Tékozló Homár

A régi előfizető dögöljön meg

2008.02.06. 14:46 | jackyll | komment
Becsszóra most már csak negyedévente lesz ilyen sztori, de úgy tűnik, hogy a UPC és egyéb szolgáltatók sem akarják egykönnyen feladni a hűségnyilatkozattal szopatást. Persze kismillió módon lehet a fizető ügyfél arcába tojni, de a legszebb mégis az, amikor 6 éve rendben tejelő előfizetőnek, aki esetünkben Zoltán, másféleszes árat kéne fizetnie az HBO-ért. Komolyan várjuk a pillanatot, amikor már csak évekre előre befizetett hűségnyilatkozattal lehet majd tévézni/netezni.
A UPC Direkt műholdas szolgáltatót veszem igénybe, mivel megyeszékhelyi településemen sajnos más egyéb (földi sugárzástól eltekintve) szolgáltatót nem tudok használni, mivel nincs. A folyamatos akciózás miatt nekem is, mivel árérzékeny vagyok, 2009. január hónapig hűségnyilatkozatom van érvényben, így viszont kedvező havi díjat fizetek. Ezt elfogadtam és nem kritizálom. Most február 4.-én lejárt a fent nevezett szolgáltatónál az HBO kiegészítő csomagra vonatkozó hűségszerződésem, melynek okán a havi díj érvényes hűségszerződés hiánya miatt több mint 150%-al emelkedne.

A UPC jelenleg is meghirdetett akciót, melynek keretében 1 éves hűségnyilatkozat vállalása esetén szintén kedvező havi díjért elérhetővé teszi ezt a szolgáltatást. Azonban, nekem mint régi előfizetőnek ezt az előfizetést nem teszik lehetővé. Számomra csak a listaáras, már általam felvázolt igen drága előfizetés lehetősége áll fent. Ezen feltételekkel az apró betűs feltételek szerint, nincs lehetőségem a hűségre vonatkozó szerződésem meghosszabbításával igénybe venni ezt a szolgáltatást.

Már ezt sem értem, hogy egy szolgáltatást, melyre én ugyanúgy vállalok mindent, mint bárki más, miért nem érhető el számomra. Mi az oka annak, hogy nekem csak a drága szolgáltatást van lehetőségem igénybe venni? Milyen jogszabály vonatkozik arra, hogy a feltételeket úgy szablyák meg, hogy az előfizetőket ilyen irracionális elvek alapján diszkriminálják? Úgy gondolom, hogy mint teljes értékű Magyar Állampolgárnak jogom van egy publikus és bárki számára elérhető szolgáltatást igénybe venni, ha elfogadom azon feltételeket melyeket a szolgáltató támaszt ezen kedvezmény igénybevételének ellentételezéseként. De nem, én nem vehetem igénybe! Miért?

Hozzátenném, hogy az elmúlt közel 6 év alatt, míg igénybevettem ezt a szolgáltatást, soha fizetési késedelembe nem estem, pontosan és korrekten fizettem a szolgáltatás díját.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizsama 2008.02.06. 14:50:15

Baccpapuccsal verem fejbe
Aki ide beelsőzne

Sokorai_Atala 2008.02.06. 14:50:34

sajnos, résen kell lenni és valóban az a furcsa, hogy a régi ügyfeleket konkrétan minden szolgáltató elfeledi, csak az újak becsalogatásával törődnek.

Tinyó 2008.02.06. 14:51:08

Csak én olvastam hülyeségnyilatkozatot?
Na nem mintha nekem nem lenne olyanom :)

civistroll 2008.02.06. 14:52:20

Utolsó Paraszt Cégnél előfizetni bármire?
Ez olyan Szőke dolog, és nem túl sikeres...

Geitenbeffer_ 2008.02.06. 14:52:49

szablyák, ehehehe :-))

Pepin bácsi 2008.02.06. 14:53:44

Inkább az UPC dögöljön meg. Kevés mocsokabb cég van !
Talán az e.on-t tudnám még említeni.
A románokkal közösen ellopták a villyanyórát a mi kocsmánkból.
Tízben-e ?

pizsama 2008.02.06. 14:54:08

Ilyen ez a UPC
Mindeképp az ügyfél szí'

janikahhh (törölt) 2008.02.06. 14:54:49

Nekem aszonták az UPC-nél, hogy ha újra vállalok hűségnyilatkozatot, akkor én is az akciós árat kapom... Pofaszakasztó, de ez van. Persze nem írtam alá, várom, hogy valami új szolgáltató jöjjön, kedvezőbb feltételekkel.

Tinyó 2008.02.06. 15:00:18

Mi a teendő monpol helyzet tényálladékának fennforgása esetén? Alapítson az ember saját kábel tv társaságot?

grafitmacska 2008.02.06. 15:00:45

Pizsama! ez má nem az a post!:)))

fotofabrik 2008.02.06. 15:01:20

nos.

a helyzet nálunk is hasonló volt, a családban rajtam kívül mindenki örömmel nézegette volna a sportcsatornákat, én pedig az axn-t, a viasat plusz csatornáit. nem akartuk az életet újraszerződéssel, stb bonyolítani, csak egyszerűen mi is szerettük volna azokat az előnyöket élvezni, amiket egy új előfizető is. (a majd feleannyi havidíjról nem is beszélve)

sok éve fizetgettük az éves díjat egyösszegben, nem gondoltam, hogy ez a kis adminisztrációs ügy bármi nehézségbe ütközne, így telefon után nyúltam.

a roppant készséges hölgy elmagyarázta, hogy ha fizetek még kb 1500 forintot havonta, akkor én is nézhetem azt a 10+ csatornát. így az egybe befizetés után járó kedvezménnyel együtt is jó másfélszeres összegért vettük volna igénybe, amit egy új előfizető is.

próbáltam elmagyarázni, hogy ez nekünk nem üzlet, próbáljunk már inkább az új előfizetői díjak felé igazodni.

félórás (az én cechemre, persze) telefonbeszélgetés után jeleztem, hogy ez esetben szeretnék szerződést bontani, mire a hölgy: "rendben, kapcsolom a kollégát". kolléga felveszi, mondanám a problémám, mire ő: "igen, tudom miről van szó." (nem nagyon értettem, honnan tudja, de ezen hamar túlléptem.) közölte, hogy akkor most felajánlja nekem az új előfizetői csomagot, az új előfizetői áron, és semmi teendőm nincs, örülnek, hogy az ügyfelük vagyok.

persze az más kérdés, hogy így buktuk az éves befizetés után járó kedvezményt, valamint ez újabb hűségnyilatkozattal egyenértékű, de amíg nem érzem, hogy csúnyán át lennék ismét vágva, addig nekem ez így megfelel...

xombat.com 2008.02.06. 15:02:02

"...várom, hogy valami új szolgáltató jöjjön..."

nem fog jonni

tobbtiz(szaz?)milliardos koltseg bekabelezni az orszagot, amit az UPC mar bekebelezett

monopol, mint a T-akarmi

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.02.06. 15:06:54

Én felhívtam a téonlálynt, hogy 4 megás net nem ér meg havi 10 ezret, hol tudom lemondani? Azt mondták, ha maradok kapok ennél 100 forintal olcsóbban 8 megásat. Nekem most ez így jó. :)

