olyasmi, mint amikor a kommunizmus alatt az ember befizetett autóra, oszt várt. És várt. Meg még várt egy pár hónapot. Turpilla agusztus végén fizetett, azóta az előbb vázolt programot bonyolítja. Reformdühe ahhoz volt elég, hogy hetek elmúltával most már néha fölvegyék a telefont, de bútort, azt nem kap. Ha viszont mégis megérkezne, ő meg nem venné át gyorsan, 30 százalék kötbért fizethetne. A másik történet Krisztiáné, akit úgy aláztak, hogy azt a legvevőkínzóbb kádári időkben is megirigyelte volna bármelyik Közmondásos raktáros. A két levél együtt hosszú, de igen tanulságos, aki az Askónál készül vásárolni, feltétlenül olvassa el!