Tékozló Homár

Mi van, ha hazudik a rendőr?

2007.12.20. 11:14 | szily | 192 komment

Krampusz klasszikus dillemától gyötrődik. Megbüntették a biztonsági öv be nem kapcsolásáért, miközben ő állítja, hogy be volt kapcsolva. Higgyünk a gonoszrendőr-teóriában vagy mondjuk ki hogy Krampusz csak mosakszik? Lehetséges-e bizonyítani, hogy be volt-e kapcsolva. Nyilván nem, de mi van, ha mondjuk három utas állítja, hogy igen, három rendőr meg, hogy nem? Kínzó kérdések, főleg ilyenkor, a punk módon szerdán tartott vállalati karácsonyi buli után pár órával. Az alkalomnak megfelelően, akinek van kedve, még az alanti levél elolvasása előtt hallgassa meg a Ramones együttes "El akarok tompulni" című slágerét.

Két kérdés merült fel bennem egy tegnapi eset kapcsán, kérlek segíts,hogy választ kaphassak! :)

Kedden délelőtt Gyálról hajtottam az M5 felé, amikor is a felhajtó előtt pár száz méterrel közúti ellenőrzést tartottak a rend őrei. Semmi gond - reméltem, hogy a céges autó összes papírja rendben van - index ki, kocsi leállít, lámpa leolt, öv kikapcsol, ajtó kinyit. A közeg bejelentette, hogy közúti ellenőrzést tart, majd kérte a papírokat. Szépen odaadtam mindent, jogsi, forgalmi, zöldkártya, biztosítás, majd jött a lakcímkártya. Ezt kicsit furcsállottam, nem tudtam, hogy az is kell. Miután megnézett mindent, feltette a kérdést, hogy tudom-e, hogyan kell használni a biztonsági övet. Gondolkoztam kicsit, hogy beugratós-e a kérdés vagy sem, aztán rávágtam, hogy be kell kapcsolni. Erre megkérdezte, hogy akkor én miért nem voltam bekötve. Tisztán emlékeztem rá, hogy bekötöttem magam, erre mindig ügyelek mióta Pesten vezetek :) Egy-két taxis csodálkozva nézett már rám, amikor az anyósülésre ülve első dolgom a köszönés után az öv bekapcsolása volt.
Mondtam is rögtön, hogy be voltam kapcsolva, erre jött a válasz, hogy Ő nem úgy látta. Bizonygattam, hogy tuti, hogy be voltam kötve, de nem használt. Ekkor a szembe oldalon ellenőrzés végző két kolléga átballagott, majd az egyik kijelentette, hogy ő is látta hogy nem voltam bekötve - hát persze, amíg el nem ment a teherautós akit ellenőriztek, azt se tudta, hogy én ott vagyok. Ezután odasúgta a társának, hogy tartozékok! Itt már sejtettem valamit! Kiszálltam, EÜ doboz, izzókészlet, háromszög megmutat. Eztán visszatértünk az eredeti problémához, hogy nem voltam bekötve. Előállt a mester azzal a szöveggel, hogy amikor megláttam őket csak magam elé húztam az övet és ott volt az ölembe. ( Amint kikapcsolom, az automata rögtön visszarántja, jaaaa biztos tartottam a kezemmel és úgy vezettem). Két lehetőségem volt, elismerem és akkor 3000Ft helyszíni, vagy nem ismerem le, akkor feljelentés és 10eFt. Gyorsan átgondoltam a dolgokat, és mivel Homáron nőttem fel :), az elismerés mellett döntöttem. Ha nem ismerem el, akkor aztán járhatok mindenféle meghallgatásra, majd pár hónap múlva kiderítik, hogy mégis csak a három rendőr látta jól és fizethetem a 10 rúgót. A papírok kitöltése alatt még gondolkoztam mit lehetne csinálni, - jelvényszám, okoskodás, fenyegetőzés, telefonos segítség, megjelölöm a C-t stb. - de közel s távol senki, csak én meg a három rendőr. Az esemény után azért megkérdeztem, hogy hogyan tudnám én az állításuk ellenkezőjét bizonyítani, jött is a válasz: Hát sehogy! Ezzel elbúcsúztunk egymástól, (én magamban még az édes anyjuktól is!) Ami igazán fájt, az az 1 büntetőpont amit ezért kaptam. Eddig nem volt még ilyenem.  :(

Azt szeretném megkérdezni a tapasztalt Homár olvasóktól, hogy jól jártam-e el az említett esetben, vagy legközelebb más megoldást válasszak? A másik kérdés ami motoszkál bennem, az az hogy vajon ezek a srácok ki lettek hajtva a mezőre úgy, hogy X db büntetés nélkül vissza se gyertek, hogy működik ez a yardoknál?

Köszi
Krampusz

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vernarancs 2007.12.20. 15:05:09

TheElf 2007.12.20. 14:52:36

Eppen tegnap lattam parkolni egy buzi nagy mercit es eloszor csodalkoztam, hogy miert van athuzva az anyos oldali biztonsagi ov es becsatolva a vezeto csatjaba. Aztan leesett, hogy a trukkos magyar kifog meg elete aran is a german tervezokon.

Archenemy 2007.12.20. 15:05:19

SSAint:

Van jópar rendőr ismerősöm és nem tudom miért kell általánosítani.
+
az meg ugye már közhely milyen a pesti ember hozzáállása a vidékiekhez és a rendőrökhöz....


loál? Rendőrnek teccik lenni ennyi ésszel?

SPS 2007.12.20. 15:09:02

asszem a szabályok betartása (az abszolút triviális és vis maior eseteket leszámítva) alapvető. az is gond, hogy nincs szabály arra nézve, hogy mitis csináljon a delikvens igazoltatáskor. a rosszindulatúbb rendőr meg ezt kihasználhatja.
de nem kell hagyni.
SPS

ediboy 2007.12.20. 15:16:14

Kisembernek igaza van.

Azért mert pont veled nem történt ilyen, mert veled rendesek voltak, még nem kell homokba dugni a fejed. Mert ha felemeled a fejed a homokból és körölnézel, nagyon hamar rá fogsz jönni, hogy ilyesmi veled is megtörténhet, nagyon könnyen.

80-as években voltam gyerek. Akkor azt mondták a szüleim, idegen helyen, idegenek előtt rosszat mondani a hatalomra, rendőrökre, oroszokra, kommunistákra, párttagokra nem szabad. Mert akkor keresztül gyalogol jajtad a hatalom. Maradj csöndben és békén hagynak.

Tudjátok mi változott azóta? Már rosszat mondani se kell, és átgyalogolnak rajtad. Megvernek, meghurcolnak és megaláznak. És ez ma BÁRKIVEL előfordulhat. Azokkal is akiknek csak annyi bűnük van, hogy struccot játszanak a homokozóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.20. 15:16:56

hat legeyen szabaly
Floridaban pl. van tablazat pontosan mennyit csengetsz mekkora gyorhajtasert
fotozni nem kell a rendornek csak bemer es kozli/ha utol tud erni:)/ hogy enyi
es akkor annyi
szemeteles x dollar, biztonsagi ov x dollar
ninc tol-ig
de a rndorok itt is emebrbol vannak, engedtek mar el engem is figyelmeztetessel
viszont zsebbe nincs love, meg alku sem, ha kimondta

doszy 2007.12.20. 15:22:08

Ha Móron mentek keresztül, vigyázzatok, mert ott van egy-két paraszt. Tanulók még, aztán élvezik, hogy hatalmuk van. Sikeres emberek biztos nem lesznek.

Hogy igazságos legyek, ugyanott van egy némileg idősebb, bajszos rendőr is, ő viszont kifejezetten segítőkész.

Harpagon 2007.12.20. 15:23:20

Balesetem volt aznap,a hátamon nem maradt bőr,így csak félig volt rajtam az ing.70-es táblánál 50-nnel mentem,mikor megállított a rendőr.Megkérdezte miért mentem át a piroson,ami valójában zöld volt,nem is láthatták mi volt a szitu,mivel teljesen máshonnan jöttek.Vitatkozni kezdtünk a lámpa színén,mire közölte,hogy nekik van igazuk,mert 2-en vannak, mondom mi is.Belekötött a vállamra terített ingembe...Meg kellett mutatnom a sérülésemet.Elismertették velem,hogy nem voltam bekötve,pedig igen...