Sokorai_Atala 2008.02.06. 15:07:58

Én mindig megkérdezem, hogy felveszik-e a beszélgetést és e-mailt írok, és nyomatékosan beleírom, a mai nappal és kérem a következő számlát a levelem tartalma szerint kiállítani. Eddig még bejött, mert ha teljes összegű számlát küldtek, felhívtam szíves figelmüket levelemre és, arra, hogy amíg nem küldenek korrekt számlát, addig nem fogok fizetni. Ezt a Matáv és a villanymű is megtette:)

sergei 2008.02.06. 15:08:07

Vidéken meglehetősen sikeres a DigiTV. Szinte 100% magyar nyelvű (sőt, asszem most változtattak, a maradékot: a CNN-t is lecserélték, amit azért kicsit hiányolni fogok). 48 csatorna, és nem városi vagy gagyi tv-k, hanem normális, "nagy" csatornák (és nincs budapest tv:). 2700FT, nem véletlen, hogy most erre az árra lőtték be upc-ék az új csomagjukat.

nyuszek 2008.02.06. 15:08:50

Nekem már azis vérlázító volt, ahogy anno jöttek szerződéstkötni. Itthagy baszki egy papírt délelőtt az árlistával. Becsönget délután 4kor hogy jött. Akkoriban még kis suhanc voltam (16), ezeket a szüleim szokták volt intézni. Persze nem volt itthon egyik sem, mert normális ember általában 5ig, 6ig dolgozik. Na, emberünk mondja, hogy akkor most ő jönne a szerzit megkötni. Mondom, hogy most ezt bajosan tudná így velem, meg egyébként is, nem döntök ilyenekről egyedül stb. Dehogyő hagyott itt értesítést, hogy mikorra várható. Mondom elnézést, de az nem egy eljárás, hogy délelőtt 11kor bedob a muskátlik közé egy papírfecnit, hogy 4re jön vissza. Erre megszólal, hogy el van nézve. Na, itt basztam rá az ajtót, és hívtam fel a UPCt, hogy akkor ezt mégis hogyan. Érdekes, akkor már tudtak kedvesek lenni, mikor megemlítettem a fogyasztóvédelmet...Köcsög banda ez

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.02.06. 15:09:20

Bár egyet így megállapítok. Ezt a levelet nem én küldtem be...

pizsama 2008.02.06. 15:09:53

Eltéveszettem a posztot
Kaptam érte nagy riposztot

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.02.06. 15:10:44

Szőke kapitány valamit nagyon elb....

elwood 2008.02.06. 15:11:58

Egy hónapja volt egy hasonló post, ott már leírtam bocsi.

Fel kell hívni őket hogy lemondod az előfizetést, megkérdik miért, mert nem jó. Erre felajánlják a cég összes hűségnyilatkozatát ha mégsem mondod le.
Így megy ez. Én is jól nyirható birka vagyok, csak véletlenül jöttem rá, mert tényleg le akartam mondani az HBO-t, 7 év után. Erre mondták, hogy ha egy évre előfizetek és két évre HBO-t akkor az eddig 8500 helyett 5200 lesz a kettő.

Úgy lett. (Jóárasítottam.) Így megy ez monopolpiacon.

grafitmacska 2008.02.06. 15:12:19

Már kb 3 éve DMCC majd Digi-előfizető vagyok. Kábeltv(30-valahány csatorna) + korlátlan net=5850 Ft

Pepin bácsi 2008.02.06. 15:14:45

Nem tudom, hogy melyik megyeszékhelyről írsz, azért kérdezném meg:Digi TV-t próbáltad-e ? 4.400,- Ft HBO1-2 vel. Szfváron bekötik simándi, upc meg mehet a románokhoz a lovak mellé

pizsama 2008.02.06. 15:17:43

Viccet félretéve.

UPC engem is felidegesített, mikor is 1 éves hűségnyilatkozat lejárta után a internet havidíjam több mint 40%-kal megemelkedett.
Közben az új ügyfeleknek ugyanezt a szolgáltatást lényegesen olcsóbban hírdette. De én ezt nem vehettem igénybe, mivel az apróbetűs rész kikötötte, hogy október 1.-ig lejárt hűségnyilatkozattúak vehetik csak igénybe. No, de most jön a csel. Ha más kábeles szolgáltatásra is kötök náluk hűségnyilatkozatot, akkor utána már megkaphatom az internetet az új ügyfeleknek hírdetett árért. Sikeres ember vagyok-e?

movhu 2008.02.06. 15:18:08

digi.tv a megoldás, mindenféle reklámcélzat nélkül...

lókupec 2008.02.06. 15:23:48

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

Lili Marleen 2008.02.06. 15:25:03

Mink meg a romanoktol lopjuk a hbo-t.
De psszt!

Ivan Kozirev 2008.02.06. 15:25:14

Nem értem ezt az UPC-t. Ha amúgy sincs más szolgáltató a városban, minek hűségnyilatkozgatnak? A helyükben én nyomnám mindenkinek aranyáron... :)

Iffy_ 2008.02.06. 15:26:02

Hát ez kérem minden szolgáltatónál igy van. Régi szopjon, az újakat szeressük.

A ZOtépé is például megszüntette az elektronikus számlacsomag nyitási lehetőséte. Helyette egy másik nevü csomag van, persze ugyanazzal a dolgokkal és csak fele annyi a havidija. Persze a régi ügyfeleket nem értesitik ki hogy köttesd át, jól jön az a kis dupla pénz, hátha nem veszik észre.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 15:29:25

Nekem a upc azért kapcsolta ki a kábeltévét, mert az előző lakástulajnak/előfizetőnek ők tartoztak 180 Ft-tal! Ez milyen má?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.02.06. 15:30:31

grafitmacska 2008.02.06. 15:12:19
Macsesz, milyen net van a digitévén? Mármint sebességileg meg ilyenek. Lehet megnézem őket, túl jókat mondtok róla :)

Csééé 2008.02.06. 15:30:48

Magyarázat egyszerű erre a logikátlan folyamatra.
Jól mutat a diagrammokban, hogy mennyi ügyfelet szereztek a cégnél. Ráadásul új ügyfelenként kapnak jutalékot az arcok ...
Szóval dolgozói szintről érthető, bár vicces, viszont nem azok az arcok tehetnek róla. Ők csak a kiskaput találták meg.
A csúcsfejek ott fent, lehet nem is tudnak róla.
Aki nem ilyen multinál dolgozik fel sem merül benne, hogy néha milyen ostobaságokat lehet megcsinálni:) "És ez így jó a cégnek" elven:-D

szkaccsotjeggel 2008.02.06. 15:30:50

mi meg a heJi euronics-ba járunk tévézni.
igaz nemlehet kapcsolgatni, viszont ingyé van. (szerdánként az eRTéeL klubot lehet nézni, eztmár kitapasztaltuk)

Mária 2008.02.06. 15:30:53

Dehogy nem teszik.

Meg kell kérdezni telefonon vagy személyesen és azt fogják mondani, hogy lehetővé teszik.

:)

frakk 2008.02.06. 15:33:52

UPC-nél a kedvencem, h ha pl nem megy a net és felhívom az ügyfélszolgálatot, majd a megfelelő menüpontot kiválasztom, h hibabejelentés, na onnantól fogva legalább 20 percig nem kapcsolják az ügyfélszolgát. Bezzeg ha az új előfizetés-t nyomom meg, azonnal felveszik. Hogy van ez?? Úgyh azóta így csinálom, hiszen úgyis ugyanoda kapcsol akármit nyomok. :))

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.02.06. 15:33:54

Szólj a kapitánynak, majd elintézi...

