Tékozló Homár

Ingyenes modemcsere tízezerért

2008.02.11. 12:05 | jackyll | komment
Marci egy hagyományos átirányítós-termékkapcsolós trükköt detektált a T-csoport berkein belül. Naiv ügyfélnél kiment az ADSL-modem, a szupport telefonon "sajnos nem tudta megoldani" a problémát, ezért előbb átirányította egy percenként 350 forint/perces kollégához, aki aztán tízezerért segített volna élőben is:
A cégünk számítógépek javításával foglalkozik, és az egyik ügyfelünk jelentkezett az alábbi sztorival, ami egyébként az egyik kollégánkkal is megesett (ő nem dőlt be): Elromlott ma reggelre az internet, össze-vissza villogott az ADSL modem. Ő egyből felhívta a T-Online-t, aki az internetszolgáltatója, és kérte a műszaki segítségnyújtást. Sajnos az ott lévő kolléga nem volt kellőképpen kompetens, és felajánlotta, hogy 350+ÁFA/percért tud valakit kapcsolni, aki kompetensebb nála. Előtte azért egy újraindítással és egy resettel bepróbálkoztak, sajnos sikertelenül. Sajnos az ügyfelünk nem volt eléggé szemfüles, és belement az átkapcsolásba.

Egyből kapcsoltak is neki valakit, aki mindenféle "vizsgálatokat" végeztetett a modemen - értsd: újraindíttatta a modemet, ki-be kapcsoltatta, stb. A modem sajnos nem javult meg, mint ahogy a 2. lépésben sem. Ekkor felajánlotta az eddig 350+ÁFA/percért ügyködő kompetens úr, hogy kijönne a helyszínre, hogy ott vizsgálja tovább a problémát 8.000+ÁFA kezdőértékén, ami még akár több is lehet természetesen. Ügyfelünk ekkor közölte, hogy neki erre nincs pénze. majd felhívott minket.

Mi pedig közöltük vele az alábbiakat, és üzenjük mindezt a T-Online-nak/T-Com-nak is!
1, Az ADSL modem cseréje ingyenes, ha az a T-Com tulajdonában van. Márpedig a modemek 99,5%-a T-Com tulajdon, mint ahogy ez a jelen esetben is volt.
2, A T-Online az ADSL modem meghibásodása esetén köteles a T-Comot értesíteni, aki 72 órán belül köteles a modem cseréjéről gondoskodni. Ha mindez nem jön össze, akkor az ÁSZF szerint a T-Online négyszeres (!) kötbért köteles az ügyfélnek kifizetni/jóváírni.
3, Undorítónak tartjuk, hogy a T-Online ügyintézője mindezt felrúgva a T-Com Szuperszerviznek passzolta át a teljesen egyértelmű ügyet, mindezt csak azért, mert a szerencsétlen ügyfél nem tudja, hogy azért nincs nála internet, mert a modem rossz, és nem tud szinkronba kerülni a központtal.
4, Az is lehet, hogy nem az ügyintéző a hibás, hiszen ő "csak" utasítást teljesít. Igaz, nekem ez a szöveg már az SS esetében sem jött be.
5, A legjobb az egészben, hogy ha az ügyfélnél van pénz, és kellőképpen analfabéta informatikailag (márpedig az előfizetők nagy része az), akkor lehúzzák tizenezer+ÁFA összegre egy olyan hiba elhárításáért, amit ingyen meg kellett volna csinálniuk. Rohadt banda.

Remélem, sikerül ezen "kis stikli" ismertetésével több mindenkit megóvni a T-csoport szemét magatartásától, mert nem hiszem, hogy arra lennének rászorulva, hogy a "kedves ügyfelek" lehúzásával gyarapítsák a Deutsche Telekomot és a részvényeseket. Már ha azok tudnak akármit is a T-csoport hazai tevékenységéről. Vagy ha érdekli őket. Mert jelenleg nem így tűnik sajnos.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bizonytalan  2008.02.11. 12:07:27

hívhattak volna engem is (SMS: 192-168-0-1)

Mokele-Mbembe 2008.02.11. 12:10:23

Jó. Ezt a postot is kibeszéltük. Jöhet a következő.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.11. 12:12:53

az a legjobb, amikor aszonygya a helpdeszk:

asszonyom, húzza ki a vezetéket a falból, várjon öt percet, és dugja vissza. a kapcsolat azonnal helyreáll.

azannya!

lelkes darázs 2008.02.11. 12:16:12

nem egyszer volt, hogy be kellett telefonálnom, nincs net. erre mindig újraindították a kapcsolatot. volt hogy ezt megtagadták...

Rák Attantam 2008.02.11. 12:19:49

Mit vár az ember, ha a tisztelt T-csoportos emberkék a Rolling Rock tulajaival járnak este 10 után teniszezni a Feneketlen tó partján (és sajnos nem alján) levő buborékba?

Teendő: ÁSZF-be csomagolt rossz modemet behajítani az ablakukon...

volga 2008.02.11. 12:23:49

Takony Lány.
Véletlenül nem a Palkovicsné laptop-jával próbált nettelni a kedves ügyfél?

Mokele-Mbembe 2008.02.11. 12:24:22

Én csak azt szeretném mondani, hogy amikor idejöttünk lakni, az éjszaka a románok ellopták a netkapcsolatomat.

volga 2008.02.11. 12:28:43

Az ügyfélszolis embernek nem volt véletlenül román akcentusa?

lókupec 2008.02.11. 12:31:56

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

Rák Attantam 2008.02.11. 12:35:45

Lókupec, ez így bemondásra nem megy!
Alvázszám, motorszám, törzskártya?...

al Dajjal 2008.02.11. 12:37:01

A cikk egy az egyben hazugság!!!!!!

Az említett fizetős csoportnál dolgozom. A telefonos segítség díja 350Ft Bruttó egyszeri díj kapcsolatbeállítás levelező program beállítás esetén.
A helyszíni kiszállás Díjai a szuperszerviz.hu oldalon megtekinthetőek. Kiszállás + fél óra munkadíj: 3990+3990 Bruttó. Természetesen csak ügyfél oldali hiba esetén kell fizetni.
2005 augusztusa óta a modemek az ügyfelek tulajdonát képezik, melyekre 12 hónap csereszavatosság van. Ezen idő után az ügyfél költségén történik modemcsere.
Tán nem ártana az ilyen könnyen ellenőrizni legalább a könnyen ellenőrizhető dolgokat. (szuperszerviz.hu t-online.hu)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.11. 12:38:14

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor megyünk falhoz állítani és fejbelövetni hű forradalmárokhoz méltón, bacc papucsban a tisztelt T-sek vezetőit?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.11. 12:41:44

Az egy dolog, hogy mi van a papíron és mit mondanak telefonban. Bár ezeket felveszik hangszalagra, arra azért kíváncsi lennék. Viszont az, hogy egy az egyben hazugság? Vajon kinek hiszek, a postolónak, vagy a kedves T-seknek, akik mindig teljesen korrektül állnak a dolgokhoz és sose csaptak be senkit? Nem is tudom.

úrilány 2008.02.11. 12:42:26

jajj, hát már nem egyszer írtam ide kommentekbe az "ingyenes szolgáltatás most bevezet áron" szókapcsolatot...
...még mindig nem ismerjünk kis országunk nagy poénjait? *-)

Starlark 2008.02.11. 12:45:27

Elve azt tirpákságnak tartom a T-online részéről hogy az ügyfélszolis 1234-es száma nem zöld szám. Végig kell hallgatni az idegesítő sablonszövegeket mire egy emberi lényhez el tudok jutni. Ha már a T csoporté a vonalak nagy része ennyire már lehetne nagyvonalú hogyha hibát akarok bejelenteni az ingyenes.
Még a voda ügyfélszolija se kér pénzt...

al Dajjal 2008.02.11. 12:47:19

Ügyfélszolgálat már 1412. T-Com vonalról ingyenes. Starlark problémája megoldva.

BBenji 2008.02.11. 12:50:54

Szerintem rohadjon meg az egész T csoport úgy ahogy van.

Ha nálunk nincs net, akkor konkrétan nem tudunk dolgozni, mert webfejlesztéssel foglalkozunk. Számtalan eset volt, hogy egyik pillanatról a másikra elment a net, vagy kegyetlenül belassult. Szétvetett az ideg nem egyszer...

Ennek ellenére minden második ügyfélszolgálatos ember értelmes volt és velük hiába ordibál az ember, úgy van kitalálva a rendszer hogy azt a gyökeret aki valóban felelős a térség gondjaiért nem lehet leugatni.

És még annyit had mondjak, hogy a T csoport véleményem szerint egy szégeny úgy ahogy van. Amit az iwiw körül művelnek az is szánalmas...

Második homár bejegyzésem... és milyen jó itt lenni!

Starlark 2008.02.11. 12:52:26

Oh, ezer köszönet felírtam :) És mióta?

Mondjuk sokat nem hívom mert a 4Mbit már csak 2 marad beletörődtünk :)

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.11. 12:54:47

Aszongya 8000+áfa=tizenezer+áfa azaz 3990+3990

Tippelek: zrt.

al Dajjal 2008.02.11. 12:54:49

1234 több okból nem volt ingyenes:

Előszőr is: Volt ingyenes a szám, de sok olyan hívás volt, ami nem szolgáltató oldali kompetencia volt, ezzel a valós hibák elől foglalták az ügyintézőket.
Másodszor: A telefon vonalat mi is béreltük, mikor még külön cégnek számítottunk. (Axelero, T-Online 2007 okt. 1 előtt)

grafitmacska 2008.02.11. 12:56:45

És az mért van, hogy ha valami problémám van, nem lehet kétszer ugyanazzal az ügyintézővel beszélni? Mért kell az egész történetet mindig előlről kezdeni? Mért gondolják, hogy egy telefonnal mindent meg lehet oldani? ha komolyabb a probléma, mért nem kapcsolhat az ügyfélszolgálatos egy szakembert? ( nemcsak técomos, eonos ügyfélszolgálatra is vonatkoznak a kérdéseim.)

Pepin bácsi 2008.02.11. 12:58:58

szia grafit !

e.on-nál mocskosabb cég nincs !

al Dajjal 2008.02.11. 12:58:59

Starlark!
Sajnos igen. Az új sebességek sávszél intervallumról szólnak. Ha jól sejtem, a ti esetetekben 1-4Mbit közöttiről. 2Mbitre fel lehet adni hibát elvileg, de ugye az intervallumban benne vagytok. Ha a vonal fizikailag ennyit bír (távolság, akármi miatt) akkor sajnos sokmindent nem lehet tenni. :-(

al Dajjal 2008.02.11. 13:02:15

Grafitmacska!

Többszáz ügyfélszolgálatos lát el 24/7-es ügyfélszolgálatot. Lehet, hogy bent sincs, akivel korábban beszéltél. De, ha bent is van... Naponta cirka 80 emberrel beszél mindenki. Még ő sem emlékszik a problémádra, csak akkor, ha extrém különleges a számára is. Ha hozzá is jutsz el, akkor is újra "képbe kell hoznod".

Secnir 2008.02.11. 13:02:32

tékom, tékom, tékom...
...aha, megvan, az nem a MATÁV utódja véletlenül. csak a nevét változtatta meg? Mert akkor már mindent értek.

a nincs-net van-net játékot meg egy sima (másszolgáltatós) adsl kapcsolattal el lehet intézni. próbából mondjuk ha 15000 ügyfél egyéves hűségnyilatkozattal elmegy a matávtól, akkor majd el fognak gondolkozni azon, hogy mit rontottak el.
addig nem.

más:
a matáv már akkor is szar volt, amikor a matáv-bbs-re csak hatan tudtunk feljelentkezni, és 5-15 perc között random ledobott. qrva jó volt, pláne letöltés közben. ha 15 pec után fent tudtál maradni, akkor már tiéd volt a világ, de addig csak félelem és rettegés...

...lehet, hogy az autentikáló szerver ugyanaz, mint anno volt. el tudom képzelni.

HZCs 2008.02.11. 13:03:14

350/perc? szexhirdetés ez amúgy?

grafitmacska 2008.02.11. 13:05:50

Tudom! A kocsmában még mindig nincs villany?:))nekem volt olyan történetem az eonnal, hogy 40.000 forintért + két ismerős bevetésével kötötték csak vissza az áramot a telkünkre és közben folyamatosan hülyének néztek.Jelzem, soha egy fillér tartozáom sem volt feléjük... Kikapcsolni ki tudták szó nélkül az áramot, egy pillanat alatt Vissza pedig....egy hónapig tartott a procedúra.És kb.
200 ügyfélszolgálatossal beszéltem rongyosra a pofámat.
Hihetetlen.
A történet már megismétlődött azóta az Invitellel. Európa....

Secnir 2008.02.11. 13:06:00

a kiszállási díjakat meg ne forszírozzuk.
t-com: 3999+fa
normális informatikai cég: 15.000+fa
én: 4000+fa
én (ha a delikvens szőke nagymellű és nincs otthon a férje) 0+fa

grafitmacska 2008.02.11. 13:09:12

Al Dajjal!
Talán megoldás lenne, ha nem éhbérért és droidokat dolgoztatának ezek a cégek. Elég sokat fizetünk, hogy normálisan bánjanak az ügyfelekkel, hiszen belőlünk élnek.
talán az sem lenne hülye dolog, ha minden panasznak,amely komolyabbnak látszik, lenne egy munkalapja... akkor lehetne mire hivatkozni.

Rák Attantam 2008.02.11. 13:09:22

al Dajjal 2008.02.11. 12:58:59
"Ha a vonal fizikailag ennyit bír (távolság, akármi miatt) akkor sajnos sokmindent nem lehet tenni. :-( "

Dehogynem lehet tenni! FEJLESZTENI KELL!
Nem csak a pénzt eltenni, meg mindenféle "intervallumos" trükkökkel lecsitítani a 4 MBit-re befizetőket.

Ez olyan, mintha Fanta narancs helyett szénsavas répalevet kapnál a Mekibe. "Neugassá, intervallum van! Buborékok megvannak? MEG! Narancssárga? IGEN! Akkó kuss..."

grafitmacska 2008.02.11. 13:10:42

Rák! Igazad van! Répalevet Fanta helyett!!!!

grafitmacska 2008.02.11. 13:12:02

Elek! Hofi a melleslegen! De nem a csapbabeszélős!

hbe 2008.02.11. 13:14:07

A kedvencem nekem a upc ügyfélszoli, eddig kétszer sikerült eljátszanom az alábbiakat, egyszer nem ment a net, egyszer meg lefelé módosíttattam sávszélt... Felhívom őket a upc-s ip telóról, beszélünk:
1. eset
Ügyintéző: Kérem most áramtalanítsa a kábelmode... píty-píty-píty-píty....
2. eset
Ügyintéző: És most kezdeményezem fizikailag a sávszélesség-módosítá... píty-píty-píty-píty....

Sokorai_Atala 2008.02.11. 13:14:35

Rák!
A répalé sokkal drágább és egészségesebb, mint a Fanta:) Nem reklamálnék:)
Egyébként a T-izé képes egy nap késett számlára kb. 2,38 Ft-ot kiszámlázni a következő hónapban. Írtam nekik, hogy azt is ugye ilyen jól ki fogják számlázni, ha nem szolgáltatnak. Azt felelték igen, de még nem történt meg.

Rák Attantam 2008.02.11. 13:16:04

Akkor cukorrépalé + csipetnyi téglapor...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.11. 13:16:50

én innék szénsavas répalevet. de olyat nem lehet kapni...

Secnir 2008.02.11. 13:17:04

netelek: áhh, ott még nem tartok, először a falumbeliekkel hadd végezzek...

Sokorai_Atala 2008.02.11. 13:17:15

Ok, az valóban nem kell:))

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.11. 13:18:28

hbe: de legalább tudtad egyből hogy ott azonnal elkezdtek intézkedni az ügyedben

Pepin bácsi 2008.02.11. 13:19:04

Még mindig nem körtötték vissza a villanyt. Múlt héten ötkaros gyertyatartóval mentem a mi kocsmánkba.
Romantikus sörözés vót ! Azóta hozott aggregátort a kocsmáros :)

al Dajjal 2008.02.11. 13:19:54

Grafitmacska!

