Tékozló Homár

Szerződés nélkül is behajt az OTP

2008.01.09. 14:42 | jackyll | 86 komment
A fantomtartozásnál csak a fantomszerződés jobb, bár nyilván a két dolog együtt jelentkezik. Spidermensc néhány éve az OTP-vel kacérkodott, de mivel elfelejtették aláíratni vele a szerződést, nem tudta beüzemelni a számláját. Ami röviddel ezután megszűn, viszont azóta egyre erőszakosabban próbáljákbehajtani rajta a "számlán" "keletkezett" "tartozást":
2003-ban az OTP-nél az internetes oldalukon adataim megadásával igényeltem egy szolgáltatáscsomagot (Elektronikus Számlacsomag), gondoltam nekem az pont jó lesz, mert az akkori aktuális bankomnak nem volt még számomra megfelelő netes szolgáltatása, és váltani szerettem volna. És ennyi. Vártam a tőlük érkező levelet, hogy behívjanak a választott bankfiókba, ahol ugye szabályosan úgy történik a dolog, hogy személyazonosságom igazolása mellett aláírom a megfelelő szerződéseket, átveszem a kártyát, stb. Vártam, vártam, aztán semmi, gondoltam, ennyit erről, nem nagyon kellek nekik. Hagytam is a dolgot a fenébe. Hónapokig semmi, majd kaptam egy értesítést, hogy megszüntették a számlát és felhalmozódott közben több ezer Ft-nyi mínusz, a havi díjakból és átadták a követeléskezelőnek, aki az OTP Faktoring.

A behajtónak elmondtam a szituációt, a telefon másik végén lévő ügyintézők mindig megértőnek mutatkoztak, aztán felszólítás megint, dá-dá meg polgári per. Nem fizettem, hiszen nem álltam szerződéses viszonyban a bankkal, esélyem sem volt használni a szolgáltatást, jogtalan a követelés. Teltek közben az évek, évente felszólítottak, majd én megint elmondtam a történetemet, a mínusz halmozódott közben. Az tényleg poén, hogy a kedves hölgynek (tényleg kedves volt) mondtam hogy nyissa ki az aktámat, kukkantson bele legyen szíves a szerződés lapjára, általam alá van-e írva? „Hááát, tényleg nincs ott aláírás…” – mondta. És persze ez után is jött a felszólítás.

Most már áttolták a Credit Expresshez a követelést, szerintük bizonyítsam, hogy nem kell fizetnem, valami papírt szerezzek (jelzem, minden dokumentum a behajtó cégnél van, nekem egy szál papírom sincs). Ma jött meg a polgári per előtti utolsó felszólítás, most majdnem 20 000 Ft-nál tartunk, kár, hogy ez nem kvízműsor…

Na erre varrjatok gombot. Mi a teendő ilyenkor?
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pinkfloyd 2008.01.09. 14:44:05

elsőőőőőőőőőőő

pinkfloyd 2008.01.09. 14:45:20

A francba.Nem sikerült!

pinkfloyd 2008.01.09. 14:48:53

A 4 az 3. Még dobogós vagy!

Pepin bácsi 2008.01.09. 14:49:24

Belezőkarmoló !!!!

Az OTP Faktoringtól mindig agyvérzés közeli állapotba kerülök, ez is megérne egy postot.

Pepin bácsi 2008.01.09. 14:51:40

Köszi pinkfloyd !
Nem sok ilyen rendes ember van !
Hiába, kevesen maradtunk :)

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.09. 14:57:20

Spidermensch, szerezz egy hitelesített (OTP vagy közjegyző) példányt az alá nem írt szerződésből. Első lépésként.
Hogy aztán...

Mrs.Incredible 2008.01.09. 14:58:02

gondolod odaadják neki?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.01.09. 15:03:50

én nem értem ezt az OTP-t... elég sok éve úgy volt, hogy Magyarországra költözöm, úgyhogy nagy elánnal nyitottam a K&H-nál egy bankszámlát, kártyával, miegymással. Aztán a sors úgy hozta, hogy akkor mégsem költöztem ide, de a számláról teljesen megfeledkeztem. Jópár évvel később aztán megtörtént az idetelepedés, és eszembe jutott a régi számlám is. Bementem a bankba és mondtam, hogy xy vagyok, és amennyi a számlámon felhalmozódott díj, azt szeretném kiegyenlíteni. Szintén majdnem 20.000 forint volt, az ügyintéző átvette a pénzt, adott egy papírt hogy egálban vagyunk és azóta is boldogan használom ugyanazt a számlát. Nem jöttek a kommandósok, nem fenyegetőztek perrel soha, pedig a külföldi címemet is tudták végig.

Secnir 2008.01.09. 15:13:25

incredible:
lehet. ha ügyvéd kéri akkor kötelességük.

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.09. 15:13:47

A közjegyzö tudja hitelesiteni, hogy nem irta alá? Ez a lyuk nem lyuk, vagy mi?

