 = 52360000
6180 * 8500 = 52530000
6190 * 8500 = 52615000
6200 * 8500 = 52700000
6230 * 8500 = 52955000
6250 * 8500 = 53125000
6270 * 8500 = 53295000
6290 * 8500 = 53465000
6300 * 8500 = 53550000
6340 * 8500 = 53890000
6410 * 8500 = 54485000
6460 * 8500 = 54910000
6480 * 8500 = 55080000
6500 * 8500 = 55250000
6510 * 8500 = 55335000
6530 * 8500 = 55505000
6580 * 8500 = 55930000
6590 * 8500 = 56015000
6620 * 8500 = 56270000
6630 * 8500 = 56355000
6640 * 8500 = 56440000
6660 * 8500 = 56610000
6680 * 8500 = 56780000
6690 * 8500 = 56865000
6720 * 8500 = 57120000
6730 * 8500 = 57205000
6740 * 8500 = 57290000
6750 * 8500 = 57375000
6850 * 8500 = 58225000
6880 * 8500 = 58480000
6890 * 8500 = 58565000
6910 * 8500 = 58735000
6920 * 8500 = 58820000
6940 * 8500 = 58990000
6950 * 8500 = 59075000
6960 * 8500 = 59160000
7000 * 8500 = 59500000
7020 * 8500 = 59670000
7040 * 8500 = 59840000
7050 * 8500 = 59925000
7060 * 8500 = 60010000
7070 * 8500 = 60095000
7080 * 8500 = 60180000
7100 * 8500 = 60350000
7110 * 8500 = 60435000
7140 * 8500 = 60690000
7150 * 8500 = 60775000
7170 * 8500 = 60945000
7190 * 8500 = 61115000
7210 * 8500 = 61285000
7220 * 8500 = 61370000
7230 * 8500 = 61455000
7240 * 8500 = 61540000
7270 * 8500 = 61795000
7290 * 8500 = 61965000
7370 * 8500 = 62645000
7410 * 8500 = 62985000
7420 * 8500 = 63070000
7470 * 8500 = 63495000
7490 * 8500 = 63665000
7500 * 8500 = 63750000
7550 * 8500 = 64175000
7560 * 8500 = 64260000
7570 * 8500 = 64345000
7590 * 8500 = 64515000
7600 * 8500 = 64600000
7620 * 8500 = 64770000
7630 * 8500 = 64855000
7640 * 8500 = 64940000
7650 * 8500 = 65025000
7660 * 8500 = 65110000
7670 * 8500 = 65195000
7680 * 8500 = 65280000
7690 * 8500 = 65365000
7710 * 8500 = 65535000
7730 * 8500 = 65705000
7750 * 8500 = 65875000
7770 * 8500 = 66045000
7840 * 8500 = 66640000
7850 * 8500 = 66725000
7880 * 8500 = 66980000
7890 * 8500 = 67065000
7910 * 8500 = 67235000
7930 * 8500 = 67405000
7940 * 8500 = 67490000
7970 * 8500 = 67745000
7990 * 8500 = 67915000
8000 * 8500 = 68000000
8010 * 8500 = 68085000
8020 * 8500 = 68170000
8030 * 8500 = 68255000
8040 * 8500 = 68340000
8050 * 8500 = 68425000
8080 * 8500 = 68680000
8110 * 8500 = 68935000
8130 * 8500 = 69105000
8140 * 8500 = 69190000
8150 * 8500 = 69275000
8160 * 8500 = 69360000
8190 * 8500 = 69615000
8200 * 8500 = 69700000
8210 * 8500 = 69785000
8220 * 8500 = 69870000
8230 * 8500 = 69955000
8250 * 8500 = 70125000
8280 * 8500 = 70380000
8290 * 8500 = 70465000
8320 * 8500 = 70720000
8380 * 8500 = 71230000
8410 * 8500 = 71485000
8440 * 8500 = 71740000
8460 * 8500 = 71910000
8480 * 8500 = 72080000
8490 * 8500 = 72165000
8500 * 8500 = 72250000