TGV 2007.12.20. 15:32:45

azert ez az amcsi seriffnek mindig igaza van a birosag elott egy kicsit gaz! Volt egy musor egy "szabaduszo" seriffrol, aki legalabb 50 kabitoszerkereskedot juttatott 20-30 evekre racs moge. Eloadta a birosagon, hogy az illeto kabitoszert kinalt neki eladasra stb, birosag a tanuvallomas alapjan kirotta a nagyon szigoru bunteteseket. Veletlenul persze feketek voltak 90 %-ban, es persze mindegyik eskudozott, hogy o aztan soha eg sak nem is latott szert, nehogy... Aztan szepen lassan kiderult, hogy par szerencses "diler" sikerrel bizonyitotta a birosag elott, hogy tobbszaz merfoldre volt az alitolagos deal szinhelyetol. Es meg evekbe tel, mire a notorius hazudozo "supersheriff"-et ki tudtak vonni a forgalombol es felul tudtak vizsgalni az ugyeket. Tobb tucat ember osszesen tobb, mint 100 evet toltott artatlanul bortonben csak azert mert a birosag siman kiszabta az iteleteket csak egy bemondasra. Mindenki vonja le a tanulsagot

AP (törölt) 2007.12.20. 15:33:08

néha azért a sok megúszott gyorshajtásért cserébe ők is megérdemelnek valamit.. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.20. 15:38:01

a tanulsag az, hogy barmelyik rendor barhol lehet fospunpa, a birosag tevedhet, de itt nagyobb a rend azt hidd el nekem
mar a kozlekedesben

Lacaca 2007.12.20. 15:48:06

Sírásó!

A DAS-val kitrölheted. Én is kötöttem, egy tilosban parkolásnál segítettek és azzal kimerítettem a keretet. Amikor másodszor mentem jogtalanul kiszabott parkolási bírság miatt, meg se nézték a papírokat, elküldtek, hogy szánékosság történt, és az kizáró ok a szerződés értelmében. Na ja, mert először véletlenül álltam meg egy 100 nm-es járda placc közepén.... Óvatosan, mert ezek nem védenek meg

The Good Boy 2007.12.20. 15:49:55

T. ladislaus 2007.12.20. 14:35:10

"amugy meg nem veszelyeztetek senkit azzal hogy nincs bekapcsolva"

Akkor játszunk elméletben: Őn szabálytisztelőként mindig beköti az övet, de egy alkalommal figyelmetlenül vezet, ami miatt igaz nem túl nagy sebességgel, de ütközik. A vétlen autós úgy gondolkodik, ahogy Ön felül, azaz nincs az öve bekapcsolva. Pechére a vétlen beveri úgy a fejecskéjét, hogy meghal (vagy csak rokkant lesz),és önnel szemben nem közlekedési szabálysértés miatt indul eljárás (mert ha be van kötve, akkor lehet, hogy sérülése sincs), hanem közlekedési büncselekmény miatt, és ahelyett, hogy fizetett volna a hibájáért pár tízezer forintot, ehelyett ugrik a jogsija jópár hónapra, és ha nem Császár Elődnek hivják, akkor még kap is érte vagy másfél évet. Tudom sarkitott a történet, de reális.
És akkor még nem beszéltünk a gazdasági oldaláról: Ha be van kötve, akor másnap (vagy egy hét múlva) mehet dolgozni, nincs táppénz, korházi költség, viszont ha súlyosan sérül az őv hiánya miatt, akkor táppénz, kórház, drága műtétek, rehabilitációs kezelések stb.
Csak azért mert úgy gondolkodott, hogy azzal csak magát veszélyezteti...

The Green Manalishi (törölt) 2007.12.20. 15:53:59

Maradjunk annyiban, hogy végigvittem már néhány rendőri intézkedés elleni panaszt. Óriási tévedés, hogy nem lehet a rendőrség ellen pert nyerni. Lehet, csak természetesen ezt kevésbé reklámozzák.
Persze kellemetlen, mert meghallgatásokra, később tárgyalásra kell járni és természetesen még úgy is előfordulhat, hogy bebukja az ember.
Egyszerűbb megkenni a rendőröket, majd óbégatni, hogy mindegyik milyen korrupt kecseg... Szánalmas ez, mindenütt ezt csináljuk... A korrupt rendőrrel, a modortalan eladóval, pökhendi szolgáltatóval szemben. UTÓBB sírás, nyavalygás, óbégatás...
Ha már kifizetted a kenőpénzt ecsém, azt meg viseld méltósággal és ne gyere ide nyavalyogni.

TGV 2007.12.20. 16:04:58

hagyma: en elhiszem neked, hogy abban a rendorallamban nagyobb a kozlekedesi rend... sot a sajat ket szememmel is lattam, ahogy 45-tel csordogalnak az ameriakiak a tankjaikban az amazonast megszegyenitoen szeles utjaikon (Denverbol maradt meg ez a kep). A fosheriff azert raszolhatna a nepere, hogy ilyen lassu haladashoz teljesen felesleges ennyi benzint elegetni... Mondjuk szinten denveri elmenyem, ahogy azok a nagyszeru rendorok megallitanak egy tok artalmatlanul kinezo feka gyereket, aztan szenne alazzak a nyilt utcan.

2007.12.20. 16:06:51

Leírtátok sokan, hogy a rendőr idióta és pontosa azt és csak azt kell csinálni, amit mond.
Ilyen világban élünk.

Vintersorg 2007.12.20. 16:08:47

Szokott lenni ez a szöveg, hogy "szidod a rendőrt, de bezzeg futnál hozzájuk, ha ..."
Csak annyit fűznék hozzá, hogy hiába fut, aki hozzájuk fut. Ha az állampolgárok érdekeiről van szó, akkor tehetetlenek, a szabályok így meg úgy, meg ha már megtörtént a baj, akkor már nincs mit csinálni, ha várható a baj, akkor még nincs alap intézkedni, stb.
Kib*tt legalizált őrző-védő erőszakszervezet, ez a rendőrségünk.

A 2006 őszi eseményekben a kivétel nélküli cinkosság a legmegdöbbentőbb - amihez ügyészség, bíróság egyaránt asszisztál(t).

Pedig pl. nekem személyesen csak pozitív tapasztalatom volt rendőrökkel.
Ugyanaz van velük is, mint a romákkal: ha maguk közül nem vetik ki a selejtet, akkor a minimum az általánosítás lesz - és pont a selejt alapján.

zülfi 2007.12.20. 16:10:19

A bajok elkerülése végett, ne csatold ki magad és ne szállj ki az autóból. Ez eddig bevált módszernek bizonyult. Csak akkor, amikor a tartozékokra térnek rá...

noj 2007.12.20. 16:21:46

Páromat lekapcsolták, rossz irányból előzte meg a villamost, ami éppen a megállóban állt, nem akarta elgázolni a sok népet, várni meg nem szintén akart... :)
Megállunk, öv marad bekapcsolva, higgadság, én keresem a papírokat, ő ideges. Odalép a rendőr, tudja-e uram, hogy mit követett el. ,,Tudom, teljesen tisztában vagyok vele, hibáztam, elismerem, semmi szükség nem volt erre, belátom kár volt." Papírellenőrzés, miegymás, mondják szálljon ki. Tudja-e hogy 30-40 ezer forintra is büntethető ez a tett? ,,Persze, tudom, tudom, tegyenek belátásuk szerint, nagyon sajnálom ami történt, de tudom, hogy hiba volt" Jogsi elvisz, ellenőrzi volt-e már büntetve, megállítva. Nem. Rendőr elengedi, többet ilyen ne forduljon elő, jó utat.
Ezt csak azért meséltem el, hogy legyen még pozitív példa.
Elég köcsögök, de ebben az esetben bevált a teljesen megadó, beleegyező magatartás. :)
Üdv, Noj

hiphopmaffiozo 2007.12.20. 16:31:10

én amúgy a feljelentésre szavazok sok esetben az ilyen kis kekeckedéseknél, mert ezeknek többségben az a céljuk, h egy kis kenőpénzzel meg legyen oldva a dolog.

nekem volt már rá példa, h ugyanígy az öv miatt szivattak, kérdezték h akkor helyszíni bírság csekkel v feljelentés.
mondtam h hát a feljelentést választanám, elmentek tanakodni, majd morcosan rámnéztek h na jólvan akkor mégis elengednek de legközelebb kapcsoljam be az övemet.
és hogy miért? hát nekik bazisok papirmunka a feljeltés, macera, fejfájás, amihez ugye nincs kedvük, és nem is járnak jól vele

A Rohadék 2007.12.20. 16:37:20

Engem is körforgalomból kifelé akartak lenyúlni. Állítólag nem irányjeleztem holott tudom, hogy irányjeleztem (egyrész szoktam, másrészt csipog ilyenkor az irányjelző és emléxem hangra)
Mivel kamerára felvették és nem engedték visszanézni (mert nem lehet, csak tudnám mit nem lehet egy panasonic digitális kamerán visszanézni) csak erőltette a helyszini bírságot ezért nem ismertem el!
Azóta sem történt semmi! Egyértelműen lenyúlásra ment a banda! Szerencsém volt, mert tudtam, hogy felvették kamerára, hogy igazam van :)
Undorító banda volt!

0xFFFF 2007.12.20. 16:43:59

Rosszul jártál el. Simán feljelentést kell iratni, mert a jegyzőkönyvet alá kell írnod és akkor kommentezhetsz is rá. Mindegy, félj és fizess !