Dr Kangörény 2008.01.09. 15:13:53

otp???? há-há-há-há-há

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.01.09. 15:14:50

Csak nehogy beszopjad, mert ráutaló magatartást tanúsítottál és így tényleg létrejött szerződés, akár aláírás nélkül.

Zozo___ 2008.01.09. 15:16:47

Hm, idézet az OTP oldaláról:
"A bankkártya elkészültéről az igénylés során kiválasztott OTP Bank fiók írásban fogja értesíteni. A bankkártya átvételével egyidejűleg kerül sor a számlaszerződés aláírására is.

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben az igényléstől számított 30 napon belül nem keresi fel szerződéskötés céljából bankunkat, igénylési kérelmét töröljük."

Szerintem ezzel a kérdés eldőlt, ha nem írtad alá, nincs miről beszélni. Nem neked kell lobogtatni egy alá nem írt szerződést, hanem nekik az aláírtat.

báró Csekonics 2008.01.09. 15:17:45

Szvsz. ha már nagyon unod a dolgot, akkor keress egy ügyvédet (bár ha polgári pert akarnak, akkor lassan amúgy sem árt és:
- seperc alatt szétkapja őket, hogy nincs ugyebár semmi aláírva általad és persze nekik rögzíteni kellett a telefonbeszélgetéseket is amikor elismerték, hogy jogtalan a követelés. (Ha átadták a követelést és perre mennek, akkor nincs elévülés, azt a felvételt meg _kell_ tartani!)
- utána meg kérj kártérítést a kiesett idődédért (vagyoni) és a megtépázott lelkivilágodért (nem vagyoni)
:-D

szvsz 2008.01.09. 15:19:39

Az eljárás várhatóan a kövi lesz: behajtó beperel, bíró behunyt szemmel aláírja és lepecsételi a követelést, amiről kapsz egy határozatot, miszerint az behajtható rajtad. Ezt te megfellebezed, bemutatható dokumentumok hiányában felhívod a T. bíróság figyelmét, hogy semmilyen viszonyban nem álltál az OTP-vel. Figyelj rá, hogy a fellebezést a határozatban szereplő 2 példány helyett 4 példányban vidd be, ha szeretnéd, hogy neked is maradjon iktatott példány. A bíróság behunyt szemmel iktatja (leszarja a mentségeidet) és felszólítja a felperest, hogy akkor leszives csatolni a dokumentumokat ami alapján pofátlanul rágalmaz, és kitűz egy időpontot a tárgyalásra. Ott majd kiderül, hogy mind az OTP, mind a behajtó egy faszparisznya és néznek nagyot.
Saját példa.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.01.09. 15:20:40

Kérd meg őket h indítsák meg a pert, aztán az első tárgyalási napon kérd meg h mutassák be a szerződést, azán röhögve menj haza. Mindenkinek mondom, ezek a behajtócégek csak próbálkoznak. Nálma most pont Centrumos parkolás van soron. Szintén a nagyhírű CreditExpress főszereplésével. Már indítottam is adatvédelmi vizsgálatot ellenük, mivel ők az 5. cég akik ebben az ügyben be akarnak hajtani. Ja a legszebb ,h legutóbb kértem küldjék el számomra a fényképet ami a parkolást bizonyítja, az első Centrumos levél a 2006 február 20. után lett feladva. De ez nem tartja vissza a behajtócégeket. Ja azt nem is mondtam h a behajtós fickó (talán Kiss Zoltán a neve) egyszerűen lecsapta nekem a telefont amikor mondtam h mik a problémák és h szeretném ha perre vinnék a dolgot.
Nevetségesnek tartom, h minden jogalap nélkül a behajtók szórakozhatnak és zaklathatják az embert, de hibáa ez Agyarország.

Secnir 2008.01.09. 15:21:10

várd meg a polgári pert.
a bíró az első mondatnál elhajtja a bánatba a behajtócéget.

vagy

pereld a behajtócéget 300.000 forintra zaklatás címén. meg tudod nyerni, mert nincs jogalapjuk téged zaklatni. tuti nyerő, ha egy jó ügyvéded van, ő a pénz 10%-áért elvállaja. vagy 20. sima ügy, 2 db tértivevényes levelébe kerül, és nem te fogod fizetni. a bíróság pedig simán megítéli (mert nem 50milláról van szó, mint a lincselős cigánygyereknél, aki a tanárt agyonverte, s megpróbálta beperelni a tv-ket), ez egy reális összeg. talált pénz.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.01.09. 15:22:35

AI 2008.01.09. 15:19:39
Nem fellebeze hanem 15 napon belül ellentmondással élsz és ekkor ki lesz tűzve a tárgyalás. Jómagam ha perre viszik a dolgot, tuti kártérítési pert indítok utánna melyben megfizettetem velük a kiesett munkaidőt, benzint, erkölcsi kárt. Szóval már várom a perelést!!!!

