Tékozló Homár

Több nap, mint hazugság az OTP-nél

2008.01.21. 12:11 | szily | 33 komment

Ma pont két hete, hogy Kati friss, ropogós bankkártyája úton van az egyik budapesti OTP-fiókból a másikba. Azaz ez a hivatalos szöveg, az idegtépő ügyintézés közben ugyanis elárulták, hogy igazából több, mint 10 napig hazudtak, és a lap még útnak sem indult Újpestre. Szívatós részletek alant.

Fizetünk azért, hogy hosszú kártyautaztatás ürügyén elzárják a pénzünket?

December 22-én rendeltem egy kártyát telefonon, mert épp letiltottam a régit. Azt mondták, tíz munkanap alatt megkapom. Január 4-én meg is jött vidékre az értesítés, hogy a központjukba megérkezett a kártya, mehetek érte. Persze én az újpesti (Árpád úti) bankfiókba kértem még decemberben, így automatikusan megkezdődött a kártyám hosszas utaztatása. Pontosabban annak előkészítése.

Január 8-án mentem be először az újpesti bankfiókba, ahol elnézést kértek, hogy három nap alatt nem sikerült átutaztatni a kártyámat, de megnyugtattak, hogy úton van. Január 11-én is bementem, hisz egy hét alatt már az OPT-nek is sikerülhet egy Budapestről Budapestre postáztatást végrehajtania, de mondták, hogy sajnos nem sikerült. Egy hétre elmentem síelni Ausztriába, ami kártya nélkül elég nehézkes próbálkozás volt, de lett még rosszabb is: mire hazajöttem, január 19-én, szombaton, közölték, hogy még mindig nem érkezett meg sehova, jóhír viszont, hogy már tényleg elküldték. Vagyis amíg elnézést kértek, 11 napig egy helyben volt a kártyám, bármikor értemehettem volna, csak erről hazudtak. Január 15-én, egy héttel az első elnézéskérés után indították csak hosszú útjára. És jóhír még, mondták, hogy személyivel hétvégén akár 20 000 forintot is levehetek. Tehát hiába vannak akciók a plázákban, és maradt is rá pénzem, a 8000 forintos kártyadíj kifizetése után sem kaptam az OTP-től a pénzköltésre lehetőséget. Egy kollektív sajnáljuk válasz is lecsillapított volna, ehelyett csak azt kaptam: ez az ügymenet.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jimbo75 2008.01.21. 12:13:48

Szar lehet, hogy nem tudsz plázázni, mi lesz most bazzze, esnek az ingatlanárak, összeomlik az ingatlanpiac és kihalnak a hódok....

Pepin bácsi 2008.01.21. 12:18:57

OTP-s kártya, plázás akció celeb-e dolog-e ?

Secnir 2008.01.21. 12:20:56

1. Kati olvas Omár
2. Kati szeret OTP
3. Kati csalódik OTP

következtetés:
Kati ugyan olvassa a Hombárt, de nemtörődöm módjára kitart az OTP mellett. Most akkor miért is írt ide?

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.01.21. 12:23:13

Celeb? mert elég hüjje az OTP-hez?
Oltári Taplók a Parasztoknak

mivan? 2008.01.21. 12:23:23

Kártyát igényelni csak fizetés után és ha már nincs a számlán pénz. Netán kártya igényléskor üríteni.

Akkor nincs gond se.

schokobanane (törölt) 2008.01.21. 12:24:07

Hánemistom. Egyszer fordult elő, hogy fikáztam a posztolót, pedig hajlok rá, hogy az átvágásra figyeljek a sztorikban, ne a mellékszálakra. De istenem... Mindenki tudja, hogy a Zótépé száx, meg amúgy is már a Tata kolbászát kéne a vezérig.-nek a seggibe gyors és határozott mozdulattal belecsúsztatni... De ha a pénz plázázásra ment volna, akkor talán mégis jobb, hogy maradt a Zótépében. Hidd el, örülni fogsz, marad majd másra.

Pepin bácsi 2008.01.21. 12:27:17

Kártya az OTP-ben, akciós győzőgolyóra meg nincs píz. Ez a szopás, nem a 40 év csepelen.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.01.21. 12:32:20

Csak nem az aeroviva szervezte a síúthoz az OPT kártyát?

gravy_t 2008.01.21. 12:42:12

de hát ma már minden bank olcsóbb, mint a zótépé!