Zombika 2007.12.20. 16:58:49

Engem egyszer éjszaka állítottak meg a rendőrök. Mivel mindenkit kiszedtek, én kb. az 5. autó voltam, mögöttem is volt még vagy kettő. Mivel spóroltam a benzinnel (ez kb. 10 éve volt, még szegény egyetemistaként), leállítottam a motort, és lekapcsoltam a világítást (álltak mögöttem is, veszélyt ezzel nem okoztam). Kb. 5 perce álltam, amikor a rendőr végzett az előttem levővel, és hozzám lépett. Azzal kezdte, hogy adjak 2,000 forintot, mert nem égett a lámpám. Mondtam neki, hogy eddig 5 kilométert jöttem már, és senki nem villogott, h nem ég a lámpám, meg egyébként is tudom, h égett, mert emlékszem a mozdulatra, amivel lekapcsoltam, motor leállítása után. Erre elment, hozta a haverját, és mondta, hogy most már ketten állítják, hogy nem égett, és adjak két rugót, mert ha feljelent, az tíztől indul. Mondtam jelentsen fel, mert egyrészt nincs 2 rugóm (ha lett volna, akkor nem spórolok a benzinnel), másrészt ha lenne is, nem adnék ilyen gyenge próbálkozásra. Megírta a feljelentést, aláírtam, a megjegyzés rovatba beírtam, hogy nem ismerem el a szabálysértést és ennyi. 3 hónap múlva behívtak a rendőrségre, megkérdezték mi volt, elmondtam, majd két hónappal később lezárták a vizsgálatot. Eredmény: a szabálysértést elkövettem, de mivel nem volt még semmilyen szabálysértésem, ezért csak írásbeli figyelmeztetésben részesítettek. Nem fellebeztem meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.20. 17:03:39

tTGV
75 az a negyvenot es merfoldben
urbanlegendekat meg ismerem mar zsebbol

Krampusz 2007.12.20. 17:10:11

Sziasztok!

Köszi a sok véleményt, ez jó tanulópénz volt, máskor kétszer meggondolom mikor mit csináljak egy ilyen igazoltatáskor. Bár a "nem elismerésből" volt aki jól jött ki, volt aki meg nem, úgyhogy az továbbra is kétesélyesnek tűnik.

Beszéltem egyik kollégámmal, aki arrafelé lakik. Azt mondta a gyáli rendőrök rendesek, volt már hogy elengedték büntetés nélkül, a dabasiak meg nem.
Én a dabasikakkal találkoztam :(

Krampusz

pazola 2007.12.20. 17:22:31

Jo zsaru - rossz zsaru: en meg normalis rendorrel nem talalkoztam, szolgalat kozben. Soha. Megjegyeztem volna.. Olyannal viszont igen, aki LERÚGLAK A BICIKLIRŐŐŐŐ koszontessel udvozolt, jo estet helyett. Utana pedig a tarsa fogta vissza.

Innentol viszont nekem ne mondja senki, hogy a rendorok normalisak, vagy hogy van ilyen is, olyan is, mert ugy sem hiszem el. Azert a korrektseg jegyeben, ha talalkozok olyannal, szolok.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.12.20. 17:30:49

hagyma:

Ha szerinted a nagy Amerikában van közlekedési kultúra, akkor nem éltél még ott eleget... A kommentjeidből úgy veszem ki, mintha Floridában lennél, és ez alapján érthető is, ha úgy érzed, hogy van közlekedési kultúra: a törzslakosok átlagéletkora 70 év... Nagymamák és nagypapák meg általában nem szoktak elmebeteg módjára vezetni, de menj el bármelyik másik államba, vagy egyszerűen csak hajts fel az I-75-re és máris meg fog változni a véleményed, amikor letol az útra valamelyik barátságos kamionos...

A rendőr meg nem fog lelőni azért, mert kipattansz a kocsiból, legfeljebb akkor, ha hülye vagy és nem csinálod azt, amit mondanak neked, vagy hadonászol valamivel a kezedben, amit ő(k) fegyvernek ítélnek meg.
6 évig éltem az USA-ban és minden egyes alkalommal, amikor megállítottak, kiszálltam a kocsiból, mert így éreztem illendőnek és egy alkalom kivételével sohasem volt ezzel gondjuk a rend őreinek.

Én inkább úgy helyezném el a mondandódat, hogy RENDŐRSÉGI kultúra van ott (ha már közlekedési nincs is). A selejtet ott nem veszik fel rendőrnek és a kicsinyes, uralkodni akaró embereket is kiszűrik a tesztek során... Össze lehet hasonlítani egy amerikai és egy magyar rendőrt és már ránézésre megmondja az ember, hogy melyi ka rátermettebb...

Ami magát a postot illeti, nem tudom, hogy valójában úgy történt-e, ahogy azt Krampusz állítja, de sanda a gyanúm, hogy nem... Ha meg igen, nézd, van ilyen, történnek máshol, másokkal is igazságtalanságok, szerintem nyeld be. Ha egy komolyabb összegről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy igazad van, járj utána a dolognak, tegyél panaszt, stb... de egy ilyen apróság miatt nem érdemes...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.12.20. 17:31:05

Jófiúnak kra igaza van!!! Legyetek szívesek bekapcsolni magatokat, mert ha holnap belétek megyek és szétloccsan az agyatok a szélvédőn, még meg is rudgoslak... :D

De tényleg!

bandiapu 2007.12.20. 17:33:07

Megtörtént eset.

Egyiktek se ismerje el! Hagyjátok hadd jelentsen fel a rendőr! Ilyenkor az ügy egy előadóhoz kerül aki idézést küld neked, nála kifejtheted, hogy a kedves kolléga hazudik - az előadó szembesítést rendel el, de ilyenkor megnézi a rendőr szolgálatvezénylését (hozzáfér) és kedves másik felet nem munkaidőben, hanem szabadidejében rendeli be. Mivel a szabadidejük drága nekik (is) ezért nem jönnek el a szembesítésre, és az ügy ezennel lezárva.

takacs 2007.12.20. 17:34:01

Párom a kereszteződésben ÁLLT, balra indexelve (mivel látta a barmokat a tükörben maga mögött) BALRÓL előzte egy rendőrautó (kék villogó nélkül)nagy sebességgel. A rendőr megjedt (vagy nem tudni) és felugratott a padkára, úgy hogy a motor kiszakadt a helyéről. a futómű pedig a kocsi alatt volt. Ütközés nem volt a két kocsi között, mégis a páromat akarták megbüntetni, mert nem indexelt szerintük, és azt hitték, hogy bekanyarodik eléjük????. Egy év, és 60ezer volt az ügyvéd, amíg a bíróság kimondta a nyilvánvaló itéletet. De addig annyiszor állította meg a rendőr (és próbálta megbüntetni minden kamu indokkal), hogy el kellett adni az autót, hogy ne ismerje fel. Annyi hazugságot, és nyilvánvaló képtelenséget,mint amit a 3 köcsög összehordott sosem hallottam még.

gyedmatroz 2007.12.20. 17:39:00

Egyszer az utcán állítottak meg (gyalog voltam), eldobtam a cigit, hogy mégis, udvariasan, ne cigivel a számban beszéljek vele. Erre meg akart büntetni szemetelésért. A legviccesebb az volt, hogy nem volt nálam annyi pénz, felajánlottam, hogy elmegyek, kiveszek az autómatából, de akkor már nem érdekelte a dolog.

., (törölt) 2007.12.20. 17:40:53

Szerintem legközelebb kapcsold be az övet.
Ez amit leírtál, tipikusan az a trükk, amit a rendőrök, már 10 000x láttak.
Gépészkedik a psi, hogy arra lehessen fogni, a gyors kikapcsolást:-)
Mikor engem megállítanak, soha nem kapcsolom ki, nincs rá szükség. Mint ahogy ajtónyitásra sem.
Beszorult az ablakod?