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.02.06. 15:34:04

nelson
elég román dolog. vagy csehszlovák?

grafitmacska 2008.02.06. 15:35:31

Sambala! Nézd meg a honlapjukat: www.digitv.hu, én nem vagyok egy nagy szakértő sebesség-ügyben meg ilyen szakmai dolgokban. De viszonylag korrektek. Betelefonáltam, hogy nincs net, felvették a hibát, ijesztgettek 72 órán belüli kiszállással és fél óra múlva jöttek. Kicserélték a modemet és viszlát. Ingyér!!
Bocs, nem teljesen. Főztem nekik egy kvt és megkínáltam őket ásványvízzel. Megérte.

pizsama 2008.02.06. 15:35:55

A Digi kábel-es TV-t és netet én is néztem, sajnos azonban a mi házunkban nem elérhető, csak a TV, de lehet hogy az sem. Mert ha jól tudom anno a UPC építette ki a hálózatot, úgyhogy kábelen csak tőlük rendelhetek, ami milyen dolog már. Szabad szolgáltatóválasztást a népnek. Ha Tréonlájn-nak át kell engedni a hurkait, akkor a UPC-nek meg a kábeleket!!!

kaltam 2008.02.06. 15:41:48

"A UPC Direkt műholdas szolgáltatót veszem igénybe, mivel megyeszékhelyi településemen sajnos más egyéb (földi sugárzástól eltekintve) szolgáltatót nem tudok használni, mivel nincs."

Hol élsz Te, gumibelsőben? Ezért van a digi tv...

aki hulye, az fizessen Szőke kapitánynak...

kaltam 2008.02.06. 15:43:53

Egyébként is olcsón sok csatornát adni a népnek, az bizony ősi román szokás.

Csééé 2008.02.06. 15:44:08

Digikábel:)
Jó sztory volt:)
Költözés, új albérlet, hosszú távra, új kecóban nincsen koborló wlan, oks, semmi gond, fizetünk érte, nem egy egetrengető ma már az ára. Beslattyogok a váci 35-be, érdeklődöm, hogy mit és hogyan lehet.
- Hol lakik pontosan? Mondom a címet, még viccelődöm is, hogy itt szembe, mert légvonalban kb. 200m a másik oldalon.
- Sajnálom, ott nincs kiépítve még, talán majd jövőre.
Utólag néztem, akkor a váci út egy házszámot írt a net. Kiépített rendszer:) Gondolom akkor az irodában nem a saját szolgáltatásukat használták:))

grafitmacska 2008.02.06. 15:44:26

Igazad van, Elek! Köszönöm! Épp most jöttem rá, hogy tévedtem, korrigálni készültem.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.06. 15:47:35

Az HBO ilyen. Ha 1 évnél tovább fizeted, akkor úgy gondolják, hogy többet is megadnál érte. Aztán megggondolják magukat, és akcióznak újra.
Anno 3490Ft-ot fizettem havonta a HBO-ért. Most 1200-at havonta egy évig.

schokobanane (törölt) 2008.02.06. 15:50:14

pizsama 2008.02.06. 15:35:55 -->
Náluk ugyanez a helyzet. Nemrég járt le a hűségnyilatkozat, aszt automatikusan háromezerrel drágább lett, mint azelőtt volt.
(Gondoltam én is a lemondásra és újraszerződésre, de nekünk már nem éri meg végigszarozni a dolgot, mert idén elköltözünk, aszt nem akarok még külön a hűségnyilatkozat idő előtti lemondásával is cirkuszt elindítani.)

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.06. 15:54:41


khm, khm, 150%-kal, az ugye szerintetek is az eredeti ár két és félszerese?
Vagy 150%-ra...?

schokobanane (törölt) 2008.02.06. 15:55:27

Cséé,
Nálam régi albérletben ugyanez volt, csak rövidebben intézték el a dolgot (Óbudanet vagy mi a faxom)
- Hát akkor lehetne-e...
Mandró nagy lendülettel kimutat az ablakon a hegyekre:
- Teccik látni azt a magaslatot, na ottan lesz a tornyunk, amint lehet, majd szétküldjük a papírt.
Maradt a Talány.

homár molla2 2008.02.06. 15:56:05

valaki valamit elkúrt: homár szerint "másféleszes" az ár, ami gondolom másfélszeres akar lenni. naiv ügyfél viszont 150 százalékos áremelésre panaszkodik. az már összesen 250%. valaki mekulpázzon, különben fotosopp az egész.

homár molla2 2008.02.06. 15:57:27

Céadaoin megelőzött.

homár molla2 2008.02.06. 16:05:28

ja, meg meakulpázzon, mea culpa.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.06. 16:08:16

(A felesleget majd leszablya a szablya. Meg az ajtót. )

seron (törölt) 2008.02.06. 16:10:25

ha egy ár 150%-kal emelkedik, akkor nem másfélszeres lesz, hanem két és félszeres.
csak szólok.

domifer 2008.02.06. 16:14:38

Sajna ez réges rég bevett gyakorlat Nyugaton is, mármint hogy a cégeknek fontosabb új ügyfeleket megnyerni maguknak mint a régieknek kedvezményeknek adni! A legjobban a mobilszolgáltatók közti harcban látható ez a jelenség.
Jelenleg Spanyolországban élek, és amikor kártyás számomat havi fix szerzödésbe tenni akkor a mobil szolgáltatóm sokkal kevesebb kedvezményt adott volna mintha új elöfizetö lennék, erre új szerzödést kötöttem egy másikkal számhordozással , erre felhivott a régi mobil cég, hogyha visszacsinálom, akkor ingyen adnak nekem egy jó készüléket ami amugy 100 euróba került volna elöfizetésse! :)
Szóval mi a tanulság? Talán fel kéne néha lázadni, lemondani szerzödéseket, átpártolni a konkurrenciához, stb már amikor lehetséges! Akkor a dögök hirtelen nagyvonalüvá válnak!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 16:16:05

Nem két és félszeres az áremelkedés, nem másfélszeres, ha 150 %-kal emelkedik az ár?
Csak kérdezem...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 16:17:08

Amúgy meg szólok, hogy 2,5 x az áremelkedés, nem pedig 1,5 x!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 16:18:41

Különben valami rosszul van számolva szerintem...

theutat villám 2008.02.06. 16:19:22

szabLYák, kardok, kések

ezekkel lehet nekik menni, aztán majd mi szabLYuk szét őket

hawkeye 2008.02.06. 16:23:06

Ha merném, leírnám, hogy a főnököm miért kapott infarktust a UPC-vel való vitában.

Ezek az ősrománok nem fogták fel, hogy kell nekünk ugyanoda 1 második előfizetés (net+miegymás), csak úgy akarták adni, ha az egyiket lemondjuk.

Aztán amikor a boss bekéményített, és aszonta elmegy Kovács Nimródhoz (ez nem a csodaszarvasos, hanem az egyetlen magyarul tudó igazgató a cégnél!) aztán kifaggatja, hogy mé' jó a UPC-nek, ha nem negyvenezer, hanem csak húszezer forintit fizetünk nekik havonta.

Erre aztán visszavonulót trombitároztak, és bekötötték a másodikat is...

A műszakisok jól dolgoztak, de az íróasztalosok ravatalra valók...

Leírni meg pontosabban azé nem merem, mer félek, hogy holnapra ki leszünk kötve...

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2008.02.06. 16:25:22

En vedem egy kicsit az UPC-t. Nekem adtak most egy csomo uj adot, es nem emeltek a havi dijat... 7 uj adom van ugyanazert a penzert.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.06. 16:25:41

mindenki write-only?
(mondjuk, szablyaügyben én is az voltam...)

LiberAll 2008.02.06. 16:27:40

jah digi tv, ha pixelhalmokat akarsz nézni adás helyett(tv2, RTL klub), vagy románul/angolul az axn-t akkor a digi tv a te párod, upc -ről nem nyilatkozom, nem volt hozzá szerencsém. Én iptv-re váltom márciusban, az legalább nézhető meg tudjátok, akkor kezdődik amikor én akarom :D

báró Csekonics 2008.02.06. 16:28:07

Hmm.
Még évekkel ezelőtt (amikor az HBO-n jó és _friss_ filmek mentek, nem olyanok, ami a retekklubon is ciki már vasárnapi mozinak) előfizettünk rá, szintén UPC-nél.
Aztán elkezdett leromlani a színvonal és egyszer csak feltűnt, hogy egy héten jó ha egy filmet nézünk HBO-n, úgyhogy felhívtuk őket, hogy akkor könnyes búcsú.
Üfsz. rádumált, hogy akkor fele díjért de még egy évre na... OK, egye fene.
Aztán az év letelt, időközben már annyit sem néztük, szóval lemondtuk, hiába igértek félárat meg egyebeket.