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 14:30:52

Willie 2007.12.07. 13:59:37
aaahhhh!!!! programozo es excelt hasznal!!!
ahelyett, hogy irna egy sime c kodot:

nem használok excelt, nem kell a munkámhoz. viszont tudom használni. ha kell c kódot is írok, viszont nincs compiler a gépemen ellentétben az excellel ami van rajta.

jelen esetben a problémát egy kis ügyeskedéssel excellel megoldottam, szal nem értem miért job ha írok arra egy c programot, hogy lekapja a homárról a megfelelő infót, amit újraszámol?? mert 60× annyi idő? ezért nem szeretem a hardcore programozókat, mert nincs eszük néha elkondolkodni, csak nekiesnek mindennek. azért lesz minden program olyan szar milyen :) de pofázni azt remekül tud mindegyik :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 14:33:50

bizonytalan 2007.12.07. 14:24:59

te meg aztán tényleg a büdöséletben nem leszel sikeres. miután előtted 2× is vágtak be ilyen listát, az elsőt hibásan a másodikat én jól, ezekután nem kunszt ilyen akár excelben aká mint willie kolléga szerint c-ben leprogramozni.

akár egyesével háromszázhuszonhatmilliókettőszáznegyvennyolcezerhatszáztizenkilencig

groove 2007.12.07. 14:41:12

mikor kopizza be valaki azt a szorzótáblát amin mindene egyes szám rajtavan? elég egész számnak lennnie...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 14:43:43

nemtudom, de most már lehethogy jön egy agyoniskolázott, és 0-től 0,1-es léptékben idecseszi a 8500-as szorzást 10000-ig akkor fejbelövök valakit.

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.07. 14:46:11

groove,

készül, de nemhinném, hogy örülnel neki ha egy végtelenciklus futna a gépeden:D

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.12.07. 15:09:48

Végül is, ha jól emlékszek, akkor a Voda 7500-ösre adnak 1000Ft bónuszt. Tehát ez a képlet a fizetési oldalra nem igaz.

17000 egyenlegfeltöltés 15000 királyi pengőbe kerül.

Kétszer 7500 az 15000
Háromszor 7500 az 22500
...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 15:24:29

hű ezekszerint az összes komment el van baltázva... előről kell kezdeni

jesszumpepi (törölt) 2007.12.07. 16:05:41

Úgy látom,ma nem csak én vagyok pihentagyú.

storyline :) 2007.12.07. 16:22:49

De azt, hogy PINA, ma még biztosan nem mondta senki!

cradbox 2007.12.07. 16:23:54

Ugyanez a PPO.HU/OTP fizetőfelület kontra Vodafone megoldással is rendszeres, a minap nemes egyszerűséggel kiírta az OTP hogy tranzakció sikertelen. Aztán persze én is kétszer töltöttem egyenleget tudtomon kívül.

sültzöldparadicsom 2007.12.07. 16:54:09

Sehogy sem stimmel : 2*8500,-Ft-os feltöltés az a vodafonnál 2*7500-Ft ba kerül, tehát max 15000Ft-os kellet fizetned

vernarancs 2007.12.07. 17:00:18

Tehat tulajdonkeppen a delikvens nyert 2000 kemeny HUF-t es meg elegedetlen is. Ahelyett, hogy megdicserne az OTP-t :)
Nekem siman benyelte a 10.000 HUF-t az OTP automata majd a kedvesnek nem mondhato noi hang az OTP-nel azt mondta, hogy mivel nem vagyok OTP-s ezert nem tud semmit tenni. Meg jo, hogy megadjak a telszamukat az automatakon. Szerencsere cicibank azonnal (na jo, majdnem mert elcsesztek, hiszen ok is csak egy bank, es csak 3 nap mulva) jovairta ideiglenesen a zsetont amig kivizsgaljak a dolgot.