TGV 2007.12.20. 17:51:42

balka: kar, hogy nem buntetett meg! akkor most eggyel kevesebben dobalnak el a csikket az utcan!

bandiapu 2007.12.20. 17:54:35

Ja és még valami fontos! Ha úgy érzitek, hogy a dolog egyértelműen lehúzásra megy - akkor húzni kell az időt (ezzel ugyanis a keresetétől fosztod meg). Papírokat csak szépen lassan, egyenként kell odaadni hosszas keresgélés után. (kiszállni megnézni a csomagartóban is). Közben persze érdemes jópofizni és adni a hülyét, nehogy megsejtse a valódi szándékot. Mivel kereseni akarnak, ilyenkor gyakran inkább elengednek. (feljelentést megírni is húsz perc - és azalatt három szerencsétlent le tud venni)

2007.12.20. 17:59:55

most már lehet h. nem erről szól a topic, de ehhez hasonló velem is megesett már:

Egy 7 éves volvom van, ha ebben nem kapcsolod be az övet folyamatosan nyekereg, szal rászoktatott az öv használatára, ha más autóba ülök be, akkor is automatice bekapcsolom az övet.

kb 1 éve kecskemét belterületén megállított egy rendőr, egy ilyen tanuló rendőrféle is volt vele, annak másféle egyenruhája volt. rendkívül udvarias volt, kérte a papírokat, minden rendben volt az autón, majd megkérdezte tudom-e miért állított meg. feleltem h. nem tudom, erre azt mondta: "Az öv! Máskor kösse be!". Összetalálkozott a szemem a tanulórendőr gyerekkel és csodálkozva néztünk, ugyanis be volt kötve az övem. Mindenesetre azt mondtam, hogy rendben, elköszöntünk és elhajtottam. A rendőrbácsi kb fél méterre lehetett tőlem, egyszerűen nem értem mit látott vagy mit nem látott. Lehet h. a tanulórendőrgyereknek demonstrálta h. a rendőrnek mindig igaza van? Mindenesetre érdekes!

gyedmatroz 2007.12.20. 18:00:14

TGV: kar hogy nem zártak be, akkor eggyel kevesebben írnának hülyeséget. Leszoktam.

Krampusz 2007.12.20. 18:23:11

Gyurbán Fektor: Beszorult az ablakod?

Leállítottam az autót, ez olyanfajta, hogy olyankor az elektromos ablakemelő nem működik.
Meg különben is ki akartam szállni a papírkeresgélés után, a már említett okok miatt.

2007.12.20. 18:28:23

Valamelyik nap "kicsit" gyorsan mentem, villogó fel, leállít, feljelent, pont-- szívás.
Nemelehetne e másképp elintézni? Kis töprengés - 20000. Pénz oda, én el, örül.

2007.12.20. 18:38:35

tanulsag: ha megallsz legkozelebb, nemkell mindjart kikapcsolni az ovet... amugy sem ertem mi ertelme, majd ha mondja a csunyagonosz rendorbacsi h szallj ki akkor kikotod magad, es kiszallsz. mondjuk remtorteneteket enis hallottam marmint pl mikor kiszallitottak vkit az autobol, es utana kozoltek vele (ejszaka volt) h nincs rajta lathatosagi melleny, ezert megbuntetik :) ergo ha akar ugyis talal vmit, ha nem akkor meg nem. max igyekezzunk nem okot adni arra hogy izelgassanak.

ella1988 2007.12.20. 18:50:21

tegnap délután a 71-s uton,egy buszmegállóban állt egy fehér,IAM rdszufehér autó,azt hittem megállt telefonálni.Jöttünk visszafelé,látjuk,áll egy autó előttünk,mellette valaki.Közelebb érve tapasztaltuk,hogy az autó mellett álló férfi rendőr,a buszmegállóban álló fehér autó szélvédője mögött felfedeztük a mérőberendezést.Ezt igy lehet?Magán rendszám,megkülönböztető jelzés nincs a kocsin,világositsatok fel,hogy szabályos volt-e az intézkedés

., (törölt) 2007.12.20. 18:53:25

parabellum 2007.12.20. 18:28:23
Valamelyik nap "kicsit" gyorsan mentem, villogó fel, leállít, feljelent, pont-- szívás.
Nemelehetne e másképp elintézni? Kis töprengés - 20000. Pénz oda, én el, örül.


Elvárjátok a rendőröktől, hogy ne lehessen megvesztegetni, legyen becsületes, stb
Kivéve ha Te akarod korrumpálni.....
Hát nem érdekes?

vernarancs 2007.12.20. 19:08:43

ella1988 2007.12.20. 18:50:21

Szinte minden trafipaxos auto ilyen. Teljesen szabalyos a torveny szerint. Moralisan mas kerdes....

vernarancs 2007.12.20. 19:11:09

Gyurbán Fektor 2007.12.20. 18:53:25

Teljesen jogos. Pont ezt ecseteltem en is kemeny jobbos ismerosomnek aki a rendoroket szapulta az oktoberi esemenyek utan, de rendszeresen keni oket mert szabalyosan kozlekedni azt nem tud, de a jogsi az kell a munkahoz. Olyankor fasza dolog, hogy nem veszik el a jogsit es lehet egyezkedni.

twillight 2007.12.20. 19:16:43

Hullamindegy mit csinálsz, meg fognak büntetni. Jól tetted, hogy elismerted - spóroltál.
Engem gyalogosként piros lámpán való átmenésért büntettek meg, leírom az esetet:

Átmentem, lámpa zöld. Átérek. Rendőr megszólít:
- Nem látja, milyen színű a lámpa?
Há mondom, megnéztem, zöld volt, hátrafordulok, mutatom is büszkén:
- Hát zöld!
- De mikor átjött!
- Mondom, zöld!
- Én meg azt mondom, piros. Személyi igazolványt kérek.

Na mondom bazd meg.

mecarn 2007.12.20. 19:45:17

nem teljesen ide kapcsolódik, de jol mutatja a rendőrök hozzáállását:

90 éves nagyapám ment át a moszkva téren nyáron, 50 fokban, és észrevett egy földön fekvő embert, nyilván a hőségben lett rosszul. odament a közelben álló rendőrökhöz, h nézzenek oda, vagy hivjanak mentőt (neki nincs mobilja). a rendőrök válasza: az már a 12. kerület, ők pedig 2. kerületiek, ugyh nem foglalkoznak a dologgal...
oké, gondolom nem hagyhatják el a szolgálati helyüket, de hogy egy rohadt telefonra nem voltak képesek, az szerintem egészen megdöbbentő!

Kard 2007.12.20. 20:12:28

Na nekem is volt ilyenem. Mosóban lemosták a matrica rendszámom. Másnap megyek dolgozni(az volt a terv majd munka után veszek valahol valami ragasztót) megállít a rendőr. Mondja hol a rendszám. Hát lemosták és még nem sikerült visszatennem. Mondja megbüntet feljelentés vagy helyszini. Mondtam várjon. Elment hátra. Beszéltem telefonon és kiszálltam az autóból, hogy közöljem vele hogy mit döntöttem majd vissza. Odajön, hogy akkor megírja a büntetést és odavágja, hogy miért nem vagyok bekötve(megj. mindig bekötöm magam mert idegesít ha nem fog semmi az ülésbe). Mondom neki de hát kb. 2 perce szálltam ki vele beszélni. Hmmm na jó akkor marad csak a rendszám.

Kard 2007.12.20. 20:14:10

A félreértések ellen nem folyamatosan beszéltem telefonom, hanem felhívtam valakit, hogy megkérdezzem tényleg megbüntethetnek egy ilyenért. Tényleg :).

traxx 2007.12.20. 21:14:39

Példát lehet sokat mondani...
Pl. Megyek 40 es tábla, beledurrantok 55-el. Trafi kiszúr leállítanak.
Megállok, látványosan kikapcsolom az övet(ez fontos, lassan kell, és jó nagy mozdulattal, lehetőleg kiszállásnál húzd is magaddal kicsit).
Köszönés. Kérdi, mennyivel mentem. Mondom kb. 50-el. Láttam-e a 40 es táblát. mondom, nem mert egy motoros elég labilisan vezetett, arra figyeltem. Mondja, gyorsan mentem(az 55-öt Ő mondta), elismerem-e a gyorshajtást. Mondom, ha a tábla 40-es, akkor term. igen. Elviszi a papirokat, gondoltam kitölti a csekket. Jön vissza, kezembe nyomja a papirokat, csekk sehol. Mondja, mivel normálisan áltam a dolgokhoz, és nem hőbölögtem, mint előttem sokan, ezért most kapok egy szóbeli figyelmeztetést, mehetek. Megköszöntem azt go.
Más: multkor beszélgettem egy haverral: Mondja, hogy ha megbüntetik akkor mindig 10000-es csekket kap. Mondom neki, én max 3000. A lényeg: félreáll, lehúzza résnyire az ablakot, kilöki a papirokat, amíg ír a yard visszahúzza, majd megvárja míg a rendőr bekopog az ablakon(!)... Ezzel szemben, mindig kiszállok, illedelmesen beszélek velük, de ugyanakkor határozottan is. Ha érzik, hogy tisztában vagy a helyzettel, akkor nem nagyon próbálkoznak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.20. 21:51:45

vinyetta tobb mint 10 eve itt elek
eltem floridaban is a 75-oson 200 ezerszer kozlekedtem meg a 275-oson
a kamionforgalom az foleg ejel eleg gaz
ja nehogy azt higgyuk mar hogy floridaban csak nyugdijasok elnek
az teny floridaban sokkal intelligensebben vezetnek mint peldaul kentucyban
szoval az allamok kozott is van kulonbseg
meg az utakban is
de teljesen mas egy rendor es egy polgar viszonya mondjuk kozuti ellenorzeskor ami persze csak akkor van ha elkurtal valamit
eleg nagy hulye vagy ha kiszalltal
romaban elj ugy mint a romaiak
itt a seggeen kell maradni es a rendor nem var el tizteletet hanem hogy ulj nyugodtan es varj
nem is ertem hogy szalltal ki, hat eloszor is mikor levillog megall a kocsival mogotetted es beuti a rendszamot stb. hatha Te kozben kiszallsz akkor menekulesnek is veheti, meg nem hagyod dolgozni
na mind1

doktor.dikhed 2007.12.20. 22:19:51

"visszatérve sírásóra látom nagyon nem szereted a rendöröket :) biztos oka van. eltudnam képzelni hogy rohannal a rendörök segítsegeert ha körbevenne 3-4 kan c**ány és kirabolna. akkor aztan lenne sírás :D "

Ez komoly? Szerinted.