Szóval, ha tényleg olyan nagyon kell HBO - tényleg kell? - akkor esetleg nem lehet alkudni velük?

rcgames.ro · http://rcgames.ro 2008.02.06. 16:29:19

Ha 150%-al emelkedik az 2.5x emeles, mert 100+150%.

Amugy a DigiTV osi roman ceg. Tudom, mert foldim a tulaj.

Es sajat, 3G-s mobilhalozatan belul 2.5 forintert merik a percdij kilojat - de ezt csak akkor ha az ajandek 1-2000 perc elfogyott. Az SMS ugyanannyi.

Tudom, fogjam be :)

báró Csekonics 2008.02.06. 16:29:58

Ja, ez kábeles UPC-alatt volt, szóval lehet hogy ez a gond?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 16:33:09

varadi.peter:
hogy jött ki neked a 2,5?

báró Csekonics 2008.02.06. 16:37:24

domifer 2008.02.06. 16:14:38

Most olvastam vissza hsz-det, akkor lehet ilyesmiről volt szó az én esetemben is...

olajmunkás 2008.02.06. 16:37:27

persze... ez is csak egy Zrt.... de mi az?...

vernarancs 2008.02.06. 16:39:18

Mindenki valtson digiTV-re. Van osi roman felirat is rajta!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.02.06. 16:41:24

Felhívod őket, hogy lemondanád az előfizetést. Megkérdezik: Miért? Azt mondod: mert neked ez drága. Aszondják, akkor kapcsolják a kollégát, aki intézi. Kolléga, aki intézi, megkérdezi: De nem fog-e néhány csatorna hiányozni (avagy, melyiket néztétek szívesen). Elmondod. Majd hozzáteszed, hogy de ilyen árért nem nézed már szívesen. Lemondasz róla. Mert te egy olyan vagy. Erre felajánlják neked az új előfizetőknek járó kedvezményes árat (mert te olyan réégi jóóóóóóó ügyfelük vagy. A szabályzatuk ELLENÉRE. Márhogy te elvileg nem kaphatnád meg, de még a veled egy háztartásban élő se. Ja. Broaf). Elfogadod. Leteszed a telefont. A következő akcióig semmi gondod.

További magyar hang 2008.02.06. 16:42:57

"digi.tv a megoldás, mindenféle reklámcélzat nélkül..."

A digi.tv tényleg jó, de igazán csak akkor ha kevés tv-készülék van otthon, mert mindegyikhez külön ilyen vevő-kütyü-izé kell

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.06. 16:53:55

A 150%-al áremelése-e a két-és-félszeres?
Pőke Szapitány meg jóárasította a cumót-e?

DEGEC 2008.02.06. 16:54:59

ja csak a digitevenek fele olyan jo minosege sincs, ettol meg draga..de nezheto lenne ha lenne vmi ertelmes a joban rosszbanon kivul.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.06. 16:59:28

De most tényleg. Én akkor milyen tévét nézzek? Jóárasat vagy Digitv-t? 150%-os áremeltet vagy kétésfélszerest?

Csak azért, mert látom, hogy itt senki nem kérdezősködött az áremelés mértékéről :D

szbszig 2008.02.06. 17:02:55

Rájöttem, hogy néha a hozzászólásokat se kell elolvasni, elég a hozzászólók neveit, hogy az ember már dőljön a röhögéstől. (homár molla, Nelson Mandula stb.)

A LOVAK 2008.02.06. 17:11:45

lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!

farman 2008.02.06. 17:15:12

végig kellett gondolnom a napomat, hogy nem e én küldtem be ezt a postot, de nem. pedig pont ugyanezzel szívok. az ügyfélszolgálatos a telefonban össze-vissza beszélt, hiába jeleztem többször is finoman, hogy én vagyok az ügyfél, immáron vagy 6 éve, jól is fizetek, rendesen is, csak rizsázott nekem. a nagy baj az, hogy az alternatíva a digi tv (nincs kábel a közelben!), annak meg a minősége nem az igazi műholdon (a kábeles digit viszont dicsérik). de valahogy kicseszek én még ezekkel! csak jusson eszembe, hogy!

szbszig 2008.02.06. 17:25:32

Na igen, meg lókupec, A LOVAK, A ROMÁNOK stb... :)

fakkjú 2008.02.06. 17:32:38

minek neked az icsbijo???
1 rakás szar,mindig ismételnek.

KaPé 2008.02.06. 17:32:58

Nálunk is Direct van, a hűség lejárta után szó nélkül megkaptam az új előfizetőknek járó kedvezményeket. Szerintem futni kellene még pár kört az ügyben.

bloghirado · http://bloghirado.blog.hu 2008.02.06. 17:34:55

Én 3 évig fizettem a jupicinek, aztán rájöttem,hogy ők végülis használják a tv-met és a sz.gépemet!
A nagyon befolyásos jogi képviselőm (B.Sz.ü.i.) bartellba megállapodott velü.

civistroll 2008.02.06. 17:41:17

A +150%-os ló már román teve?

lszucs 2008.02.06. 17:43:14

Az télleg senkidesenkit nem zavar, hogy már az indító poszt is egy blöff baromság? Az ember vagy nagyon láma vagy nem képes elolvasni az akciós feltételeket: www.upc.hu/upc_direct/kiegeszito_csomagok/filmek (Katt alul a feltételekre)

Nem kéne mindent elsőre elhinni!

Idézés:
"Cinemax / HBO Pak / HBO MaxPak illetve Felnőtt csomag ajánlatunk kizárólag a számlatartozás nélküli, aktív UPC Direct előfizetőkre vonatkozik, akiknek a megrendelés idején nincs a fent megjelölt Cinemax / HBO Pak / HBO MaxPak, illetve Felnőtt csomag(ok)ra vonatkozó, folyamatban lévő hűségnyilatkozata, vagy azokra vonatkozó előfizetésüket legkésőbb 2008. január 31-ig lemondták, illetve előtte még sosem volt vonatkozó előfizetésük."

Kockásodó, idegennyelvű, rosszműsorújságos óccsó román tévét mindenkinek! Csak mer óccsó!

Secnir 2008.02.06. 17:45:52

"fakkjú 2008.02.06. 17:32:38
minek neked az icsbijo???
1 rakás szar,mindig ismételnek."

nálam utorrent van, az nem ismétel...

xk2spv 2008.02.06. 17:52:31

Szerintem az összes előfizető dögöljön meg. ...Kínhalállal...

Joepardy 2008.02.06. 18:11:04

én írtam egy levelet az upc-nek, hogy vagy megkapom az új előfizetői kedvezményt vagy köv. hó elsejével felmondom a szerződést (begurultam, eldöntöttem inkább semmi de ne nézzenek hülyének). Azonnal telefonáltak, és most 5600 helyett 3900-at fizetek plusz új csatornákkal (sport meg mgm)

fidel kaszkó (törölt) 2008.02.06. 18:12:18

ha megint aláírsz egy évet, akkor megint jóáras lesz. értheto, nem?
bátoriúr-e vagy?

mikimaus (törölt) 2008.02.06. 18:18:07

Kedves Marharépa!

Olvasd el amit beidézel, és értelmeszd megfelelően, légy szíves!