◄ViZion 2008.01.09. 15:22:45

Nekem a c-hitel kártyámat nem "tudták" megszüntetni...
Mire a pultcsapkodásra odajött 1 hozzáértő, megnézte, és aszon'ta, hogy amikor kiegyenlítettem a számlát az egyenleg átment ezerpárszáz Ft pozitívba (hitelkártyánál...?)
és ezért nem lehet törölni...
Kifizették, lemondtam, és soha nem leszek OTP-s lúzer többé.
Azóta sikeresebb vagyok :)

szvsz 2008.01.09. 15:26:04

www.szexpress.hu: Nemtom, esetemben eccercsak kaptunk egy határozatot, hogy a követelés behajtható rajtunk. A bíróság részéről ez volt a legelső lépés :-| Ezt meg már csak megfellebezni (ellentmondás?) lehetett ha jol emléxem.

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.09. 15:27:08

Al:
"Figyelj rá, hogy a fellebezést a határozatban szereplő 2 példány helyett 4 példányban vidd be, ha szeretnéd, hogy neked is maradjon iktatott példány."

Szerintem vigyél többet. A délelötti postot alapul véve nem csak iktatják, de fogy is...

szvsz 2008.01.09. 15:33:25

Net_Elek: :-DDDD Maxi igaz.

szvsz 2008.01.09. 15:41:37

EnZsolt: a ráutalásos magatartás meg azért nem állja meg a helyét, mert nem vette igénybe a szolgáltatást, konkrétan nem volt részéről 0 forgalom sem a számlán.

Prez (törölt) 2008.01.09. 15:50:25

Ez a legtutibb. Fizess egy olyan dologért, amit soha a kurva életben nem használtál. Nekem tetszik. Légy oly kedves, írd meg, hogy mi a vége, mert ha úgy adódik, én is ebből szeretnék megélni. Például homár felajánlotta nekem, hogy életjáradékot fizet, hogy tudjam olvasni a blogot. Homár: alá nem írt papírom van róla tőled, most nyomtattam. Szóval 40 milliós követelésemet már átadtam egy behajtó cégnek, hamarosan megy az inkasszó a számládra. Reszkess, homár, reszkess! BRUHAHAHAHAAAA (ejtsd: gonosz kacaj)

hócicus 2008.01.09. 15:50:51

20 000 ft-ért nem megy polgári per, sőtt, semmi nem lesz benne, hagyd a fenébe, küldözgetnek majd még egy darabig leveleket, esteleg átadnak másik behajtónak is, de semmit nem tehetnek. nem is érdemes vele foglalkozni

kacsa! 2008.01.09. 15:51:41

Ajtót letépni, Molotov bácsiról elnevezett italt bedobni, szerződést behajtóval együtt elégetni, a megmaradt hamut beperelni, beszántani és sóval behinteni. Fahéjjal megszórva tálaljuk.
Fasza országban élünk...

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.01.09. 15:58:17

Jaaaa új hír. Most beszéltem Megint CEvel Kedves Kiss úr most nem csapta le a telefont és átbeszéltük a dolgot. Nagyon vicces be sem mondják, h rögzítik a beszélgetést, erre senki se hivja fel a figyelmet. Szóval hopp még egy törvénysértés.. Nahát ez nagyon vicces. Elmondtam ismét h mi a pálya, h nem lesz behajtható a tartozás a fenti eset miatt. De kb mintha a falnak beszélnék:) Na akkor most várom a bírósági végzést addig előre megírom a levelet h csak postázni kelljen :)

BiG_ 2008.01.09. 16:02:29

Szerintem telepíts aknazárat az ajtó elé a behajtók ellen.

Vagy másik megoldás, bár már futó ügyben nem illetékesek: DAS
Később jól jöhet.
Én szerződtem velük, amint lejár az induló 3 hónap, megyek számlát megszüntetni. :-))
Reszkess, Bank!

Üdv!

Sadist 2008.01.09. 16:06:31

Egyszerűen széttárod a kezed, és azt mondod nem is ismered őket, soha nem hallottál róluk. Mit tudnak csinálni? Szerződés nincs aláírva, úgyhogy neked közük nincs hozzájuk.
Ha meg továbbra is erősködnek, te pedig hajlandó vagy perrel szarakodni, akkor pereld be őket. Zaklatnak téged, visszaélnek az adataiddal, soha nem létezett ALÁÍRATLAN szolgáltatásért számláznak fel díjat, ez van a te oldaladon. Az övékén meg egy darab értéktelen és hiteltelen papír.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.01.09. 16:08:12

Aszongyák a látók, hogy az idei a változás éve lesz: kíváncsian várom!

valuka · http://www.borkem.hu 2008.01.09. 16:09:06

Egyértelműen tárd szét a kezed. Sőt jobb lenne, ha írnál a Credit Express-nek, hogy legyenek kedvesek minél előbb perelni, mert befizetetlen számláid vannak és a zaklatás miatti kártérítésből szeretnéd ezt kiegyenlíteni.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2008.01.09. 16:14:30

2002-ben mondtam la a UPC Direct szolgáltatást, 2006-ban még jöttek a behajtócégek. Majd meguntam a reagálást és jött a levél hogy 8 napon belül jön a bírósági végrehajtó.

Azóta is jön!

Biztos ami biztos egy mappában összegyűjtve az összes bizonyíték hogy én hányszór próbáltam jóhiszeműen bizonyítani hogy nem loptam.