A rendőrök jó része nem mer a cigányokhoz érni. Van egy-kettő durvább, akik néha megvernek párat de a többi...
Amíg nem szúrnak le, nem törik el pár csontod, addig nem ügy. Mit csinálnának velük szerinted?

Ha pár általad említett alak ki akar rabolni, a rendőrökre nem számíthatsz. Rég baj, ha őket hívod segítségül...

luxusmoszkvicsslusszkulcs 2007.12.20. 22:29:20

két negatív példa:

1. Pár éve Veszprémbe vittem egy ismerősömet, kerestük a címet, félreálltam egy buszmegállóba (busz sehol, emberek sem), kiraktam a vészvillogót. Elkezdtük együtt keresni a térképen a címet, amikor megjelentek a rendőrök. Közölték, itt nem lehet parkolni, 10e Ft. Mondtam nekik, nem vagyok ismerős a városban, nem parkolok, lehúzódtam térképet nézni... Nem igazán érdekelte őket. Viszont most jön a legjobb rész: a papírokat elvették, közölték, hogy kövessem őket.
Ők egyirányú utcán (behajtani tilos tábla) be, én hezitáltam, az egyik intett a kezével, hogy kövessem... Mit ne mondjak, még "szerencsém" volt, h. csak 10e maradt a büntetés. (Ugye én "szándékosan" behajtottam még egy egyirányú utcába is...)

2. Szerbia: tengerpartról hazafelé követtem egy montenegrói rendszámú autót, baromira figyeltem, mivel már megbüntettek gyorshajtásért aznap. Jobboldalt parkoló, rendőrök kamionokat igazoltattak. Az egyik kiintett engem a montenegrói kocsi mögül, kérte a papírokat. Utána elkezdett kézzel-lábbal magyarázni (ugye, angol v. német nyelvtudás semmi, csak szerb), hogy előztem a záróvonalon és ő ezt látta. Sőt, a kollégája is. (aki éppen még a kamionnal volt elfoglalva). Mondtam, én ugyan nem előztem (tényleg nem), ennek ellenére, 25 EUR a helyszíni. Mondtam neki, hogy nem fizetek.

Félóra tökölés után végül elengedett, úgy, hogy elnézést kért, rosszul látta...

Az autópályán letolásos módszert is szívtam már meg.

Viszont normális hozzáállással sokszor elengedtek már büntetés nélkül.

veba 2007.12.20. 22:35:10

Szintén saját tapasztalatból, nem elég a határozottság, ha parasztokkal találkoztál rendörruhában akkor, egyszerüen utonálló pénzelszedőkkel van dolgod. Ráadásul amikor én állítólag nem áltam meg Érden csütörtökön hajnali háromnegyed 1kor a stop táblánál, mivel az atóban ülő tanúk és saját magam is tudtam, hogy igen, így nem voltam hajlandó elismerni a szabálysértést...
akkor meg 50 percig nem engedtek tovább, hogy a kollégák forduljanak egyet az örsről szondáért. Persze alkoholt sem tudtak kimutatni sehogy, a szóbeli parasztkodáson túl csak a stop tábláért jeletettek fel. A rendőrök szerencsétlenségére minden papír, tartozék, tatalék izzó, pótkerék nyomás rendben volt.
Ja ez még a polgárikormány szolgálóvédő erőszakszervezete idejében történt, de szinte biztos, hogy ez politikailag semleges kérdés.
A saját esetemben kijött a büntetés az elsőfokról, megfellebbeztem, következő körben emelt birsággal kijött megint a büntetés azzal az indoklással, hogy amit az intézkedőrendörbanda leirt az nekik mint hatóságnak bizonyiték, amit meg én írok az nem alapos. Itt ha nem lenne drágább az időm és energiám egy újabb fellebbezéssel bíróságon elmondva, valószínüleg ejtették volna a vádat, de erre már nem pazaroltam ATP-t.

Vladimir Harkonnen 2007.12.20. 22:44:20

Azzal ugye nem árulok el nagy titkot, hogy a rendőrségnél is vezetnek statisztikákat! Van a környezetemben KMB-s rendőr. Ő pl. azt csinálja, hogy kimegy az útra, és elkezdi kiszedegetni az idegen kocsikat. Egy óra hossza alatt összejön 2-3 helyszíni bírság, és egy feljelentés! Akkor már a kapitány úr nem mondhatja, hogy nem dolgozik! Mert sajnos a figyelmeztetés, a jó szándék, az útba igazítás nincs lekönyvelve, nem javít a statisztikán! Ráadásul azért az idegeneket csesztetik, mert egy kis településen szinte mindenki szegről végről rokona/ismerőse egymásnak, és sok köztük a támogató! (ti. ők adják össze a benzinpénzt a szolgálati autóhoz, fizetik a KMB iroda rezsijét, stb...) Az ország nagy részén így megy!

Magyarország 2007!

paperboy 2007.12.20. 22:52:38

az osztrak rendor detto a magyarokkal szemben. ezt azota tudom, miota itthon elloptak a osztrak kocsim, es magyar rendszammal jarok kint. ha az osztrak rendor meglat egy magyar rendszamot, szivat ott ahol er. engem egy motoros rendor elozott meg es allotolag ekozeben eszrevette, hogy nem vagyok bekotve. mikor megallitott, a motor jart, be voltam kotve, mosolyogtam, uh minden rendben volt. nem erdekelte. schengen utan sokkal rosszabb lesz, az tuti. szpatni fognak, ahol lehet.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2007.12.20. 22:56:31

Nincs meg jogsim es egy darabig nincs is ra szuksegem, de most komolyan igy is tudom, hogy ha egy emberrel beszelsz es normalisan viselkedsz, az is normalis lesz veled. 1eve van bkv berlet igazolvany nincs. Soha nem allitott megcsak meg sem egyik ellenorsem mivel eleve koszonok neki. Ha en allnek ott es egy taplo jonne szembe hatalom ide v oda bizony viszaszivatnam. De persze az elso, hogy a munkamat elvegezzem az elvartnak megfeleloen.. utana johet a szivatas.. Egy bunko ember teged is szivatna a te helyedben.. ;)

OftF 2007.12.20. 23:06:16

Hát, ha azt nézzük, hogy akár felváltva id dughattak volna ketten, miközben a harmadikat oboázod, egész olcsón megúsztad.

zoli bp 2007.12.20. 23:25:07

Az a baj,hogy kurva sok ember van, aki nem használja az övet. Szerintem itt pesten egy jó 30%, én mondjuk leszarom,h ha más nem kapcsolja be,de soxor még ki is röhögnek,h minek kapcsolom be hátul, nah hát itt a baj,a család egyik rokona és fia halt meg 2éve pont azért,mert baszták bekötni az övet és kizuhantak, még mennyi ilyet hallani,amugy is a légzsák csak együtt véd meg vagy nem? Én kapcsolok mindig, éS ajánlom is mindenkinek,nem poénból van beépítve... Köcsög rendőr van, volt és lessz is, de van normális is...

Tomivagyok · http://www.genital-herpes-relief.org 2007.12.20. 23:37:45

tudom, hogy nem erről szól most a dolog, hogy használjunk-e övet, de énis mindig használom, akár elol ulok, akar hatul... es ami erdekes.. amig otthon meno nem bekapcsolni... itt Angliaban mindenkinek egyertelmu, hogy bekapcsolja... kivetelek mindenhol vannak, de balesetek is....
es most megeszem a spagettim

autosave 2007.12.20. 23:45:06

NEM ÉRTEM, MIÉRT KELL kiszállni, motort leállítani, stb.

Megállok, ablak le, mondja mit akar. Ha kéri az iratokat, odaadom. Ha azt akarja, hogy leállítsam, azt teszem, stb...