"megrendelés idején nincs a fent megjelölt Cinemax / HBO Pak / HBO MaxPak, illetve Felnőtt csomag(ok)ra vonatkozó, folyamatban lévő hűségnyilatkozata, _____ vagy azokra vonatkozó előfizetésüket legkésőbb 2008. január 31-ig lemondták ____ , illetve ____ előtte még sosem volt vonatkozó előfizetésük. ____"

Az EGY dolog, hogy nem feltétlenül egyértelmű a mondat az alkalmazott VAGY kötőszó miatt: nincs hűség vagy az azokra (?!) vonatkozó előfizetés január 31-ig (!) lemondták.

Ám az "előtte még sosem volt vonatkozó előfizetésük" mondat - szerintem - azt az értelmezést támasztj aalá, miszerint: aktuálisan nem lehet HBO előfizetés, vagy ha azt február 1.-én vagy utána mondták le, akkor NEM bvonatkozik az akciós feltétel az efire.

Egyébként pedig ilyen vitás - vagy méltánytalan - esetben érdemes lenni a műsorszolgáltatóhoz (HBO) fordulni, közvetlenül!

Üdvözöl mindenkit:
Maus Róbert

mikimaus (törölt) 2008.02.06. 18:23:01

Utóirat: mielőtt bárki azt hinné, Veletek (Marharépával) vitázom - NEM!

Csak a kétértelműséget akartam volna feltárni!

Sajnos ehhez hasonlóan satnya és félreérthető szövegeket közölnek manapság a kereskedelemben - és lassan már akár bírósági ítéletekben is.. -, ami ahhoz képest, hogy a magyar lakosság fele [bocs, de az van!] funkcionáls analfabéta, kimeríti a folyamatosan elkövetett erkölcsi csalást... És az nem mentség, hogy az állami szervek, szervezetek, hatóságok éppen ilyen módszerekkel élnek vissza a "jó hülye" állampolgárok értelmezési képtelenségével, amikor sorozatosan akár jogellenes basztatásoknak teszik ki az embereket!

Robi

pce85 2008.02.06. 18:25:01

Fikázom én is a júpiszít, csak mert nem sikerül nagyobb (családi) programcsomagra váltanom 1 éves hülyeségidőszakra. Story a következő: felhívtam őket de az ügyfélszolgálat nem volt elérhető, erre tavaly dec.06-án majd 12-én megmég 22-én is sms-ben elküldtem az irányítószámom, hogy ők majd jól visszahívnak. Később hívtak amikoris hűségesítettem a csellómat, és az ügyfeles ajánlatára a meglévő alapcsomagomat ócsóé családira hűségesítettem. De még később hívtak, hogy Tatabánya Megyei Jogú Városban nincsen konverter. Erre én, az mi és miért fontos a hiánya? Válasz, kell a csomag vételéhez és anélkül nincs szolgáltatás. Szerződést azért gondosan kiküldték, de szerelő az nem jött. Aztán még sokszor(még júpíszí cset ügyfélszolgálatnál is) érdeklődtem a konverter kedves hogyléte és holléte felől, de csak nincsen. Mi ez, kihalóban lévő állatfaj? Hol gyártják, biztos jó messze, hogy megrendelés után heteket kell várni rá? Vajon az új előfizetőnek sem tudják beüzemelni a kért tv csomagot mert nincs anyaguk hozzá?
Egyébként technikailag sem a tv-, sem az internet szolgáltatással nincsen bajom (eddig).

lszucs 2008.02.06. 18:34:47

Egyetértek mikimaus, nem egyszerű a hivatalos szövegek értelmezése, és ezt a directes akciós szöveget sem könnyű átlátni. De. A duma arról szól, hogy a "meglévő!!!" előfizetők közül ki kaphatja meg ugyanazt a csökkentett árú díjat, mint az újak. Azért az szvsz kisillabizálható belőle, hogy 1.) akinek épp most nincs az HBO-ra vonatkozó hűsége, 2.) vagy az HBR-a vonatkozó előfizetését jan. 31-ig felmondta, 3.)avagy még sosem volt HBO-előfizetésük (naná).
A többi meg nyilván, mindenki más megkaphatja a kedvezményest. Tehát pl. akinek épp lejárt a hűségje.
A "vagy... azokra" számomra nem volt félreérthető, mert a hűségnyilatkozat nem többes számban van, következésképp gondolom, csak az előtte lévő "csomagokra" vonatkozhat az "azokra".
Azér vagyok ilyen "okos", mert én is így jártam, lejártam, de elolvastam a szöveget és erre hivatkozva kötöttem újra, ócsóbban. Nekem sikerült. Akkor most meg ezt hogy?

grafitmacska 2008.02.06. 18:38:48

Nem védeni akarom a DigiTvt, de nekem semmi bajom a minőségével. Nem kockásodik, nem szakadozik.Kábelen jön, lehet, hogy azért? A net is jó, ritkán szakadozik, de nem tom, milyen a sebessége. Mi nem tudunk letölteni filmeket meg ilyeneket, mert nem értünk hozzá, csak böngészésre, munkához használjuk. Szerintem az 5850 Ft nem olyan rossz pénz érte (tv + net, korlátlanul)

Corruptor 2008.02.06. 18:45:48

Itt egy félig ellenpélda:

Datanetnél veszem a netet. Látom még tavaly, hogy biza' olcsóbb lenne, ha felmondanám és újrakötném, ugyani a húségidőm már évekkel ezelőtt lejárt. Akkor viszont bukom a mélcímeket, meg egyebeket, amit nem akartam. Gondoltam egyet és felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol elpanaszoltam, hogy kissé hátrányos helyzetben érzem magam, mivel én drágábban kapom a nyóc megát, mint az újak. Most figyeljetek! Kis hölgy aszongya, ha aláírok egy évre, három hónapig nem kapok számlát, utána a jelenlégi összeget kell fizetnem. Gyors számolás, konklúzió; olcsóbban jövök ki, mint az újonnan belépők, nosza aláírtam. Három hónapig tényleg nem jött számla. Most jött, a régi összegről. Korrekt. Megjegyzem, nem áll/állt szándékomban lecserélni őket, mert - velem - eddig baromi korrektek voltak, a szolgáltatás minősége is rendben van.

Corruptor 2008.02.06. 18:46:57

ps. Mondjuk illene automatikusan felkínálni a régi ügyfeleknek, de spongyát rá.

Corruptor 2008.02.06. 18:49:39

grafitmacska:

www.google.hu/search?sourceid=navclient&aq=t&ie=UTF-8&rlz=1T4ADBS_enHU253HU253&q=dsl+speed+test

akármelyiket választhatod, lesz fogalmad a neted sebességéről. Persze nem árt magyar szervert is nézni, mint pl speedtest.datanet.hu/datanet.html

grafitmacska 2008.02.06. 18:55:29

Letöltés 863 kbps, feltöltés 463 kbps. Ez most jó vagy rossz? Ez a datanetes adat!

__franky__ 2008.02.06. 19:08:21

Valakinek sikerült már UPC-nél internet utalvánnyal fizetnie? Elvileg január 1.-étől elfogadják, de arra hivatkozva, hogy sok a feldolgozandó levelük nem számolják el. Én január 3.-án küldtem nekik el e-mailban az utalványok kódjait, de fülük botját sem mozdítják rá. Csekket persze küldenek. Én még a 7en bemegyek az ügyfélszolgálatra asztalt burogatni. :)

fakkjú 2008.02.06. 19:10:16

cickafark,nekem aszonták ezek a troger jupiszisek hogy hiába volt eddig 3900 a havidijam mostantol fizessek 5700at mert lejárt az 1 évem és ha nem tetszik mondjam fel a szerzödést és 3 honap bünti után ismét bekötnek,havi 3900ért...normááális???