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.01.21. 13:03:10

na ezé nem kell OTP. Jómagam már régesrég otthagytam őket többek között az ilyen ókori dolgaik miatt. Látszik h nem is foglalkoznak a folyamatok rendbetételével.

petya a barátságos :) 2008.01.21. 13:55:37

CITI bank, kártyacsere rendelés telefonon. Kedves úriember azt mondja, kb 10-14 nap múlva érkezik meg, elmondja, közben milyen kellemetlenségeim lesznek (netbank nem elérhető) és hogy hogyan hidalhatom át ezeket.

Kártya 4 (NÉGY) nap múlva a postaládában, simán aktiválható, minden működik megint rendesen, ügyfél (azaz én) tökéletesen elégedett.

elwood 2008.01.21. 14:00:34

Mi indít arra valakit hogy OTP ügyfél legyen ... ?

Én kétszer találkoztam OTP -vel:

1) 1994. Vállakozói számlát akartam nyitni. Bemegyek a Deák téren az OTP-be.
Azt mondták ők itt nem tudnak menjek a lakóhelyem szerinti illetékes fiókba a XI kerületbe. Hát nem oda mentem, hanem egy másik bankba a szomszéd sarkon.

Már akkor gyanús volt hogy ott nem volt rendszerváltás.

2) 2004 Lakást vettünk, és az éppítető intézte a hitelt ha OTP-t választunk. Hát legyen, legalább ők elintézik. Úgy is lett. Csak az aláírásra kellett bemenni.

(Előtte a régi lakásom vevőjénél láttam ahogy aláírták a hitel szerződésüket egy másik banknál. Külön szoba, kisasztal ahogy kell.)

Egy állópultnál(!) álltunk a nejemmel, és írtuk alá a fejenként 70 db lapot, a másfél éves gyereket felváltva egyikünk nyakába véve. Ott még szék sem volt nem hogy szoba.

Hát ... a fiókok szebbek lettek, de az ügyfél még mindig szükséges rossz.

Leszek OTP-s ügyfél ha már nem lesz más bank az országban.

Dervenkál Egon 2008.01.21. 14:16:12

Egy naaagy nemzetközi cég is elkövette a hibát, hogy OTP-zett. Ottani kollégám szerint 16 napig ültek egy dollárban is 8 számjegyű átutaláson, de végig azt hazdták, hogy ők elküldték a pénzt. Mikor kiderült, megvonták a vállukat. Hja van ilyen, hogy néhány milliárd elbújik a rendszerben, há neeeem?
A cég attól kezdve citi-s lett, nem mintha azok nem lennének képesek baromságokra.

Télleg, hogyan tarthat fenn a tehetetlenség egy ekkora faszverdét, mint az OTP?

Asidotus 2008.01.21. 14:45:07

ÉN 2003-ban lakást vettem, de az akkori fizetésemre (tanár voltam) más banknál nem kaptam 5,4 milliót, csak jóval kevesebbet, dacára a bőven elégséges ingatlanfedezetnek.
Az OTP adott. Most még 20 és fél évem van hátra, havi 37 ezret fizetek, és erősen gondolkodok, hogy valamit váltsak. Segítsetek!
(LEgjobb lenne, ha kifizetnétek, de egyéb jó ötleteket is elfogadok.)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.21. 15:11:04

Nűnű, nézz körül a lakáshitel cseréknél. Még jobb (ha megteheted) hogy "előtörlesztesz" életbiztosításba, lakástakarékba.
Mindkettővel csökkentheted a tőkédet, és normális bank örül, hogy adhat - 21.századi módon. Ajánlanék bankot, de inkább fordulj egy pénzügyi tanácsadóhoz ő jobban ért hozzá.

A posztról: egy ilyen kártya elkészítése nem egészen 20 perc. *Bármely bank* megtehetné, hogy beazonosítás után elkészítik ez valamely irodájukban így személyes átvéttel szinte azonnal hozzáférnél a pénzedhez.