De ha minden igaz már elévültem...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.01.09. 16:29:08

Ha volt olyan az ürlapon, hogy elfogadod, meg bigyó, akkor az szeződésnek minősül. Nem kell ma már mindent személyesen szerződni.

Dervenkál Egon 2008.01.09. 16:30:59

Nekem tegnap jött egy levél a CreditExpressz-től 2007. december 20-i keltezéssel, miszerint a Centrum Parkoló Zrt, átadta nekik a velem szemben fennálló követelést. Ezért 8 napon belül fizessek nekik 18940 forintot, melyből 10250 a tőketartozás, a többi "egyéb költség".
A követelés 2002. október 12-én keletkezett, amikor a VIII. kerületben állítólag úgy parkoltam, hogy lefordítva volt a parkolójegy.
Namost akkor mi van???? A Centrum engem erről eddig nem értesített. Gondolom ők sem tartották behajthatónak. Akkor most több mint 5 évvel a tartozás keletkezése után kezdenek el kapálózni???
Nem úgy van, hogy hatvan napon túl érvényét veszti a parkolós követelés???

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.09. 16:34:29

öt év alatt már el is évült, nem?

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.09. 16:34:45

andreiground: jaja. Lásd pl: M$ EULA. Megvetted, kinyitottad -> leszerzödtél (a szerzödést még nem is olvastad)-> megszivtad.

Jogging 2008.01.09. 16:35:08

Al és többiek!

Az OTP Faktoring - a kisebb összegű tartozásoknál különösen - nem perel. Van neki több ügyvédje is (külön erre), aki végrehajtási lapot ad be a bíróságra.

Ez ún. peren kívüli eljárás.

Tessenek résen lenni, mert ha a bíróság kiállítja a jogerősen végrehajtható okiratot, azt a végrehajtónak küldi.

Én az OTP Faktoringhoz mennék először "elbeszélgetésre".

Ja, és különösen Juszt Lacika kedvéért (aki nyilvános tv műsor kellős közepiben sem tudja mi a behajtó és a végrehajtó közti különbség :-): önálló bírósági végrehajtó.

Mrs.Incredible 2008.01.09. 16:43:54

andreiground,igazad van,ez így van....főleg hogy-elolvasva még 1x a sztorit,neten keresztül kötötte.:(
ami ugye szerződéskötésnek minősül sztem,mert nálunk is így van(internetszolgáltatónál dolgozom)ha netem megköti akkor nem kell aláírni semmit,megrendelte megyünk bekötjük...viszont lemondania csakis papíron(levél,fax) útján lehet...benne van az ÁSZF-ben...úgyhogy sztem ez bukta

Selindek 2008.01.09. 16:55:38

Ezt azert kicsit vitatnam...

Van mondjuk egy haragosom, akinek tudomm az adatait. Neten kitoltok a neveben egy megrendelest, amirol nem is tud, aztan majd jon ra a behajto...

Valami hiteles azonositas biztos hogy kell.

aprópiciporszem 2008.01.09. 16:57:12

Azért irigylem, hogy van ideje évek óta ilyen sz@rsággal foglalkoznia...Lehet még élvezi is. ;-)

szvsz 2008.01.09. 16:58:31

Mrs. Incredible: melyik szolgáltató ez? Van pár 'ismerősöm' akiknek szeretnék rendelni ezt-azt :)
Jogging: az én esetem nem az OTP-vel volt, amit kaptam az egy bírósági határozat volt, miszerint a rinyálás tárgyát képző követelés behajtható, ha 15 napon belül nem ellenrinyálok.

Mrs.Incredible 2008.01.09. 17:06:51

Selindek,pedig de,lehet ott elolvasod a feltételeket és megrendelted.
Sőt mondok még jobbat,telefonon keresztül is lehet-szóbeli megállapodás-,beszélgetés végén kapcs le az ÁSZF-re és meg van rendelve-legalábbis a mi esetünkben...hogy az OTP-nél ez hogyan megy azt nem tom:S

Al!nem írom ide:)de írj mailt ha gondolod:)csak engen ne bátsatok...én csak egy "droid " vagyok:D

Mrs.Incredible 2008.01.09. 17:12:40

aki már írni sem tud:D

Nash vs. Keynes 2008.01.09. 17:12:59

Könyörgöm, pereld vissza őket!!!

Rák Attantam 2008.01.09. 17:15:38

Embörök, itt azért egy BANKszámláról van szó. A bank CSAK a személyazonosság megfelelő igazolása UTÁN élesítheti a folyószámlát. Márpedig azon forgalom CSAK az élesítés UTÁN mehet...
Ha jól olvastam, semmiféle személyi igazolvány mutogatás nem volt még a ZÓTÉPÉ felé, úgyhogy az a számla még NEM élhet!

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.09. 17:32:12

Azé az tényleg érdekes lenne csak úgy interneten számlát nyitni...Nyitnék is pár at:) Hitelszámlát ofkorsz más nevére.