Hidd el, sokmindent lehetne javítani. :-)
A hibabejelentések természetesen rögzítésre kerülnek, van róluk "munkalap". Ügyfélszám alapján vannak nyílvántartva. :-)

Rák Attantam!
Igen, fejleszteni kell. Egy DSLAM többmilliós költség. Vesd össze a havidíjjal... néhány tucat userért Te sem fektetnél be milliókat, hogy talán 30 év múlva megtérül. Tudom, kegyetlen dolog, de erről (is) szól a kapitalizmus.

=Ford Prefect= 2008.02.11. 13:21:47

Majd egyszer, amikor sok időm lesz elmesélem a cégünk és a T-fos között lezajlott több hónapot átívelő történetet.
Azt próbálja meg megmagyarázni a cég és a kommentező rabszolga! Nehéz lesz...

ui: szerintem a vogonok csülke van a dologban

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.11. 13:24:06

al Dajjal: akkó maraggyunk a morze távirónál. Vagy a füstjelek?

Mokele-Mbembe 2008.02.11. 13:27:11

Ford, azért csak röviden próbáld meg...

És al Dajjal, ha nem akartok fejleszteni, akkor ki lehet állni becsületesen és megmondani, hogy neked akkor se lesz négy megád, ha fejreállsz, nekünk nem ér meg a bőröd annyit. Akkor az ember előfizet egy kisebb csomagra, és a tiszetsség is megmaradt. De hogy húsz-harmincszoros difi van a garantált és a hirdetett sávszél közt, azt ne magyarázzuk tovább..

AKÁR... innentől garantáltan hazudik, aki így reklámoz.

Juc Kisagyszony 2008.02.11. 13:27:41

sziasztok.

Juci betelefonál: jó napot ez és ez van.
Droid: aha, mi?
Juci: megint elmondja mik a tünetek.
Droid: adjá' inkább valakit aki ért hozzá, mert te nem, veled nem beszélek.
Juci:?!

Kérdem én, nem azért van ő ott hogy ő értsen hozzá??
Ha nem azért hogy segítsen akko miért?

ennyit rólatok, al Dajjal.

grafitmacska 2008.02.11. 13:27:43

Al Dajjal! Azt üzenem a főnökeidnek, hogy lelkiismeret. ha már a pénzünket - mindegy, hogy sokat vagy keveset - kiveszik a KEDVES ÜGYFÉL zsebéből a magasnak nevezett színvonalú szolgáltatás fejében, ne szivasson má hetekig a használhatatlan ügyfélszolgálati rendszerével.
Pepin bá! E-onhoz csákánnyal menni, nem ügyfélszolgálaton könyörögni egy droidnak, me sose lesz villany a kocsmába'...

palindrom 2008.02.11. 13:30:01

Imádjuk a t-seket...!
Homárba illő sztori, hogy kollégám megkérdezte tőlük e-mailben, hogy az új lakóhelyére szolgáltatnak-e netet. Véletlenül kétszer katt a küldésre. És milyen meglepő, két válasz jött: az egyikben az volt, hogy természetesen, a másikban pedig az, hogy sajnos nem. - Most akkor mivan?!

Rák Attantam 2008.02.11. 13:30:52

al Dajjal 2008.02.11. 13:19:54
"Egy DSLAM többmilliós költség. Vesd össze a havidíjjal..."

Hja, hogy a profit elérésének érdekében befektetni is kell? Ááááh, így tényleg nem biznisz, én a helyetekben kivonulnék Magyarországról. Erőltetett menetben, mint szegény Radnótiék annak idején...

De oké, rendben. 1 szál öregnénnyére nem fejlesztünk "milliókat", mert megmurdel nekünk (ja, nem tud kaját venni, mert a mi havidíjainkat fizeti) oszt' cseszhettyük.
De akkor legalább nem mondjuk öregnénnyének, hogy fizessen elő a 4 MBites csomagra, amikor kimérve, hitelesítve, apait no meg anyait is beleadva, csúcsidőn kívül tud 2 MBitet a "rencerünk", az a fejlett...

Erről mi a véleményed? Mondjuk etikai szempontból. (Ja, tudom, kapitalizmus...)

Starlark 2008.02.11. 13:32:58

al Dajjal: Oh ezeket tudom én, város szélén lakunk eleve nem is rendeltem 8Mbitest. A 2 legalább stabil.

Csak tudod jó lene ha a az ügyflé szolni ezt egész pontosan meg tudnák mondani hogy az adott városban melyik szolgáltatás hol érhető el és hol nem.

Már jó pár éve volt mikor az adsl play csomaggal jól megszivattatok, Akkor még matáv pont közölte lehet majd kétszer is visszatörölték a kérelmem, szólni egyszer sem szóltak csak mikor bementem hogy akkor most mi van. Lett helyette kábelnet sajnos rosszabb feltételekkel.

De legalább net szünet lekopogom eddig még nem volt...

Rák Attantam 2008.02.11. 13:35:09

"De legalább net szünet lekopogom eddig még nem vo... pííí pííí pííí pííí"

grafitmacska 2008.02.11. 13:35:40

Szegény Al Dajjal! Má rég megbánta, hogy ide írt! kapja az esőt erősen!pedig valószínűleg ő is csak egy láncszem a gépezetben, nem rajta múlik hogy olyan a trékom, - onlány.

Ch@@tboy 2008.02.11. 13:36:30

Magenta nekem is javasolt emelt díjas telefonos segítséget, inkább szolgáltatót váltottam havi 3.000 Ft-tal kevesebbért

HZCs 2008.02.11. 13:36:34

Nekem 1 megás netem van, és azt tudja a vonal. Sikeres-e vagyok? :D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.11. 13:36:49

rák attantam

szegény radnóti nem jutott ki magyarországról...

movhu 2008.02.11. 13:37:36

Már bocsánat, de évek óta meg kell venni a modemet, és ha bekrepál, akkor az ügyfél baja. Nem jó, de így van, ellenben szolgáltató váltás esetén ugyanott marad a modem, nem kell variálni csak a PPPOE logint.

Rák Attantam 2008.02.11. 13:38:21

Hurrá Torpedó ·
"szegény radnóti nem jutott ki magyarországról... "

Ezt pontosan tudom. De hogy ők sem jutnának ki, az is bizt.... pííí pííí pííí pííí

al Dajjal 2008.02.11. 13:39:13

Rák!

Az üzletkötőket mi is szidjuk, mint a bokrot... Megfelelő válasz? :-)
Ez részben válasz Starlark számára is.

Grafitmacska!

Ha tudok, normális kérdésekre szívesen válaszolok bárkinek. Szívesen segítek, ha tudok. Elvégre ezért (is) csinálom. :-)

grafitmacska 2008.02.11. 13:39:33

Ezt most találtam örök szerelmem, az Invitel honlapján:

Telepontok

"Gyors és barátságos kiszolgállással várjuk Önt
bővebben »
Telefonos ügyintézés

(Mert még mindig nem küldték el azt a szerződést, amit másfél hónapja ígértek.)

◄ViZion 2008.02.11. 13:40:27

Tavaly még reménykedtem, h a mobilnet odavág a T-egysejtűeknek...
De ezek egy rendszertani egységet alkotva mind beékelődtek a gerinctelenek közé. Nem érdekük a fejlesztés, ha tehetnék még ma is a modemes netet adnák 350 Ft/p-ért.
Belezőkarmolóval végbélen át megvakítani az összeset!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2008.02.11. 13:41:30

Bibibí, nekem 100.000,-+áfa (értsd százezer plusz áfa) a modemem értéke, amit az Invitel kölcsönadott nekem, hogy használhassam a szolgáltatásukat.

Még jó, hogy a sajátommal nyomom, nehohgy besz@rjon, aztán fizethetek...

grafitmacska 2008.02.11. 13:41:37

Belezőkarmolóval végbélen át megvakítani az összeset!- ezt a látványt pedig a youtube-ra!:))

BGYCS 2008.02.11. 13:43:08

Nekem cég fizeti az internetet. T-Online-tól jött egy kispók beszerelni-beállitani a modemet. Már akkor gondoltam, hogy gáz lesz amikor levette a cipőjét az előszobában, mert az egyik zoknija lyukas volt, a másik meg lecsúszott előre. (Na, ebben majdnem eltaknyolt egy lépés után.) Munkához lát a gyerek, modem dobozból ki, bedug, laptopja a srácnak rádug, beállit. Én gépemmel semmi életjel. Srác boldogan közli: neki működik. Mondom neki, sovány vigasz. Közli, hogy tizezerért meg tudja nekem is csinálni. Röhej. Elhajtottam a srácot a vérbe. El is slattyogott a lecsúszott zoknijában mint a kis Mukk. Én meg megcsináltam magamnak a modemes kapcsolatot hogy működjön. T-Online...egy vicc.

Kemira 2008.02.11. 13:43:19

nah akkor elárulom, ha az ügyfél a T-Online T-Home csomagjára fizetett elő, a modem nem az ő tulajdona, hanem a T-Online-é
ebből következőleg a levélírónak lesz igaza, ha elromlott a cucc, ingyen cserélnie kell a T-seknek
Al Dajjal pedig ha tényleg T csoportos ügyfélszolis, akkor nem ért a munkájához, és inkább maradjon csendben

betépett felhasználó 2008.02.11. 13:44:15

az agyam hasad az osszes multi-szivatotol. 1ik se jobb a masiknal, addig nyalnak, amig megfognak, onnantol bekaphatod.
Ettol fuggetlenul, eleg kispalyas amit a Homar produkal. Ujabban egyre tobbszor. Kozoltok egy bombasztikus akarmit es par percre ra kisul, hoyg a jerevani radio kutyaf@sza mellettetek.
Most akkor mi van? kurvul a homar, vagy homarodnak a kurvak?

hulyemagyar 2008.02.11. 13:46:51

Szombathely belvárosa. Internet kéne, szolgáltatóhoz beadtuk az igénylést (nem T-csoportos).
Hívnak pár nap múlva a szolgáltatótól, hogy a T-com megtagadta, mert nem lehetséges a kiépítése. Egyenesből hívtuk a T-t, hogy ha tőlük akarunk netet, akkor erre a címre lehet-e. Válasz: természetesen.
Ha náluk kötöd meg a szerződést akkor lehet, ha másnál, akkor nem lehet.

al Dajjal 2008.02.11. 13:49:56

Kemira!

Egyikünk sem mond 8000+áfát kiszállásra minimumként. Ugyanis a minimum bruttó 8k (3990+3990). A T-Home és a hagyományos DSL két teljesen külön kategória. Pl a normál modem nem megy a T-Home vonalon és fordítva... Tehát, ha egy Speedtouch HGW-t próbáltatok ki egy egyszerű DSL vonalon, akkor még a DSL LED sem fog beállni rajta soha.

=Ford Prefect= 2008.02.11. 13:51:58

Még a sávszélesítés növelés előtt indult.
Telephely 500 m-re a helységtáblától. Akkori csomag 1 MB/sec

1. Elhatározzuk, hogy nagyobb csomagra fizetünk elő: 3 MB/sec

2. Kérelem elküldve, szerződés módosítva (2 hét alatt sikerült elintézni)

3. Eltelik 1 hónap, sebességünk még mindíg a 0 és a 0,5 MB/sec körül mozog. Reklamálás a T-online -nál. Aszongyák: mérjél sebességet hülye user! De nem ám akárhogy! Hivatalosan. Megtörtént, elküldtük.

4. Két hét múlva reakció (folyamatos telefonálgatás közben): tényleg lassú!

- Szerződés módosítás óta persze az emelt csomag számlázva!

5. A T-online hirtelen megnégyszerezi a sávszélességet. Hűha! Örülünk, nevetünk.
Aztán elmúlik. Nálunk valahogy ez nem jelentkezett. Még mindíg 0 és 0,5 MB/sec között vagyunk.

6. Újabb reklamáció, újabb sebességmérés. A helyzet persze változatlan. Közben beizzítjuk az "ismerős" szálat, hátha történik valami. De nem.

7. Váratlan telefonhívás a T-com(!)-tól. A T-online elküldte nekik az ügyünket kivizsgálásra. 2 hónap után. Köszi.
Info: a mi vonalunk nem alkalmas az 1 MB/sec-nál nagyobb sebességre.
Kollégát megkérjük, hogy ugyan értesítse már erről a tesókat is. Megígérte, hogy megteszi.

8. Két hét múlva ez megismétlődik, szinte szóról szóra. T-com-os arc értetlenkedik, hogy a T-online-os arcok miért értetlenkednek. Én nézek hülyén.

9. Hetente telefonálnak. A T-online nem tudja felfogni, hogy a vonal nem jó.

10. Végre elhiszik. Kérdezem az ügyi-t: és akkor természetesen a számlákat jóváírják, ugyi? Persze, hogyne, természetesen. Miért is? Elmondom. Az egészet. Nem érti. Lassan már én sem...

10. Számlareklamációt írunk. Meg mindenfélét. Lassan felfogják, hogy miről van szó.

11. T-onlne-tól telefonhívás:
Miért reklamálunk, hiszen működik a szolgáltatás. Anyádat.

12. T-com-tól a szokásos arc, idézem: "ezek idióták. Háromszor jelentettük le, hogy nem jó a vonal..."

13. Jóváíró számla érkezik. persze nem az eltelt 7 hónapról, hanem csak az utolsóról. Megkérdezem, miért nem?

Válasz: mert eddig működött. Különben is csak most reklamáltunk...

Még szerencse, hogy 20 éve úgy döntöttem, hogy jobb, ha megőrülök...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.11. 13:52:32

Most akkor a távközlési szolgáltatások privatizálva vannak már? Mert ha igen, akkor polgár/ügyfélbarátok és jól működnek, és KUSSSS!
Most a hány láb jó?

adibadi 2008.02.11. 14:05:22

Nekem is van egy HIHETETLEN történetem: elintéztem a t-comnál, amit akartam! Igaz nem egyből, de másodikra... Történt ugyanis, hogy pár hónappal ezelőtt alkalmanként ledobott anet, de a modem újraindítására visszaállt a kapcsolat. Aztán ez kezdett egyre gyakoribb lenni - gondoltam behalt a modemem. Porba szerencse alapon felhívtam az ügyfélszolgálatot és ha nehezen is, de eljutottam az panaszfelvételre. Akivel beszéltem megerősítette, hogy látja a szakadozást, rögzítette a panaszt, 72 órán belül valaki felhív.
Egy hetet vártam... semmi - és a hiba is maradt.
Úgy döntöttem megpróbálom a netes hiba-bejelentést. És csodák-csodája pár napon belül valaki felhívott, azt mondta átraknak egy másik központra (ezért egy fél napig nem lesz se net, se telefon) - megtörtént és azóta is boldogan élek, míg... megy a net!
Tanulság: nem beszélni, írni...

grafitmacska 2008.02.11. 14:05:36

Most tudtam meg, hogy az Invitel bizalmi alapon elhiszi a vele szerződésben álló üzletkötő cégnek, hogy a megkötött szerződések mögött valós előfizetők, valós igénnyel állnak....- Ezt most tudtam meg egy inviteles droidtól.
Tehát: az üzletkötő cég annyi fal szerződést ír, ahányat akar a telefonkönyvből kinézett kedves ügyfél nevében...és felveszi utánuk a jutalékot.De ha nem ugrál a kedves újdonsült előfizető, sosem derül ki a dolog. ha ugrál? na bumm, szerződést bontunk. Ha tízből kettő bejön, má jól jártunk !

nyanyabanya 2008.02.11. 14:06:06

Ford Perfect, ez teljesen úgy hangzott, mint egy régi Nagybandó írás:-) Kár, hogy az élet írta és inkább tragédia :-(
aldajjal, jó lenne, ha az összes felmerült kérdésre és problémára kompetensen reagálnál...

Szép napot mindenkinek!