SoulAssassino 2008.02.06. 19:30:29

Kérdés, a DigiTV-t mindenkinek a megrendeléstől számított sokadik hónapban kötik be? mert nekünk volt vagy 4 hónap a 3-6 hét helyett mire sikerült, viszont maga a szolgáltatás jó, habár a csatornainfók nem mindig jönnek, bezzeg a UPC directnél még 6-7 éve még kis ismertető is volt szinte minden műsorhoz...

Papy 2008.02.06. 19:32:23

Én az UPC-nek fizettem 4200Ft-ot,
a T-comnak 4000 Ft-ot a telefonért,
a Tvnetnek 7000 Ft-ot a 4 Mbites netért. Dec 31-én mindhármat kirúgtam.
Most fizetek a Diginet 2700-Ft-ot az 57! csatornáért.(Eurósport2, Angol Premier Liga!), 2500 Ft-ot a 10 Mbites internetért a Diginek , (Fel-le 10 Mbit!), a telefonért 0 Ft-ot a Diginek.
Tehát havonta 10000 Ft-ot spórolok és jobb szolgáltatást kapok. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Digikábelt. Debrecen. www.dmcc.hu

PTibor (törölt) 2008.02.06. 19:36:17

Az UPC miatt én is nyafogtam egy ideig..
2002 óta van chello-m, illetve amióta újpesten is szolgáltat tv-t azóta van szerzőődésünk. Hiába vaagyok megelégedve a szolgáltatásukkal, az árat egyre inkább sokallattam, viszont tavaly karácsony előtt jött egy hívás az UPCtől, ahol azt mondták, hogy ha bevállalom a telefont 0 ft-ért, akkor a mostani 17 helyett 12 lesz a számla. Mondanom sem kell, elfogadtam. Meglepő volt, és így végül pozitívan csalódtam bennük

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2008.02.06. 19:47:30

Liberall!!

A beltérin illik beállítani az adás nyelvét,(alapból angol-román-magyar),valamint SW frissítés a net segítségével, és semmi gond vele. 136 adó,nagy részén txt,stb...

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.06. 19:48:03

Nemértem ezen miért kell csodálkozni? Vagy te minden hónapban bemész a boltba és kéred a multhavi áron a kiflit?
Nekem net+tv szolgáltatás van egybe, mikor bekötettem még külön volt, az új belépőknek ha egyszerre rendelik meg kedvezmény jár és olcsobb, mivel nekem még szerződés nélküli előrefizetendő netem volt jóval többet fizettem, majd áttértem a hűségnyilatkozatosra mert ugye az olcsobb és a tvt is kértem ami ugye egyben még olcsobb lenne, de mivel én nem új előfizető vagyok hanem régi ezért nekem nem jár a kedvezmény.
Ez teljesen ésszerű, mivel a kedvezmény meg az olcsobb árak arra valóak hogy odacsábitsák az embert, nem arra hogy megtartsák, van megoldás is.Fel kell mondani a szerződést majd másnap visszamenni és kötni egyet akkor új előfizető leszel.Nem kell ilyeneken csodálkozni ez a kapitalizmus.

Pandamacy (törölt) · http://szanalmas.hu 2008.02.06. 19:55:55

Én is átestem ezen a tortúrán, 2007-novemberben, akkor járt le a hűségnyilatkozatom. Kaptam egy sokkal magasabb számlát, erre felhívtam a 1221-et, hogy ezt nem fizetem ki. Ők mondták, ok, akkor viszont újra hűségnyilatkozat, és akkor kapom az akciós árakat. Ezek után persze a hűségnyilatkozatot választottam, de csak azért, mert még mindig jobb ez, mint a téonlánnyal bohóczkodni. A munkahelyemen a négygigásként fizetett net 3,5Gb sebességgel csordogál, míg az upc tavaly önállóan az alapcsomagot felemelte egygigásra, azóta 1,25Gb-es sebességgel netezek állandóan, tehát nem ingadozik. Hiba esetén (3-év alatt 2-alkalommal) 2-órán belül kint volt a szerelő autóval. Egyenlőre nincs jobb, de lesz. A vezeték nélküli megoldások be fognak törni az országba, és elsöprik a kábelbarátokat.

benkoo 2008.02.06. 19:56:16

én annyit mondok hogy a szolgáltató én(mi) vagyok(unk) és az ügyfél meg az aki adja a szolgáltatást.(UPC?T-...,Fibernet stb.)
ÉN boldog vagyok hogy adhatok:D

Dscdbb 2008.02.06. 19:57:13

Idióta, 150%-kal emelkedne? Talán 150%-ra.. Tanulj meg fogalmazni/írni. Én sem adnék neked semmilyen kedvezményt.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 20:17:15

Most, hogy megint előjött a téma, akkor kérdezném, hogy tisztázódott-e már a dolog a számokkal meg a százalékokkal?
Nyugtalan vagyok.

Kardics 2008.02.06. 20:25:51

A lovak ? %-ban kerültek román kézbe?

Corruptor 2008.02.06. 20:53:15

OFF------------------------
Aki mégegyszer a lovakkal jön, komolyan mondom, hogy szamárral fogom keresztezni. Ha nincs értelmes mondanivaló, akkor maradj távol. Ugyancsak az elsőzők, másodikozók.
OFF END --------------------

grafotmacska: Ez egy egymegás kapcsolatnak tűnik. Az, hogy jó-e vagy sem, az annak függvénye, hogy mennyit fizetsz, ugyebár. Ha 2-3 ezernél többet, akkor nem jóóóóó.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.02.06. 23:00:02

holo 2008.02.06. 19:55:55
"A munkahelyemen a négygigásként fizetett net 3,5Gbsebességgel csordogál, míg az upc tavaly önállóan az alapcsomagot felemelte egygigásra, azóta 1,25Gb-es sebességgel netezek állandóan, tehát nem ingadozik."

áruld már el komám, melyik csomagban szolgáltat a júpíszí giás netet??? :DDDDDD

KiQsz_ 2008.02.07. 01:22:21

A digiről csak jót tudok mondani annak ellenére hogy valóban a románoktól hozzák a netet mert ott OLCSÓBB. Én 5800Ft-ot fizetek havonta a legnagyobb tv csomagért(naggyonsok csat.)+100Mb/s netért, telefonért csak amit beszélek (digist hívni pár Ft és jár 3000 perc ingyér a net+tv miatt). Ja és nincs hűségnyilatkozat. És a net TÉNYLEG 100Mb/s persze korlátlan. HBO-t nem fizetem, hülye lennék. Ezzel a netsebességgel pár óra alatt letöltöm a heti néznivalót, jobbakat a HBO műsorától, DVD minőségben. UPC ezért tukmálja a HBO-t mert a netje egy szar.
Digitv-t csak ajánlani tudom mert nem járhatsz rosszul, csak fizesd a számlát és kész, ha megunod, felmondod. Bár nincs jobb szolgáltató a piacon. Erről ennyit.

A UPC "egygigása" nem korlátozott, és ez az össz letöltés? Vagy az illető a UPC alkalmazottja. Mást nem tudok elképzelni.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.07. 01:55:43

Embörök. Hun a toszban van gigás net proliknak? Oda megyek lakni. Nálunk itten polgároknak és üzletnek max 60 mega pörög ki, afölött, meg nincs aki megfizetné.

Ismerek olyat, aki 100 megabites nettel betápol 50 embert normális eléréssel. Gigás net bammeg. Beszarok :D

100 megabites net 25 euroért? Ócsó-e a net arrafelé? Töltöttél már le ilyen tűre húzott nettel? Elértél-e 80mbps-nél nagyobb letöltési sebességet? Vajon milyen szerver bírt el veled? Gépnek 100 Mbit adat net 40. Embernek gondolhatod mennyi.

Ez a pár poszt olyan volt mint egy időutazás. Vagy én feküdtem kómában?