Mrs.Incredible 2008.01.09. 17:34:05

Na,felhívtam az OTP és megkérdeztem hogy működik.
Igazatok van az nem minősül náluk szerződéskötésnek ha neten elkezdesz vmit megrendelni.
Mindenképp be kell menni aláírni személyesen a bankfiókba,vagy postán küldik a szerződést és azt ha aláírva visszaküldöd akkor az szerződés
Náluk

Mrs.Incredible 2008.01.09. 17:35:17

chicken
arra vszínű nem vonatkozik,de gondolom a mi esetünkben legális a dolog gondolom jogászok jól kitalálták,van ilyen

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.09. 17:49:26

Mrs.Incredible: "vagy postán küldik a szerződést"

Na ugye. 5-7 napon belül. Ugyhogy meg lehet nyugodni:DD

Mrs.Incredible 2008.01.09. 17:52:51

Én eddig is nyugodt voltam:D
De ettől elvonatkoztatva vannak helyek ahol nem kell aláírni

Rák Attantam 2008.01.09. 17:53:52

Egyébként tudod a számlaszámot? Mert ha már "mínusz" van rajta, akkor ugye száma is van.

Ha tudod, akkor mittomén Osama Bean Láden álnéven, sötét napszemcsiben, turbánban be kéne tipegni egy fiókjukba és be kéne rá tenni x forintot, vagy inkább dollárt.
Utána meg bemószerolni őket, hogy anonim bankszámlákon terrorista pénzeket tartogatnak... Egyből nem fog létezni többé az a számla. ;)

Mrs.Incredible 2008.01.09. 17:55:35

ja tényleg és ilyen havi kivonat értesítő vagy valami?

Willie 2008.01.09. 18:06:52

Mrs. Incerdible!

Nalatok ott van a csahos elhantovla, hogy azt mongya (ill irod) "megyunk, bekotjuk" szoval, ha te mesz es bekotod, akkor annak valami papiron nyoma van, ahol az ugyfel elismeri, hogy a szaki kiment es utana jott a net a droton.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.01.09. 18:07:34

nekem a K&Hnál volt kalandom...

soha életemben nem tettem be oda a lábam, soha nem voltam az oldalukon (ha van egyáltalán nekik) 6-7 évig zaklattak, hogy a számlám havidíja meg a kamat meg dátum már meghaladta a 20 rugót... persze az első számla után felhívtam a telebankjukat, de ott leszartak, mondván nincs hozzá kódom... még szép, mert közünk nincs egymáshoz... minden évben fenyegettek, minden évben elküldtem őket a picsába... 1.5 éve jött egy nevesincs káefté, hogy behajtana... felhívtam az ügyintézőt, elmeséltem neki is, amit évek alatt a banknak... "tessék megmutatni az aláírt papírt és azonnal KP egyenlítem a _számlám_"... mondták kivizsgálják... MEG IS TETTÉK!!! kb 3 hét múlva jött egy mail az ügyvezetőtől, hogy bocsánat, további szép életet... a bank azóta is kummant és bacik bocsánatot kérni.. lehet feljelentést kéne tenni az éveken át tartó zaklatásért... leveleik persze lefűzve..

pazola 2008.01.09. 18:09:34

Jaj.. de miert OTP, MIERT? Gyerunk, emberek, csak egymillio szamlat vigyetek el mashova! Mindjart mozdul a mamut, ha van verseny..

Mrs.Incredible 2008.01.09. 18:13:36

Willie,az igaz,hogy a szerelő ad egy papírt az orrod alá,hogy bekötötte írd alá,de az csak a munkalapja,az nem a szerződés.
A szerződést ha neten,vagy telefonon rendeli az ember akkor az "ráutaló" magatartás elolvasta ill meghallgatta a szerződési feltételeket tehát akarja.beleegyezik az hűségidőbe is stb
Kiküldjük postán de nem kell visszaküldenie.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.01.09. 18:15:44

Ugyanígy jártam a MKB-val. Anno a Konzumbanknál volt devizaszámlám (ingyenesen vezetve). MKB megvette a Konzumot, számla ment ugyanolyan feltételekkel tovább. Egyszer csak elkezdtek havonta levonni 200 ruppót, természetesen azonnal megszűntettem (több volt a költség, mint a kamat). Majd egy év múlva volt egy számítógépes átállás, újra elkedztek jönni a rég megszüntetett számlámról a levelek, természetesen egyre növekvő kintlevőséggel. Azóta is küldik, sőt, már behajtóhoz is átadták.

A legszebb az, az MKB-nál is volt egy pár évig használt betétszámlám. A megszüntetése után évekig arról se hallottam semmit. De a "karbantartás" óta rendszeresen küldik a 0 Ft egyenleget. Szerencsére itt nincs havi levonás.

De nem tűnik fel vkinek a központban a rengeteg 0 Ft egyenlegű alvó számla? Csak saját magukat verik költségekbe miattuk és gondolom, nem csak én jártam így.

PIPI 2008.01.09. 18:33:26

A PSZÁF-hoz fordulni hasznos, de mire elolvassák a panszodat, az OTP már behajtotta a nem létező tartozásodat!