Ringlósztár 2008.02.11. 14:07:30

Ügyfélszolgálatos miért droid?
Csak szigorúan kötött protokoll szerint dolgoznak, amit folyamatosan ellenőriznek.
Gyakorlatilag óránként 10 perc szünetük van, amit pihentetésül back office feladatok elvégzésével töltenek.
Nem interneteznek munkaidőben és nem kommentálnak köcsög dumával.
De már unom ezt a droidozást, beszéljünk másról!
Beszéljünk a kurvákról!
Anyád hogy van?

al Dajjal 2008.02.11. 14:07:55

Ford! Nem semmi eset!

Anno külön cégnek számított a kettő, s sajnos úgy is működött. Nagyon sok minden csupán háttércsatornákon futott, mezei ügyintézők előtt láthatatlanul. Most sem sokkal jobb a helyzet, csak picivel.
A vonal nem bírja a sebességet dolog nehéz ügy. Ugye szerződés volt a két T között is. És ha az online vonalát lemondja vagy lefelé váltja az ügyfél, akkor a T-Com kötbérezte az Onlinet, s ezt terheltük tovább az ügyfélre. Ezért volt, hogy csak hivatalos szakvélemény után lehet ilyet csinálni (hűségidős vonalnál). A műszerészek megállapítják, hogy nem bírja, oké... Aztán ezt vagy megírják, vagy nem... vagy elküldik, vagy nem... vagy megérkezik, vagy nem... vagy feldolgozzák, vagy nem...
A helyedben én sem kicsit lennék ideges.
A sebességprobléma egyébként jóval több, mint 95%-ban nem vonali, hanem géphiba. Nem véletlen lovagolunk a minél megbízhatóbb mérésen.
A jóváírást fellebbezd meg, mondván van hibabejelentés bőven...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.11. 14:09:02

Nem vagyok tonlájn rajongó, de azért szerintem az ilyen postok is, mint ez... ügyfél mesélte. Na, kösz.

kadaj01 2008.02.11. 14:12:24

"A cégünk számítógépek javításával foglalkozik", "nekem ez a szöveg már az SS esetében sem jött be"

Ez az SS hasonlat nagyon durva! Remélem soha nem lesz dolgom ezzel a céggel, és főleg ezzel a barommal, aki ezt írta!

nyanyabanya 2008.02.11. 14:17:01

Nelson, említs egy posztot kérlek, ahol nem az 'ügyfél mesélte' az alap. Köszi

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.11. 14:20:53

al Dajjal 2008.02.11. 12:47:19

tudod al Dajjal ezek a t-com vonalról ingyenes számok alapjávavéve tirpákság. Az ilyen tipusú számokat külföldről nem lehet felhívni, nem t-com vonalról pedig pluszköltség. pl. vodafoneról hiába van a díjcsomagomban x perc beszélgetés, az 1412 hívása mindig ezen felül történik. Így a hó végén a jóember kap egy olyan telefonszámlát, hogy pl. 250percból felhasznált 180perc, és helyi díjazású hívás 40perc.

dzsugasvili 2008.02.11. 14:21:43

Ne ijesztgessetek, mert nálam épp most kezdett el szarakodni a t-onlány adsl, és épp telefonálni akarok valami segítségért...

Mitévő 2008.02.11. 14:23:38

erdekes dolgok ezek...nemis tudom mar hany helyen jartam, t-comnal, hibabejelentes, e-mailt is kuldtem! 4 megas netre fizetek, de 1 meganal feljebb sosem megy, sot van mikor az 1 megat sem eri el!!! az igaz hogy a varos szelen lakom, de ugyanannyit fizetek mint aki a varoskozpontban...mikor visszahivtak a t-tol, a no azt mondta kijvaitottak a hibat, nyugodjak meg..fel orara ra megmertem a netet, mondhatom semmi valtozas nemtortent! par honappal ezelotti mereseknel a muszaki kollegak megmondtak hogy nem bir a vonal tobbet, akkor kerdem en miert nyugtatgattak hogy fizessek csak 4 megasra, ha nemtudjak novelni a sebesseget! most kabelre akarok valtani, de hogy fizetni nemfogok az atszerelesert (mivel 1 eves husegem nem jart meg le) azis biztos...ez esetben nem en nem teljesitettem a szerzodeben leirtakat, hanem ok nem!! bezzeg ha az ember kesik 2 napot a "csekk" befizetesevel, akkor mar jon is a nem epp kedves felszolitas! ennyit a szolgaltatokrol, ha nemtudjak teljesiteni amiert fizetunk, akkor inkabb ne szolgaltassanak!

al Dajjal 2008.02.11. 14:23:58

Bástya elvtárs!

A Vodafone ügyfélszolgálata is csak Vodafone hálózatból díjmentes, nem?

Kajla Minósz (törölt) 2008.02.11. 14:26:51

secnir, vízcsapot is szerelsz?

Kajla, szőke, nagymellű.

mivan? 2008.02.11. 14:27:25

Ringlósztár 2008.02.11. 14:07:30
Ügyfélszolgálatos miért droid?

Dolgoztam telefonos ügyfélszolgálaton, szerencsére már feljebb kerültem. Igenis akik a telefon végén ülnek droidok, szidjuk is őket eleget.

Konkrét példám szerencsére csak kettő van, de ami a fontos az ügyintézők nagytöbbségben
a, hiányos tudásúak
b, nem konpetensek
c, alkalmi munkavállalók(diák stb) akiket rohadtúl nem érdekel mit mondasz neki...

grafitmacska 2008.02.11. 14:36:42

Mivan?
nagytöbbségében= nagy többségében
konpetensek = kompetensek
rohadtúl = rohadtul

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.11. 14:36:49

nyanyabanya: az itt megjelenő posztokban maga az ügyfél meséli el, hogy vele ez meg ez történt. Itt egy cég alkalmazottja ír, arról, hogy az ügyfél neki ezt mesélte.
Érzek egy árnyalatnyi különbséget.

Szudvari 2008.02.11. 14:39:17

tlány egy kalap sz@r. Én lassan egy éve rendeltem meg online a netet. Minden rendben is ment, amíg nem kellett faxolnom nekik. Harmadszorra sikerült megtalálniuk a papírt arra hivatkozva, hogy napi többezret kapnak belőle... És?
Aztán a Tkomnak nem tudták átküldeni, majd két és fél hét után kiderült, hogy a vonalam nem alkalmas a telepítésre, és az elkövetkező 20-30 évben ne is várjam, hogy fejleszteni foignak...
Azóta van egy ingyen modemem amit kiküldtek, és mikrohullámú internetkapcsolatom, ahol a szolgáltató előre szólt, hogy ingadozni fog a sebesség, de így sem esik 2M alá...

mivan? 2008.02.11. 14:39:52

grafitmacska 2008.02.11. 14:36:42
Mivan?
nagytöbbségében= nagy többségében
konpetensek = kompetensek
rohadtúl = rohadtul

Elnézést kivánok siettem nehogy elkapjon a főnök.

grafitmacska 2008.02.11. 14:40:49

Rendben, csak szóltam! sajnos, az ilyeneket nem bírom megállni szó nélkül.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2008.02.11. 14:41:09

Az én kedvencem a t-com-os ügyfélszolgálattal, ami mostmár az onlányé is, hogy miközben az ügyemet igyekszem a megfelelő ügyfélszolgálatos elé vinni, és szorgalmasan ütögetem be a megfelelő számokat, hogy odáig eljuthassak, általában kétszer, de időnként háromszor is beüttetik velem az ügyfélszámomat és a jelszómat. Majd mikor a kedves ügyintéző felveszi, és elétárom a problémámat, tuti, hogy úgy kezdi: az ügyfélszámát legyen szíves megmondani... Na, akkor minek ütöm be előtte kétszer? Csak azért, hogy jobban teljenek a napjaim?

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.11. 14:43:54

Szöke nagymellüek: Vizcsap szerelését óccsón vállalom. "Csöcsörészés" jeligére.

shindelHU 2008.02.11. 14:44:01

alDajjal:"Többszáz ügyfélszolgálatos lát el 24/7-es ügyfélszolgálatot. Lehet, hogy bent sincs, akivel korábban beszéltél. De, ha bent is van... Naponta cirka 80 emberrel beszél mindenki. Még ő sem emlékszik a problémádra, csak akkor, ha extrém különleges a számára is. Ha hozzá is jutsz el, akkor is újra "képbe kell hoznod"." Ez micsoda? En egy masik orszagban a T akarmi megfelelojenel voltam techsupporton, de ott minden egyes hivasrol minden dolgozonak log-ot kellett irnia, ergo kedves ugyfel ujra betelefonal, nem kell mindent elorol kezdeni, egyetlen adatra volt szukseg, a telszamra es voila, ott az egesz tortenet. Masik dolog, ha hiba volt a modemmel, kb. 2-3 perces rovid troubleshoot, (amit mellesleg elore megkap minden dolgozo, hogy ilyenkor milyen lepeseket kell kiprobalni) es, ha tenyleg a modem hibas, cim egyeztetes es uj kuldese ingyen es amit az ugyfelnek kell tennie, hogy a rosszat visszakuldi egy ingyenes postacimre. Azt hiszem ez kb. a szolgaltatas, nem az ami sajnos otthon megy!

Starlark 2008.02.11. 14:45:58

Mitévő: ezzel csak te fogsz szívni, ugyanis teljesítik a szerződést, nézd csak meg mi a minimális kötelező szolgáltatásuk.

Itt 2 Mbit jön, most jár le ebben a hónapban az 1 év hűség /már egy éve költöztünk? ojjé/ és igazából nem tom mikor járok jobban. Ha leváltok 1Mbit-re mert olyan csomag van, vagy maradok 4-en és jön a 2 továbbra is... Ha lenne 2Mbites csomag olcsóbbért meglenne a nyerő válasz de nincs...

Kábelnetünk is volt T-onlin-os az említett adsl play hercehurca miatt, az nem volt ilyen stabil mint az adsl, de az sem a T-online hibájából hanem a kábeltvsekéből...

grafitmacska 2008.02.11. 14:46:21

Elek! ne légy kirekesztő! ha a hajszín más, hadd csöpögjön a csapja?:)))Egyenlő Bánásmód Hatóság!:)

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.11. 14:49:13

Jóvanna. Barnáknak, hupikékeknek árajánlatot küldök. "Esetleg csöcsörészés" jeligére

trolipotlo 2008.02.11. 14:57:39

Én gy sinlta 3mitbl 4bits ntet hoy a aatflyabólkihgyo miden4. yteot.okkl gyserűb é haékoyab.

Mokele-Mbembe 2008.02.11. 15:00:55

trolipotlo

És mikr prnóilmt tltez l, kmard mnde neyedk lkés?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.11. 15:01:07

basszus majdnem az időpont is kerek lett, csak négy másodpercet késtem...

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.11. 15:01:59

al Dajjal 2008.02.11. 14:23:58

nem erről van szó. Hanem arról, hogy a szabad perceimet vagy kedvezményemet nem használhatom fel a helyi díjazással hívható számok (pl. 1412 és 06-40-xxx-xxx) hívására. Külföldről pedig egyátalán nem lehet ezeket a számokat hívni. Felháborító pedig az, hogy ezt egyesek pl. t-csoport nem hajlandó tudomásul venni, kapja be az ügyfél. Szerencsére a szolgáltatók többsége megadja a rendes vezetékes számát is.

Az 1Mbit-4Mbit sávszélességintervallum vita pedig nem más, mint hitvallás. Miért van az, hogy pl. az a szolgáltató, amelyiknél most vagyok, az rendesen biztosítja a 4Mbit-et? Neki nem gond az hogy fejleszteni kell? Illetve amióta eljöttem a t-onlinetól, miért nem megy el minden harmadik nap fél órára a net?

al Dajjal 2008.02.11. 15:08:33

Bástya!

Ha a mobiloddal van gond, nem tudsz hívni, akkor is szabad perceidet, más hálózatos kedvezményedet használod fel a hiba bejelentésére - nem vagyok benne biztos, de lehet, hogy hálózaton kívüli tarifával. Szóval... Lehet, hogy én hibám, de nem értem a problémád.

Sávszél intervallum... A nagyok elhatároztak valamit... Nekünk meg meg kell mondani a háborgó népnek, hogy ez van. Mi sem örülünk neki.

Rittyentett Hőzönbőzön 2008.02.11. 15:13:39

Két évig szenvedtünk t-online-nal mert szép lassan szétfoszlott a kábel a házunk előtt. mi persze ezt nem tudtuk mindig hívtuk az ügyfélszolgálatot, amikor elszállt a net vagy a telefonvonal, mondtuk jöjjenek ki, de ők csak továbbították a központba a hibajelentést - mondván, majd ott foglalkoznak a dologgal.
általában egy-két napon belül teljesen magától(!) megjavult a kapcsolat, de erre azt mondták, ők javították meg (mi meg elhittük, hiszen akkor még nem tudtuk, hogy a kábellel van a gond). Soha nem jöttek ki arra hivatkozva, hogy a központban "véglegesen elhárították a hibát" (minden nap ugyanez a szöveg) vagy a hibaelhárító „nem látta szükségesnek az ellenőrzést", ezért nem jött ki.

Két év telt így, s mikor már naponta 3x hívtuk őket, egyszer délelőtt 5 perc különbséggel kijött két szervizkocsi, és megjavították a szinte teljesen elszakadt kábelt. (csak ekkor tudtuk meg, hogy ezzel volt gond, addig abban a hitben éltünk, hogy minden egyes alkalommal "véglegesen kijavították a hibát").
az a röhejes, hogy mikor végzett a két csapat, megérkezett egy harmadik is. lehetséges, hogy kétévente egy ilyen házhoz jövő szerviznapjuk van?

tapasztalat az, hogy a t-comnak halvány lila gőze sincs arról, mi a hiba az ügyfélnél. még akkor sem ha házhoz jönnek. vannak ilyen betanult szövegek, amikkel szerintem az emberek 50%-át le tudják rázni, indítsa újra a modemet, vegyen új modemet stb.
ne dőljetek be nekik!

kanyecs · http://www.dagonya.hu 2008.02.11. 15:23:19

bocs, egy kicsit off:

Négy hónapja kötöttünk internet szolgáltatási szerződést az Externet KFT-vel. Éves fizetést vállaltunk, mivel úgy olcsóbb, így 27360Ft-ba kerül egy évi internetezés. Mivel a szerződés beküldése óta majd' egy hónap eltelt, felhívtuk az ügyfélszoglálatot, mire ők azt válaszolták, hogy a csekket 2007 november 27-én már elküldték, valószínüleg valahol elkallódott. Kértük hogy küldjenek egy újabb csekket. Két hét türelmes várakozás után újra felhívtuk őket, mire ismét azt a választ kaptuk, hogy egy csekk már ki lett küldve, másodikról nincs info. Ekkor úgy döntöttünk, hogy rózsaszínű csekken fizetjük be a kért összeget. Be is fizettük, majd pár nap múlva felhívtuk ismét őket, hogy megérkezett-e már a pénz. Azt mondták, hogy ilyen gyorsan nem érkezhet meg, faxoljuk el a csekk másolatát, amivel meggyorsíthatjuk a procedúrát. El is faxoltuk. Egy hét múlva érdeklődtünk ismét, akkor azt mondták, hogy nem találják a faxot. Ismét elfaxoltuk, az meglett. Azóta rengeteg telefonváltás történt, de előrelépés sajnos nem. Egy levelet ugyan kaptunk, amiben mindenféle információ nélkül egy storno csekk volt, amiről az ügyfélszolgálat sem tudott többet, csak annyit, hogy valószínüleg a szolgáltatás valami miatt fel lett mondva. Így négy hónapnyi huzavona és többezer forint plusz telefon és postai költségek után a szolgáltatásra igényt már nem tartunk, egyszerűen a befizetett pénzünket szeretnénk visszakapni. Január közepe óta küzdünk ezért, egyenlőre semmi biztató jel nincs, az ügyfélszolgálat semmiről nem tud.
Mit lehet ilyenkor tenni?