AZ FELHÍVÁS KERINGŐRE, HA VALAKI KISZÁLL, LEÁLLÍTJA A MOTORT, STB. JELZI VELE, HOGY Ő NAGYON RÁÉR, van ideje, lehet kezdeni szívatni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.21. 00:18:02

kiszallni nem kell
ablak lehuz merugye ahhoz kell materia
ket kez lehetoleg a kormanyon
aztan a motor leallit, hogy tudja nem akarsz meglepni
ez ilyen egyszeru
itt mifelenk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.21. 00:21:24

kiszallni nem kell
javitott iadas
kiszallni nem szabad
csak ha O akarja
es akkor majd szol
mi az hogy ugy udvarias
hehe

twillight 2007.12.21. 00:30:28

Ezek marhaságok hogy "ha te normális vagy, akkor ő is normális".
Egyszerűen nem igaz. Ha ameg akar szivatni, meg fog. Elvégre ők mindíg min. 2-en vannak, és hiába a törvény előtti egyenlőség, ő "közeg".

Mikor én anno átmentem a zöldön, zebrán, akkor azért is megbüntettek. Spec. nem volt a közelben senki. A járdán parkoló kamiont(!) meg magasról leaszarták, mondván azért fizetett nekik a tulajdonos hotel (görcs tudja, minek kell egy szállónak kamion, de tény, hogy így állt a helyzet, és szó szerint ezt mondták).

A másik, mikor héven mentem egyszer, bérlettel, kieg. bérlettel be egyetemre. Reggel, hót álmosan v'ok. Ellenőr jön, ellenőriz, továbbmegy. Utsó állomás és az utsóelőtti közt odajön, megint kéri. Mondom biztos feledékeny, én még mindíg szinte alszom. Adom hát megint. A személyi elkérése már gyanís volt, de engedelmes jófej akartam lenni. Eredmény: "nincs kitöltve az igazolványszám" = 5K bírság. Mondom erre mafasz. Kérdem, mutatom szelvényt körbe mindenkinek mafasz baja ellenőrbácsinak. Mutatják sajátjukat, nagy összehasonlítatás: sehonnan nem hiányzik semmi. Meg amúgy is leszálltam. Köv. hónapban jött a csekk. Megyek panasziroda. Mondják kitölteni lap. Kérdem mikor eredmény. Mondják köv. hónap, és akkor már halmozott kamat. mondom mafasz. Mondják ez rendszeres. Mondom bameg.

És ez csak a két legkirívóbb eset. Pedig én lenni mindíg udvarias és engedelmes. Ezekután én változni bunkó. Onnatól engem nem megbüntetni többet, mert én lenni "baj jár vele elem", rugdosni sípcsonton kisgyerekek, kirugdosni mankó bénák alól.

rexter 2007.12.21. 00:48:36

jo akkor en is elmeselem egyetlen komolyabb sztorim:) lehet hosszu lesz es kisse hihetetlen, de igaz. No ugy 5-6 eve lehetett asszem golyabal utan, kocsival voltam, utana mentem volna hazafele. mivel buli volt ittam asszem 1 de lehet 2 felest, talan meg egy fel pohar bort is, meg vmi gyenge mokas cigit is elottunk. no mindegy friss es ep voltam, hajnali fel haromkor idnulok hazafele. Budan hajtok a ket savos uton, talan Krisztina ut a neve az erzsebet hid utan a Moszkva fele. Kihalt a varos auto szinte nincs. Az Alagutnal van egy lampas keresztezodes, a ketsavos uton egyiken all egy Niva a pirosnal en jovok hatulrol, latom valt a lampa zoldre, jobbrol megelozom a Nivat es haladok egyenesen tovabb. Latom h a Niva ramtapad megyek ugy 70-el. azt gondoltam jovan versenyezzunk. a kocsim egy szutyok regi pozso volt. NA igy versenyezgettem szepen ezzel a Nivaval, kb 100-al. Moszkvanal ismet piros lampa mellem all a Niva, oda is neyek de semmi nem tunuk fel. Hajtunk tovabb lelkesen a Szilagyi fasoron jo tempoban, a Janos korhaznal egy satufekkel sikerult a jo savba sorolnom vegul a lampanal, de mentunk tovabb. Na lenyeg a lenyeg h ez igy ment, max sebesseg kb. 120 volt, mig vegul a Budagyongye utan azt latom h a Niva a szembejovo savba atment es egy vasuti tarcsaval integet h alljak le.. No leesett h ezek rendorok, ugyhogy lealltam :D Persze duma egybol h kicsit gyors a tempo meg mittomen, jogsimat bevonhatjak ijesmi. Ki is szalltam, oltonyben logo inggel a csomagtartoban volt minden cuccom. Kerdeztek ittam e, mondom ja, szonda. Megfujtam, mondja a faszi nem kicsit ittam. Dumalas, honnan jovok, hova megyek (Kb 100 meterre volt akkor a lakas ahova tartottam) A szondat kozben az egyik a fonok rendor 45 koruli eldobja es eltapossa. Nemtom miert de ereztem, hogy meguszhatom az egeszet es igy is lett, mondtak huzzak haza zarjam le a kocsit. De meg azt is kidumaltam, hogy ugyanmar, telleg csak 100 meter hagy menjek meg annyit. Vegulis beultek a Nivaba es otthagytak, en meg vezettem meg 100 metert es aludni tertem.
tanulsag annyi h neha 120-al varosban kisse ittasan is meg lehet uszni :) szerintem ok is elveztek az ejszakai versenyt :D no udv.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2007.12.21. 00:57:13

Nem akartam leírni, de mégis leírom.
Nekem is úgy általában rossz a véleményem a rendőrökről, de most egy pozitív tapasztalat:
Este, sötétedés után Bp.-en, kihajtok egy benzinkúttól. Ott is fényözön, kint is fényözön, elfelejtettem bekapcsolni a fényszórót. Előttem egy rendőrautó a belső sávban, én előzök a külsőben, kínosan ügyelve a sebhatárra.
Előre engednek, majd a hangszóróba belemondják: Kapcsolja már fel a fényszórókat!
Ekkora égés...
Felkapcsolom, közben elhúznak mellettem, intek a kezemmel, hogy köszönöm szépen, bocs.
Ennyi. Nem erőszakoltak meg, nem büntettek meg.
Szerintem a rossz rendszer csinál belőlük is kekeckedőt, sumákolót. Azon kellene munkálkodni, hogy tisztább legyen a közélet, és persze mi se szabálytalankodjunk.

Nagyon nem tetszett egy előttem szóló dicsekvése, hogy ő simán kifizette svarcban a 20 ezret gyorshajtásért.

Emptidiot · http://igyirtotokti.blogspot.com 2007.12.21. 01:36:16

Rendőrség = maffia!

Egyébként minden évben a statisztikák jelentős százalékot mutatnak ki, olyanokat, akik autóbalesetben azért haltak meg, mert be volt kötve az öv.
De azért merevség rulez! Lopás, hazugság, csalás méginkább!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.21. 01:39:15

rexter
eze nincs tekintelyuk otthon a rendoroknek
ittasan 120-al
rogton borton itt
nincs gatya

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.21. 01:42:26

Epikurosz
na ez a normalis
nem kell valakit agyonbuntetni meg egyebek ha csak eppen alamit elfelejt vagy elront,stb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.21. 01:43:52

Kippkopp
a statisztikak szerint sokkal tobben halnak meg a nem hasznalat miatt
amugy meg kotelezo
ertheto?
torveny

stekelvarken 2007.12.21. 03:41:51

Hagymának:
nekem is volt egy elég durva rendőrös történetem 2004-ben. Egyik este 11-ig dolgoztam és kb. félálomban vezetgettem hazafelé, amikor az egyik lámpánál, kanyarodás közben éktelenül szirénázva elém vágott egy járőrautó, leszorítva az útról. Hmmm, azonnal felébredtem, lehúzom az ablakot, mire a rendőr odasétál és közli, hogy "közúti gépjárműellenőrzés", mindezt a Margit-híd lábánál az egyik sávot teljesen elzárva. Sebaj, odaadom a papírjaimat amivel ő beül a rendőrautóba és ott is marad kb. 20 percig. Utána visszajön (visszaad egy stóc papírt) és elkéri az izzókészletemet, az is van. Végigmentünk az autó összes tartozékán, fújtam két szondát (mert azt első biztosan véletlenül volt negatív...), majd közölték velem, immár ketten, hogy vezetés közben telefonáltam. Mondtam, nem. Ők: de, látták mind a ketten. Aláírtam, hogy nem ismerem el, ők fenyegetőztek egyet, aztán aviszontlátásra! Gondolom a fenyegető 160 centim, 50 kilóm és a lány mivoltom közúti szabályszegő külsőt mutatott, más okot nem nagyon találok a packázásra. Hazaérve pakolom vissza az irataimat a helyükre a ház előtt, hát a fele hiányzott. Fel is hívtam a 107-et , ők kapcsolták a járőrkocsit, elismerték, hogy a felét elfelejtették visszaadni, de másnap átvehetem a 2.ker.-i kapitányságon. Ezen még dühöngtem egyet... mindegy. Másnap Anyukám ment az iratokért, persze nem voltak meg és a hangfelvétel is eltűnt (pedig ezért hívtam szándékosan a 107-et). Majnem fél évre az eset után jött egy 10.000 Ft-os csekk, amit nem fizettem be (nem is kérdezték meg tőlem, hogy mi volt, legalább egy kamumeghallgatást elvártam volna az adómért cserében), a csekk után kb. egy évvel(Karácsony előtt) érkezett egy levél egy csekkel, behívó Pálhalmára asszem 10 nap fogház, éppen Szilveszterre (a tesóm szerint ingyen jegy a szilveszteri zalatnaycini koncertre :)). Na, gyorsan befizettem a 10 ezret. Szóval hagyma, nem az engedékenység miatt nincs tiszteletük a rendőröknek, hanem azért, mert néhányan visszaélnek a közhatalommal, amit gyakorolnak. Velem is voltak sokszor rendesek, néha indokolatlanul is, mert nem lehetünk mindig 100%-osak, hibátlanok (emberek vagyunk), de mégsem az marad meg egy ilyen eset után. Csak a kiszolgáltatottság érzése, hogy bármit megtehetnek veled. Szép napot nekik (is)!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.21. 07:21:39