Nem kötekedésképpen, de ez nekem irreálisan soknak tűnik. Gigás net munkaállomásra. Mindegy. Nem ragozom.

székelyrobi 2008.02.07. 09:52:30

Hát nekünk inkább a UPC jött be, mint a román gagyi...

DaveSlim 2008.02.07. 10:21:39

Aki a hábéóért fizet, sikeres ember nem lehet.
Van neted, hisz emailt írtál. Tölts le filmet hbo helyett és megspórolod az extra havidíjat....
Ennyi.
Találd fel magad, magyar vagy...

Phantom Joe 2008.02.07. 10:41:15

Az JÚPISZI korlátlannak mondott internete kereken 250 GB-ig korlátlan, na erre mit léptek?
A lovakat meg csak azért tudták ellopni mert mi magyarok hagytuk, de majd visszaszerezzük őket!!!

moli 2008.02.07. 11:04:30

ujpest lakoparkban egyre tobb digitv tanyert latni, nem veletlenul. kepminosege jobb, mint a upc _*KABEL*_.

A ROMANOK 2008.02.07. 11:09:56

Nincsenek nálunk azok a tetves lovak!

Digi tv meg ősi hazai .. . és nevelő célzatú... axn-nel románul és angolul is meg lehet tanulni az alias 3. évada alatt ... kell ennél több?

moli 2008.02.07. 11:12:39

sergei: van cnn digitv-n, nyomj egy uj keresest. es most raktak be a paprikatv-t, a eurosport2-t es latszik, hogy tervezik az axn crime-ot, axn scifi-t

elwood 2008.02.07. 11:29:39

flexsnake:
"Ez teljesen ésszerű, mivel a kedvezmény meg az olcsobb árak arra valóak hogy odacsábitsák az embert, nem arra hogy megtartsák, van megoldás is.Fel kell mondani a szerződést majd másnap visszamenni és kötni egyet akkor új előfizető leszel.Nem kell ilyeneken csodálkozni ez a kapitalizmus."

Sajnos nem kapitalizmus, ez monopolkapitalizmus. A kapitalizmusban versengő szolgátatók áraznak. Hosszú távon az ár az önköltség meg némi tisztes haszon lesz.

Monopolhelyzetben a szolgátató annyiért adja amennyiért akarja. Mivel mégsem adhatja akármilyen drágán (akkor már nem vannék meg) ezért "pozicionál" vagyis megpróbálja kitalálni mennyit adnál érte. Aki csak ócsóér veszi annak ócsóér adja. Aki birkamód nem szól (mint én) hogy nemá ez már sok lesz, annak drágáér. Akinek van pénze úgyis leszarja.

Vagyis azt az információt kell eljuttatni a monopolcéghez, hogy ez nekem drága, és akkor nekem olcsóbban fogja adni.

Ezt az információt kedvem lenne féltéglára celuxozva ablakon át eljutattni.

Bár kapitalizmus lenne.

moli 2008.02.07. 11:34:04

SoulAssassino: digitv-t nem a kozpontban, hanem egy (felhasznalok altal) ajanlott szerelonel kell kerni, akkor masnap vagy meg aznap bekotik (nalam ez volt). erdemes olyan szerelot valasztani, akinek van eszkoze a kalibralashoz es elhivatott (nalam ez volt) es nem kezzel-szemre allitja be az adast, innen van a sok teves panasz is a minosegre, de ezeket a szereloket folyamatosan kirugjak

hawkeye 2008.02.07. 15:12:37

A műholdas Digi tévével az a baj, hogy a román szerelők a lopott magyar lovakon járnak bekötni. Ráadásul a sok cujkától keresztbe ál a látásszenzoruk, így gyakran összekeverik az elevációt az azimuttal. Attól kezdve a műhold helyett csak a telehold jön be (a sajtos).

dutempula (rulez) lótolvajok....

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.07. 15:26:22

Digitévénél hogy jön ki százalékban az áremelés?

Szumi 2008.02.07. 18:00:08

Nincs kedvem végigolvasni az összes kommentet, de megjegyzem, hogy a NORMÁL ÁR az, amit most kérnek tőled, az előző volt akciós - akkor Neked, most másoknak - az új belépőknek. Az UPC (is) elsősorban vállalkozás, nem pediglen népjóléti, karitatív egylet. Ha neked van (lesz) vállalkozásod, Te is megszabhatod, hogy kinek adsz kedvezményt és milyen feltételekkel.

Szumi 2008.02.07. 18:03:32

Ja, DIGI TV:
Kicsik a tányérok, cserélje nagyobbra az, akinek szétesik a kép - kb 5 rugó egy nagy offset tükör - s a gond megszűnik

Pandamacy (törölt) · http://szanalmas.hu 2008.02.07. 22:34:34

"áruld már el komám, melyik csomagban szolgáltat a júpíszí giás netet??? :DDDDDD"

Bocsesz, egész nap számoltam, ilyenkor ez normális.. :) kbit/mbit-et akartam írni, nem Gb-et. ollan még egyenlőre nincs :)

szep 2008.02.07. 22:44:06

elwood 2008.02.07. 11:29:39
flexsnake:
"Ez teljesen ésszerű, mivel a kedvezmény meg az olcsobb árak arra valóak hogy odacsábitsák az embert, nem arra hogy megtartsák, van megoldás is.Fel kell mondani a szerződést majd másnap visszamenni és kötni egyet akkor új előfizető leszel.

MEG TUDOM ERŐSÍTENI. NEKEM 5200 VOLT SOKÁIG AZ ALAPCSOMAG. AMIKOR MÁR RÉG LEJÁRT A HŰSÉG, ELKEZDTEK AKCIÓZNI. ELŐSZÖR 4800, MAJD 3990 LETT AZ ÁRA SPORT+CSALÁDI. AZ ÉVI 14.000 Ft ÉS 20 CSATORNA KÜLÖNBSÉG MÁR SOKNAK TŰNT.
BETELEFONÁLTAM, HOGY KÉNE VALAMIT CSINÁLNI. ÉS JÖTT IS A SZÖVEG, HOGY ERRE NINCSEN MÓD.MEGKÉRDEZTEM, HOGY MI LENNE, HA MOST FELMONDANÁM, MONDTA HOGY MEGTEHETEM. MEGKÉRDEZTEM, HOGY HOLNAP KÖTHETEK-E ÚJAT, MONDTA HOGY IGEN. AKKOR ELMAGYARÁZTAM NEKI HOGY NEKEM IS ÉS A KOLLÉGÁINAK IS EGYSZERŰBB HA MOST ELINTÉZZÜK TELEFONON. FÉL PERCIG BESZÉLT A FŐNÖKÉVEL ÉS KÖVETKEZŐ HÓNAPTÓL 1200-AL KEVESEBBET FIZETTEM, JA ÉS AZNAP LETT PLUSZ 20 ADÓ.
ENNYI

Layosh 2008.02.08. 07:54:22

DigiTV-hez kell menni. 2700-ért kapsz csomó csatornát(kb 3 kockásodik néha, a többi nem). 3 magyar HBO csatorna (HBO, HBO2, HBO Comedy) 1800-Ft. És persze mindez hűség nélkül!!!
Ha hűséget is vállalsz (1év), akkor az HBO csak 1200-Ft.
És ugye az angol bajnokit a UPC-n nehéz nézni, a digi-n viszont ott van élőben.

Számoljatok már, mielőtt a UPC-hez mentek két évre raboskodni!!!

mati88 2008.02.08. 21:44:28

OK, hogy a Digi olcsóbb, de amikor az alapcsomagra szerződtem, akkor még a digi nem volt, így maradt a UPC. Ha lejár a szerződés akkor lehet módosítani, de addig nem.