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.11. 15:27:24

al Dajjal 2008.02.11. 15:08:33

jó, akkor konkrét példát hozok:

vodafonnak havi fix 10e Ft-ot fizetek. Hogy miért fizetek ennyit, az részletkérdés, de maradjunk annyiban, hogy ez nekem még akkor is megéri igy, ha nem beszélek túl sokat, és pl. 60percnyi kedvezményt nem használok fel. Aztán amikor megnézem a számlát, hogy pl. miért vizetek 10500 Ft-ot akkor látom, hogy ezek a hülye call center hivogatások miatt.
vezetékes telefon dettó: soksok órányi ingyenes hívásom van, és ebből szintén sok órányi kedvezményt nem használtam fel. Mégis kiszámlázzák nekem a kék számok hívását.
Külföldről való telefonálás pedig? Régebben sokat dolgoztam külföldön, és gyakorta kellett onnan hivogatnom a különféle call-centereket. No ez az ami nem megy. Tárcsázol, és azt hallod a telefonba, hogy a telefonszám ebből a körzetből nem hívható. ta-ta-ta-ta-ta-...
A megoldás ezekre az esetekre kézenfekvő. Meg kell kérdezni a szolgáltatót, hogy milyen VEZETÉKES számon lehet felhívni az adott számot. És képzeld el, a többségük értelmes, azonnal felfogja a problémát, hogy pl. azért nem tudom az általa megadott számot felhívni, mert jelenleg külföldön tartózkodom.

"...A nagyok elhatároztak valamit..."

nembaj, majd észbekapnak, amikor tömegesen mennek el az ügyfelek. A konkurencia egyenlőre még normálisan szolgáltat. Ha ő is elkezd disznókodni, tőlük is megválok. Ha pedig egyik szolgálató sem szolgáltati tisztességesen, akkor pedig nem kötök egyikkel sem szerződést.

herk 2008.02.11. 15:27:47

"2005 augusztusa óta a modemek az ügyfelek tulajdonát képezik, melyekre 12 hónap csereszavatosság van. Ezen idő után az ügyfél költségén történik modemcsere."

Arra még nem gondolt senki, hogy mekkora köcsög dolog az, hogy az ügyfél nem a modem után, hanem a modem előtt kapja a szolgálatelérési pontot? Így aztán fizethet még a modemért is.
Jó hogy nem mindjárt a gerinchálózattól kell fizetni/karbantartani a kapcsolatot..

Dzsok 2008.02.11. 15:32:46

Ha már ilyen segítőkészek voltak legalább megkapják a jutalmuk.

Legalábbis én ADSL-t T-Online-tól biztosan nem rendelek majd, meg gondolom sokan mások is.

kucsera 2008.02.11. 15:32:53

naív ügyfél sikeres ember nem lehet

Corruptor 2008.02.11. 15:46:30

Nem olvastam el minden postot, de tény, hogy a T.csoport felénk csak rózsaszín csürhe néven van emlegetve. Vannak tapasztalataim T-com, T-online, T-kábel vonalon, és bizony gázosak mind. Az pl. közröhely, hogy amikor költöztem, három(!) külön csapat jött bekötni a telefont, a kábel tv-t, meg a netet. Ezért kerül annyiba, amennyibe, de sajna nincs alternatív szolgáltató a közelben.
Az is vicc, hogy a 8mpbs netem alig kettővel vánszorog, holott egy hónapja még ment, na nem 8-cal, de 5-6 környékén. És miért? Mert a rózsaszín banda eledta még plusz ezer embernek ugyanazt a tyúkbelet, és persze, hogy nem marad sávszélesség. Az meg undorító, hogy a 8mbps vonalon a garantált sávszélesség az ennek a töredéke, és bármi nyomorom van, azt vágják a pofámba, hogy ne ugráljak, mert a minimum garantált megvan. Hát nyazsgem! Ha jól emlékszem épp most kapott a T csoport egy jókora bírságot pontosan emiatt, pontosabban, hogy a hirdetés azt mondja "akár 8mbps", mert egy kamu. Ez egy elméleti max sebesség, amit soha senki nem fog elérni, mert gerinctelen banda a T csoport.

Uff.

Pepin bácsi 2008.02.11. 15:56:04

Szia BKV figyelő !

Csak most néztem rá megint a postra.
Kérdezz bátran ! :)

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.11. 16:02:00

Erre mifelénk (Bahama) a banánfák tetején vannak a nyóc megás hotspotok. Igy aztán mindenkinek elérhetö a gyors net. Szerelönek majmokat alkalmaznak, akik visszafelé banánt visznek a hiba bejelentöjének. Fizetni alig kell, de azt is meg lehet oldani bartellbe.
Az ügyfélszolgálaton füszoknyás lányok fogadják a kuncsaftokat (személyesen kell bejelenteni a hibát). Minden kérést teljesitenek. Eccer vót egy hiba...

Többet most nem kivánok elmondani.

2008.02.11. 16:07:47

Legalább a callcenter nem Bangaloreban van.

Tajparaszt 2008.02.11. 16:15:34

Uggyan kééérem. És ákkó mi ván, há áz IP configot bászáríntottá el a t. nemérthozzá. Vágy váláki belereszelte a körmit, há persze, hogy nem ákárnák kimenni. Hozzá teszem, há áz ügyfé hibájá, ákkó fizet rendesen.Én telefonbá nem tuttám egy simá clone béállítást elmágyárázni, mert áz utá hítak fő, hogy megváltoztátták a szuperioradminisztrátó pásszvördöt. Oszt ment a dumá, hogy gágyi a útör.
Ákárom mondáni, nem is értek hozzá. Menek kecskét fejni...

Mokele-Mbembe 2008.02.11. 16:16:53

Az a mi szerencsénk, hogy nem voltunk soha gyarmatbirodalom. Különben mi is hívogathatnánk a bronzos bőrű, akcentussal beszélő ugyfeleseket, mint szerencsétlen angolajkú sorstársaink...

Tulajdonképpen egész jó nekünk, nem is értem, mi ez a nagy hiszti állandóan.

CyranodeBergerac 2008.02.11. 16:32:42

Nem akartam, de mégis hozzászólok. Két évig T-online Start csomag. Alacsony sávszélesség, magas árért (Általában 8.500,-/hó körül). (Igaz, megbízhatóan hozta azt a keveset.) Két év után interneten talált új szolgáltató (neve nem érdekes most, nem reklám) 8Mb 6.800+ÁFA, korlátlan (tényleg). És láss csodát, 8Mb megvan, nem szakad, ügyfélszolgálat hihetetlenül gyors és megbízható, bármilyen kérdésre azonnal (telefon), vagy 1 órán belüli visszahívással (e-mail) válaszolnak, sajáthibás probléma (bejelentkező jelszó elhányása) korrekt gyors rendbehozása. Ami szép, váltás előtt két hónapig leveleztem a T-vel, hogy feljebb mennék sávszélességben, ha esetleg egy kis kedvezményt adnának, mint hűséges ügyfélnek. Éppen hogy el nem hajtottak melegebb éghajlatra, mindössze kioktattak, hogy ez csak az új ügyfeleknek jár, stb. bla-bla. Váltás igény benyújtása után egy nappal este 1/2 8-kor telefon T-online-tól, női hang közli, hogy tudnának kedvezményt adni, ha úgy döntök mégis maradok. A kedvezményes ár ugyanezen (8Mb) sávszélességre 9.600,- Ft +ÁFA. Na, mit döntöttem???

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.02.11. 16:36:15

Én kiköttetni nem tudtam a T-Com-ot :D
(...)
(...)
(...)
De végül sikerült...
Most van net (Nem Té) és nincs gond.

Rák Attantam 2008.02.11. 16:45:29

Mi az, hogy nem tudtak kiköttetni?
Tértivevényes levélben lemondod, adsz 8 munkanapot a beszerelt vackaik eltávolítására.
8 nap múlva konyhakés-kisbalta kombóval eltávolítod a cuccaikat (mert nem jönnek ki, az biztos).
Az esetlegesen kiérkező számláikat szépen megőrzöd, majd a bírósági tárgyaláson a tértivevényes lemondásoddal egyetemben bemutatod.
Miután megnyerted, visszapereled őket, de nagyon.

Ja, hogy ez Magyarország? Itt ez úgy sem sikerülne?
Igaz, el is lehet menni... :)

FPocok 2008.02.11. 17:07:44

CyranodeBergerac 2008.02.11. 16:32:42

HA tényleg ilyen jó. akkor azért mondhatnál egy nevet. Nekem is szar T van, 8 mega helyett 4 felé sem megy, szal megköszönném

Corruptor 2008.02.11. 17:11:28

"HA tényleg ilyen jó. akkor azért mondhatnál egy nevet. Nekem is szar T van, 8 mega helyett 4 felé sem megy, szal megköszönném"

Detto

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.02.11. 17:14:35

Rák Attantam 2008.02.11. 16:45:29
Az is gond, ha csak egy kájefté vagy zéertő van, de ha mindebbe belevonunk egy másikat, no máris lehet a másikra mutogatni.

Az én teljes előfizetői hurok átengedésemmel is ez volt a szitu.

Secnir 2008.02.11. 17:15:26

"Többszáz ügyfélszolgálatos lát el 24/7-es ügyfélszolgálatot. Lehet, hogy bent sincs, akivel korábban beszéltél. De, ha bent is van... Naponta cirka 80 emberrel beszél mindenki."
hm.
többszáz az minyimum 300
havonta az 300*80*30=720.000.- hibabejelentés havonta.
jól működik az a t-online rendszer biztosan? én kicsit sokallom a számot; ha valós, úgy ott az alapjaitól kezdve kell újraépíteni az egészet.

Kajla: igen, szerelek vizet is külön kérésre, max 1"-ig. radiátort nem. szőke nagymellűeket is csak 1"-1.5" átmérőig...

Bezmag 2008.02.11. 17:25:28

@CHicken 20 ügyfélszolga kint cigizni a 60 perc/ 10 perces pihenőjén.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.11. 17:38:06

Secnir: Szép kis statisztika. Én is biztosan a T csoportot választanám a számításod helyessége esetén, ha beengednék őket az országba :D De nem engedik. Helyesen :D

grigorij (törölt) 2008.02.11. 17:59:54

Nekünk egy nevetséges, de a végén megoldódó gondunk volt!
Üzleti előfizetés, sok éve, 2 Mbites ADSL kapcsolat...
Vagy ment, vagy nem...
Jött az UPC emelése, erre a "Matáv" is reagált! Nekünk és a hozzánk hasonló cégeknek ugyanannyiér 8Mbps(!!!)
Természetesen nem ment, alig 600 kbps volt...
Telefonáltunk, kijöttek, nem ment, telefonáltunk, kijöttek nem ment... És ez így vagy egy hónapig!
OK, gondoltuk ennyi elég, még egy telefon, hogy akkor inkább lemondanánk, mert ugyanitt az UPC kevesebbért 10 Mbps...
Másnap szerelők, a régi elavult elosztószekrény le, új, korszerű fel!
És azóta - ha nem is 8 - folyamatos, stabil 6-7 Mbps!!!!
És mindez Angyalföldön, ahol az ADSL ritka, mint a fehér holló!
Ekkor tudtuk meg - az apróbetűsben olvasható -, hogy csak 128 kbps-est kell stabilan, a többi csak elvi!
Ja és azt is, hogy a telefondróton soha ne várjatok stabil, használható sávszélességet, szemben a kiépíttett vonalakkal, például amit eleve tévére terveztek...

grigorij (törölt) 2008.02.11. 18:03:10

Ja és ekkor derült az is ki, hogy például egy társasházba hiába "hoznak be" 8 Mbitet, ha többen vagytok rá, akkor szétoszlik! Ha rossz házban vagytok, kifoghattok egy letöltőt... Ekkor, ha megszakadnak se tudnak megfelelő sávszélességet adni!

CyranodeBergerac 2008.02.11. 18:22:47

Néhányan kérték a szolgáltató nevét, azoknak priviben elküldtem. Ne legyen harag, ha másnak is kell, dobjatok egy mailt, de nem akarnám, hogy nem kívánatos reklámért kitiltsanak. (Anyázni lehet, reklámozni nem biztos. lol)

fakkjú 2008.02.11. 19:18:17

fakkjú téonlány!!!

Corruptor 2008.02.11. 20:54:53

grigorij:

"a telefondróton soha ne várjatok stabil, használható sávszélességet"

Csak a tréfa kedvéért nekem ISDN2-m nem szólja ki magát 8mbps, de mint írtan alig 2-vel megy, ami régebben fain 5-6mbps volt.

Ami a társasházat illeti...
Nem vettem észre, hogy rajtam kívül más is lakna a házamban, de most, hogy mondod, körbenézek. :-)

Egyszóval egyik "hátráltató" körülmény sem játszik nálam. Egyedül vagyok a 8mbps-re, és digitális vonalon jön, mégis sz@r. Tcsoport sux.

Ha van 15-20 helpdeskes egy műszakban, és felteszem, hogy tartják a 10 perces brékeket, és nem tudják fogadni a hívásomat, és felteszem, hogy mindenkivel negyed órát foglalkoznak, ami persze barokkos túlzás, akkor is havi 57600 helpdesk hívás jön ki, mert 20*4 az ugye 80. Mondjuk ennyit kezelnek le óránként huszan. Mivel nem tudják fogadni a hívást, azt jelenti, hogy elfoglaltak, folyamatosan. Namost óránként 80, az naponta 1920, havonta pedig (30 nappal számolva) 1920*30, azaz 57600. Nnnnnna... Vagy a T csürhe rendszere valami ritka sz@r, ha ennyi hívás van, vagy a helpdeskesek lusta diszók, és nemi életet élnek a munkával.


Cyrano; kösz a mélt.

Bezmag 2008.02.11. 21:12:47

Nem igaz, hogy 15-20-an vannak a helpdesken. Kamu infó. Főleg nem hétköznap napközben.

Bezmag 2008.02.11. 21:19:12

Azért érdekes a cikk. Miért van, hogy nem a "panaszos" ír be, hanem egy MEG_NEM_BIZOTTJA...? Ezzel az erővel bárki beküldhet bármilyen kamu sztorit bárkire vonatkozóan. Ezért kezeljük a cikket fentartásokkal.

Tévedés, hogy a modemek 95%-a a T-Online vagy a T-Com tulajdona. Az arány talán pont forditott lehet, ha valaki "szereld magad" csomagot vett, 0 vagy 1 forintért modemet, erre valóban 1 év a garancia, utána ha behal, akkor a javítás/csere/pótlás az ügyfél dolga.

Az hogy a telefonos rendszerben hova jutott vagy hova kapcsolták, nem tudhatjuk pontosan, mivel nem a panaszos írta le, nincs dokumentálva, lehet ügyfélbénázás, lehet ügyintézői bénázás, lehet bármi.

Egyébként 72 órán túl 8-szoros a kötbér. Just FYI :)

(Lehet anyázni, ki nem ír ide :-)

al Dajjal 2008.02.11. 21:48:03

Secnir 2008.02.11. 17:15:26

Előszőr is... A 200 is többszáz.
Másodszor: Nem minden ügyintéző hibabejelentős/műszakis
Harmadszor: napi minimum 80 beszélgetés!!! Ezek több, mint fele tipikus Hülyejúzet - én már csak tudom. Most számolj utána!

Secnir 2008.02.11. 22:13:29

ab Dullah:
200*80*30=480.000
utánaszámoltam. Me culpa, mea maxima culpa, igazad van!
A fele tipikus hülyejúzer, így egy hónapra csak 240.000 hibabejelentés jut!
Most verd a melled féltéglával...

Módosítok:
minimum 80 egy nap. ok.
8 óra/80=10/óra=6 perc/user. ez azt jelenti, hogy 24/7-ben dolgozva nekem 6 perc alatt sorra kellene kerülnöm. Ugyan nekem direkt kötődésem nincs a T-vonalhoz, azonban jártam el többször is ügyfél helyett a T-online-nál, és a minimum az a negyedórás tümtürüm-tümtütütűűűtrüm hallgatásában merült ki.
so
a hülyejúzerekről annyit, hogy akiket én kezelek (mint ügyfeleket), azoknak a t-onlinenak én vagyok az első szűrője. ha én meg tudom oldani a tonline problémáit, az már el sem jut hozzátok, így nehezen hihető, hogy annyi "hülyejúzer" hívna fel benneteket. Ezzel gondolom nem vagyok egyedül, képzeld el, hogy vidéken (Nagykanizsától Debrecenig) vannak olyan informatikai vállalkozók, akik ebből élnek, hogy a "hülyeuserek" problémáit megoldják - és nem 8000+fa bruttóért.
Apropó: minden számítógépfelhasználó nevében kikérem magamnak, hogy egy szolgáltató cég alkalmazottja az ügyfélkörét "Hülyejúzer"nek nevezze. Még ha helyesírási hibákkal tarkítva is teszi....