en ezt ertem es megertem
hidd el, hogy mukodne ez a dolog
en tenyleg latom a kulonbseget ami otthon volt meg ami itt
persze biztos lattal mar "copsot" vannak nagy ulezesek tt, szombat ejjel tiszta rendorfeny a varos
de aki normalis anak baja nem lesz
ilyenen meg csak nevetek, hogy izzokeszlet, meg papirok
a jogsimat elkerik maximum, de ha veletlenul nincs nalam, akkor legalabb 1 valami fenykepes izet magamrol, hogy en en vagyok/volt ilyen is/ aztan a rendszerben ugyis benne vagyok
elevagni itt meg csak akkor szoktak az embernek ha mar menekul, amugy mindig hatul maradnak

The Green Manalishi (törölt) 2007.12.21. 09:07:22

Kedves, jó stekelvarken és mindenki más. Lassan meg kellene tanulni, hogy a rendőrséggel szemben - ha szükséges - nem fog helyetted senki fellépni és senki nem fogja a kezedet, de ez nem jelenti azt, hogy soha, semmit nem lehet tenni.
A sztorid alapján meg a következők:
Ha a telefonálás miatt akartak volna büntetni, azt könnyű lett volna elütni. A szab.sértési határozat ellen kifogással élsz és az eljárás során ellenőrzik a mobilod cellainformációit - egyértelmű, hogy az adott időpontban beszéltél-e, vagy sem.
Ehhez képest b***tál befizetni egy bírságot és gondolom nem is reagáltál rá másképpen sem. (Ebben az esetben miért kellene meghallgatást tartani? Ha nem emelsz kifogást, akkor miért halgassanak meg? Esetleg érdeklődjenek, hogy akarod-e befizetni a bírságot?)
Ha valóban a rendőröknél maradtak az irataid és egyébként is gáz az intézkedés, akkor meg panasszal kell élni.
Nem kétlem, hogy méltánytalanság, esetleg jogtalanság történt veled, de te meg úgy gondoltad, az a megoldás, hogy anyukádat(?) beküldöd az irataidért, majd egyszerűen nem fizetsz be egy csekket...
Ezek után arról lamentálsz, hogy mindent megtehetnek veled. Természetesen jobb lenne, ha a rendőrök (valamint a kőfaragók és balett táncosok is) mindig mindent a jogszabályok szerint tennének, de ha nem így történik, akkor - ez van - neked kell a jogaidat, igazadat érvényesíteni, vagy legalább megpróbálni.
Bocs, ha kioktatónak tűnik a stílusom, de a sárcipőm tele van már az "úccselehetsemmitcsinányi" hozzáláással, mert konkrétan tudom, hogy ez így nem igaz. Sajnos nálunk a civil kurázsi általában addig terjed, hogy nem fizetünk be (egy már jogerős) csekket, majd egy fórumon óbégatunk...
Szóval legközebb: 8 napon belül panasz a rendőri intézkedéssel szemben (az iratok miatt), a szabsértési határozattal szemben kifogás. Bevállalva ennek miden vonzatát is. Azt persze elismerem: egyszerűbb kussolni majd utóbb nyavalyogni, megkenni a rendőrt, stb.

The Good Boy 2007.12.21. 09:42:55

T. Kippkopp 2007.12.21. 01:36:16

Mutasson már nekem legyen szíves egy olyan statisztikát, ami szerint: "... jelentős százalékot mutatnak ki, olyanokat, akik autóbalesetben azért haltak meg, mert be volt kötve az öv..."
Kiváncsian várom!!! Talán éves szinten 1-2 olyan baleset van, ahol az user alatt kigyullad az autó, az öv meg be van kapcsolva. Szinte minden nap van olyan baleset, ahol kirepül az autós a kocsiból, és zúzza magát halálra (még a média is kihangsúlyozza, ha be lett volna kötve, akkor nem repült volna ki). A rendőrség ezért maffia, mert az autós lobbival összejátszik, hogy minnél több (felesleges) övet adjanak el??? Tudom nem erre gondolt, de a kommentből ez jött le.
Én mindig használom az övet, pedig balesetem még nem volt közel 20 éve, de látom, hogy szinte naponta kell balf*sz user kamikáze mutatványát túlélni.

devilh 2007.12.21. 10:54:48

Szerintem a rendőrök bármennyien is vannak, akkor is csak 1-nek számít a szavuk a tieddel szemben. Fifti-fifti. És nekik kell bizonyítaniuk, hogy nem voltál bekötve!

elwood 2007.12.21. 11:24:43

Nem néhány, mind visszaél.

1) Autózott már valaki Pesten. (IIgeen ...)

2) Lát-e minden egyes nap minden két lámpa közt, legalább egy ugribugri, záróvonalon átugró, megállni tilosban álló, indexelés nélkül kanyarodó tetűt ( IIgeen ...)

3) Akkor magyarázza meg valaki még ha egy rendőrt semmiféle hivatástudat sem vezet, csak kiadják neki a napi kvótát hogy mennyit kell büntetni, mi a túróért nem ezeket szedi össze ? Miért a normálisan autózókat húzza le kamubüntetéssel ?

arnew 2007.12.21. 12:13:07

tudtátok, hogy a rendőröknek nem kötelező bekapcsolni az övet?
ha balesetet szenved, a többiek által összedobott adó-tb majd fedezi.

arnew 2007.12.21. 12:16:19

körticsek "milyen alapon tilthatja meg, hogy kiszállj"

nemsokára itt lesz amerika, vagyis még a két kezed is ki kell dugni a lehúzott ablakon, hogy odamenjen, mielőtt rádlő

The Good Boy 2007.12.21. 13:36:56

T. arnew 2007.12.21. 12:13:07

"...tudtátok, hogy a rendőröknek nem kötelező bekapcsolni az övet?
ha balesetet szenved, a többiek által összedobott adó-tb majd fedezi..."

Ezt most honnan vette?

A Rendőrnek is kötelező az öv használata, kivéve, ha valakit szállit (előállit).
Szeretem, amikor valaki eszetlenül próbál hangulatot kelteni fals infókkal.
Biztos forrásból tudom, hogy pl. a lakhelyem megyéjében -osztrák határ mentén - egy időben a fönökök bírságolták és fegyelmit inditgattak az öv nélkül autózó szolgálatos rendőrőkkel szemben. Azóta pl. ebben a megyében nem igazán látni öv nélkül közlekedő (egyenruhás) rendőrt.
A lehuzásos rendőrös esetek nagy része meg kedvenc fővárosunk privilégiuma. Vidéki szinten nagyon ritkák az ilyen esetek - lagalábbis az ország legnyugatibb részén. Majd meg lehet tapasztalni, a határ nélküliség öröme során, milyen a köcsög rendőr pl. Burgenland-ban. Aztán lehet sírni, az ok nélküli bírságok miatt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.21. 13:37:04

arnew
latod megint egy urbanlegend
nem kell kidugni csak vard meg meg lecsekkol es odamegy a kocsidhoz
nyugodtan a seggeden
persze mondjuk ha lopottt a kocsi vagy ilyenek akkor megeshet hogy arra is megkernek mielott kiszallitanak belole

doktor.dikhed 2007.12.21. 13:43:39

"Mutasson már nekem legyen szíves egy olyan statisztikát, ami szerint: "... jelentős százalékot mutatnak ki, olyanokat, akik autóbalesetben azért haltak meg, mert be volt kötve az öv..."
"

Én sem helyeslem az öv nélkül vezetést, de egy ismerősöm pl azért élt túl egy balesetet, mert nem volt bekötve. Így beesett az ülések elé, és nem nyomta agyon a belapuló tető. Ha az öv a helyén tartja...
Persze, ezzel szemben ott a rengeteg halál, amit az öv megakadályozhatott volna...

a kertész tömlővel 2007.12.21. 18:50:03

azt még senki se irta h kamu a rendör és csak trükös autotolvajok állitanak meg beöltözve és ezér ne szálj ki elsöre.