Egyébként jól megy ma az OTP-nek!

Izomagyú is előjött egy újabb OTP poszttal, miszerint az OTP megvette a parlamentet!

izomagyu.blog.hu/2008/01/09/az_otp_megvette_a_parlamentet

Mit bírnak még elkövetni Csányiék?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2008.01.09. 18:36:06

Akinek az OTP Bankkal bármilyen kapcsolata van az sikeres ember lehet-e...

Briguszka 2008.01.09. 18:38:31

nyomasek-bobo meg majd néz egy nagyot mikor a 3727 ft tartozása miatt tiltólistára teszik és emiatt nem kaphat, ha kér gápjármű vagy ingatlan hitelt ( egy haverom kb ilyen tartozás miatt járt igy)

Bit Rot 2008.01.09. 18:42:25

@Jogging:
"Van neki több ügyvédje is (külön erre), aki végrehajtási lapot ad be a bíróságra."

Szerintem rosszul tudod. Fizetési meghagyást ad be, nem pedig végrehajtási lapot.

"Ha a végrehajtási kérelem alaptalan, a bíróság a végrehajtási lap kiállítását végzéssel megtagadhatja."

Jogging 2008.01.09. 19:04:52

John42 2008.01.09. 18:42:25

Igaz! Végrehajtható okirat kell, Te mondod jól, köszönöm a pontosítást!!!

Willie 2008.01.09. 19:16:17

Mrs. Incredible!

Viszont ha a pasi nem kototte meg a szerzodest (hanem mondjuk valami joakaroja aneveben) akkor nyilvan elhajtja a szerelot a nathasba a munkalapjaval egyutt es legkesobb ott kiderul a turpissag.

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.09. 19:25:50

Mrs.Incredible!

Ha hozzám idejönne egy fickó fúrni faragni, hogy hozta a netet és köti befele, és tudom, hogy nem rendeltem semmit sehonnan, akkor úgy hajtanám el, hogy még az utcát is csak remegő lábakkal közelítené meg legközelebb...

joa 2008.01.09. 19:33:33

tv ügyvédje. szeretjük a bizalmasbankos szivatásokat magyarázkodó alkalmazottaktól visszahallani mikor tanácstalan, szánalomkeltő ábrázattal hadonásznak, hogy ők=otp nem csináltak semmi rosszat.
utálom is az ótépét ezért. is.

Mrs.Incredible 2008.01.09. 19:35:08

jaj,de betámadtatok:)
igazatok van abban,ha esetleg más rendelné meg helyetted,akkor ott kiderül ha kimegy a szerelő

de én arról beszélek ha megköti szóban vagy online akkor az szerzi mármint ha az ember saját magának akarja a netet

Fairy Girl 2008.01.09. 20:25:09

Hello, OTP-s történetből nekem is van jócskán. Homárnak is elküldtem, kétszer is :) de nem jelent meg. (Mondjuk jó hosszú volt.)
Lényeg, hogy én gyerekkorom óta voltam OTP ügyfél, semmi godn nem volt soha néhány rosszul címzett banki értesítőn kívül. Aztán számlacsomagot akartam váltani (elektronikusra), amitől összedőlt a rendszer: egyszerre csak nem "látszott" az otp-s ügyintézőnek a számlám, nem működött a kártyám, másikat kértem, az nem jött meg, nem lett megrendelve, jött, de nem olyan, azt se tudtam használni, ami megjött... A számlacsomag nem változott át, maradt sima mezei, viszont elektronikus számlacsomag havidíjat vontak 2 hónapig. STB. Persze 15 telefonálás és ügyintézés alkalmával megígérték mindig hogy visszahívnak, azóta is hívnak...
Végül oda jutottak a technikai zsenik, hogy szüntessem meg a számlámat, és nyissak újat, akkor lehet majd elektronikus. Én meg úgy döntöttem, hogy elegem van (akkor már 3 hónapja /!!!/ nem volt használható kártyám, mindenemet interneten ide-oda utalva próbáltam befizetni, stb. Szóval úgy döntöttem, megszüntetem a számlát.
Nos tömören: kb. 10 alkalommal voltam bent. SOSE lehetett, most éppen ezért meg azért (kapcsolódik hozzá csoportos beszedés, levettem a pénzt és még nem könyvelték le, más a számlavezető bank, mittomén). Mindig jöjjek vissza jövő héten, aztán a köv. héten mindig volt valami új...

Aztán dec. 29-én bementem (minden alkalommal legalább 45 perc várakozás, mondamom se kell), mondom a nőnek: meg szeretném szüntetni. Azt mondja: JÓ. Kettő percen belül meg volt szüntetve a számla, csoportos megbízásostul, pénzlevételestül, mindenestül. Se egy kérdés, semmi. Megnyomott 5 gombot a gépen, aláírtam (sokadszorra) hogy IGEN meg akarom szüntetni. Kész.