Az igazán sikeres embereknek több kártyájuk van és egyikről a másikra küldenek pénzt netbankon át.
A még sikeresebbek meg csak azt mondják: "ezt a műszaki cuccot Don Corleone be fogja számítani a védelmi pénzetekbe. Viszlát."

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.01.21. 15:16:57

Engem speciel baromira nem érdekel, hogy milyen folyamatok mennek a háttérben, ha a pénzem időben ott van ahol akarom. És ezzel nekem még bajom nem volt az OTP-nél. A megtakarításaimat én sem bízom rájuk, de arra tökéletesen megfelelnek, hogy fogadják a fizum, kifisessék a számláimat és havonta párszor ha úgy alakul pénzt vegyek fel a millió számú autómatájából.

Citibank? Aha... És annak mondjuk hány ATM-e van? Mert mifelénk ez a szám erősen a nullához konvergál...

LiBerti 2008.01.21. 15:25:58

Egy normális országban így kapsz új kártyát egy normális banktól:

local.blog.hu/2007/09/26/gyorsposta

Tippem szerint kb. 2384-re az OTP is ilyen normális bankká válik. Addig csak kb. 137000-et kell aludni az OTP-s számlatulajdonosoknak, úgyhogy kitartás!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.21. 16:47:32

klarky:
A kevés Citibank automatáról: hát igen, tényleg nem sok van nekik. Ezért illik minimalizálni a felvételt. De a 150 Ft nem tör túlságosan össze. Mondjuk lehet ha 1M körül vennék fel az már lenne egy-két ezres de az valószínűbb, hogy 4-5 "120 cm erőszak" ezt el is rabolja mint az, hogy nekem annyi lesz a fizum :(((

nav 2008.01.21. 17:46:28

Ezt az OTP velem kétszer is megcsinálta. Aztán szakítottunk. Meg is kérdezték hogy miért. Mondtam nekik: mert ma van a hét első szerdája, azért b..meg.

nikii 2008.01.21. 17:58:17

Ki az a mazochista, aki a szopatós logójú bankba jár????

a kertész tömlővel 2008.01.21. 20:22:49

ez pont aktuális nálam is,kb november közepén kértem h küldjék el Pécsről a kártyámat ide ahol lakom..mai napig nem érkezett meg.holnap rá is érdeklödök.(valahogy nem hiányzik)

tothmari 2008.01.21. 21:01:02

sambalabammbumbumm:
"és normális bank örül, hogy adhat - 21.századi módon."
Hát ezen percekig röhögtem. A bank, mint jótét angyalka:)) Kőkemény üzlet ez, ahol a pénzed az első, lehetőleg soxorosan. De az igaz, hogy néhol ezt kitűnően álcázzák.

hotelajanlo 2008.01.22. 06:00:28

egy volt kedvesem anno, aki elég tudatos volt, és hasonló szituációba keveredett, vagyis a 2 hétből egy hónap lett, meg még egy hét, betelefonált, és úgy lebaszta őket, hogy mire fel fizeti ki a kártya díjat, meg ezt meg azt, ha nem teljesítik neki a két hetet? Azon nyomban engedjék el ezt a díjat. És így is lett.

Ha az ember nem tutyimutyi, hanem kicsit a sarkára áll, csodákat lehet produkálni.

A multkor a theo papától kértem éjjel egy bolognait. Kaptam egy adag tésztát, és kb. egy kiskanálnyi szószt. Felhívtam őket, hogy nem ezt szoktam meg tőlük, és felháborít, hogy nem kevés forintért ezt kapom, irgumburgum, máskor ilyet ne!

Bocsánatkérés, legközelebb kompenzáljuk. Legközelebb a diszpécser csaj 4-5 telefont megeresztett, hogy mi ez az egész, mert őt nem értesítették, majd hoztak nekem két grátisz desszertet.

Ps: lacpacc, ez az ügyfélorientáltság.

e-fogyasztó 2008.01.22. 07:39:18

Én a 2011-ben lejáró hitelem miatt nem tudtam szakítani az OTP bankkal (kiszámoltam, hogy már nem érdemes visszafizetni a maradékot).

Egyébként tényleg majdnem minden bank jobb, bár hasonló töketlenségeket tapasztalok a KHB-nál is. Ott mindig az az érzésem, mintha a bankfiók dolgozói éppen az első munkanapjukat töltenék bent.