A LOVAK 2008.02.11. 22:15:18

lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!

Secnir 2008.02.11. 22:22:56

"Másodszor: Nem minden ügyintéző hibabejelentős/műszakis"

ööö akkor minek is ülnek ott? én az egyik ilyen alkalmazottamat, aki gyakorlatilag a telefonfelvételen kívül mást nem csinált, elzavartam. fel volt háborodva, hogydehátmiért? annyi telefont vett fel, hogy ihaj. naja, kérdeztem, és abbó' mennyit oldottál meg? 5%-át? nem telefonközpontost kerestem, hanem helpdeskest....

Secnir 2008.02.11. 22:25:14

"A LOVAK 2008.02.11. 22:15:18
lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!"

...aki lefekvés előtt nyerít, az sikeres ember nem lehet...

...ráadásul ha több poston teszi ezt, akkor meg végbélképpen nem lehet az....

Bezmag 2008.02.11. 22:33:16

@Secnir, elmondom. Azért, mert egy nagy-nagy ügyfélkapcsolaton van sokfajta-féle ügyintéző. Van aki a műszaki ügyekkel foglalkozik, van aki IPTV-vel, van aki rendelésekkel, van aki számlaügyekkel pl., van aki adminisztratív módosításokkal, és van ez a ún. Prémium Helpsdesk. Ez fizetős valójávan, és kifejezetten a NEM SZOLGÁLTATÓ OLDALI PROBLÉMÁK megoldása a célja. PL.: mit írjak be a www után?

Egyébként, hatalmas nagy péniszség a 350 forintos percdij is.... Ugyanis, 5 fizetős kategória: 350/Ft, 700/Ft, 1400/Ft és 2100 FORINT PER DARAB, hívásonként. A 2100 forintos kategóri már a félórás beszélgetések, pl. egy vettem egy WIFI routert, hova dugjam...? Ha kiszállás lesz a vége, akkor a telefondijat sem kell kifizetni.

Tudod, amikor a szolgáltatók elküldik az ügyfelet hogy szerezzen műszerészt vagy forduljon az eladóhoz.

Jó kis T-Online Prémium Helpdesk :)

Bezmag 2008.02.11. 22:35:40

Ps: Az 5. fizetős kategória a NULLA FORINT PER DARAB. Elérhetőség: 1722.

Secnir 2008.02.11. 22:49:09

bezmag:
nálunk cégnél van
-pénzügy
-szállítás
-értékesítés
-gyártás
-hr
-informatika
stb...

namármost
akinek informatikai problémája van az érdekes módon NEM a pénzügyhöz fordul, és vica versa. akinek értékesítési problémái vannak, az nem a hr-t hívja.
akkor ha van a kiba**ott T-csoprtnak egy 13134646-es száma, ami az INTERNETES HIBEBEJELENTŐ VONAL, ott mi a faxomat foglalkzzanak a számlaügyekkel?
Visszont! ha babaDullah többszáz embere (hehe) ezeknek a témaköröknek az ÖSSZESSÉGÉVEL foglalkozik, akkor
1. nem igaz, amit leírt
2. ne próbálja meg nekem azonnal megoldani a probémámat, ert tudom, hogy nem fog érteni hozzá, hiszen ő csak egy CallCenter-es (operátor, főkapcsoló, nem tudom hogy hívjam), és ne kezdje azzal, hoig "mondja el, hogy mi a problémája, és mi az ügyfélazonosítója, és van-e aranyere, különben nem TUDOK segíteni"


huh


megint felhúztam magam.
meyek iszom valami vérnyomáscsökkentő unikumot, az segít. nem a t-online helpdesk.

al Dajjal 2008.02.11. 22:51:02

Secnir!

Én megtiszteltelek a pontos névírással. Ezt a tiszteletet tőled is elvárom.
Ennyit előlrjáróban.
Utána. Ha a userek első szűrője vagy, tudod, hogy hány százalékát kell kiszűrnöd user error miatt. Nem jótékonysági intézmény vagyunk. Ha valaki nem tudja kezelni a gépét, ne minket "zaklasson" miatta. Ha mégis minket hív, fizesse meg a segítséget. (Beállítási útmutatóink a honlapon elérhetőek, bármikor kiadjuk a címet, ha nem találod.)

al Dajjal 2008.02.11. 22:59:30

A menürendszert nem mi programoztuk. Ha nem jó helyre kapcsolt, az nem az ügyfélszolgálatos hibája....

Bezmag 2008.02.11. 23:16:04

@ Secnir, Cheers! (az unikum növeli egyébként...:Ö)

Szóval, van egy telefonos menürendszer, amely:

1., egyeseknek túl bonyolult
2., másoknak nem elég árnyalt
3., ha a várakozási idő 1 percnél több, akkor az ügyfél psszichéjében másodpercenként hatávnozódik a vélt várakozási idő. Egyébként egy ilyen telefonos irányitórendszer meglehetősen komplex dolog, és persze mindig lesz, akinek valami nem tetszik benne. Lsd felső fő kategóriák.

Ez meg azért van, hogy a megfelelő csoporthoz kerülj, és ha mondjuk a számlázási helyed szeretnéd módosítani, akkor ne egy HD-shez kerülj, azaz a bejövő hívások oda vannak irányitva, ahol egy arra legmagasabban kiképzett ügyintéző kolléga ül. A példád rossz, mert ha én egy külsős partner vagyok, akkor akkor hivom a pénzügyet, ha lógtok nekem, ha állást keresek (feltéve, de meg nem engedve) a HR-t, und so weiter.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.02.11. 23:27:09

bezmag 2008.02.11. 21:12:47
"Nem igaz, hogy 15-20-an vannak a helpdesken. Kamu infó. Főleg nem hétköznap napközben."

Hát akkor? Forrásod?
Mindig utáltam az ilyet. Az nem igaz, amit mondasz, minden ellenérv nélkül.

Mondom, hogy a 1412-t ha felhívod, a HelpDesk-et kéred, 15-20 emberrel elketyegnek folyamatosan égő vonalak mellett.

Bezmag 2008.02.11. 23:42:48

@chicken:

Forrás: belső. Ha eddig nem derült volna ki, belülről látom a céget. Elárulom, nem ügyintézői szinten.

Számokat nem fogok mondani, meg nyilván változnak, akár naponta is, 3 műszak ugye.. de ha akarod, elviszlek egyszer és megmutatom, hogy néz ki az üfsz.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 08:07:46

al Dajjal 2008.02.11. 21:48:03:

elképesztő, hogy a tonlány így áll hozzá az ügyfelekhez, hogy a fele mindjárt atipikus hülye júzer. Tényleg, ők miért telefonálnak?
A hibabejelentés egyébként ott iszonyúan szar, hogy mindegy, hogy milyen hibát jelentek be, a droid kezdi mondani, hogy start gomb, vezérlőpult stb., erre mondom, hogy bocs, de linuxom van. Aztán amikor megemlítem, hogy a traceroute ezt és ezt csinálja, vagy a speedtest.net oldalon ilyen sebességet tapasztalok, akkor rögtön jön az ügyfél hülyének nézése.

Cián 2008.02.12. 08:11:02

"Elromlott ma reggelre az internet, össze-vissza villogott az ADSL modem."

Aztakurva, még szerencse, hogy valaki megjavította AZ INTERNETET! Nem hittem volna, hogy az egész internet egy modemen múlik...

De most komolyan. És ezek után még komolyan kéne venni az embert?

"Márpedig a modemek 99,5%-a T-Com tulajdon, mint ahogy ez a jelen esetben is volt."
Ez meg egyenesen egy orbitális nagy baromság. A legtöbb "bedugod, 'oszt jóvan" konstrukció megvásárlásakor a VEVŐÉ lesz a modem.

Még jó, hogy tudjuk miről beszélünk... szakértő, az.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 08:29:53

bezmag 2008.02.11. 23:16:04
al Dajjal 2008.02.11. 22:59:30

Szerintem egyátalán nem gyökérség ez a 350 Ft-os percdíj, feltéve, ha az ott dolgozó ügyintéző valóban ért ahhoz, aminek mondja magát, és mondjuk kompetens személy.
Tehát ha mint magasan képzett informatikus valami olyan hibára futok, ami miatt muszáj a heldesket hívnom (akár szombat éjjel), akkor ne menjen el félóra azzal, hogy a elmondom a szőke cicának, hogy mi a dörgés, aztán szegényke elkpedve mondja, hogy nemtudom, miközben cidrizik, hogy ki fogják rugni ha minden felhasználó ilyen nehéz kérdéseket tesz fel neki, hanem adjanak egy hálózatos embert, akivel néhány perc alatt kitaláljuk, hogy mi a hiba - és mondjuk kompetens annyiban, hogy ott két-három perc alatt belátja, hogy nem a júzer a hülye, akkor megírja a helpdeskbe a hibajelentést úgy, hogy arra történjen is valami.

Nekem korábban azért kellett felmondanom a tonlányt, mert kb. minden harmadik este volt rövid (max fél óra) net kimaradás. Csak ugye elég kellemetlen, amikor be vagyok lépve ssh-val a szerveremre, aztán egyszercsak szevasz. Vagy beszélek az ügyféllel skype-n, aztán megszakad. Vagy megbeszélem az ügyféllel, hogy megnézzük a weblapját 20.30-kor, aztán kezdenénk neki, nála van net, nálam épp nincs. A sűrű bocsánatkéréseket rövid idő után meguntam. Hogy hol lehet ilyenkor a hiba? Júzer fejében, szoftverhiba, rossz a gépem, szakadt a kábel a szobában, router rossz, modem rossz, telefonvonal rossz, vagy valami szaraxik a közponban? A fene se tudja. De pont azért lenne jó egy szakember ilyenkor, hogy segítsen kideríteni, hogy mi a rossz.
Érdekes módon szolgáltató váltás után ez a hiba megszünt.

exdislex 2008.02.12. 08:30:14

Az ilyen történetek számomra azt bizonyítják, hogy az internethez és műszaki részéhez is minden user legalább annyira ért mint a focihoz. Az különösképpen kitetszik, hogy a T basztatással milyen könnyű elfedni a felhasználói hiányosságokat. Természetesen a T sem egy ártatlan az ügyek egyrészében. Azt sem sokan tudják, hogy bárki legyen is az Ő internetszolgáltatója, T-s területen 95%-ban a t-com műszaki berendezései látják el a gyanútlan ügyfelet. Úgyhogy az csak érzéki csalódás ha szolgáltatóváltás után minden széppé és jóvá válik

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 08:38:01

Berzerker 2008.02.12. 08:11:02

tudod, Berzenker menj inkább el anyádba, és ne az ügyfél szavajárását forgasd ki.

"Elromlott ma reggelre az internet, össze-vissza villogott az ADSL modem."

Az internet ebben a kontextusban magát a szolgáltatást jelenti, és nem magát a világhálót. Az össze-vissza villogott pedig azt jelenti, hogy másképp villog, mint szokott. Normális ügyfélszolis ilyenkor megkéri az ügyfelet, hogy mondja meg, az egyes ledek alatt a feliratot, illetve hogy melyik világít, milyen szinnel, melyik nem, és melyik villog, és miként. Ennyi.
Egyébként volt már olyan ügyfélszolis, amelyiknek mikor mondtam, hogy ez világít, és ez nem, akkor közölte, hogy én vagyok a hülye, mert annak mindig világítania kell. Letettem, és hívtam őket újra, a másik droid legalább már értett hozzá.

starbuck83 2008.02.12. 08:40:44

Hát komolyan mondom, nem is csodálkozom most már egy két dolgon, azok után amit itt lehet olvasni.

Mint már feljebb leírta a kollega, a cikk tele van akkora csúsztatásokkal mint a ház. Tudom, hogy már itt ott volt 1-2szó erről de azért mégis csak leírom.
1. A modem az esetek nagy részében nem Telekom tulajdonú, és nekem ha elromlik pl otthon a Tv készülékem, nem hívom tajtékozva a UPC Helpdesket, hogy cseréljék ki.
2. Hogy mennyi Helpdeskes fogadja a hívást, az változó, mert képzeljétek el annyi, amennyi a bejővő hívások arányában jó. Azok a számolások hogy hány hiba bejelntés van, pedig alaptalanok, mert a kedves Ügyfelek nagy része azt tekinti műszaki hibának, hogy képtelen megjegyezeni a jelszavát a csatlakozáshoz, mert az hogy kis betű meg nagy betű már túl megy azon amit ő meg tud érteni (tisztelet a kivételnek persze). Vagy a másik "tipikus" hiba, hogy képtelen beállítani egy Outlook-ot, még a nevét sem bírja jól kiejteni (Kútlok-nak szeretik hívni)
3. Felesleges úgy szídnod egy cég műszaki ügyfélszolgáltatát hogy semmit nem tudsz róla (én voltam helpdesekes a T-Onlinenál, már máshol vagyok de cégen belül) és pontosan tudom, hogy egy olyan csapatról van szó aki mindent megtesz ami rajta múlik, de az "elromlott az internet cseréljék ki" beszólásokkal nehezen lehet mit kezdeni, de tudjátok mit még azt is nagy nehezen de valahogy kiderítik.
4. Az 1234-es telefonszám október 1-től 1412-re változott aminek hívása Magyar Telekom hálózatból ingyenes
5. Az árakról vitázni, meg hogy hűségszerződés. Nos mindenki maga választ szolgáltatót, mindenhol van hűség, ja és ki kell ábrándítsak 1-2 kommentelőt, képzeljétek máshol is fizetni kell és határidőre.
6. idéznék "nah akkor elárulom, ha az ügyfél a T-Online T-Home csomagjára fizetett elő, a modem nem az ő tulajdona, hanem a T-Online-é" . T-home-nál nem kapsz modemet, hanem egy integrált ezköszt, egy homegateway-t és az valóban a szolgáltató tulajdona, de az nem modem. Ahogy a Tv sem mikrohullűmú sűtő.
7. Azért biztosan tudom, hogy a legtöbb Ügyfél meg van elégedve a szolgáltatással, és reméljük előbb utóbb mindenki meg lesz, nagyon sokan és sokat dolgoznak ezért.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 08:51:58

exdislex 2008.02.12. 08:30:14

az a baj, hogy az ügyfélszoli eleve így áll az ügyfélhez. Nekem ez a szakmám, muszáj hozzá értenem.
Ha csak simán adsl szolgáltatót váltasz, akkor a dolog műszaki része valóban a t-comnál marad, de hurokhordozásnál ez is átkerül a másik szolgáltatóhoz. Én ez utóbbit csináltam.
Egyébként félreérted a szavajárásomat. Nem azt állítom, hogy a t-com műszaki berendezései szarok. Hanem a rendszer olyan, hogy az dolgozó emberek sokat bénáznak. Mindenki csak a saját elefántcsonttornyában ül, és azt bizonygatja, hogy nála jó minden. A tonlány pedig nem kényszeríti rá a tcomot, hogy csinálja meg a cuccot. A konkurens szolgáltató ezt megteszik. Amikor az ottani szakemberek látják, hogy na ebben nem ők a hunyók, és feltételezik, hogy nem is az ügyfél, akkor szépen letoják a hibát a tcom torkán, hogy ne szopassák őket. Szólj ha nem így van.

starbuck83 2008.02.12. 08:54:25

ja és még 1, ez kimaradt.
Fejezzük már be ezt a droidozást, az ügyfélszolgáltatosnak ez a munkája, ha nem lenne, nem tudnál kapcsolatban lépni egyik szolgáltatóval sem.
Ahogy ha a pék nem sütne kenyeret...
Biztos (vagy gondolom) annak is van munkája aki itt droidozik és szerintem neki se tetszene, ha még mondjuk úgy hivatkoznék rá, hogy az egyik patkány. Na ugye, kultúra!!