Nem értem a mai napig, hogy milyen fennakadást okozhatott az ÉN számlám a nagy OTP elektronikus rendszerben, de hónapokon át nem voltak hajlandóak megszüntetni a számlát, majd egyszercsak hipphopp??? Ja, külön reklamálni kellett a 2-300 ft helyetti 1300 ft-os havidíjakért, igaz, azt visszakaptam (na az b...ott volna be ha nem).

SOHA TÖBBÉ OTP.

anarch 2008.01.09. 20:58:19

A ráutaló magatartásról meg kéne kérdezni egy ügyvédet, mert elég kusza, van amiről csak írásban lehet szerződni, van amiről szóban vagy ráutalva is. Bankszámlát imho csak írásban és személyazonosság igazolása után (ezért is volt az a nagy felhajtás pár éve, hogy gyere be és igazold magad or else zároljuk a számlád), de jobb megkérdezni egy ügyvédet.

Pl. munkaszerződést felbontani is csak írásban lehet, szóban nem. Elég csak visszagondolni ezekre a zaklató telefonhívásokra amikor idősebb, hiszékenyebb embereknek adtak el pusztán telefonhívás alapján mindenféle szenny szolgáltatásokat. Végül az lett az ombudsman után, hogy papírozni is kell, szóban nem elegendő "megrendelni".

Viszont az ő részükről sem volt ráutaló magatartás, pl. nem küldtek havi értesítőket (2003-ban még kellett), erre is nyugodtan lehet hivatkozni.

Ha tényleg perre megy akkor pár év lesz, a másik fél elfelejt megjelenni, stb-stb. Amire figyelj, hogy mindig mondj ellent a behajtóknak (tértivevényes levél, szövege kb: a nevezett tartozást nem ismerem el, ellentmondással élek), különben timeout (15 nap?) után behajthatóvá válik. A telefon is elvileg ok, csak épp nincs róla semmi bizonyítékod, ha köcsög a behajtó simán letagadhatja.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.09. 22:36:27

Áhhh, credit express.. ismert... az iwiwen is megtalálható ugrin tamás is egy olyan centrumos tartozásról levelez a hattal ezelőtti címemre amelyet a keletkezés előtt 4 éve eladtam... Ja és a centrumos parkolás is 2002-es. Semmilyen bizonyítékot nem kaptam a parkolás tényéről (mondjuk fénykép) a rendszámot is csak azt hiszem a 3. levélben küldték.. persze nem tértivevényes. Azt hiszem már volt 4-5 utolsó figyelmeztetésem. A hivatalos címemre még nem jött semmi...

Ja, érdemes megnézni ezt a csókát is, hogy a jogtalan párezer forintokból milyen szép cégei, üdülései vannak.. Hogy rohadjon el ott, ahol van !

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.01.09. 22:46:42

sambalabammbumbumm 2008.01.09. 22:36:27
nem volna itt az idő szépen tömegesen összefogni ez ellen? Csak nemek van elegem ebbo la "legális zaklatásból" legyenaz Centrum, OTP, KH, CreditExpress. Mondom a behajtás eladása Xedik félnek címen már beadtam kivizsgálásra az esetet az adatvédelmi biztosnak. Szerintem ha összeszedjuk az összes jogsérelmet ami van akkor ebből elég jó anyagot meg tmáadást lehet indítani az összes geci ellen. Mit gondoltok?

Dervenkál Egon 2008.01.10. 09:28:36

Nem vagyok jogász, tehát csak okoskodok, és ha idézek jogszabályt, nem biztos, hogy helyes (vagy bíróság előtt nem forgatható ki) az értelmezésem, de.
A ráutaló magatartás jelen esetben akkor valósult volna meg, ha az ügyfél elkezdi használni a szolgáltatást. Tehát önmagában egy internetes ügyinidítás, amit sem szóbeli, sem írásbeli megegyezés nem követ még nem jelent semmit. Ha az ügyfél egyetlenegy tranzakciót indított volna, ha kéri az egyenlegét, stb. akkor az ráutaló lenne. Így szerintem túró.

Lilieth 2008.01.10. 10:54:15

Ez bammeg... idáig ez viszi a pálmát a bankos sztorik közül, ámen...

malar 2008.01.10. 12:09:09

Valaki azt írta, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Ez nem igaz. Az ilyesmi felküldi az ember idegeit az alpokba és ez nem jó.

Rossz a közérzetednek, rossz az egészségednek, általában véve káros ráadásul zavaró is.

Szó nélkül semmiképpen nem hagynám, hogy csak úgy időről időre felhívogassanak telefonon valami képzelt tartozás miatt.

Utána kell járni, hogyan lehet az ilyen bandát hatékonyan leszerelni és ha tényleg alaptalanúl hívogatnak, akkor meg kell tenni a megfelelő lépéseket, hogy a következő kéretlen hívásuk után te perelhessed be őket. (már ha erre van egyáltalán lehetőség magyarországon - el tudom képzelni, hogy nincs.. :/)

VIC20 2008.01.10. 12:18:28

Szerintem a hálón keresztül gyakorlatilag nem lehet szerződést kötni, mert a felek nem azonosíthatók. Ha megrendelek valamit és kihozzák, akkor bizony ráutaló magatartással jön létre az ügylet azzal, hogy átveszem.