Mondjuk legalább udvariasak és általában segítőkészek is, bár ezzel még nem jutnak sokra. Az OTP-nél viszont már éreztem azt, hogy mindjárt az ügyintézőre borítom az asztalt... elwood: lehet, hogy ezért nincsenek az OTP-ben asztalok! :-)

Az Unicredit-nél meg nem szabad bemenni a bankfiókokba, mert az teljesen használhatatlan. Full káosz, az ügyintézőket nagyon könnyű zavarba hozni. Viszont a Spectranetjük jól működik. Internet banking rulez.

Aki nem fél attól, hogy csak telefonon, Interneten, SMS-ben, levélben, faxon lehet ügyeket intézni és képes magát rávenni, hogy minimalizálja a készpénzhasználatot, az menjen az ELLA-hoz, mert nagyon megéri.

Zsirparaszt 2008.01.22. 07:45:12

OTP-nél normális ember még szop-e?
De hogy máshonnan is lerántódjék a lepel: zsirparaszt.blog.hu

Fenom-Én 2008.01.22. 08:07:45

e-fogyasztó hitelkiváltásról hallottál-e már??? Szerintem az ELLA is csinál ilyet, szóval ha nem félsz attól, hogy csak telefonon, Interneten, SMS-ben, levélben, faxon lehet ügyeket intézni és képes vagy magad rávenni, hogy minimalizáld a készpénzhasználatot, akkor menj az ELLA-hoz, mert nagyon megéri.

macika.fly 2008.01.22. 08:54:45

klarky:
A kevés Citibank automatáról annyit, hogy az első két felvétel ingyenes BÁRMELY ATM-nél havonta. Ugyanez CIB-nél havi egy, bármely ATM-ből, ingyen. Jobban megéri nekik lenyelni egy 20-40-100-200 Ft-os költséget, mint kiépíteni egy saját hálózatot... okos,... nekem meg kényelmes... a többezer OTP ATM-ből vehetem fel a pénzt, ingyen...
Azon kívül ingyen netbank, ingyen utalás bankon kívülra is!!! (CIB - OnLine számlacsomag, CITI - net, igaz itt kell 1,5M átlag egyenleg, de beleszámolandó minden megtakarítás is...)
Ráadásul ezek így "nyitva vannak" 24 órában... amióta megnyitottam a számláimat, még nem voltam a bankokban!!! (2 éve)
ja, és a telefonos 24 órás szolgáltatásuk is maximálisan pozitív...

e-fogyasztó 2008.01.22. 09:05:35

Fenom-Én: hidd el, hogy kiszámoltam. Amolyan "vállalati" hitelről van szó, ahol nekem csak a tőkét kell törleszteni, mert a kamatot, kezelési költséget a cég fizeti. Mire felmondom és visszafizetem, az többe kerül (utánajárásban is), mint amennyit a számla fenntartására kifizetek a hátrelévő futamidőben.

Hitelkiváltásról szó sincs, mert nem akkora az összeg, hogy azért intézzek egy másik hitelt.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.01.22. 15:11:57

macika.fly:
Nem védem az OTP-t, mert nem vagyok semmilyen formában érdekelve náluk (értsd. nem fizetnek érte), de nekem az elektronikus számlacsomagomhoz (1300 ft) 4 db ingyenes pénzfelvét, ingyenes utalás, ingyenes csekk-kifizetés, ingyen sms értesítés és ingyen netbank jár. Ezen kívül ingyen virtuális bankkártya netes fizetéshez és ingyen megtakarítási számla is jár hozzá, ahol napi kamatot kapsz az ideiglenesen oda áttolt pénzedért.

Szerintem ez korrekt ajánlat.

sárgaborsó 2008.01.22. 18:04:48

Klarky: A Raiffeisennél nekem ugyanez havi 590:) (netbank, ingyen: utalás, sms, kp.felvét, csekkfizetés)

währenßhöhleigkeitigchen 2008.01.23. 15:12:27

Jimbo75 2008.01.21. 12:13:48
"[...] összeomlik az ingatlanpiac és kihalnak a hódok.... "

Rájuk omlik?
süti beállítások módosítása