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 08:54:48

"4. Az 1234-es telefonszám október 1-től 1412-re változott aminek hívása Magyar Telekom hálózatból ingyenes"

Jó, akkor kérlek mond meg, hogy amikor külföldön tartózkodom, akkor milyen vezetéses számot kell hívnom.

Cián 2008.02.12. 08:55:28

Bástya elvtárs:
Jujj, de kis érzékenyek vagyunk, óh megcsalt ügyfelek védőszentje. Nem érdekel, hogy mit akart írni a droid, azt látom, amit írt. Azt írta, hogy nem működött az internet. Ebben a kontextusban simán jelentheti azt, amit leírt, vagyis sehol nem volt net, nála is villogott a modem. De működött, szóval nem működött az ő internetkapcsolata, illetve nagy valószínűséggel elromlott a modeme.
És most öblíthetsz hülyegyerek. Amúgy meg elég szarul veszi ki magát, hogy szellemi fölényt próbálsz elérni anyázás közben :D
Milyen szerepmodell akarsz lenni, te barom? Milyen? :D

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 08:56:46

starbuck83 2008.02.12. 08:54:25

a droid és a patkány jelző azért nem ugyanaz. A droid főleg azt jelenti, hogy inkompetens. És ez nem az ott dolgozó ember hiábja, hanem a rendszeré.

Cián 2008.02.12. 08:57:51

Megint Bástya:
"A konkurens szolgáltató ezt megteszik. Amikor az ottani szakemberek látják, hogy na ebben nem ők a hunyók, és feltételezik, hogy nem is az ügyfél, akkor szépen letoják a hibát a tcom torkán, hogy ne szopassák őket. Szólj ha nem így van."
Ha van még ilyen jó poénod, kérlek írd be. Rég röhögtem ilyen jót.

starbuck83 2008.02.12. 09:00:21

"Bástya elvtárs ·

Jó, akkor kérlek mond meg, hogy amikor külföldön tartózkodom, akkor milyen vezetéses számot kell hívnom. "

Nagyon szívesen, idéznék a www.t-online.hu oldal elérhetőségeink menüpontjából."
1)Telefonos ügyfélszolgálat: 1412-es telefonszámon, mely vezetékes telefonról helyi tarifával, mobiltelefonról a szolgáltatónál érvényes díjszabásban szereplő kékszám tarifáért hívható
Külföldről ügyfélszolgálatunk a +36-1-447-4060-as telefonszámon, a nemzetközi díjszabásokban meghatározott tarifáért érhető el."

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 09:01:39

Berzerker 2008.02.12. 08:55:28

én most a kibic szerepét szentesítem. Visszaszólok az ide beirogató tonlányos és tcomok csókáknak, hogy legalább itt ne nézze hülyének a jónépet.

Egyéként én is látom, hogy a topikinkdítóban a cikk tele van csúsztatásokkal, de sztori lényege sokkal inkább az, hogy mennyire szar a tonlány ügyfélszolgálata. És a műszaki hibaelhárítás mikéntje.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 09:02:55

starbuck83 2008.02.12. 09:00:21:

Köszönöm szépen, betároltam a mobilomba. Említettem már, hogy nem vagyok tonlányos, de megesett már, hogy fel kellett hívnom őket.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 09:06:08

Berzerker 2008.02.12. 08:57:51

jó, elfogadom, de akkor látom, hogy helyesen döntöttem, amikor a t-comtól kértem a hurokhordozást.

Cián 2008.02.12. 09:11:44

Bástya elvtárs:
Angol kifejezéssel élve attention whore-nak lehetne minősíteni azt, amit csinálsz. A magyar nyelv szebben fogalmaz: feltűnési viszketegség. Olyan dolgokon kekeckedsz, aminek semmi köze nincs a T-Online (szerinted) szar ügyfélszolgálatához és hibaelhárításához. Ugyanígy nem volt köze annak, hogy nekem beszóltál, vagy hogy üszis külföldi elérhetőségért sipítoztál. Nem ez dönti el a szolgáltatás színvonalát. Ez spontán és céltalan kötekedés. Ha a szolgáltatás színvonalával lenne problémád, akkor talán ezekre kellene fókuszálnod.

Hidd el, minden szolgáltató ugyanúgy szopik. Anélkül, hogy feleslegesen démonizálnám a tékomot (isten tartsa stabilan a modemem synch jeleit, ámen) minden szolgáltatóra ugyanazok a feltételek érvényesülnek, aminek a tékom vagy eleget tud tenni, vagy nem. Ha nem így lenne, akkor már rég lecsapott volna a versenyhivatal vagy ilyesmi, mert sérül a versenyhelyzet.

Secnir 2008.02.12. 09:15:35

"jó, elfogadom, de akkor látom, hogy helyesen döntöttem, amikor a t-comtól kértem a hurokhordozást."

jó, elfogadom, hogy a T-online ügyfélszolgálatosai mind magasan képzett szakemberek, de látom, hogy helyesen döntöttem, amikor nem őket választottam szolgáltatónak.

Cián 2008.02.12. 09:18:32

Szerintem meg a T-Online ügyfélszolgálatosainak képessége köszönőviszonyban sincs az internetkapcsolat minőségével, mivel hálistennek egy deka befolyásuk sincs ebbe.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 09:45:54

Berzerker 2008.02.12. 09:11:44:

Pedig szerintem alaposan ráférne némi versenyhivatali bírság a t-online-ra és némely konkurens internetszolgáltatóra. Talán jobban meggondolnák egynémely döntésüket.

Műszaki nehézségek természetesen mindenhol vannak: Unokatestvérem Angliában él, neki is sokat szakadozik az adsl-je. Illetve szüleimnél és testvéremnél stabil az adsl (t-online). Nagynénémnél szintén sokat szakadozik, de őt nem érdekli, mert alig használja. Nálam sem ment jól a t-online, a pantel lényegesen jobbnak tűnik. Egyszer nem volt olyan, hogy ne tudtam volna felcsatlakozni, persze olyan itt is előfordult, hogy berohadt a net, aztán a modem újraindítás segített. De erről már írtam, hogy ez akkor szűnt meg, amikor levettem a routert a modemről, így nem melegedett túl.

üszis külföldi elérhetőségért:

írtam, hogy köszönöm, hogy megadtad, nem szivatásból kérdeztem. Anno az ügyfélszolitól nem sikerült megtudnom, csak elhajtottak, hogy hülye ügyfél.

Secnir 2008.02.12. 09:15:35:

"jó, elfogadom, hogy a T-online ügyfélszolgálatosai mind magasan képzett szakemberek,"

akkor szerinted helyesen járok el, ha egy tonlány ügyfélszolissal folyatott beszélgetés során úgy itélem meg, hogy az illető súlyosan nem ért ahhoz amit csinál, akkor rámondom a magnóra, hogy ezt a beszélgetést legyen szives a főnökének továbbítani?

Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy az illető rossz munkaerő. Sokkalinkább az egész ügyfélszoli rendszere szar, illetve az a céges belső mentalítás, amit rákényszerítenek a dolgozókra.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 09:51:32

Berzerker 2008.02.12. 09:18:32

ha nincs befolyásuk, akkor szerinted mi lenne a teendő abban a szituban, amit leírtam? Amikor nyilvánvalóan látszik, hogy az ineternetszolgáltatásban valami rossz és az is látszik, hogy a hiba nem az én lakásomban van? Pl. mert amikor elmegy a net, akkor megpóbálom egy másik számítógéppel, router nélkül, illetve kölcsön modemmel, másik kábellel stb., és semmilyen eszközcserével nem gyógyul meg a net? Máskor pedig az összes eszközzel jól megy?

al Dajjal 2008.02.12. 10:03:04

Bástya elvtárs!

Örömmel veszem a pozitív változást hozzászólásod hangnemébem. Köszönöm a többiek nevében is.
Sajnos a betelefonálók jelentős részét ahhoz tudnám hasonlítani, mint a jogosítvány - értsd soha nem is szerezte meg - nélkül vezetőket. Nem tudja használni sem a gépét, veri az asztalt és folyamatosan szidja a "kurva szolgáltatót". Szó szerinti idézet és enyhe kifejezés ahhoz képest, amit néha kapunk.
A rendszerek nem tökéletesek, hisz sehol nem azok. A kollégák sem mind perfekt, rutinos szakik, hisz mindenki volt kezdő nálunk is. Az öreg rókák is hibázhatnak, hisz emberek. De elhiheted, hogy igenis igyekszünk mindig minden tőlünk telhetőt megtenni a megoldásért. Minél gyorsabban és gördülékenyebben.
De hidd el, hogy ha emberszámba vesznek minket - érdekes, hogy a sokdiplomások és a géphez jól értők néznek le minket a legmagasabbról - máris sokkal jobban és gördülékenyebben megy a beszélgetés.
Ha valaki úgy beszél velem, mint egy darab sz**ral, biztos lehet abban, hogy semmit nem teszek meg azon túl, amit minimálisan kötelező... Fordított esetben viszont akár a szabadidőmet - műszakszünet - is hajlandó vagyok a segítségre fordítani. Ha elítélendő ez a hozzáállás, vállalom a köveket. De én is ember vagyok. Amit az itt kommentelők egy része sem hajlandó tudomásul venni.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 10:07:04

Berzerker 2008.02.12. 09:18:32

még van egy olyan kérdésem, hogy szerinted amiket ma leírtatok, nem azt bizonyítják, hogy amikor az ügyfél betelefonál, hogy ez és ez van, akkor az ügy átmegy minimum 5 emberen mire eljut egy kompetens személyhez, aki már egy kukkot sem ért abból, hogy mit is akart az ügyfél?

A kiskirályok mundérban c. könyvben volt egy sztori, amikor a kiskatonák megrendelték az emelővillákat, amivel a rendezvényeken a vezetékeket fel tudták akasztani a fákra, aztán mire ebből anyagbeszerzés lett, az emelővillából villamosemelő lett, aztán a Ganz le is gyártott 300db villamosemelőt.

al Dajjal 2008.02.12. 10:21:01

Bástya elvtárs!

A hasonlat torz, de van benne igazság. A hibát valóban mi továbbítjuk a műszerészeknek, mondhatjuk, hogy egyértelműen és kis hibaszázalékkal. Szakemberek egymás között szaknyelven. Persze pontatlanságok, félreértések előfordulhatnak, aminek az ügyfél érzi a hatását. Meg sokminden más is lehetséges természetesen.

Bezmag 2008.02.12. 10:30:45

@Bástya elvtárs, mindenkori nemzeközi tarifa szerint: +36-1-447-4060

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 10:32:05

al Dajjal!

Elhiszem, hogy nehéz a sok anyázást benyelni, meg azt is le kell küzdeni, amikor az ügyfél ordítva kezdi a beszélgetést, akkor te végig nyugodt hangnemben kommunikálj. De alapvetően ti vállaltátok azt a szerepet, hogy emberekkel dolgoztok. Senki sem mondta, hogy ez egy könnyű szakma.
A problémás eseteket szerintem megfelelően le kell kezelni. pl. ha egy ügyfél ordít, szitkozódik, akkor amint azt tapasztalja, hogy végre végighallgatják magától visszavált normális hangnemre. A lenézés lekezelése is szerintem hasonlóan megy.

Egyébként nálatok mennyire kötött az egyes ügyinézésekhez tartozó protokol?
Mert ha ezek megfelelően kötöttek lennének, akkor pl. a topiknyitóban felvázolt sztori esetén a konzekvencia nem az lenne, hogy a kolléga hibázott, hanem hogy a protokoll rossz. Miért lett az ügyfél egy olyan ügymenet felé irányítva, ahol neki percenként 300Ft -ot kell fizetnie, ha feltehetőleg a problémát egy meghibásodott modem okozza?

Cián 2008.02.12. 10:45:17

al Dajjal:
A feletteseid egyébként tudnak róla, hogy itt píárolsz? Én úgy tudom, hogy nem nyilatkozhatsz az üszi nevében a szerződésed értelmében. Csak a miheztartás végett, én is HD-s voltam, másfél évig, de szerencsére már több mint két éve elmúlt.

Bástya elvtárs:
Az üszisnek annyi feladata van vonali hiba esetén, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg vonali hiba van (nem ügyféloldali babrálás), illetve továbbítsa a problémát hibajegy formájában a vonal tulajdonosa felé. Ilyenkor magát a netszolgáltatást nem onlineosok javítják, hanem tékomosok. Ugyanígy van más szolgáltatók esetében is. Éppen ezért akármelyik ügyfélszolgálat csak úgy szolhat bele a szolgáltatás minőségébe, ha véletlenül lemondja a vonalad vagy késlelteti a hibajegy feladását, mert "kekeckedik" az üszis. A hibaelhárítást a tékom végzi (vagy adott vonal tulajdonosa). Ha régóta (72 óra+) nem jön válasz a hibabejelentésre, célszerű utánaérdeklődni, ezt úgyis rögzítik a hibajegyben. Jól jöhet még később, számlareklamációkor...

Az információ torzulásától meg nem kell félni, mivel a tékomhoz úgyis csak annyi infó jut el, hogy sebesség-, stabilitás-, szinkron- vagy modemhiba. Minden más sallang és szükségtelen a hibaelhárításhoz (csak a jegyzőkönyv kedvéért szerepel).

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 10:53:04

al Dajjal!

szerintem főleg azok látják kárát ennek, akik jól értenek a számítógéphez, ezért is néznek le, meg droidoznak le titeket.

szerintem nincs olyan univerzális ember, aki jól is bánik az ügyfelekkel, jól le is tudja fordítani a laikus által elmondott ez van-t szaknyelvre, és egyben számítógép guru is.

Megoldás az lenne, hogy lenne egy jól működő webes helpdesk felület, ahova az ügyfél be tudja írni a hibajelentését. Aztán ezt valaki vagy lekommunikálja, vagy továbbítja egy illetékesnek, akivel már írásban le lehet kommunikálni. Webszervert bérelek Németországban, ott ilyen a helpdesk.
Igy tényleg nem lenne az, hogy az ember fél órán át hallgatja, hogy ta-taa-tuum-piim-paaam-pumm-ti-ra-ra, majd amikor beszél valakivel, akkor újból elejéről elmondani mindent.

Cián 2008.02.12. 11:00:21

Bástya elvtárs:
Ha nincs internetkapcsolat, akkor ez elég problémás lehet :)

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 11:14:14


"Az információ torzulásától meg nem kell félni, mivel a tékomhoz úgyis csak annyi infó jut el, hogy sebesség-, stabilitás-, szinkron- vagy modemhiba. Minden más sallang és szükségtelen a hibaelhárításhoz (csak a jegyzőkönyv kedvéért szerepel)."

az emelővillából is így lett villamos emelő. Az elején még részletesen kifejtette valaki, hogy mi kell, csak aztán valaki, aki nem értett hozzá, úgy továbbította, hogy a rendelendő eszköz villamos emelő és nem emelővilla.

"sebesség-, stabilitás-, szinkron- vagy modemhiba" - szerintem hogy melyik, azt pusztán egy elmondásból nem lehet mindig megállapítani. De annak aki helyben van a t-comnál, hasznos lehet némi bővebb info - szerintem.

Panteleseknél szerencsére sikerült kompetens szakemberrel beszélnem épp akkor, amikor belassult. Az illető világosan megértette, hogy nekem a traceroute kifele akadozik, ő viszont a közponból rendesen tudta pingelni a modemet. Ez gondolom elég információ volt, mindkettőnknek, hogy a modemmel volt valami zűr. (szerintem túlmelegedett)

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 11:16:54

Berzerker!

Hát igen, ebben az egy esetben tényleg problémás. De egy csomó ügynél könnyebség lenne, szerintem mind az ügyfélnek, mind a tonline-nak.

al Dajjal 2008.02.12. 11:20:20

Bástya elvtárs · bastyaelvtars.blog.hu 2008.02.12. 10:32:05

A cikket ne vedd alapul. Gyakorlatilag minden egyes mondatát megcáfoltuk már korábban.