Ha nem venném át, nagyon kíváncsi lennék, hogy hogyan bizonyítaná rám a másik fél, hogy valóban én küldtem nekik a rendelést. Sehogy.

Más tészta a minősített elektronikus aláírással ellátott megrendeléő, de azt nagyon kevesen használják még.

DaveSlim 2008.01.10. 14:12:17

TEENDŐ???? Egyértelműen semmi!!!! Ki ne fizesd, ne csinálj semmit.
Ha ne adj Isten perre viszik (aminek kicsi esélye van), akkor ott úgyis minden kiderül és nemhogy nem kell fizetned, még nekik fog pénzbe kerülni minden, hiszen a pert Te nyered, perköltséget és az állítólagos 20e Ft-ot is ők fizetik.
Ennyi. :)
üdv:
egy notorius és tapasztalt tartozó :)

Rózsika 2008.01.10. 21:41:46

Nagyszerű ez az OTP-s ügy. Légy résen, mert megforgatnak, mint k..a a retikült...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.11. 13:37:33

"az autó típusa, rendszáma, színe, a parkolás helye és időpontja"

Ha elkezdenék ilyen adatokat gyűjteni, aztán random hely és idővel ezeket parkolási bírsággal bejegyeztetni megalakíthatnám a sambalabammbumbumm faktoring ZRT-t ?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.11. 13:44:15

Bammeg, ezt másik posztba szántam.. mindegy, hülye ugrin tamás !!!!

Kicsit inkább a témába:
Arra gondoltam kellene egy összegyűjtött lista.. kivel mi történt, mi a sérelem, hol tart...

Ha szerzünk mondjuk 50-100 ügyet, simán boríthatjuk az egész bagázst.. ennyivel már ellenforradlmat is lehet szervezni.. nekilátok valamit tákolni..

Seth64 2008.01.13. 23:23:19

Nekem kísértetiesen hasonló kalandom volt/van velük. Elektronikus számlacsomagra váltottam, ami nem is lett volna gond, de a házibankjuk egy idő után nem akart működni nálam. Persze 0 értesítés, majd egyszer csak jött egy faktoringos levél. Mondjuk én elismertem a követelést, és másnap befizettem az összeget hiánytalanul. Akkor még higgadt beszélgetéseket folytatva a nehezen tárcsázható telefonszámukon megkértem a követeléskezelő csapatukat, hogy küldjenek nekem bizonylatot a befizetésről, mert az mégiscsak ildomos.
Hónapokig csend, majd megint jött a levél, de most egy másik behajtócsapattól, valami EOS-KSI-től, hogy fizessek, és hogy ők a faktoring fogdmegjei. Most egy kicsit többet igényeltek, mert az új cég is jutalékból él. Telefont ragadtam, és kicsit fenyegetőztem, majd közöltem velük, hogy az ügynek csúnya vége lesz, mert minden befizetési bizonylatot megőriztem, és a követelés nem jogos. Megkértek, hogy saját költségemen faxoljak el nekik minden papírt. A faktoring egy héttel később küldött egy kegyes levelet, hogy nincs tartozásom. Kértem egy laza elnézést kérő papírt a másik zaklató bandától is, de tőlük azóta sem jött semmi. Ennyit érdemel egy "jó adós".

D@vidOFF 2008.01.23. 18:44:42

Aláírás nélkül semmit sem ér egy ilyen ún.netes szerződés hiszen ha pénzt szeretne felvenni pl. személyesen akkor ott a bankban kell lenni egy minta aláírásnak ugyebár.Mrs.Incredible : ha internet szolgáltatónál dolgozol akkor tudnod kéne, hogy a neten történő megrendelés az csak Online megrendelés és nem szerződés. A szerződést a szerelő hozza magával amit alá is irsz a szerelési vagy munka lappal együtt,amiből 1 példányt vissza is visz illetve a upc-nél postán küldött szerződés is létezik igaz ez már meglévő szolgáltatás kiegészítésénél szokott működni pl:telefonhoz net vagy kábeltv stb. de akkor is vissza kell küldeni a szerződés 1 példányát. Tapasztalatból mondom mivel nethez rendeltem telefont és a postán küldött szerződés elkallódott így a szolgáltatást korlátozták is mivel nem írtam alá.Ezekután már csak személyesen tudtam aláírni hogy működjön a dolog. Szóval Online megrendelés nem minősül szerződésnek csak megrendelésnek. A bankok online bankszámla nyitásai pedig úgy működnek hogy adatokat kitöltve megrendeled a számlacsomagot de aláírni be kell menni minenképpen. Az online számlanyitás csak idő takarékosságból van kitalálva (ügyfélkímélés céljábol)hogy ne kelljen annyit várnod a fiókban a papírmunkára.De ő nekik kell egy időpontot adni, hogy aláírni és adatot egyeztetni bemenjél. Szóval nincs probléma tiszta ügy itt neked nincs dolgod, nekik kell bizonyítani az igazukat ami lehetetlen érvényes aláírás nélkül.
süti beállítások módosítása