Az áremelés pedig, mivel eddig 1.200 Ft volt a Pak, húség nélkül pedig kb. 3.000 Ft, így a 150%-os emelés korrekt.

Egyébként felhívtam őket, de elzárkóztak előle, hogy hosszabbítsak, illetve később engedték volna, de rosszabb feltételekkel (2 év hűség).
Egyébként meg nem óhajtok könyörögni nekik, a honlap szerint nem vehetem igénybe.

Zsoó 2008.02.08. 22:49:19

"szablyák"
Az LY -t ki kéne iktatni a magyar nyelvből úgy érzem...semmi szükség rá:P
Csak idegbajt okoz, ha vki ly-t használ j helyett, amikor j-t kéne:D

Tudálékos 2008.02.09. 14:27:53

A JÚPÍSZÍ a legtrágyább cég!
Át szerettem volna íratni az előfizumat. Kb.16:10-re értem a Kinizsi utcai "ügyfélszolgálatukhoz?" ami a net szerint este 5-ig van nyitva. 1 kretén törpe bizonsági őr állított + az ajtóban, h már nem tudok sorszámot kérni, mivel mára bezártak. Kértem, h hívja oda a fönökét, de ő csak ennyit volt képes kinyőgni a csökevényesedett agyával. Kértem a panaszkönyvet a válasz ugyanaz. Még aznap felhívtam a jupíszí telefonos ügyfélszolgálatát, ahol tudtomra adta 1 nagyon kedves hölgy, h csak a Kinizsiben lehet írásban panaszt tenni. Visszamentem. A fogyasztóvédelmi felügelyelőséget említettem, kezembe nyomtak 1 üres a4-es papaírt, h erre írjam le a panaszomat. Hát gratula. Mit is írnak a júpíszí honlapján? "A UPC hisz abban, hogy az ügyfél az első, és a lehető legjobb, legteljesebb szolgáltatást érdemli." Hál' Istennek +szabadultam ezektől a droidoktól, és mindenkinek csak ezt tudom ajánlani.

gumby 2008.02.10. 06:48:32

az új előfizetők hűségnyilatkozat nélkül ugyanazon az áron kapják meg a szolgáltatást mint a régi előfizetők hűség nélkül/újaknak még pluszban bekötési díj/.Az újelőfizetők csak hűségszerződéssel kapják meg kedvezményesen a szolgáltatást,és UGYANERRE a kedvezményre jogosultak a régi előfizetők is /itt szintén a bekötési díj elengedése a difi, amit a hűség bontásával terhelnek. Az a bizonyos három hónap azért van-most fogtok megkövezni- mert a szolgáltatónak is vannak érdekei. Ezt már nem írom le, mert ha kétszer valaki elolvassa az előbbi két mondatot, akkor megérti ezt is-bár lehet hogy ennyi funkcionális análfabéka közt csak hülyét csinálok magamból, hogy ide írogatok. ha valakinek hűsége van, akkor értelemszerűen csak a lejárta után tud újabb hűséget kötni, és mivel a upc előre számláz, az első nagyobb összeg és az új hűséges ár különbözetét a köv. számlán jóváírja. ezeket tessék átgondolni, ne csak fröcsögni a hülyeségeket.ez mind le van írva szerződésekben is, de ugyebár "nem vagyunk mi jogászok, hogy olvasgassunk!" ezek az emberek ezt akkor se fognák föl, ha maga dr.badár venné őket kezelésbe, vagy szőke kapitány a metrón a fülükbe ordítaná

mati88 2008.02.10. 19:16:08

Kedves gumby!

Mielőtt te ilyen nagyon okos gyereknek hiszed magad, jó lenne ha a szövegértelmezés területén is megfelelő készség és jártasságra tennél szert.

Olvasd el légyszíves a jelenlegi HBO akció feltételeit. Az van benne, hogy csak a 01.31 előtt megszüntek vehetnek részt benne. Tehát ha neked 02.04-én jár le a hűséged, akkor nem. Ebből következik, hogy nem vehetsz részt ebben az akcióban, tehát fizeted a listaárat. Mivel így nem kéred a szolgáltatást, így lemondod. Tehát nem nézed, de nem is fizetsz érte. Tehát se te, sem a szolgáltató nem jár jól. Ergo mindenki szív. Ez a probléma!

Andor S 2008.02.11. 15:12:02

Én is pontosan így jártam. Nekem is kifutott az akciós hbo. A UPC annyit mondott hogy modjam le, 1 hónap szünet, és utána újra akciós áron nézhetem. Természetesen 1 éves vállalással.
Úgyhogy most újra 1200ft.

Amúgy valóban tojnak a régi ügyfelekre.
Remélem a csellóra ez az 1 hónapos szabály nem vonatkozik.

unsaid 2008.05.07. 07:44:40

Én is a UPC-nél voltam évekig,pedig nem Karakószörcsögön lakom,de itt 7 éve még se kábel TV se semmi.Októberben megrendeltem a Digi Tv-t (a reklám szerint 4-6 hét)Februárban hívtak,hogy akkor jöhetünk bekötni?Mondtam köszi hagyjuk.Közben lemondtam a UPC-t pont 35 perc alatt sikerült,de azért felajánlották,hogy ha nem mondom le,az eddigi 5400 Ft helyett pont a feléért nézhetem ugyanazokat a programokat.Felháborító.Hét hűséges év után akciósan TV-zhetsz,ha le akarod mondani!!Más cégek a hűséget jutalmazzák.A UPC-nél az új előfizető a nyerő csak utána bírja a pénztárcád.

vorikiraj 2008.06.12. 00:14:51

SZOVAL A LOVAK.MIKOR MI,/MAGYAROK/IDEJÖTTÜNK,A ROMÁNOK MÉG VALAHOL A MAI ALBÁNIA TERÜLETÉN VOLTAK,ÉS MARADTAK IS MÉG VAGY 150ÉVET.HA MÉGIS ELLOPTÁK A LOVAKAT,CSAKIS AZ OTROSZOK TEHETTÉK,ÉS HOGY NE TALÁLJUK MEG EZÉRT MEGETTÉK ÖKET.. A DIGI TV.NEM ROMÁN.ERDÉLYI.A TULAJDONOSA IS MAGYAR.ERDÉLY IS AZ./MI IS LEHETNÉNK AZOK/ NEKEM DIGI VAN,ÉS MEGVAGYOK VELE ELÉGEDVE.SANJA ,MOST ÁTKELL HELYEZNI A PARABOLÁT--REMÉLEM ÚJRA JÓ LESSZ.HA

Susiené 2008.12.22. 10:07:00

No a DIGI tv sem jobb a Deákné vásznától.Október 30-án jeleztem hogy elköltözünk és az új lakhelyen be kéne lőni a jelet.30 napos határidőre ígérte a szolgáltató,hogy kijön a szerelő és beállítja a tükröt.Csupán 7.km. van a 2 helység közt ahová költöztünk.Ma december 22. van és már naponta telefonálok a DIGI-nek de szép ígéreteken kívül semmi.Egy kuszvadék szerelő sem keresett meg.Már a tükör is a falon van és a szerelvényezés is kész csak az "égi jel" hiányzik ami még karácsonyra sem jön el.Ámde számlát azt küldenek ám rendesen!!! A UPC sajnos inkorrekt de a DIGI sem piskóta.Mindkét társaságnak karácsonyra egy hatalmas áramszünetet kívánok!

kodosalbion 2010.02.11. 15:14:08

UPC:
Egy hónapja kötöttek velem Bronze csomagra hűségnyilatkozatos szerződést. Most levettték az idegen nyelvű csatornákat szó és mukk nélkül, plusz 400-ért visszakaphatod.
Hol van ilyenkor a Versenyhivatal, hol a Fogyasztóvédelem? Itt már mindent lehet?
süti beállítások módosítása