Berzerker!

Nem hivatalos minőségemben kommentelek, hanem magánemberként. És soha nem mondtam egy szóval sem, hogy a cég kommunikátora vagyok, csak azt, hogy itt dolgozom. Magyarán tudom, hogy miről beszélek.

joa 2008.02.12. 12:39:26

Fogadok, hogy az én használt modememet kapta, hehe. Nekem is voltak bajaim vele.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 12:51:58

al Dajjal!

Én elhiszem.

"2005 augusztusa óta a modemek az ügyfelek tulajdonát képezik, melyekre 12 hónap csereszavatosság van. Ezen idő után az ügyfél költségén történik modemcsere" - ez az értesülésed vagy nem pontos, vagy nem tud róla mindenki. Engem speciel nem egész egy éve hívott fel telefonon valaki a tonlintól, hogy a nyilvántartásuk szerint még nem adtam le a tőlük bérelt ADSL modemet. (Egy fekete színű Dialcom ADSL modemről volt szó, amit még sok-sok évvel ezelőtt az Axelero hozott ki) Úgyhogy muszáj volt bevinnem valamelyik T-Pontba hogy leadjam. Ha akarod, előkeresem az átvételi elismervényt a papírjaim között, épp a napokban akadt a kezembe, amikor rendeztem a 2007-es papírjaimat.

Egyébként 2007-ben kétszer is előfordult, hogy felhívott egy magát Tcomosnak vagy Tonlineosnak kiadó üzletköző, hogy a flotta szerződésemet módosítsam annál sokkal kedvezőbb díjcsomagra. Mikor megemlítettem neki, hogy a szám amit hívott, az nem is Tcomos vonal, akkor igencsak elcsodálkozott, hogy a papírjain nem az szerepel. :)

Tmobil pedig? Mamám új telefont vett pár hete. Mondja nekem a mamám, hogy a t-pontban ahol vette, azt mondták neki, hogy amikor lemerül, úgy töltse, hogy vegye ki a sim kártyát, kapcsolja ki, majd 24 órán keresztül töltse az akut, és csak utána kapcsolja be újra a telefont. Az aku természetesen egy litiumionos BL-5C.
Szóval lehet, hogy sok a hülye ügyfél is, de süket tpontos,tcomos,tonlányos emberkéből is bőven akad.

Cián 2008.02.12. 13:09:24

"2005 augusztusa óta a modemek az ügyfelek tulajdonát képezik, melyekre 12 hónap csereszavatosság van. Ezen idő után az ügyfél költségén történik modemcsere" - ez nem így van. Az ezután, szereld magad (vagy mi a fakk a neve) konstrukcióban vett modemek esetében van csak így. Vagyis amiket megveszel és hazaviszel. Akiknek régebbi előfizujuk van (és vakond vitte ki / szerelte fel a modemet), azok továbbra is kölcsönbe kapják a modemet. Az új, szappanosdoboz formájú huawei cuccokra érvényes csak (meg egy-két új dlink típusra csak).

Bezmag 2008.02.12. 13:43:21

@Bástya ET.

Nincs percenkénti 300 vagy bármilyen emelt díjas hívás.... Hazudik a cikk. Melyíik szó nem érthető?

Ismétlés:
"ez a ún. Prémium Helpsdesk. Ez fizetős valójávan, és kifejezetten a NEM SZOLGÁLTATÓ OLDALI PROBLÉMÁK megoldása a célja. PL.: mit írjak be a www után?

Egyébként, hatalmas nagy péniszség a 350 forintos percdij is.... Ugyanis, 5 fizetős kategória: 0/Forint, 350/Ft, 700/Ft, 1400/Ft és 2100 FORINT PER DARAB, hívásonként. A 2100 forintos kategóri már a félórás beszélgetések, pl. egy vettem egy WIFI routert, hova dugjam...? Ha kiszállás lesz a vége, akkor a telefondijat sem kell kifizetni.

Tudod, amikor a szolgáltatók elküldik az ügyfelet hogy szerezzen műszerészt vagy forduljon az eladóhoz.

Jó kis T-Online Prémium Helpdesk :) "

Ismétlem, a Prémium HD müködése a NEM A SZOLGÁLTATÓ OLDALÁN FELMERÜLT PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA, azaz az olyan hibáké, amelyhez a cégnek semmi köze: Windóz installásál, Wlan konfigurálás, etc.

Az ügyfelek nincsennek a Prémium HD fele terelve, egy lehetőség. Ha nem tetszik, mehet a szomszéd warezpistikéhez, majd az megoldja. Ha menet közben kiderül, hogy mégis szolgáltató oldali a hiba, természetesen ingyenes.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 13:46:43

Berzerker!

Azért ez tök jó, hogy itt a fórumban is két tonlányos mond egymásnak ellent - csak ki ne derüljön, hogy harmadikféleképpen van. Ez a topiknyitó levél is lényegében erről szól.
Amikor sokat akadozott a net, kérdeztem az ügyfélszolit, hogy nem e esetleg az a dialcom modem ócska e? Határozottan állították, hogy nem, ha a link lámpa világít, akkor a modemnek tökéletesnek kell lennie.
Modemes időben egyébként szintén dialcom modemunk volt (axelero hozta ki azt is), mondanom sem kell, hogy rengeteg problémánk volt vele. A modem hangján jól halladszodt, hogy a felcsatlakozás sikere attól függött, hogy az axelero melyik behívó modemje volt épp szabad. Az ügyfélszoli nem volt hajlandó kicserélni, inkább kiküldött hozzánk egy csókát, tanulmányozni a gépünket, modemet, vonalvizsgálat stb. előbbutóbb meguntuk, és rájöttünk, hogy ha visszavesszük a sebességet 28.8ra (33k-s modem volt), akkor stabil. Aztán amikor már 28.8-al sem ment (a modem hangján megint halladszodt hogy a szolgáltató oldalán megint újabb modemek lettek véve), akkor megint reklamáltunk, hogy nem csatlakozik fel a bérelt modem. Szokásos szerencsétlenkedés után végülis vettünk egy normális modemet, a régit pedig elettük. (Amit persze vissza kellett szolgáltatnunk amikor adsl-re átmentünk) mert ha nem akkor....
Szóval meg nem értem, hogy őskövület cuccokat minek kell visszaszolgáltatni a szolgáltatónak, amin ránézésre is látszik, hogy elavult, kukába vele.

starbuck83 2008.02.12. 13:47:37

Berzerker:

Tök jó, hogy leírod régen hogy mentek a dolgok amikor mint írtad HD-s voltál. Már minden nagyon nagyon más.

Egyébként mihez tartás végett, csak mert ezt úgy látom sokan még nem értik pedig valaki már írta. 2007.október 1-jével, a korábban T-Online Magyarország Zrt. néven létező cég beleolvadt a Magyar Telekom Nyrt-be, tehát már nem külön cég. Ahogy mindig mindenki mondta, dehát maguk "eccég", végre megtörtént, most meg mindenki jön azzal, hogy külön cég... :) LOL

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 13:57:31

"Nincs percenkénti 300 vagy bármilyen emelt díjas hívás.... Hazudik a cikk. Melyíik szó nem érthető?"

ez nem érthető, amit ide beírsz. Most van Prémium HD vagy nincs?
Múltkor a mamám gépén valami elromlott az internettel, mert nem csatlakozott fel a netre, miután rákattintott az IE ikonra. Megnéztem, a beállítások jónak tűntek, de nem ment. Kicsit szeretgetni kellett (hálókártya újrakonfigurál, internet kapcsolat töröl, majd újra létrehoz, jelszó papír előkeres, majd újból megad, egy-két újraindítás stb.) aztán minden rendben.
Ha jól értem, ez Prémium Helpdesk?

Cián 2008.02.12. 14:05:47

starbuck83:

És egyébként mi változott azon amit leírtam? Most már rámérnek beszélgetés közben a modemre a hd-sok? Vagy a modem került titokban saját tulajdonomba pedig 4 éve megvan? Esetleg a hibajegy-kezelés változott?

al Dajjal 2008.02.12. 14:31:05

Bástya elvtárs · bastyaelvtars.blog.hu 2008.02.12. 13:57:31

Igen. Ha emiatt felhívod az ügyfélszolgálatot és az ő navigálásukkal szeretgeted meg a gépet, akkor ezért kell fizetni. Elvégre a hiba nem a szolgáltatásban van, hanem a gépben.
Tudod, mint a viccben: az a kalapácsütés 2Ft. De 1000-et kapok azért, mert tudom, hova kell ütni.

al Dajjal 2008.02.12. 14:47:03

"2005 augusztusa óta a modemek az ügyfelek tulajdonát képezik, melyekre 12 hónap csereszavatosság van. Ezen idő után az ügyfél költségén történik modemcsere" - ez az értesülésed vagy nem pontos, vagy nem tud róla mindenki.

2005 aug 22 után rögzített lakossági ADSL csomagoknál a modem ügyfél tulajdonú. Ami korábban volt, azok maradtak T-Com tulajdonban, T-Com cserélte őket továbbra is hibabejelentés esetén. Lemondáskor visszakérték.
Tavaly - nem tudom, mikor - a T-Com ezekről a modemekről is lemondott. Cserét természetesen továbbra is elvégez, de a modemet már senkitől nem kéri vissza. Gondolom, 1-2 baki ebbe is becsúszhat, de sztem elenyésző...

Így pontos az info. :-)

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 15:09:45

al Dajjal 2008.02.12. 14:31:05

szerintem semmivel nem tartunk előrébb, mint kb. 100 posttal korábban. Szóval ha felhívja az ember az ügyfélszolit, hogy "ez van..." akkor ami nagy valószínűleg az alábbi esetek valamelyike lesz.

- kedves ügyfél semennyire sem ért a géphez, el kell neki magyarázni, hogy melyik cucc a modem, melyik lámpácskákat kell nézni, aztán egyszer-kétszer újraindítgatják vele a modemet, gépet stb. aztán mondják neki, hogy sajnálják, de a hiba az ügyfélnél van, így vagy goto 300Ft/perces hívás, vagy mondják neki, hogy vegyen egy új modemet.
- az ügyféllel szintén futtatnak egy pár kört, aztán berögzítenek valamit a helpdeskbe, hogy kapcsolat nem stabil stb. tovább a tcomhoz, aztán valami vagy történik vagy nem. ugyfél pár naponta újratelefonál, az ügymenet szokásos
- az ügyfél rögtön mondja, hogy szerinte ez és ez a probléma, az ügyfelet egy ideig szórakoztatják, majd ő is kap egy diagnózist. (a) szoftverhiba (b) modemhiba (c) rendben, mi vagyunk a hunyók, továbbítottuk a tcomnak.

Bezmag 2008.02.12. 15:47:49

@Bástya.

Én okbjektiven látom az ügyfeleket, sokféle temperamentum fordul elő: van ilyen is, olyan is, ingerült, kedves, idegbeteg, poénos, tudod, mint az életben.

Viszont a számitástechnikai és internet tudás jellemzően "nem túl magas".

De mintha már írtam volna, de ma úgy látszik write onlyban vagy, nincs 300 forintos emeltdijas hívás.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 16:04:19

bezmag 2008.02.12. 15:47:49

szerintem meg te vagy write onlyba.

itt kérdeztem vissza arra, hogy most akkor van emelt díjas szolgáltatás, vagy nincs?

Bástya elvtárs · bastyaelvtars.blog.hu 2008.02.12. 13:57:31

Amire válaszolt is al Dajjal itt "2008.02.12. 14:31:05", hogy igen van, akkor amikor a hiba az ügyfélnél van.

No most akkor ezen csavartam egyet, erre te megint azt írod, hogy én vagyok write onlyban, mert hogy emeltdíjas szolgáltatás egyáltalán nincs.

pont olyan vagy, mint a tipikus tonlányos helpdeskes. Mond valamit egy dologról, hogy az így van. Aztán mondja egy másik annak ellenkezőjét. Aztán a következő azt mondta, hogy ja igen, tényleg volt idő, amikor voltak ezek, de épp most változott meg, így most már amúgy van.

Az elmúlt 30 topikban pont ez volt, amikor két kérdésről irogattatok hárman (bezmag, al Dajjaj, Berzerker)

- emelt díjas hepdesk
- a modem az ügyfélé vagy a t-onliné.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 16:24:43

De írok még tonlányos (axelero) sztorit, ami szintén velünk történt meg. Szóval egyik napról a másikra szőröstül-bőröstül kikapcsolták a betárcsázós netünket. Előszőr azt hittük, hogy csak rendszerhiba, de az ügyfélszoli hamar felvilágosított minket, hogy nem fizettünk, ezért kikapcsolták a netünket. Természetesen mi rendesen fizettünk (csekken), erre mondták, hogy rendben, akkor fénymásoljuk le a csekkeket, és faxoljuk el Kiss Ibolyának és adtak egy faxszámot. Ez volt szerdán v. csütörtökön.
Aztán amikor telefonáltak nekünk, hogy miért nem tudnak levelet küldeni, akkor kicsit utánajártunk a dolgoknak, és még a domain nevünket is kitörölték a DNS1.HU ból!!!
Az ügyfélszolit fél naponta hivogattuk, anyáztunk is rendesen, de az összes ember csak azt tudta mondani, hogy fax Kiss Ibolyának, aztán várjunk türelemmel.
Kedden délelőtt meguntam, aztán visszaéltem a férfihangommal. Azt tudtam, hogy az Axelero helyileg a Dunaplazában székel, így kinéztem a telefonkönyvből a Duna Plaza portát, aztán előadtam aggódva, hogy úgy tudom itt dolgozik Kiss Ibolya az épületben, és nagy segítség lenne ha megadná a telefonszámát. Megadta (matávnál titkos szám volt.) No ekkor felhívtam Kiss Ibolyát bemutatkoztam, hogy xy Kft.től vagyok, és megkérdeztem, hogy (1) miért kapcsolták ki a netünket, ha rendesen fizettünk (2) miért szarnak ránk már lassan egy hete. Elnézést kért, kb. 10 perc múlva már volt is netünk, domain névvel, csoportos e-mail címmel, tokkal vonóval, mindennel. :)
Persze rá egy perccel az ügyfélszoliból kurvaidegesen ránktelefonáltak, hogy honnan a fenéből szereztük meg Kiss Ibolya telefonszámát? Hát elmondtuk nekik.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 16:26:35

"Aztán amikor telefonáltak nekünk, hogy miért nem tudnak levelet küldeni, akkor kicsit utánajártunk a dolgoknak, és még a domain nevünket is kitörölték a DNS1.HU ból!!!"

szóval ismerős szólt, hogy visszajön a levél, aztán kiderítettük, hogy nyilván visszajön, ha nincs domain nevünk sem. (ami még tegnap megvolt...)

Cián 2008.02.12. 16:27:25

Na engem hagyjál ki ebből Bástya. Csak rávilágítottam, hogy faszságot ír "a T-Online-t nem képviselő" barátunk. Maximum ügyfele vagyok már csak a magentának évek óta, semmi több. Hálistennek.
Az általad vizionált "emelt díjas helpdeskről" pedig egy szót sem írtam.
Csak a jegyzőkönyv kedvéért.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 16:33:57

Berzerker 2008.02.12. 13:09:24

ebből az jött le, mintha belső információt írnál. De tök mindegy. Látom már, hogy ebben a témában úgyse fogunk előrébb jutni, így az sem fog kiderülni, hogy a topikindítóban megírt sztori mennyiben valós vagy nem az.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 16:35:24

Az általad vizionált "emelt díjas helpdeskről" pedig egy szót sem írtam.
Csak a jegyzőkönyv kedvéért.

- ezt egyébként valóban vízionálom. De tényleg jó lenne tudni, hogy van e ilyen vagy nincs.

Bezmag 2008.02.12. 16:40:23

@Bástya elvtárs · bastyaelvtars.blog.hu 2008.02.12. 16:04:19

Bocs, dolgozom közben :)

Asszem leírtam mindent, amit tudni kell erről, igen, van fizetős hibaelhárítási szogáltatás, amikor NEM A SZOLGÁLTATÓ OLDALI A PROBLÉMA, de ez nem "emeltdijas hívás" és főleg nem percdíjas, hanem darabdíjas.