ArGa 2007.12.07. 18:40:41

Mégeccer mondom csak 1szer húzták le feleslegbe, nem duplán!Sz@r az egész cikk!
Duplán töltötte, de csak egyszer akarta.
"Szerencséjére a második sikertelen kísérlet után feladta, így csak 17500 forintját ette meg a mátrix"

Ráadásul nem ette meg a mátrix!

torma99 2007.12.07. 19:09:32

OTP-ék új szokása egyébként hogy nem küldenek a kártyás dolgokról sms-t . Vagyis küldenek olyan 3-4 óra vagy 1,5 nap hátralékkal , legalábbis nekem. Egyébként pannonos vagyok ,de úgy tűnik ez nem számít. OTP-éknél lehet a gány...

Vladimir Harkonnen 2007.12.07. 19:23:14

Sonica: Milyen netbank az amiről nem lehet mobilt feltölteni?

Azért a csodafont se kell félteni! Anno (már vagy 8 éve!) mikor még feltöltőst használtam vettem kártyát, lekapartam, bepötyögtem... Volt hogy csak másnap kaptam meg a visszaigazoló SMS-t. Az üf.szolg. az mondta ők azt vállalták, hogy 24 órán belül történik meg a feltöltés, örüljek ha ennél gyorsabban is megy!

Mi értelme még a feltöltős kártyáknak? Manapság már az egész előfizetést le lehet beszélni, és még olcsóbb is a percdíja az előfizetésesnek ráadásul nem tör a frász a feltöltés miatt!

átlátó 2007.12.07. 19:38:13

Na most felöltözök melegen, teszek a csomagtartóba néhány méter láncot,meg pajszert,meg láncfűrészt,meg gránátot és megnézek nem néhány,de több ilyen bankautómatát belülről. Még sose láttam ilyet,oszt kiváncsi vagyok.

ede bá 2007.12.07. 22:36:53

Erről jut eszembe: TV2 hétfő 22:15 Gyilkos számok :D

struc 2007.12.07. 23:57:30

ö, lehet ezért lopták el valamelyik áruházból az automatát? láttam a tvben:-)

BSz 2007.12.08. 00:21:56

"természetesen az autómata nem adott arról papírt, hogy nem sikerült a tranzakció. Grrr."

Pont itt a jogorvoslat lehetősége. A banknak elvileg ,eg kell lennie a papírnak, hogy mikor kezdtet a tranzakciót, mikor fejeződött be, és mi lett a vége. Persze a valóságban ezt a bankok nem loggolják kellő képpen ezért peren kívüli megyegyezést ajánlanak ilyen esetben...

bolhabetu 2007.12.10. 10:40:13

A pénze elveszett, mert amit egyszer feltöltesz azt vissza nem kapod, legfeljebb letelefonálod.

assaultszilva 2007.12.10. 22:57:29

Ugyanez Batthyány téri OTP+Domino kombinációban. Szerencsére az csak 2x3000 ft volt de akkoris basszák meg...

Sonica 2007.12.14. 16:56:19

Valadimir: Erste netbank... Az OTP netbankról lehet feltölteni, de nem vagyok ügyfele...

majos 2007.12.15. 16:12:41

Aznap (7-én) Széna tér, OTP+ Vodafone (kis összeg), hosszú várakozás, de kártya is, bizonylat is megvan, szöveg:"Elnézést...".
Ma, kb. egy órája, Keletinél, UniCredtit+Vodafone, nagy összeg, kártya megvan, bizonylat nincs, sms azóta se!
Kutatás a "Google"-n hasonló eset után.
Megtaláltam, de megnyugodni még nem tudok, várom az sms-t.
Ismételni nem fogok, az biztos!

ARK-9 (törölt) 2007.12.19. 15:07:52

Kéretik megnézni a vodkafon magyar(?) igazgatójának pofázmányát...
www.azevuzletembere.hu/pictures/history/2003/Beck Gyorgy.gif
Kérdés?
süti beállítások módosítása