Netuddki. 2007.12.21. 19:06:42

"Semmi gond - reméltem, hogy a céges autó összes papírja rendben van - index ki, kocsi leállít, lámpa leolt, öv kikapcsol, ajtó kinyit."

Hát nem Te írtad, hogy kikapcsoltad? Elég rossz szokás, ha rendőrt látsz és az a reflex, hogy öv kikapcs, lámpa kikapcs.

Helyesen:
Jobbra index, lassít, öv bekapcs, lámpa bekapcs, megáll, motort nem leállít, kezek a kormányon, előre néz. Amikor rendőr balról odaér, ablak leenged. Ha szól, csak akkor kiszáll. Ugye nem nehéz ?

Ui.: az övet és a lámpát csak viccből írtam, mert ugye ki az a hülye aki nem bekötve vezet, vagy frontálisan szeretne ütközni.

stekelvarken 2007.12.21. 19:20:24

The Green Manalishi 2007.12.21. 09:07:22
Hidd el, hogy mindent megtettem, amit megtehettem. Nem vol feljelentés, nem kaptam róla semmilyen papírt (egy másik alkalommal is volt szabálysértés-gyanúm, nem ismertem el és behívtak a lakóhelyem szerint illetékes kaptányságra meghallgatásra és ott el is fogadták a kifogásaimat). Jogász vagyok és, bár nem dolgozom ilyen területen, akkor frissebbek voltak az ismereteim és 6 hónap után küldött csekkel kapcsolatban már nem nagyon reklamálhat senki (30 illetve 60 nap a közigazgatási eljárások határideje). Ez egy lezárt ügy volt, ami ellen fellebbezésnek már nem volt helye. Az, hogy előtte miért nem kaptam értesítést, az rejtély volt az ügyvédem számára. Hidd el, hogy nem volt semmi tennivaló vele, nem egy "civil" tüsténtkedés volt, hogy megírtam, csak nem akartam mindenkit lefárasztani a részletekkel csendes doni-terjedelemben. Szóval 1,5 év után befizettem a csekket, böriben szilveszterezés helyett. Gáz, de ez történt.

BSz 2007.12.21. 19:30:26

"amugy meg nem veszelyeztetek senkit azzal hogy nincs bekapcsolva. De persze jo ha be van kapcsolva a mellkasom elott."

Két dolog:
1. törvényt nem bírálhatsz felül akkor sem, ha "nem logikus"
2. A filozófiája az övnek (igaz voltával nem vitatkozok, ugyis lesz aki beleköt, de én nem erről beszélek), hogy ha nem kötöd be baleset esetén nagyobb a "kár". Mert ugye nem mindegy, hogy a TB nek lábtörést vagy koponyatörést kell fizetnie arcplasztikával. Az egyén felelőssége felé helyezték a köz érdekét.

BSz 2007.12.21. 19:32:00

"Ha már kifizetted a kenőpénzt ecsém, azt meg viseld méltósággal és ne gyere ide nyavalyogni."

Ez nem igaz! Lehet keseregni! Én is kenek ha muszály, de ez nincs jól! Ezért lehet szájat tépni! Nem az a jogállam ahol mindenkit beperelhetsz, hanem ahol többek között a hatóság jogkövető!

avatartalan 2007.12.21. 21:20:58

amugy ha vki utálja a biztonsági övet(mint én) akkor venni kell 1 fehér f astrát(mint én) felspécizni eredeti rendörségi fényvisszaverö matricákkal(mint én) tenni kell rá extraként 1-2 RIMI matricát(csak extra-marháknak,mint én) és többé nem állit meg 1 rendör sem,max integet a közuti ellenörzéskor és ha megállsz jo utat kiván és továbbhajt...tapasztalat

Alex_79 2007.12.21. 22:25:44

Engem egyszer éjszaka kettőkor állítottak meg a város szélén, hogy átmentem a piroson. Kb. 50-55-el jöttem, és pont zöldről váltott sárgára a lámpa. Kilóméteren belül sehol egy mozgó jármű, csak egy rendőr Suzuki WagonR jobbra a elbújva a kereszteződésben.
Megállítottak, bunkó módon odajön, hogy tudja-e miért állítottuk meg. mondtam, hogy nem. Erre elkezdte: átmentem a piroson. Mondom még szinte zöld volt. Erreő: aham, gyorsan mentem, ezért nem tudtam megállni. Itt már tudtam mit szeretnének, lehúzni. Mondtam: tudom, mire megy az egész, csak meg akar büntetni. Ez nem tetszett neki. Elmondtam, van pár rendőr ismerősöm, ők szokták mesélni, hogy ezt csinálják éjszaka, kihalt kereszteződésben. Nem hagytam magam. Ő felírta az adataimat és azzal távoztunk, hogy várjam a feljelentést a piros lámpa miatt. Másfél éve várom... :-)

tehenke 2007.12.22. 11:31:07

Ez teljesen elfogadott itt a balkánon. Egy kis baksis ide, oda... Csak itt számlát, nyugtátadnak róla néha,illetve adónak, illetéknek, büntetésnek, jutaléknak hívják. De attól még a baksis az baksis, a balkán az balkán.

tehenke 2007.12.22. 11:38:50

A statisztikákban az a jó, hogy lehet őket jobbra-balra forgatni. Pld:
-- A közuti balesetek nagy részét a nem ittasan vezetők csinálják, az ittas vezetők kevesebb balesetet okoznak. (akkor igyon mindenki?)

tehenke 2007.12.22. 11:57:04

Ja, és hogy hova fussunk. Eddig kétszert hívtam rendőrt, amikor veszélyben volt az életem, egyszer sem jöttek ki. A rendőrség abszurdisztánban megszünt, a király magánhadserege harácsol az utak mentén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.22. 12:43:56

tehenke
teged miert akarnak megolni?

Nooke Edley 2007.12.22. 17:58:09

Epokit Drive 2007.12.20. 12:59:07

Még nem vagyok nagy autógyár tervező mérnöke, majd egyszer talán... Szal már van ilyen dolog amit írtál, ángilusul EDR, németül UDS a rövidítése ami baleseti adatrögzítő rendszert jelent. Csak, mint mindent ezt is drága ám beépíteni.

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2007.12.23. 11:38:41

Nagyon érdekes hogy azt mondjátok, nem szabad kiszállni az autóból.
Pont a totalcaron volt egy cikk kb fél éve, ami a közúti ellenőrzésről szólt, és abban nagyon is javasolták, hogy szálljunk ki magunktól az autóból, különben tiszteletlennek tűnhetünk.Ha megtalálom a cikket belinkelem.

PornóPál 2007.12.23. 14:54:49

Engem egyszer azzal állítottak félre, hogy "Ugye tudja, hogy vezetés közben nem szabad telefonálni?" Miközben a telefonom már vagy fél órája nem hagyta el a zsebemet. Felajánlottam nekik, hogy nézzük meg a kimenő/bejövő hívások időpontját, de nem voltak rá kiváncsiak. Végül elengedtek bünti nélkül.

abandi 2007.12.23. 18:25:43

Cimbora!!!
A 3 rugód eloszlik ott a csapatban, mint a pincéreknél a légyfing...Bizakodva kívánj Boldog Karácsonyt!!! (Nehogy hellokittis játéktankra költsék!...Tudod...a gyereknek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.24. 01:10:30

Cheese
mindenestre ha erre jarsz maradj ulve
mert itt nem olvassak a totalkart

sq 2007.12.24. 09:40:48

én sosem kapcsolom ki az övet, ha megállítanak (pont azért, nehogy azt higgyék, hogy be sem volt kötve). a motort se szoktam leállítani, és nem is szóltak még hogy állítsam le. szépen odaadom amit kell, megnézik, megnézik rendszerint a zk/műszakis matricát a rendszámon, aztán annyi. még sohasem kötöttek belém, sohasem nézték meg, hogy meg vannak-e a tartozékok, vagy ilyesmi (sőt, mikor ismerős autójával meghatalmazással mentem, azt sem kérték el, pedig még mondtam is, hogy van meghatalmazásom, adjam-e). sőt, volt hogy még viccelődtünk is valami miatt a rendőrökkel. szóval nekem még nincs rossz tapasztalatom ilyen téren, valszeg igaz az, hogy ha úgy állsz hozzájuk, ők sem szivatnak.

sq 2007.12.24. 09:43:08

pornópál, egy haveromat hasonló dologgal büntették meg majdnem, végül csak dádát kapott. a híváslistára ott sem voltak kiváncsiak. a srác pedig csak pechjére pont a pajeszát vakargatta mielőtt kiintették.

Alikam 2008.06.03. 16:32:25

Ilyen világban élünk.
Nálam fordítva szokott működni.

Ha leállítanak, akkor nem vagyok bekötve, mégsem genyóznak, mivel lelkesen lobogtatom az NBH-s igazolványomat:)
süti beállítások módosítása