Ismételem magam, ha a porbléma az ügyfél gondja, és a szolgáltatónak semmi köze nincs hozzá.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 17:55:59

bezmag 2008.02.12. 16:40:23

értem, szóval nincs emeltdíjas szolgáltatás, de mégis van. Tehát mégsem hazudott a topikindító.
(jó azt félreértette vagy félreírta, hogy nem percdíjas hanem darabdíjas.)

arról pedig hogy a probléma szolgáltató oldali e vagy nem. hát igen. felhívom, hogy nem megy rendesen a net, az ügyfélszolis megkérdezi, hogy miként villognak a ledek a modemen, aztán amikor látja, hogy link rendben, akkor közli, hogy a probléma feltehetőleg nem szogáltató oldali. Aztán ha az ember nagyon akadékoskodik, vagy szépen megkéri az embert, akkor az ír egy hibajelentést a tcomnak, hogy nem stabil, aztán kész.
bocs, hogy firtatom, de ehhez hol kell szakértelem?

Bezmag 2008.02.12. 18:14:31

De hazudott. Ugyanis 350 forint per percet emleget. "felajánlotta, hogy 350+ÁFA/percért tud valakit kapcsolni,"

Ez nem a félreértés vagy véletlen csúsztatás kategória. Ez hazugság. Mivel nem emeltdíjas, hanem Prémium Helpdesk a neve, amely kizárólag a nem a cég érdekkörébe tartozó problémák korrekt megoldását végzi. Mondok egy példát: a szüleimnél volt vmi számtech gubanc. Nem voltam itthon, nem tudtam segíteni, anyám kihivta az alvállalkozó rendszergazdát, akit ismert. meg is oldotta, 10 perc alatt, 6000-ért. Ugyanez max. 2100 lett volna telefonon.

* * *
Bocs, de nem értem a kérdésed pontosan, miért kell szakértelem? Ez a kérdés? Ennek ezez oka van, ugye, elméleti okok, tisztában kell lennie a rendszer müködésével, az általa használt rendszerek müködésével, ismernie kell a hibaelhatárolási folyamatokat, jelenségeket. Ne hidd hogy ez könnyü meló. Te szakmabeli vagy, neked triviális, de hidd el, sokaknak nem az.

Mondok egy példát. Ügyfél betelefonál, hogy nem megy az internet. Ennek sok-sok oka lehet, lehet akár országos globál hiba, vagy helyi DSLAM behalás, de lehet, hogy csak a 4 tigrisen vásárolt nem földelt elosztóba dugott 6 darab T dugó kontakthibás. Ilyenkor a modem beküldi az utolsó jelzését a központba, mint egy halálsikolyt, és meg kell nézni, vajon nem erről van szó? Meglepődnél, ha tudnád, milyen gyakori. Neked valószinüleg triviális, hogy ha valami gond van, megpróbálsz rájönni, mi lehet, a magad módján elhárítani, de a legtöbben meg vannak sértve, ha az ügyfélszolgálat megkéri őket, hogy legyen szíves egy modem reset-et eszközölni - ami szintén sok esetben segít.

Egyébként, szívesen megismerkednék a panaszossal, meghallgatnám ezt a beszélgetést, még egy modemet is adnék neki, ha megkeres.

Cián 2008.02.12. 20:04:31

bezmag:
És neked mi is a feladatod? 6 perc alatt kell végrehajtatnod egy ledokumentált feladatot. Mi van akkor, ha globális vagy helyi hiba van? Semmi. Ugyanúgy fel kell venned a hibajegyet. Az ügyfelezéshez nem szaktudás kell, csak stabil idegrendszer. Akár tetszik, akár nem, ez egy betanított meló.

A cikk egyébként egy kalap szar, ezt senkisem kérdőjelezi meg, de azért ne lihegjük már túl szegény ügyfélszolgálatosok megpróbáltatásait.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 20:18:45

és a prémium helpdesknek van külön hívószáma (pl. 06-90-...) vagy a 1412-n keresztül kapcsolnak e oda?
De máshogyan is megkérdezem. Ha valahol le van tiltva a 06-81 és 06-90, akkor az ügyfél igénybe tudja e venni valamilyen módon a ezt a prémium helpdesket.

A hibaelhárítással kapcsolatban assziszem igazad van. Nekem tök természetes dolog, hogy pl. számítógépet földelt aljzatba csatlakoztatok, megtanultam saját káromon, hogy földeletlen aljzatba soha: Egy elromlott készülék egy szemvillanás alatt tönkrevágta az összes számítógépünket (7 db), Hálókártyák mind elfüstöltek, ezenkívül tönkrement 2 vinyó, 3 monitorvezérlő kártya és 3 alaplap. És mindez határidő előtt 1 nappal, szerencsére az értékes adatokat tartalmazó vinyók megmaradtak.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.12. 20:40:19

Egyébként ezt a "behal a DSLAM" szöveget nem értem. A telefonközpont ezen részének is ugyanúgy 99,999% a megbízhatósági szintje, mint ahogy a telefonközpont egészének. Ezt a gyártó garantálja, ez van a specifikációban. Ez praktikusan annyit jelent, hogy 365/24 -es folyamatos üzemben az összes állásidő nem lehet több mint 2 perc. Ha a készülék ennél többet hibázik, akkor a vevő perelhet, a gyártó pedig fizeti a kötbért mint a katonatiszt.

Még mielőtt felmondtam volna a tonlányt, akkor minden egyes megszakadáskor hívtam az ügyfélszolit. A bevezetető szöveg szinte mindig ott volt, hogy "elnézésüket kérjük, de átmeneti szolgáltatáskimaradások vannak pl. mikolc, esztergom, tizenharmadik kerület, tizenötödik kerület stb. stb." Amikor hallottam a saját kerületünket is, akkor letettem. Máskor tartottam a vonalat, aztán fél óráig még senkit sem kapcsolt, de addigra meggyógyult a net, aztán meguntam és fel se hívtam őket. Aztán amikor ezek rendszeressé váltak (heti minimum 2), akkor felmondtam. Persze az is igaz, hogy volt egy két hónapos időtartalom, amikor a gépem napi 14-15 órán keresztül folyamatosan be volt kapcsolva. A levelezőprogram pedig azonnal feldobott egy hibaüzenet ablakot, ha a szervert nem érte el. (2 percenként kérdezi le). És tényleg meguntam, hogy szinte minden harmadik nap le kellett ok-znom ezt a hibaüzenetet, illetve hogy hetente legalább 1x akkor ment el félórára a net, amikor épp dolgozni akartam.
Ez a hiba szerencsére a hurokhordozás óta megszünt.

Bezmag 2008.02.12. 21:53:27

Bástya Et.

1722 a direkt elérhetősége, és a 1412-ről el lehet jutni két esetben:

- ha kéred mert tudod, hogy mit akarsz,
- ha beszélgetés közben kiderül, hogy olyat akarsz, ami oda tartozik, akkor felajánlhatják, de világosan elmondják a feltételeket. Ahogy említettem, 5 elhárítási kategória van, és csak sikeres megoldás esetén kell fizetni. Ha nem lehet telefonon megoldani, és kiküldésre kerül a Szuperszervíz, akkor a telefon ingyenes volt, és a Szuperszervíz vállalási díjai, amit szintén csak sikeres problémamegoldás esetén kell fizetni.

A "behalt a DSLAM" csak véletlen példának írtam. Igazad van a magas rendelkezésre állásban, de ennek ellenére lehet millió hiba, DSLAM kártya, porthiba, optikai rendszerben hiba, ezermillió dolog. Az ügyintéző feladata (hibabejelentés esetén) a hiba elhatárolása, rájönni, milyen szinten van a hiba.

Berzeker, nekem speciel nem ez a feladatom :) de egy ügyintézőnek ezek pl. El sem hiszed, ez is mennyi rentgeteg készséget, képességet igényel, hozzáértést egy folyamatosan változó környezetben.

Secnir 2008.02.12. 21:55:40

Bástya e:
axeleros sztorim nekem is van. legalább ilyen jó.
ügyfélnél csináltam adsl mögött egy levelezőszervert+webes felület. mögötte 10 gép. (muszáj volt, mert az axelero csak 10mb-os mailboxot max biztosítani az adsl-hez, és 5 postafiókot. gmail akkor még nem volt). és adtak fix ip-t+ domain nevet.

egyik nap, hívogat a zügyfél hogy nem tudnak leveleket küldeni. eddig jöttek, de most már nem is jön, meg nem is tud küldeni. ja, és már net sincs.
kimegyek, logok böngész: 1 héttel ezelőtt az axelero letiltotta az smtp portot, majd egy hét múlva a netet is.

telefon: ugyan már miafaszvan?
válasz1: maguk spammerek.
én: he?
válasz2: egy internetes adatbázis felhívta a figyelmüket, hogy erről az ip címről tömeges email (spam) ment szanaszét a világba. ezért az smtp-t letiltották.
én: a logfileokat átküldeném most rögtön, de nincs net. illetve megtekinteném az önökhöz érkezett bejelentést, hogy mi alapján derült ki, hogy ez a gép spammelne.
válasz: ok, visszakapcsoljuk.
visszakapcsolták, megkaptam a logfilet. a logfile egy, asszem tán a blacklist.org adatbázisában szereplő levél volt, amit egy jóindulatú ügyfél küldött be mint spamet. a levélben szerepelt a fix ip cím is.
átnéztem, kiderült, hogy a küldő elmaszkírozta az IP címet, üvöltött róla. axelero felhív, email küld.
én : helló, megvan a probléma forrása (tényállás elmond). szeretném, ha az smtp-t újra megnyitnák, mert szeretnénk levelet küldeni (megjegyeztem, hogy ügyvéd, bevételkiesés stb.)
válasz: jó, de az internetet sajnos nem szolgáltathatjuk.
én: he?
azért, mert önök illegálisan levelezőszervert működtetnek az axelero hálózatán.
(ekkor majdnem leestem a székről)
én: mit gondolsz te seggfej...
...de nem érdekes szó szerint visszaadni. a lényeg, amit elmondtam neki, hogy mit gondol, a fix IP címet ki adta az adsl modemnek? mit gondol a DNS névért kinek fizetünk? mit gondol, ki tartja karban? tippeljen, kinél lett megigényelve? gondoljon bele, mit csinálok vele, ha negyedórán belül nem lesz visszaállítva?
mindezek mellett megfenyegettem elször szóban, majd az axeleronak később küldtem levelet, hogy az smtp port ki-be kapcsolgatását legközelebb minimum 1 héttel írásban előre kérem jelezni (nem emailen). akár kijöhetnek a logokat (tűzfalat stb) végignyálazni, mert eza gép nem spammer (viccet félretéve tényleg nem volt az).
4 perces rekordidő alatt minden vissza volt állítva az eredeti állapotjába. további 6 perc kellett a dns rekordok frissüléséhez.

aki ezek után azt mondja, hogy a zaxelero (matáv, t-akármi stb) egy gerinctelen banda - annak igaza van.

Bezmag 2008.02.12. 23:51:47

@Secnir

Azért ez egy fura, indulatos és bántó kijelentés. Ha volt egy rossz tapasztalatod egy céggel - nem ismerem az összes körülményt - az sajnálatos.

De ezért "legerinctelen bandázni" 11000 embert, elég homáros.

Peace!

al Dajjal 2008.02.13. 00:09:24

Berzerker 2008.02.12. 20:04:31

Tisztában vagy azzal, mekkora baromságot mondtál? Most már értem, hogy miért csak voltál ügyfélszolis. Ezek alapján a szaktudásod nem volt meg, "betanulni" meg nem tudtad. Mert ezt nem is lehet betanulni... Ennyi erővel az orvos is csak egy betanított meló, mert meg kell tanulnia, hogy melyik betegségre mit írjon fel...

Secniren meg egész egyszerűen nem vagyok hajlandó felhúzni magam.

Bezmag 2008.02.13. 00:15:29

@ Al Dajjal kollega,

egyetértek részben ahogy kifejtettem fentebb. Nyilván, nem ez a munka a szellemi munkák csúcsa, és bizonyos tekintetben betanitott szellemi munka, de ez a cég- és ágazat specifikus jellegéből adódik.

Elfogadhatatlan a munkakör lebecsülése, én tudom, hogy nagyon komoly sok területen szakértelmet igénylő és megterhelő meló. Ugyanakkor általában belépőszintü munka a munkaerőpiacra, ennek összes előyével és hátrányával.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.13. 08:11:00

a munkakör lebecsülését én is elitélem, mint ahogy azt is, amikor ügyfelek leordítjuk, leanyázzuk a helpdeskeset. Úgysem ő tehet róla.
Mondjuk pár hete én is (sajnos) leordítottam egy helpdeskes fejét, amikor már huszadszorra hívtam újra egy helpdesket, mert bárhogyan is próbálkoztam élő emberrel beszélni, nem sikerült. "Kérem üsse be ügyfélszámát - beütöm - az ön ügyfélszáma nem megfelelő Kérem üsse be ügyfélszámát"...anyád következő hívánál nullás gomb után foglalt jelzés stb.
Egyébként nagyon sok embert zavar szerintem az "kistűz egyesgomb, nagytűz kettegomb, ha tüzel a kutyája nyomja meg a hármasgombot" jellegű helpdeskek.

Cián 2008.02.13. 08:31:15

al Dajjal:
Mondjuk, ha ellenérvet mondanál, hatásosabb lennél. Orvoshoz hasonlítani magad megmosolyogtató, semmi több. Ha neked az ügyfélszolgálat a végcél - mint mondandódból kitűnt - akkor bocs, hogy megsértettelek, elég elveszett vagy enélkül is. De szaktudásba ne menjünk bele, mert messze nem vagy IT-s. Kemény szavak, mi?
Nem érezted még soha a futószalag feelinget? Amikor huszadszorra darálod ugyanazt a telefonba, és rájössz, hogy igazából több van benned, mint hogy üzenetrögzítősködj. Ha még nem tudatosult, akkor nagyon fiatalka vagy.
A munkádat meg nem néztem le, de azért rakjuk a helyére a dolgokat. A zöldséges is hiába panaszkodik, hogy egész nap zöldséget kell árulnia, attól még nem lesz keményebb melója, mint egy bányásznak, és nem is lesz nagyobb szakértő, mint egy agysebész.

storage 2008.02.13. 23:40:06

"Aztán amikor megemlítem, hogy a traceroute ezt és ezt csinálja, vagy a speedtest.net oldalon ilyen sebességet tapasztalok, akkor rögtön jön az ügyfél hülyének nézése." Csak megjegyzem: speedtest.net méri azt is, ha valami kihajtja a vonalad, egyáltalán nem alkalmas hiteles sebességmérésre - kb 0% os eredményt ad arról, hogy hol a hiba.

Kifejezetten jó Sencir utolsó hozzászólása, kár hogy kamu, de érdekes végigolvasni. A többi hozzászólást nem merem, mert félek, hogy fertőző, ennyi butaság mára elég is volt.

Nem védeném az ügyfélszolgálati melót, de azért Berzerker is fusson még egy kört a véleményével, az Helpdesk típusú ügyfélszolgálatokkal kapcsolatban, mert így egy kicsit butácska van ahol ez igaz, de a jelen példa esetén épp nem... állítom ezt úgy, hogy én is dolgoztam ügyfélszolgálaton...

Secnir 2008.02.19. 05:54:28


storage:

sajnos dátummal, cégnévvel tudom alátámasztani a dolgot...

Adslfigyelo · http://adslakciok.blog.hu 2008.02.28. 18:14:05

Ha így megy tovább akkor a hentes a büdös párizsit is 350.-Ft + Áfa / percért fogja magyarázni?
Hihetetlen...

raven_seldon 2008.03.05. 15:59:39

Adslfigyelo, talán olvass el pár kommentet is, és akkor megtudod, hogy nem percenként, hanem 1x350Ft, és az is csak akkor, ha sikerül beállítani.
süti beállítások módosítása